Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-12 / 60. szám

1981. március 18. • PETŐFI NÉPE • 5 A bajai népoktatás négy esztendeje Gondos anyag- gyűjtés, alapos tájékozódás után, jól tagolt, korszerű szem­léletű, számos fontos adatot tartalmazó tanulmányt írt Gergely Ferenc és Kőhegyi Mihály. formált a nemzetiségi nyelvokta­tás. Felkészült tanítók, tanárok hiányában átmeneti megoldások­kal kísérleteztek. HASZNOS MÚZEUMI KIADVÁNY Már a beve­zető mondatból következtethe­tő: a Baja nép­oktatásának főbb kérdései 1944—1948 című ki­advány többet ad, mint elméből sejthető. „A népoktatás (alsófokú oktatás) a koalíciós időszakban a hatalomért folyó harcnak és a politikai összeütközéseknek egyik lényeges színtere volt.” A szer­zők ezért az országos és helyi társadalmi folyamatokba ágyazva vizsgálták a bajai népoktatás fel- szabadulás utáni újjászervezé­séért, a demokratikus reformok érvényesítéséért vívott harcot. Jellemző a szovjet katonai pa­rancsnok — a kiadványban idé­zett — legelső rendelkezése: min­dent tegyenek meg az iskolák megnyitásáért a helyi hatóságok. (Kecskemét még német kézen volt, amikor Baján a tantermek­be szólították a gyerekeket.) A hihetetlenül nehéz háborús körülmények között emberfölötti erőfeszítésekkel tanítottak. Volt olyan iskola, amely egy év alatt tizenegyszer költözött. (AZ 1944 decemberi harcokban, a követke­ző tavaszi védekező, majd támadó hadműveletekben megsebesült szovjet katonák közül több ezret ápoltak a Sugovica-parti város is- kolakórházaiban.) 1946 ős2én már kedvezőbb kö­rülmények tették lehetővé, hogy mind nagyobb figyelmet for­dítsanak az oktatás-nevelés tar­talmi, szervezeti kérdéseire. Mi­lyen sokat mondó — a 'tanul­mányban is olvasható — kérés: szállítsák el az udvaron talált ké­zigránátot. Másutt fel nem rob­bant bomba nyugtalanította a pe­dagógusokat, zavarokat okoztak az irányítás bizonytalanságát tük­röző intézkedések. „A küzdelem tágabb értelemben akörül dúlt, hogy milyen tarta­lommal történjék és kit szolgál­jon az oktatás”, állapították meg a szerzők. A minisztériumtól a tanteremig követték az új és a régi, a kívánalmak és a lehető­ségek küzdelmét. (Egyes főigazga­tók gyakran késleltették a refor­mokat az iratok tanúsága szerint.) Evekbe telt, amíg eltávolították a reakciós, vagy egyszerűen rossz tankönyveket. Az átképző előadá­sok a gyenge, vagy éppen kon­zervatív szónokok miatt a várt­nál kisebb hatásúak voltak. Az őszinte jó szándék, a de­mokratikus rendelkezések ellené­re nehezen találta meg alkalmas Már 1945 . novemberében meg­kezdték a dolgozók esti oktatását. Az alsófokú népoktatási intéz­mények adatai szakasz a legérde­kesebb; szinte magunk előtt lát­juk a magánházakban, a maguk­kal hozott székeken ülve tanuló kisdiákokat, az iskola fűtéséért erdei fakitermelést vállaló szülő­ket, a rongált épületeket javító kisiparosokat, a télvíz idején ma- muszban didergő gyerekeket, a jó időben üresen tátongó felső osz­tályokat. Ebben a részben talál­tam az egyetlen vitára késztető mondatot. Szeretném hinni: leg­alább szemléletlleg túljutottunk az igényességet, a következetes, szi­gorú elbírálást a két világháború közötti elitképzés gyakorlati to­vábblépésének tekintő, ifjúságun­kat súlyosan károsító nézeteken. Annak, a múzeumi kiadványban helytelenített tanári magatartás­nak volt igaza, amely szerint „a gyerekeknek nem a túlságosan elnéző elbírálással vannak a hasznára”. Gergely Ferenc és Kőhegyi Mi­hály nemcsak a bajai általános is. kólák kialakulásáról, új tartalmi vonások meghonosodásáról adott képet; adataik, megállapodásaik szélesebb körben hasznosíthatók. A kiadványsorozat céljaihoz il­lően tudományos igényű és isme­retterjesztő jellegű ez a füzet is. H. N. BÁCS-KISKUN MEGYE MŰEMLÉKEI A Barátok temploma Kecskemétéihez hasonló a Kos­suth téri templom sorsa. Mindket­tő eredete — ahogyan mondani szokás — az ismeretlenség homá­lyába vész. Biczó Piroska régész ásatásai mintha azokat igazol­nák, akik mintegy ötödfélszáz- hatszáz évesre becsülik. Írások bizonysága szerint 1698- ban szentelték fel az épülethez kapcsolódó Szent Mihály-kápol­nát. (Ennek alapfalai láthatók a lemélyített „romkertben".) Feltehetően a kijavított temp­lomhoz illesztették ezt a bővít­ményt. A járványok következté­ben elhalt világi papok helyébe idetelepített ferencesek kérték a cudar állapotú épület rendbeho­zásának az engedélyezését. 1681- ben kelt folyamodvány „templo­munk romlott köveinek egészben való megépítésére" esedezik hoz­zájárulásért. A hosszú ideig a város mértani közepének tekintett egyházi épü­let — még László Károly száz esztendeje készített híres térké­pén is innen mérte körkörösen a távolságot — történetében sok a bizonytalanság. Szakértők né­hány gótikus támpillérből úgy vé­lik: a XV. században épülhetett. Annyi bizonyos: többször átala­kították. Ezek nem használtak építészeti megjelenésének. Érté­két elsősorban régisége, történe­tisége, és előnyös, különös han­gulatú városképi megjelenése ad­ja. Homlokzat előtti órapárká- nyos tornya 182 esztendeje szem­léli a körötte nyüzsgő életet. (Fá­ból készült elődjét váltotta fel.) Dúsplasztikájú, barokkos belseje a XViIII. században alakult ki. Ek­kor készült híres, azóta nagyrészt elpusztult kálváriája is. 1931— 1934 között tatarozták. Négy év^ tizede festette a főoltárt és a két mellékoltárt Prohászka József. (Heltal—Pásztor) KÖNYVESPOLC ' « W GERGEL Y MIHÁL Y: Vigeland vallomása az életről Vigelandot, a neves norvég szobrászt kiál­lításra hívták meg több euró­pai fővárosba. A művész így válaszolt: „Ha .Európa látni akarja a munkái­mat, jöjjön el ide és nézzen meg itt/” . S valóban Vigeland soha nem állított ki külföldön, szobrai csak­nem kizárólag Norvégiában — fő­leg Oslóban vannak. A művésze­teik kedvelői, s turisták százezrei keresik fel Vigeland múzeumát, és azt a hatalmas parkot a norvég főváros szívében, amely szinte egész életművét reprezentálja. □ □ □ A szegény családból származó Gustav Vigeland 1869-ben szüle­tett. Gyermekkorát a nélkülözé­seken kívül apja bántalmazásai is megkeserítették. Korán, 14 éve­sen munkába állt, fafaragóinas­ként kezdte, de már ekkor vonzó­dott a szobrászat iránt. Segítsé­get a kor ismert szobrászától, Bergslien Brynjuftól kapott, aki felismerte Vigeland tehetségét, ‘ s ösztöndíjat szerzett szálmára. Előbb Koppenhágában, majd Pá­rizsban, Berlinben és Olaszország­ban tanult. Párizsban ismerke­dett meg Rodin művészetével — nagy hatással volt rá. 1890-es években rendezi még el­ső önálló kiállítását, pályázato­kon szerepel, sikereket ér el, Oslo városa számára tervezte „Szökő- kút”-ját, amely ma a Frogner- parkot díszíti. 1921-ben Vigeland szerződést kötött legfőbb megrendelőjével, Oslo városával, amely szerint a város műtermet és lakást építtet a művésznek, viszonzásul a szob­rász a városnak adományozta ösz- szes addig elkészített, valamint a későbbiekben készítendő iműveit.; S 1924-ben megszületett a Vige- land-park létrehozásának terve. n □ □ A * hatalmas területű teraszos Frogner-park ma Vigeland élet­művének színtere. Mindent a művész tervezett — a szobrok el­helyezésétől a mesterséges tóig, a kovácsoltvas kapukat, a kertet, s természetesen a szoborcsoportok kialakítását is. Több mint ezer bronz- és grá­nitszobor, kő, és vasalakzat népe-' siti be a füves-bokros parkot. Szörnyek és emberalakok harcol­nak az ember és a környező vi­lág örök összecsapását megeleve­nítve. Férfiak és nők — a szere­lem harmóniájában vagy a gyű­lölet taszításában. Az élet örök körforgása — a gyerek—felnőtt- öregember alakokban, a család összetartó ereje, az összefonódó széttéphetetlen emberek formálta élet kerékben, a gyerek—szülő kapcsolat, a csecsemőivel játszó apa, a gyerekeit hátán lovagol- tató anya, vagy a halott apját karjában tartó ifjú figuráiban je­lenik meg. Nemek és generációk kapcsolatát, az öröm az egymás ­ratalálás pillanatait vagy a ma­gány és csalódás érzéseit szólal­tatja még a szobrász. A szobrok mind ruh'áfláfloK;; töbúsztus,v'•iz­mos férfiak, telt nők, zseniális gyerekaktok, megtört testű öreg­emberek, asszonyok, az örök em­beri lét kifejezői, sallangtalanul, reménykedőn, vagy szegényes em­beri mivoltukban. Szobrok között vezet át az út a mesterséges tó hídján, a park középpontja felé. A kagylót tartó hatalmas izmos férfifigurák hátá­ra, vállára ömlik a víz. A szökő­kút a park elsőül felállított szo­borcsoportja, közötte húsz bronz­fa magasodik — amelyek ágai között az emberiét egy-egy szaka­szát megtestesítő figurák bonta­koznak ki. Magányos csecsemő, hervadt, fonnyadt öregember, sze­relmes pár, felserdült ifjú, lány, s a kört lezárva a csontváz-halál. Lépcsők, teraszok, rózsakertek. S' a park legmagasabb építménye, szobrász éie(e főműve az egy tönibbŐÍ faragott gránitoszlop: 17 méter magasba tőr a 121 ember­alakból formázott monumentális obeliszk, a Monolit. Emberi tes­tek egymásba fonódása, egymást letipró és magasba segítő mozdu­lata. Vigeland azt mondta: „Ez az én vallásom”. □ □ □ Azt már a park melletti egy­kori műteremben berendezett Vi- geland-múzeumban tudjuk meg, hogy a művészt milyen sokáig foglalkoztatta e nagy mű gondo­lata. Sok száz rajz, szoborterv, különböző alakokból formált osz­lopok makettje, gipszterve sora­kozik a múzeumban. S fényké­pekkel illusztrálják, hogy készült el végleges formájában, hogyan állították fel a hatalmas gránit- tömböt végleges helyén. A múzeum 1947-ben, 3 évvel Vigeland halála után nyílt meg. A kiállítás nyomon követi e ter­mékeny szobrász művészi fejlődé­sét 1890-től, pesszimizmusát, nosz­talgiáját, melyet hatalmas ember­figurákban elevenít meg, egészen az 1930-as években jellemző élet­kedvét tükröző nagy, leegyszerűsí­tett emberi alakok ábrázolásáig. Itt találhatók a szoborpark ere­deti modelljei, valamint korának híres férfi-, és nőalakjairól készí­tett portréi. A nő és férfi meghitt viszonyát hangsúlyozó élethű szo­borpárok ragadják meg a mú­zeumlátogatót. 800 szoborterv és 12 ezer rajz tanúskodik Vigeland kivételes képzelőerejéről és tehet­ségéről. E gyűjtemény bevezeti a látogatót az alkotómunka titkaiba az első tollvonástól, vázlatoktól a kész műig. A park és a múzeum kivételes szobrász kivételesen gazdag élet­művét gyűjtötte össze. Így egy helyre tömörítve szerencsésen vál­tozatos, mély gondolati tartalmú szobrászat tárul a látogató elé. K. M. Textil- és papírhulladékok felvásárlása! KECSKEMÉT: Széchenyivárosi általános Iskola előtt, március 17-én 15—17 óráig, KISKUNFÉLEGYHÁZA: Móravárosi lakótelep. ABC melletti téren, március 24-én 15—17 óráig. Átadhatók a MÉH mozgóátvevő várakozóhelyén. DÉLMAGYARORSZÁG1 VÁLLALAT 461 A restaurátormunka és eredményei Mintegy 400 restaurátor dolgozik napjainkban a Német Demokrati­kus Köztársaságban. Munkaadójuk az ország 600 múzeuma és a műem. lékvédelmi szolgálat Aprólékosan pontos, szakszerű, nagy hozzáértés­sel végzett munkájuk is hozzájárul ahhoz, hogy a II. világháború so­rán megsérült, az idő pusztításának kitett nemzetközi értéket jelentő műemlékek, mint például a potsdami Sanssouci-kastély, a drezdai Semper Opera, a berlini Akadémia tér nagyszerű épületcsoportjának külső-belső restaurálása jól halad. A legértékesebb műemlékek listá­ján több mint 370 jelentős létesítmény szerepel. A restaurátorgárda si­kerének egyik titka a nemzetközi együttműködés jó hasznosítása. Az NDK-ban a restaurátorok képzését és továbbképzését egy országos szakiskolában és két képzőművészeti főiskolán biztosítják. Röpirat az öngyilkosságról Egy társadalom erősségét bi­zonyítja, felelősségérzetét húzza alá az, hogyan nyúl hozzá az árnyoldalak feltárásához. A gon­dok őszinte kivetítése olykor tö­meges megdöbbenést is okoz, mint ahogy ez történt 1969-ben, amikor az Oj Írás közölte Gergely Mihály Vasárnap a Rózsák te­rén címmel megjelent írását, amelyben a Korányi Kórház bal­eseti osztályán szerzett tapaszta­latait adta közre. Az ezt követő írásokat is végletes vélemények, különböző oldalról érkező erős és túlzott kritikák érték, ame­lyek ellenére három év múlva önálló kötetet adott közre a Me­dicina Könyvkiadó az öngyilko­sokról. Most — a hetvenes évek tapasztalataival kibővítve —, is­mét napvilágot látott a „Röpirat az öngyilkosságról”. Valljuk be, hogy különösen ak­kor, amikor életünk viszonylag nyugodt, magánéletünk gondok­tól kevésbé terhes, nem szívesen olvasunk emberi tragédiákról. Nem nevezhető ez egyértelműen közömbösségnek, csak természe­tes, emberi védekezésnek. Mégis olykor szükséges a felkavaró él­mény, a megdöbbenés és megdöb- bentés, azért, hogy a valóságot teljesebben érzékeljük, saját — egyéni és társadalmi — felelős­ségünket jobban érezzük. Ilyen olvasmányélményt Ígér ez a könyv is. Műfaját jelzi a címe: röpirat. Vagyis valamely időszerű, közér­dekű kérdést — rendszerint po­lémikus módon — tárgyaló, ki­sebb terjedelmű nyomtatvány. Célja a közvélemény befolyáso­lása, amit a szerző nem is tagad. Talán nem tűnik szerénytelen párhuzamnak, de a recenzens is azért találja fontosnak felhívni a figyelmet, mert az öngyilkoso­kat tekintve Bács-Kiskun a me­gyék sorrendjében a szomorú első helyet foglalta el három évvel ezelőtt is. A több ok közül elő­ször emeljük ki az egyik jellem­zőt: az alkoholizmust. Más mun­kából — dr. Simek Zsófia alko­holizmusról írt tanulmányából — tudjuk, hogy a megye „30—60 éves férfilakosságát százezernek véve, 290 produktív korú férfi nem halt volna meg 1978-ban, ha a megye italfogyasztása Vas me­gye szintjén állna”. iEz a tény már önmagában is indokolná a figyelemterelés fontosságát. De indokolja Gergely Mihály bátorsága, aki a téma sajátossá­gától nem riadt vissza, és ké­nyessége, nehézségei ellenére biz­tos kézzel, kellő mérsékletesség­gel írt egy döbbenetes hatású könyvet. Nem keres szenzációt, hiszen a tények — az öngyilko­sok, különösen a fiatalok nagy száma, a családi, emberi tragé­diák — önmagukért beszélnek. A műfajnak megfelelően a tényközlés mellett az okokat is keresi. Véleménye szerint nem magánügyről van szó, hanem tár­sadalmi jelenségről. Ügy is, hogy közvetve több ezer embert érint — a családtagokat és barátokat —, de úgy is, hogy gyökeret mélyre nyúlnak és szerteága­zóak. A huszonnyolc statisztikai táb­la, a nemzetközi és hazai össze­hasonlító adatok tanulmányozá­sa önállóan is elindíthat gondol­kodási folyamatokat. Következte­téseket vonhatunk le, de az író személyes élményei, oknyomozása és az e témáról írt tanulmányok rövid ismertetései a tárgykör mélyebb megismerését biztosít­ják- ál Különösen izgalmas az utolsó rész, amelyben tíz év után vizs­gálja meg az első > írásai utáni időszakot. A fővárosi öngyilkosok vizsgálatáról szóló tanulmány is­mertetése és kommentálása után hosszabban szól a fiatalokról. Szenvedélyes hangon emeli ki az okok közül a nevelésben elkö­vetett hibákat, a brutalitás kü­lönböző formáit, a gyermekek szeretetéhségét, a szociális körül­ményeket. Tapasztalata szerint, új jelenség a narkotizáló fiatalok és az élet értelmét megkérdője­lező, unatkozó ifjak egyre növek­vő száma. Határozottan az a vé­leménye, hogy „megismerhetők az ifjúkori öngyilkosságot kiváltó legfőbb okok is, márpedig ha megismerhetők, akkor szembe is szállhatunk velük, védekezhetünk is ellenük.” Egy rövid fejezetben az öre­gekkel foglalkozik; egy másikban az öngyilkosságok hátterét vázol­ja — talán túlzott nagyvonalú­sággal. Az öngyilkosok osztályán szerzett ismételt tapasztalatai módot adnak arra, hogy látszó­lagos kitérőként viselkedéskultú­ránk deformáltságáról és olykor jelentkező íeudalisztikus ma­radványairól ejtsen néhány önér­zetes és jogosan indulatos szót. Arról beszél, hogy a mindenna­pi érintkezésben, a köszönésben és megszólításban miért teszünk olykor bántó megkülönböztetése­ket ember és ember között .pusz­tán azért, mert az egyik maga­sabb beosztású, mint a másik? Ez a részletekre odafigyelő és a nagy társadalmi folyamatokba beilleszteni tudó írói magatartás az egyik erénye Gergely Mihály­nak. írói attitűdjének egy másik vonását jelzi az utolsó fejezet Nevezetesen: nemcsak feltár, ha­nem cselekvésre szólít és java­sol is. Tizenhárom pontban, cím­szavakban sorakoztatja fel a szükséges és lehetséges tenniva­lókat. Ügy sejtem, hogy ezekkel szemben is lesz kritikusainak, a gyakorlati embereknek ellenvéle­ménye, de úgy vélem, az író meg­tette a maga kötelességét: a szó erejével hívta fel a figyelmet egy nyugtalanító társadalmi jelen­ségre. Ha könyvét elolvassuk, akkor vele együtt mi is megfogalmaz­hatjuk: megteszünk-e minden tő­lünk telhetőt, minden ma már megtehetőt csődbe jutott ember­társaink megmentéséért, gyógyí­tásáért? Ennek érdekében a cse­lekvés soha nem lehet elég! Komáromi Attila

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents