Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-10 / 58. szám

1981. március 10. • PETŐFI NÉPE • 3 KECSKEMÉT-SZÉCHENYIVÁROSBAN Vevők és eladók Az éremnek — mint tudjuk — két oldala van. A kereskedelemnek is, ahol a pult mel­lett vevők és eladók állnak — olykor-olykor nem is barátságosan — szemben egymással. A vásárlóközönség megfelelő áruválasztékot és udvarias kiszolgálást vár. Tudja-e ezt tel­jesíteni a kereskedelem? Egészséges verseny Kecskeméten a Széchenyiváros legújabban épült negyedében élő több ezer lakónak évekig úgy tűnt, hogy vásárlói joga legfel­jebb csak papíron létezik. Hiába a rendelet, hogy a tej- és kenyér- árusításra kijelölt üzletekben a nyitástól a zárásig elegendő tej­nek és kenyérnek kell lenni, ha nem cipelték munkaidő után ha­za a város túlsó feléről, bizony hoppon maradtak. Az egy-két zöldségboltban, az Irinyi utcai büfében gyakran már a délelőtti órákban elfogyott minden. Aztán sorra nyíltak az üzletek. Az állami gazdaságok boltja az Akadémia körúton, a ZÖLDÉRT üzlete a Pákozdi csata utcában, s végül, a múlt év decemberé­ben az UNIVER ÁFÉSZ ABC- áruháza. Nemcsak a széohenyivá- rosiak, hanem a városközpontban lakók is tapasztalhatták a válto­zást : előzékenyebbek, udvaria­sabbak az eladók, a boltok na­gyobb áruválasztékkal igyekez­nek megtartani vevőiket. • Tágas helyi­ség a kecske, mét-széchenyi- városi UNIVER ABC-áruház. Zárás után két perccel • Négy vállalattól szerezzük be az árut — mondja Komlós József. 0 Hétköznap déltájban a húsosztályon. (Tóth Sándor felvételei) Nem tévedés, zárás, azaz este hét óra után két perccel a szé- chenyivárosi szövetkezeti áru­házban még . három pénztáros dolgozik. Mindegyik előtt még legalább öten-hatan állnak. Természetes ez? Mit szól ehhez Komlós József üzletvezető? — Azt, hogy este hétig vagyunk nyitva. Tehát, aki egy perccel zárás előtt érkezik, azt még ki kell szolgálni. Akkor is ezt mon­dom, ha tudom, hogy az ABC- áruház dolgozói is sietnének ha­za, várja őket a család. Legfel­jebb szerény óhajként megjegy­zem, hogy aki ilyen későn érke­zik, az igyekezzen bevásárolni. Nekünk is meg kell értenünk, hogy sokan későig dolgoznak, és ha nem kapnak meg mindent, te­hát a tejet, kenyeret is, akár este hétkor, akkor legközelebb nem lesz hozzánk bizalmuk, és elmen­nek máshova. — Mennyi a napi forgalom? — Most 130 ezer forint körül van, szombaton ennek a duplája. Az évi ötvenmilliós forgalmunk­ból tizenegymilliót terveztünk az első három hónapra. Ezt teljesí­teni fogjuk. — Azért kevesebbet, mivel új- az üzlet? \ — Korántsem. Harmincéves kereskedői tapasztalatból tudom, hogy bár az élelmiszerek olyan áruk közé tartoznak, amelyeknek az alsó és felső határa között ki­csi az eltérés, ilyenkor keveseb­bet vásárolnak belőle. A téli ruha többe kerül, sőt szezon végi kiárusítás is van, másra költik a pénzüket az emberek. Különösen érvényes ez a lakótelepen, ahol népesebbek a családok, az QTP- kölcsönök, a különböző befizeté­sek elviszik a fizetés nagy részét. — Az emberek kényelmesen szeretnek vásárolni. Ez a néhány üzlet — bár még korántsem ele­gendő — azonban versengésre ösztönöz. Mit tesz az új ABC személyzete, hogy megtartsa a már ideszokott vevőket? — Abból indulunk ki, hogy nagyon sok a kisgyermekes szü­lő, aki a munkából hazaérve nemcsak mindent szeretne egy helyen megvásárolni, hanem siet is. Az élelmiszereken kívül vas- és műanyagárukat tartunk, ház­tartási eszközöket, kozmetikai cikkeket. Március elsejétől, kí­vánságra, könyvet is. öt pénztá­runk mellé még szeretnénk egyet beállítani, mert a csúcsidőszak­ban mégis sokat