Petőfi Népe, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-22 / 93. szám

IDŐJÁRÁS Várható idój&rág ma estig: változóan felhős idő» szórványosan kisebb eső­vel, záporral. Jelentős mennyiségű eső továbbra sem várható. Megélénkülő főleg a Dunántúlon megerősödő nyugati, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet; ál­talában 0, plusz 5 fok között, a derűit helyeken gyenge fagy, legma­gasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXVI. évf. 93. szám Ára: 1,40 Ft 1981. április 22. szerda Ülésezik a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága Ma Kecskeméten összeül a Magyar Szocialista Mun­káspárt Bács-Kiskun me­gyei Bizottsága. A megyei párt-végrehajtóbizottság na­pirendként a következőket javasolja: Tájékoztató az MSZMP Központi Bizottságának 1981. március 26-i üléséről. Jelentés a megyei pártbi­zottság középtávú káder­utánpótlási és képzési tervé­nek végrehajtásáról, javas­lat az 1981—85. évekre szóló feladatokra. Különfélék. Kiváló vállalatok, szövetkezetek Lapunk vasárnapi számában közöltük azoknak a vállalatoknak, szövetkezeteknek a névsorát, amelyeknek az MSZMP Köz­ponti Bizottsága, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Minisztertanács, a SZOT Elnök­sége, a KISZ KB és a megyei pártbizottság kongresszusi zászlót, oklevelet, illetve más magas kitüntetést adományozott a kong­resszusi és felszabadulási munkaversenyben, valamint az V. ötéves terv időszakában elért eredményeikért. Az alábbiakban azoknak a vállalatoknak, szövetkezeteknek a névsorát közöljük, amelyeket az ágazati minisztériu­mok, főhatóságok, s a szakmai szakszerveze­tek tüntettek ki: Az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium, valamint az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének El­nöksége a Kiváló Vállalat címet adományozta a Bács megyei Ál­lami Építőipari Vállalatnak, a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalatnak, a Bács- Kiskun megyei Kommunális Szol­gáltató Vállalatnak. Dicsérő oklevél kitüntetésben részesítette Dél-Bács-Kiskun me­gyei Vízmű Vállalatot, a Bajai Városgazdálkodási Vállalatot, a Kiskunhalasi Kommunális Költ­ségvetési Üzemet. Az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium és az OKISZ a Kiváló Szövetkezet címmel tün­tette ki a Kecskeméti Épületkar­bantartó és Szolgáltató Ipari Szö­vetkezetét. Dicsérő oklevéllel a Jánoshalmi Bácska Építő és Ipari Szövetkezetei. Az Ipari Minisztériumtól és az OKISZ-tól a Kiváló Szövetkezet címet kapta meg a Kecskeméti Ezermester Ipari Szövetkezet, a Lajosmizsei Kefe-, Seprű-, Fa- és Vasipari Termékeket gyártó Ipa­ri Szövetkezet, a Bajai Duna menti Szolgáltató Ipari Szövetke­zet, a Kiskőrösi Vegyes- és Épí­tőipari Szövetkezet. A Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium és a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsa a Kiváló Szövetkezet címmel tün­tette ki a kecskeméti Törekvés, a kiskunfélegyházi Vörös Csillag, a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság, a Borotai, a jánoshalmi Petőfi, a mélykúti Lenin, a rémi Dózsa, a kiskunmajsai Petőfi, a lakiteleki Szikra, a lajosmizsei Kossuth, a kiskunhalasi Vörös Szikra Mezőgazdasági Termelő­szövetkezetet, a jakabszállási Nép­front, az akasztói Béke, a keceli Szőlőfürt Mezőgazdasági Szakszö­vetkezetét és a jánoshalmi Tsz- közi Vállalkozást. Dicsérő Oklevéllel tüntették ki a dunavecsei Béke, a kiskunhala­si Vörös Október, a nemesnádud­vari Kossuth, a fülöpszállási Vö­rös Csillag, a kiskunmajsai Jo- nathán Mezőgazdasági Termelő­szövetkezetet. A Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium és a MEDOSZ a Kiváló Vállalat címet adomá­nyozta a Bácsalmási Állami Gaz­daságnak, a Zöldségtermesztési Kutató Intézetnek, Dicsérő Okle­véllel tüntette ki a Hosszúhegyi Állami Gazdaságot a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaságot, ós a Bács-Kiskun megyei Élelmi­szer-ellenőrző és Vegyvizsgáló In­tézetet. Az Országos Vízügyi Hivatal és a MEDOSZ Kiváló Vállalat cím­mel tüntette ki a lajosmizsei Víz- gépészeti Vállalatot, valamint a Kiskunmajsa és Környéke Víz­gazdálkodási Társulatot. A Belkereskedelmi Miniszté­rium, a SZÖVOSZ és a KPVDSZ a Kiváló Vállalat címet adomá­nyozta a Bács-Kiskun megyei Zöldség-Gyümölcs' Kereskedelmi Szövetkezeti Vállalatnak. Kiváló Szövetkezet címmel tüntette ki a kiskőrösi, a kiskunfélegyházi áfészt és a kecskeméti UNIVER ÁFÉSZ-t, Dicsérő Oklevéllel az Alföld Kereskedelmi Vállalatot. A Pénzügyminisztérium, a SZÜVOSZ és a KPVDSZ Kiváló címmel tüntette ki a Szabadszál­lási Takarékszövetkezetet. A SZÖVOSZ elnökségének Di­csérő Oklevelét kapta a Kecske­méti Vároáközponti Lakásszövet­kezet. A MÁV Vezérigazgatósága és a Vasutasok Szakszervezetének el­nöksége a Kiváló Főnökség cím­mel tüntette ki a Kecskeméti Körzeti Üzemfőnökséget, a Kecs­keméti Pályafenntartási Főnök­séget, és a Kiskunhalasi Pálya- fenntartási Főnökséget. ENERGIATAKARÉKOS MÓDSZEREK A MEZŐGAZDASÁGBAN Hatvanezer tonna termény a föld alatt • A csávolyi Egyesülés Tsz-bén a gabonaipar számá­ra elvermelt búzát emelik ki és továbbítják a feldől, gozóhelyre. A csávolyi Egyesülés Ter­melőszövetke­zet központi majorjában nemrég nyi­tották fel azt a vermet, amelyben bú­zát tároltak a gabonaipar számára. A ta­lajnedvesség­től, az időjárás viszontagságai­tól védve, a föld alatt rak­tározott ter­mény az aratás óta eltelt csak­nem egy esz­tendő alatt nem veszített az értékéből. Jó minőségű liszt őrölhető belő­le, ezt állapí­tották meg a vállalat szak­embereinek vizsgálatai is. A bácskai szövetkezet ti­zenkét esz­tendővel ez­előtt kezdte el a kísérleteket a gabona szá­rítás nélküli tárolására. Ké­sőbb a keres­kedelmi for­galomba kerü­lő, az aratás után szárított termény föld alat­ti elhelyezését is eredményesen oldotta meg. A nedves termény vermelésénél a gabona szárítása vált szükségtelenné, ha azt köz­vetlenül takarmányozásra, táp­gyártásra használták fel a kitá­rolás után. A szárított termény vermelésénél pedig a több hóna- * pos kezelést, forgatást lehetett elhagyni. Ez utóbbi úgyszintén elég költséges és energiaigényes munkafolyamat. A csávolyi közös gazdaság a Bács-Kiskun megyei Gabonafor­galmi és Malomipari Vállalat számára 60 ezer tonna kenyér- és takarmánygabonát, kukoricát he­lyezett el különlegesen kiképzett vermekben. A termény föld alatti tárolá­sán kívül számos módszer kínál­kozik az energiatakarékosságra. A kalászos gabona és a kukorica szárítását teljesen nem lehet kiik­tatni a betakarítást követő mun­kafolyamatokból, de lehet olyan fajtákat termeszteni, amelyek korábban érnek, kevesebb szárí­tást igényelnek. Olyan jó vízle­adási képességű fajták és hibri­dek, amelyek a termés érésének időszakában, alig tartalmaznak 13—14 százaléknál több nedves­séget. Hőkezelés nélkül, a szük­séges tisztítással együttjáró ter­ményforgatással, magtározásra alkalmasakká válnak. A mezőgazdasági gépgyártás is részt vesz az energiatakarékossá­gi program végrehajtásában. Többek között a kecskeméti ME­ZŐGÉP az idén megkezdi azok­nak a különleges gabonasilóknak a gyártását, amelyeknek ‘ tartá­lyai légmentesen zárhatók. Belső felületüket úgy képezték ki, hogy azokban a termény károsodás nél­kül megóvható. Szükség esetén széndioxiddal is telíthető, ami a termény tárolhatóságát növeli. Az utóbbi időben megyeszerte kezdeményezés történt a tápta- karmány-gyártással, forgalmazá­sával összefüggő költségek mér­séklésére. Ezt a célt szolgálja többek között a gabonái par kecs­keméti koncentrátumgyártó üze­mének a létesítése. A kész tápok helyett a gazdaságok főként a koncentrátumokat vásárolják majd. A szemes terményt maguk keverik hozzá, a számos állami és szövetkezeti gazdaságban már jelenleg is működő takarmány- üzemekben. Ez esetben a nagyobb távolságra szállítás költségeit le­het mérsékelni, s üzemanyagot megtakarítani. K. A. Propagandisták kitüntetése Hagyomány már nálunk, hogy Lenin szü­letésnapja előtt, a nagy forradalmárra emlé­kezve köszöntik azokat, akik sok év óta fá­radoznak a párt politikájának terjesztése, a propagandamunka gazdagítása érdekében. Tegnap délelőtt ebből a célból rendeztek ün­nepséget a megyei pártbizottság székházá­ban. Bevezetőül — Bácskai János és Fobő Györgyi — a Katona József Színház tagjai olvastak fel részleteket Dreiser, illetve Brecht Leninnel kapcsolatos műveiből, majd dr. Romany Pál, az MSZMP KB tagja, a megyei párt- bizottság első titkára köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta a lenini eszme szerepét és hatását a világ, az emberiség életének megváltoztatásáért folytatott küz­delemben. Az üdvözlő szavak el­hangzása után Hegedűs Pálnak, a megyei pártbizottság propa­ganda és művelődési osztálya po­litikai munkatársának tájékozta­tása alapján került sor a kitün­tetések és jutalmak átadására. Bejelentették, hogy Vlagyimir II- jics Lenin születésének 111. év­fordulója alkalmából kiemelkedő propagandamunkájáért a Mun­ka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Piukovics Miklós, az UNI­VER ÁFÉSZ elnökhelyettese. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága áltat alapí­tott Lenin Emlékplakett kitünte­tésben részesült Bayer István, a Bajai Mezőgazdasági Kombinát szolgáltató üzemének vezetője, Daruin János, a Kecskeméti Ba­romfifeldolgozó Vállalat termelé­si főmérnöke, Gazdik Péter, a Belügyminisztérium nyugdíjas tisztje, dr. Pethö Jenő, a kiskő­rösi ügyvédi munkaközösség tag­ja és Schwob János, a kiskunha­lasi Általános Iskolai Diákotthon igazgatója. Valamennyien az MSZMP KB székházában rende­zett ünnepségen vették át a ki­tüntetést, április 17-én. Kiemelkedő propagandista te­vékenységéért az alábbiaknak adta át a kitüntetést, illetve a jutalmat dr. Romány Pál: „Kiváló Munkáért” kitüntetést kapott a művelődési minisztertől Homonnay László, a bajai Au­gusztus 20. Tsz személyzeti veze­tője. Dr. Lékrinszki Ferenc, a Kiskunhalasi Járási-Városi Ügyészség vezető ügyésze ugyan­csak a művelődési minisztertől • Romány Pál köszönti a propagandistákat. kapta meg a „Szocialista Kultú­ráért” elismerő kitüntetést. A megyei pártbizottság első titkára ezután oklevelet és ju­talmat adott át azoknak, akik tíz, tizenöt, húsz, huszonöt, illet-- ve harminc év óta eredményesen dolgoznak a párt politikájának is­mertetése, népszerűsítése érdeké­ben. Három évtizedes eredményes propagandista munkájáért az alábbiak részesültek elismerés­ben: Bayer István (Baja, Mezőgaz­dasági Kombinát), Borsodi Györgyné (Kecskemét, Oktatási Igazgatóság), Békevári Sándor (Kecskemét, Oktatási Igazgató­ság), Fekete János (Kecskemét, megyei tanács), Gál József (Dá- vod, községi tanács), Gera Sándor (Kecskemét, megyei pártbizott­ság), Gergely József (Soltszent- imre, általános iskola), Hegedűs István (Kecskemét, megyei párt- bizottság), Horváth Ignác (Kecs­kemét, járási pártbizottság), Já­nosi János (Kecskemét, ’a városi­járási tűzoltóparancsnokság nyug­díjasa), dr. Kiss Margit (Kecs­• A kitüntetettek egy csoportja. (Méhesi Éva felvételei) kémét, járási pártbizottság), Kö­rösi Mihály (Zsana, Egyetértés Tsz), Lukács Ferencné (Kecske­mét, FÜSZÉRT Vállalat), Miklós László (Kiskunfélegyháza, MÁV), Ormándi János (Kiskunfélegyhá­za, városi pártbizottság), Papp György (Baja, városi pártbizott­ság), Piukovics Miklós (UNIVER ÁFÉSZ Kecskemét), Romsics László (Baja, VIDIA Kereskedel­mi Vállalat), Szabó Gyuláné (Kecskemét, Oktatási Igazgató­ság), dr. Szabó Lajos (Kecskemét, Oktatási Igazgatóság), Széli Ist­ván (Kecskemét, Vendéglátóipari Vállalat), Sztanojev András (Kis­kunfélegyháza, városi pártbizott­ság), Szűcs Béla (Kecskemét, Ok­tatási Igazgatóság), id. Vörös András (a Magyar Néphadsereg nyugdíjasa), A továbbiakban ketten — dr. Eszik Sándor, a kecskeméti Tóth László Általános Iskola igazgató­ja és Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára — vették át negyedszázados kimagasló propa­gandista munkájukért a megyei pártbizottság elismerő oklevelét. Ezt követően a húsz, tizenöt, il­letve tíz év óta végzett politikai munkáért kaptak oklevelet a meghívott propagandisták. A ki­tüntetettek nevében dr. Lekrinsz- ki Ferenc mondott köszönetét. A városi és a járási pártbizott­ságok ma, holnap és holnapután rendeznek hasonló ünnepségeket. Bács-Kiskun megyében nyolc­vanhármán harminc év óta, ti­zennégyen huszonöt év óta, har­minchármán húsz éy óta, negy­venhetén másfél évtizede és het- venketten egy évtizede dolgoznak átlagon felüli teljesítményükkel, propagandamunkánk eredmé­nyessé tétele érdekében. Közülük százan a nyár folyamán megyénk testvérterületén, a Krímben töl­tenek el egy hetet, jutalomból. V. M. máisui Csípős hideg szél tépázta a friss tavaszi rügyeket, a ked­ves zöld 1 hajtásokat, a virágba borult fákat. A hőmérő higany- szála la ifagypont alá Süllyedt hirtelen. '.Az ilyen idő átvésze­lése mindig nehéz ia serkenő növényzetnek, a rügyet bontó gyümölcs fáknak, s i a /termésért egész éven át isokat dolgozó, szorgoskodó embereknek, a ker­tek, Ivetések gazdáinak. Aztán megint langyasodni kezdett a levegő, kitisztult az ég, sütött a Inap, is újult reménnyel indult meg a munka ta \földeken. Ismerős képeik ezek, s isme­rős az emberi érzés gondo­lat í is, ami hozzájuk kötő­dik. . Amióta ember az em­ber mindig hadilábon állt a természettel, v s rnégin- kább azóta, 1 amióta kényes növényi kultúrákat nevel, s ' a hozamok megsokszorozásán fáradozik. Bár volt olyan idő­szak, amikor azt hittük, hogy a természet „legyőzésétől”, igá­ba hajtásától csak egy lépés választ el bennünket, de ma már látjuk, hogy ez a küzdelem talán örökké tartó lesz, mert néha átmenetileg még |a tudás is ellenünk fordul. Tapasztal­juk, hogy a/vegyszerek túlada­golása miként borít'fa fel a természet egyensúlyát, ho­gyan ront meg lélő vizeket, pusztít el élőlényeket, a táp­szerek monotóniája egy idő után 'terméketlenné teszi a ta­lajviszonyokat. : ökológusok, a környezettan tudósai, szakem­berei szállnak síkra, és igye­keznek megakadályozni a ter­mészeti egyensúly felbillenését, s védik az adott világot a jö­vő emberének. Éhínségekről és természeti katasztrófákról hallunk, olva­sunk, látunk filmeket a televí­zióban, s tudjuk, hogy ahol mód van rá, fokozni kell az élelmiszertermelést, .mert több húsra, tejre, gabonára van szüksége az afrikai, ázsiai éhe­ző népeknek, elmaradott or­szágoknak. Az ellentmondás csak látszólagos, hiszen sok még a <bevetetlen, művelés nél­küli terület világszerte s a mi kis országunk már eddig is so­kat .tett azért, hogy ha csekély mértékben (is, de javuljon az emberiség ellátása, ■ szerény lehetőségeinkhez képest mi is ott legyünk a FAO és más szer-, vezetek révén az elmaradót- tabbak megsegítésében. Az összefüggés természete­sen inem ilyen egyszerű és nyilvánvaló. Hiába monda­nánk valakinek: termelj töb­bet, mert szüksége van rá az éhező emberiségnek! — bizo­nyára .csak mosolyogna, mert ki tudná azt bizonyítani, hogy eljutnak-e a külföldre szállí­tott, exportált élelmidkJteink az úgynevezett harmadik ' vi­lág sűrűn lakott, marék rizsen tengődő népeihez. Tény viszont, hogy gyárakat építünk ma már a Közel- és Távol-Ke­leten, : az arab országok­ban és Indiában, vizet ku­tatunk la /sivatagban, szellemi termékeket exportálunk, ver­senyre kelve nálunk sokkal fej­lettebb műszaki felkészültségű országokkal. De nem csak az üzlet, a megélhetés vezérel bennünket, hanem valami más is, az a barátság és elkötele­zettség, amit nem lehet pénz­ben kifejezni, s amit szintén szerződésekben rögzítenek az ideérkező államférfiak, nicar raguai, angolai, is imós, a sza­badságukért, függetlenségü­kért, nemzeti önállóságukért, gazdasági megerősödésükért küzdő barátaink. „Az élet megköveteli vala­mennyi állam gyümölcsöző együttműködését azoknak a békés, konstruktív feladatok­nak a megoldására, ■. amelyek minden nép és az egész embe­riség előtt1 állnak. S ez az együttműködés nem megala­pozatlan utópia. Csírái, bár egyelőre még szerények, meg­vannak most is, napjainkban. Ezeket látni, becsülni és fej­leszteni kell." — Brezsnyev, az |SZKP KB főtitkára mondta ezeket a szavakat pártjuk kong­resszusán, Is azóta az ott el­hangzott bizalomerősítő javas­latok visszhangot keltettek a világ térségeiben. Az ilyen javaslatok az elve­tett maghoz hasonlíthatók. Idő kell a kikelésükhöz, napok, he­tek, hónapok, talán évek. S kedvező időjárás, a napfény­hez hasonlítható közvélemény, felhők is, esőt hozóak. Jó szán­dék \és sok türelem mindazok részéről, akik féltik az embe­riség jövőjét, megszenvedett, kitermelt kultúráját, tudomá­nyos vívmányait, a béke tö­rékeny hajtásait. Tavaszi reményeinket. T. P. BBw M&SSBBEBBUBBU

Next

/
Thumbnails
Contents