Petőfi Népe, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-09 / 83. szám

1981. április 9. • PETŐFI NÉPE • 5 A KALOCSAI TANÁCS VB MEGTÁRGYALTA ül. Küzdeleméiül az alkoholizmus ellen A megelőzés a legJÁ^hsabb A legutóbbi Bács-Kisl«i|jn .(megyei tragédiák sötétítik az előterjesztéshez hozzászólók szavait. Nyolc embert ölt meg hetvenkét óra alatt a szes^fűtqtte indulat, a bortól, a pálin­kától tüzelt gátlástalanságM Gyerekek maradtak árván, asz- szonyok özvegyen, férjek egyedül. A gyász mély kútjába zuhanva döbbenten keresik a miértet. Gazdátlan munkahelyek, üres iskolapadok, kínlódó sebe­sültek, elroncsolódott .életek vádolják az alkoholizmust. Tiltó törvényt, büntető rendele­tet követel az indulat. Szigorú álljt sürget a harag, a még meg­menthetők féltése. Kellenek,) uja- gyon szükségesek az elrettentő intézkedések, a hatósági sorom­pók, a visszariasztó büntetések.-' Nélkülözhetetlenek a 5 mégoly költséges elvonókúrák, mert hem adhatja föl senki, amíg a legpa­rányibb remény zöldell. Haszno­sak — a Kalocsán kiválóan szer­vezett —, a gyógyultak beillesz­kedését könnyítő klubok. Többé­ken a munkaterápiás intézetben segítettek, indokolt e gyógyhelyek fenntartása, fejlesztése. Kevés, mindez kevés, nagyon kevés! _ □ □ □ „Hazánkban az italfőgyasztáus emelkedik, és az összes alkohol­fogyasztáson belül a tömény sze­szek aránya nő!”, riadózik a dr. Városi Zsuzsanna városi-járási főorvos által összeállított jelentés. Mi mást tehetne! Csaknem 12 százalékkal költöt­tek többet Kalocsán 1980-ban italra, mánt három esztendeje, a belkereskedelmi miniszter korlá­tozó rendeletének megjelenése­kor. Csupán a 6 millió 730 ezer forintos növekményből tíz-tizen- két szép családi házat építhet­nének. A tavaly Kalocsán bor­ra, sörre, pálinkára, likőrre, rumra állami vagy szövetkezeti vendéglátó helyeken, üzletben elköltött pénzből a járási szék­hely minden lakójának 15 pár cipőre telne. Az IBUSZ vala­mennyi 14 éven fölülit egy hétre vendégiül láthatna a Fekete-ten­ger partján. 70—80 jó minőségű személygépkocsi ára csúszott le a torkokon. Szép fedett uszodával büszkélkedhetne az ősi város eny- nyi pénzből! Pedig a statisztika akaratla­nul is szépít, hiszen számbave- hetetlenek a zugbormérőknél el­vert százezrek. Nehezen becsül­hető meg a házilag termelt vagy előállított szesz mennyisége. Pe­dig Kalocsán az országosnál jobb a helyzet, mert a lakosság isko­lázottabb az átlagosnál, mert ed­dig sem nézték tétlenül a kór terjedését, mert azon kevés tele­pülések közé tartozik, ahol vala­melyest csökkent az égetett sze­szes italok forgalma. Pedig — a tanácsi jelentés szerint — „a nép­gazdaságot sújtó sok milliárdos káron túl nem számszerűsíthető az az óriási erkölcsi kár, amelyet az alkohol a családok felbomlá­sában, gyerekeik sorsában, a bű­nözésben, a munkafegyelem lazu­lásában, a balesetek növekvő szá­mával okoz.” □ □ □ Még céltudatosabb, még össze­fogót tahb, társadalmi méretű megelőzéstől, védekezéstől vár­ható a mind kétségbeejtőbb álla­potok kedvező megváltoztatása. A megelőzés fontosságára hívja föl a figyelmet a megyei pártbi­zottság első titkára, ezt sürgetik a városi tanács egészségügyi és művelődési osztálya által szerve­zett felmérés nyugtalanító adatai. Az ügy természetéből követke­zően akarva-akaratlanul szépítő összesítések szerint a megkérde­zett 3392 általános- és középisko­lás tanulóból 1444 évente több­ször fogyaszt alkoholt. 102 diák hetente, 23 naponta iszik. Tizennyolcán már óvodás ko­rukban megkóstolták a szőlő ned­vét, vagy kortyintottak a sörös- pohárból. Talán az a legszomorúbb, hogy általában otthon, vagy rokonok­nál poharazgatnak (rosszabbik esetben) vagy „csupán” egy-két decivel mérgezik magukat. Nyilvános szórakozóhelyen min­den ötödik „fogyasztó” rendel szeszt. Mi lesz abból a hatvannégy fia­talból, akik saját bevallásuk sze­rint már többször berúgtak. Száznyolcvanhét (!) diákot egy- szer-kétszer csapott a földhöz a szesz. Tudnunk kell a helyzet súlyos­ságának az érzékeléséhez, hogy Kalocsán és vidékén kevesebb szeszt fogyasztanak, mint például a kimondott szőlőskörzetekben. Több mint egymillió embert sújt Magyarországon közvetve-köz- vetlenül a túlzott alkoholfogyasz­tás; ez a lényegre utaló közlés adja meg a jelentés alaphangját. Tíz- és százezrek sorsáról, mil­liárdos értékekről van szó. Logi­kus a következtetés: mivel az ed­digi intézkedések csak átmeneti javulást eredményeztek, új stra­tégia és taktika szükséges. □ □ □ A megelőzés a legfontosabb! Az alkoholisták elenyésző százalé­ka kéri kezelését. A közmondás is így tartja: „Ahol a bor az úr, koldulni jár az ész.” A megelőzés a legfontosabb! Száz és száz élet, ezer és ezer em­ber munkaképessége, tíz- és száz­ezer forintos érték menthető meg, ha még gyorsabban megteremtjük mindenütt a szabad idő kultu­rált eltöltésének feltételeit, ha erőteljesen csökkentjük az alko­holizálást elősegítő társadalmi okokat, ha időben megfogjuk a veszélyes útra tévedtek kezét. Kalocsán is tudják mindezt, mint ez sorozatunk holnapi ré­széből is kitűnik. Heltai Nándor kecskemét-széchenyivaros FÉNY és KÉP (fjelülnézetben • A fényképészműterem — valóban a könyvtár alatt! A megyeszékhelyen, a Széehe- nyivárosban körülbelül egy éve létezik már a Kecskeméti Fod’- rász- és Fényképész Szövetkezet korszerűen berendezett, illetve felszerelt fotóműterme, s nem is kell különösebb felfedező , útra készülni, ha valaki meg akarja találni, mert pontosan az új, mo­dern könyvtár alatt van. A rész­leg vezetője, Földházi Tiborné, a szakma egyik legjobb képviéé1- iője. , kérdéseinkre a többi ; közt elmondja: annak ellenére^ WSiy az immáron csaknem bámjuftr- ezer lelket számláló új városrésk valóban reprezentatív szolgáltató intézményéről van szó, még imá­dig kevesen ismerik (vagy- tán még szokatlan?), és inkább a bel­városban készíttetnek esküvői, családi és még sok egyéb mara# dandó emléknek szánt fényképe­ket, pedig a felvételek itt náluk is éppen olyan művészi gonddal készülnek, mint bárhol széles e megyében, de akkor se túloz­nánk, ha úgy mondanánk: bár­hol az országban. Nem az elégedetlenség, netán a panaszkodhatnék mondatja^ %!,. vele, mert hiszen munka jtilg ejp% *• . -. &.X&. pen van mindig, csupán megálla­pítja — tekintve Széchenyiváros örvendetesen gyors fejlődését és nem utolsósorban javarészt fia­tal lakóinak ismert igényességét —, hogy a jelenleginél nagyobb pártfogás talán mégsem ártana. A stúdióban a falakon sok mű­vészi portrét láthatunk, és jó né­hány olyan ötletes, kedves gyer- mekfelvételí, amelyet csak végte­len türelemmel, az igazán alkal- _mas.pBi&apat Wválásával., lehet­"^gps^lumf^,. Yag£‘',|emé2íjeJ‘ rög­zíteni, i fekété-ieherfiéh' es^tetfhe- szetes színekben egyaránt, mivel­hogy a modem laboratóriumuk­ban a kitűnő képesítésű, fiatal laboráns, Polgár Ferencné, mun­kájával erre is minden lehetősé­gük» megvan. Ottjártunkkor egy nagymama nyitotta be az ajtót, és terelgette befelé kisunokáit. Szétnézett, méginkább alaposan szemügyre vette a műtermet, megcsodálta a reflektorokat, a selyem-naper­nyőknek tűnő derítőket, meg az alattuk terpeszkedő, háromlábú kamerát, és csak azután válaszolt Földházi Tiborné már előbb föl­tett kérdésére: — Hallottam, kedvesem, hogy maguk igen szép gyermekképeket csinálnak. Hát tessék! Itt vannak az unokáim. Mint az orgonasí­pok, úgy sorakoznak! Több fel­vételt is kérek mindegyikről. Egyenként is, meg együtt is. Szí­neset is, nem színeset is, hadd legyen meg az örömünk! Bizonyára meg is lesz — vagy már azóta meg is van! — nem fog csalódni a kedves nagyma­ma ... Yass Imre BÁCS-KISKUN MEGYE MŰEMLÉKEI Az Ókollégium „A reformátusok tanoda-épüle­te, melynek alapköve 1830-ban tétetett le, nagy, kétemeletes, de nem eléggé ízletes modorban épült, és még 2-ik emelete üre­sen áll. Bevégezetlen külsejével harmóniában áll belső szervezete is.” Kubinyi Ferenc és Vahot Im­re ilyennek látta 1853-ban Kecs­kemét akkori legnagyobb világi épületét. Az idézett sorok is sejtetik, hogy szinte erejükön felüli vál­lalkozással hozták létre a hatal­mas tanintézetet az itteni refor­mátusok. Meglétének köszönhető, hogy a hírős városban felsőfokú oktatás kezdődhetett, amely ked­vezően befolyásolta Kecskemét szellemi arculatát, gazdasági elő­rehaladását. A barokk burjánzását sokalló kálvinisták elégedettek lehettek Hofrichter József terveivel. A XIX. század elején divatos klasz- szicizáló stílusban képzelte el a tettyedt, földszintes házak renge­tegében monumentálisnak tűnő épületet. Az öttengelyes, valamelyest ki­emelt középrészt jobbról és bal­ról hattengelyes oldalrészek kísé­rik. Általában szerényen díszítet­ték, kivéve az épület összhatásá­tól kissé eíütő középső harmadot A háromszög alakú oromzat, a párkányos, pilléres földszint, a szemöldökpárkányos első emelet egyaránt a szabadságharcot meg­előző évtizedek erőteljes optimiz­musára utal. A széles lépcsőfel­járók annak a kornak a hangu­latát idézik,- amikor az itt ven­dégszereplő Borostyán, azaz Pe­tőfi Sándor, meg-meglátogatta Jókait, Ács Károlyt, jogakadé- mista barátait. A híres regényíró és az intézet jeles tanárainak ént lékét márványtábla is őrzi. A függőfolyosós hátsó front kevésbé mutatós. A tervek szerint itt kap — méltó — helyet a Katona József Múzeum. H. N.—P. Z. Félmillió óvodás Félmillió gyermek,-— az óvo- dáskorúak 87,6 százaléka — jár óvodába. Jelenleg 150 ezerrel többen részesülnek óvodai neve­lésben, mint amennyit öt évvel ezelőtt ilyen intézményben gon­doztak. Miként a Művelődési Mi­nisztérium most elkészült tájé­koztatójából kitűnik, évről évre jelentősen gyarapodott az óvodák száma. Az V. ötéves terv idősza­kában több mint 600 óvodát lér tesítettek az országban. Számos régi óvodaépületet bővítettek, korszerűsítettek az utóbbi fél évtizedben, így az óvodai helyek száma meghaladja a 385 ezret. S csaknem 68 ezerrel 'több, mint amennyi öt évvel ezelőtt volt. Az óvodák zömében teljes mér­tékben hasznosították a helyeket, hogy minél" több gyerekkel fog­lalkozhassanak. Az üzemi óvo­dákban kedvezőbb a helyzet, mi­vel egy év alatt a gyermekek száma 1,8, a helyeké pedig 4 szá­zalékkal gyarapodott. Ebben a tanévben már csak 25 ezer gye­rek felvételi kérését voltak kénytelenek elutasítani, s nem 40 ezerét, mint az előző két évben. Némelyik településen minden fel­vételi kérést teljesíthettek. Az óvodákban gyarapodott a pedagógusok száma is: ma már 29 és fél ezer óvónő tevékenyke­dik, 9000-rel több, mint ameny- nyi öt évvel ezelőtt volt. v.v.v.v. äSWäWx*»:*: i Fehér Hulipán 4 széles, dísztéglával kira­kott kerítésoszlopok között szabályos rendben sorako­zó, magas betonoszlopba ágya­zott, lándzsa alakú fejben végző­dő vaspálcikákat már legalább tízszer megszámolta. Aztán elöl­ről kezdte, megfogadva, hogy ez lesz'az utolsó, és akkor bemegy a házba. Odaadja Magdi néninek az ajándékot: — Tessék tőlem eU fogadni, tanító néni! Rápillantott a kezében szoron­gatott fehér tulipánra. A végére tekert cseppnyi selyempapír szin­te már elázott izzadt tenyerétől. Még jó, hogy a kerek tízest a idskabátja zsebébe tette, talán el­vesztette volna a nagy izgalom­ban. Amíg osztálytársáéktól idáig futott, addig hajtotta a szégyen és a büszkeség. Akkor bátortala­nodon el, ahogy a kapuhoz ért... Ha legalább piros lenne a tuli­pán, mellette páfránnyal, keskeny aranyszalaggal összekötve, celo­fánba csomagolva! Meg nem is tulipán, hanem szegfű vagy rózsa lenne, vagy gerbéra, abból is száz szál legalább! És itt lenne az egész osztály, látná, hogy ö, Ko­vács Jancsi, micsoda ajándékot hoz a tanító néninek, ő, akinek még a pénzét sem fogadták el! : Akkor kellett volna, -idejöniU rögtön, amikor a kertészéktől' et- köszönt. Ha tudta volna -élőié, hogy Balázs anyukája úgy el­küldi, akkor .biztosan idejön. De jó is lett volna előre látni! De lei lát a dolgok elé? Hiszen még azt sem érti, hogy tegnap mi tör­tént, vagy még azelőtt! Hogy ül­dözi valami megfoghatatlan, azt is csak tegnap óta tudja. Valami szégyenféle — a szegénység miatt. De hogy emiatt, abban is csak pár órája bizonyos. } De miért volt bizonyosság? Mert titok volt, mert hallgattak róla, s mert hallgattak, úgy hihette, ahogyan akarta? Mert arról az apja se, az anyja se beszélt, hogy miért váltak el. Kimondatlanul tudta: a másik nő miatti Nem volt ez így jó, de legalább így gyűlölni lehetett valakit! De most, hogy belemart ez a sejtés: „lehet, hogy az apja is menekült, a kilá­tástalan albérletből az összkom­fortos kényelembe", egyszerre nem olyan gyilkos a régi gyűlö­let, vagy tán még gyilkosabb, csak nincs mögötte ember, sze­mélytelen ... és ez iszonyú! egnap este, amikor haza­vitte az anyjának a cédu­lát, az a felcsattanó hang, ami elől a sarokba hátrált, az volt az első iszony. Pontosan em­lékszik a furcsa kántáló hangra, ahogy pontatlanul idézte a papír­ra irt szöveget: „tíz forintot, a kedves szülök, a tanító néni bú­csúztatására, ajándékra, a szülői munkaközösségi pénzből már' megelőlegeztük", majd az azt kö­vető hisztériás rohamra: „név­nap, születésnap, évnyitó, évzáró, anyák napja, kisbaba születése, mikulásnap, karácsony! Mit nem , találnak ki még nagy-jó-dolguk- ban, hogy az állatorvosáé ónagy­ságának mindene meglegyen! Hány bőrt kell még nekem le- j, húzni magamról, hány utolsó fil­léremet veszik még el, hogy egye- Y' seknek semmiben se kelljen szű­kölködniük! Hát miért jár az ál­latorvosáé Öméltóságának min­den?! Állami lakás, kocsi, bunda, takarítónő, ajándék, meglepetés, a jo ég tudja, mi! És miért nem jár nekem semmi, csak a gürcö­lés?! Hát mondd meg, hogy én most nem fizetek! Egy fillért se fizetek, mert nincs miből! Ne­vessenek 'ebben a földi paradi­csomban élők ezen a hétkrajcá- ros szegénységen!" Emlékszik a zokogásba fulladt, majdnetú ért­hetetlen motyogásra: „Hát miért vagyok én ilyen szegény, hogy még tíz forintot is kuporgatnom kell. amit más elhullajt az ut­cán?" Sírni szeretett volna ő is. De a könnyek nem indultak meg, ha­nem mintha ráfolytak volna a szivére, rögtön.nehéz kődarabok­ká is dermedve, amelyek majd­nem agyonnyomták. Hát ilyen a szegénység? Ilyen irigy, ilyen vak és ilyen igazságtalan? Hát anya miért bántja Magdi nénit, aki olyan kedves, olyan finom, halk, ápolt, tiszta, szép... Hogy gyűlölheti így azt, aki csak simo­gatni tud ... még a mosolyával is simogat! Miért nem tud anya így simogatni?! Így mosolyogni?! Miért hajszolt mindig, és miért megkeseredett? Miféle titok van abban, hogy szegények maradtak, hogy nem tudnak építkezni, hogy nincs saját kertjük, saját óljuk, hogy anya munkaidő után má­soknak dolgozik!? Nem emlékezett arra, mikor aludt el. Csak a reggeli ébredés •egész testét átjáró, izomlázszerű fájdalma idéződéit fel benne. Majd a délelőtt, mint valami li­dércnyomás: a szörnyű rettegés, mit fog mondani Balázs, hogy nem vitte a pénzt? Biztosan min­denkinek megsúgta már: „Jancsi azt mondta, hogy az anyukája nem tud tíz forintot beküldeni!" Aztán a kínok kínja, amikor a két legjobb tanuló átadta az aján­dékot. „Az osztály nevében — harsogta Pista. Jaj, most teszi hozzá, még hangosabban: Csak Jancsi nem!” Sose érzett még ekkora könnyebbséget, hogy szombat van, nincs délutáni nap­közi, menekülhet haza ... De mi lesz a jövő héten? Ha kérik tőle a megelőlegezett pénzt?! Ha meg­kérdezik az osztálytársai: „Nem szégyélled magad? Tíz forintot nem vagy képes behozni?!" Tenni kellene . valamit! Imi apának... az késő, egy hét is beletelik, amíg a pénz ide ér. Ha legalább tavasz lenne. Bekopog­tatna minden házhoz, tud locsol­ni, gyomlálni, fogadják meg nap­számba. Nem kér sokat. A kerté­szek! — villant át az agyán. A melegágyban lehet dolgozni! M ég akkor is nyomta a csen­gőt, amikor az asszony már a kaput nyitotta. „Nincs már virág, kisfiú, délelőtt leszedtük!” „Tetszik ismerni — hadarta —, Kovács János vagyok, itt lakom a másik utcában." — „No, mi kéne, ha vóna?!" — „Munka! — szinte kiszakadt be­lőle. — Tíz forintért, tessék ne­kem valami munkát adni, min­den vasárnap eljövök, amíg meg­lesz a pénz.” — „Sürgős ugye?” — nevetett az asszony. — Biztosan rossz fát tettetek a tűzre, s most féltek, hogy kikaptok. Hazudott valami olyasmit, hogy a többiek kölcsönkértek, de neki már nem jutott. Nem is tudta megmagyarázni, miért hazudott. — Na, gyere, majd meglátjuk, mi hasznodat veszem. — Elvezet­te a fóliasátor melletti földku­pachoz, megmutatta, hogp hon­nan kell ládákat hoznia. — Töltsd meg azokat földdel, de ne dön­göld, lazán! — Kész volnék — kopogtatott be az előszobaajtón egy jő óra múlva. Nem lépett be, megvárta, amíg az asszony kijön. Az talá­lomra beletúrt néhány ládába. A fiú szíve dobogott, jaj, csak ne találjon benne semmi hibát! — Egész ügyes vagy! No, itt a tízes. A jövő szombaton még eljössz, ha akkor is ilyen szorgalmas leszel, akkor ledolgoztad. De elgyere, különben megmondom apádnak! — tette hozzá szigorúan. — Persze, persze, hogy eljö­vök — bizonykodott a fiú. — Még máskor is eljönnék, ha lehetne... — lehajtotta a fejét. — No, jó — mondta engedéke­nyebb hangon az asszony. — Gyere, adok egy szál virágot, amiért ilyen jól dolgoztál, vidd el a kedvesednek! — nevetett rá huncutul. — Nincs nekem még kedve­sem! — nevetett Jancsi is felsza­badultan. Hirtelen mámoros öröm öntötte el. Gyorsan számolni kez­dett, ha jól beválna, itt megtarta­nák egész évben. Szombaton, va­sárnap is dolgozhatna! Egész nap is! Egy rakás pénzt vinne haza, mind az anyja ölébe öntené! De most az a legfontosabb, hogy megvan a tízes! Csak épp egy kicsit lemosakodott otthon, aztán rohant vele Balázsékhoz. Nem is tudta, miért kapta fel a kezébe a virágot is... talán, hogy ne •lássa az anyja, ha hazaér. — Meghoztam az adósságot — nyújtotta oda a pénzt Balázs anyjának. — Miféle adósságot?! — nézett az vissza rá értetlenül. — A tanító néni ajándékára... — Óóóó! — húzta el a száját az asszony. — Nektek nem kell fizetnetek! Majd megbeszélem a szülői munkaközösséggel, hogy tőletek nem kérünk pénzt, majd a többiek összeadják... — De, tessék... — erösködött Jancsi. — Menj már, ne légy olyan élhetetlen, mint az anyád! Add oda neki, épp elég szegények vagytok, ráfér! — ellentmondást nem tűrő mozdulattal tessékelte kifelé. Addig, amíg ideért, kigondolt mindent. De ahogy kigondolta, úgy fogyott a bátorsága. És ha Magdi néni se fogadja el?! Ha azt mondja: vidd haza anyádnak, mert ti szegények vagytok?! Még egyszer utoljára megszá­molja a vaspálcikákat. Ha addig kijön valaki, akkor bemegy! A sors is ezt akarja, ujjongott fel, amikor meghallotta az ajtónyi­tást. Még nem lehetett látni sen­kit, csak hangokat hallott: — Vidd , csak el nyugodtan, látod mennyi virágot kaptam!' — Ez Magdi néni, szorult el a szive. — Tudod, ezek a kis nebulók olya­nok, hogy nem nyugszanak bele abba, hogy közösen is megaján­dékozzanak, hanem egyenként el­jönnek külön is. — A tanítónő di- csekedő-büszkén felkuncogott, majd kissé fitymálva megjegyez­te: — Persze, ez már amolyan élelmesség! Most, hogy a felső tagozatba megyek, azt hiszik a kis törtetők, hogy majd ott is tanítani fogom őket, s nem árt a jó emlékezet... amcsival fordult egyet a vi­lág. Mintha valami nagy- nagy tragédia történt vol­na vele, úgy bandukolt hazafelé. Otthon szótlanul letette az anyja elé a pénzt az asztalra, és át­nyújtotta a virágot.. Csodálko­zott, hogy könnyebbséget érez, elégtételt, mint amilyet az érez­het, aki jóvátett valamit dbból a vétekből, amit nem 6 követett eL Kovács Klára i\ 1 ' 111 \ c ,v , v'.‘ff . $ ‘ ;t sí) .. v 4.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents