Petőfi Népe, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-30 / 151. szám

ff 1981. június 30. © PETŐFI NÉPÉ AUSZTRIÁBAN IS SIKERREL SZEREPELT A TÁNCOS PÉTER EGYÜTTES Jódli és citera A kecskeméti Táncos Péter együttest a braunaui munkáska­marában köszöntő tapsviharitól' lelkesülve egy levélre és régi új­ságcikkre gondolt Zsolczai Sándor- né könyvtáros. Az osztrák Liederkranz Braunau mieghivó levelében többször is fölhívták magyar vendégeik fi­gyelmét az Inn menti település lakóinak tartózkodó magatartá­sára. Ritkán tapsolnak, és akkor is mértéktartóan; óvták az eset­leges csalódástól a Likőripari Vál­lalat énekeseit, citerásait. Már az Utca, utca kismatkói utca kezdetű kecskeméti népdal- 'csokor befejezésekor összenéz­tek a kórustagok. Ilyen tüntető szívélyességgel fogadják eizt a bevezető számot a nagytermet zsúfolásig megtöltő osztrákok? Mi lesz, ha Szilágyi Zoltán meg­szólaltatja csuda-furulyáit, meg Pribolyszky Mátyás Japánt, az Egyesült Államokat, Kanadát, a szomszédos államokat megjárt citeráját? Még több tetszésnyil­vánítás ! A Fölszállott a páva zárta a vendéglátók és a magyar együttes műsorát. A citeraművész földolgozásában előadott Kodály- kompozíció igen jól hatott a kó­rus és a zenekar közös tolmácso­lásában. Állva ünnepelték a Kálmán Lajos szakmai irányítá­sával működő Táncos Péter e- gyüttest. A ráadásként elhangzó Kecskeméti verbunk és a nagy­szerű est köszönetéként a Lie­derkranz Braunau magyarul é- nekelt népdallal búcsúzott a kis­kunságiaktól, közönségüktől'. Ekkor jutott Zsolczainé eszébe — mint említettem — a Likőr­ipari Vállalat népdal-, népzene­csoportját bemutató Petőfi Népe. riport. Az osztrák határvárosban élő fólkTórkedvelő ismerőseik ek­kor kérték férjét, hogy ajánljon számukra hasonló célú, jellegű magyar csoportot kapcsolatfelvé­tel céljából. Elküldte a cikk for­dítását; így találtak egymásra az alíöldi és a hegyvidéki dalosok, népihangszeresek. Kecskemét környéke annyira megtetszett a tavaly itt szere­pelt „Dalkoszorú” tagjainak, hogy turistaként néhányan újra ellá­togattak a hírős városba. Sohase felejtik el — emlegették mostani találkozóik során is — a végtelen gyümölcsligeteket, a • csodálatos szőlőtáblákat és Bugac smaragd mezőit, a meghajtott ménes patá- zó dübörgését. Álmukban sem gondolták, hogy olyan modern élelmiszerüzemet láthatnak Kecskeméten, mint a baromfifel­dolgozó gyár. A Berente László telepvezető kezdeményezésére szerveződött, néhány esztendő alatt széles körben ismertté vált, a matkói nótafáról elnevezett csoport fi­atalja és öregje egyaránt úgy vé­lekedik, hogy az alpesi kisváros munkásegyüttése tetézve viszo­nozta az itteni szíves fogadtatást. Mónus Ferencné, az énekkar irányítója alig győzi a látottak sorolását. — Egy kis hegyi faluban va­csoráztunk először. Mit dicsérjek? A pompás ételeket, a számunkra szokatlan ízeket, a nagyszerű he­lyi különlegességeket? Vagy a remek jódlliénekeseket? A salz­burgi kirándulás, az alpesi tó partján elfogyasztott uzsonna is egy életre szóló élmény # Pribojszky Mátyás szólószáma. mindannyiunk számára. Leg­többünk most járt először külföl­dön, de azt hiszem, hogy az a rend, tisztaság, amit ott láttunk, másként is ilyen nagy hatással lett volna ránk. A polgármesteri fogadást em­legeti Juhász Péter gépkocsiveze­tő, a citerások irányítója. — A braunaui nagy alumíni­umgyár fúvószenekara várt ben­nünket a városháza előtt. A ta­nácsteremben — a helyettesek és a különféle pártok helyi ve­zetőinek