Petőfi Népe, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-02 / 127. szám

Délszláv klubvezetők tanácskoztak Baján Három napig adott otthont Ba­ja városa a Magyarországi Dél­szlávok Demokratikus Szövetsége által szervezett délszláv klubve­zetők tanácskozásának. A múlt hét végén a szakszervezeti műve­lődési házban huszonöt klubve­zető hallgatott meg előadásokat, majd konzultációkon vitatták meg az aktuális témákat. Az or­szágos rendezvényre a klubveze­tőket először hívták össze, holott már tíz éve működnek az ország különböző vidékein délszláv klu­bok. A tanácskozáson nagy hang­súlyt helyeztek a szakemberek a TIT és a nemzetiségi klubok kapcsolatára. A jövőben szeret­nének minél jobban együttmű­ködni és minél szélesebb töme­geket bevonni a délszláv klubok tevékenységének megismerésé­hez. A Bánk bán Marosvásárhelyről A kecskeméti Katona József Színház vezetői az elmúlt héten Marosvásárhelyen jártak. Meg­tekintették az ottani színház több előadását és a Bánk bán főpróbáját. A még jóvá nem ha­gyott tervek szerint a nagyon színvonalasnak ígérkező előadás­sal ősszel Bács-Kiskunba is ellá­togatnak az erdélyi művészek. A tervek szerint háromszor adják elő Katona József művét Kecske­méten. Két alkalommal egy ro­mán drámaíró művét tolmácsol* ják magyar nyelven. A kecskeméti társulat későbbi időpontban viszonozná a vendég­játékot. A hónap végére elkészül Az 52-es számú főútvonal a megyeszékhelyről kivezető szaka­szának és a Hetényegyházi út for­galmának gyors növekedése szük­ségessé tette az új csomópont megépítését. Ennek elkészülte után a jobbra és balra kanyarodó irányok útburkolatánál? elkészíté­sével lényegesen megnő az át­eresztő képesség, és biztonságo­sabbá válik a közlekedés. A csomópont elkészítéséhez át kellett helyezni a közvilágítást, új csapadékcsatornát volt szüksé­ges építeni. Át kellett helyezni a posta kábeleit, illetve az ivóvíz- vezetéket. A közművek szintbeli találkozása miatt gázvezetéket és magasfeszültségű kábeleket he­lyeztek át. A munka kivitelezője a Kecskeméti Közúti Építő Vál­lalat, amelynek szakemberei je­lenleg a csapadékcsatornát és a postai kábelek áthelyezését vég­zik. Az új csomópont mintegy 7 millió forintba kerül, amelyből az útépítés 2,8 millió forintot kép­visel. A szerződés szerint a cso­mópontot június 30-án adják át a forgalomnak. SZERDA REGGELTŐL Változik a forgalmi rend Kecskeméten Köztudomású, hogy még 1979 tavaszán a városi tanács lezárat­ta a kiskörút posta melletti sza­kaszát. A BÁCSÉP a felvonulási területet most visszaadta a városi tanácsnak, ahol már hétfőn meg­kezdték az útburkolati jelek fes­tését. Mint megtudtuk, az új for­galmi rend június 3-án, szerdán reggel 8 órakor lép életbe, vagyis a kiskörút forgalma visszakerül a posta üzemviteli épülete elé. Ezzel kapcsolatban szeretnénk felhívni a gépjárművezetők fi­gyelmét a következőkre: a kis­körút. volt megyei tanács, illetve a sétálóutca előtti szakaszán a belső forgalmi sáv csak egyenes irányban való haladást tesz le­hetővé. A külső forgalmi sávból a járművek egyenes irányban és jobbra kanyarodva haladhatnak. A kiskörút elsőbbséget élvez majd a Villám István utca betorkollá- sával szemben, amely a jelenle­gitől eltér. Az elsőbbségre: illetve a továbbhaladásra vonatkozóan a járművezetők számára táblákkal, illetve útburkolati jelekkel adnak utasítást. Jubileumi úttörőavatás megyeszerte • Dr. Eszik Sándor, a Tóth László iskola igazgatója köszönti az ava­tásra felsorakozottakat. Háttérben a chilei és a nicaraguai küldöttség. (Straszer András felvétele) Kisdobosokat és úttörőket avattak az elmúlt szombaton és vasárnap a megye százhetvennégy csapatánál. Mintegy hétezer leen­dő másodikos a kék, illetve ötö­dikes vörös nyakkendő viselésére vált méltóvá. Az úttörőcsapatok az idén kü­lönös gonddal rendezték meg ün­nepélyeiket : a mozgalom har­mincötödik évfordulóját is ün­nepük kiállításokkal, különféle megemlékezésekkel, ünnepi csa- patgyúlésekkel. A kecskeméti Tóth László isko­la úttörőinek emlékezetes' marad az esemény: ünnepségükre meg­hívták és vendégül látták a KISZ X. kongresszusára érkezett chilei és nicaraguai küldöttség tagjait. Az avatási ünnepségen a magyar mozgalmi dalok mellett — a Ko­dály iskola Háry Péter vezette zenekarának hangjaira — fel­hangzott a sandinista himnusz és a Venceremos, amit valamennyien együtt énekeltek. Nagyszabású ünnepség volt Kiskunfélegyházán is, a városhoz tartozó községek valamennyi kis­dobosa és úttörője — ötezren! — találkoztak a főtéren, hogy része­sei legyenek az eseménynek. Egész napos gyermeknapi, moz­galmi program volt a kalocsai já­rás mind a húsz csapatánál. Az avatások után különféle bemuta­tók, versenyek, sárkányeresztés, bábozás, agyagozás és megunha­tatlan tábortűz zárta az eseményt. A megyénkbeli úttörőcsapatok közül az esemény kapcsán kitün­tetéseket is átadtak. Kiváló munkája alapján a KISZ KB Vörös Selyemzászlaját érdemelte ki a bajai gyakorló és a soltvadkerti általános iskola. A KISZ KB Vörös Selyemszalagát kapta a nemesnádudvari úttörő- csapat. A megyei pártbizottság vándorzászlaját a császártöltésiek nyerték el. Kiváló úttörőcsapat — címet kapott a csávolyi, a tisza- kécskei II. iskola, és a kalocsai Vén József iskola úttörőcsapata. S. K. • Fogadalomtétel a kiskun városban. (Rádi József felvételei) 0 Kisdobos lettem SZERELIK A* BERENDEZESET Új filmstúdió Kecskeméten Elkészült Kecskemét újabb alkotótelepe: a Pannónia Film-, Fajz- és Animációs Filmstúdió műterme. A több- 8 szintes építményben, amely fi Kerényi József Ybl-díjas épí­tész tervei alapján készült, az egyéni és közös alkotóterme­ken kívül vágó- és hangfelve­vő helyiségek szolgálják a filmgyártást. A stúdió karzatos mozijában kerülnek majd először az al­kotóközösség és a bírálók elé az itt készült filmek. Tetőte- 8 rében faburkolatú vendégszo­bákat alakítottak ki. parkosí­tott udvarán szabadtéri film­vetítésre nyílik mód, amit te­raszról nézhetnek az érdeklő­A hét végén igen sok közle­kedési baleset történt a megyé­ben. Ezek során négyen életüket vesztették, tízen súlyosan, öten pedig könnyebben sérültek meg. Szombaton Jakabszállás és Bocsa között az 54-es számú úton ve­zette személygépkocsiját Kovács Attila 24 éves, Kecskemét, Mo­zsár út 12/a. szám alatti lakos. Bócsa felé közeledve, az út jobb oldali padkájára hajtott, majd az árokba futott, és egy fának üt­között. A személygépkocsi utasai közül Szabó István 25 éves, Or- govány, Arany János utca 20. és Józsa Károly 19 éves, Jakabszál­lás, III. kerület 112. szám alatti lakos olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A személygépkocsi vezetője, vala­mint Dér Benedek 25 éves, Or- govány, III. kerület 220. szám alatti lakos súlyosan megsérült. Kovács Attila vezetői engedélyét elvették. Ugyancsak szombaton este 9 órakor Orgovány és Jakabszállás között Atrok Sándor 18 éves, Or­govány, Ürögi Lajos utca 16. szám alatti lakos motorkerékpár­jával tompított fényszóróval köz­lekedett. Vele szembe egy sze­mélygépkocsi haladt, s a motoros .nem vette észre az út jobb olda­lán szabályszerűen kivilágított lovas kocsit,, és nekiütközött. A motorkerékpár vezetője a hely­színen meghalt. A filmstúdióban, amely a Kiskunsági Nemzeti Park szék­házának szomszédságában táj- ; baillően épült fel, ideális kö­rülmények között dolgozhat­nak a kecskeméti rajzfilmesek, akik eddig is évente 15—20 önálló alkotással jelentkeztek a mozikban, s a televízióban, i Az új műteremben folytatják ■ | a magyar mesék filmfeldolgo­zását, itt készül a „Kérem a következőt” című film tizenhá­rom epizódja. Lehetőség nyílik kooprodukciós filmek gyártásá­ra. s megrendelésre folytatják a reklámfilm-forgatást. Az új létesítmény átadására, amely­ben most készülnek a szociális helyiségek, a nyáron kerül sor. Vasárnap hajnalban Ágasegy­háza határában Lévai Sándor 18 éves, Ágasegyháza, Kossuth utca 70. szám alatti lakos az egyik út- kanyarban a nagy sebesség miatt motorkerékpárjával kisodródott, egy kerékvetőnek ütközött', majd a vasúti fénysorompó oszlopának vágódott. A motorkerékpár uta­sa, Tercsi István 17 éves, Ágas­egyháza, Kossuth utca 66/a. szám alatti lakos a helyszínen meghalt. A motorost életveszélyes sérülés­sel szállították kórházba. Kecskemét és Ballószög között Subicz József 19 éves, Ágasegy­háza, Sándortelep 98. szám alat­ti lakos ittas állapotban vezette személygépkocsiját. A nagy se­besség miatt áttért az út bal ol­dalára, ahol nekiütközött a vele szemben közlekedő személygép­kocsinak, amelyet Máté László 44 éves, Ballószög, Rákóczi út 21. szám alatti lakos vezetett. Máté László gépkocsija az árokba fu­tott. Subicz József az ütközés után nem állt meg, hanem to­vábbhajtott. A rendőrség rövid idő múlva a cserbenhagyót elfog­ta és őrizetbe vette. Kiskőrösön a MÁV-állomáson Laczó István 52 éves MÁV-dol- gozó, Kalocsa, Nefelejcs utca 4. szám alatti lakos ittas állapotban az induló mozdony elé lépett, amely elütötte. Laczó István sú­lyosan megsérült. G. G. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. június 2. 18 órakor: A méhek szerepe és védelme a kiskertben Előzetes: 4-én, 19 órakor: A Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának bérleti előadása Gálaest Híres operaáriák KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. június 2. délután 3 óra: OSZTR1GÁS MICI Járási Üttörő-bérlet este 7 óra OSZTRIGÁS MICI Somlay-bérlet MOZI 1981. június 2., kedd VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakori A POGÁNY MADONNA II. helyárúi Színes magyar film ÁRPÁD MOZI: fél 5 és fél 8 órakor! A FÉLHOLD ÁRNYÉKÁBAN Dupla helyárú! Kétrészes, színes magyarul beszélő szovjet film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! MESÉRŐL MESÉRE Színes, magyar meSefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! STÚDIÓMOZI: 8 órakor! a Városi mozi épületében! ÚTKÖZBEN Magyar film Gyerekeknek a közlekedésről Hasznosnak ígérkező előadáso­kat tartanak ma és holnap Kecs­keméten, a Tudomány és Techni­ka Házában az általános iskolá­soknak és a gimnazistáknak. A Megyei Közlekedésbiztonsági Ta­nács a városi és a járási KBT- vel közösen ma 17 órakor „A közúti és vízi közlekedés szabá­lyai” címmel szervezett előadást, melyet filmvetítéssel kötnek egy­be. Erre a Katona József Gimná­zium tanulóit hívták meg, de az előadás nyilvános, és szívesen lát­ják más középiskolák tanulóit is. Holnap, 3-án ugyanezt az elő­adást az általános iskolások szá­mára tartják meg. Mindkét nap 17 órakor kezdődik a rendezvény. A Zrínyi Ilona Általános Iskolá­ba külön is ellátogatnak a szak­emberek, s „rendhagyó” óra ke­retében ismertetik meg a diákok­kal a közlekedés szabályait. FIGYELMETLENSÉG, GYORSHAJTÁS Halálos közúti balesetek HARMINC FOK ÁRNYÉKBAN... ... vagy több Is talán. Lehet, hogy néhány százan szerettek volna napoz­ni a hét végén a Széktói Strandon. Ennek száz akadálya volt, jutott eszembe a közhelyszámba menő szé­kely mondás... Napfény van. Víz is van. Sőt pénztáros és kapus, aki őr­ködik ... Olyan hírek jártak, hogy sokba került a vízműnek á tavalyi szezon. Konkrétan: nyolcmillióba. Ez lenne a késői megnyitás oka? Bármi is, kár, hogy nagyon sokan az elmúlt napokban csak arról érte­sültek, hogy mikor nyitnak végre a kapuk (úgy mondják Június 6-án), ahelyett, hogy örülhettek volna a korán (végre) beköszöntött nyárnak. sz. p. m. NAPTÁR 1981. június 2., kedd Névnap: Kármen Napkelte: 4 óra 50 perc. Napnyugta: 20 óra 34 perc. Holdkelte: 5 óra 07 perc. Holdnyugta: 20 óra 28 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: me­leg, napos idő. A nappali go- molyfelhőzetből -eső nem való­színű. Napközben élénk, helyen­ként erős délkeleti szél. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 13—18, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 30 fok körül. Távolabbi kilátások ' szerdától szombatig: az időszak elején változóan felhős idő várható. Né­hány helyen — főleg az ország nyugati és északi részén — ki­alakulhatnak záporok, zivatarok. Az időszak végén túlnyomóan napos, száraz időre lehet számí­tani. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet 15 fok körül, a leg­magasabb nappali hőmérséklet eleinte 26, 30 fok között, majd 30 fok körül alakul. Jelentős mennyiségű (lega­lább 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán vár­ható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 31-én a középhőmérséklet 20,6 (az 50 éves át­lag 19,6), a legmagasabb hőmérséklet 27 Celsius-fok volt, a nap 13 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 19,4, 14 órakor 27,6 Celsius-tokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 15 Celsius-tok volt. — IFJÜ ZENÉSZTEHETSEGEK Nagyfokú muzikalitásról és rit­ka zenei tehetségről tett tanú- bizonyságot. két kecskeméti diák, a hatodik osztályos Zsiga Kata­lin gordonkás, és a hetedikes Kerekes Györgyi : zongorista nö­vendék. Mindkettőjüket felvet­ték a Zeneakadémia előkészítő tagozatára. Tanáraik: Seöbő Il­dikó és Héjjas Pálné, az állami zeneiskola pedagógusai. — Esőt várnak az őszi kalászo­sok, mert megyénkben is romlott az időnként aszályos időjárás miatt fejlettségük a márciusi becsléshez viszonyítva. A kondí­ciójavítás érdekében eddig mint­egy 70 ezer hektárnyi gabonate­rületen végezték ej. az üzemek a lombtrágyázásit.. — Fahulladék a lakosságnak. Az ország valamennyi erdészeté­ben felkészültek a fahulladék gyűjtésének megszervezésére. Az akció a Gazdasági, Bizottságnak a Minisztertanács által jóváhagyott, a fa mellékterméknek hasznosítá­sára hozott határozata alapján bontakozik ki.S Köbméterenként általában 40 és 100 forint közötti áron vásárolhatja meg a lakosság a fakitermelés után visszamaradó gallyakat, rönkvégeket, tuskókat. — MINIKÖNYV. Heltai Nán­dor: Nyomdászat Kecskeméten című tanulmányát jelentette meg a kecskeméti Petőfi Nyom­da, a minikönyvek sorozatának új kötetekéntJ A hatszáz számo­zott példányban készült kiad­vány tovább gyarapítja a kecs­keméti nyomdászattal kapcso­latos ismereteket, 5 , I Gépkocsi-nyeremények listája Lapunkban csak a Bács-Kis- kun megyében vásárolt nyertes betétkönyvek számát közöljük. A lista során iaz alábbi rövidí­téseket használjuk: s Skoda 129 L 1 p2 Polski Fiat ; Vm 126 pl Polski Fiat . t Trabant 125 Special i m 9 19 000 forint összegű betétköny­vek: 02 0033273 p2 02 0058519 pl 02 0034015 t i 02 Q058923 s, 02 0045349 S ; ' 02 0060107 s 02 0050428 S { : 02 0062598 s 02 1 0053625 1 sj 02 0068614 s 02 0056085 s J; 02 0070563 pl 02 0058463 s 02 0073163 p2 5000 forint összegű betétkönyvek 02 0578994 s 02 0663521 t 02 0591918 p2 02 0664600 p2 02 G596659 s 02 0678444 s 02 0600260 t 02 0685027 s 02 0618356 s 02 0685845 s 02 0625516 P2 02 0689922 p2 02 0627093 p2 02 0697678 s 02 0631589 s 02 0698260 s 02 0634875 s 02 0704969 p2 02 0652481 t 02 0705358 s 02 0654855 s 02 0705721 pl 02 0655222 p2 02 0706490 s 02 0657916 s -:\v ,,0712334 s SZILIKÁTIPARI KONFEREN­CIA kezdődött tegnap Budapes­ten több mint 600 külföldi és hazai szakember ' részvételével. A tanácskozáson mintegy 250 előadás keretében vitatják meg az iparág legaktuálisabb kérdé­seit. Szóba kerül a cement- és üveggyártás, a különféle kerá­miai anyagok előállítása, a pad­lóburkoló lapok, csempék, sőt azok a modern anyagok gyártá­sa, amelyeket a híradástechnika vagy az atomipar használ fel. A konferencián külön szekcióban tárgyalják majd az energiataka­rékos és környezetkimélő szili- káttechnológiai eljárásokat. — A VESEÁTÜLTETÉSRŐL. A Magyar Immunológiai Tár­saság június 16. és 19. között Szolnokon tartja vándorgyűlését. A helyi MÁV-kórház és a deb­receni akadémiai bizottság ren­dezésében sorra kerülő ülésen megvitatják a veseátültetés im­munológiai kérdéseit, és az ez­zel kapcsolatos hazai tapaszta­latokat. A vándorgyűlésen meg­emlékeznek Kesztyűs Loránd- ról, a magyar orvostudomány jeles alakjáról, és átadják a ró­la elnevezett emlékérmet, va­lamint az immunológiai társa­ság pályadijait. — KÉTEZER TANULMÁNY érkezett az idén a Hazánk me­zőgazdasága diákszemmel ’81 pá­lyázatra. Idén 11. alkalommal hir­dette meg diákpályázatát a Ma­gyar Mezőgazdasági Múzeum ál­talános és középiskolai kategóriá­ban. Az általános iskolások kö­zött harmadik helyezést ért el a fajszi Nagy Ágnes. A középisko­lások kategóriájában szintén har­madik dijat kapott a kiskunhalasi Gulyás Andrea. A beküldött pá­lyamunkák a budapesti Vajdahu- r.yad várban június 7-ig megte­kinthetők. NÖVÉNYGÉNBANK 0 Az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet Agrobotani- kai Központjában, Tápiószelén mintegy harmincezer zöldség és szántóföldi növényfajta van. A VI. ötéves tervben az intézet fő feladata a szántóföldi és zöldség­növények génbankjának fejlesz, tése. Összegyűjtik a hazai alap­anyagokat és egyben megőrzik a már elismert fajtákat. A magok életképes tárolása megfelelő szá­rítás és hűtés után több évtizedig is lehetséges. Az Intézet a KGST- országokkal is kapcsolatot tart. A képen: a búza úgynevezett tulaj­donságfelvételét végzik. (MTI. fotó) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. i Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyal Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi) 11-709 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint? Készült a Petőfi Nyomdában ofiszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 13-729. Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0138—ttIZ.

Next

/
Thumbnails
Contents