kell várakozni előttük. Mozdulatlan futószalag — Ha már a pénztáraknál tar­tunk. A futószalag megkönnyíte­né a pénztárosok nagyon nehéz munkáját Nemcsak ebben az üz­letben, hanem a többiben is rit­kán használják. Miért? — A futószalag sürgeti a ve­vőt. A berendezésnek ugyanis úgy kellene üzemelnie, hogy a vásár­ló egyenként rakja rá az árut, s közben a pénztáros blokkolja az összeget. Nem telik el több idő, amíg az árut az egyik kosárból a másikba teszi a pénztáros, mint­ha a futószalagra helyezi. Más­részt a vevők nem tudnak olyan gyorsan elrakodni, és a portéka Összetorlódik. Van, aki szereti átnézegetni azt, hogy mit vett és mennyiért. — A pénztárosok közismerten több mázsa súlyt emelnek meg naponta. Itt lenne a munkájukat megkönnyítő technika, ami nem is olcsó. Bár kétségkívül az a legdrágább, hogy nem használ­ják. Mint vásárlók, gyakorta ta­pasztaljuk, előző vevőtársaink nemhogy segítenének a pénztá­rosnak, még saját kosaraikat sem viszik arrébb. Ott tornyosul gyakran hat-hét is egymáson a •pénztárpulton. Jól van ez így? — Mindenesetre, az a köteles­ségünk — válaszol az üzletvezető —, hogy az itt dolgozók udvaria­sak, figyelmesek legyenek. S ha már itt tartunk, egy hiedelmet is szeretnék eloszlatni. Mivel a vá­rosközpont Dobó István körúti szövetkezeti élelmiszerüzletével egy napon nyitottunk, elterjedt az a vélemény, hogy a kereske­delmi dolgozók javát oda vitték. Nem így van. Negyvennégyen működnek itt nálunk, 75 százalé­kuk szakképzett. Ez olyan arány, amilyet kevés üzletben lehet ta­lálni. — És az áruellátás? Van-e rá panasza? — Négy helyről, a Skála-Coop- tól, a kecskeméti, a dunaújvá­rosi és a ceglédi nagykereskedel­mi vállalattól szerezzük be az árut. Ami hiányzik és nagyon ke­resik a vevők, az általában tőkés importból származik. K. K. SZEMELVÉNYEK EGYKORÚ ÚJSÁGOKBÓL ÍGY ÉLTÜNK 35 ÉVE — Gyorsul az életritmus, gyorsul az infláció (Nehezen jutottam az élet újraindulását, a háború utáni eszmélkedést idéző sorozat mostani folytatásához elegendő forráshoz. A papírhiány miatt ritkán jelentek meg a vidéki lapok, egyik-másik két-három hónapos szünetelésre kény­szerült. A rossz papírra nyomott sajtótermékekből kevés maradt meg. Az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteménye a leg­teljesebb, de ez sem hiánytalan. A Várra váró nemzeti könyvtárunk csökkentette az olvasótermi nyitvatartási; meg­kezdték átköltözésük előkészületeit. Zárt ajtókra találtam legutóbb, így ezúttal — kivételesen csak a négyoldalas Kecskeméti Lapokban tallózhattam. A következő folytatás­ban főként hajdani bajai, kalocsai híreket csokrozok) Móricz-est Keresztúri Dezső kultuszminisz­ter élvezetes előadása volt a Mó­ricz Zsigmond est kiemelkedő ese­ménye. Keresztúri Dezső az iró, megragadó közvetlenséggel, bel­ső átéléssel, valóban írói hivatás- tudattal világította meg nagy előd­jének alakját... Az est másik illusztris szereplő­je Illyés Gyula, legnagyobb élő költőink egyike, három versét ol­vasta fel a maga különleges egyé1 ni hangján, lélekhezszóló hatás­sal. (1946. február 24.) Egy fizető vendég volt... — Hogy él ma a színház? — tettük fel most a kérdést Szakoly igazgatónak. — Úgy, hogy például tegnap este is elmaradt egy előadás, mert összesen egy fizető néző volt. Egyébként III. 5-én visszahurcol- kodunk a színház épületébe, ott teljesebb illúziót adhatunk a né­zőknek. . (1946. február 28.) Itt a milliós! A Nemzeti Bank kibocsátotta az egymillió pengős bankjegyeket. A barnáskék bankjegyek egyik oldalán. Kossuth Lajos mellképe látható, a másik oldalon egy ba­latoni táj. (1946. március 3.) Kecskemét drágáhb, mint Budapest A kecskeméti piac már régóta a vidék legdrágább .piaca, sőt je­lenleg még Budapestnél is drá­gább. A fővárosban például a Ga­ray téren egymillióért lehet ét­olajat kapni, 400 ezerért pipere- szappant, amit nálunk egymilli­ón felül árulnak ... Most sok fe­ketéző fordított akcióba kezd. Pestről hozzák az árukat és itt feketézik el. (1946. .március 7.) Naponként közlekedik A közlekedési minisztérium hi­vatalosan bejelentette, hogy Bu­dapest és Szeged között forga­lomban lévő vonatpár ezentúl na­ponta közlekedik. (1946. március 10.) Tisztogatni kell az utcákat! ... a főkapitányság vezetője rendelkezést adott ki, szigorúan előírva minden ház 'lakosainak, hogy .házuk előtt a járdát és az úttestnek a házhoz tartozó fele ré­szét haladéktalanul tisztogassák meg. A rendelkezés végrehajtását a rendőrség közegei ellenőrzik és a mulasztók ellen nyomban meg­indítják az eljárást. ’ (1946. március 10.) Hirdetések Bakancsot, pokrócot adnék cse­rébe malacért vagy kukoricáért. Jó állapotban lévő kerékpár el­cserélhető élelemért, esetleg el­adó. Szombat éjjel egy szamár elve­szett. Hatcsaládú hadirokkant összes vagyona. Kérem az értesí­tést a... Szappanfőzéshez ha nincs szó­dája, szappannak valóját becse­rélem szappanra. Értesítjük a bombakárt szenve­dett közönséget, hogy a helyreál­lítási munkálatokat anyag hozzá­adásával vállalja a Kecskeméti Építőmunkások Termelő Beszer­ző és Értékesítő Szövetkezete. Tizenkét rendőrposztot állítottak föl a városban Kecskemét különböző pontjain 12 rendőrposztot állítottak fel, részben biztonsági szolgálat cél­jaira. Ezeken a posztokon ott tel­jesít szolgálatot éjjel-nappal a rendőrőrszem. (1946. március 14.) Március 15-e Kecskeméten Az 1848-i márciusi események emlékét ünnepelte pénteken dé­lelőtt Kecskemét népe. A Kossuth- téren a Nemzeti Bizottság rende­zett ünnepélyt hatalmas tömeg előtt. A Himnusz elhangzása után Petőfi Nemzeti Dai-át szavalta el Ziana Dezső. Tóth László polgár­mester ünnepi beszédében hang­súlyozta, hogy 1848-ban a nemesi forradalom felülkerekedett a szo­ciális forradalmon. Maga Kossuth is a nemességre épített az ural­kodóház és a nemesség elleni harcban. (1946. március 17.) Összeállította: Heltai Nándor NÉPFRONTKONGRESSZUSI KÜLDÖTT Herczeg Imre, Kecelről Noha Herczeg Imre csak hu­szonhat éves, lassan tízesztendős mozgalmi múltra tekinthet visz- szer. 1972-ben kezdett el — ahogy mondja: — „mozgolódni a KISZ- ben”. Alapszervezeti titkárként kezdte, majd katona volt; a két év rengeteg tapasztalattal gazda­gította. Mi sem mutatja ezt job­ban, mint hogy az ifjúsági szer­vezet szakszövetkezetbeli tagsá­ga rövidesen háromszorosára nőtt. 1979-ben Kiváló KlSZ-szer- vezet zászlóval jutalmazták a kö­zösség, Aranykoszorús KISZ-jel- vénnyel pedig Herczeg Imre munkáját... A megye egyik legjobb közös gazdasága, a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezet központi gép­műhelyének dízeladagoló és sza­bályozó szerelője családi példát követ: nagyapja 22 évig volt já­rási tanácstag, apja most is tagja a nagyközségi tanácsnak, és ta­valy őt is megválasztották ... Le­het, hogy a hagyomány folytatá­sát várják tőle a keceliek; lehet, hogy KISZ-es munkáját isme­rik el, de az sem kizárt, hogy arra alapoznak: aki jól képvi­selte őket a IX. békekongresszu­son, az tanácstagnak is igen meg­felelő ... Találgatások helyett maradjunk annyiban, hogy a ro­konszenves fiatalembert 1980 végén a Hazafias Népfront nagy­községi bizottsága elnökének vá­lasztották, a megyei népfrontér­tekezlet pedig küldöttnek dele­gálta a HNF