Petőfi Népe, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-26 / 121. szám

1981. május 26. • PETŐFI NÉPE • 5 TANULMÁNYKÖTET KÉSZÜL - HASZNOS A GAZDASÁGNAK IS Néprajzi kutatótábor Kiskunmajsán Immár harmadik éve — nem sokkal a költöző mada­rak megérkezése után — a néprajzosok is megjelennek Kiskunmajsán. Reggeltől es­tig járják a határt, bekopog­nak idős emberekhez, be­szélgetnek velük, ntagneto- fon- és fényképfelvételeket készítenek. Megszokták már őket a helybeliek, s ha nem jönnének menetrendszerűen a májusi napokban, talán már hiányoznának is. Sztrtnkó István, a néprajzi ku­tatótábor vezetőjét, arról kérdez­tük, miért érdekes számukra ez a vidék? — A Duna—Tisza köze nép­rajzi szempontból meglehetősen ismeretlen — válaszolta. — Ke­veset tudunk róla, s különösen sokatmondó ez a homokterület. Itt a magánparaszti gazdaság to­vább megmaradt, mint a fekete­földi övezetekben, amivel együtt járt, hogy a hagyományos élet­forma mellett jó néhány eszköz, eljárás tovább konzerválódott. — Erdei Ferenc több kiadás­ban megjelent könyve után is fe­hér foltnak nevezhető ez a terü­let? — Néprajzi szempontból min­denképpen. De a történeti feltá­rást illetően is. Ismétlem: rend­kívül keveset tudunk a Duna— Tisza közéről. Ez a legnagyobb gondunk a néprajzi terepmunka során is: egy szintet, időmetsze­tet meg tudunk fogni, a népes­ség-, gazdaság-, politika- vagy egyháztörténeti gyökereket vi­szont nem ismerjük eléggé, pe­dig nagyon sok problémára ad­nának magyarázatot. A hiányo­kat pótolnunk kell, amíg nem késő. — Kiskunmajsának, s még pontosabban: a Jonathán Tsz- nek vajon miért éri meg, hogy segíti, támogatja a vállalkozást? — Ahhoz a múzeumhoz kapcso­lódhatunk, amelyet egyelőre a Jonathán tart fenn. A múzeumot tovább kell fejleszteni, ehhez újabb ismeretekre van szükség. Egy-egy kutatási irány akkor ha­tékony igazán, ha — bizonyos át­tételekkel — akár egy konkrét termelőüzemnek is fontosat tud mondani. A Jonathán homokte­rületen gazdálkodik. <Ha ezt a munkát tényleg szépen és jól el tudjuk végezni, akkor könyvünk a téesz számára sem lesz haszon­talan. Tudniillik ötven-hatvan évvel ezelőtt valamelyest már meg tudták zabolázni a homokot, és nem hiszem, hogy minden el­• Néprajzosok a maisai határban. járás idejét múlta volna. Nyil­ván nem ugyanazokkal az eszkö­zökkel kell mindezt megismétel­ni. A fontosabb: mit bír el ez a homok, és mit az itt élő ember. Az már a termelőszövetkezet dol­ga, hogyan tudja hasznosítani az ismereteket a megváltozott kö­rülmények között. — Mikorra várható a feldolgOr zás tanulmánykötet ben? — Most derült ki, hogy jövőre is el kell jönnünk: nem tudtuk befejezni a munkát, olyan nagy a határ, s néprajzilag annyira is­meretlen, hogy még kell egy forduló, levéltári kutatások is szükségesek. így 1983. végére ad­hatjuk le a majsai kéziratokat. Eközben mecénásról is gondos­kodni kellene, aki a könyv meg­jelenését segíti. — Utána hol fog dolgozni ez a jól összeszokott néprajzos csapat? — Kiskunfélegyházán. Megné­zünk egy olyan települést, amely szinte a kezdetektől fogva me­zőváros, hosszú időn keresztül kerületi székhely volt, tehát más a szerkezete, a helyi .társadalmi közege. □ □ □ Dr. Szabó László kandidátus, a szolnoki múzeum főmunkatársa lassan már őshonos ezen a tá­jon, hiszen mind a három majsai kutatótábor munkájában részt vett. — Mik az eddigi tapasztalatai? — Korábban a kecskeméti mú­zeum akciójában két évig Sza­badszálláson vettem részt. .Ezen­kívül több itteni településen Átér­tem fel a műemlékeket. Ügy fog­lalkozom ezekkel a kiskunsági községekkel, mint a jászsági kiraj. zások .befogadó területeivel, hi­szen a jászokat kutatom már hosszú időn keresztül. Majsa több okból érdekel. Alapításában a tó­szegiek is .jeleskedtek: ez a tele­pülés Szolnoktól délre, kilenc kilométerre fekszik. Azt is tudjuk, hogy sok jász telepes köl­tözött ide. Természetesen más helységekből — főleg Szegedről — szintén sokan jöttek. — A helytörténet kutatói azt állítják, hogy az első, 1743-ban megszállt telepesek döntő többsé­gükben jászok voltak. Mi erről a véleménye? — Kiskunmajsa a jászsági ki­rajzások második szakaszában jött létre. Nagy mértékben ke­veredtek a szegedi és a jász ele­mek. Ezek ma már elég nehezen választhatók szét. A Jászságból való származás ennyi idő távla­tából egyáltalában nem él a köz­ség lakóinak emlékezetében, ősi majsaiaknak, kiskunoknak tekin­tik magukat. Az etnikai tudat a Kiskunsághoz köti őket, bár az első telepesek zöme valóban jász volt. □ □ □ A néprajzosok majsai ,,megte­lepedése” fölgyorsította a helyi múzeum létrejöttét, fokozta a helybeliek érdeklődését a múlt­juk iránt. Ha a tanulmánykötet is megjelenik, a magyar néprajz, tudomány válik gazdagabbá egy hiánypótló művel, s így lesz iga­zán gyümölcsöző a Jonathán Tsz és a néprajzi kutatótábor kapcso­lata is. Kozma Huba HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNETEK A tanítónő Ballai József — ön levelet írt szerkesztőségünk katúra pályázatára; küldött egy-két ot, s szinte mellékesen megjegyezte: magányos. Erről szeretnék beszélgetni, ha nem zárkózik el. — Annyit tudok, hogy Péter Gabriellának hív­ják, s, hogy Zsanán tanítónő... — Elvégeztem a tanítóképzőt, -ztán a rendező­szakot — 170 közül vettek fel —, színésznőnek csak azért nem jelentkeztem, mert nem voltam szép. — Ez mikor volt? — Hűha, már nagyon régen. 1961-ben? Igen, akkor helyeztek Zsanára kultúrház-igazgatónak, nagyjaink akkoriban még azt hitték, hogy a ren­dezőnek igazgatni kell. — Tudja mit, kezdjük inkább az elején... dóm, hogy mért nem oda men­tem. Röviden ennyi az egész: itt lakom Zsanán. Tanítgatok ,— de ez minden. Távlat nincs. A — Levelében magányról írt... — Szellemi magány, ez a he­lyes kifejezés. Ha írok valamit például, akkor szeretném megbe­szélni valakivel: itt kivel beszél­jem meg? — Haragszik Zsanára tehát? — A zsanai emberekben nincs probléma, iparkodók, ügyesek. De amúgy... Inkább kérdezek, jó? Miért van az, hogy a zsanai is­kola átjáróház? Miért mennek el a nevelők? Ennek a megválaszo­lása nem az én feladatom. — Mit hiányol? — Azt, hogy megbeszéljünk dolgokat, a politikai helyzetet, például. Szép-szép, hogy elanya- giasodunk, de nézzünk azért a szocialista fejlődésre is időnként, nem igaz? — Szeret tanítani? — Nagyon. Életelemem. Most elfogadták egy újításomat, az el­sősök betűgyakorló tábláit; készül a másodikosoké is. — Ez tehát a cél? — A cél'? Dolgozni. Rendesen. — Nem nagyon hétköznapi ez? — Hétköznapi cél a munka?! Már hogy lenne az! Nem vagyok elégedett, azt nem mondtam. Nem tudom kihasználni önmaga­mat. Az ember arra szülétett, hogy amije van, amit tud, azt adja át egy másik generációnak. — Hát, köszönöm a beszélge­tést. — Én köszönöm, hogy eljött, ide, az isten háta mögé. 2 — • • ■ Kiskunhalasi vagyok. * Nyolcéves voltam, amikor az első versem megjelent a Sza­bad 'Földben, írok azóta is, de az­óta sem fejlődtem — csak az ön­kritikám lett nagyobb. Végig ki­tűnő voltam az általános iskolá­ban, szavaltam, énekeltem, tán­coltam; mindenben benne vol­tam ... Humán gimnáziumba Írattak, orvos akartam lenni. Az­tán jöttek az ötvenes évek — azt maga nem tudhatja, csak az édes­apja — és dolgozni mentem. Kel­lett: nem volt mit ennem. Állami gazdaságban lettem konyha-lány, nagyon nehéz munkát végeztem. Közben cikkeket írtam a faliúj­ságra, csasztuskákat faragtam. Ki­jöttek az elvtársak, azt mondták: „a kötöknek tanulni kell”. Ebből akikor nem lett semmi, fejlődés mégis volt, bekerültem Halasraj a tejüzembe, munkás lettem. Hoz­tam a normát — a mai napig em­lékszem rá, 25 ezer liter tejet kellett lefejteni; és ugye itt is volt faliújság, az elvtársak me­gint jöttek, tanuljak. 1952-iben a városi pártbizottság — ott sze­mély szerint valamilyen Rigó elv- társ, azóta is kerestem már, hogy megköszönjem neki, de nem tu­dom mi lett vele — elintézte, hogy Félegyházára kerüljek: öt­éves iskola volt, érettségi után külön kellett képesítőzni. — ... Érettségi előtt nagyon megbetegedtem — míg dolgoztam sok mindent elfelejtettem és be akartam hozni: feltettem, hogy kitűnő leszek, mert művészeti fő­iskolára akartam menni. Erősen felfáztam — kollégiumiban lak­tam', ahol mások zavarása nél­kül csak a mellékhelyiségben le­s hetett tanulni — az orvosok azt mondták, ne menjek vizsgázni. Elmentem, vesztemre, elájultam ködben olyan gyenge voltam. Kö­zepesre érettségiztem, lőttek a fő­iskolának. Utána kikerültem gya­korlatra, s az első adandó alka­lommal jelentkeztem a rendezd szakra, s mint mondottam is, 170 jelentkező közül vettek fel. — Hogy került Zsanára? — Ez már másik történet. 1 — Amíg a főiskolát végez­*'• tem, Kisszálláson tanítot­tam, helyettesítettek. Zsanán ak­kortájt cserélték ki az egész gar­nitúrát. kellett kultúrház-igazgató is: azt hitték, a rendeződiploma ide is jó... 1961-től 63-ig tehát igazgató voltam, közben négy osz­tályt tanítottam. A kultúrházban politikai darabokat játszottunk, mindig telt ház volt, csak éppen mindenbe 'beleszólt a tanácselnök — ma segédmunkás a Ganz- M'ÁV'AG-ban — egyszer épp a színpad mögött dirigált: széthú- zattam a függönyt, ott állt és. a közönség azt hitte, hogy ő is sze­replő: ez volt az utolsó csepp a pohárban. Mennem kellett. Pedig minden nagyon jól ment, tájol­unk, hakniztunk, traktorral men- or1-. Hogy minden rendben lé­gy a rendőr feleségét kinevez­te, pénztárosnak, de mivel a rendőr igen féltékeny volt, az összes előadásra eljött, úgy, hogy nem volt soha rendbontás. így valahogy csináltam mindent, megpróbáltam ésszel szervezni... — Ott hagytam abba, hogy mennem kellett. Elhelyeztek Kis­erdőbe, ott öt évig tanítottam. Utána körzetesítették az iskolát — akkor az volt az irányzat — és szétszórták a nevelőket, volt olyan kartársam, aki gyomorvér- zést kapott, mikor közölték vele a döntést... Kisszállásra, az Al- majorba kerültem, Moretti Alfréd volt az igazgatóm, igen művelt és sokoldalú ember. Megszerveztem a határőrszakaszt, csapatvezető voltam, modelleztem, öt év múl­va azután Almajort is körzetesí­tették, pedig hallatlanul jó közös­ség volt. Visszakerültem Zsanára, pedig hívtak Fótra, adtak volna lakást1’'is; a mai napig nem tu­ÉVFORDULÓK Ki volt valójában Faust doktor? Élt-e valaha a világtudatunk ré­szeként napjainkban is bennünk élő Faust mester? Tévedett-e a ve­le hat évtizedig foglalkozó, főmű­vét ihlető alakot a legendák világá­ba utaló Goethe? Van-e alapja a csillaníthatatlan életszomjú Mágus­hoz fűződő történeteknek? • A knittlingeni Faust-ház A kép bal sarkában; a magister, egy 1726-os könyvben. Van! Knittlinigen, szülővárosa, tavaly ősszel ünnepi napokkal emléke­zett híres-hírhedt fiának ötszá- zadi'k születési évfordulójára. Iz­galmas krimiket elsápasztó nyo­mozással derítették ki életútját, tudható meg a Das Magazin leg­újabb számából. „Mágus”? Okiratok 'bizonyítják, hogy a Karlsruhe és Stuttgart közötti településen egy szolgálólány há­zasságon 'kívüli gyerekeként lát­ta meg a napvilágot a 'knittlin­geni magister. Nyughatatlan ter­mészetet örökölt. Látták Würz­burg, Gelnhausen, Kreuznach fa­lai. Járt Erfurtban, Bamiberigben, Lngolstadtban. Befogadta Nürn­berg, Köln, Wittemberg. Elhibá­zott kísérlete végzett vele 1540- ben vagy 1541-ben. Illetéktelenül használta a dok­tori címet, mert egyszer sem sze­repel a híres heidelbergl egyetem pontosan vezetett névsorában. Cím ide, cím oda, jóval többet értett a természettudományokhoz kor társainál. 0 As öreg Goethe, Joseph Schmeller festménye. Az ördöggel cimborái, ámul­doztak a varázstrükkjeitöl elámí­tottak. Ügyes vegyész volt, száza­dunkban így magyarázzák csodá­latos mutatványait. Johann Georg Faust — a Hein­rich keresztnevet Goethe-.től kap­ta — értett a (öltűnéskeltéshez. Így ajánlotta magát, tudományát: „'Bűvös képességű halottidéző, csillagász, páratlan tenyérjós, a levegőnek, a víznek, a tűznek va­rázslója.” Szemfény vesztő ? Csúfolnánk sokoldalúan kép­zett embernek, hiszen épp úgy nem ismerte a lehetetlent, mint némely szuperfilmek szuper­sztárjai, ha felednék, hogy óriá­sokat nemző korban élt. „0 évszázad! Ó tudomány! Boldogság élni!” így örvendezett a humanista Ulrich von Hutten, Paracelsus, Kopemikus, Dürer, Hans Holbein és Faust kortársa 1518. október 25-én. Igen, Faust, az „csaló csavargó”, aki a maga is „mágus” Johannes maulbron- neri apátot, az aranycsinálás - re­ceptjét tőle váró „kollégát” is átejtette. Készített horoszkópot, tanított főUrakat. oktatott di­ákokat. Tobzódott erényekben és bűnökben. Félrevezetett pol­gárt és parasztot, püspököt és nemest. Speyerben — például — elhitette, hogy akkor és annyiszor ismétli meg Krisztus (állítólagos) csodáit, ahányszor, ahol akarja. Így különösebb csoda nélkül be­ülhetett a megüresedett iskola- mesteri székbe. Ma is ott csücsül­ne, ha nem érzett volna kedvet a kisfiúkhoz. Futva menekült, ami­kor fény derült bűneire. Pucolt máshonnan is, mindig időben. So­hasem került 'bíróság elé, egy pil­lanatot sem töltött dutyiban. Fél­tek 'bosszújától, ezért futhatott? Szerencséje volt? Goethe ösztönzője Az első, a Mester halála után fél évszázaddal Frankfurt am Main városában nyomtatott „ős- Faust” sem tért ki erre a nem el­hanyagolható mozzanatra, noha 227 oldalon közölte valóságos, rettenetes történeteit. Kitudódik: 24 éves korában kötött szövetsé­get az ördöggel, majd orvosként, kalendáriumcsinálóként műkö­dött főúri udvarokban, miközben beutazta az eget, a földet és a poklot. A tömör, nyers, drasztikus stí­lusban megírt könyvet azonnal elkapkodták. Még a megjelenés évében öt újabb kiadása került a vásárokra. Faust bekerült a vi­lágkultúrába, mint a nagy egyip­tomi, görög históriák. Tizenháromezer Faust-kiadást és -közleményt őriznek a német klasszikus irodalom központi wei­mari gyűjteményében. A könyv­tár igazgatója szerint, fél évez­red alatt 20 ezer szerző dolgozta fel a knittlingeni Magister legen­dás életét. Goethe, a semmitől nem riadó, a mind magasabb célokra törő tettvágy jelképévé növesztette a vándordoktor alakját. Teste kely- hében érlelte gazdagon megélt élete tapasztalatait, hogy a Faust ürügyén fölmutathassa az embe­riségnek. Százötven esztendeje boldogan írhatta naplójába: „A Mű elkészült.” De még újra át­nézte, összefűzte a kéziratlapokat. Ot nappal halála előtt került a véglegesítést tanúsító kézjegye a szöveg alá. Jelkép? ,A Faust koncepciója ifjú ko­romban világos volt számom­ra ...”, olvasható naplójában. Az elképzelés igen, de a figura alakult, változott. A modem lé­lek és az antik szemlélet, az egyén és a társadalom, a végte­len vágy és a korlátozott lehető­ségek drámai ütközéseinek .tra­gédiája önálló életre kelt. Foga­lommá vált ez a sárból és arany­ból gyúrt irodalmi hős, mint a hajdani Faust doktor. A maga is fausti ember Goethe képtelen az ős-Faust keserű végé­nek az elfogadására. Vállalta a knittlingeni varázsló és csillagjós türelmetlen tudásvágyát. „Ha nyugton valaha heverőágyon ér­nél — Átkos legyen a pillanat!”, így fogadkozik. De a költő öreg bölcse, sokat próbált Faustja rá­talált a bűvös szavakra, az élet értelmére. Boldog, mások javát szolgáló teremtő munka közben megrok­kan, elveszti látását, mégis elége­dett, boldog. Eljött a ’várva várt állapot, nincs tovább! „Ha lát­hatnám a síkon át — a nyüzsgést, szabad nép, szabad honát, — a pillanathoz esdve szólnék: — Oly ,szép vagy, — Ó, ne szállj. to­vább!” A kettős évfordulón kívül a bá­mulatos fantáziájú magiszter szá­mára is elképzelhetetlen tarto­mányokat meghódító emberiség sorsfordulója is indokolja az intő emlékezésit Az ős-Faust végzete vár ránk, vagy fölemelkedünk a költő-óriás Faustjáig? Heltal Nándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents