Petőfi Népe, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET Megújul a kalocsai múzeum Bármennyire furcsán hangzik, mégis igaz: a nagymúltú Kalocsának eddig nem volt igazi múzeuma. Most lesz, méghozzá rövidesen, legkésőbb júliusra, a nagy nyári nemzetközi eseményre, a Dunamenti Folklórfesz- válra. Megnyitását eredetileg korábbi időpontban, májusban tervezték, erre azonban különböző technikai okok miatt nem kerülhet sor. Az viszont már biztos, hogy a fesztivál vendégeit fogadja majd a múzeum; méghozzá nagy szabású, látványos, új, állandó kiállításokkal. A Vlski Károly Múzeum Igazgatója, ár. Bárth János elmondta, hogy miután néhány éve kiköltözött az épületből a városi művelődési központ, a múzeum megkapta a földszinti helyiséget is, majd megkezdték a teljes felújítást. Központifűtés-rend- szer készUlt, kicserélték a villanyvezetéket, a parkettákat, az ablakokat. A belső felújítással Időben elkészültek, a külső tatarozás azonban még hátravan, pedig Illő lenne, hogy a megnyitóra azt Is befejezzék. Három kiállítás készül egyidejűleg. A termek készen állnak, csak a berendezések késnek egy kicsit. Az emeleten egybenyíló négy nagy helylségiben sétálunk végig. Ide kerül — Bárt János tervei alapján — a „Népek, életformák és hagyományok a >kalocsai Sárközben" című állandó kiállítás gazdag anyaga. Ennek technikai kivitelezője a Központi Múzeumi Igazgatóság kiállítást rendező csoportja. A modem berendezések — a Művelődési Minisztérium költségén — Budapesten készülnek. Komplex kiállítás lesz ez, mely a múzeum történeti-néprajzi kutatásainak eredményeit mutatja majd be, a XVLII. századtól napjainkig. Az első teremben kapnak helyet a mintegy kétszáz évvel eze- lötti állapotokat — életmódot, termelést — tükröző emlékanyagok, dokumentumok, s itt ismerkedhet meg a látogató a kalocsai Sárköz történetével. A második helyiségben a XIX. század második1’•felében keletkezett, közismert kalocsai néphagyomány, népművészet születése elevenedik meg. Látható lesz egy korabeli parasztház szobájának, konyhájának és kamrájának a teljes berendezése is. A következő, harmadik terem — Bárth János szavaival — a kiállítás szíve lesz: az itt látottak ugyanis visszavezetnek a XX. század első felébe, azokba az évtizedekbe, amikor a szép kalocsai néphagyományok tulajdonképpen kiteljesedtek. Egy üvegfal mögött igazi kocsin vitását szemlélteti. A látnivalók sorát tíz — többek között keceli magyar, császártöltést sváb, dus- noki rác, miskei szlovák, foktői református — menyecske-népviselet bemutatója zárja, érzékeltetésül, hogy legtovább a viselet őrizte, őrzi a múltat. A múzeum emeleti folyosóján egyetemes pénztörténeti kiállítás nyílik, a földszinten pedig a híres Tóth Mike-féle ásványtani gyűjteményt helyezik eL Az előbbit Székely György, a kecskeméti múzeum munkatársa, az utóbbit pedig a Természettudományi Múzeum ásványtárának osztály- vezetőije, Embey-Isztim Antal rendezi. Egyébként mindkét gyűjteményt a kalocsai I. István Gimnáziumban őrizték eddig. Ezekkel kapcsolatban ugyancsak érdemes néhány érdekességre felhívni a figyelmet. A numizmatikai gyűjtemény tízezer darabból áll. Az ásványtárat nem valamiféle modem vitrinekben, hanem az eredeti, mu- zeológiatörténeti értékű szekrényekben helyezik el. Az épület földszintjén egy terem közvetlenül a közművelődés ügyét szolgálja majd. Mit terveznek ttt? Egyebek között diavetítéseket a kiállításon nem szereplő anyagokról; előadásokat és technikai bemutatókat a világhírű kalocsai hímzésről, elsősorban hímzőcsoportok számára. Fogadnak más vidékekről érkező csoportokat is. Ide próbálják majd csalogatni az iskolai tanulócsoportokat, s a tananyaghoz kapcsolódó mini-kiállításokat rendeznek számukra. A közművelődési terem egészen újszerű lesz a megye múzeumi hálózatában. Rapl Miklós H íjjjgp • Már eddig Is sokan megcsodálták a tetszetős, egykori parasztszobát. iPGID V szik a menyasszony ágyát. A jelenet szakmán középparaszti lakodalmi szokást idéz. Az eredeti kocsit Szak már szállástelepülésén, Felsőereken Tóth Andrástól sikerült megvásárolni. A lakodalmas népet huszonnégy, népviseletbe öltöztetett bábu idézi a látványos kiállítási jelenetben. A bábuk korabeli társadalmi rétegeket, csoportokat, korosztályokat reprezentálnak. A pompás népi hagyomány azonban csak az egyik oldala a valóságnak, ezért a rendező szembesíti ezt a valósággal, a két világháború közötti poshadt városi élettel. Erdei Fe- renctől vett idézet a terem címe: „All itt a világ az örökkévalóság jegyében". Az utolsó helyiség anyaga a felszabadulás utáni fejlődést, a hagyományok átalakumesterség emlékei. (Méhes! Éva felvételei.) Versek a Krímből A félszigeten fények gyűlnek, a Fekete-tenger visszatükrözi őket Ezek a fények lehetnek a jaltai sétány gáz- lámpabúrálból sugárzó világítások, izzó neoncsövek és a szellem szikrái is. A tenger pedig — mondjuk — legyen a végtelen.. Azok a versek, elbeszélések, drámák, amelyek Puskin, Tolsztoj, Csehov, vagy Majakovszkij tollán fogantak meg a Krlm-félszlgeten, bejárták mind a négy égtájat. Az alkotói névsor sokáig folytatható. Majdnem felöleli az egész orosz—szovjet irodalmat Köze volt ehhez a földhöz a Krúdy világával rokonságot tartó Alekszendr Grinnek, a szevasztopoli küzdelmeket ábrázoló Szergejev-CenszJeij- nek, a krími élmények tükröződnek a mai irodalom egyik reprezentánsának, Jevgenyi) Jevtusenkónak a verseiben ... Andrej Voznyeszenszki) nyilatkozata Is sokatmondó a Krímszkaja Pravdának adott egyik interjúban: „Jaltában sokat irtom. Amikor a városban sétálok, mintha a verseim magnetofonszalagját hallgatnám. Itt van az a ház, ahol a Doktor ősz című poémám hőse ált. Mindig emlékszem lágy, gyermeki mosolyára. A Krim egyébként gazdag sajátos költőiében. Nemrég küldte meg gyönyörű könyvét Nyikota) Taraszenko, jól és otthonosan mozog a fiatalok világában Borisz Szemtan. Gurzufban él a Puskinhoz vonzódó Leonard Kondrasenko. Valódi költővé vált az egykori labdarúgó, Alekszandr TkaesenJeo." Nem éppen könnyű tehát a megfelelési kényszer, a „méltóvá lenni” parancsának az a tehertétele, amely a testvérmegyénkben élő alkotók vállát nyomhatja. A művészeti élet néhány képviselőjével találkozva, többen sóvárogva néztek a kecskeméti Forrás folyóirat mutatóba vitt számaira. Helyi kiadójuk természetesen van: a szimferopoli Táv- ríja. Ezenkívül Kijevben és Moszkvában jelennek meg a próza- és versesköteteik. Azt hiszem, nem lenne igazán teljes a nemzetköziség mai ünnepe lapunk tükrében, ha hiányozna a képből a krími terület mai lírájának visszfénye — legalább két fordítás erejéig. H. F. ALLA GYERJUGINA: Tavasz Fölröppennek a madarak, pillangók. Illatos virágport szórnak az égre. Tűzverte kertemben itt vagyok Egyedül, öltözve napfény-feketébe. Képzeletem klfeszített ködvászon. Jöjj tavasz, életrehívó ecseteddel. S lobbanjon égi gyöngy ágon Ojra ifjúságom szerelemmel. Néma kispatak Itt nem változott semmi. Ezüstbe bújt a hegyorom. A szurdokokban néma már a kispatak. Folyton kísért a múlt A meredek sziklákon ejtőernyőikkel leereszkednek hozzám a fenyők, s köztük megpihenek a fojtó forróságban. Milyen tiszta illatú a csend. A mezők féktelen örömüket mutatják, de odébb a hegycsúcsok bokrai már remegnek, mert közeleg az ősz. A békés tenger korallzátonyai szomorúan jelzik: búcsúzik a nyár. Még nem változott semmi. Ezüstbe bújt a hegyorom. Nem tudlak itt hagyni fénytelen, néma kispatak. Folyton kísért a múlt. (Tárnái László fordításai) Közjáték Márta, a feleségem három órát engedélyezett számomra, hogy ösz- szeszedjem a holmijaim. és örökre eltűnjek az életéből. — Takarodj Innen — mondta tárgyilagosan és nyugodtan. — Vidd magaddal a vackaid, mindent. ami a tied. Emília akkor már zuhanyozott a fürdőszobában. Az ablaknál álltam. begomboltam az ingem, karomra csatoltam az órám. Nem voltam ideges, csak fásult és kimerült. Azon tűnődtem, miképp lehetséges, hogy nem hallottam Márta lépteit, vagy az ajtó nyikorgását. Mikor Emília megmerevedett a rémülettől, és hevesen ellökött magától. Márta már az ágy mellett dilit, és nézett bennünket. Nem gyűlölködve nézett, inkább szenvtelen kíváncsisággal a tekintetében, mintha két bogarat bámulna a földön. Talán éppen Márta valószínűtlen, hideg nyu. galmának köszönhető, hogy elkezdtem nevetni. Nem tudom, mennyi ideig nevettem. Emilia közben szótlanul kiment a fürdőszobába. Márta rágyújtott, és leült az egyik karosszékbe. — Mit röhögsz? Azt hitted, tényleg elutaztam? — Mindig hittem neked. Nem szoktál hazudni. — Sokat utaztam. Ti meg persze alig vártátok, hogy eltűnjek. Nem baj, ennek most vége. — Nem utazol el többé? — Sokat fogok utazni. Talán többet, mint eddig. Te viszont elmész innen a francba. Nincs, vita, nincs bocsánat. Régóta tudok az ügyedről. Csak hát az ember olyan hülye, hogy mindent a saját szemével akar látni. Legalább szereted? — Kit? — Ezt a csajt. — Nem tudom. Márta legyintett, elnyomta a cigarettáját. Emília bejött a szobába. A bőre enyhén kipirult a forró víztől, és ahogy fel-alá sétált, megtelt a levegő a zöld alma kellemes illatával. Emília a bugyiját kereste. 9 — Az ágy alatt lesz — jegyezte meg Márta. — Kösz — mondta Emília. Lehajolt, némi keresgélés után megtalálta és felhúzta. Nem beszélgettünk. csak néztük, ahogy öltözik. Hosszú, szőke haja volt, és elég sokáig fésülködött. Az ajtóban egy pillanatra megállt, mintha eszébe jutott volna valami, de aztán csak ennyit mondott: — Sziasztok. Márta figyelmesen nézegette a körmeit. Kissé hosszúra nyúlt a csend, éreztem, amint lassan elönt a verejték. — Adj egy cigit. Rövid Marlborót szívott mindig, a kedvenc cigarettám. Üzletkötőként dolgozott egy kereskedelmi vállalatnál, és kapcsolatai révén a lehető legolcsóbban jutott külföldi áruhoz. Kétévi házasságunk alatt kartonszámra szívtam a cigarettáját. De tudtam, hogy valószínűleg ez az utolsó szál. amelyet Márta jóvoltából ingyen elszív* hatok. Megkínált és tüzet is adott. Nem remegett a keze. Az enyém sajnos remegett. — Mit akarsz csinálni? — kérdeztem — Kirúglak. Most elmegyek, és délután ötre, mire hazajövök, eltűnsz a cuccaiddal együtt. Ki volt. ez a csaj? — Nem mindegy? — Tulajdonképpen mindegy — mondta Márta. — Kirakatrendező. Hónapok óta ismerem . — Tudom hogy hónapok óta ismered. A barátaid elárulták. Segíteni akartak nekünk. A szomszédok is besúgtak. Ok se akartak semmi rosszat. Ilyenkor mindenki jót akar. Aztán röhögnek rajtunk. Pontosan tudtam hogy mi történik a hátam mögött. — Rohadjanak meg a barátaim és a szomszédok. Miért tűrted idáig? — Adtam egy kis haladékot. Biztosra akartam menni. Meg aztán nekem is volt néhány ügyem. Persze rólam senki nem tud semmit. Te soha nem voltál jó szervező. Nincs fantáziád. Szerencséd sincs. Jobb volt vele. mint velem? — Jobb. Felszabadultabb az ágyban, mint te. — Legalább tanulsz valamit tőle — mondta Márta és felállt. — Pocsék szerető vagy. önző és nem is túl szenvedélyes, ötkor visszajövök. Tűnj el a cuccaiddal együtt. Elment és én egyedül maradtam Arra gondoltam hogy Emília már biztos hazaért, így hát a telefonhoz léptem és tárcsáztam a számát. — Gondoltam hogy felhívsz — mondotta Emília. — Mi történt? — Semmi különös. Márta kirúgott. Csomagolok és megyek. — Hova? — Hozzád. Nincs más lehetőségem Emília hallgatott. A helyébe én ugyanezt tettem volna. Az utóbbi években ritkán érnek meglepetések. — Tudom, hogy nem lelkesedsz az ötletért. De tényleg nincs más lehetőségem Napokon belül szerzek egy albérletet. Nem maradok sokáig a nyakadon. Emília sóhajtott. Az ember csak végszükség esetén kérjen szívességet a barátaitól, ha nem akar megalázó vagy nevetséges helyzetbe kerülni. — Ne felejtsd el. hogy bűntársak vagyunk. Csak nem kívánod, hogy könyörögjek? — Ugyan ne viccelj. Meglepődtem. ennyi az egész. Szívesen segítek. — Csak pár napról van szó. Igazán nem nagy dolog. — Hát akkor gyere — mondta Emília. — Megszoktam már. hogy egyedül élek. Nem értek semmihez. Soha nem vezettem háztartást. Sok barátom van. Nem akarom feladni a függetlenségem — Elég jól ismerlek. Nem kívánok tőled lehetetlent. Tudom hogy mire számíthatok. — Helyes — mondta Emília. — Sok cuccot hozol? — A lehető legkevesebbet. Nagykorú vagyok, tudok főzni, mosni, vasalni és takarítani. Nem fogok belepofázni az életedbe — Hozzál valami kaját — mondta Emília. — Nincs itthon semmi. Hozzál kenyeret meg valami kon- zervet. Van egy üveg borom. Aztán majd dumálunk. A csomagolás nem volt könnyű feladat. Két. év alatt meglepően sok tárgy került a birtokomba, és miután csak egyetlen bőröndöm volt. rákényszerültem hogy szigorúan selejtezzek. Először mindent kiszedtem a szekrényekből és a fiókokból, hogy áttekintsem a va- gyonom Ruhák, cipők, szerszámok. könyvek, lemezek, emléktárgyak. rádió, magnetofon, fényképezőgép. számológép, teniszütő, aztán a különböző fontos okmányok, levelek és igazolványok: születési anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, katonakönyv, útlevelek, érettségi bizonyítvány, gépjárművezetői jogosítvány, diplomám amelyet a marxista- leninista esti egyetemen szereztem valamint régi fényképeim féltve őrzött gyűjteménye. Felső* rolni is nehéz mindezt. Széles hitvesi ágyunkon lassan áttekinthetetlen piramissá nőtt a sok kacat. Közben eltelt két óra. és akkor beláttam hogy holmjaim nagyobbik részétől örökre búcsúznom kell. Se időm se terem nincs ahhoz. hogy mindent magammal vigyek. Elkezdtem hát kiválasztani mindazt, amit nélkülözhetetlennek véltem de a bőröndöm így is tíz perc alatt, megtelt, és végül rá kellett térdelnem hogy valamiképpen be tudjam zárni. Néhány perccel öt óra előtt jobb kezemben a formátlanná tömött bőrönddel, bal kezemben a teníszütővel és a magnetofonnal elindultam Emíliához. A barátnőm helyett egy levél várt rajzszeggel az ajtóra erősítve. Feltéptem a borítékot, és némi nehézség árán elolvastam Emília kusza kézírását. „Drága Zolikám! A kulcs itt van a borítékban. Váratlanul el kellett utaznom de holnap valószínűleg hazajövök. A írigóban találsz egy üveg bort. azt megiha- tod. Szörnyű bonyolult minden, majd talán elmesélem Csókol Emília.” Bementem a lakásba. Divatlapokon. ruhadarabokon, hanglemezeken gázoltam keresztül, felrúgtam egy hamutartót, mire az ágyhoz értem Nem volt kedvem kicsomagolni a bőröndöm csak ledobtam a cipőm és az ágyban ha- nyattfekve a mennyezetet bámultam egy ideig. Aztán felugrottam, a jégszekrényből kivettem a bort. belenyomtam a dugót az üvegbe és ittam A bor hideg volt és savanyú. Bekapcsoltam a televíziót, de csak a képet néztem a hangra nem voltam kíváncsi. Férfi- és nőalakok szaladgáltak egy hatalmas teremben, hevesen mutogatva, tá- togva kergetőztek a kerek asztal körül. Nagy igyekezetükben felborították az összes széket, aztán a kerek asztalt is, és a romok között botladozva tépték, kíméletlenül marcangolták egymást Közben egyre kisebbek lettek, egyre távolodtak, elveszve az óriási térben; már csak akkorának tűntek, mint a kísérleti egerek egy laboratóriumi ketrecben, aztán hangyányi- vá zsugorodtak, de vad gyűlöletük csak fokozódott. Végül egyetlen élő, vonagló gombolyaggá alakulva henteregtek, és akkor befejeződött a film A bőröndömbe rúgtam Kipattant a zár. holmijaim a földre ömlöttek, zavaros, áttekinthetetlen és értelmetlen egyveleget alkotva Emília holmijaival. Később telefonáltam Mártának. — Hogy vagy? — kérdeztem mikor felvette a kagylót. — Remekül — mondta Márta. — És te? — Pompásan érzem magam — Ittmaradt egy csomó csomó cuccod. Mit csináljak vele? — Dobd ki. — Hova dobjam? — Ahova akarod. Nincs semmire szükségem — Biztos, hogy jól vagy? — Persze. Csodálatos érzés a szabadság. Mintha hirtelen kitágulna a világ. Te nem így érzed? Márta hallgatott. Aztán mikor megszólalt, kis bizonytalanságot éreztem a hangjában: — Ha valamire szükséged van. telefonálj csak bátran. — Kösz. Igazán rendes vagy. — Mindnyájan nagyon rendesek vagyunk — mondta Márta, és lerakta a kagylót. Uvölteni szerettem volna, de csak hallgattam makacsul összeszorított szájjal és tétován, céltalanul álldogáltam az idegen szoba közepén. Nyomasztó bizonytalansággal éreztem hogy mi sem teszünk egyebet, mint az imént látott filmen a hölgyek és az urak: homályos vágyakkal, gyűlölködve keringünk, bujócskázunk. marakodunk. vonzva, taszítva, összetörve egymást és leginkább önmagunkat Közben egyre kisebbre zsugorodunk. Csele György
