Petőfi Népe, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-23 / 94. szám
1981. április 23. • PETŐFI NGPE • 5 KOMIKUM? HUMOR? Az ész bajjal jár • A fiatal házi kisasszony. Szolja Pavlovna (Varga Katalin) az egyik ős társaságában. ÍGY LÁTTÁK A NÓGRÁDIAK A kecskeméti dalostalálkozó r ól Mindazok figyelmébe ajánlom Csernisevszkij szavalt, akik furcsállják a Kecskeméten most bemutatott Grlbojedov-mű vígjátéki minősítését. „Minden, ami az emberben és az emberi életben sikertelen, nem helyénvaló komikummá válik, ha nem szörnyű, vagy végzetes.” Eldönthetetlen, hogy a tunya semmittevést is lázas tevékenységnek érző Famuszov vagy az öreg Repetyilov netán a képmutatóan mindenkihez dörgölődző Molcsalin a legmulatságosabb. Fontoskodva élik céltalan, haszontalan napjaikat. Viselkedésük, öltözködésük, életmódjuk fölött eljárt az idő, de ők mégis halálos komolyan vállalják. Nevetségesen szembesülnek a józan ésszel. Valóban, mégis sokkal kevesebbet kacagunk, mulatunk, mint például a sok tekintetben hasonló indítékú, szövésű Kisfaludy Ká- roly-vígjátékokon. A Kérők-ben is hasonló figurák tűnnek fel, ott is egy leánykérés körül bonyolódik a cselekmény. A XIX. század elején oly népszerű dunántúli író is a nemzeti önbecsülés védelmében vonultatta föl múzeumi figuráit. Mindkét műben a népi származék szobalány viselkedik észszerűen, igazgatja a természetes kifejlet felé a dolgokat, segíti a szerelem kiteljesedésével érzékeltetett emberi jogok érvényesülését. A hasonló szövés, a rokonítható minták ellenére, mennyire különbözik két egyidős vígjáték! Persze, hogy különbözik, hiszen romantikus kedély színesítette Kisfaludy világát, kancsuka csattog, sortűz dübörög Gribojedov cári Oroszországában. A magyar szerző komikuma fejcsóválássá epy- híti nemeseink balgasága miatti haragunkat. Szépen legömbölyítve a szatíra éleit szállítja alább a szereplők jelentőségét, kisebbíti a bennük megtestesülő ügyeket. Negédes konyhai, ebédlői csetepatékká zsugorodnak a társadalmi, nemzeti problémák. Puskin barátjának tragikus sorsa óhatatlanul sötétíti a Famuszov házában történteket. Gribojedov elsősorban használni, Kisfaludy szórakoztatni akar. Az orosz írót csak összeköttetései mentették meg a börtöntől. A társadalmi háttér fenyegetőre növeszti Az ész bajjal jár főurainak, főtisztjeinek, hivatalnokainak korlátoltságát, a közéleti fonákságokat. A „dühödt eszű” költőt fanatizált csőcselék gyilkolta meg Teheránban. A vígjáték olvasásakor olykor szinte torkunkra forr a nevetés. Előzetes nyilatkozatában Illés István rendező a külföldről szem- nyitogató tapasztalatokkal megmerevedett hazájába visszatérő Csackijt mondta kulcsfigurának. Az előadásban másként alakult, így, az előadásban elszürkülve részben a műsorfüzetnek ama állítását cáfolja, amely szerint „a nemzet lelkiismerete” ez a du- majancsi. Hitem szerint Gribojedov számára csak ürügyül szolgált személye: katalizátorként állásfoglalásra, önmaguk kiadására késztette a kártékony gyülekezetét. Panoptikumi figurájának tükrében láttatja az író azt a panoptikumot, amelybe „modem” szólamai ellenére nagyon is beleillik ez a ficsúr. Szó sincs arról, hogy Csacklj — aki valóban messzebb lát a többieknél, aki tudja a bajokat — ítélőszéket tartana a többiek felett. Önmaga tunya tehetetlenségét takarja tirádáival. Még csak Don Quijote- nek sem tekinthető: pimasz realista. Tisztában van a helyzettel. A reformszólamok tüzével saját pecsenyéjét sütögeti. Száz szónak is egy a vége: éppen olyan haszontalan, mint a társaság többi tagja, csak éppen a szövege, a stílusa más. A szerepet félig-meddig beugrásként vállaló Bácskai János még azt is nehezen hiteti el, hogy föllépése, bátorsága vígjátéki bonyodalomhoz elegendően fölka- varnák az úri társaságot. Sok. minden elképzelhető erről a tehetséges, nagydarab, csupa erő, csupa élet fiatalemberről, csak éppen az a kábult bódultság, az a túlfinomult műveltség nem, amire neve is utal. Megtett mindent, ami mostani készültségéből telik, hogy a szereppel feleselő alkata ellenére hihetővé tegye a szituációt, de ez még kevés. Szereposztási tévedésnek mondanánk közreműködését, ha nem ismernők a kényszerű körülményeket. Azok szolgálták leghevesebben a mű mondandóját, akik kihangsúlyozták a számunkra önmagukban is groteszk jellem groteszk- ségét. Kiss Jenő (Szkalozub ezredes), Monyók Ildikó (Hljosztova), Tóth Máté (Molcsalin) törekedett erre elsősorban. Varga Katalin (Szofja Pavlovna) érezte leginkább — az említett Kiss Jenővel együtt — a rendezői szándékot, de most nem sikerült úgy azonosulnia szerepével, mint korábbi, nagy sikerű kecskeméti bemutatkozásain. Lakky József ‘(Famuszov) — ahogyan szokás mondani — mértéktartóan, különösen az első részben sok leleménnyel for- málta az állami . főhivatalnokot, de "adós maradt lényéből és körülményeiből adódó, hátborzongató despotizmus érzékeltetésével. Gribojedovnál félelmetes figura ez „a kis cár”. Borbáth Ottilia (Liza szolgáló) olyan szépen mondta a Kardos László fordításában kicsit csengő-bongó verssorokat, hogy egy pillanatra sem feledtük, milyen talpraesett, mennyire az életből! „ellesett” lányt alakít. Noha Rátkai Erzsébet díszlettervei egy korábbi kecskeméti munkájára rímelnek, sikerültnek minősíthető mostani játéktere, mert hangulatilag megalapozza a bánatosan bonyodalmas történetet. Poós Éva jelmezei jól segítették a szereplők tipizálását. Heltai Nándor Az elmúlt napokban szerkesztőségünkbe érkezett levelet azzal a szándékkal közöljük, hogy felhívjuk a figyelmet egy komoly zenei múlttal, hagyománnyal rendelkező város jelenségnél már többnek mondható gondjaira. Tisztelt Szerkesztőség! Távoli megye, Nógrád kicsi, Nézsa nevű falujából írom a levelem. Biztos nem halották ezt a furcsa nevet, hacsak végig nem böngészték az egyetlen kisméretű plakátot, mely a Kecskeméten megrendezett Vili. Országos Szövetkezeti Dalostalálkozót hirdette. Sokan nem figyeltek fel a lakosok közül erre a dalosünnepre, mert nem hiszem, hogy tíznél több „civil” ült a nézőtéren. Pedig láthatták volna a sötétkékben pompázó színpad fölött városuk nagy szülöttének szállóigévé vált szép mondását: „A zene mindenkié”. Kecskeméten ez így alakult: a zene a résztvevőké. Kár. Tudom, hogy lehetővé akarták tenni azt, hogy a kórusok egymást meghallgathassák, de az üresen ásítozó nézőtér, illetve néhány bent ülő kórustag, aki éppen leszerepelt, nem volt elég biztatás a színpadon éneklőknek. " Mielőtt teljesen elkeserednék, elmondom örömünket, melyet valamennyi résztvevő érzett, a Bács- Kiskun megyei MÉSZÖV és a Cooptourist gondoskodásáért. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik nagy gonddal tevékenykedtek, hosszú idő óta azon fáradoztak, hogy idegenvezető, szállás, étkezés, öltöző, parkolóhely, üdítő. kávé. jelvény, prospektus, min. den legyen. Tatár Miklós mintha egyszerre több is lett volna, mert mindenütt ott volt. Mindenkihez volt kedves szava, pár munkatársával együtt. Még egyszer megköszönjük. Nyugodtan elmondhatják, hogy mindent megtettek, mindenki elégedetten utazott haza. Azt hiszem, valaki, valakik mégis nagyot mulasztottak. Akiknek a zenei házigazda szép tisztét kellett volna betölteni. Hogy az összegyűlt 16 kórus fellépésén kívül énekeltetését, sok üres idejét megszervezzék. Mi voltunk a legszerencsésebbek: egy debütáló idegenvezető, Pleskö Katalin segített. Mindent megmutatott, amit csak lehetett, amire ő is büszke, amitől szép és kedves város neki Kecskemét. Láttuk a gyönyörű tanácstermet, a naiv művészek kiállítását, a Kodály Intézetet, a ferencesek templomát, a régebbi és új városrészeket, a szép új kórházat, városnéző séta keretében. Asztalt foglalt az esti szórakozáshoz, kedves volt, nagyon megszerettük. Köszönjük fáradozását ezúton is. Még a szélmalomhoz is elvitt. Volt rá idő. Most jön az elégedetlenség. A város tele, van zenei szakemberekkel. A Kodály Intézetben suttogva beszéltünk, hogy ne zavarjuk az ott tanulókat. Nem kellett figyelmeztetni. Meghatottak voltunk. Kinéztünk a zárt udvarra. Jártunk a városban. Dalosok voltunk. Csaknem hatszázan. És 10— 15 percet énekeltünk a két nap alatt! A verseny programunkat. Este zajos helyen szoroskod tunk, ahelyett, hogy a zárt udvarban, a kerengőn, egy mellékutcában, a csöndes főtéren, valamelyik lakótelepen vagy szomszéd településen énekeltünk volna! Igaz, hogy kicsi faluban lakunk, de négyszer voltunk már hasonló találkozón. A fő dolog a zene! Hogy hogyan alszunk, eszünk, az a mellékesebb, higgyék el! Ehhez kellett volna a művelődési szakemberek segítsége a MESZÖV-nek. Ha az esti szerenád — amit például Karcagon szerveztek, megvalósult volna itt is, mint ott hat éve, plakát nélkül megtelt volna a gálaestre a nagyterem. így viszont minden kórus hazaszéledt, mert egymást volt idejük meghallgatni. A gála hat részt vevő csoportja egymás, nak énekelt. A koszorúzási ünnepségről talán nem is kellene szólni, mert elkeserítő volt. Azt vártam, hogy a háttal álló MESTER megfordul és szomorúan végigméri a résztvevőket. Mégis leírom: 14 órakor gyülekező a Művelődési Központban. Ott a sok dalos. Nem késik senki. Utcai ruhában. Ahelyett, hogy a meleg, gyönyörű napsütésben az ünneplő „dalosruhát” öltötte volna fel. Félórai üres várakozás. Osszkari próba nélkül indul a menet. Odaérve, kézfel- nyújtással kellett jeleznünk, hogy kik azok, akik el tudják énekelni a nagy kánont. „Aki nem tudja, álljon hátra!” (Szó szerint). Ahelyett, hogy bent a félórás üres ácsorgás helyett tízszer elénekeltük volna! Hol voltak a zenei szakemberek? Hol volt az, akinek ezt nem lett volna szabad megengedni? A zeneiskolákban? A Kodály Intézetben? Ahol a külföldieket steril körülmények között tanítják a Kodály-módszerre ? Ahelyett, hogy velük együtt kijöttek volna a dalosokhoz? Nem csoda, hogy 'általános morgás és elégedetlenség lett az összkar vége, mikor bejelentették: „Ezzel a koszorúzási ünnepségünk (!) véget ért.” Fölháborító!! Nem beszélve arról, hogy az előre megküldött összkari művek kottája és a felkészülés fölöslegessé vált, hiába készültünk fel. Megtanultunk négy népdalt Bartók Béla gyűjtéséből és Liszt Ferenc Magyar ünnepi dalát. Minek? Kecskeméten elmaradt az ÜNNEP. A koszorúzás és az eredmény- hirdetéssel kezdődött gálaműsor közötti újabb üres egy órában fagylaltoztunk a Sajtóház előtt. Ott határoztam el, hogy tájékoztatom önöket. S mindezt — ne kelljen szégyenkezniük — nem a Nógrád című lapnak írom meg. A nézsaiak — bár ezüst fokozatot elért, mégis — csalódott és felháborodott kórusának vezetője: Szarka Lajosné • Famuszov (Lakky József) és példaképe Szkalozub (Kiss Jenő). (Méhesi Éva felvételei) MAJSA ELSŐ NÉPRAJZOSA: Takács István (1916—1942) Nemzedéktársai már nyugdíjba mentek; ő fiatalon halt meg a szegények betegségében,, tüdőbajban. A harmincas évek falukutató mozgalmának lendületében, harcaiban született meg a magyar történeti néprajz, melynek legkiválóbb művelői Bálint Sándor, Ortutay Gyula, Tálasi István voltak. Tálasi István emlékezete szerint egy nagyon lelkes fiatal néprajzosjelölt szegődött nyomába majsai gyűjtőútjain, s helyismeretével, tájékozottságával sokat segített itteni munkájában. Ez a vézna, lobogószemű fiatalember szülőföldjének szerelmese volt; s mint az Alföldi Tudományos Intézet Évkönyvében megjelent, (1946) gazdaság- történeti munkájából kiderült: rendkívül tehetséges. 0 A kronológiai sorrendre is ügyelő értekezés számadatok, statisztikák sokaságával bizonyítja, milyen óriási erőfeszítésbe kerülhetett ezen a vidéken, ahol „sóba- vízbe rántanak”. A szerző gondokat enyhítő megoldásokon is töpreng: a gazdasági termelés reformját, belterjesebbé tételét sürgeti, az öntözés, a kertgazdálkodás szükségességét bizonygatja, javasolja az utak rendbehozatalát, hogy a híres majsai vásárok sárba ne ragadjanak, fásítást indítványoz, sportpálya, szegényház, strandfürdő megépítését szorgalmazza. Eddig csupán ezt a nyomtatásban is megjelent írását ismertük. Most üzenet, érkezett tőle „palackpostán” — a múltból. Mintha ez a talán túlzottan is szerény fiatalember megérezte volna, hogy most az ő segítségére is szükség van, mégegyszer segíthet Kiskunma jsán; okos tanácsokat adhat végre múltjával is törődő, las- san-lassan öntudatra ébredő községén. Majsa múltjának kutatása során kezünkbe került egy megviselt külsejű kézirat, az ő műve, Kiskunmajsa történetéről, néprajzáról szól ez a lazán összefűzött lapokból álló könyvecske. Zsidó Péter községi iktató kutatásait is felhasználva, a földrajzi környezet ismertetésére is részletesen kitérő munka Majsa történetének taglalásán kívül pillanatképet ad a község háború előtti életéről, a település lakóinak ünnep- és hétköznapjairól egyaránt. Megható ragaszkodással ír a szerző az itt élő emberekről, s általa rajongva szeretett Kiskunmajsáról művének utószavában. A szokatlan vallomás így hangzik: „A nyári gazdag falukutatói, falutörténeti és néprajzi gyűjtés eredményéből közbejött akadályok és időhiány miatt csak eny- nyit tudok rendelkezésre bocsátani. Szerettem volna Ortutay Gyula: Helyes néprajzi gyűjtésről címmel tartott rádióelőadásában említett falukutató-munkaközösséget is megalakítani, de nem sikerült. Nem akadt jelentkező. így egyedül kellett végezni munkámat. Jártam a község határában, és fölfedeztem újra-újra az igazi Alföldet, mely a maga kis változataiban rendkívül sokféle, s a maga gazdaságában rendkívül változatos. És itt, erdőben, szántón, kerten, tanyán egyaránt meglátszik, hogy minden ebből a mozaikföldből nőtt ki; annak a teremtménye: a ház fent épült a homokgarmada tetején eperfákkal körülvéve, lejjebb következik a gabona meg a takarmánynövény, még alább a kaszáló, legelő, legalul pedig a víz, szélén sziksóval, beljebb kákával. Jártam, amikor az augusztusi nap izzó forrósággal öntözte az embert, s ekkor a cséplőgép morgása, a barnára sült feszülő izmok, a szorgos munka a küzdő és a bízva-bízó ember himnuszát zsongták a fülembe.” Szegény családból származott, apja bolhaport, rovarirtót árult a piacon. Kéziratos könyvét Takács István neki ajánlja. A könyv lapjainak üres oldalaira rótt, szomszédok, ismerősök nevében írt kérvények fogalmazványai azt tanúsítják, hogy tudását nem rejtette véka alá; közösséget vállalt azokkal, akik közül származott. Kortársai azt mesélik róla, hogy szobájának egyetlen ágy és megszámlálhatatlan könyv volt minden berendezése, s nagykabátjával takarózott, de könyv nélkül ritkán látták még az utcán is. Tanítóképzőt végzett Félegyházán, majd Szegeden folytatta tanulmányait; a főiskolán szerezte tanári diplomáját. Közben moziplaká- tofcat festett ebédért, magántanítványokat vállalt, hogy könyveket vásárolhasson, szellemi segédmunkát végzett, hogy tanulmányait folytathassa. Egyetlen valamirevaló öltönye volt, melyet érettségijére csináltatott. Megszállottként dolgozott, mintha érezte volna, hogy a sors nem hagy elég időt munkája elvégzésére. „Múzeumfundamentáló” munkánk utolsó fázisában érkezett Takács István üzenete, bátorító, önbizalmat adó segítsége. Egyfajta módon mondhatunk méltó köszönetét mindezért: ha munkáját megőrizzük és bemutatjuk. , Kozma Huba a majsai Falumúzeum vezetője I > 1 A két ..vetélytárs" Molcsalin (Tóth Máté), Csacklj (Bácskai János).
