Petőfi Népe, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-22 / 118. szám

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ KECSKEMÉTEN Országos és nemzetközi kulturális rendezvények megyénkben Kilenc hét múlva bolgár, német, orosz, román, lengyel, szlovák szó keveredik a magyarral Kalocsán. Július 22-én, szerdán itt találkoznak a kilenc országból és hazánk számos tájáról a VII. Duna menti folklór fesztiválra meghívottak. A gyönyörű barokk főutcáról az árnyas városi parkba vo­nulnak az együttesek, ahol a Bács-Kiskűn és Tolna megyei csoportok, népművészek bemutatójával kezdődik az immár hagyományos fesztivál. Mozog á család! A kecskeméti hunyadivá­rosi iskola sportudvarán va­sárnap, május 24-én, dél­előtt 9 órás kezdettel ismét megrendezik a hagyomá­nyos Mozog a család játé­kos sportvetélkedőt. Az is­kola tanárai az eseményre ebben az esztendőben is sok szülőt, testvért, — az isko­la tanulóinak valamennyi családtagját — szeretettel várják. Mindezt dr. Gajdócsi Istvántól, a Bács-KLskun megyei Tanács el­nökétől tudjuk, aki — dr. Major Imre elnökhelyettes köszöntője után — tegnap a Megyei Műve­lődési Központban tájékoztatta a fővárosi és vidéki lapok Kecs­kemétre látogató munkatársait, a rádió és a televízió képviselőit a nagy nemzetközi sereglésről. El­mondta: fejlődő, gyarapodó, mély­ről induló megyében kerül sor a mind tartalmasabb, mind színe­sebb nyári kulturális eseményso­rozatra. A Kiskunság, a Duna' mellék, Eszak-Bácska valóságos néprajzi múzeum, ahol békésen élnek egymás mellett szlovákok, magyarok, a máshonnan 1945 után idetelepült honfitársak, né­metek. Kitűnő együttesek alakul­tak ki, működnek a két nagy fo­lyó között Az eddigi tapasztalatok fel- használásával - némileg módosí­tották a programot. Most is meg­hívták a környező országokból egy-egy hagyományőrző csoportot, most is eljönnek hozzánk a test­vérmegyék küldöttei. A jobb át­tekinthetőség érdekében önálló műsorral mutatkoznak be ha­zánk tájegységei. Vagyis: egyes csoportok helyett összevont együt­tesek idézik fel a zempléni, a rá­baközi. a baranyai, a galgamenti. a somogyi táncos, énekes szoká­sokat. összesen 450 külföldi és 48ü magyar táncos jelezte rész­vételét. Az eddigiekhez hasonlóan a szépbajai vízi színpadra, Paksra és Decsre is ellátogatnak. Né­hány csoport más városban, nagy­községben is bemutatkozik. Az eddigiek szerint szervezik Kalocsán a népművészet meste­reinek találkozóját, ismét meg­rendezik a tárgyalkotó népművé­szet mestereinek és ifjú mesterei­nek bemutatóját és vásárát. Baján a lgjobb magyar paraszt­kórusok, népdalkörök szerepelnek a városi tanács remek akusztiká­jú udvarán tartandó hangverse­nyen. A Sugovica parti városban tanácskoznak a népzenei mozga­lom időszerű kérdéseiről, és itt kerül sor az országos honismere­ti tanácskozásra. Lapunkban kellő időben, rész­letesen ismertetjük a kapcsolódó kiegészítő rendezvényeket. Any- nyit már most jelezhetünk, hogy igen érdekesnek ígérkező kiállí­tásokat rendeznek a „fesztiválvá­rosokban”. Talán A dunai halá­szat című szabadtéri bemutató lesz a leglátványosabb. Kecskeméten másodszor tanács­koznak a magyar és a meghívott külföldi folkloristák. A megyei tanács elnöke rövi­den ismertette a műemléki albi­zottságok Kecskeméten tartandó országos tanácskozásának a prog­ramját, szólt a zománcművészeti alkotótáborok eddigi eredményei­ről, az idei elképzelésekről. Föl­hívta a jelenlevő újságírók fi­gyelmét a Kodály Intézetre álta­lában, s különösen az idei nyári szemináriumra. Hangsúlyozta: a szokottnál szerényebb körülmé­nyek között kerül sor a Jiírös Napokra. István József, a Tolna megyei Tanács elnökhelyettese a VII. Duna menti folklórfesztivál Tolna megyei eseményeiről adott sok­oldalú tájékoztatást. Hangsúlyoz­ta: nem véletlen; hogy csatlakoz­tak a Bács-Kiskun megyei kéz. deményezéshez, sok közös vonás köti össze hazánk e két tájegy­ségét. A déli órákban a Kodály Inté­zettel, a Tudomány és Technika Házával ismerkedtek az újság­írók, majd megtekintették a Naiv Múzeumot. H. N. Mezőgazdasági szakbolt Megyei borverseny Magyarország szőlőtermő te­rületének egyharmaida Bács- Kiskun megyében van. Az or­szágos szőllő-, bor felvásárlás 48 százalékát ez a 44 ezer hektá­ros terület adja. A 'kivitelnek is tölblb mint a felét biztosító sző- Jőfürtöket a Duna—Tisza-közi megyénkben szüretelik Mindez fémjelzi az évente sorra kerülő megyei borverseny jelentőségét, amelyet tegnap délelőtt dr. Ki­rály László, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetődé nyitott meg a Szőlészeti és Borászati Kutató In­tézet lakS’teleki állomásán. Ezt követően megkezdte mun­káját a négy minősítő bizottság, amelynek vezetői Magyaror­szág vezető borászai, tagjai pe­dig a megyei állami gazdaságok, szövetkezetek, valamint a ku­tatóintézet és a Középmagyar­országi Pincegazdaság szakembe­rei. A 'kétnapos rendezvényen ősz- szesen 423 mintát fognak elbí­rálni, amelyeket állami gazdasá­gok, téeszek és szakszövetkeze­tek, a kutatóintézet és a pince- gazdaság küldtek a bírálatra. Az elmúlt esztendő nem tartozik a jó szőlőtermésű évek közé, ezért jelentős számiban — negyvenhat — muzeális borminta is érkezett. Ha a fajtákat nézzük, akkor a fehér bort adók közül, amelyből 23-féle érkezett, legtöbb az olasz. rizEiig, a hárslevelű, a tramini és a rizlingszilváni. Emellett 30 kísérleti fajta borát is minősítik. A vörös bort adó fajták közül nyolcféle érkezett, meglepő a ka­darka visszatérése, amelyből har­mincegyfélét küldtek be a ter­melők. A 260-féle fehér és 98-fé- le vörös bor bizonyítja, hogy az alföldi — bár nem történelmi — borvidék megállja a helyét nem­csak a mennyiségi, hanem a mi­nőségi versenyben is. Harmadik • A gondosan előkészített minta, kát csak számmal látják el, így a bírálók pártatlanul, csak az illat­én ízérzékre hagyatkozva dönte­nek. reneszánszát éli napjainkban a homoki szőlő. Ki ne emlékezne — ha csak hűiből is — a fdloxé- ra-járványra, a szőlőtelepíté- ses homo k hasznos! tás ra, vala­mint a 60-as évek nagyüzemi szőlőültetvények létesítésére, amely napjainkban korszerű, jó bort és jó minőséget adó fajták­kal folytatódik. Tegnap a nemzetközi hóiba - pontgyűjtő-rendszer szerint bí­ráló 'bizottság elnöke dr. Kozma Pál akadémikus, a Kertészeti Egyetem tanszékvezető egyete­mi tanára volt, ma pedig dr. Ta­más László, az Országos Bormi­nősítő Intézet igazgatója vezeti a versenyt, amely az eredmény­hirdetéssel, a kora délutáni órák­ban ér véget. A dijat szerzett borok, pezs­gők és vermutok ismertetésére később visszatérünk. Cz. P. Hétfőn, május 25-én nyílik Szabadszálláson Bács-Kiskun me­gye legújabb mezőgazdasági szakboltja, amelyet a helyi Le­nin Termelőszövetkezet létesí­tett és az Agroker Vállalattal kö­zösen működtet. A mezőgazda- sági ellátó vállalat három-négy millió forintos készlettel járul hozzá ahhoz, hogy Szabadszállás és környéke háztáji és kisgazda­ságai az üzletben a legszüksége­sebb cikkeket, műtrágyát, nö­vényvédő szert, 'kisgépeiket egyéb eszközöket ott helyben besze­rezhessék. A mezőgazdasági ellátó me­gyei vállalat már korábban is együttműködött más vállalatok­kal a háztáji és 'kistermelés elő­mozdítására. Az általános fo­gyasztási és értékesítési szö­Ezeréves temetőre bukkantak Pécs főterén, a Széchenyi téren. A város területén ez az első ősz- szefüggő temetkezési hely a X. századból. A most megtalált te­mető, valamint a környékén ko­rábban előkerült, azonos időből származó házak és sírok marad­ványai tanúsítják, hogy már a kora Árpád-kori magyarok is a mostani belváros területét fog­lalták el, már akkor is a jelen­legi helyén volt a városközpont. A MÁV Pályafenntartási Fő­nöksége közli a járművezetőkkel, hogy pályafenntartási munkák el­végzése miatt Kecskeméten, a sze­gedi vasútvonalon a Parasztfőis­kola megálló mellett levő vasúti átjáróban útlezárás, illetve forga­lomkorlátozás lesz. Az átjárót vetkezetekfcei, továbbá a Bács- Kiskun megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalattal közösen eddig kilenc szakboltot nyitott, amelyek jelenleg is működnek Kiskunfélegyházán, Kiskunhala­son, Kecskeméten és másutt. Az első olyan szaiküzlet, ame­lyet mezőgazdasági szövetkezet­tel közösen létesített az AGRO­KER, ez év tavaszán nyílt meg Csengődön. Ott a helyi Arany­homok Szakszövetkezet a társa. A szabadszállási lesz a másodi k, amikor mezőgazdasági szövet­kezet és az AGROKER társul. A Lenin Tsz által létesített szakbolt Szabadszállás központ­jában, a piactér szomszédságá­ban működik hétfőtől kezdve. A leletek jelzik: közemberek nyugszanak itt. A legérdekesebb tárgy, ami a csontvázak mellől előkerült, két S végű hajkarika, ezek egy tíz év körüli kislány ékszerei voltak. A lelet azért nagy jelentőségű, mert Pécs történeti (múltjának legkevésbé ismert szakasza ép­pen a kora Árpád-kor, holott ez az az idő, amikor az új hazára talált magyarság birtokba veszi az ősi római várost, a . hajdani Sopianaet. (MTI) május 25-én 10 órától május 27-én 17 óráig teljes szélességben, má­jus 28-án reggel 7 órától 17 óráig pedig fél szélességben zárják le. A teljes útzár idején terelőútként a Kossá István sétány—Mártírok útja vehető igénybe, • Munkában a II. számú bíráló bizottság. (Tóth Sándor felvételei) Árpád-kori lelet Pécs főterén Forgalomkorlátozás Kecskeméten Halálos gyermekbaleset 1 Kerekegyházán Fogtechnikusok tanácskozása Baján A Budapesti Fogtechnikai Vál­lalat bizalmi, főbizalmi testületé május 22-től 24-ig továbbképzést tart a vállalathoz tartozó fog- technikusok számára a bajai kem­pingben. Az előadásokat és kon­zultációkat dr. Szendrényi János és Bodnár Arpádné, az Egészség- ügyi Dolgozók Szakszervezete tit­kárai, valamint az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Közpon­ti Vezetősége munkatársai tart­ják. Á továbbképzésen részt vesznek a fogtechnikai vállalat gazdasági és pártvezetői, valamint az or­szág minden megyéjéből érkező főbizalmiak, bizalmiak szakszer­vezeti bizottsági tagok és a szám- vizsgáló bizottságok elnökei. A tanácskozáson megvitatják a szakszervezeti alapszabály módo­sítását, a vállalat kollektív szer­ződésének végrehajtását, az üze­mi demokrácia továbbfejleszté­sét, a munkavédelmi és szociálpo­litikai tervek készítését, a szak- szervezeti bérpolitikai feladatokat, valamint a vállalat bizalmi, főbi­zalmi testületé új működési sza­bályzatát. Sz. F. Szerdán a kora délutáni órák­iban tragikus szerencsétlenség történt Kerekegyházán az Arany János utca 24. számú ház előtt. Endrődi György 32 éves, Kerek­egyháza, Engels utca 107. szám alatti lakos figyelmetlenül és sza­bálytalanul — az orvos által elő­irt szemüveget nem használva — vezette személygépkocsiját. Ké­sőn vette észre a 24-es számú házból kijövő, az úttesten átha­ladni szándékozó, kezében játé­kot tantó és azt figyelő Kollár Ferenc 6 éves kisfiút és elütötte. A gyermek olyan súlyosan meg­sérült, hogy a kórházba szállítás közben a mentőautóban meghalt. Kecelen a Solt vad kerti és a Thököly út kereszteződésében Kövecses László 22 éves gépko­csivezető, Kiskunhalas, Kígyó ut­ca 6. szám alatti lakos autóval közlekedve a stop-táblánál nem adott elsőbbséget Bodonyi Tibor 26 éves, Kecel, Zsoldos utca 12. szám alatt lakó kerékpárosnak, és összeütköztek. A biciklist sú­lyos sérüléssel szállították a kór­házba. Az 52-es számú úton Kisberk Rudolf tehergépkocsival Kecske­mét irányába haladva, a hajnali órákban elaludt, áttért a bal ol­dalra, ahol az árokba futott, és egy fának ütközött. A gépkocsi vezetője' megsérült, a tehergép­kocsi pótkocsija felborult. A jár­műiben 10 ezer, a rakományban .pedig 20 ezer forint anyagi kár keletkezett. G. G. HÍREK « HÍREK SZÉP? Szemtanúi vagyunk, milyen buján tenyészik a glccs. Fájdalmas hal­lani, amint egy-egy bazár kirakatánál 4—6—8 évesek azzal állítják meg a szüleiket: „Jaj, de népek! Vegyetek beldle!" Az egyik Iskolában, anyák napjára, már betekkel eldtte lehetett egy kislánynál — nagyobb testvére megbízásából — lparszerüen gyártott szivet rendelni, minden mennyiségben. Akár vllágutazást Is tehetnénk a glccs feltérképezésére — a különböző autók hátsó üvegéról ránk vicsorító zöldes stórnyektdl, a volán fólótt lógó mütyür vérebektől Igazán széles a ská­la, amiből látjuk: a glccsipar termékei mennyire átalakulóban vannak. Nem vesznek ki — sajnost —, csak alakot váltanak. Másmllyet. Néha viszont megteszi a régi. Erre az álláapontra helyezkedtek nemrég egyik intézményünk Igen forgalmas várószobájában, ahol, Illetve amely­nek vitrinjében egy hanyatt dőlt porcelán Juhász mered a messzeségbe, míg mellette egy porcelán kisfiú labdát őriz térdeld helyzetben. Magánügy — tértem volna napirendre a látottak felett, ba a tárgyakat tulajdonosa otthonában tartja. De Így, kőzezemláre kitéve, mintegy In­tézményesítve ezt a fajta „módit”, azt a sejtelmet ébreszti, hogy ezek Itt és Így nagyon Is természetes dolgok. Hiányuk mindenesetre nem keltene hiányérzetet. K — 1 naptar IMI. május 22„ péntek Névnap: Júlia, Rita Napkelte: 4 óra 59 perc Napnyugta: 20 óra 23 perc Holdkelte: 23 óra 25 perc Holdnyugta: 7 óra 35 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 20-án a középhőmérséklet 17,8 (az Ötven­éves átlag 17,1), legmagasabb hőmér­séklet 24,0 Celslus-fok volt, 5,1 milli­méter csapadék hullott. A nap nyolc órán át sütött. Tegnap reggel 8 óra­kor . 13,5, 14 órakor 20,7 Celslus-fokot mértek. Reggeli legalacsonyabb hő­mérséklet 0,9 Celslus-fok volt. — PÖDWM. Hétfőn este hét órakor Császártöltésen a műve­lődési házban mutatkozik be a községbeli irodalom- és zenebará­toknak Öszter Sándor és Dévai Nagy Kamilla. Műsoruk címe: „Ballada az elkényeztetett ifjú­ságról". MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. május 22. 14.30 órakor: Munkásakadémia ’81 Kecskemét város jelene és jövője Előadó: Dr. Mező Mihály tanácselnök 19 órakor: A V’ Moto Rock Együttes koncertje Élőzenekor: Konzum RT. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. május 22-én délután 3 óra: AZ ESZ BAJJAL JÁR Ifjúsági E-bérlet este 7 óra: AZ ESZ BAJJAL JÁR Csortos-bérlet A Katona József Színház igazga­tósága értesíti bérlőit és jegyvá­sárlóit. hogy a korábban meghir­detett Ruttkai Eva-előadóestek, a művésznő betegsége miatt elma­radnak. A jegyeket kérjük vissza­váltani. a bérletek ügyében ké­sőbb intézkedünk. MOZI 1911. májúi 22., péntek VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakori Óvakodj a törpétől Csak 18 éven felülieknek! II. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film ÁRPÁD MOZI: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor! ZSOLDOSKATONA in. helyárú! Színes, magyarul beszélő olasz kalandfilm Főszereplő: Búd Spencer MESEMOZI: háromnegyed 8 órakor! ALIM ES SZAMARA Színes szovjet rajzfilm A Városi mozi épületében a Mesemoz! gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! STÜDIÓMOZI: 8 órakor! a Városi mozi épületében! ELTÁVOZOTT NAP Magyar film A műsorváltoztatás Jogát fenntartjuk! MAI KARIKATÚRÁNK: — Kolléga?... (Bajusz Pál rajza) AZ ESŐCSINÁLÓ (Straszer András felvétele) — MEGYEI GRAFIKAI TÁR­LAT. Vasárnap délelőtt tizenegy órakor a Bács-Kiskun Megyei Művelődési Központban nyílik meg a VII. megyei grafikai tár­lat. A kiállítás június 24-ig te­kinthető meg. — NÉPDALKLUB. Vasárnap délután 17 órakor Kecskemiien, a Megyei Művelődési Központ népdalkubjában összejövetelt ren­deznek. A klub vendége ez al­kalommal a Repülj páva népdal- versenyen első díjat nyert éne­kes, Szvorák Katalin és Birinyi József népzenész lesz. — A TELEPÜLÉSFEJLESZ­TÉSRŐL TANÁCSKOZTAK. Ala­kuló ülését tartotta tegnap a Ha­zafias Népfront megyei elnöksége mellett működő gazdasági és te­lepüléspolitikai munkabizottság. Az ülésen megvitatták az V. öt­éves terv településfejlesztési mun­káját, s a VI. ötéves terv hasonló feladatait. — SZÉCHÉNYI GALÉRIA. Hétfőn tizennyolc órakor Kecs­keméten, a BÁCSÉPSZER Szé­chenyi Galériájában (Jász u. 32.) nyílik meg Erdélyi Tibor fafara­gó népi iparművész kiállítása. A megnyitón közreműködnek a „Vadrózsák" táncegyüttes szólis­tái. — Szarvasi diplomások. Az idei állásajánlatok tanúsága szerint jelentősen megnövekedett az igény a szarvasi főiskola öntözési- talaj javítási szakán üzemmérnöki oklevelet szerző fiatal diplomások iránt. A vízrendezés és az ésszerű földhasználat előtérbe kerülésével kapósak lettek az itt képzett szak­emberek. Az idén negyvennégy melioros üzemmérnök végez a szarvasi főiskolán. Bács-KUkun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-819, 12-516 (központi) 11-709 Telexszám: 28 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Poata Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl]: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőd Nyomdában olbzet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 0. 0001. Telefon: 13-720. Igazgató: Ablaka István Index: 28 088 HU ISSN 0182—MIK.

Next

/
Thumbnails
Contents