Petőfi Népe, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

• IRODALOM • MŰVÉSZET t Önarckép. Konecsni György visszatért szülőhelyére t Plakáttervek. A magyar képzőművészet ki­^ emelkedő, nagy egyénisége, Konecsni György, végre vissza­tért szülőhelyére, Kiskunmajsá- ma. Az új helytörténeti gyűjite- Iményit — melyet május elsején •nyitottak meg — a művész al­kotásait bemutató emlékszoba egészíti ki és gazdagítja. Egyelőre tizennégy festmény és grafika látható itt, melyeket a művész özvegye adományozott önzetlenül a nagyközségnek. Tölbto plakáittervét, a „Majsai tá­jak" című grafikai sorozatát, s három olajfestményét mutatja be egyebek között az állandó ki­állítás. Jó alkalom ez aíra, hogy — ha csak röviden is —, szóljunk a művész pályafutásáról; arról, hogy ki volt Konecsni György. Nagynevű festő- és grafikusmű­vész, akinek már életében kiju­tott az elismerésiből. A plakátmű­vészet máig legjelentősebb mes­tere. Műveit a Bács-Kiskun me­gyeiek néhány évvel ezelőtt lát­hatták. Kecskeméten, Kiskunfél­egyházán és szülőhelyén, Kis- kunmajsán mutatták be a Ma­gyar Nemzeti Galéria és a Bács- Kiskun megyei Művelődési Köz­pont által rendezett időszaki ki­állítást. Akkor írta róla D. Fehér Zsuzsa művészettörténész: „Kí­sérletező és türelmetlen alkotó. Elismert ember, aki az egész korszak plakátművészetét mű­veivel és tanítványain keresztül meghatározta. Közéleti ember, megbecsült mester, de befeleélő alkat.” Konecsni György 1908. január 23-án született Kdskunmajsán. A Képzőművészeti Főiskolán Rud- nay Gyula tanítványa volt, majd az alkalmazott grafikával foglal­kozott. „Állami és társadalmi fel­forgatás vétsége" címén 1932-iben bebörtönözték. Ez komolyan megnehezítette itthoni munkássá­gát. Külföldi sikerei közül meg keli említeni a Faud-serleget, amelyet kétszer nyert el: 1934- ben és 1936-ban idegenforgalmi plakátjaiért. A Párizsi Világkiál­lításon, 1937-ben plakátjaiért Grand Piix-vel díjazták. Ugyan­akkor elismerd oklevelet, Diplo­me d’honneurt is kapott a ma­gyar pavilon egyik termének ter­vezéséért. Két év múlva, a Milá­nói Iparművészeti Tiiennálén Grand Prix-vel jutalmazták, majd az Iparművészek Egyesüle­tének ezüstérmét nyerte el. A felszabadulás után készített politikai plakátjaiért és doku­mentációs kiállítások rendezé­séért 1948-ban a' Köztársasági Érdemérem arany fokozatával tüntették ki. Két év múlva, 1950- ben Kossuth-díjjal jutalmazták. Ismét két év telt el, amikor 1952- ben a Dózsa-panmóért — amelyet Kádár Györggyel közösen festett — újra megkapta a Kossuth-dí- jat. Azután, 1954-ben a Munka Érdemrenddel tüntették ki. A fel­szabadulás után, 1946-ig az Ipar­művészeti Főiskolán tanított, 1954 és 1957 között a Honvéd- Stúdió tagja volt, 1964-től pedig a Képzőművészeti Főiskolán az alkalmazott grafikai tanszék ve­zetőjeként tevékenykedett. Hat­vanéves korában, 1968-ban ren­dezte meg első önálló kiállítását. Konecsni György 1870. január 29-én, hatvankét éves korában hunyt el. Dr. Major Imrének, a Bács- Kiskun megyei Tanács elnökhe­lyettesének a megnyitó ünnepsé­gen elhangzott mondataival zár­juk e rövid ismertetést: „Ko­necsni György itt látható művei innen, Kiskunmajsáról is ablakot nyitnak a nagyvilágra, s a tel­jesség igényével képesek formál­ni a nagyközség lakóinak látás- kultúráját. Bízunk abban, hogy idővel még nagyobb teret kaphat a hagyaték, s így Majsa a mo­dern magyar plakátművészet mesterének tisztelői számára za­rándokhellyé válik.” Rapi Mikiéi • Majsai táj. • Testvérek. pötyög velünk a vicinális. " (Erről a szóról is megfe­ledkezünk lassan,) az országha­tártól az ország felé. Szárnyvo­nal, a kocsikat kályhák fűtik, ízes jónapottal köszön, aki fel­száll, míg jegyet kezel szőleje állapotát mondja a kalauz. A vo­nat minden állomáson és meg­állóhelyen megáll, iramodásaival egyre közelebb a végállomás. Vasutasok a tudói, hogy a va­sárnapi vonatoknak sajátos kö­zönsége van. A hétköznapi bér­letes, a péntek—hétfői munkás­jegyeket ilyenkor kiszorítják a nyugdíjas féláru, az egész áru jegyek, a retúrok. Hétköznapo­kon himnemü, vasárnapokon nő­nemű a vonat. Jobbára nagyma­mák utaznak. Ülőik és hallgatom őket. Egy átszállás után majd száz kilomé­ternyire a város. Fonott kosarak, fonatos kors/ók, illatos jonatán, töltött káposzta, sült húsok szaga érzik. Táj a városnak, életforma életformának, nemzedék nemze­déknek izekkel üzen. Egyszer ér­demes lenne a szociológusoknak feltérképezni ezeket a vasárnapi vonatokat. Ver tiró embereknek érdemes lenne megmérni a ko­sarak súlyát, költőknek képzelet­ben összeadni az izeket, kóstolót kapván így a hétfőkhöz, keddek- hez, a hétköznapokhoz. □ □ □ Még glig vagyunk a kocsiban, amikor már elkezdődik a beszél­getés: V onaton — Éjfél elmúlt, mire kisütöt­tem a tésztát. A vejem i& kérte, hogy ilyet süssek. Tudja, hogyan van: azok nem sütnek maguk­nak. Megveszik a presszóban... — Olyan is az. Én egész szom­baton a hús után szaladgál­tam ... — Az enyímek hívnák, hogy menjek hozzájuk, de hát nem tudják, hogy milyen lenne ak­kor. Nem lenne hízott kacsa, tyúk... Az „enylm” hosszú „i”-jében érzik a Nyírség, de üzen a beregi táj is, tiszta hangzókkal, képes beszéddel. — Az enyimek tavaly szüret­kor voltak otthon. Mondtam a gyereket hozzák le legalább, de kicsi még, féltik. így aztán én megyek, két hete voltam. Nem is akartam nekiindulni, de hát ott vagyok magam... — Mérnök a fiam. A konzerv­gyárban. Hoz az ezt-azt, de csak nem olyan az... — Nekem a lányomék most kaptak lakást. Azoknak minden arra kellett... Nekem mi kell már otthon? Egy kicsit történelem itt min­den mondat. Nyugdíjas termelő­szövetkezeti tagok, törődött, idős emberek utaznak a kortynyi örömért. Fiát, lányt, unokát lát­ni, ölhetett kézzel elüldögélni a csupa fehér konyhákban, és szé­vasárnap lesen mosolyogni, ha ízlik nekik a hazai íz. Talán még hajnalban is kiszaladtak az udvarra, meg­fogni azt a tyúkot, aminek gon­dolatban megkegyelmeztek. A tyúkok most élve utaznak főtt és sült társaikkal. Szép a vasárnap. Utazik az örömet adni akaró szándék. És hús, gyümölcs, végtelen tájak, füstös nyári konyhák, sövénykeri- téses udvarok hangulata van a vonatnak. — Az én kislányomat hívták, hogy jönne haza a szövetkezetbe, de hát nem adja már az a várost. Nem is akarták elengedni az igaz... — Nekem egy kislányom van még otthon. Jövőre érettségizik, de annak is helye van már, ott ahol a fiam dolgozik... Vágyakat hord a vonat. Istent emleget a reménységt de tervez­ni a távoli város segít. Váltókon csattog a vonatkerék. Valaki meséli, hogy régebben mindig fürdőit egy nagyot a fiánál, de amióta van vízvezeték otthon, azóta jön vissza az első vonattal Más azt meséli, hogy ugyan nem akarta elengedni a gyereket, de ha Így fordult, akkor már örül neki. — Azt a kertet, amin van, el­babrálom, amíg mozogni tu­dok ... Igen, elkelne most itt egy szo­ciológus, hogy mérje: hány tele­vízió- és rádióműsor, hány napi­lap, folyóirat, hány jó könyv munkája érződik a változó vé­leményekben. Hány fajta új igény él abban a töltött káposztát hozó nagymamában, aki otthon a szennyest a lányától kapott mo­sógépen mossa, de mert jobban esik neki így, hazaviszi kimosni a lányáék nagyobb szennyesét, és hozza a vasaltat? Örömet hord a vasárnapi vo­nat. Átszállnak, utazunk még egy nagyobb, gyorsabb vonaton, be­szélgetünk még, de a növő ké­nyelem elveszi a meghittség fe­lét. Az állomáson a „gyerekek” várnak. Ki saját kocsival, ki ta­xival, ki autóbuszon indul to­vább, de a buszon már a gyerek szájába kerül az első sütemény, otthoni üzenetként a nagyma­mák által már felfedezett, lassan érteni kezdett másik világnak. □ □ □ Ma már hétfő van. Este sok családban még „hazai” lesz a vacsora, aztán kedd lesz, meg­szokott napi gondokkal, aztán szerda, és sok-sok faluban már készülődni kezdenek a vasárnapi utazók./Nincs szakadék a két vi­lág között, ami van, annak vo­nat a hídja. Az otthont, kenyeret adó várótok pedig az esti vona­tok után fényekkel küldenek üze­netet az itt boldoguló életekről. Bartha Gábor PROVAZNIK GÉZA KÉT VERSE: kérdőjelek ha jönnek tarka-zsiványok mi lesz mit szóra váltok hogy lepnek el a gondok ha már semmit sem mondok ki ad poharat ágyat ha nem áll mellém a másnap felelhetek-e verset ha a kérdés nem érkezett meg szerelem sapkát húzok az ég szemére pirosat kenek a kékbe arcodba itt hagyott szavakat szórok fogd be a füled ha szólok ágyadba ásom a sorsom ne te szülj majd én kihordom gyermekem leszel úgy várlak s másnap kikiáltalak anyámnak gyilkosok gyilkosa leszek ne nevess majd ha elmegyek A jászberényi Kékszakállú Emlékezés Székely Mihályra Csodálatos hangú énekes volt. Május 8-án lett volna nyolcvan­esztendős. A világhírű basszista mindössze hatvankét évet élt. Jászberényben született, mint Spagattner Zsigmond órásmester fia. Ötéves korában kezdett éne­kelni. Édesanyja kísérte gyerme­két cimbalmon. Pályafutása so­rán Székely sokszor elmesélte kollégáinak, barátainak élete tör. ténetét. Hegedülni egy idős ci­gánytól tanult, aki esténként a legjobb helybeli vendéglőben muzsikált, és másnap délután fá­radtan érkezett a zeneoktatásra. Olykor el is bóbiskolt, és hagyta a gyereket játszani. Csakhogy ez az öreg cigány nem volt más, mint Rácz Aladárnak, a kor egyik legnagyobb cimbalommű­vészének az apja. Székely Mihály érettségi után tisztviselő lett Szép orgánumára elsőnek Revere Gyu­la háríaművész figyelt fel. Meg­hallgatása után nyomban telefo­nált dr. László Géza énektanár­nak, . Haselbeck Olga operaéne­kesnő férjének: — Géza, kérlek, felfedeztem egy remek tenoristát. A próbaéneklésen Székely ugyanis magas fekvésű dalt adott elő, kifogástalanul. Mély hangjait László értékelte, és basszusra ne­velte tanítványát. Székely 1924- ben szerződött az Operaház tár­sulatához. (Egyik fivére ugyanitt, a színház kórusába került.) El­ső fellépése A bűvös vadász re­metéjének szerepe volt. Rendes tagként mint Ferrando mutatko­zott be A trubadúrban. 1925-ben Franz Schalk, a bécsi Opera fő­zeneigazgatója dirigált Budapes­ten. Nagyon tetszett neki Székely hangja, és rövidesen táviratban hívta meg az osztrák fővárosba szerződtetés céljából. Székely ki­utazott, de kisvártatva hazatért, mert a pesti dalszínházat jobban szerette. A magyar zenetörténet egyik, most különösen aktuális mozzanata fűződik a nevéhez. 1936 őszén Bartók Béla A kék­szakállú herceg vára című egy- felvonásosára készültek az Ope­raházban. A zeneszerző végighall­gatott egy próbát, miután érte­sült róla, hogy valamiféle vita volt Sergio Failoni karmester és a címszerepet éneklő Székely Mi­hály között. Mi történt a próba után? — Tanár úr’— szólt az énekes Bartókhoz. — Most már hallotta, milyen ‘ mély basszus hangom van. En a szólamot egy-két he­lyen másképp énekelném. Failoni ellenzi, mert az nincs a kottában. Énekelni kezdett. Bartók bólogatott: — Kérem, ezt én is így kép­zeltem el, de ahogy látja, nem lehet lekottázni. Aki annyira ér­zi ezt a művet, mint ön, annak mindent meg szabad benne csi­nálni. £s transzponálta Székely szá­mára a szólamot, több helyen olyan taktusokat iktatott be, ami­lyeneket csak (rendkívül mély hangú művész tudott előadni. Székely Mihály világszerte éne­kelte . a Kékszakállút Először Amsterdamban, Doráti Antal ve­zénylete alatt Párizsban a Théat- re de Champs Elysées-ben Geor­ges Sebastiannal, azaz Sebestyén Györggyel. Hatalmas sikere volt a szereppel Moszkvában, utóbb Hágában, a londoni rádióban, majd tizenegyszer egymás után Brüsszelben. Hol énekelt még? Dallasban Verdi Requiemjének basszus szó­lamát. a New York-i Metropolis tan operaházban hatszor a Wal- kür Hundingját, négyszer Marke királyt a Trisztánban, a Rigolet- to Sparaíucilejét. A művész lega­lább száz szerep interpretáló ja volt! Tiborc, Pomádé király, Fő­pap a Sába királynőjében, Do- szifej a Hovanszcsinában, Kon- csak az Igor hercegben, Gremin az Anyeginben. Rocco a Fidelió. ban, Ramfisz az Aidában. Külö­nösen szerette a Mozart-darabo- kat. Szívesen énekelte Osmint, Sarastrót, Leporellót. Boldog volt, amikor a Don Carlos II. Fülöp- jét adhatta elő. De ugyanígy ör­vendett a Bohémélet Coliinjának, a Faust Mefistójának,. A Rajna kincse és Siegfried Fafnerének vagy éppen a Parsifal Amfortas- jának. Sokszor kitüntették. 1946-ban lett az Operaház örökös tagja. 1950-ben kiváló művész, 1961-ben megkapta a Munka Érdemrendet, majd a Munka Vörös Zászló Rendjét. Kétszer vehette át a Kossuth-díjat. Elementáris egyé­niség volt, emberi és művészi ér­telemben egyaránt. Jászberény városa díszpolgárá­vá választotta. Az a város, amely­nek egykor Kossuth Lajos is díszpolgára volt. A diplomát a Lehel-kürt kicsinyített másának kíséretében huszonöt éves éneke­si jubileumán a város akkori ve­zetője, egyben Székely gyerekko­ri barátja, dr. Németh Ferenc ad­ta át A házat ahol a művész született, lebontották ugyan, de az ott nyíló főútvonalat róla ne­vezték el. Márványtábla őrzi em­lékét A róla elnevezett iskola előcsarnokában leleplezték a mellszobrát. A jászberényi Szé­kely-emlékszoba megnyitásán Gobbi Hilda mondott emlékbe­szédet. A közönség ott láthatja a művész jelmezeit kitüntetéseit, festékesládáját és a Kékszakállú zongorakivonatát Bartók Béla sa­játkezű bejegyzéseivel. Székely a huszadik század egyik legjelentősebb hangfeno- ménje volt Alakításainak értékét színészi tehetsége emelte rendkí­vülivé — írta róla a zenei lexi­kon. Szoborportréja, amely so­káig a budapesti Fészek Művész­klub első emeletét díszítettél saj­nos tönkrement. De megmaradt hanglemezfelvételen nevezetes és utolérhetetlen Kékszakállúja. K, K.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents