Petőfi Népe, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-07 / 157. szám
1981. július 7. • PETŐFI NÉPE • 7 ■ is' SPORT4SPORT • SPORT MÉRLEGEN A MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A bronzérem is elúszott 5. Kecskeméti TE 34 15 12 7 56—39 42 • A KTE—Tiszakécske mérkőzésen Porhanda felszabadít, hátul Putnoki. Amikor a bajnokság befejezése előtt egy fordulóval véget ért a H. Mezőfi SE—KTE' mérkőzés — a honvéd csapat 3—2,-fis győzelme után —, bizony nehéz helyzetbe került a nagy múltú KTE együttese. Az utolsó fordulóban könnyen előfordulhatott volna, hogy lecsúszik a továbbjutást je- \ lentő első hat hely valamelyikéről. Egy pont kellett abhoz, hogy biztosítsák helyűiket a területi bajnokságban, vereség esetén viszont könnyen a hetedik helyen találhatták volna magukat. Nős, azoknak volt igazuk, akik biztosra vették a Tiszakécske elleni' egy pontot, így ha váratlanul izgalmas körülmények között is, de mégis csak igazolódott a papírforma, a népszerű lila-fehér együttes kiharcolta a továbbjutást. A csapat teljesítményéről, az elkövetkezendő feladatokról beszélgettünk Vereb István vezető edzővel, Katona Lásáíó szakosztályelnökkel és Huszka Lajos ügyvezető elnökkel, akik kérdéseinkre az alábbiakat válaszolták: — A bajnoki idény előtt, ismerve az legyüttes játékosállományát, mindenki biztosra vette a továbbjutást. Ezen túlmenően hogyan ítéli meg a csapat teljesítményét? — Célkitűzésünk — mondotta Huszka Lajos — a dobogós hely megszerzése volt, amit a felkészülési időszakban a játékosállomány képességei alapján elérhetőnek tartottunk. A tavaszi szezon második részében nyújtott rendkívül gyenge teljesítmény miatt csak az ötödikek lettünk, a végén már ennek is örültünk. Az együttes teljesítménye alapján az a vélemény alakult ki, hogy mi vezetők és a szurkolók is túlértékeltük az együttes képességeit. A játékunk lelassult, a játékosokból hiányzott a győzndakarás. Az ellenfelek — a vidéki mérkőzéseken szerzett tapasztalataink szerint — a KTE-t már presztízsből is meg akarták verni. Minden csapat megtáltosodott ellenünk, aminek az ellenszerét nem tudtuk megtalálni. — Mégis .melyik csapat ellen játszottak kiemelkedően és mely együttesek ellen okoztak csalódást? — Az elmúlt bajnokságban őszszel a Jánoshalma ellen nyújtott a csapat jó teljesítményt —' vette át a szóit Vereb István vezető edző —, majd így folytatta: Tavasz- szal a Kun Béla SE ellen, Kiskőrösön és itthon Fájsz ellen különösen gyengén ment a játék. Általában többet vártunk, jobb helyezésre számítottunk. Utólag azonban összevetve mindent, reális helyen végeztünk. Gólhelyzeteink 15—20 százalékos kihasználása is kedvezőtlenül hatott az általános hangulatra és idézett elő morális gondokat. , — A jó felkészülést segítette az a tény, hogy a városi tanács és a bázisszervek a szükséges anyagi és technikai feltételeket biztosították — mondotta Katona László szakosztályelnök. Zavarta a munkát, hogy év közben négy játékosunk bevonult katonának, Hájer pedig a Szegedi Dózsához igazolt. A téli felkészülés alatt öt-hat játékosunk is több héten keresztül különböző sérülések miatt harcképtelenné vált. Csin- ger még a mai napig sincs rendiben, Morvái pedig abbahagyta az aktív játékot. Nem használt a csapat egységének az sem, hogy a Vágival kapcsolatos átigazolási hírek idő előtt, a bajnokság befejezését megelőzően egy hónappal bekerültek a köztudatba. — Az egyéni teljesítményeket figyelembe véve, kikkel voltak elégedettek, kikkel nem, milyen változások várhatók ia csapat ösz- szetételét illetően? — Porhanda, Vági, Petényi és Putnoki végig egyenletes teljesítményt nyújtott. Magyar., Nagyhe- gyesi, Tánczos többé-kevésbé elfogadhatóan játszott, de képességeik alapján többet vártunk Ker- pits, Seres, Virágh és Horváth teljesítményétől — mondta Vereb István vezető edző. Befejezésül a csapat további terveiről és az átigazolási hírekről érdeklődtünk. — A július hónapot alapozással töltjük és néhány formába hozó edzést tervezünk. Átigazolásokról konkrét dolgot még nem sokat tudunk mondani, a bővebb keretbe elsősorban ifjúsági korú, helyi játékosok beépítését tervezzük. Természetesen jelenlegi játékosaink megtartására törekedünk. Jó volna a területi bajnokságban úgy szerepelni, hogy - az tUtolsó mérkőzéseken elkerüljük az ideihez hasonló finálét — fejezte be nyilatkozatát a csapat vezető edzője. Kristóf Tibor SOROKBAN ATLÉTIKA Két bajnoki címmel és néhány szép dobogós helyezéssel tértek haza atlétáink a vidékbajnokságról, Gyuláról. Különösen örvendetes Garas Ildikó győzelme, aki a kiskunhalasi atlétikának szerzett újabb elismerést. Atlétáink eredményei, nők, 400 im gát, bajnok. Garas Ildikó (Kiskunhalasi AC, edzője: Zag Lászlói 62,8. Férfiak, 400 m: 2. Pózner (H. Kun Béla SE) 51,0. 400 m gát, bajnok: Martonka (H. Kun Béla SE) 55,7. Súlylökés, 3. Ladányi (H. Kun Béla SE) 16,55. Diszkoszvetés, 3. Ladányi 49,44. örvendetes hír, hogy a magyar női Válogatott a norvégiai Bódéban a szovjetek mögött a második helyet harcolta ki az Európa Kupa versenyben, s ezzel 11 év után ismét az „A” döntő résztvevője lett. A csapat tagja volt a bajai Janák Mária is, aki gerelyhajításban 59,18 méteres teljesítménnyel második left, s ezzel értékes pontokat szerzett, válogatottunknak. RÖPLABDA A közelmúltban Szimferopol- ban járt a BÁCSÉP NB I-es női röplabdacSapata, amely július D-cn újabb külföldi mérkőzésre utazik. A kecskemétiek egy hetet töltenek a bulgáriai Sumen- ben, ahol több mérkőzést játszanak. A 15, fős sportküldöttséget Szabó Tibor, a BÁCSÉP szakszervezeti bizottságának titkára, és dr. Dezsőfi Ferenc, az egyesület ügyvezető elnöke vezeti. Az SZMK Sumen röplabdázói augusztus 18—25. között viszonozzák a kecskemétiek vendégszereplését FOGATHAJTÁS Mintegy húszezer néző előtt zárult- vasárnap a Hortobágyon a fogatosok és lovasok háromnapos küzdelemsorozaita. A tizenhetedik Hortobágyi Lovasnapokon is tcmekeltek a Bács-Kiskun megyei hajtők. Az utolsó versenyszámban, az akadályhajtásban Juhász László (Kiskunfélegyháza, Lenin Tsz) bizonyult a legjobbnak 0 hp — 167 mp-oel, 3. Abonyi Géza (Kiskunfélegyháza, Lenin Tsz) 10 hp — 157 mp. Az összetett versenyben Abonyi 2. lett 37, 3, Juhász 40 ponttal. MODELLEZÉS Hajdúszoboszlón rendezték meg a felnőtt v,iitoriázó-repülőmodel- lek FIA kategóriájának versenyét, amelyben 2. lett Horváth (MHSZ Kiskunfélegyháza) 1089 ponttal. CSELGÁNCS Linzben az Eurotumier elnevezésű nemzetközi versenyen, a 95 kg-osok súlycsoportjában a kecskeméti E. Kovács Károly az előkelő második helyen végzett. TABAJDI SIKERE A csehszlovákiai Selmecbányán nemzetközi meghívásos, 20 km-es hegyi futóversenyt rendeztek. A nehéz, de gyönyörű útvonalon, a szép napsütéses időben több mint'kétszáz versenyző — közöttük a kiskunhalasi Ta- bajdi József is — vágott neki a hosszú útszakasznak.- A kiskun- halasi veterán atléta az összesített versenyben 4. lett, ideje: 1:10,10. A ,.B” veterán kategóriás értékelés szerint — amelybe kora sze^ rint tartozik — nagy fölénnyfgj győzött, s megkapta a sikeré« járó szép serleget is. Gratulálunk! SPORTHÁZASSÁG Adamik Csilla és Nagy Péter július 4-én a ‘kecskeméti Városi Tanács díszterfnében házasságot kötött. A két élvonalbeli sportoló a megyeszékhelyen folytatja Imajd spor tpályaf u tását. OSZTÁLYOZÓ MÉRKŐZÉSEK Kiesett a Bácsalmás és a Kunszentmiklós Fájsz—Kunszentmiklós 4—0 (4—0) Soltvadkert. 300 néző. vezette: őrző (Dobos. Törőcsik) Fájsz: Tamaskó — Mezei, Kőszegi. Fang. Polereczki, Horváth, Prókai (Herner) Kovács J., Vaj. da. Posztobányi. Kovács S. Edző: Hegedűs Sándor. Kunszentmiklós: Alács — Ka- lamán. Szabó, Kiss A., Bakos, Kiss G. (Bognár). Teleki. Váli. Forró. Herczeg, Bérezés. Edző: Sáabó János. 12. perc: Gyors fajszi támadás után Vajda a kifutó kapus felett talált a jobb felső sarokba. 1—0. 14. perc: Vajda átadását Kovács közelről lőtte a hálóba. 2—0. 22. perc: Vajda a bal oldalon elfutott pontos beadását Posztobányi értékesítette- 3—0. 29 perc: Súlyos védelmi hiba után. Prókai állította be a végeredményt. 4—0. Az első félórában eldőlt a mérkőzés sorsa. A rutinosabb fajszi együttes biztosan győzött a helyenként látványos, sportszerű mérkőzésen. Jók: Kőszegi. Kovács J.. Kovács S.. Vajda. András István Bácsalmás—Kiskunhalasi AC—MEDOSZ 2—2 (0—0) Jánoshalma. 1000 néző. Vezet, te: Varga (Zsigó. Máriás) Bácsalmás: Szőke — Vizin. Barna- Martinkovics. Veprik, Nagy (Kusetig) Vojnics. Krisz: tin. Holló. (Simon), Piukovics. Kocsis. Edző: Gyenis Ferenc. SAKK A lejátszott fordulók eredményei: A CSOPORT 3. forduló: Lovass — Forgács 1:0, Kosa—Rezsek 1:0, Sztoj- ka—Békefi 1:0, Eigler— Magyar 0:1, Salánki—Horváth I. 0:1, Sárosi—Lőrinczy 1:0, Demeter—Deák 0:1, Lovas D.—Král 0:1, Rigán—Monda 0:1, Kiss L.— Galgovics 1:0, Saillekovics—Iván 1:0, Lagzi—Szabó J. 0:1, Jakab— Kotner 1:0, Szabó E.—Zoróczy 1:0, Kuszi—Miovecz 1:0. Döntetlenek : Kovács—Dobos, Herkó— Dömötör, Horváth S.—Orbán, Czibulka—Ruppáner, Aranyász— Kőszegi. 4. forduló: Lovass—Kosa 1:0, Dobos—Sztojka 1:0, Deák—Herkó 1:0, Forgács—Král 1:0, Ruppáner —Eigler 1:0, Békefi—Czibulka 1:0, Szabó J.—Rezsek 1:0, Saleko- vics—Horváth S. 0:1, Kiss L.— Szabó E. 1:0, Kőszegi—Kuszi 0:1, Rigán—Jakab 0:1, Lovas D.— Demeter 0:1, Galgovics—Lagzi 1:0, Iván—Miovecz 1:0, Döntetlenek: Magyar—Sárosi, Dömötör—, Monda, Orbán—Salánki, Lőrinczy—Aranyász, Kotner—Zoróczky. 5. Forduló: Kosa—Dobos 1:0, Monda—Ruppáner 0:1, Horváth S.—Kiss L. 1:0, Kovács—Békefi 0:1, Sztojka—Szabó J. 1:0, Salánki—Jakab 1:0, Demeter—Herkó 1:0, Kőszegi—Lovas D. 1:0, Szabó E.—Rigán 1:0, Eigler—Galgovics 1:0, Aranyász—Salekovics 1:0, Rezsek—Iván 0:1, Czibulka— Lőrinczy 0:1, Miovecz—Kotner 1:0, Döntetlenek: Horváth I.— Lovass, Sárosi—Forgács, Magyar—Deák, Král—Dömötör, Kuszi—Orbán, Zoróczky—Lagzi. Az élcsoport állása: 4,5 pont Lovass I., 4 pont: Kosa, Horváth I., 3,4 pont Sztojka, Dobos, Békefi, Ruppáner, Magyar, Deák, Sárosi, Forgács, Horváth S. Kiskunhalas: Pintér — Kiss. Kocsis, Szabó. Dobra. Mészáros. Nagy. Tóth. .'Körösi. (Szőke), Udvari, Halász. Edző: Virágh István.' 47. perc: A félidőben csereként beállt Simon, alig két percnyi játék után mintegy 16 méterről a hosszú sarokba bombázott. 1— 0. A gól utáni percekben a labda átmenetileg feleslegessé vált. A játékosok egymást múlták felül durvaságaikkal, amelynek következményeként Nagy. a Bácsalmás egyik legjobb játékosa kulcscsonttörést szenvedett. 57. perc: A sorozatos, durva belemenésekkel tarkított mérkő. kőzésen egy ártatlan helyzet után 11-est ítélt a játékvezető a Bácsalmás javára, amelyet Krisztin nagy nyugalommal értékesitett. 2— 0. 67. perc: Egy könnyelmű -szerelés után súlyosan hibázott a bácsalmási védelem. Udvari szépített. 2—1. 78. perc: Udvari szabálytalan, kodott a kapussal, s most már előkerült a piros lap. A kiállított halasi játékos nem bírt az idegeivel, s a közelében lévő Barnát állón ütötte, aki ellökte magától a feldühödött Udvarit. A játékvezető meglepő ítéletet hozott. Barnát is kiállította! 80. perc: Szőke beadását Halász fejelte a kapuba. 2—2. A 95. percig tartó ritkán látható. csúnya belemenésekkel tarkított mérkőzésen -drámai küz. delmet vívott a két jól felkészült csapatJók: Nagy. Vojnics. MartinkoB CSOPORT 3. forduló: Kovács L.—Lindi 1:0, Kádas—Kormányos 0:1, Nagy J.—Papagorasz, Gál—Gosztola 0:1, Pólyák—Csaba 0:1, Hajdú—Bo- ronyák 1:0, Józsa—Heiligermann 0:1, Hámori—Zala 1:0, Sípos— Sulyok 0:1, Lénánt—Molnár 1:0, dr. Gara—Szabó L. 1:0, Szúró vszky—Bóna 1:0, dr. Erdélyi— Nagy K. 1:0, Brandies—Borsa- völgyi 1:0, Szilágyi—Baranyi 0:1, Döntetlenek: Plecskó—Szittár. Ponyi—Sallai, Deák—Csik, Tóth G.—Laczó. Tarcsa—Zsédely. 4. forduló: Gosztola—Nagy J. 0:1, Sulyok—Lén árt 0:1, Boro- nyák—Hámori 1:0, Sallai—dr. Erdélyi 1:0, Pólyák—Szurovszki 1:0, Józsa—Sipos 1:0, Szabó L.— Zala 0:1, Csik—Tarcsa 0:1, Zsé- dely—Tóth G. 0:1, Laczó—Szilágyi 0:1. Döntetlenek: Szittár— Kovács L., Csaba—Hajdú, Kormányos—Plecskó, Lindi—dr. Gara, Heiligenmann—Kovács G., Papagosász—Brandies; Gál—Ponyi. Bóna—Deák, Molnár—Baranyi, Borsavöl’gyi—Nagy K. 5: forduló: Nagy J.—Kovács L. 0:1, Plecskó—Csaba 0:1, dr. Gara—Heiligermann 0:1, Boronyák— Sallai. 0:1, Lindi—Gosztola 1:0, Zala—Józsa 0:1, Hámori—Gál 0:1, Ponyi—Papagorasz 0:1, Baranyi— Laczó 1:0, C., Tóth G.—Molnár 0:0, dr. Erdélyi—Bóna 1:0, Szu- rovszky—Tarcsa 0:1, Deák—Szabó L.- 1:0, Sipos—Borsavölgyi 1:0, Szilágyi—Zsédely 0:1. Döntetlenek: Hajdú—Kormányos, Lénárt, Szittár, Brandies— Sulyok, Nagy K.—Csik. Az élcsoport állása: 3,5 pontos Nagy J., Kovács L. 3 pontos: Plecskó: Hajdú, Lénárt, Csaba, Kormányos, Szittár. A verseny 7. fordulójára szerdán kerül sor. Kedden pihenőnapot tártának. vies. Barna, illetve Dobra. Szőke, Halász. Zag József Honvéd Radnóti SE-—Honvéd Gábor Áron SE 3—2 (1—0) Miske 500 néző, vezette: Karácsony. (Lakatos. Némedi) H. Radnóti SE: Pásztor — Ke- menczei. Török, Rizmann. Hegedűs. Kiss T. Thurzó. Sebők. Flőrich Pallagi. Csoycsfcs. Edző: Veres István. H. Gábor Á. SE: Bella — Ku- pusz. Szabó F., (Tóth). Horváth, Nagy. Lencse. Kerepeczki, Németi. Tamási, Szekeres. Barna. (Tápai). Edző: Kévés Ferenc. 30. perc: Egy szabadrúgás utáni legurításból Thurzó nagy gólt lőtt- 1—0. 52. perc: Nagy egyéni játék után egyenlített. 1—1. 62. perc: Kapu előtti kavarodásból Flőrich előnyt szerzett. 2—1. 63. perc: Kerepeczki 20 méteres szabadrúgásból bombagólt lőtt. 2—2. 64. perc: Bal oldali beadásból Kiss fejelt gólt. 3—2. Nagy iramú és jó színvonalú mérkőzésen a Radnóti SE nagyobb arányban is nyerhetett volna. Kiállítva: Horváth. Németi. Jók: Rizmann. Török. Pásztor, illetve Kerepeczki. Horváth. Kiss János VÉGEREDMÉNYE 5 3 11 10— 4 7 5 3—2 11—10 S 5 2 2 1 6— 5 6 5 2 1 2 0— 8 5- 5 13 17—75 5—14 8—17 1 A Nyári Totó Kupáért Törökszentmiklós— Honvéd Mezőfi SE 4—3 (1—2) Törökszentmiklós, 500 néző. Vezette: Kokavecz (Hajdú, Uhrin). Törökszentmiklós: Mayer — Pozder- ka. Hoppál, Kozák, Hegedűs, Oravecz, Molnár, Szabó, Márton, Sebők, Lengyel (Óz). Edző: Juhász József. Honvéd Mezőfi SE: Tasnádi — Pong- rácz, Kovács, Domonics, Pintér, Csap- lovics. Ezsiás, Illés, Szabó, Leskó, Bol- dizs. Edző: Krivy Ottó. 18. perc. Ezsiás lefutotta a védőket és nagy gólt lőtt a jobb felső sarokba. 0—1. 32. perc. Ezsiás beadását Boldizs helyezte a kapuba. 0—2. 32, perc. Szabó rossz átadását Már^, ton elcsípte és a hálóba emelte. 1—2. 60. perc. Szabadrúgás után Hegedűs egyenlített. 2—2. 72. perc. Ezsiás elcsípett egy hazaadást, elfektette a kapust és a hálóba gurított. 2—3. 75. perc. Oz a lábak közt a hálóba talált. 3—3. .85. perc. Sebők futott el és hatalmas lövéssel szerezte meg csapatának a győztes gólt. 4—3. Az első félidőben hiába játszott nagy fölényben a Mezőfi SE, mert a szünet után elfáradtak, s a hazai együttes megérdemelten nyert. Jók: Hoppál, Hegedűs, Oravecz, Márton, Kozák. illetve Domonics, Kovács Csap- lovics. TOTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 27. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 56 darab, nyereményük egyenként 25 061 forint, ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 49 darab, a nyeremény ésv a jutalom együtt 34 608 forint. 12 találatos szelvény 1040 darab, nyereményük egyenként 900 forint, 11 találatos szelvény 8581 darab, nyereményük egyenként 109 forint. A 10 találatos szelvények száma 44 068 darab, ezekre egyenként 32 fo-, rintőt fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) A totó 27. het\ eredménye: 1. Kőszeg—Bauxitbányász 1—3 2 2. Fertőszentm.—Körmend 4—1 1 3*. Győri D.—Esztergom 5—1 1 4. Komárom-r-Szondi SE 5—2 Iá 5. Táncsics SE—Siófok 1—4 2 6. D.újv. Ép.—Szekszárd 4—3 1 7. Barcs—Kiss J. SE 2—3 2 8. KELTEX—ESMTK 4—3 1 9. Tállya—Nagyhalász 4—2 1 10. Tiszalök—Papp J. SE 2—3 2 11. Karcag—Szabó L. SE 4—3 1 12. Sz. Cukorgy.—SZVSE 0—4 2 13. Orosháza—Sz. Vízmű + 1 1 2—1 1 Asztalos SE—Olefin SC 2—0 1 . Lovass az A csoport élén Vasárnap már az ötödik fordulónál tartott az országos férfi egyéni sakkbajnokság vidéki elődöntőjének mezőnye. A BÁCSÉP sakktermében az élen állók egymás ellen játszottak és így több volt a döntetlen eredmény. A versenyben eddig a kecskeméti Lovass I. nyújtotta a legjobb teljesítményt, mert az A csoportban, öt mérkőzésből 4,5 pontot gyűjtött, s ezzel pillanatnyilag a csoportjában egyedül áll az éien. A B csoportban szorosabb a küzdelem, s itt pillanatnyilag ketten vezetik a sort 3,5 ponttal. AZ OSZTÁLYOZÓ 1. Fájsz 2. Fájsz 3. Kiskunhalas 4. H. Gábor A. SE 5. Bácsalmás 6. Kunszentmiklós TELEVÍZIÓ 16.10: Hírek 16.15: Testünk. XXVI 1. rész: A .férfi (Ism.) — SZ ^ 16.40: Történetek a zenéről. — Joseph Haydn — IV/4. rész: Sikerek Londonban — SZ 17.10: Stop! Közlekedj okosan! 33/7. rész: Átkelés a zebrán — 17.15: Kertük—udvarunk. Riport, film 17.35: Reklám 17.40: Sakk-matt' 18.00: Képek a Pávából. Részletek a Röpülj Páva népdalver- \ senybőí — SZ 18.30: Dél-alföldi Krónika. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna — SZ 19.15: Esti mese — SZ 19.30: TV-Hiradó — SZ 20.00: Aranyásók Alaszkában. 'Francia—NSZK—román kalandfilmsorozat IV/3. rész: A yukoni vadember — SZ 20.55: Rakétaválság Libanonban. Chrudinák Alá jós..és Zsombolyai Jáúos műsora — SZ 21.35: A „imásilk oldal” Riportműsor a XI. Veszprémi Tévétalálkozóról 22.35: Tv-ihiradó — 3. 2. MŰSOR: 20.01: Angol nyelvű hírek . 20.05: Úszó jégtáblák. Tévéfilm. (Angol feliratos!) (Ism.) — SZ 21.00: Orosz nyelvű hírek 81.05: TV-Híradó 2. — SZ 21.25: Német nyelvű hírek 21.30: Vívó Világbajnokság. Kard egyéni, férfi tőr csapatdöntő. Közvetítés Clermont-Ferrand- ból — SZ KOSSUTH: 8.25: Ketyeg-e még a biológiai pokolgép? VI. „Bütykölés” a génekkel 8.55: Mesterkurzus . •. JevgenylJ Nyeszterenko hangversenye 9.44: Gyermekeknek 9.55: Frey: Kis mesék zongorára 10.05: MR 10—14 10.35: Népszerű fúvós átír a tok 11.00: Népdalok, néptáncok 11.40: Abel a rengetegben. Tamási Áron regénye folytatásokban. V. rész 12.35: Törvénykönyv. Verniszázs és jogszabály 12.50: Sinka István versel 12.58: Hangverseny. A Japán Rádió szimfonikus zenekarának műsora a Tokiói Rádióban 14.40: Elő világirodalom 15.10: Utolső Kísérlet. Németh László regénye rádióra alkalmazva 16.05: Magyar előadóművészek. Rados Ferenc két Mozart-zongoraversenyt játszik 17.07: Mozgásterek. „Kultúrkocsma” Miskolcon 17.32: Gesualdo-madrigálok. 17.45: A Szabó család 19.15: Svéd Sándor emlékezetes szerepei 20.06: A jogtudomány vitás kérdései 20.36: Népzenekedvelőknek 21.06: Válás (s)z! — melléklete 21.35: Jugoszláv képeskönyv 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Szonátaest. Közben: 23.12: Helyettesek. Rapcsányi László műsora 23.22: Pilinszky János versel 0.10: Táncdalok. PETŐFI: 8.05: Juhász Frigyes dalaiból 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Társalgó 10.00: Zenedélelőtt 12.25: Ifjúsági könyvespolc 13.30: Éneklő Ifjúság 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Tip-top parádé. Kenny Rogers felvételeiből 18.33: Nótacsokor 19.23: Az élet keletkezésétől a sárkány- repülőkig 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: Rengeteg pénz. P. G. Wodehou- se regénye rádióra alkalmazva 20.58: A-tól Z-ig a popzene világában 21.38: Sullivan operettjéből 22.30: Nóták. 23.15: Dzsessz. 3. MŰSOR: 9.00: Gyulai Gaál János: Vásártér. Az MR esztrádzenekarát a szerző vezényli 9.11: A* Beatles együttes összes felvételei. XXV 5. rész 9.39: Hfindel: Radamisto. Háromfel- vonásos opera Közben: 11.44: A balkán hagyományoktól az Indián világig. Gunda Béla, Herder- díjas néprajztudóssal beszélget Bálint Attila 13.07: A századelő irodalmának hetei 13.26: Dzsessz. 14.35: Mendelssohn-motetták 14.59: Hangverseny. Erdélyi Miklós vezényli a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarát 1535: Dallal, tánccal a világ körűi 16.15: Ország, város. Beszélgetés az 111s- banisz tikáról 16.45: Labirintus 17.00: Délutáni hangverseny 18.00: Semlramis. Részletek Rossini operájából 19.05: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok 19.25: Harminc perc alatt a Föld körűi 19.55: Hangverseny. Otto Klemperer vezényli a Philbarmónia és az UJ Philharmonia zenekart 21.20: Operaáriák. 21.59: Szimfonikus zene.