jelenlétében — Herman Fuchs polgármester szellemes beszéddel üdvözölte csoportunkat. A rokonszenves Bürgermeister vacsorával is kedveskedett. Éjjel egy óráig tartott a közös éneklés, muzsikálás, mindvégig velünk maradt. Dr. Bajzik László tolmácsként segítette a barátkozást. • A női kar, valahol az Alpesekben. (Zsolczai Sándorné felvételei.) — A helyi lap, a Neue .Warte am Irin hosszú, fényképes cikk­ben számolt be fellépésünkről. Közölte, hogy miről is híres a hírős város, tájékoztatta olvasóit a magyar népzene sajátosságai­. ról. Eddig — írta — „a magyar zene csak az operettek révén, te­hát hamisan ismeretes nálunk”. ötvenkét évesen lépte át elő­ször az országhatárt Pintér Ist­vánná dajka, kórustag. — Csodálatos zöld tájban au­tóztunk, barátságosan foglalkoz­tak vélünk. Kedvünkért indítot­ták el soron kívül az egyik 1500 méter magasan lévő fogadóhoz vezető fogaskerekűt. Annak is örültem, hogy a meghívóinkat patronáló alumíniumfeldolgozó udvarán sok magyar vasúti ko­csit láttam. Újságolták, hogy a Dunántúlról kapják a nyersanya­got. Dr. Szabó Tibor, a Kiskunsági Nemzeti Park tudományom ím un­katársa a gödöllői agráregyetem tánccsoportjának egyik vezetője­ként korábban többször elláto­gatott Ausztriába. — Szakmailag is hasznosítot­tam ezt az utat. Van tőlük mit tanulni a természeti értékek vé­delmében. Meg a gyepgazdálko­dásban. Azért is örülök ennek az útnak, mert együtt mehettem a csoportban megismert feleségem­mel. Ö már a kórusban énekelt, amikor felvételemet kértem a ci­terások közé. Most is tapasztal­hattam, hogy ez a főként mun­kásokból álló társaság milyen remek közösség.- .— Így igaz — helyesel Beren- ’László,' aíu az “együttes rievé- -berr ezúton is köszöni a Megyei Művelődési Központ és az ÉDOSZ megyed bizottságának támogatá­sát. — Mindig jó hangulatúak voltak a próbák. Ilyen szép útra ritkán kerülhet sor. Bármennyi­re is sűrűn szereplünk, mégis ezek a felkészülést szolgáló ösz- szejövetelek tartják igazért össze csoportunkat. Az ilyen tapsos fogadtatás persze — hogyan is mondjam — szárnyakat ad min­denkinek. Heltai Nándor SUMONYI ZOLTÁN: (29.) — Akik váratnak magukra, azok nem'kapnak piát! — bugy­borékolja Kardosné, de. közben fel-felwisítva, kinyújtott. mutató­ujjával bökdös a fuldokló és gör- nyedező mérnökre. — Jól van, jól, isten nem ver bottal — mondja a tanár, és köz­ben nagyokat csapkod a mérnök hátára. Az végre abbahagyja a köhögést, állkapcsa ellazul any- nyiira, hogy szájából ki tudja ej­teni az öblös poharat, ami az asz­tal sarkának koccan, s onnan két darabban esik a szőnyegre. Kar­dosné rémülten 'néz a törött po­hár után, majd kínos mosolyba merevedik, s ettől a tanárból robban ki a nevetés. De annyira, hogy amikor leguggol a cserepe­kért, ném tud megállni a sarkain, hanem hátragurul, s elfekszik a szőnyegén. Ott rázza tovább a fé­kevesztett röhögés, hanyattfekve, már a könnyei is csorognak, s maga sem érti, hogy miért, nem bírja abbahagyni ezt az időtlen­séget. Talán a mai nap lótás-fu- tás, idegességei és feszültségei jönnek ki most belőle. — Jézusom, mit fog szólni az édesapám?! — sápad el Kardos­né —, ha meglátja, hogy eltör­tünk egyet a készletből! Abból, amit tőle kaptunk pont most a házassági évfordulónkra. Hát, tu­dod, Janikám, hogy ő is csak nemrégen kapta egy svájci ve­zérigazgatótól geschenkbe. Ennek .igazi ezüst a talpa! — Igazi ezüst vezérigazgatót geschenkbe! — csapkodja most /Nagy Lajos emlékének/ már térdeit is a tanár, miközben még mindig a szőnyegen fekszik. — Józsikám, akkor harapj már el még egyet, ha ez egy igazi sváj­ci geschenkt , Erre aztán a két asszonyból is felgurgulázik a nevetés, amitől Kardosné kis híján komolyan megsértődik. — Olyan hülyék vagytok, iga­zán! Hát most mi van ezen ne­vetni való? Amikor tényleg a svájci vezérigazgatótól kapta az apukám! — Hagyd mór • abba, fiam! — szól a fotós a feleségére. — Hát nem veszed észre, hogy minden­ki kiröhög a hülyeségeid miatt?! Szokj már le erről az „apukám így, az én apukám úgy”-féle szövegről! Úgy viselkedsz, mint az óvodás! „Az én apukám mesz- szebbre tud pisilni, bee!” — Te csak ne merészelj így 'beszélni az én szüléimről, Jani­kám, jó?! Nagyon szépen meg­kérlek! Te nagyon jól tudod, hogy mi mindent köszönhetsz nekik! Mert az én szüleim, akik... A fotós, ahogy mondani szok­ták, erre már felkapja a vizet, semmi sem idegesíti jobban, mint. amikor azt kell hallania, hogy hány inget vagy nyakkendőt ka­pott az apósától, s most olyan hirtelen fordul szembe a felesé­gével, hogy az szokása ellenére félbehagyja a megkezdett mon­datot. — Na mi van, most családi ve­szekedésre hívtatok meg bennün­ket? — kérdezi a tanár felülve, de még mindig a szőnyegen. — És különben is, hol van a teám?! — És a konyakom?! — toldja meg a tanárnő. — Egy ilyen kis műveszekedéssel csak ne akarjá­tok elterelni a figyelmemet a ko­nyakról! Vagy lesz pia, vagy egy szót se beszélhettek ma a síelés­ről! 'Na, választhattok! — Igaz is, hát nem a síszállást kell megbeszélnünk? — Úristen! Már megint a sielés! — sóhajt fel nevetve Anna. — Hát erről nem volt szó. Jóska! Szóval .te ezért cipeltél ide. Ha tudom, át ise jövök. Előttem töb­bet nem beszélhettek síelésről! Én januárig meg fogok őrülni a ti sítudásotoktql, ha már szep­tember közepén elkezditek meg­tárgyalni. Aztán majd úgy csúsz­tok le egy vacak kis , buckáról, mintha 'betojtatok volna, vagy gö­rögdinnye lenne a lábatok kö­zött!- Ezen Anna is; a tanárnő is csú- fqndárosan felnevet. — Ti csak hallgassatok — fe­leli Kardos lecsillapodva —, majd csak akikor kritizálhattok ben­nünket, ha egyszer ti is fölcsa­toltatok egy lécet. De amíg csak hómamáskodtok a felvonó aljá­ban, addig ne cikizzétek a jövő síbajnokait. , ■ Ezzel aztán helyreáll a rend, elhelyezkednek a szivacsbetétes ülőgarnitúrán, a dohányzóasztal körül, s Kardosné kissé körülmé­nyesen előadja, hogy mit írt Kamzikovának Nizna Bocára. Kellene három szoba kilenc fő részére, január 3-tól 10-ig. S le­hetőleg a tavalyi árakon. A sielés az utóbbi négy-öt év­ben vált járványszerű divattá Magyarországon. De minthogy hó és sielésre alkalmas terep az utóbbi négy-öt évbén sem lett több, mint- korábban volt, így SZEPTEMBERTŐL KEZDIK Gyakorlati tárgyak a gimnáziumban Korunkban is megállja helyét az oktatáspolitikai elv: a gim­názium — ez az arányait tekintve sokat vitatott, de nagy múltú és megőrzendő — középiskola-típus elsősorban a to­vábbtanulásra kell hogy felkészítse diákjait. Jelenleg a 14— 18 évesek nemzedékének nem egészen negyede gyarapítja ismereteit ebben a formában. Hatvan százalékuk lány. Hu­szonhat—harminc százalékos a szakközépiskolások részará­nya — zömében fiúk —, a többiek szakmunkásképzőkben folytatják tanulmányaikat. Az általános iskolát végzetteknek mintegy 6—7 százaléka nem tanul tovább. ennek a mindinkább státusszim­bólummá váló divatnak vagy szenvedélynek is elsősorban gaz­dasági okai vannak. Mert meg kell venni a sífelszerelést, aztán ha már kiadott érte ennyi pénzt az