Petőfi Népe, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-30 / 151. szám
KÍSÉRLETI BEMUTATÓ: Közművelődési „mozibusz” Elhunyt Mészáros János Súlyos betegség után, június 27-én, ötvenegy éves korában meghalt Mészáros János, a Kossuth Könyvkiadó Bács-Kiskun megyei kirendeltségének vezetője. •Fiatal korától kezdve részt vett a munkásmozgalomban. A fegyveres erőknél dolgozott egy ideig, majd különböző egyéb munkahelyeken. 1951 óta tagja a pártnak, s 1968 óta munkásőrként is felelősségteljes feladatokat vállalt magára. Csaknem másfél évtizede irányította a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltségét. Mindvégig öntudatos, elkötelezett kommunistaként dolgozott. Lelkesedésével, odaadó, aktív tevékenységével mindenkor példát mutatott. Éppen ezért jogosan érdemelte ki a Kiváló Dolgozó jelvényt, a Szocialista Kultúráért kitüntetést és a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát. A temetéséről később történik intézkedés. REK• HÍREK Tegnap délelőtt a Bács-Kiskun megyei Moziüze- mi Vállalat propagandaosztályának újító kollektívája kísérleti és műszaki bemutatót tartott Kecskeméten. Közlekedési vállalatok és különböző köz- művelődési intézmények vezetőit hívták meg ez alkalommal a bemutatóra, hogy megtekintsék az úgynevezett „komplex közművelődési mozibusz” működését. A különböző technikai berendezésekkel ellátott, panorámás autóbusz nem csupán vetítésre, de ka- marakiáLlítások megrendezésére, oktatásra, lapterjesztésre, könyvárusításra 4s ismeretterjesztésre is egyaránt alkalmas. Üzemeltetése célszerűnek bizonyul egyebek között a tanyaközpontokban, a külterületi és lakótelepi óvodákban, szociális otthonokban, az öregek napközi ottthonaiban, üdülőhelyeken, munkásszállásokon, és elavult moziépülettel rendelkező községekben. A bemutatón a Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat vezetői és az újítók a működtetéshez szükséges további ötleteket, javaslatokat, véleményeket kértek a megjelent szakemberektől, s egyben vállalkozó kedvű partnereket a mielőbbi megvalósításhoz. A tegnapi bemutatón egyelőre kölcsönkért technikai berendezéseket és a Katona József Színház mozibusszá átalakított tájoló autóbuszát használták fel. Am egy speciális, W. C.-vel, mosdóval is ellátott jármű létrehozásához nagyobb összegű anyagi beruházás és .több intézmény támogatása lenne szükséges. Az elképzelések szerint a mozibusz megyénkben havi száznyolcvan vetítést tudna lebonyolítani. A nyári hónapokban az érdeklődés felmérésére próbajáratokat indítanak, és lehetőség szerint őszre tervezik a közös összefogással megvalósítandó üzemeltetést. A bemutatón megjelent szakemberek és intézményvezetők többsége az újítási javaslatot jónak, megvalósíthatónak tartotta. P. E. Tóth Menyhért festőművész a Szeged melletti Mórahalmon született ugyan, ám életének javarészét a megyénkben Miske községben élte le, ahol a színvonalas, emlékezetes művek sokaságát alkotta olyan társadalmi közegben, mely számára nemcsak kedves, melengető, de ösztönző is volt. Halála után a tővárosban temették el, de végakaratának, kívánságának megfelelően feleségének, Lándori Angéla festőművésznek az azóta bekövetkezett halála után mindkettőjük hamvait közös sírban helyezték örök nyugalomra, a miskei temetőben. AZ ORSZÁGOS MINŐSÍTÉSŰ VERSENY MEGYEI DÖNTŐJE Jól szerepeltek a PV elsősegélynyújtó szakaszok A Bács-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a járási és községi szervekkel közösen rendezte meg szombaton délután a legvégső búcsúztatást. Jelen voltak Tóth Menyhért hívei, tisztelői, barátai, a község és a járás lakosságának képviselői, hogy részesei legyenek a megbecsülést kifejező társadalmi szé'rtartásnák. A megyei tanácsot dr. Major Imre elnökhelyettes képviselte. „Tóthmenyhértes”, napfényes, szikrázó ragyogásban, több száz ember jelenlétében csendült fel a dal Burai Ilona népi énekes szájáról, hogy „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek...” Majd ' Berta Somogyi László, a kalocsai járási hivatal elnöke mondott búcsúbeszédet. — Akinek a fehérség, a tisztaság volt az élet-- eleme, művészetének legfőbb lényege — mondotta —, az most véglegesen hazatalál ott, élete társával együtt, ahol a szülei is örök nyugalmat leltek. Ezt követően Bánszki Pál, a Katona József Múzeuim igazgatója, Tóth Menyhért életrajzírója emlékezett meg lírai szavakkal az alkotóról. A község lakossága nevében Baracskai János tanácselnök búcsúzott a művészházaspártól, majd a jelenlevők a friss sír fölé elhelyezték a megemlékezés és kegyelet koszorúit, virágait. V. M. Megkezdődött Baján a Tanítók 16. Nyári Akadémiája Hétfőn délelőttől a Bajai Tanítóképző Főiskola ad otthoni a Tanítók 16. Nyári Akadémiájának. A főiskola dísztermében Bács-Kiskun és Csongrád megye alsótagozatos tánítói gyűltek ősz-' sze továbbképzésre. Az elnökségben foglalt helyet Kelle György, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának munkatársa, Kraj- csovicz Mihály, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője, dr. Schvób Péter, a megyei továbbképzési intézet igazgatója, valamint a város pánt- és állami vezetőinek több képviselője. Juhász Károly igazgatóhelyettes köszöntője után egyperces néma felállással emlékeztek meg az idén elhunyt Petrekanics István főiskolai adjunktusról, aki tíz éven keresztül titkára volt a nyári akadémiának. A megnyitó be- ' szédet Szabó G. László, a Csongrád megyei Tanács elnökhelyettese mondta. A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége a szervezet megalakulásának 100. évfordulója tiszteletére a polgári védelmi szakszolgálati elsősegély- nyújtó szakaszok részéréör- szágos minősítő versenyt szervezett a kiképzési év kérőiében. Ennek a döntőit rendezték meg az elmúlt hét végén Kecskemétén, a KSC stadionjában. A versenyen a járási-városi döntőkön első helyezést elért szakaszok vettek részit. E vetélkedőnek az volt a célja, hogy bemutassák: a Magyar Vöröskereszt milyen mértékben kapcsolódik a polgári védelmi tevékenységhez, illetve annak felmérése, hogy az alegységeit tagjai milyen mértékben sajátították el az ismeret- anyagot. Délelőtt 9 órakor nyitották meg ünnepélyesen a versenyt, amelyen megjelent dr. Major Imre, a megyei tanács elnökhelyettese, Tihany János, a megyei pártbizottság munkatársa, Baksa Sándor alezredes, a polgári • védelem megyei törzsparancsnoka, Szőnyi János és dr. Baács Attila, az • Sebesült szállítása. (Straszer András felv.) Egészségügyi Minisztérium, Brüll Miklós, a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének képviselője. A versenyző szakaszok kivétel nélkül arról tettek tanúbizonyságot, hogy elméleti és gyakorlati kiképzésük magas színvonalú. A zsűri az első helyet a Kiskunhalasi Papíripari Vállalat egészség- ügyi szakaszának ítélte oda. Második lett a soltvadkerti áfész, harmadik a Kiskunfélegyházi Cipőgyár egészségügyi szakasza. A két első helyezett szakasz képviseli Bács megyét az augusztus 20—szeptember 5-e között Mező- kovácsházán rendezendő területi döntőn. G. G. ITTASAN, NAGY SEBESSÉGGEL Súlyos közlekedési balesetek a hét végén Kiskunfélegyházán, a Vörös Hadsereg útján vezette a rábízott nyergesvontatót Kressimir Tzo- kev Koytecev bolgár állampolgár. Menet közben észrevette, hogy az út jobb oldalán több személygépkocsi áll. Amikor közelebb érkezett hozzájuk, azok egymás után elindultak, s emiatt erősen fékezni kezdett. A fékezés hatására a gépkocsi eleje áttért az út bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben tehergépkocsival érkező Juhász Sándor -27 éves, Tiszaalpár, Bercsényi utca 8/a. szám alatti lakossal. Juhász Sándor és a bolgár gépkocsi vezetője súlyosan megsérült. A két járműbén több mint 180 ezer forint anyagi kár keletkezett. Az ittasság is szedte áldozatait. Lajosmizsén, az Ifjúság és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében Árva József 54 éves Ladánybene, Széktó dűlő 13. szám alatt lakó motorkerékpáros ittas állapotban figyelmen kívül hagyta az Elsőbbségadás kötelező-jelzőtáblát, s emiatt összeüt-, között Oláh Dénes 32 éves, La- josmizse, Bene 90. szám alatt lakó motorkerékpárossal. Árva József súlyosan, Oláh Dénesné életveszélyesen, Oláh Dénes pedig könnyebben megsérült. Kecskeméten, az Akadémia körút és a Hitel utca kereszteződésében Berényi József 41 éves, Hitel utca 9. szám alatti lakos segédmotoros kerékpárjával bal-, ra irányjel^ést alkalmazott, de kis ívben kanyarodott. Emiatt összeütközött az őt már / motor- kerékpárral előző Bálint Antal 18 éves, Kecskemét, Czlgány Já-' nos utca 19/a. szám alatti lakossal, aki ittas állapotban volt. Berényi József életveszélyes sérülést szenvedett. Kiskunhalason az 53-as számú úton Brkicz Milomir jugoszláv, állampolgár személygépkocsijával szabálytalanul előzte a vele azonos irányban kerékpározó Paprika László 55 éves, Kiskunhalas, Mig Károly utca 35. szám alatti lakost és összeütköztek. A kerékpáros súlyosan megsérült. Fülöpszáll^son, a Bajcsy-Zsi- linszky utca 27. számú 'ház előtt Bárány Sándor 21 éves, Fülöp- szállás, Széchenyi utca 9. szám alatti lakos több társával sétált a szilárd burkolatú úttesten, amely mellett kiépített gyalogjárda vplt. Motorkerékpárral utánuk haladt Miklós Tibor 19 éves, Fülöpszállás, Kutchen utca 11. szám alatti lakos. Bárány Sándor a motoros megállítása céljából a jármű elé lépett, ám ezt féktá- volságon belül tette, s ezért a motoros elütötte. Bárány Sándor és a motoros súlyosan megsérült. A motorkerékpár utasa: Kerti Etelka 16 éves, fülöpszállásd lakos könnyebben megsérült. Kunbaracs határában, a La- josmizse és Kerekegyháza közötti úton Bodor István 74 éves, Kerekegyháza, Papszék dűlő 11. szám alatti lakos autóbuszról szállt le, s megvárta, amíg az elindul. Az úttesten viszont körültekintés nélkül akart áthaladni egy személygépkocsi előtt A gépkocsi vezetője, Nagy József 22 éves, Csengőd, Kuliér 23. szám alatti lakos, bár fékezett, az idős embert elütötte. Bodor Istvánt a mentők súlyos sérüléssel »szállították a kórházba. Akasztón a FŐ és a Csengődi út kereszteződésében Tóth Fe- rencné 59 éves, Akasztó, Árpád utca 41. szám alatti lakos irányjelzés és körültekintés nélkül akart kerékpárjával elkanyarodni. Emiatt összeütközött Nagy Béla 37. éves nagyoroszi lakos személygépkocsijával. Tóth Fe- rencné súlyosan megsérült. G. G, . i A BAJAI BERECZKI MÁTÉ KERTÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA felvételt hirdet levelező tagozaton továbbtanulásra 1981. szeptembertől. Felvételi1' követelmény: általános iskolai 8 osztály, 2 év szakmai gyakorlat, munkahelyi hozzájárulás. Az oktatás Baján, kéthetenként, két napon. Jelentkezési határidő: 1981. augusztus 1. 6500 BAJA, Szamuely T. u. 96. 1276 NAPTAR 1981. június 30., kedd , Névnap: Pál Napkelte: 4 óra 50 perc. Napnyugta: 20 óra 45 pere. Holdkelte: 3 óra 42 perc. Holdnyugta: 19 óra 16 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: nyugat felől átmenetileg erősen meghövékvő ygomolyfelhőzet, helyenként záporral, zivatarral. Élénk, időnként erős délnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok közptt, a legmagasabb nappali, hőmérséklet: 22 és 27 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 20 fok volt. Távolabbi kilátások szerdától —szombatig: általában gyengén felhős, az időszak elején szeles idő. Számottevő csapadék nem várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 23— 28, később 30 fők körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék nem várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: június 28-án a kSzéphfimérséklet 22.0 (az ötvenéves átlag 20,6), a legmagasabb hőmérséklet 28,5 Celsius-fok volt. A nap 13,8 órán át sütött, csapadék nem volt. Tegnap reggel 8 órakor 21,5, 14 órakor 30,5 Celsius-fokot mértek, s a leg- alacsonyabb hőmérséklet 14,4 Celsius- fok volt. — IFJÜSÁGI találkozó. Több mint hatezer fiatal vett részt a kecskeméti járási KlSZ-hizott- ság és a tiszakécskei művelődé^ si központ által szombaton rendezett tőserdei rock-fesztiválon. A hajnalig tartó ifjúsági rendezvényen kilenc közkedvelt pop- és íock-együttes szerepelt sikerrel. — NYOMDÄSZNAP. 1838 óta hagyománnyá vált a vidám, júniusi, János-napi nyomdászünnepély. Ilyenkor emlékeznek meg a Nyomdász Szakszervezet dolgozói a dicső elődökről, és a hagyományokról. Idén vasárnap Budapesten, az építők népligeti sporttelepén rendezték meg az egész napos juniálist, ahol reggeltől különféle kulturális rendezvényekkel, sportversenyekkel szórakoztatták a közönséget. — A BÁCSALMÁSI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN már befejezték az őszi árpa betakarítását. A 200 hektáros területen, dolgozó kombájnok jelenleg — tegnap kezdték meg — az őszi búza betakarítását végzik. A mátételki önkéntes ifjúsági tá- ~ bor is tegnap nyitotta meg kapuját és a diákok a hibrid-napraforgó szelekciós munkáiban vesznek részt. — ERŐSÍTÉS. A Bajai Mezőgazdasági Kombinátban hat új Claas Dominátor 106-os típusú beta- j karítógéppel meggyorsítják az \ ezer hektár őszi árpa aratását. A kombinátban helyenként 5 ton- | no gabona termett hektáronként. — ARATÁS KALOCSÁN. Az egyik legnagyobb nyári munkát, az aratást holnap kezdik meg a Kalocsai Állami Gazdaságiban. Előreláthatóan, a négy darab E—516-os kombájn Hcét hét alatt végez az 580 hektáros' őszi búzával. A betakarítógépek váltott műszakban naponta 16 órán keresztül dolgoznak a határban és gyűjtik a szemet. A vetésterület 15 százalékáról takarmány- gabonát, a többiről pedig étkezési búzát takarítanak be. SZÜRKEPENÉSZ- ÉS FERONOSZPÖRA- VESZÉLY Növényvédelmi közlemény A június 11-én megjelent felhívásban a szőlők peronoszpóraveszélyét jeleztük. Az újabb esők és az erős párolgás hatására a megye szinte valamennyi körzetében jelentkeztek az első tünetek. Mivel továbbra is hasonló Időjárás várhátó, fennáll a járványveszély. A már említett időjárás, , valamint a több helyen pusztító jégverés kedvező feltételeket teremtett a szőlő szürkepenészes rothadásának a fellépésére. A szőlőültetvények a jelenlegi feno- lógiai állapotban (virágzás vége) különösen érzékenyek az említett gombabetegségekre, sőt a lisztharmatra is. Ezért kombinált védekezést kell végrehajtani. A peronoszpóra és a szürkerothadás ellen hatásos az Ortho-Phaltán. A szürkerothadás és lisztharmat ellen véd a Topsin Metil és Fundazol WP. Speciális szerek a peronoszpóra ellen: a Zineb 80 WP, Dithane M—45, Cursate Z, valamint a Miltos special. A lisztharmat ellen a Thiovit és Ka- rathane használható. Helyenként nagy tömegben károsítja a gyümölcs- és szőlőültetvényeket a zöld cserebogár (Városföld, Nyárlő- rinc, Kiskunhalas, stb.). Eredményesen alkalmazható ellene a Ditrifon 50 WP, Unifosz 50 EC, Unitron 40 EC. A növényvédelmi és agrokémiai állomás felhívja a figyelmet az előírt óvó rendszabályok betartására. „RANDEVÚ ZONGORISTÁKKAL” „Randevú zongoristákkal” címmel könnyűzenei show-műsorl rendeznek szerdán délután hat órakor a Megyei Művelődési Központban. A szereplők a billentyűsök szinte valamennyi fajtáját — orgona, Fender-zongora, elektromos pianinó — megszólaltatják. Műsorukon szerepel. egyebek között filmzenerészlet, dzsessz-rock és több közismert könnyűzenei melódia. A rendezvényt követően jamsession- szerű rríinikoncertet adnak a zongoristák és a hozzájuk csatlakozó dzsesszzenészék. Csökken egyes fogyasztási [ cikkek ára Egyes 'termelővállalatok csökkentették • bizonyos termékek termelői árát és ennek megfelelően e cikkek fogyasztód ára is mérséklődök: Július 1-től 10 százalékkal olcsóbban árusítják a Fegyver- és Gázkészülékgyár által előállított F—105 és VF—105 típusú fűtőmodulokat (kazánokat), a Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet villanyvasalóit és belsőtéri világítási cikkeit. Átlag 7,8 százalékkal csökkennek a cég által gyártott F—8, F—12 típusú, kéménybe köthető konvektorok, 9,8 százalékkal a C—21 típusú lakásfűtő berendezések, 8 százalékkal a Látszerászeti Eszközök Gyára által készített hallókészülékek. napszemüvegek és szemüvegkeretek árai. (MTI) — SZÖVETKEZETI PAVA- KÖRÖK. Egerben vasárnap fejeződött be a ' Szövetkezeti Pávakörök II. országos találkozója, amelyen az ország különböző területeiről, összesen 22 együt- | tes vett részt. — SZEMÉTGYŰJTŐ RENDSZER. A lakótelepi központi csővezetékes szemétgyűjtő rendszer gyártására írt alá szerződést a Szellőző Művek, a svéd CENTRALSUG céggel. A teljesen automatizált rendszer zárt csővezetékén a lakásokból emberi kéz érintése nélkül szívja el a háztartási szemetet a lakótelep központi tárolójába. An. nak ellenére, hogy a központi, elszí vórenjdszer kialakítása nagyobb beruházással jár, nagyobb kényelmet biztosít. — VEZETŐ HELYEN. Géder- lak — többek között arról ; közismert, hogy ű megyében, sőt az országban is — elsők között áll az egy főre jutó véradásban. A közelmúltban ismét egy jól szervezett önkéntes véradónapot rendeztek, amelyben jelentős szerep jutott dr. Bagi Erzsébet kprzeti főorvosnak. Idén, eddig százharminchárman 53 liter vérrel segítették a hazai gyógyászatot. — PRÉMESÁLLATOK. A mélykúti Lenin Termelőszövetkezet tagjai közül egyre többen tartanak nutriát. A szemre csúnya állat viszonylag biztos és jó jövedelmet hoz a tagságnak. Nem csoda, hiszen évente egy anyától \ I akár tizenöt-tizennyolc „prémérett” nutriafiókát is leadhatnak a - szőrmeiparnak. MŰSOR: MOZI 1981. június 30., kedd ' VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakori FOGADÓ AZ OROK világossághoz 14 éven' aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyar bűnügyi komédia ARP AD #MOZI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor! CSALÁDI ÖSSZEESKÜVÉS III. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! A NYUGHATATLAN GOAfBOCSKA Színes 'csehszlovák mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! STÜDIÖMOZI: 8 órakor! a Városi mozi épületében! A NAGY BALHÉ III. helyárú! Színes, amerikai bűnügyi film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi) 11-709 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál 'és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. * Kecskemet, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 13-729. Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—23«X. . 3.60-/,