Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-11 / 59. szám

1981. március 11. • PETŐFI NÉPE V 3 A legszebb feladat: foglalkozni az emberekkel KÉPERNYŐ Mindenkihez van egy-egy ba­rátságos szava, érdeklődik a mun­káról, a családról, közérzetről. Ta­nácsot ad, útbaigazít, s ha szük­séges kéznél van a szigorúbb, kri­tikus megközelítés is. Akire e vázlatosan felsorolt jelzők vonat­koznak: Dujmov Péterné, a me­gyei fanács pénzügyi osztályának személyzetise. Az sem mellékes, hogy mióta. Ugyanis ő, a jelenlegi megyei pénzügyi apparátus legrégibb tag­ja, pontosan 1953. április óta, és ez akárhogy számoljuk huszon­nyolc év egy helyen, s ugyanab­ban a beosztásban. Bajaszentistvánon született és nagyon fiatalon téglagyári mun­kásként kezdett dolgozni. A fel- szabadulástól kezdve eljegyezte magát a munkásmozgalommal, a közéletiséggel. Dolgozott MA-DISZ. EPOSZ-szervezőként az ifjúsági mozgalomban, majd községi ta­nácstag volt Csávolyon, később pártcsoportbizalmi lett. Kecske­métre kerülve a tanácsi appará­tusban is részese volt a közért végzett munkának. Vol,t párttit­kár, szervezőtitkár, csúcsvezetősé­gi tag. pártbizottsági, fegyelmi­bizottsági tag. Mikör milyen fela­dattal bízta meg a párt. Amikor szóba kerül, hogy mi az, ami ösztönözte a többletmun­kára. a nem ritkán bonyolult feladatok vállalására — gondol­kodás nélkül kész a válasszal. „Mindig benne voltam a dolgok­ban. a közéletiség természetesen része lett az életemnek és soha sem arra go'ndoltam, hogy világ­rengető nagy dolgokat teszek”. Hivatali munkájáról, szakmai hozzáértéséről felettesei, munka­társai egyaránt elismeréssel véle­kednek. A megye pénzügyi appa­rátusában jelenleg is több olyan vezető dolgozik, akik valamikor éppen Dujmovné tanácsára és ösz­tönzésére kezdtek tanulni a kü­lönböző felsőfokú pénzügyi isko­lákban. Ki tudná megmondani, hogy az eltelt évek során hány minősítést készített elő, hányszor kellett egyengetni mások életútját, szak­mai előrehaladását. Ez volt a dol­ga. Hogy számára mindebből mi volt szép? Az emberekkel való foglalkozás. Ha kézbe vett egy kartont, egy személyi lapot, ak­kor nem csak azt tudta, hogy ki hány éves és milyen iskolát vég­zett, 'hanem azt is, hogy milyen ember, hogyan él, miként dolgo­zik. A hosszú éveken át végzett el­kötelezett munka eredményessé­gét jelzik kitüntetései: „Kiváló pénzügyi dolgozó”, „Lenin emlék- plakett”, Szakszervezeti munkáért arany és ezüst fokozat, és termé­szetesen mint 45-ös párttag bir­tokosa a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek is. Most Dujmov Péterné egy új kitüntetést tudhat magáénak. A nemzetközi nőnap alkalmából a Parlamentben átvet­te a Munka Érdemrend bronz fokozatát. A szokványosnak tűnő kérdés, hogy mit tervez, mire készül? — ezúttal különös tartalmat feltéte­lez. Dujmov Péterné ugyanis né­hány hónap múlva abbahagyja az aktív munkát — nyugdíjas lesz. Most erre készül. A közélettől azonban nem szakad el. Tagja a Közalkalmazottak Szakszervezeti Központi Vezetősége mellett mű­ködő nőbizottságnak és egyben ve­zetője a szakszervezet megyei nő­bizottságának is. Akad majd mun­kája bőven.. Na és otthon sem lesz tétlen — várják az unokái. Szabó Attila KONGRESSZUS UTÁN—ÖNÉLETÍRÁS A SZÁZAD­ELŐRŐL — SCI-FI ELBESZÉLÉSEK — IZGALMAS TENGERÉSZNAPLÓ Szovjet lapok - márciusban Forradalmas táncvigalmak Ma is érezzük az T84í-as Pesti Divatlap báli tudósításainak olvasá­sakor a feszítő indulatot, a készülődő változásokat előrevetítő társa­dalmi feszültséget. Máig sistergő indulattal küldik pokolba az ide­genma j mólókat. A korszellemet fumigálók megkapják a magukét. „A jól rendezett zene magyar danája" „Bálunk úgyneve­zett úri kettő lesz. igen úri, mert ná­lunk még a bon ton ellen van becsületes polgárnak egy fedél alatt táncolni és egyik asszonyság a másik átellenben ülő asszonyságra csak operguckeren keresz7 tül néz... Biz ezek keserű falatok, de van édes is. Igen. vannak néhány lel­kes hölgyeink, kik nagyon fesztelen tár­salgásaikkal tündö­kölnek táncvigalmak­ban, s igazi gyöngyei városunk hölgykoszo­rújának.” Ki lehetett az a „P”, aki így szá­molt be a Pesti Divat­lap 1848. január har­mincadik! számában a kalocsai vigalmak­ról? „S” is fennkölt lel­kesedéssel, hazafias buzgalommal tudósí­tott a városban rendezett nemze­ti táncvigalmakról. „Egy új kor­szakot idézett elő társas életünk­ben, és ezt a dicsőséget kivívni az olvasókör érdemes tagjainak ju­tott osztályrészül. Tánevigalmunk a szó szoros értelmében házias és magyar szellemű volt, száműzve minden idegesítő fesz ... lelkesen lejiték úri és polgári hölgyeink vegyest a kedélyvidító kört és csárdást. A táncközi magyar tár­salgás is édesen vegyült a jól ren­dezett zene magyar danája közé. Az öltözetek általánosan magya­rok voltak, kivéve a bál- és tánc­rendezőket, kik célszerűbbnek vélték a magyar olvasókör tánc­vigalmát frakkban rendezni...” „A csárdás a legtöbbek által pártoltatott” A mulatság „nemzeties szelle­mére” hivatkozik a kun-szent- miklósi tudósító is. A védegyleti (!) bálon „a környék több részei­ből számos és válogatott vendé­gek — nemzeti öltönyben — él­vezték a táncestély gyönyöreit, kikről dicsekedve kell megemlí­tenem, hogy nem volt közöttük párizsi vagy londoni divatbáb. A csárdás a legtöbbek által pártol­tatott.” („B”, 1848. február 13.) rajz: diákok ismertetik a nép banda hangoztató műdarabjait. A szerkesztők csak fenntartással osz­toztak „a reggelig rakott táncok” keltette örömben. „De talán csak nem francia pezsgő?” — aggodal­maskodtak? „A nemzetiség rózsavize” Már akkor is nagyváros volt Kecskemét! „A jó ízléssel fénye­sen rendezett táncterem, s a nők számára gondosan berendezett bú­torozott oldalszobája, egy termé­szeti zöld levelekkel koszorúzott rózsavizet fecskendő szökőkúttal ellátva, kellemes hatást eszkö­zölt”, büszkélkedett a polgári ka­szinóban. „a magyar nők tömött koszorújával díszesitve” rendezett bálról Cs. F. A Pesti Divatlap éber, hiányosnak érzi a tudósítást: „Hát a nemzetiség rózsavize illa­tozott é a bálban.? Vagy talán Kecskeméten is deutscholnak és frakkban járják a csárdást?” Március tizenötödike előtt két héttel igenis természetes ez a ma már túlzásnak ható honfiúi hév! A Pesti Divatlap ifjú tudósítói ha- marost a nemzeti őrseregben me­neteltek. Még elragadtatottabban írtak a forradalmi eseményekről, a felkelt népről. # Egykorú követeléseit. A FÁKLYA Elsősorban olyan írásokat kö­zöl, amelyek az SZKP XXVI. kongresszusához kapcsolódnak. Képriport tudósít a szovjet párt- kongresszus megnyitásáról, majd sorra veszi a közelmúlt olyan fontos eseményeit, mint a szűz­földek meghódítása, a szovjet vá­rosépítészet fejlődése, a KGST- kapcsolatok gazdagodása, a szov­jet—magyar együttműködés fo­kozatos erősödése. Fényképes írás foglalkozik a Szojuz, illetve a Barátság gázvezeték megépítésé- Aék jelentőségével. Vlagyimir Tyihomirov esztergályos brigád- veZető, kongresszusi küldött be­mutatása azt illusztrálja, miként jut el a dolgozó kollektívák véle­ménye a legmagasab fórumokig. Zinaida Kuriqináról, a nagy­szerű ejtőernyős lányról már nem először ír a lap. Az, hogy életben maradt, sőt sportolhat, a szovjet orvostudománynak és Kuricina akaraterejének egyaránt köszön­hető. A róla szóló riport megis­mertet a sportolóknak, a tiszta égbolt szerelmeseinek a munká­jával. Vjacseszlav Zajcev, a neves szovjet divatkonstruktőr kö­szönti a magyar nőket, és divat- képet is küld számukra a lap hasábjain. Moszkva közelében van az az úgynevezett nyúzópálya, ahol nemcsak a Szovjetunióban, ha­nem a KGST-országokban gyár­tott gépkocsikat is kipróbálják, mielőtt áttérnének a sorozatgyár­tásukra. A képes riport bemutat­ja ezt az érdekes világot, ahol rafinált nehézségi fokú útszaka­szokon nyűvik-nyúzzák a külön­féle gyártmányokat. A gazdag összeállítást kiegé­szíti a szokásos orosz nyelvű ol­vasmány, a levelezési rovat, a ke­resztrejtvény, és egy új, nagysza­bású rejtvény, amely a KGST- vel kapcsolatos kérdésekre vár választ az olvasóktól. SZOVJETUNIÓ Egy moszkvai gépgyár néhány dolgozójának példáján keresztül ismerteti a folyóirat, milyen kö­vetelményeket tűz tagjai elé a Szovjetunió Kommunista Pártja. Hogyan javult a szovjet laká­sok komfortfokozata az utóbbi évtizedekben? Milyen az arány az állami és a szövetkezeti lakások között? Milyen törvényes bizto­sítékai vannak az igazságos la­káselosztásnak? Hogyan támo­gatják a magánerőből történd építkezést? Ezekre a kérdésekre ad választ az Otthonteremtés stratégiája című cikk. Egy sokat ígérő építési eljárás átvételéről tájékoztat a Tolna megyei Állami Építőipari Válla­lat és a Tambovi Házépítő Kom­binát együttműködéséről szóló beszámoló. A magyar témájú oldalakon beszélgetés olvasható Voksán Jó­zseffel, a Pedagógusok Szakszér- vezete titkárával. Terjedelmes riportban számol be a lap a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza tevékenységéről. SZOVJET IRODALOM A márciusi szám közli Irina Raksa: Messze van-e még Csukcsföld? című kisregényét. Aiekszandr Piszmennijtől három rövidebb elbeszélés jelent meg. A folyón című novella hőse egy öntőmunkás, aki — ki tudja, há­nyadszor — kilép munkahelyé­ről ... A Szerelem? ... De mi az a szerelem? című abban a sza­natóriumban játszódik, ahol egy fiatalember a mindenes. Az ide­érkező, unatkozó nők körüldön- gicsélik ... A Hajnalban című elbeszélés két barát hajnali hor­gászatát eleveníti fel. A folyóirat új szerkezeti egy­séggel bővült: A csillagok útján rovatban tudományos-fantasztU kus elbeszélések látnak napvilá­got. A bevezetőben Alekszej Leonov űrhajós szól a műfaj sa­játosságairól, saját élményeiről. Genrih Altov: Kilenc perc című sci-ft novellája azt érzékelteti, hogy a hosszú csillagközi utazás­ról visszatérő űrhajósok mit éreznek, mit gondolnak, amikor leszállásuk előtt kiderül, hogy a Föld nevű bolygó eltűnt, nyoma sincs. Marietta Saginyan a század elejének forrongó Oroszországá­ban érett íróvá. Kortársainak, a szovjet-orosz művészeti élet ma már klasszikus nagyjainak alak­ját eleveníti meg önéletírásában, amelyből Ember és idő címen kö­zöl készleteket a lap. A Bartók Béla emlékezete cí­mű rovatban — a műhelybeszél­getések mellett — szovjet zene­művészek nyilatkozatait ■ olvas­hatjuk, valamint Breuer János tanulmányát Bartók és a szovjet zenekultúra kapcsolatáról, és Ga­lina Cselombityko áttekintését a szovjet színpadokra állított Bar- tók-balettekről. SZPUTNYIK Nagy horderejű kérdéssel fog­lalkozik az idei harmadik szám nyitóanyaga. Címe: A lenini úton. Lenin szerint — emlékeztet az írás — a szocializmus eszméje a háború nélküli világ. A gyilkosok csak parancsra várnak ... címmel a lap közli Lev Szmirnovnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága elnökének az írását, amely Kambodzsával és e távoli ázsiai ország népének sorsával, múltjával és jelenével foglalkozik. Amikor vihar tombol a tenge­reken és az óceánokon, a kapi­tányok védett helyre vezérelik hajójukat. A mentőosztagok azon­ban éppen ekkor futnak ki a tengerre. Osztoznak a bajban címmel a folyóirat ismerteti Vla­gyimir Sztrugackij izgalmas nap­lóbeszámolóját a bátor szovjet tengerészek egyik csoportjáról. Mivel fűtjük lakásainkat a következő évszázadban? Van-e jövője az atomerőműveknek? Ezekre a kérdésekre keres vá­laszt A holnap tűzhelye című írás. A Megfékezi-e az orvostudo­mány korunk „járványát"? című írás témája a szívinfarktus. A nagy nemzeti feipezsdülés buzog a bajai olvasó-levélben: „Érdekesebb báljaink nyitányául szolgált a magyar egyenruhás lel­kes polgárság által rendezett szer­telenül- népes táncvigalom ... öröm volt látni a nemzetiség szel­lemétől áthatott nem magyar ajkú polgárokat a magyar testvéreik­kel a népszerű csárdást verseng­ve járni lelkesen.” Kun-halasi tudósitványt is ta­lálunk a Pesti -Divatlapban. A „szün óra alatt felpattogtatott pezsgősüvegek lelkes ifjainkból legderültebb kedvet csalván ki”, szívesen fogadták a híres Alajos „Küldöttséggel jöttek fővárosunkba” •Már az 1848. március huszon- egyediki számban hírelik: „A jászkunok és békésszarvasi köz­ségek küldöttségekkel jöttek fővá­rosunkba, hiteles tudomást venni mozgalmainkról, valamint Kőrös és Kecskemét községei, úgy ezek is szükség esetére fegyveres se­géderőt nyújtani ajánlkoztak. Ez arra mutat, hogy a magyar nép mindenütt kezet fogva ünnepli a szabadság diadalát”. Heltai Nándor Édes és keserű a népdalversenyről Igaza van Sárosi Bálintnak és Lengyeléi Miklósnak: az 1981-es Páva-versenyen helye van az értékes dalokat újszerűén meg­szólaltató, tolmácsoló előadóknak, együtteseknek. De igaza van Ols- vai Imre népzenekutatónak is. Szerinte az életmódúkból, indít­tatásukból következően a népdal­lal természetesen kifejezési esz­közként élő nemzedékek lassan elmennek. A huszadik-huszonne­gyedik órában vagyunk. Egyre kevesebben lesznek, akik még „elevenben” hallották a lakodal­mi nótákat, a siratókat, a mun­kadalokat. Bartók és Kodály — Olsvainak a VII. kecskeméti népzenei talál­kozón kiadott szöveggyűjtemény­ben rögzített véleménye: — nem­csak feltáró tudósok voltak, ha­nem olyan pedagógusok, zene­szerzők, akik minden módon igye­keztek a maga eredeti kereteiben elhalót visszaéleszteni. A kecske­méti népzenei találkozóknak „ép­pen az a jelentősége, hogy állan­dóan szembesíti az öröklött, ere­deti népzenével, a született népi előadókkal a követőket, a nyo­mukba szegődőket. Legyen ez mindig ünnep, olyan 'szent isko­la’, ahol anyanyelvűnk eredeti építőköveit találjuk, áhítattal les­sük és igyekezzünk elsajátítani.” Ez a dolga, ez lenne a tiszte a Magyar Televíziónak, a Magyar Rádiónak! Lassan, fájdalmas késéssel is­merte föl hivatását legnépszerűbb tömegközlési rendszerünk. „A lelke mélyén” ma sem hiszi el, hogy a népdalműsorok sok-sok nézőnek-hallgatónak igaz él­ményt jelentenek. 1966-ban hir­dették az első táncdalfesztivált, a Nyílik a rózsát pedig csak har­minc hónap múlva. Többet ártot­tak vele, mint használtak, mert egyenlőségi jelet tettek a nótázás és a népdalok közé. A Pává-t — a közvélemény nyomására — tizenegy esztende­je bocsátották útjára. (Korábban a népzene hiteles művelőinek első találkozójára négy percet szánt a tévé, kettő maradt belőle; a másodikra hármat.) Szinte az egész országot megmozgatta a máig felejthetetlen műsorsorozat. A tévé megtalálta az alkalmas formákat, az alkalmas embere­ket. Az átütő siker sem szorította vissza azonban a tévé belső kö­zegellenállását: egyre inkább megfosztódott a Páva sajátos szí­neitől. Kirostálták mindazokat, akik szív szerint is kötődtek a hagyományokhoz, meggyőzően népszerűsítették „a százhangú or­gonát”, jó kertészként gondozták a népművészet régibb és újabb hajtásait. Éppen az bizonyítja a Páva­mozgalom hatalmas energiáját, lehetőségeit, hogy ilyen körülmé­nyek között is úgy sikerült ez a negyedik, ahogy. A hétfő esti dön­tő feledtette az „őrzők” és „az újjáélesztők” rossz arányait. („Az új arcok [? szerk.] keresésének” túlhajtásával is magyarázható, hogy érzésem szerint arra érde­mes parasztegyüttesek, nótafák maradtak ki a versengésből.) Faragó Laurához, Budai Honához hasonló tehetségek nélkül is meg- ragadóan gyönyörű dalokat hall­hattunk, hivatott, a népművésze­té volt hosszú-hosszú percekig a képernyő, örvendezett a szívünk — mint a bíráló bizottság elnöke, Rajeczky Benjamin mondotta — a méltán nagydíjas hollókői asz- szonykórust nézve-hallgatva, vagy a fedémesieknek tapsolva, vagy a Csobolyó együttes bájos, friss műsorán lelkesedve. (A pontszá­mok is tükrözték, hogy a közös­ségi dalok közösségi megszólalta­tása sikerült jobban, hatott él­mény esebbnek.) A hétfőn este sugárzott műsor majd mindegyik énekes-muzsikus közreműködője tudása javát adta. Szvorák Katalin és Balogh Már­ton (a nagydíjas) bizonyára más­kor is gyönyörködteti a nézőket kulturált, érlelt, sajátos énekével. (Legközelebb a szerencsétlen el­nevezésű gálaesten. A szó hangu­lata mérgesen felesel az ilyen találkozók, ünnepi alkalmak iga­zi tartalmával. Sajnos, nincs már Ortutay Gyula, aki annak idején Kecskeméten nem bírta cérnával, és a főpróbán megkérte Kudlik Júliát: — Legalább ilyenkor ne „produkciózzanak”, ne „gálázza- nak”. Szelíd, béketűrő, diplomati­kus kulturális vezető, jókedélyű politikus volt, de bizonyos ese­tekben nem ismert tréfát. Jól neveltek vagyunk, most senki sem szólt rá a műsorvezetőre, hogy maradjon a háttérben, a rutinszerű, ötlettelen, szívtelen (tetszenek érteni, hogy gondo­lom?) rendezés ne zavarja meg a muzsikával, a dalokkal, a gyö­nyörű ruhákkal fakasztott örö­met. Milyen szívesen nézegettem vol­na a képi üresjáratok helyett a meghívott idősebb népművészeket, ha nem feledkeztek volna meg róluk, milyen szívesen hallgat­tam volna a semmitmondó „zsü- rikukucskálás” helyett ízes beszé­düket. Megszólalhatott volna Cserey József tanár, aki' fölké­szítette a KISZ KB különdíjára érdemes, kitűnő, zamatosán ének­lő kalocsai lánykórust, az I. Ist­ván óvónő-szakközépiskola diák­jait. A kecskeméti Óvónőképző Intézet közönségdíjas, II. helye­zett Kövesdi Évája is nyilván so­kat tanult a jó szellemű, a tanu­lókat művészetünk tiszta forrá­saihoz elvezető felsőfokú taninté­zetben, ahol olyan hozzáértő szakemberek foglalkoznak a ha­gyományápolással, mint Kálmán Lajos. 'Ezúton is gratulálunk a kalo­csaiaknak és Kövesdi Évának. ■Nem feledkezhetünk meg az első fordulókat is vállaló rádió közre­működéséről. Vitatkozom Petro- vics Emillel: a tévét nem illeti a műsorsorozatért különös elis­merés, „menlevél”: kötelességét teljesítette. A jó szándékot meg­engedem, de azért annyit illene tudni, hogy más vázába való a mezei virágcsokor, másba a ker­ti virág. H. N. Megvételre felajánlunk 100 darab 8 fm-es használt villanyoszlopot a hozzátartozó betongyámmal együtt. Egységára oszloponként 884 Ft, betongyámonként 146 Ft + 14 % kezelési költség. Érdeklődni lehet: MÁV Szertárfőnökség, Kecskemét, Kandó Kálmán u. 34. Naponta 8—15 óráig. 22851 A szabadidő-ruházat nélkülözhetetlen kelléke a mikro kord és kordbársony! Tizenkét színből válogathat a SZEGED NAGYÁRUHÁZ méteráruosztályán Brazil kordbársony 140 cm széles 280,— Ft Kínai kordbársony 90 cm széles (egyszínű és milfiőr mintás) 150 — 163, — Ft-ig Legyen ön is rendszeres vásárlónk! 428

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents