Petőfi Népe, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-22 / 93. szám
1981. április Zt. • PETŐFI NÉPE • 5 BARTÓK IS, KODÁLY IS NAGYRA BECSÜLTE Jk. i •* •• A • • f f A kozonytoro Vásárhelyi A magyar kultúra kiemelkedő egyéniségének szülőházát jelölte meg a minap Kecskemét város Tanácsa, amikor dr. Mező Mihály tanácselnök felavatta Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas kiváló művész márvány tábláját a Zója utcai nevelőotthonon. Áz az ember volt, aki mindig magasabbra tette a mércét! Kivételes ambícióját nagy közösségi feladatok gyűrűzték el. Nem ismert lehetetlent! Rátalált az egyediül számára rendelt tennivalókra. Zseniális muzsikus volt — ha ez egyáltalán lehetséges —, még zseniálisabb szervező, mozgató. Kodály azt írta róla: „közöny- törő, ereje van”. Bartók szerint „a mostani fiatal nemzedék legalkalmasabbja „teljes meggyőződésem szerint Vásárhelyi Zoltán”. □ □ □ 1900. március 12-én született a pedagógus nevelőotthonban. Köz- tiszteletben álló édesapja ott dolgozott árvagyámként. Kilencévesen kezdte meg zenei tanulmányait. 1911-ben már Mozartot játszott. Tizenhat évesen a háborús tanárhiány enyhítésére órákat adott: A Tanácsköztársaság kikiáltása után vált koncertező művésszé. „A tiszta művészeti tudás erejével” hódította meg munkásközösségét. Az akadémián Kodályt tekintette példaképének. Szép jövőt jósoltak az 1924-ben végzett hegedűművésznek. Így vélekedtek szülővárosában is a friss diplomás bemutatkozó hangversenye után: „... az Euró- pa-hírű nagymester, Kodály tanítványa volt és eddig minden évfolyamon kitűnő eredményt ért el”. Észtországban helyezkedett el. A nagyhírű revali (taHinni; együtt- tes koncertmesteréivé választották. Vitt és hozott! Bartók, Kodály, Weiner, Dohmányi műveit játszotta, adatta elő, népszerűsítette az északi ze- neí központban. Megismerkedett' a .népdalokhoz oly erősen kötődő leningrádi muzsikusokkal. Megcsodálta a kiváló észt zeneszerző és zenepedagógus, Kapp Artur munkásságát. Észrevette: „A népdal hamar megtalálja útját a műzene boszorkánykonyhájába”. Az említett komponista egyik szimfóniájának minden egyes tétele észt népdal és tánc volt Amult nagyjai k muzsikáját híven tolmácsoló kórusaikon. Elismert komponista számára is megtiszteltetésnek számított, ha valamelyik művét gyerekek tolmácsolták. Hazatérve olyan lelkesülten számolhatott be élményeiről, olyan meggyőzően érzékeltethette: miként válhat a muzsika mindenkiévé, hogy Kodály így vált el tőle: Csináljon Kecskeméten énekkart! „Azt hittem, majd összeesek a gyönyörűségtől” amikor először sikerült megszólaltatnia „egy á- rnoll tere állású akkordot”. Hamarosan föllépett a városi zeneiskola növendékeiből alakított leánykarral. Kórus már volt, közönséget kellett teremtenie. Tudta: szenzációk nélkül nem megy. Tudta: erős nemzeti érzésénél, a nemzeti büszkeség fel-% élesztősével fogiható meg a kecskeméti 'publikum — vékony — rétege. Addig mondogatta, addig írta hogy Kodály világnagyság, működése jó fényt vet Kecskemétre, amíg néhányan kötelességükre ébredtek. Hiába szóltak volna olyan gyönyörűen a Psalmus szerzőjének gyerekkórusai a Vásárhelyi által 1929 decemberében szervezett, 1930 tavaszán ismételt hangversenyen, ha országos hírű kritikusok nem vdsiák szét hírét. Ettől: kfezdve nagyon figyelték ' Vásárhelyire. Magyarországi bemutatókkal bizonyított. (Schütz Máté passiója, Josquin des Pres Pangue Lingua című miséje, Purzell Dido és Aeneas című operája, Schütz Karácsonyi oratóriuma először kecskeméti koncerten hangzott el hazánkban. Példátlanul páratlan sorozat! És még nincs vége!) „Minden egyes tettével súlyosabb kötelezettséget vállal a kar”, féltettei buzdította a karnagy-mindenest és szövetségeseit, segítőit, dalosait Kodály a Mátrai képek rádióközvetítéséhez gratuláló levelében. □ □ □ 1933 őszén végre „saját” felnőtt kórushoz jutott. A Városi Dalárda 56 hónapos tündöklése a magyar zenetörténet egyik csodája. Az első hírős napokon kétezren 0 Kodály ajánlólevele. tapsoltak a Kodály-ősbemutatók- nak. Jól érezte az Énekszó cikkírója: „Vásárhelyi nemcsak a magyarságnak, de egész Európa zenei életének figyelmét fel akarja hívni Kecskemétre”. Majdnem sikerült. De kisvárosban vagyunk, nem nőhetnek a fák az égig. Aki akar valamit, bele- g uiban col ódik a vidéki kisszerű- ségbe, a kényelmesek zsarnokságába, a tehetetlenek rosszindulatába. „Hová fog fejlődni ez a pompás énekkar, ilyen elsőrangú karmester vezetése alatt!”^ áradozott Tóth Aladár, de. tnáf gyülekeznek a haszonlesők, tábort ütnek az irigyek. A siker egyelőre elegendő hajtóerőnek bizonyult újabb magasságokhoz. A legtöbb volt számára a minimum. A budapesti zeneakadémián is ünnepnek számít egy-egy koncertjük. Az 1935 márciusi hangversenyt köszöntő áradozó kritikákból egy mondat. „Vásárhelyi Zoltán pompásan egyesíti magában a szervező, a betanító és az előadó tehetség sokrétű kellékeit”. (Népszaiva) Föllépnek az Operában, „idehaza” az utcai éneklést, az éneklő (ifjúság napját „Éneklő Alföld” ünnepséggé fejlesztik, Vásárhelyi Zoltán és M. Bodon Pál kezdeményezésére és kivitelezésében sor kerül Kecskeméten Bartók és Kodály közös „szerzői estjére”. Természetesen ősbemutatókkal. Kodály a Molnár Anna című balladát, Bartók a „21 népdalt” bízta egyebek között Vásárhelyire. A magyar zene e két óriásánál jobban, senki sem tudta, milyen nagy szüksége van Kecskemétnek, kultúránknak a zeneiskolai hegedűtanárként intézményt, méghozzá kivételes aktivitással működő intézményt pótoló Vásárhelyire. Hallhattak gondjairól, ismerték viszonyainkat, ezért is támogatták a szegedi zeneiskola igazgató állását megpályázó kérvényét. „Áttekintése a zene sokkal nagyobb területeire ér el, mint másoké”, így méltatta Kodály. „Talán fölösleges arra a szinte közismert nagy jelentőségű kultú rmunké jára hivatkoznom, amelyet eddig Kecskeméten végzett” olvasható Bartók ajánlásában. Más, méltóbb küldetés várt rá. A magyar munkás-dalosmozgalmat vezette el Bartókhoz. Kodályhoz. Egyik karmestere a Márciusi Front hangversenyének. A Buda. pesti Általános Munkás Dalegylet vezetésével bízták meg. A felszabadulás után a magyar kultúra első diadalmas külföldi hírnöke. Munkásdalosaival nagydíjakat hoz haza a legtekintélyesebb zenei versenyekről. Feljebb a mércét, feljebb ha ez egyáltalán elképzelhető! Méltó tanítványok tucatjait bocsátja útjukra Ma — szerencsénkre — egykori növendékei határozzák meg a magyar kóruséletet. Mindenhová jut általuk Vásárhelyi kérlelhetetlen, a művek tiszteletében fogant igényességéből. Mi mindenre futotta tehetségéből. A Zenei Szemle és a Muzsika pontos, szakszerű kecskeméti tudósítója évekig. Különösen a fiatalság érdeklődése lelkesíti. ,A tanulóifjúság egyre nagyobb számiban látogatja a hangversenytermet”, írja 1929-ben. Dicséri Pöldesy Arnold művészi gordonkajátékát, az első kecskeméti gordonkakoneertet, de hiányolja- műsorából a htójgVáf izámöt. „Ba- silídes Mária dalestjét éppen Kodály népdalfeldolgozásainakutol- érhetetlen előadása avatta felejthetetlen élménnyé Bartók Béla művészete pedig fejedelmien koronázta meg az idei szezont.” Mintegy harminc fontos cikket írt a helyi lapokba. Megbecsülték, mint ihletett zeneszerzőt. □ □ □ Ö vezényelte 1945-ben az új magyar rádió első koncertjén Kölcsey—Kodály Huszt című művét. „Hass, alkoss, gyarapíts”, zúgta a romos épületben az alkalmi kórus. További munkás évtizedekkel felelt Vásárhelyi a buzdításra. Halála előtt két hónappal, 1976 novemberében vette át szülővárosa tanácsától az őt olyannyira megillető Kodály-emlékérmet. Heltai Nándor Tanulás - egy életen át A régi közmondás, mely szerint a jó pap holtáig tanul, napjainkban is roppant időszerű, hiszen arra a magatartásra utal, amelyet ma divatos szóval .permanens, azaz egész életen át tartó tanulásnak nevezünk. Helyesén vették észre a régiek, hogy aki választott foglalkozásának, hivatása követelményednek igazán meg akar felelni, az nem elégedhet meg a gyerekkorban — az iskolában — szerzett tudással, annak állandóan tanulnia kell, szinte halála napjáig. Hajdanán .persze nem mindenkire vonatkozott ez a népi bölcsesség, jobbára csak az értelmiségi pályák képviselőire, mert hát földet szántani vagy vasat verni kevés iskolával, sőt akár anélkül is lehetett. Manapság a permanens tanulás kényszere alól jóformán senki sem vonhatja ki magát A jó orvosnak, tanárnak, agronómusnak vagy mérnöknek éppúgy lépést keli tartania szaktudománya eredményeivel (mert különben lesüllyed foglalkozása alsó szintjére), mint az ipari munkásnak szakmája előrehaladásával. Változó korban élünk, amikor régi szakmák szemünk láttára halnak él, s közben újak keletkeznek. Ipartörténészek statisztikája szerint a mai szakmáknak a féle a század elején teljesen ismeretlen volt a jövőkutatók viszont azt jósolták, hogy 2000-iben a népesség fele ma még imeretlen szakmákban fog dolgozni. Félelmetes iramú fejlődésnek vagyunk a tanúi, részesei. Sokak számára a permanens tanulás nem is jelent többet a termelésben részt ivevő felnőttek szakmai továbbképzésénél, a munkakörhöz kapcsolódó tudományág vagy technika új eredményeinek megismerésénél. Pedig ennél jóval többről van szó. Rohamléptű világunkban az iskola, ha megfeszül, sem képes befejezett tudást nyújtani a fiataloknak, nem taníthat meg mindent, amire később az egyénnek szüksége lesz. Ehelyett arra kell fölkészíteni őket, hogy az egész életre szóló tanulás korunk megmásíthatatlan parancsa, ami alól nem bújhat ki senki sem a szervezett oktatás befejezésekor; az iskolatásákával együtt nem dobhatjuk le a váltunkról. Már csak azért sem, mert a szakmai tevékenység színvonalas ellátásán kívül a harmonikus, sokoldalú személyiség kiteljesedéséhez is hozzájárul a folyamatos tanulás. Vagyis az emberi képességek szabad kibontakozásának ez feltétele és eszköze is egyúttal. Napjaink pedagógiájában tehát nem véletlenül került az első helyre a képességfejlesztés. Tanulásról szólva, legyen az társadalmi méretű is, nem feledkezhetünk meg az iskoláról, mert a permanens tanulás évszázadában is előkelő szerep vár rá, jóllehet ez idő tájt a műveltség megszerzésének már nem egyedüli forrása: munkáját és felelősségét megosztja más intézményekkel, üzemekkel, művelődési otthonokkal, tömegtájékoztatási fórumokkal, sőt az egész társadalommal is. De a sor élén mégiscsak ő áll, elvégre neki a legnagyobbak a tehetőségei, a legtöbb tapasztalattal ő rendelkezik. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a' felnőttek nincsenek fölkészülve az állandó tanulás új körülményeire, a műveltség gyarapítását csak hagyományosan, iskolai keretek között tudják elképzelni. A mostani gyerekeket már arra is meg kell tanítani, hogy iskolából kilépve, a gyakran változó társadalmi feltételek között ld-ki megtalálja az egyéniségének legjobban megfelelő önképzési módot. Aligha szorul bizonyításra, hogy ehhez az alapokat az iskolában kell lerakni. Első hallásra nem látszik ez különleges pedagógiai feladatnak, pedig valójában az. Százszor könnyebb munka ugyanis a tanárnak pusztán ismereteket közvetíteni a katedráról, mint képességeket fejleszteni. Márpedig az állandó tanuláshoz elsősorban arra van szükség, hogy a fiatalokban kialakuljon az önképzés, az önirányításv a fejlett gondolkodás képessége. Hogy a diák fölismerje: bárhol lehet tanulni, nemcsak az iskolában. A múzeumi és könyvtári órák, az üzemlátogatások, sőt a fakultatív iskolai foglalkozások is már ezt a célt szolgálják. Külföldön is sokakat izgató kérdés az életen át tartó tanulás. Tíz év óta az UNESCO figyelemreméltó munkát fejt ki a permanens ismeretszerzés propagálása érdekében. A világszervezet Hamburgban székelő Nemzetközi Neveléstudományi Intézete négy évvel ezelőtt nemzetközi kísérletet kezdeményezett — hazánk is részt vesz benne — „Az önálló tanulás fejlesztése az iskolában” címei. A kutatástól azt várják, hogy összegyűjti és rendszerezi az önálló tanulás legfontosabb személyi és társadalmi feltételeit, és a tapasztalatokat nemzetközi méretekben. is hasznosítani lehet majd, vagyis hozzájárulhatnak egy-egy ország közoktatásának korszerűsítéséhez, ami ma már elválaszthátat- lan az állandó tanulás elterjedtségétől. K. L BÁCS-KISKUN MEGYE MŰEMLÉKEI A kecskeméti református templom K Elődeink leleményességének, vállalkozó kedvének századokra szőlő szép példája a kecskeméti református templom. „Gyászossan hamuvá tétettek” a . templomok „a nálunk elfelejt- hetetlen Égés” következtében panaszkodott 1678-ban a katolikus egyházközség. A vallási békességet bölcsen istápoló földesúr intézkedésére a reformátusok külön telken építhették föl új templomukat. Elrendelte, hogy bontással (az első szanálás!) tegyék szabaddá „a Császár Gergely bolt- játul s az Pre- dicatorok há- zaitul fogvást az Város Pin- ezéjéig való helyt s földet”. Millió akadály gátolta az építkezés megkezdését. Még a vakolást, a repedt harang megjavítását is engedélyhez kötötték a törökök, a hozzájárulást pedig különféle ürügyekkel újra és újra kért aranyakhoz. Megszerezték a Seik ul iszlám (a legfőbb pap) elvi támogatását, Müszli budai defterdártól, Had- zsi Ahmet budai kincstartótól, ki tudja ki mindenkitől és légióként IV. Mohammed szultántól a beleegyezést. „Vigyázzatok — utasította a budai vezirt —, hogy ezen hitetlenek templomépítés szine alatt palánkot s várat ne építsenek”. A Hatvanban befizetett dívámból következően yáláhónnaa a Felvidékről hozhatták a meszet. Orgoványról 40 széké1 követ szállítottak, a Tiszán úsztatták le a deszkákat. A Városképek —■ Műemlékek sorozatban megjelent Kecskemét Öt» című kötetben így írták le az 1680-tól 1683-ig épített református templomot. „Homlokzat előtti tornyán későreneszánsz iker- ablak és rézsút álló gótikus tám- pillérek. Barokk felső emelet óraíves főpárkánnyal, felette egyszerű bádogsisak. Támpillérek a bal oldalhomlokzaton is. Egye- neszárású szentély. Belül kétha- jós ... A jobb oldali hajó klasz- szicista karzatokkal. Rokokó szószék.” A XVIII. század utolsó évtizedében készült tornya Fischer Boldizsár vállalkozásában, ekkor belül is átalakították. Még az első világháború előtt Lux Kálmán irányításával végzett renoválása során az elsők között alkalmazták itt a korszerű műemlékvédelem azóta általánossá vált, a szigorú korhűséget' elsődleges követelménynek tekintő szempontokat. (Heltai—Pásztor) TIZEDSZER A HÍRŐS VÁROSBAN Országos színesdia-pályázatot hirdettek A Kecskeméti Fotóklub és a Bács-Kiskun megyei Művelődési Központ az idén tizedszer hirdetett országos színesdia-pályázatot. A Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Népművelési Intézet, a Bács-Kdskun megyei, és a kecskeméti Városi Tanács művelődésügyi osztálya vállalt védnökséget a rendezvény fölött Fotóklubok, szakkörök tagjai küldhetnek be kötetlen témájú kollekciókat vagy egyedi színes diákat amelyek a műfaj fejlesztésében előremutatóak és Kecskeméten még nem szerepeltek. Sorozatot nem fogaidnak el. A kollekció húsz diából állhat s ezen belül egy szerző legfeljebb öttel szerepélhet. A pályamunkákhoz mellékelni kell a Kecskeméti Fotókluib által kiadott nevezési lapokait További feltétel, illetve tudnivaló, hogy a rendezőnek jogában áll a beküldött anyag bármelyikét nyomtatásban vagy egyéb módon közzétenni, ha ez ellen a szerző nem emel kifogást a nevezési lapon. A Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Népművelési Intézet és a Kecskeméti Fotóklub által delegált zsűri tiszteletdíjban részesíti a négy legeredményesebb kollekciót és a négy legjobb szerzőt. A két kategóriában három- három oklevelet is kiadnak. A pályamunkákat 1981. október 31-ig kell beküldeni a Kecskeméti Fotókká) (6001 Kecskemét, Pf. 30.) címére. A pályamunkák bemutatóját, nyilvános zsűrizését 1981. november 29-én tartják a Bács-Kiskun megyei Művelődési Központban. A tizedik színesdia-pólyázaton elfogadott anyagot a kecskeméti bemutatók után az ország több más városában is vetítik majd. R. M.
