Petőfi Népe, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-23 / 171. szám
1981. Július 23. • PETŐFI NÉPE • 5 KERÁMÍA-MUNKASZEMINÁRIUM KECSKEMÉTEN Égetés a szabadban ás égetőkemencét, mely a kecskeméti stúdió udvarán marad, és az itt dolgozók művészi munkáját segíti. A közős .munkálatokban részt vevő Richter Fridrich szilikátipari mérnök, a meisseni finomkerámia kutató intézet munkatársa így fogalmazott: — Űj fajta keramikus gondolkodásmód kialakulásának lehettünk tanúi az elmúlt napokban. Számtalan jó ötletet hoztunk ösz- sze, vitáztunk, de ez természetes volt, hiszen a szabadabb művészi és a kötöttségeket figyelembe vevő műszaki gondolkodás között bizony nagy különbségek vannak. Többféle nyelven, de végül is kitűnően megértettük egymást. Hadd mondjam még el, hogy az NDK-ban mi is szeretnénk létrehozni egy kerámia stúdiót, a kecskemétihez hasonló kísérleti műhelyt, ahol nemzetközi tapasztalatcserére lesz majd lehetőséAz elmúlt napokban fejeződött be Kecskeméten az itteni kerámia stúdió és a siklósi kerámiaalkotótelep több mint két hétig tartó közös rendezvénye, az „Égetés a szabadban” címet viselő nemzetközi munkaszeminárium. A hat magyar és hat külföldi alkotó közös tevékenységének célja az volt, hogy kicseréljék a legkülönfélébb égetési eljárásokkal kapcsolatos tapasztalataikat, és a Kecskeméti Kerámia Stúdió udvarán felépítsék, kipróbálják az általuk elképzelt kemencetípusokat. Két hét után ezekben a napokban már a siklósi alkotótelepen folytatja munkáját a szeminárium tizenkét vendége. A kecskeméti rendezvény utolsó napján az itt szerzett tapasztalatokról kérdeztük a résztvevőket. Schrammer Imre iparművész, témavezető: — A keramikus munkájában az égetés sikere dönt el szinte mindent. Ez adja meg a munkadarab végső karakterét. Az utóbbi években rendkívül sokféle égetési eljárás terjedt el a szakmában. Ezért próbáljuk mi itt keresni az ismert technikákon belül a legoptimálisabbat. A külföldi alkotóktól több érdekes, új információt is kaptunk. Nálunk még ismeretlen anyaggal és égetőkemencével ismertette meg a munkaszeminárium résztvevőit a Boston mellől érkezett amerikai keramikus házaspár, David Davisbn és felesége. A John Mansville társaság „Ce- rablanket” nevű magas hőszigetelőképességű (űrhajók köpenyrészében használt), kaolin-gyapot anyagából két kemencét is építettek Kecskeméten. A rendkívül könnyű és jó minőségű anyagot az amerikai cég küldte ajándékba a magyar keramikusoknak. Hazai, NDK- és NSZK-beli alkotók építettek közösen e két hét alatt egy mázolvasztó és egy óri• Keramikusok a stúdió udvarán, munka közben. (Méhes! Éva felvételei) 5. A Blücher hajótöröttéi A történelem feketével és pirossal írt lapjain e helyen váratlanul a humor derengése üt át. Nem a krónikás szándéka szerint, inkább annak ellenére. Germánia zúgó tölgyeseinek árnyékában szokatlan vendég a derű oimbózó aljnövényzete. ,A hajófedélzetre kijutottak megpróbálják elérni a partot. A vízre bocsájtható, épen maradt 'mentőcsónakok még a sebesülteket is alig tudják felvenni, ezért a menekülők úszva indulj nak a part felé. Kumnitz alten- gernagy és a szárazföldi erők parancsnoka, Engelbrecht vezérőrnagy is frissen tempózik az ex- pedíciós haderő póruljárt katonáinak csoportjában. Kb. 800 ember éri el a part szikláit. Felkapaszkodnak egy erdős fennsíkra, ahol még hó fehérje tarkázza az avart. Az összegyülekezettek nagyon mérsékelten formázzák csak a nürnbergi szemlék csillogó harcosideálját. Elhányták vastag téli felszerelésüket, hogy a dermesztő egyfokos vízben A német atomkutatás zöld Megvirrad, és az Oscarborgnak lakolnia kell vakmerőségéért. A segítségül hívott Luftwaffe elküldi a vijjogó bosszúállókat. A nap folyamán nyolcszor csapnak le a stukák, az erődítmény utolsó ágyúi azonban csak alkonyaikor .némulnak el. A tengerről új hadihajók futnak be, ágyútüzük pörölycsapásai megrázzák az öreg falakat, az erőd holtteréből pedig a partra tett rohamutászok lángszórói öltögetik kígyónyelvüket. A norvég hadilobogó leha- nyatlik, a parancsnok elfogadja a német tengernagy megadásra vonatkozó javaslatát. A német tengeri haderő az Osló-fjordban drágán fizette meg a győzelmet. A teljes nyugati hadjárat során sem szenvedett el olyan érzékeny veszteséget, mint ezeken a hallgatag, mélykék vizeken. Április 10-én a motorizált német hadoszlopok megkezdik előnyomulásukat Norvégia belseje felé. Páncélozott járműveik fel- bukdácsolnak a hófödte Tele- mark-fennsíkra és két nap múlva Rjukan főutcáján dübörögnek könnyebben úszhassanak. Átázott zubbonyban, fehér alsóban va> eognak a hősök, akiknek lelkét még készületlennek találták Wo- tán leányai arra, hogy sodróiramú vágtában lovagoljanak velük a Walhalla mezőire. Az egyéni találékonyság előbukkan, és egyre több helyen lobbannak fel a tüzek. Ekkor olyan dolog következik be, ami csak poroszok között történhet meg. Nincs a világnak olyan nemzete, mely ebben a helyzetben ne az egyén mérlegelésére bízná, melyik fertályát kívánja részesíteni Prometheus találmányának jótéteményeiben. Persze látnunk kell, hogy ezzel csak nyilvánvaló ala- csonyabbrendűségüket bizonyítják a Szalamandrák szervezett népéhez viszonyítva. A ropogó tüzek körül csengő vezényszavak hangzanak fel: „Balkart a tűz fölé! Jobb kart a tűz fölé! Hátat és ülőfelületet szárítani!” A szemtanú írta le. higgyünk neki. Tiszta, egyenes, germán ka- tonalelkét — úgy látszik — nem csiklandozta meg a jelenet morbid humora. Hagyjuk magukra a frissen mozgó hősöket, akik fölé most terjeszti ki gondoskodó szárnyait a Szép Fegyelem. utat kap végig az acélsisakos harcosok. Alig vetnek ügyet a döbbent némaságba dermedt városra, továbbhajtanak, és a vermorki erőműnél állnak meg. Az utat a keskeny, U alakú völgy északi falába vágták. A Norsk Hidro építményei szemközt, a déli fal enyhébben emelkedő oldalában szür- kéllnek. A mélység felett keskeny függőhíd vezet át. Előreszegezett géppisztollyal száguldanak át a német harcosok. A kaput ‘ betaszítják, szétözönlenek az üzemben, és negyedóra múlva az oszlop parancsnoka higgadtan fogalmazott, precíz mondatokban jelent a főparancsnokságnak. Néhány napon belül német szakértők érkeztek Rjukanba, valamint az Abwehr tisztjei és a Waffen SS egy zászlóalja. A birodalom . hű pretoriánusai szoros őrláncot vontak az* üzem és az erőmű köré. A norvég szakemberek megmaradtak állásukban, azonban német felügyelet alatt, erőltetett ütemben kellett ter- melniök a birodalom számára. Az pedig többet, egyre többet követelt. Az ammóniagyártást lecsökkentették, viszont a nehézvíztermelést havi 10 literről fokozatosan 300 literre emelték. Az; uránmag energiáját felszabadító német tudósok szinte korlátlan mennyiségben jutottak hozzá a legszükségesebb segédanyaghoz. 1940-et írtak. Valószínűnek látszott, hogy a háború boszorkánymesterei a Führer haragjának mennydörgéséhez olyan villámot állítanak elő, melynek pusztító ereje fölülmúl minden képzeletet. Egy magyar fizikus szembeszáll Hitlerrel Az atomfegyver előállításának olyan méretű kollektív szellemi, erőfeszítés tört utat, mely páratlan a tudományok történetében, A felhasznált anyagi javak roppant méreteit jól szemlélteti, ha összevetjük a következő számokat: az 1939-es évben a már háborúra készülő Egyesült Államok 1,6 milliárd dollárt fordít hadikiadásokra, az atombomba előállításába viszont 2 milliárd dollárt invesztálnak. Sokan rosszallják, hogy ilyen roppant szellemi és anyagi potenciált nem társadalmi, egészségügyi világproblémák megoldására fordítottak. Látszólag igazuk van. Az események mélyére pillantva azonban látjuk, hogy a nagy verseny résztvevőit a történések ellenállhatatlan kényszere magával ragadta. Akik az atombombát négyéves megfeszített munkával előállítják, úgy érzik: nincs más választásuk. A szörnyű végkifejlet láttán sokan mondanak felettük elmarasztaló ítéletet. A tárgyilagosságra törekvés azonban megkívánja, hogy a feltalálók erkölcsi felelősségét elválasszuk a felhasználókétól. Tény és való, hogy a bomba megszerkesztőinek többsége nem militarista célokat akart kiszolgálni. Java részüket — miközben a démoni erő felszabadításán dolgoztak — az emberiség jövőjéért érzett mélységes aggodalom töltötte el. A kutatások megindításában egy magyar fizikusnak, Szilárd Leónak döntő szerepe van. Szi- lárdot a kor nagy fizikusainak java része személyesen ismeri és becsüli. Elsősorban zseniális előrelátása vívja ki tiszteletüket. A nácizmus üldözöttjeként érkezik a tengerentúlra; az óvilág számottevő fizikusaihoz fűződő kapcsolatát azonban fenntartja. Szerfelett tájékozott. A magfizikai kutatások legfrissebb eredményeiről folyamatosan értesül, a neutronfizika fejlesztésében Enrico Fermivel együtt tevékenyen részt vesz. Fenmi — az 1938-as Nobel-díj birtokosa — is emigráns. A római egyetem professzorát a Mus- solini-rezsim politikai légköre készteti hazája elhagyására. A két emigráns saját sorsában tapasztalja a fasiszta diktatúrák nyomasztó fenyegetését. Mindent megtesznek, hogy az európai politikai események megítélésében szerfelett naiv és tájékozatlan amerikai közvélemény ítéletét kiigazítsák. Főleg szakmai körökben agitálnak, elsősorban a kiváló szervezőkészségű magyar fizikus próbálja eleven szellemével kimozdítani a lelkeket. Bár az Unió vezető rétege és politikusai nagyrészt passzív várakozással szemlélik az európai tragédia kibontakozását, egy jelentős ember nem osztja nézeteiket. Az elnök tisztánlátó szemmel pillant a jövőbe, és tudja, hogy az USA nem vonhatja ki magát a fasiszta hatalmakat összetörő nagy koalícióból. Az előrelátása és szilárd eltökéltsége iránti tisztelet íratja fel majd világszerte az utcák és terek falára Franklin Delano ítoosewelt nevét. A „Nagy Fehér Atyá”-hoz (Rooseweltet nem minden irónia nélkül ruházzák fel politikai ellenfelei e névvel) azonban nem könnyű bejutni. Szilárd Leó ekkor — és látnunk kell, hogy erkölcsi tisztesség tekintetében fölébe emelkedik mindazoknak, akik a „második tűzgyújtás” zsarátnoka körül tevékenykednek — még egy utolsó kísérletet tesz, mielőtt a döntő lépést megtenné. Lokalizálni akarja a pusztító tudást. 1939 februárjában kapcsolatba lép a nácizmussal szembenálló országok vezető atomfizikusaival, és a magkutatással kapcsolatban önkéntes publikációs zárlat bevezetésére hívja fel őket. Joliot Curie-hez, akit Európa kiemelkedő képességű atomfizikusának tart, 140 szavas táviratot intéz. Javaslatát értetlenül fogadja szinte mindenki. Az eredmények közzétételét a fizikusok természetes joguknak tekintik, és Szilárd indítványán őszintén megrökönyödnek. Igaz, hogy Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok atomfizikái kutatásainak eredményeiről többé nem értesülnének a nácik, a kérdésnek azonban fonákja is van. Á titkolózás bevezetése a felfedezés elsőbbségét később már bizonyíthatatlanná teszi, és méltán megérdemelt világhírnévtől foszthatja meg a kutatót. A magyar fizikust szinte mindenütt visszautasítják. Pedig Szilárd ezúttal is csak annak adta tanúbizonyságát, hogy messzebb lát kortársainál. Egy éven belül ' ugyanezeknek az országoknak kormányai teljes zárlatot rendelnek el minden új atomfizikai eredmény nyilvánosságra hozására. (Folytatjuk) Az értelmiség társadalmi szerepe Áz értelmiségről, társadalmi szerepéről, íunkciórendszeréről meglehetősen sok szó esett az utóbbi évek társadalomtudományi és politikai irodalmában. Mégis, a társadalmi . viszonyok változásai szükségessé teszik, hogy időről időre újragondoljuk a kérdéskört. Először is lássuk az értelmiség összetételében végbement legfontosabb változásokat. Nagyobb, korszerűbb, szervesebb Ezek egyike az értelmiség létszámának erőteljes növekedése. A legszűkebb értelemben vett értelmiségiek, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma a fel- szabadulás előtthöz képest nagyjából négyszeresére nőtt; napjainkban meghaladja a négyszáz- ezret. Az aktív keresők :között csaknem minden tizediknek van diplomája! S ezek csak a diplomások, mellettük természetesen a teljesebb értelemben vett értelmiséghez tartoznak az egyetemi-főiskolai oklevéllel nem rendelkező vezető állásúak is. A felszabadulás előtt, társadalmi viszonyaink és társadalom- szerkezetünk általános elmaradottsága következtében, a diplomás értelmiség szakmai összetétele is meglehetős egyoldalú volt. (Csaknem egyharmaduk jogi végzettségű, egyötödük pedagógus, és csak alig több mint egytized a műszakiak aránya.) Napjainkra, noha tényleges számuk egyetlen kategóriában sem csökkent, az arányok alapvetően megváltoztak. A műszakiak az összes diplomásnak nagyjából egynegyedét teszik ki, a pedagógusok aránya közelíti az egyhar- madot, ezzel szemben a jogvégzettek még a 10 százalékot sem érik már el. Az értelmiségnek korszerűbb, a fejlettebb gazdasági-társadalmi viszonyokhoz igazodó belső összetétele formálódott tehát ki. A most már tágabban értelmezett értelmiség belső összetétele alakulásának továbbá van egy olyan összetevője, amely messzemenő társadalmi-politikai következményekkel jár— A réteg származás szerinti összetételének változására gondolunk itt. A felszabadulás élőtt, -tudjuk jól, értelmiségivé elsősorban az értelmiségiek gyermekei válhattak, és amennyiben a számszerű növekedés szükségessé tette a más társadalmi rétegekből történő „feltöltést” is, ez főként a kispolgárságból történt. A társadalmi mobilitásnak az értelmiségbe vezető útja a munkások—parasztok gyermekei számára gyakorlatilag zárva volt. Ma ott tartunk, hogy az értelmiségiek-veze- tő állásúak háromnegyede munkás—paraszt származású, illetve jelentős hányaduk életpályáját még maga is munkásként vagy parasztként kezdte el. Azt mondhatjuk tehát, hogy kialakult-ki- termelődött a munkásosztály és a parasztság' saját — Antonio Gramsci kifejezésével: szerves — értelmisége, amely már nem kívülről közelít a munkásosztályhoz (és a parasztsághoz). ,>Űj” és „régi” Ugyancsak jelentős társadalmi- politikai hatású az értelmiség különböző típusai, ezen belül mindenekelőtt a vezető állásúak és a diplomások egymáshoz való viszonyának az alakulása. A mai magyar statisztikai szó- használatban, de a hatvanas években kialakított társadalmi rétegeződési modellekben is, gyakori a „vezető állásúak és értelmiségiek” megjelölése; finomabb elemzésekben ■ a két típust külön- külön társadalmi csoportként is szokták kezelni. A megkülönböztetésnek megvan a jól meghatározható történeti-társadalmi oka. A felszabadulás, különösképpen pedig a fordulat éve után az új társadalmi rend kialakítása megkövetelte, hogy a gazdasági és a politikai élet vezető helyeire új, a társadalamváltoztatás célkitűzéseivel azonosuló emberek kerüljenek. A dolog természetéből következően a kiválasztásban a politikai megbízhatóság volt a fő szempont, a magas szintű szaktudás — az értelmiségi mivolt eme belső jellemzője — szükségszerűen csak másodlagos lehetett. A kiválasztás mechanizmusa a „kiemelés” volt; így kerültek komoly gazdasági és politikai vezető helyekre a munkáskáderek. Mármost egészen természetesnek kell tartanunk, hogy az így kialakult „új" értelmiség és a szaktudásuk miatt természetesen továbbra is nélkülözhetetlen, de többségük politikai „különállása" következtében többnyire nem vezető beosztásban dolgozó „régi” diplomások között elkülönülés és gyakran nem csekély társadalmi feszültség keletkezett. Ezt a különbséget — feszültséget, szembenállást — tükrözte a statisztika és a szociológia a vezető állásúak és az értelmiségiek kategóriáiban. Napjainkra ez a különbség eltűnőben van. A vezető állásúak között határozottan és gyorsan növekszik a diplomások (felsőfokú végzettségűek) aránya. Magasabb vezető beosztásban ma már inkább csak kivételként találunk olyant, akinek nincs meg az oklevéllel is igazolt felsőfokú szaktudása. De a középvezetői beosztásokban is tipikusnak tekinthető az üzemmérnöki vagy főiskolai szintű politikai jellegű képzettség. Ugyanakkor erősödik a két típus egymás közötti mozgása. Diplomás értelmiségi, esetenként kimondottan is csak meghatározott időre, vezető funkciót vállal, és megfordítva. Nem ritka az sem, ha valaki — főleg politikai vezető funkcióból — „visszamegy a szakmába”. Az átlépések egyik típusból a másikba ma már nem jelentenek társadalmi helyzetváltozást: legalábbis abban az értelemben nem, hogy az átlépés felemelkedést vagy süllyedést jelentsen. Sűrítve tehát az utóbb elmondottak lényegét, az értelmiség belső viszonyai változásának egyik legfontosabbja az, hogy eltűnőben van a két alaptípus, a vezető állásúak és a diplomás értelmiségiek társadalmi különbsége, és így a jövőben egyre inkább csak a funkcionális különbséggel kell számolnunk. A jövő igényei Es itt jutottunk el oda, hogy általánosabban is szóljunk az értelmiség feladatainak, funkciórendszerének változásairól. Az alapvető meghatározó tényező ebben a kérdésben gazdasági és társadalmi viszonyaink jelentős mérvű bonyolultabbá válása. Beléptünk a gazdaságfejlődés intenzív szakaszába. A termelés mindennapi folyamatában is'egyre . ^növekszik a „szellemi hányad” részaranya. Amikor minden előre tett lépés nagyrészt az új gondolaton, a szellemi energiák célszerű mozgósításán múlik. Ugyanígy: a külső gazdasági viszonyaink számunkra kedvezőtlen megváltozásának negatív hatásait csökkenteni vagy ellensúlyozni csakis nagyon átgondolt, a tudományos eredményeket messzemenően felhasználó gazdaságpolitikával lehet. Ezzel egyidejűleg társadalmi viszonyaink is egyre bonyolultabbá válnak. Nem utolsósorban éppen a gazdasági változások következményeképp. Ugyanis a gazdasági fejlődés egyik feltétele jelen pillanatban az érdek vezérelte cselekvések nagyobb mozgásterének kialakítása. Ez viszont azt jelenti, hogy egyre inkább szükség van az érdekkifejez esi formák működtetésére, az érdekegyeztetési eljárásokra, és olyanfajta szaktudásra, amellyel az érdekek „szabad játékának” spontán folyamatai a gazdaságitársadalmi rendszerünk megszabta és kívánatos keretek között tarthatók. Ez pedig a társadalomirányítás, a széles értelemben vett politika „szellemi hányadának” növekedését követeli meg. Azt, hogy az e kérdésekkel találkozó értelmiségiek az eddiginél nagyobb önállósággal, a konkrét (helyi) viszonyok pontos elemzése alapján tudjanak cselekedni és dönteni. Mindez az értelmiség társadalmi feladatait, funkciórendszerét két módon, két oldalról módosítja. Egyrészt megnöveli a szaktudás jelentőségét, ugyanis a végrehajtással — a központi tervek és politikai direktívák megvalósításával — szemben egyre inkább előtérbe kerül az önálló helyzet- elemzés, döntés és cselekvés. Másik oldalról erősíti az értelmiség társadalmi, mondhatjuk úgy is, a politikai felelősségét. Egyre kevésbé lehet tisztán szakemberként, egy szakma szűk keretei közé visszahúzódva tevékenykedni. Hiszen a tágabb társadalmi és gazdasági összefüggések figyelembevétele nélkül az értelmiségi tevékenység nemcsak emberi értelemben válik egyoldalúvá, hanem társadalmi hatékonysága is csökken. A társadalmi-gazdasági fejlődésnek arra a fokára jutottunk, ahol a közéleti-politikai felelősségvállalás a szaktudás mellett az értelmiségi mivolt alapfeltételévé válik. B. F.
