Petőfi Népe, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-16 / 139. szám
1981. június 16. • PETŐFI NÉPE • 5 KÜLTERÜLET, KOLLÉGIUM, KISDIÁKOK, KÖZÉRZET ■ Fölvételi előtt A lajosmizsei gyerekek pályaválasztásáról hat esztendeje írt cikkemben nem véletlenül utaltam arra, hogy a továbbtanulók aránya Bács-Kiskunban a legrosszabb. Korábbi helyzetéhez viszonyítva nagy fejlődése ellenére továbbra is a rangsor végén kullog, némely tekintetben még bántóbb elmaradottsága. Hátrányos helyzete elsősorban földrajzi tényezők következménye. A városainkban végzett diákok majd kétszer akkora eséllyel remélhetnek A statisztikai adatok meggyőzőnek látszanak. Már az avatást követő második évben érezhető volt a jobb felkészítés, a kedvezőbb tanulási körülmények hatása. A végzősök közül hárman középiskolába, húszán szakmunkásképzőbe jelentkeztek. tizenöten otthon maradtak. Ok is tájékozottabban, pal- lérozottabb észjárással állhatták munkába. Idén ősztől tizenöten folytatják gimnáziumban vagy szakközépben tanulmányaikat, huszonnégyen valamilyen mesterséggel ismerkednek. Mindössze ketten elégedettek a nyolc általánossal. A kényelmes, korszerűen berendezett szobák, termek látványa azt sugallja, hogy nincs szebb, jobb élet a diákotthoninál. Boldogok lehetnek az idekerülök! Mindent megkapnak Tőlünk (a társadalomtól, a megyétől, a várostól, a falutól, a pedagógusoktól; a nemkívánt törlendő). Ok is úgy vélik, mint e sorok írója hat esztendeje, hogy csak a diákotthon segíthet? Elégedettek? írásban, takaros fogalmazásokkal válaszolt néhány — az igazgató által kiválasztott — diák. érettségi bizonyítványt, mint a falusiak. Tanyáról alig-alig került valaki gimnáziumba, szakközépiskolába. Az E5-ÖS menti nagyközségben száz belterületi fiú, lány közül negyven, ugyanannyi külterületi diák közül csak négy—öt számíthatott magasabb képesítésre. „Csak a kollégium segíthet”, írtam 1975-ben, a diákotthon felavatása előtt. Jól gondoltam? „Az igazi otthont nem pótolhatja?” Jobbak a bizonyítványok Murai Anikó és Czibula Katalin: ■.. Sok gyereknek megkönnyíti az iskolábajárást. Vannak olyan gyerekek, akiknek a családi körülménye nem felelt meg. ... A reggeli, ebéd és vacsora mellett tízórait, uzsonnát is kapunk. A délutáni tanulás a gyen- gébbeknek 3 órakor, a jobbaknak 4 órakor kezdődik. Az ebédtől a tanulmányi munkáig kimenő van. Általában a sportpályán szoktuk eltölteni ezt az időt. Este fél -hétig,tanulunk, utána vacsora. A tv-híradó: mindenki számára kötelező. Ebből is tájékozódunk." A diákotthonban van egy dühöngő, ahol sportolni lehet. A klubszobában lemezeket lehet hallgatni, könyvtár is van. Működik egy bábszakkör is, ami járási és megyei szinten jó eredményeket ért él. Jó itt lenni, de az igazi otthont nem pótolja. Mi, akik már öt éve együtt vagyunk, nagyon megszoktuk egymást, nehéz lesz az elválás az év végén. Kemenczey Margit VIII/c.: Piros cserepes kis tanya áll sivár homokbuckák és fenyőfák között. Ladánybenétől több mint négy kilométerre. Innen jártam mindennap iskolába, ahol hat évig tanultam. Mindennap öt órakor keltem, hogy idejében a tanításra érjek. Mégis szerettem az iskolában lenni, amíg apám nem részegeskedett mind gyakrabban. Sokszor hajnalban feküdtem le, az iskolában csak bóbiskoltam. Tanulmányi eredményeim egyre romlottak. Tanáraim javaslatára kerültem 1979 februárjában a lajosmizsei diákotthonba. Már az első órán beírtak a naplóba. Ettől kezdve én is az osztályhoz tartoztam. A délutáni tanulmányi idő aktív kihasználása, s a szorgalom meghozta gyümölcsét. A tanévet csaknem kitűnő eredménnyel zártam. A tévé-híradó kötelező megtekintése eleinte terhemre esett, de később rájöttem, hogy az onnan szerzett ismereteket iskolai órákon is tudom hasznosítani. • Nemrégiben újra családi problémák vetődtek fel. és úgy látszott, hogy nem tanulhatok tovább. A kollégium igazgatója, az osztályfőnököm'köz- benjárására vettek fel mégis az egészségügyi szakközépiskolába. Mi, a diákotthon lakói, sokat köszönhetünk a község lakóinak, vállalatainak az anyagi segítségért és társadalmi munkáért, hogy nyugodt és szép környezetben tanulhatunk. Vegyes közérzet Bujdosó Anikó, Theil Csilla, Gajdácsi Agnes: Még mindannyian emlékezünk arra a napra, amikor először léptük át a kollégium küszöbét. Nevelőnk Zubek Zsuzsanna akkor mint kezdő tanár, ugyanolyan izgalommal várta ezt a napot, mint mi. Az első perctől kezdve nagyon kedves és segítőkész volt hozzánk, de azt hisszük, minden csoport ezt mondhatná el vezetőjéről. Kulturális fejlődésünket a szakkörökön kívül színházak, könyvtárak biztosítják. Minden második héten ciklusértékelést tartunk. Zsuzsi néni kiszámolja a tanúimé, nyi átlagunkat, amit bead az igazgató néninek. 0 megnézi a többi csoportét is és kiválasztja a legjobb eredményt. Az a csoport, a- melyik megnyeri, megnézhet a színházban egy előadást. Bóta Erzsébet VIII. osztályos tanuló: A lajosmizsei diákotthonról elég nehéz feladat fogalmazást írni, hiszen oly jó itt nekünk, mert a diákotthon második otthonunk, rengeteg jót tartogat számunkra és az utánunk idekerülő gyerekeknek. De az igazat meg kell, hogy mondjam: a fogalmazásom elején van egy kis színlelés, mert nem minden gyerek szereit itt lenni, ókét részben meg is lehet érteni. Rengeteg szabályzat van, ami korlátozza a gyerekeket a szórako- . zásban is- Igaz, hogy sok programot állítanak össze számukra. Azt gondolom, mindenki tudja, hogy 13-14 éves gyerek nem olyan szívesen játszik babával, inkább a szabadba vágyik. Két és fél órát tanulunk. Ez egy kicsit sok és fárasztó. de azért hasznos. ÚTRAVALÓ A VIZSGÁKRA A közelmúltban négy egymást követő írásunk térképezte föl a felvételi lehetősékisdiákokba? Miért piszkolódnak el néhány esztendő alatt a hivatali nyelv dudváitóL Máris helyi, járási, megyei szintekben gondolkoznak. Olvasás, tanulás helyett kulturálisan fejlődnek. értelmes beszélgetés helyett ciklusosán beszámolnak, tanulás ■ helyett tanulmányi munkával foglalkoznak. Mégis fenntartom: csak a diákotthon segíthet. Természetesen a mostaninál barátságosabb, az életkori sajátosságokat jobban figyelő, a valódi társadalmi igényeket szolgáló diáikotthonok. Kevesebb szabályzat, kevesebb formalizmus, több élet, több derű kívánatos. Nemcsak a lajosmizsei kollégiumban! Még a legjobban működőkben is érdemes — úgy hiszem — elgondolkozni az idézett diákfogalmazványokon. Heltai Nándor geket a jelentkezők számarányához viszonyítva a szegedi, fővárosi és Bács-Kiskun megyei felsőoktatási intézményekben. A pályázók egy része mái? túl van az írásbeli vizsgákon. De nem mindenki és nem is föltétlenül mindkét tantárgyból. Június végén, július elején a szóbelik is befejeződnek. Addig viszont a tanulási képességeket, memóriát, s az idegrendszert próbára tevő napok várnak azokra, akik a tanulmányaik folytatására készülnek. Ha jól vették az első akadályokat, az eredmények megszilárdítása a cél, ha kevésbé sikerültek a dolgozatok, akkor pedig köszörülni kell a csorbán. Bár a középiskolai érdemjegyek és az elkészült írásbelik együttesen eléggé meghatározóak lehetnek — a verseny még nyitott. Nagyon sok függ a személyes benyomásokon, amikor „élőben” derítenek fényt a tudásra, gondolkodási képességre, az ösz- sze függéslátásra, elhivatottságra, magatartási elemekre. Korábbi évfolyamainkban psziahológusokkal, a pedagógia* egyetemi művelőivel beszélgettünk arról, hogyan érdemes tanulni ebben az időszakban. Most dr. Mőholi Károlynak, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatójának a véleményét kértük ki. Annál inkább, mivel több mint harminc éve vesz részt rendszeresen a felvételi vizsgákon, és a tapasztalatai szinte tálcán kínálják a megszívlelendő és általánosítható következtetéseket. Bevezetőként elmondta, hogy a főiskola június 23-án és 24-én szervezi meg az írásbeli vizsgákat, s ehhez a tudományegyetem helyiségeit is igénybe veszik. Közvetlenül utána következnek a szóbelik, majd az intézményi, illetve országos összesítések. Jótanácsként adta a hátralevő .időre: mind a nappali, mind a levelező tagozatok pályázói nagyon alaposan vegyék át a középiskolai anyagot. Különösen azok szoktak — utólag — meglepődni, akik korábban érettségiztek, s úgy gondolják, hogy elegendő csupán átlapozná a tankönyveket. Ilyen esetekben — és az elhamarkodott válaszoknál — fordult elő, hogy mindkét felvételi tárgyból nullát írtak a jelentkezők. A vizsgabizottságoknak rendszerint tagja egy-egy középiskolai tanár is, akinek joga van közbeszólni, ha a kérdések többre irányulnának, mint a négy év tudnivalója. De más, gondolkodtató összefüggésekre természetesen kíváncsiak lehetnek az asztal túlsó oldalán, főleg akkpr, ha többszörös a túljelentkezés. A bizottságok egyébként soha és sehol nem arra törekszenek, hogy bebizonyítsák: mi az, amit nem tud a pályázó. Ellenkezőleg, a lehető legtöbbet szeretnék „kihozni” a jelentkezőből. Vagyis a valóságos tudásról szeretnének meggyőződni. Rendkívül lényeges tehát, hogy ne kimerültén érkezzenek meg a felvételizők. Ehhez megfelelő pihenőket tartalmazó napirend szükséges egyebek között. A tanulási idő hosszúságát természetesen embere válogatja. Általában nyolc óra a jól hasznosuló időtartam. De ennek másnap ismétléssel, újragondolással célszerű párosulnia, amikor kiderül, hogy mi maradt meg az előző napi munkából. A hatásfokot rendszerint rontja, ha a tanulás éjszakákba nyúlik. A felvételi tájékoztatók közlik, hogy hol mit kell tudni. A rajzszakra jelentkezőktől például vissza-visszatérően megkívánják a modell utáni fejrazot. Jórészt ebből állapítják meg, hogy vannak-e és milyenek a továbbfejleszthető készségek. Ilyen előzmények után mérlegelnek majd a vizsgabizottságok, amelyekben a szaktárgyak, a középiskola, a párt- és KlSZ-szer- vezet képviselője foglal helyet — gondoskodva arról, hogy bizonyos hiányosságai ellenére is a lehető legkörültekintőbb, leginkább igazságos legyen mindenütt az életpályákat eldöntő felvételi vizsga. Halász Ferenc Mégis kell! Ismét közlekedik a börzsönyi kisvasút Elgondolkoztatóak az igazgatónőnek átadott, tehát akarva-aka- ratlanul szépítő írások. Miért rossz •sok gyereknek a közérzete? Miért érzi fárasztónak a napi két és fél- . órás házitanulást egy 14 éves kislány? A gépies munka, az állandó ellenőrzés, a beprogramozás miatt feszengenék? Negyedikes gimnazistaként nehéz tárgyakkal zsúfolt nap előtt 5-6 óráig bajlódtam a könyvekkel. Igaz, potya nap előtt nyugodt lelkiismerettel egész délután fociztam. Most 150 percig csücsülnek a tanulószobában, ha van lecke, ha nincs, ha esik, ha süt. Eltűnődöm, miért alkalmazzák a felnőtt társadalom mechanikus (rossz), sablonos munkaszervezési módszereit gyerekek között is? Miért manipulálnak ál-közéletiséget A napokban Verőcemaroson ünnepséget rendeztek, majd háromévi szünet után ismét megindult a forgalom a börzsönyi úttörő- vasúton. Az ünnepségen, amelyen, részt vett Szűcs Istvánná a Magyar Üttörők Szövetségének főtitkára is, Husti István, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkára mondott beszédet. A kisvasutat, amelyet az Ipoly menti Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság üzemeltet, Soós Gábor mező- gazdasági és élelmezésügyi államtitkár adta át. A képen: börzsönyi tájakon. (MTI-fotó: Király Krisztina felvétele) SUMONYI ZOLTÁN: (17.) Ennek a gyakran ismétlődő abszurd párbeszédnek az az előzménye, hogy még tavasszal szólt, egyszer a rendező édesanyja vacsora közben: — Te Sándor, miért nem barátkoztok ezekkel a Szigetvölgyiék- kel? Még azt hiszik, hogy ti lenézitek őket. Pedig a gyerekeitek egy osztályba járnak, ti itt laktok egymással szemben, nem is olyan nagy a korkülönbség köztetek, hát csak arra gondolhatnak, hogy ti lenézitek a gyári munkásokat. Hiszen te is ott kezdted, apód meg, szegény, haláláig esztergályos volt. — Ugyan már, mama, honnan vesz ilyeneket?! — Na nem, csak mondja ez a Valika, hogy mór milyen régóta szeretnének meghívni benneteket egy kávéra. Mi is olyan jól elszoktunk beszélgetni ezzel a kis fiatalasszonnyal a pádon. Esti iskolára jár, most készül az érettségire. De nagyon okos óm, megnyert valami kultúrvetélkedőt a gyárban, kiviszik egy hétre a Szovjetunióba is, jutalomutazásra. Mondja, hogy valami könyvet szeretne kérni tőletek Moszkváról, vagy nem is tudom, melyik /Nagy Lajos emlékének/ városról, mert hogy te már ol 'ji> sokat voltál odakint. Akkor, nyár elején egyszer valóban átment hozzájuk Valika, ellátták egy aktatáskára való útikönyvvel meg térképpel, de a néhány mondatos szívélyes beszélgetés aztán valahogy mégsem folytatódott. Nyáron mindkét család külföldre utazott; Szigetvöl- gyiék Bulgáriába, a filmrendező a jugoszláv tengerparton volt a családjával, s nyilván egymást váltó időszakban, mért egész nyáron alig találkoztak. Ma reggel, amikor a rendező befejezte Rexi sétáltatását, és elunta a beszélgetést a IM-es Trabantossal, pontosabban: miután töviről hegyire végignézték az új S—120-as Skodát, és ő fölment a lakásba, akkor találkozott a folyosón a tapétázáshoz készülődő Szigetvölgyivel. A villanyszerelő óriási mintás papír- tekercset göngyölgetstt, a levágott széles darabokat hosszában még három részre hajtogatta, és egyforma papírcsíkokra vagdosta őket. — Mi lesz ebből, Szigetvölgyi úr? Csak nem sárkányt csinál a Karcsinak? — Nem, nem, tapétázunk. — Ezzel? — Igen! Miért, nem jó? — De, de, nagyon jópofa mintája van. Honnan szerezte? — Innen a Vörösvári úti MÉH- telepről. Tudja, mi ez? Szövőgyári szívópapír. Ezt teszik a szövetek alá, amikor festik az anyagot. Nagyon jó, impregnált papír ez. még majd le is lehet mosni. Es tudja, mennyiért adják? Négy forint nyolcvan fillér kilója! Negyven forintért adtak egy egész szobára való tapétát. Hát hülye lennék kész tapétát venni, • amikor annak nyolc-tíz forint métere, és csak hatvan centi széles! — Hajaj, nekem mondja?! Ta- pétáztatni kellene már nálunk is, csak még nem tudtam rászánni magam a rumlira. De megkérdeztem már bent a filmgyárban egy szakembert, egy díszletezőt, hogy mennyiért csinálná meg a nagy- szobátt Azt mondja, hogy baráti alapon, de úgy, hogy az anyagot is ő adja, háromezer forint. — Tudja mit keres azon a pofa? Annyit! Hát az egy fillért se ad az anyagért, kilopja a filmgyári tapétát, aztán megcsinálja egy rao alatt. A rendetlenséget otthagyja magának. Mert az a nagy meló, a kibe pakolás, meg a rumli két napig. Akkor inkább mef>"‘5Ínálom magam, és kerestem háromezer forintot. Tudja, meddig keresek én a gyárban háromezret? Majdnem egy teljes hónapig! Pontosan háromheti fizetésem. 18. Ezzel a beszélgetéssel indult reggel a barátkozás, és a filmes addig nézegette Szigetvölgyi Károly ügyködését, amíg maga is megfogott egy-egy * papírcsíkot, tartotta, hogy ne kunkorpdjék föl méretre vágás közben, s szinte észrevétlenül együtt láttak a szoba kitapétázásához. Persze, maga a tapétázás még odább volt egy kicsit. A plafon eredetileg is csak meszelve volt, s az új meszeléshez Szigetvölgyi már előző este lemosta szappanos vízzel a mennyezetet. Aztán várt egy órát, és ted- di-hengerrel egyszer átfestette. Hanem reggelre kiderült, hogy itt-ott foltos lett a fal, és gondolta, hogy mielőtt a tapétázáshoz kezdenek, még egyszer áthúzza az egészet. Csakhogy hiába száradt egy egész éjszakán át, a beton nem szivja be a meszet, s ahogy másodszor ráment a hengerrel, az új festék tenyérnyi darabokban szedte le az előző esti réteget. Ahol viszont megmaradt, táskásodó vastag rétegekben állt a festék. Hát ez így nem maradhat, lé kell mosni az egészet, megvátni, míg teljesen kiszárad a beton, s úgy rámenni egy vékony, de teljesen fedő réteggel. Ez pedig két-három nap időveszteség. Egye meg a fene. legföljebb előbb kitapétáznak. Végül is a filmes tanácsára, aki nem tartotta helyesnek a sorrend fölcserélését, mondván, hogy ha tapétázás után festik le a meny- nyezetet, tönkreteszik az új tapétát — szóval a rendező tanácsára szereztek egy korongecsetet, és nagyon híg, szinte vizes mésszél széthordták az egyenetlenségeket. Ehhez a művelethez már a filmes is átöltözött, s tizenegy órára,, amikor végeztek az undok betonmennyezettel, már egészen természetes volt mindkét férfi számára, hogy együtt fognak a tapétázásba, s abba se hagyják, amíg nem végeznek véle. Most délután fél háromkor már tökéletesen kialakított munkamódszerrel és munkamegosztásban dolgoznak: a rendező ruhakefével viszi fel a csirizt a taoé- tacsíkokra, azután szakszerűen háromrét hajtja a papírt, úgy, hogy a ragasztós részek feküdjenek egymásra, és félreteszi őket puhulni egy felfordított heverőre. A villanyszerelő onnan visz be egyet-egyet a szobába, mindig a legállottabbat választva ki, s nagy* ügybuzgalommal, műgonddal, ügyelve a minták egyezésére is, száraz ruhakefével simítja fel őket a falra. Valika közben folyamatosan főzi a háztartási keményítőt, ez a legalkalmasabb tapétaragasztó, és bontogatja, a sörösüvegeket, főzi a feketekávét. Hiába, száraz itt a levegő, mert az ablakot nem lehet kinyitni a frissen föltett tapétára, s az ember állandóan csak inna. — Te, Sanyikám, ha ezt befejezted, ne kenj be többet — mondja Szigetvölgyi a rendezőnek.— Már csak az ablak körüli rész hiányzik, azokat a tapétákat meg külön kell kimérnünk.' De előbb most pihenünk egy kicsit. A Vali csinált valami szendvicset, aztán megiszunk egy-két üveg sört. Meg elszívnék már nyugodtan egy cigarettát is, mert így mindig kialszik a számban a bagó. Kezet mosnak a fürdőszobában, s mikor lelülnek egy betétjétől megfosztott ágykeretre, elégedetten nézegetik a szépen száradó mennyezetet, meg a frissen tapétázott falakat. Most érzik csak, hogy azért elfáradtak egy kicsit. — Te Karcsi, én nem is tudtam, hogy te az Izzóban dolgozol. Azt hittem, hogy a HKI villanyszerelője vagy. — Á, fenét! Ez csak a mellékkeresetem itt a házban. Húsz éve vagyok az Izzóban technikus. Most a kontrollműszeresek csoportvezetője. — Hogy-hogy kontollműszere- sek? Ti csináljátok a műszereket is? — Persze. A Vali meg már huszonkét éve van a halogénüzemben. Szalag mellett. Azokat a szabad szemmel nem is látható kis szálakat teszik be az égőkbe. Azt férfiak nem is tudnák csinálni, beleőrülnének. A nők se bírják tíz-tizenkét évnél tovább, mert tönkremegy a szemük. De Valinak valami különleges szeme lehet, mert ma is úgy dolgozik, mint a műszer. — Ez igen! Gondolom, meg is becsülik, mi?! — Hát meg, persze. Ö a bezzeg- csaj! Hatszoros kiváló dolgozó, meg négyszeres szocialista brigádtag, meg minden. De azért ő is vállal itt a házban két helyen takarítást, mert hát kell a pénz. Tudod, a gyerek, a kocsi, a lakás, a nyaralások. Szóval nem olcsó dolog ez, na! i — Na de ne bolondozz már, hat...! (Folytatjuk.) a