ember, akkor azt ki is akarja használni. Vagyis nem elég csak a hétvégeken síelni, ki kell ven­ni legalább egy hét szabadságot. Akkor meg már érdemes elutazni valahová, ahol megfelelő sítere­pek vannak, s ahol december kö­zepétől március végéig megma­rad a hó. Uyen helyek pedig leg­közelebb csak az Alacsony-Tát- rában vannak. És családos em­bernek, kivált, ha gyerekei is vannak, ajánlatos autóval utazni téli üdülésre; a vonat- vagy au­tóbuszút, esetleg néhány átszál­lással tarkítva, beláthatatlanul nehézkes, és fáradságos a renge­teg téli csomag, a sílécek és a bo­tok meg az elcsomagolhatatlan bakancsok miatt. Legjobb tehát, ha kocsija is van a síelőnek. . A magyarországi sportüzletek­ben egy pár valamirevaló cseh vagy lengyel gyártmányú síléc kétezerötszáz-háromezer forint, a hozzávaló kötés ezer-ezerkét- száz, egy pár csatos bakancs két­ezer-kétszáz, egy síöltöny kétezer. Ez eddig szerény számítással is hétezerötszáz, nyolcezer forint. De kapható osztrák, olasz, jugo­szláv fölszerelés is kb. a duplá­jáért, és vannak persze a telje­sen kezdők számára jóval olcsóbb lécek, kötések és bakancsok is. - Hazai vagy NDK gyártmányúak — ám azokkal csak kiröhögtetné magát az ember a Tátrában. Szó­val. elég drága mulatság az egyheti csúszkálásért, különösen, ha még a szállodát, az étterme­ket és a benzinköltséget is hoz­zászámoljuk. Isten tudja hát, hogy honnan van rá mégis pénzük az embereknek, hiszen az utóbbi teleken szinte csak magyar szót hallani a Tátrában. (Folytatjuk.) Képesítés az érettségi mellé Furcsa és némiképp torz kép­let jellemzi tehát a középfokú ok­tatást. A továbbtanulásra legin­kább képesítő, az orvosi, jogi, pe­dagógiai pályákhoz leginkább szükséges előkészítő tudásanyagot a gimnázium nyújtja. Tovább örökíti így az adott pályák el­nőiesedésének nem csekély társa­dalmi hátrányosságát. (A nemek egészséges aránya társadalmi és népgazdasági érdek lenne, ám a műszaki felsőoktatásban például — valamint foglalkozások egész sorában — indokolatlanul kevés a nő.) Másrészt: ma a gimnázi­umokból 40—45 százalékban jut­nak a felsőoktatási intézmények­be a fiatalok. Évente tehát legke­vesebb tizenkét-tizenötezer érett­ségizett fiatal szakképzetlenül, külön képesítést nem adó érettsé­gi bizonyítvány birtokában ke­resgél állást. Jobbára íróasztalok­ra vadásznak, s éveket töltenek el amolyan megtűrt „munkaerő­feleslegként”, társadalmilag igen­igen kevéssé hasznos feladatokat végezve. A gimnáziumi gyakorlati fakul­táció, amelyet szeptembertől ve­zetnek be, ezeken a gondokon kí­ván enyhíteni. Mi módon? Már néhány esztendeje kísér­leteznek mintegy száz helyen, ön­kéntes vállalkozás alapján, a fa­kultatív gyakorlati módszer ki­próbálásával, 7+10 órás kifutó rendszerrel. A tapasztalatok — például a kecskeméti Katona, a jánoshalmi Radnóti Gimnázium­ban — hasznosak. Igazolódott, hogy a III—IV. osztályokban — mindenütt, ahol adottak a meg­felelő feltételek — érdemes és szükséges megszervezni néhány, részben képesítést is nyújtó, szak­mai tanfolyam anyagának megfe­lelő képzési lehetőséget. Az elő­készületekkel a Bács-Kiskun me­gyei Tanács művelődési bizottsá­ga is foglalkozik pénteki ülésén. Műszaki rajzoló, idegenvezető, laboráns öt-hatórás a fakultatív gyakor­lati ismeretek oktatása: első ízben most ősszel, a harmadik osztá­lyokban szervezhető ilyen tárgy. Tizenhat központi tanterv alap­ján ismerkednek meg — a többi között — a gépipari, illetve épí­tőipari műszaki rajz, az idegen- vezetés, a telexkezelés stb. alap­tudnivalóival, e területekre képe­sítést is nyerve, illetve a munka­kör betöltéséhez elegendő isme­retet szerezve. Oktatható a neve­lési alapismeretek — nem ad ugyan képesítést, de jól előké­szíthet egy későbbi, pedagógus- pálya kiválasztására. Tanítható továbbá gépírás, különböző labo­ratóriumi, fényképészeti laborán- si ismeretanyag —, hogy csak né­hány, központilag szervezhető fa-» kultatív gyakorlati tárgyra hív­ja fel a figyelmet. Lényeges alap­elv volt a fakultációk engedélye­zésénél: valamennyi forma egyút­tal a továbbtanulást is segítse amellett, hogy azonnali munká- baállást is lehetővé tesz. Lehet az említett tárgyakon kívül helyi fakultatív tárgyak oktatását is szervezni — helyi igény szerint, külön engedéllyel: az utóbbiak zöme természetesen nem ad ké­pesítést: az elhelyezkedést, sőt a későbbi továbbtanulást viszont szintén elősegíthetik. Néhány lényeges, országos adat jelzi a gimnáziumok érdeklődé­sét, a helyi tennivágyást. A be­érkezett jelzések tanúsítják: élni kívánnak a lehetőségekkel. Húsz csoport oktatását tervezik ide­genvezetésből: 15 diákcsoport kívánna megismerkedni a fény­képészettel. Húsz csoport nevelé­si alapismeretek elsajátítására vállalkozhat, 5 a postaforgalom­mal, 14 csoport testnevelési és sportszervezéssel, 9 a telexgéppel, 13 az államigazgatással, 11 cso­port építőipari műszaki rajzzal, 60 csoport pedig a gépipari mű­szaki rajz alaptudnivalóit sajátít­hatja el ősztől. Sok szülő nem ismeri A gyakorlati fakultáció anya­giakat többnyire nem igényel az iskoláktól, amennyiben az üze­mek, illetve a tanácsok a szer­vezéshez vagy a diákok gyári, üzemi, vállalati fogadásához megfelelő segítséget adnak — legalább is az eddigi jelzések szerint. Az ország 261 gimnáziu­ma tervezi .ősztől fakultatív gya­korlati tárgy indítását. Érdemes még néhány helyi tennivalóra odafigyelniük az is­koláknak, illetve a helyi tanácsi szerveknek. Több megyében a vártnál, a kívánatosnál kevesebb volt a gyakorlati .tárgyra jelent­kező diák, jelezve: sok szülő még nem érti, esetleg nem Isimeri a fakultáció kínálta lehetősége­ket. Indokolatlanul szerény a gyakorlati tárgyak propagandája is. A családok többsége — bízva a továbbtanulás, az eljövendő felvételik sikerében — egysze­rűen megfosztja a gyereket attól a lehetőségtől, hogy sikertelen felvételi esetén némi szakismeret birtokában, előnyösebben he­lyezkedhessen el. Szükséges és nagyon fontos te­hát az okos, meggyőző szó, a pe­dagógusok helyes» érvelése, ahol szükség van rá. Hiszen a gyakor­lati fakultáció nem azonos az egykori 5+1-gyel! Nem viszi kényszerpályára a L diákot, ha­nem hozzáad némi többletet az ismereteihez, mégpedig gyakor­lati többletet. S ha semmi más haszna nem lenne, mint annyi, hogy az érettségi utáni bizonyta­lanságból egyfajta szerény, biz­tos kapaszkodót nyújt, már nem szabad megfosztani tőle a gyere­keket. —i —t MEGÚJUL AZ OPERAHÁZ A nézőtér bon­tásával meg­kezdődött a Magyar Állami Operaház csak­nem három és fél évig tartó felújítása. A nagyarányú rekonstrukció során kicserél­ték a teljes színpadi gépe­zetet, a tartó- szerkezeteket, átalakítják a nézőtéri fiié. seket. Teljesen felújítják a víz-, fűtés- és csatornaháló­zatot és az elektromos ve­zetékeket. Az átadásra időzí­tett díszelő­adást az Ope­raház fennál­lásának 100. évfordulójára, 1984 őszére ter­vezik. mr W. mm i ; arJÉÉ fpK "H m . ■ Ili Ilii Bontják a nézőtéri székeket. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents