Petőfi Népe, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-28 / 98. szám

1981. április 28. • PETŐFI NÉPE • 5 Kitüntetett propagandisták Emlékezetes ünnepség színhelye volt a napokban a me­gyei pártbizottság egyik tanácskozóterme. Ekkor és itt ad­ták át a kitüntetéseket azoknak a pártmunkásoknak, akik több évtizedes munkájukkal érdemelték ki az elismerést. A kitüntetettek közül mutatunk be hármat, az alábbiakban. TÉRKOMPOZlCIÖ VÍZSZINTES ÉS FÜGGŐLEGES VONALAKBÓL. (Pásztor Zoltán felvétele.) VAN REMÉNY! w&mH Példák a nyelvoktatásra T ássuk a megdöbbentő szem- ■*“' besítést! A nemzetközi szakirodalom egyik általánosan elfogadott műve az európai világ, nyelvek hazai elterjedtségéről is tartalmaz adatokat. Sok mindent megszoktunk már a nyugati kia. dású kézikönyvekből. De hogy túlbecsülnek bennünket — azt a legkevésbé. Ez a kimutatás azzal számol, hogy nálunk kétmillióan beszél, nek oroszul, másfél milliónyian németül, egymillióan angolul és kétszázezren franciául. A német nyelvű kiadvány alcíme: Múlt. Jelen-Jövő. Remélhetőleg, majd, talán a nem is olyan távoli jövő­ben sikerül megfelelnünk az elő­legezett bizalomnak. A túlzás feltehetőleg onnan származik, hogy a szerző azokból — a kevezőbb felszínt mutató — statisztikából indulhatott ki. amelyek az idegen nyelvek ma- gyarországi oktatásáról tájékoztat. nak. Csakhogy a valóság közbe­szól. Méghozzá drasztikusan: más :• kérdés az. hogy hányán és meny. nyi ideig tanulnak nálunk nyélve. két és megint más az, hogy há­nyán tudnak és beszélnek oroszul, angolul, németül, franciául vagy még kisebb százalékban spanyo. lul. olaszul és egyéb nyelveken. T"Ye ha készpénznek fognánk fel az iskolai idegen nyelvi oktatás hatékonyságát, méfc ak­kor sem lehetünk elégedettek pél­dául a második idegen nyelv ta­nításának tágassági körével. Mert az angolul tudók zöme például Bu­dapesten él. A lakóhelytípusoktól — főváros, megyei jogú város, egyéb települések — függően zu­han az idegen nyelvi kulturáltság szintje. S az emberek az ország végein nem találják elég indokolt­nak. hogy a gyerekeik el legye­nek zárva bizonyos külkereske. delmi és idegenforgalommal kap­csolatos pályáktól, közgazdasági és tanári szakoktól és a többi hi­vatás tökélyre fejlesztésétől, a kül­földi szakirodalomtól és leendő konferenciák sikerélményeitől csupán azért, mert nem kapják meg azt a segítséget olyan hatás­fokkal. mint ahogy megkaphat­nák. A jelenlegi helyzet ugyan mé­^ lyen elszomorító, ám ko. rántsem végzetszerű. Elszomorító, mert egy hazai kutató felmérései, amelyek a megkérdezettek saját bevallásain alapultak, végössze­gében több mint kétharmadával csökkentik a ránk vonatkozó, idé­zett számokat. És ez a reális, ami viszont a nyelvoktatás eredmé­nyességére nézve korántsem hi_ zelgő következtetés. Miután a hazai kutatóintézet fönntartja a jogot, hogy előzete­sen engedélyezze, ha bármilyen részt közzé akarnánk tenni abból a tanulmányból, amelyre hivat­kozom — csupán néhány követ­keztetést idézek, mert gyorsan sze. retném továbbgondolni azt, ami­ről olvastam. A szerző leszögezi, de én változást parancsoló fölkiál­tásnak érzem: „feltűnő, hogy az általános, iskola elvégzésének mennyire nincs hatása az idegen nyelvi ismeretekre... Az idegen, nyelv-tudás szintje elsősorban az iskolai idegennyelv-oktatás ala­csony hatásfokát jelzi, különösen [ az orosz nyelv esetében". »I Hiszek benne, hogy nem vég- zetszerfi a lehetőségeinktől való lemaradás. Mert vannak olyan té. nyék, amelyek a kilábalási akarat megtestesítői. Talán nagyobb lesz a meggyőző erejük, ha körülírások és ráaggatott díszek nélkül kö­vetik egymást. Arról tudósítanak, hogy lehet változtatni, lehet to­vább lépni. Tompán, az általános iskolában és a napközi' otthonban három orosz szakos pedagógus dolgozik. A tárgyi feltételek viszont kevés­bé kedvezőek: a termek nem alkal­masak a szakszerű oktatás kiala­kítására. Ennek ellenére a nyol­cadik osztályosokat már két cso­portban — kisebb létszámmal, jobb pedagógiai reményekkel — tanítják oroszra a következő tan­évtől. Tizenhárom kilométerre Kecs­keméttől — Ménteleken — orosz nyelvi szakkört indítottak, és szorgalmazzák a szovjet tanu­lókkal való* levelezést. A dunapa- tajiak a beszédkészség fejlesztésé­re gyakorlatiasabbá teszik a taní­tási órákat, szakkört működtet­nek. A középiskolába jelentkezők­nek külön előkészítő tanfolyamot. indítottak, s kihasználják a mű­velődési ház keretei között anya­gilag is fedezhető eszperantó és német nyelvoktatás lehetőségeit. Második idegen nyelvként az uszó- diak is az eszperantóra gondoltak, s ennek a tanulását helyben szer­vezik meg. A Kalocsai Ének-Zenei Általános Iskola az úttörőszoba be­vonásával tud megfelelni a nö­vekvő tanteremigénynek, amit az orosz nyelvű órák csoportbontása von maga után. Sükösdön már a jelenlegi tanévben kiterjesztet­ték az orosz nyelvi oktatást az al­só tagozatra. A negyedikesek tár­salgási szakkörben vehetnek részt — a gyerekek és a szülők nagy örömére, mint az iskolavezetés megállapította. AT ég több biztatással szolgál­1 1 nak a nyelvi tagozatos is­kolák. Igazán kár, hogy a kelleté­nél kevesebb van belőlük. A kis­kunhalasi felsővárosi intézmény­ben például ciklusonként kilenc órában megosztott létszámmal ta­nulják az oroszt ötödik-nyolcadik­ban a tagozatos diákok. Szepteni^Sg bértől már a harmadikosok is be­kapcsolódnak 'az intenzív ffelyifF™ matba. s a nem tagozatos nyolca­dikosok sem maradnak ki a cso­portbontásból. Tehát az idegennyelv-oktatás hatékonyságának egyik kulcskér­dése az elmélyültebb, több gya­korlásra módot, adó csoportbontás. Erre miniszteri rendelkezés nyújt lehetőséget. Néhány helyen viszont változatlanul fogas kérdés marad, hogy ki és hol tanítsa a több ta­nulócsoportot, illetve miből fizes­sék a többletmunkát. A példák arról győznek meg, hogy ha na­gyon akarják, akkor az iskolák túlnyomó részben találnak valami­lyen megoldást arra. hogy javul­jon mind az első, mind a második idegen nyelv oktatásának helyze­te. S jó lenne, ha az alsóbb és fel­sőbb szintű akarat nem ütközne épp a középponti helyet elfoglaló, különböző szintű tanácsi szervek érdektelenségébe vagy bürokrati­kus aggályoskodásába. Mert a hi­vatali közömbösségre, sőt a kez­deményezések leforrázó elutasítá­sára is van példa. Tisztelet a ki­vételnek. Halász Ferenc Piukovics Miklós ö annak idején, jó há­rom évtized­del ezelőtt Tolna megyé­ben kezdett el dolgozni. Mindjárt az elején a poli­tikai munká­val kezdte. Ez­után került a honvédséghez, ahol mint ifjúsági titkár, gyak­ran tartott politikai előadást. Később propagandista, majd ve­zető propagandista lett, miközben oktatott a marxista—leninista kö­zépiskolában is. Jelenleg elméleti konferenciát vezet. Közben több egy évtizeden keresztül mint ta­nácstag dolgozott. Tizenhét éven át a MESZÖV-nél osztályvezető, majd elnökhelyettes volt. Jelen­leg az UNLVER ÁFÉSZ elnökhe­lyettese, immár több mint egy évtizede. <0 előzőleg a pártköz­pontban vette át a kitüntetést.) Homonnay László 1957-ben KISZ-titkár volt Baján. Onnan került a KlSZ-isko- Jára, majd a Magyar Nép­hadseregbe, ahol ugyan­csak mint if­júsági titkár dolgozott. Ké­sőbb a mező- gazdaság átszervezése idején a bajai Micsurin Tsz-,be került. Itt apró pártmegbízatások alapos el­végzésével járult hozzá a gazda­ság eredményes munkájához. Ugyanitt megszervezte az ifjúsá­gi szervezetet, majd időközben elvégezte az öthónapos pártisko­lát. Tagja lett a helyi pártvezető­ségnek, majd később — nyolc éven át — mint alapszervi párt- titkár működött. 1974 óta egy­folytában tagja a pártvezetőség­nek. Jelenleg a szervezőtitkári teendőket látja el. Mint személy­Gyönyörű pokol — Utassy József verseiről — Jó egy évtizeddel ezelőtt nagy hirtelen felifigyeltünk rá. Az ak­kor harminc év körüli, markáns arcú, első látásra súlyos egyéni­ségű költőre: Utassy Józsefre. Amikor az Elérhetetlen föld cí­mű antológiában* induló, tüzes­heves társaival együtt sorain ke­resztül kezdtük megismerni, so­kak száimára egyből világos lett a tehetsége. S azóta nem adott okot csalódásra. Hamar vezér- egyéniségnek számított a fiatal költők egyre népesebb táborá­ban. Személyiségének, lírájának értékeit legutóbb szőkébb ha­zánk verskedvelő közönsége több­ször is közéből láthatta. Legújabb ^kötete nemrégiben látott napvilágot, sP hamar be­széd- s vitatéma lett. A címe: Pokolból jövet. A Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában je­lent meg. A feszesen szerkesz­tett, szigorúan tematikus cso­portosításban összeállított ver­seskönyv négy ciklusra tagoló­dik. Tagadhatatlanul a gyűjte­mény elejére helyezett, mennyi­ségileg is legnagyobb ciklus, az Ezüst rablánc érdemli meg a fi­gyelmet. Ebben található a cím- adó költemény is. Az itt látható látomásos, kozmikus képekkel gazdagított versek a lírikus tra­gikussá lett életérzését, életének szenvedésekkel feli szakaszát, kétségeit, (kínjait és keserűségét fejezik ki. A költő ,,pokoljárásos’’ élményeit közvetítik az olvasó­hoz. Az őszintesége megkapó; kü­lönösen, mert látjuk: önmagá­val szemben a kegyetlenségig őszinte a költő. A keménység a másik jellemző vonása s ez a legnagyobb érzelmi kitörésekben is jelen van. Harmadik a mély­ség, mely Utassy Józsefre annyi­ra jellemző. Láthatóan viszo- lyog, sőt iszonyodik minden fel­színességtől. Őszinteség, kemény­ség, mélység: lírájának tartós alappillérei. Ezekre lehet építe­ni. Ezek elbírálják a magányt, a rettenetét, a félelmet, sőt a pok­lot, a halált is. Hisz innen jött vissza a szabadságot vágyó köl­tő; hiszen a szenvedés mélyvizei­ből úszott ki a partra, a kínok si­vatagjából vergődött életet adó oázisok közelébe. Ez a nyíltszívű, nyíltszavú lí­rikus nem fél a nyersen őszinte beszédtől. Ha kell azt mondja: -dögszag dől belőle”, ha kell azt, hogy „köp a csillagokra”. Mert ahol „megkergült a Föld”, s ahol a „kupec isten” rendezgeti a dol­gokat, ott törvényszerű és ért­hető, hét elfogadható -ez-a nyers beszéd. Különösen, ha figyelem­be vesszük, hogy ez a költő a tragédia festésben, a kín-leltáro­zásban is életigenlő. Mert ez a legfontosabb végül is. Hogy akar­ja az életet, a cselekvést. „Az én keresztem: írná” — mondja az egyik szellemesen megformált képversében. Az a ciklusa a kötetnek — a negyedik —, amely jelképesen a Bükkszenterzsébet címet kapta, tartalmát és formai elemeit-érté- keit tekintve nagyszerűen felesel az első résszel. A gyermekkor, az emlékek özöne van jelen itt, hűen kifejezve a lírikus szoros, kötő­dését a szülőföldhöz, kapcsoló­dását a múlthoz. „Szekerek hord­ják haza a homályt a határból” — írja —, és hozzáteszi: „Akkora félhold süt le a mezőre, mint egy kaszasuhiintás”. Aki ilyen sza­vakkal, ilyen gyönyörű képek­kel fejezi 'ki s szülőföldjével kap­csolatos élményeit, az méltó foly­tatója azoknak, akiket verseiben megidéz: Petőfinek, Rimbaud-nak, Nagy Lászlónak. Varga Mihály kis Az asszony vizet húzott '**' a kútból. Nem volt se szép, se csúnya, sem öreg, sem pedig fiatal. Az urát egy évre rá veszí­tette el, ahogy megvették nádfödeles házat. A harmadikkal, a kislánnyal volt viselős éppen akkor. Az asszony — ki tudja hányadszor — arra a napra em­lékezett. H'ümmögött az ura, térült, for­dult a.z udvaron. — No nem baj — azt mondja egyszer. — Majd vasárnap rá­duplázok. Ment ott várta a ház körül a temérdek tavaszi munka elvége- zetlenül. Az őszön ültetett három sor szőlőt kinyitni, a kertet tol­ásai ... Az öreg házat körülta- pasztanl, hogy csak bírja, bírja még egynéhány évig, amíg fel­épül az új... Két nap se igen lenne mindenre elegendő. Dehát menni kellett, mert Vin­cének, a sógornak homok kellett. Két kocsival, vagy hárommal is. Az építkezésihez tömérdek homok kell. ’ Nézte az asszony az urát, ahogy szűszimötöl, jön, megy, rakosgat a ház körül, és meglátta napszítta arcán a kedvetlenséget. Szíve­sebben itthon maradn>a az, tenni, venni, a sajátjukon lendíteni, ha már szabadra sikeredett a szom­Harangoznak hatja, minthogy homokot lapá­toljon vontatóra föl, vontatóról le a Vincének. Dehát menni kell, mert ha nem, úgy nekik se lesz majd in­gyen segítségük, és akkor aztán mesterre is, napszámosra is ki a csuda győzné? ... Fél nyolckor az ember nem bírta már tovább a tétlen vára­kozást, hát kiállt a kapuba néz­ni: jönnek-e már? Jöttek nem­sokára. Vince sógor, meg a Gyu­ri szomszédja, meg a Jóska gye­rek, aki a traktort vezette. A pót­kocsin ülök lábánál fonott üveg: benne a sógor saját termésű bo­ra. A jókedvük meg éppen a hiányzó litereknek megfelelő. — Húzd meg, sógor! — nyújt­ják az üveget a rájuk várakozó­nak. — Hol a fenébe voltatok ilyen sokáig? — mérgelődik az. De azért elfogadja az invitálást. Aztán fölkapaszkodik a kocsi­ra a másik kettő mellé, és már mennek is. Egy idő. múlva elül mögöttük az út fölvert pora. Az asszony a köténye sarkát a szeméhez nyomkodja. Kialvat- lan, duzzadt és vörös a szeme. És száraz. A könnyei már régen el­apadtak. A három gyerek ott zsivajog az udvar sarkában. A pici, a lány, még alig hogy totyog. Jobban is szeret négykézláb. A fiúk körü­lötte rohangálnak. Nézi az asszony a gyerekeit, és kicsinek, roppant gyengének érzi magát. A házfalak, a kerítések, a virágba borult aJmafák félelme­tesen magasra nőnek 'körülötte. Iszonyatos az árvaságai. Iszonya­tos a védtelensége. Megszédül, megbotlik. Riadtan kapaszkodik a kút kávájába. A vödör aljáról vízcseppek hullanak a mélybe. Az asszony nézi a fod­rozódó víztükröt odalenn. Elmo­sódottan látszik a tükörképe a víz felszínén. Talán nem is magát látja benne! Talán a férje arca az ott! Megborzong az asszony. Fél, Fél hogy az ura arcvonásait nem tud­ja már felidézni soha többé. Mert hiába erőlteti, nem sikerül. Nem megy. Csak az a jelenet pereg le újra és újra, ezerszer is a szeme előtt, amikor az embere a lapátot földobva, maga is fölmászott a pótkocsira. Ahogy lezökkent a társad mellé a platóra.,-. Ahogy még visszaintett neki az útról... Amikor a traktor elhajtott, az asszony visszament a házba, és végezte a dolgát, mint máskor. Később kiült egy kicsit a napra pihenni. Egy gyalogszékre telepe­dett le a tornácon, és nagyranőtt hasát simogatva, békés-boldogan szemlélte a ház körüli világot. Hi­szen reményteljesen alakulnak a dolgaik! Alig egy éve, hogy'meg­vették ezt a házal, s a gyarapo­dásnak máris mennyi jele látszik körös-körül. Szorgalmas, jó em-' bér az ura; van is látszatja a munkájának. „Majd vasárnap ráduplázok” — csengett vissza a fülében a férje elhatározása. Így akarja pótolni a homokhor­dással eltöltött időt. Mire az ebédet elkészíti, a két fiú is hazakeveredik valahonnan a hetedik szomszédból. — Apu nem jön? — ezzel ül­nek le az asztalhoz. Az asszony tudta, hogy délre nem jön meg a férje. Későn is indultak, meg aztán többször is akarnak fordulni. A homokbányá­tól a Vince házáig jó öt kilomé­ternyi az út. — Délben majd falunk valami hideget — így mondta Vince. — Vacsorára meg vastagon itthon leszünk. De Vince sógor nem jött sem aznap, sem másnap. Alkonyatkor hírnökök érkeztek. Az asszony nem tudja kik voltak a hírvivők. Azt sem tudja mit „mondtak, mit beszéltek. Az orvos'injekció­itól tért eszméletre, úgy egy óra múlva. — A gyerekeim... — ez volt az első sóhaja. Áll az asszony a kútnál: vizet húz. Az urát a homokkal meg­rakott pótkocsi nyomta agyon, a múlt tavaszon. Magától indult meg a gép a lejtős talajon, az em-' here meg háttal állt mögötte: úgy préselte oda a vontató a függőle­ges homoki álhoz, hogy egyetlen jajszó sem hagyta el a száját. Vince csak harmadnap, a teme­tés után jött el. — Énrám... — mondta szelí­den —, énrám mindenben 4 szá­míthatsz ezután. Harangoznak. Az asszony még mindig a víztükröt 'bámulja. Va­lami titokzatos erő húzza, vonzza a mélybe. De a harangszó felerő­södik, s az asszony hirtelen fel­riad. Uramisten, dél van. Az ebéd!... A gyerekek már bizto­san éhesek. Fut az asszony a házba. Sletté- ben kilöttyen, a lábára loccsan a víz a kannából, talán észre sem veszi. Ebéd kell! A gyerekek éhe­sek! A ház elnyeli a se csúnya, se szép, se öreg, se fiatal asszonyt Az udvaron önfeledten haneúroz- nak a gyerekek. Dél van. Haran­goznak. Sitkéi Béla zetí vezető, nagyszerűen tudja összeegyeztetni a munkaköréből eredő feladatokat a napi párt- munkájával. Dr. Lekrinszki Ferenc Mint EPOSZ- titkár kezdte, Szegváron. A tehetséges fia­talt iskolára küldték, így' lett egészen if­jú korában ügyész. Makón dolgozott kez­detben, majd innen Kiskunhalas­ra került, vezető ügyésznek. Je­lenleg is az. Több mint negyed­százada egyfolytában tagja a já­rási pártbizottságnak. Azóta fog­lalkozik propagandamunkával. Jelenleg a pártoktatási bizottság elnöke. Közben elvégezte az ok­tatási igazgatóságon a szakosítót, és több kitüntetés tulajdonosa lett. Egyebek mellett kiérdemel­te a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet, valamint a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Mindezek mellett kétszer is átve­hette átlagon felüli propaganda- munkájáért a Lenin Emlékpla­kettet. V. M. Tépelődés Vásár vagy népművészet? Vásárt és népművészetet! Egyszer volt, hol nem volt, a Szalvai körúton is túl volt egy fiatal csapat, amely elhatározta, hogy jó közművelődési ügyek szol­gálatába szegődik. Amíg saját magukra számítottak, ment minden, mint a kari­kacsapás. Örülték a népmű­vészek — például — hogy Kecskeméten is árusíthat­ják portékáikat. Jól járt — hogyan is mondjam — a Kultúra. A SZU V KISZ-eseí joggal érezhették: jót. jól segítenek. A siker, általában a folk­lór iránti érdeklődés azon­ban fölkeltette a könnyű pénzkeresetre vágyók étvá­gyát. Meglepték a gomba- . módra szaporodó népművé­szeti vásárokat. Fölszerel­ték magukat különféle pa­pírokkal, igazolásokkal, és hozzák, viszik bóvlijukat Pécstől Nyíregyházáig, Za­laegerszegtől Szegedig. Jutott belőlük — sajnos — a húsvéti széchenyiváro- si sereglésre is. Talán ke­vesebb, mint más hasonló vásárokra. Mégis értem a rendezők tépelődését Le­gyenek szigorúbbak, követ­kezetesebbek a másutt működő zsűriknél? Semmi­lyen jogcímen ne engedje­nek be selejtet, giccset, sze­metet a népnlűvészeti ihle­tésű vásárra? Vállalják, hogy kevesebb kiállító je­lentkezik. Tűrjék el, hogy „díszes gyertyatartóra” vá­gyó látogatóik csalódottan távozva kritizálják kezde­ményezésüket, mert nem találnak ízlésüknek megfe­lelő „műtárgyat”. Nehéz a döntés, nehéz az ár ellenében tempózni, de ha valakitől, á SZÜV lel­kes fiataljaitól azt várjuk, azt kérjük: ne adják föl eredeti céljaikat. „Csak tiszta forrásból” táplálják rendezvényüket. Meglátják: megéri, az idő mindig a távlatosan gondolkodókat igazolja. Most már kivívott hírne­vük is a példamutatásra kötelezi őket. H. N.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents