Petőfi Népe, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-14 / 138. szám

SOKARCŰSÁG, INGADOZÓ SZÍNVONAL

Grafikai tárlat, hetedszer

0 Csáky Lajos: Születésnapomra.

0 Goór Imre: Életfa,

0 Molnár Péter: Fázisok.

Első látásra tetszetős, jó ízlésre valló rendezésben áll előttünk a Megyei Művelődési Központ emeleti termében az immár hetedik Bács-Kiskun megyei grafikai tárlat. Szerencsére elmaradt a hivatásos-amatőr s az öreg-fiatal megkülönböztetés. Az idősebb, ismert művészek — Palkó József, Goór Imre, B. Mikii Ferenc — mellett az egészen fiatalok — Vass-Eysen Ervin, Sitkéi András, Anker Tibor — is helyet kaptak. Ugyanakkor erőteljesen hallat magáról a középnemzedék. Sőt, ezúttal néhány, szorosabban ide kötődő alkotó is meghívást kapott a seregszemlére. (Ábrahám Rafael, Bállá Margit, Csorba Simon, Orosz István stb.)

Az idei tárlat meglehetősen vegyes érzelmeket kelt; elsősorban a színvonal nagymérvű ingadozása miatt. Az egyes kiérlelt, mesteri munkával, nagy gonddal készült alkotások, a szuggesztív hatású grafikák mellett viszonylag sok a közepes vagy annál gyengébb, hatástalan, végig nem gondolt munka. Másfelől a kelleténél nagyobb számban található ezen a kiállításon olcsó hatásra törekvő rutinmunka.

Néhány olyan művész szerepel a hetedik megyei grafikai tárlaton, akiről igazán elmondható, hogy az alapos felkészültség, a mesterségbeli tudás párosul a mondanivaló súlyosságával, az élményanyag hitelességével, a kifejezés erejével.

Goór Imre egyik erőssége a csoportos bemutatkozásnak. Népi szemlélete, az elvontsága mellett is kitapintható életközelsége, realitásra törekvése teszi elsősorban súlyossá és rokonszenvessé a mostani szereplését. Szívesen láttunk volna több rajzot tőle.

Bállá Margit — méltóan a kecskeméti kiállításának sikeréhez — ugyancsak emeli a tárlat rangját. Rokonszenves alkotói világa mély gondolkodásra és finom érzékenységre vall. Ugyanez mondható el Csáky Lajosról is, akinek mostani három rajza további művészi élcelődését jelzi.

Hegedűs L. László is rendületlenül járja a saját maga által kitaposott utat. Két nagyobb méretű munkája formai biztonságával s árnyaltan gazdag színvilágával egyaránt kitűnik. Mindkét alkotás tudatos és szuverén művészre vall. S ezt elmondhatjuk Csorba Simonról is.

Magáyalragadó, letisztult #■ egyszerűség jellemzi Klossy Irént, Kalmárné Horóczi Margitot és Molnár Pétert. Tehetségüket remekül egészíti ki látásuknak, szemléletüknek tisztasága. Lírai- ságuk, leheletszerű, finom technikájuk nem hagyja hidegen a nézőt.

Szereplésével a tárlatot gazdagítja egy-egy jó ötlet szellemes megvalósításával Balanyi Károly. Abrahám Rafael színes grafikai plasztikái dekoratív hatásúak.

Palkó Pál groteszkjei megdöbbentő erejűek, hatásosak. Kellemes meglepetésül szolgálnak Forgóné Bíró Ida finom művű rajzai és Orosz István egyetlen művével is figyelmet érdemel.

Vannak természetesen, akik kevésbé tarthatnak számot nagyobb érdeklődésre szerintünk. Akik hevenyészettebben, nem eléggé meggyőzően. t alkotlak legalábbis. , e mostani ^szereplésük alkalmával. Zsoldos Csaba munkája például látványos, ám kissé erőltetettnek tűnik. Gulyás Géza megmarad az ötlet szintjén. S vonatkozik ez ezúttal Pócs Péterre és Zalatnai Pálra is. (Ez azért is sajnálatos, mert mindketten nemegyszer bizonyították már tehetségüket.) Tegdes László rajzai rutinmunkák, hidegen hagynak. Varga Imre rajza nehézkes, keresettség látszik rajta.

Varga Mihály

TÁRNÁI LÁSZLÓ

Oroszlánarcú tükörben

hatalmas lángoszlop gyújtotta meg a gyertyát visszaverődtek

a harangok az előre jelzett pusztuláson

és előre jelzett csend-morajlás érkezett

a tenger felől széllel és esővel

csak az oroszlánarcú tükörben szeretkeztek

a következő éjszaka árán

de már

nem hozták világra gyermeküket csak az oroszlánarcú tükörben szeretkeztek amíg az előre jelzett csend-morajlás érkezett a tenger felől széllel és esővel.

KÖNYVESPOLC

Rivalda 79—80

Az 1979/1980-as évad legjobbnak tartott magyar színdarabjait vaskos kötetben adta ki a Magvető. Ilyen sok drámai alkotás kívánkozott az idei Rivaldába? Csal a látszat: terjedelmesebbek is megjelentek a mostaninál, csak vékonyabb papíron. Nyolc drámát közöltek a; áttekintést könnyítő gyűjteményben, mint legtöbbször. A megszokás indokolta inkább, mint a nyomtatott nyilvánosságot követelő bőség, hogy maradjanak ennél a számnál.

Aligha sorolja ugyanis bárki a tavaly nyáron befejeződött színházi évadot az emlékezetesek közé. A korábban kezdeményezőbb társulatok is óvatoskodtak. A kiemelkedő előadások többnyire klasszikus vagy modem külföldi szerzők nevéhez fűződnek.

A kötet tehát áttételesen tükrözi a színházcsinálás egy szakaszát. A megírás és a bemutatás közötti sajnálatos időeltolódás miatt közvetett képet nyerhet dráma- irodalmunkról a olvasó. (A kritikusok díjával kitüntetett, 1979. no. vemberében a fővárosban bemutatott Csurka-mű kilenc esztendőn át porosodott valamelyik asz- talliókban.)

A Rivalda 79—80 így is hasznos szolgálatot teljesít, így is növeli e művészeti ág iránti érdeklődést. Egymás után olvasva a termést, erőteljesebben mutatkoz(hat)nak az összetartozásra utaló jegyek, érzékletesebben kirajzolódnak a tartalmi és. formai azonosságok, hasonlóságok és különbözőségek.

Ismerős nevekkel találkozunk. Az 1970-es években kiadott Ri- valdá-kból csak 'egyszer hiányzott Illyés Gyula. Hernádi Gyula hét, Németh László hat, Csurka István öt alkalommal szerepelt a sorozat utolsó tíz kötetében. Az 1971-től a könyvesboltokba került antológiákban négy Szabó Magda-, három Száraz György-r két Bereményi Géza-művet találunk. Csupán a kecskeméti kamaraszínházban bemutatkozó Ordögh Szilveszter új név a sorozatban.

A szerkesztő mellőzi a fiatalokat? Aligha beszélHetühk erről, különösen az 1979 80-as évad kapcsán. Hitem szerint Károlyi Mihály Ravelszki-je olvasmányként még ; ban hatott volna. Egyértelmű : . inálatos hiány Csurka

vés:--p. ■ Majálisa, Mihályi Gábor ' j -• wilág munkatársa ennek • ■ iának adná a legjobbnak k; ■ r> pálmát, mert „ez a legizgalmasabb, legtöretlenebb és dramaturgiailag is a leglényegesebb alkotás”. Egy szerzőtől két mű nem kerülhet a Rivaldába, legalábbis én nem emlékszem ilyen esetre. Ezért maradt ki a szellemes, erős közéleti töltésű Majális. (Mit szólnának a többiek, más is felléphetne hasonló igénnyel... Honunkban ilyen kettőzésre egy Shakespeare sem számíthatna.)

Kevés történt a magyar dráma- irodalomban, ez biztos. Talán a mai fiatalok beilleszkedési problémáit vizsgáló Halmi tartalmaz új, biztató elemeket. Ritka bravúrral azt a hiányt jeleníti meg, amelynek következtében tettre- kész. gondolkodó fiatalokból közönyös, magányuk csalitjában va- karódic felnőttek lesznek. Horizont ' ■' ?í ’íztárcájukíg ível...

Csv. I llyés és Bereményi kivételeve? v alamennyi szerző indítékként vagy ürügyként hasznosítja a történelmet. Tulajdonképpen az foglalkoztatja őket, hogy miként kerülhetnék el a nemzetünket válságba taszító krízishelyzeteket, miként működtethetnék jobban átalakuló társadalmunkban rejlő energiákat. Ezek a szabálytalan történelmi játékok olykor már-már didaktikus módon szűrik ki a tanulságokat (A merá- ni fiú), olykor találó, de kevés költői erővel hitelesített példázattal (ítéletidő) szólnak hozzánk, olykor meg ünnepélyesen, mint a nemes szónoklat (Húsz János),

A kötetet Kardos György szerkesztette.

Heltai Nándír

TÓTH ISTVÁN:

A bajon

N

egyvenegyben jártunk, érettségire készültünk és I sorozásra. Szinte erőt adott a rengeteg biflá- záshoz, hogy minduntalan felröppent a ihír: „Hadiérettségi lesz!” — Senlki se tudta pontosan, milyen az, csak annyit kapisgál- tunk, hogy ez olyan érettségi nélküli érettségi. Háború van, kell a katona, befejezik az iskolaévet, és a nyolcadikosok megkapják az érettségi bizonyítványt. A dolog másik oldala — hogy be kell vonulni katonának — annyira távolálló Valaminek tűnt az érettségi vizsga elmaradásához képest, amire nem is volt éfdemes gondolni.

Csak .akkor borzongott végig a veszélyérzet mindenkin,. ha mégis egy-két túlkoros fiút már az iskolából mundérba húztak. Igaz, elmarad az érettségi, de jobb lesz-e a front? Ott lőnek ám! Mikor aztán hetenként kaptuk a híreket, hogy „Nyíri Laci elesett” — „A kis ,Dolfusz’-nak vége, pedig milyen kitűnő torinász volt!” — dermedten sápa- . doztunk.

Tündéri megoldással kecsegtetett néhány iskolatársunk lépése. Váratlanul otthagyták a gimnáziumot, .s beálltak hajósnak. Persze, polgári hajózáshoz, ahol fess sötétkék egyenruhát kaptak, iskolán képezték őket, és nem mentek a frontra.

Mi — „filiszter-jelölték” — reményvesztetten öltük idegzetünket az érettségi tételek tucatjaival, ők meg hoch-elegánsan, a pedellusok szalutálása, a tanárok férfiaknak kijáró érdeklődése közben 'Vonultak be hozzánk látogatóba. Grasszáltak, fesztelenül cigarettáztak a folyosón, sün- • dörögtek a lányszoba tájékán. , Fájdították megviselt szívünket. Hányán szerettünk volna helyükben lenni! De ahhoz hátat kellett volna fordítani nyolc nehéz esztendő munkájának.

Az én legkedvesebb cimborámra, Bálintra azonban sikerrel hatni tudtak. A fiú egy napon titokzatos képpel hívott félre. Elővett egy csomó nyomtatványt, és kért, hogy segítsek a papírokat kitölteni. Jelentkezési ívek voltak azok — a hajósokhoz.

— Te is hajós akarsz lenni? — lepődtem meg. Nem mondtam ki aggályomat, csak magamban gondoltam arra, hogy neki bajosan sikerül a felvétel. Akik bejutottak ahhoz a szép egyenruhás társasághoz, rendőrtisztek gyerekei voltak, s egy nagyvepdéglős csemetéje is közéjük került. Mi keresnivalója lehet ott Bálintnak, a négyholdas kisparaszt fiának? ö viszont hajthatatlan volt. Elküldte a kérvényt, és időközönként tájékoztatott —, hogy gyűlik pénze a gyönyörű extraruhára.

Teltek a hónapok. Már az érettségin is túljutottunk, de Bálint semmit se tudott, elolvasták-e egyáltalán a kérelmét, felveszik-e, eb vagy kutya?

Egyszer aztán minden megfordult. Verőfényes nyári vasárnap délelőtt nyűttük a k.-i korzó kockaköveit. Több sorban sétafikáit le-föl az ezernyi fiatal. Piacszélességben hullámzott az ünneplőbe öltözött tömeg. Hirtelen csodálkozó moraj, s az egy. irányba figyelő tekintetek jelezték, hogy valami rendkívüli történik.

Nem is tévedtünk. Krémszínű — káprázatos egyenruhában, délcegen, könnyedén, mint egy filmsztár. Bálint lejtett felénk a sokaságban. Fején sötétkék tengerész-tányérsapka, derekán ropogós-új sárga derékszíjon aranyos markolatú tiszti bajonett villor gott — elegáns fekete bőrhüvelyben. Sötétkék sapkáján is valami aranyos-ezüstös kincstári smukk tündökölt, és ugyancsak sötétkék váll-lapján hadnagyi rangjelzés.

Csak ámulni tudtunk, és gyönyörködtünk a szép szál. fiúban, aki a legmagátólértetődőbben

iparkodott mindent megmagyarázni.

— Fiúk, tegnap már le is tettem az első vizsgát, kitűnően! Soronkívül elő is léptettek. Jövő héten már Galacból küldök nektek anzixot.

Ki is faggatózott volna tovább, amikor az ő snejdig hajóstiszti sikeréből ránk is annyi fény sugárzott ott a korzón. A lányok epedve csodálkoztak rá, szájuk már a „Bá .. ,”-nál nyitva maradt

— neve elsuttogásakor. őrmesterek, szakaszvezetők olyan sarkosan tisztelegtek neki, mint valami hadiistennek. Még a helyőrség tisztjei is megkülönböztetett gráciával, sőt irigységgel intettek egy pluszt fehérkesztyűt markoló kezükkel — Bálint keresetten hanyag szalutálasára... Miénk volt a város!

Mikor elharangozták a delet, percek alatt levonult a tengernyi nép a korzóról. Bálinttal kettes^ bén tartottunk hazafelé. Nem győztük újra és újfent ízlelgetni a dicsőséget, hiszen — mondhatni

— az egész helyőrség haptákba vágta magát közeledtünkre.

Ám majd leültem a megdöbbenéstől, amikor a Fecske utcába torkolló sarok előtt megállt az én egykomám, és némán kezdte „leszerelni” magát. Levette a váll-lapokat, s a kezembe nyomta őket. Ideadta a pompás tengerésztiszti sapkát is. Lecsatolta a sárga derékszíját, a bajnétot — ami inkább' dísztőrnek hatott — s ezeket szintén átnyújtotta.

— Kiskomám, — mondta gu- nyoros rezignációval — ne gyere

most mifelénk. Kerülj el a Maros utcára, s vidd haza hozzátok ezt a — „hemme-hummit”. Nem akarom, hogy anyámék meglássák ... Tudod, nem sikerült... Nem vettek fel. Kérdezték, menynyi birtoka van apámnak. Egy nyikhaj még afelől is firtatott, kinek udvarolok. Mikor megmondtam, hogy Verának, akinek a szülei' hozzánk hasonló törpe- birtokosok, sok gyerek van, ezért a menyasszonyom is eljár cséplőgéphez, téglagyárba, csak ö^sze- néztek az urak. „Akkor maga várhatja, míg meglesz a kaució, n házassági óvadék. Hogy akar így tiszt lenni?” — mondta ki a verdiktet egy vén szaros, és valósággal kilegyintett a szobából ... Pedig hogy spóroltam az extrára ... Na^de nem baj, megmarad civil öltönynek. Takaros, ugye?

Én bizony csak hápogtam még akkor is. ö meg barátian tuszkolt.

— Na, menjél már!... De legalább bohócot csináltam az egész bagázsból. Hát ha csak a ruha számít, nem az ember... Ennyit megért a cirkusz, nem igaz?

Bálint jó párszor; korzózott, még azon a nyáron, s bármily hihetetlen, a kutya se igazoltatta.

Szegény szüleire a frászt hozta, amikor jóval később, másoktól tudták meg a csalafintaságot, öreg Bálint bátyám belelátott fia lelkületébe, mert korholását ilyenformán fejezte be.

— Lehettél volna egy kis türelemmel, Báli fiam... Ez a világ nem maradhat már fenn sokáig.

Leszel te még katonatiszt, meglásd ...

A

ztán csak behívtak mind- I kettőnket katonának. Megértük a felszabadulást, s mindössze két krumplivirággaj a parolin — fiatalon megöregedve leszereltünk. Bálint odahaza, K.-on próbált egzisztenciát teremteni magának, engem messzibbre vetett a sors. Nagy időközökben hallottunk hírt egymásról. Igencsak egy idő tájt, de egyformán későn nősültünk. ö Verát vette el.

Kiskomám [édesapjával, Bálint bátyámmal találkoztam egyszer- kétszer, futólag, riporteri útjaim során. Mint híres sertésnevelőről, „Kincses” nevű csodadisznója legendája okán, a Petőfi Népében, is írtam róla. Nos egy röpke találkozásunk vége felé újságolta, miközben izgatottan gereblyézett görcsös ujjaival vékony szálú, selymes ősz hajába.

— Azám, míg el nem felejtem ... Hallottad-i, hogy Bálint fiam hadnagyi sarzsit kapott a Néphadseregben? Mikor előléptették, idejött először is hozzám, a téeszbe. Láttad volna fényes- csillagosan, takarosán, vasalva, ragyogó tiszti csizmában. Keresd mán fel, ha a Vasipari felé jársz, ott dolgozik.

Fia-Bálintot — sajnos, sajnos — nem érkeztem meglátogatni. Tíz esztendő múlva váltottunk bánatos-zokogó levelet, amikor megírta, hogy mindig jókedvű dolgos kis öregapja a karjai közt halt meg. Édesanyját, Eszti néné- met, Bálint napján, 40 éves házassági évfordulójukon temették el. Az öreg attól kezdve bennülő, kedvetlen ember lett. Kesergő, szürke madár, Gubbasztott, vagy fáradtan sétálgatott tavasszal az udvaron... Nyár. jöttével már csak heverészgetett a rossz nagyujjasán, a fák alatt, a hűvösön. Egyre többet panaszkodott a szivére, mindig összébb-összébb esett. Úgy szerette, ha Bálint s az

öccse. Lackó órák hosszat mellette ülnek.

— Na, két fiam, mindjárt elmegyek szegíny idesanyátok mellé ... Nem is baj, nem is fáj, csak ti ne hagyjátok el egymást sohase ...

A portát megfelezték, László is odaépített házat, ott lakik családostul.

D

e az a szörnyűséges múlt I esztendő! Bálint feleségén, Verán csak megbosszulták magukat a régi téglagyári évtizedek. A tapis- kolás hideg őszi szélben, a nedves agyagban alattomos nyavalyákat lopott szervezetébe. Kiváló dolgozó kitüntetései azt is tanúsították, hogy nem kímélte magát akkor sem, amikor már köny- nyedébben élhettek volna. Fehér Wartburgjuk egyre huzamosabb ideig tétlenkedett a fészer-garázsban, mert Vera őrjítő vese- bántalmai miatt bele se tudott ülni. Állapota rohamosan rom- - lőtt,' végül lábai is megbénultak ... A kórházban állandó infúzióval tartották életben pár hónapig.

A temetés után csaknem eszelősen hajtogatta Bálint.

—• Énbelőlem már nem lesz többé ember ... Vera nélkül minden semmi, semmi.

Pontosan egy hónapra rá az ő koporsójánál súgta nékem Laci.

— Végakarata szerint becsempésztem szemfedele alá azt a tengerésztiszti bajnétot is ... Mint az ereklyét, úgy őrizték Verával.

Igen, igen, az én bohókás kedvű pp Húsom rettenetes elhatározása végrehajtásában is akkurátus voR. Végrendeletében, melye! odalett a nikotinos üveg mellé, külön ;,pontot” szentelt a bajonettnek.

... De kedves jó Kiskomám, ejnye na, hogy is mondjam... Hogy tehettél olyat? Tudhatnád, hogy manapság nem divat a sírig tartó hűség, szeretet...