VII. kongresszusára. — A népfrontmunka napi gya­korlatával most ismerkedem, s több fontos feladatot tűztem ma­gam elé. Ezek közül a legfőbb­nek tartom, hogy minél nagyobb lendületet adjak — illetve a nép­frontbizottsággal együtt: adjunk — a község fejlődésének. Van teendő bőven... Az elmúlt he­tekben levelet írtunk a tanácsta­goknak, arra kérvén őket, térké­pezzék föl az illegális szemét­lerakodó helyeket a faluban. Meg­hirdetjük ugyanis a községtaka­rítási napot, amihez a helyi üze­mek gépeket is adnak. Már két éve nálunk rendezik az országos kettősfogathajtó bajnokságot, az idén Kecel lesz a színhelye a Közép-európai Duna Kupának — ez sem akármilyen feladat. — A kiskőrösi járás lakosait a közvélemény elég visszahúzódó­nak tartja, igaz ez? — Szerintem nem. Igaz, hogy itt az átlagosnál magasabb a jö­vedelem, de ez az igények nö­vekedésével jár, no és azzal, hogy ki-ki hajlandó tenni is a közös ügyekért. A keceli vízmű társa­dalmi munkában készült, jó né­hány utat a lakosok hozzájáru­lásával lehetett szilárd burkolat­tal ellátni. A hívó szót Kecelen wr is meghallják! Egy hónap múlva adjuk át a megyében is egyedül­álló nevelési központunkat, két éven keresztül minden polgár két napot dolgozott érte — most szervezzük egy új iskola építé­sét is. . — Hát... Meg kell gondolni, hogy annyi ember előtt merjen-e beszélni ■ az ember ... Ha meg­gondolom magam, akkor a fiata­lok helyzetének alakulásáról, a szakszövetkezeti rendszerről szá­molnék be. Máshonnan azt hallja az ember, hogy egyre kevesebb fiatal dolgozik a mezőgazdaság­ban, nálunk nem ez a helyzet. Hozzáértő, tetterős ifjak vannak nálunk, s ez nem kis mértékben a szakszövetkezetnek köszönhe­tő. Néhány éve új telepítésű sző­lőt jelölt ki háztájiként, ez nagy vonzerőnek bizonyult, s ekkor erősödött meg a KISZ is. A leg­korszerűbb AFIT-szervizekkel versenyre kelhet a központi gép­műhelyünk — a szakemberre szükségünk van, és szaktudását meg is tudjuk fizetni. — Munkája közvetlen hatással lehet az energiatakarékosságra ... — Igen, a traktorok, egyéb dí­zelüzemé gépek egyik legfonto­sabb része az adagolószabályozó. Egy MTZ egy nap alatt teljes ter­helésnél megeszik 80 liter üzem­anyagot, ki lehet számítani, hogy egyszázalékos megtakarítás is mekkora mennyiség. A pontos adatot nem tudom, de csaknem 9000 liter gázolajat sikerült ta­valy az 50 traktornak, 19 IFA- nak, 4 busznak és nyolc kom­bájnnak megtakarítania, ebben a sofőrök mellett egy pici szere­pem talán nekem is volt... Herczeg Imre és felesége épít­keznek, közben a fiatalember gondoskodik önmaga továbbkép­zéséről is: Kiskőrösön, a szak­munkások szakközépiskolájában az idén teszi le az érettségi vizs­gát. A nagyközségben nagyon so­kan ismerik, nem csoda, hiszen tősgyökeres keceli. Készül, na­gyon készül a népfrontkong­resszusra, ahol egész szülőfalu­ját képviseli... B. J. Nemzetiségi népzenei fesztivál Az idén április 10—12. között rendezi meg a Magyar Rádió ha­gyományos nemzetiségi népze­nei fesztiválját. A rendezvényso­rozatnak ezúttal is Békéscsaba ad otthont. A fesztivál nyitóhangversenye a Bontók-centenáriumot köszön­ti, kifejezve, hogy Bartók Béla tudományos és zeneszerzői mun­kássága jelentősen hozzájárult a nemzetiségi népdalhagyomány megőrzéséhez. Naponta két-két nemzetiségi csoport tart bemutatót az ifjú­sági és úttörőházban. Április 11- én a délszláv és a német nem­zetiségi népi énekesek és zene­karok lépnek fel, akik Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Sopron, Pest, Vas, Veszprém és Zala me­gyéből érkeznek az alföldi vá­rosba. Másnap a román és a szlovák nemzetiségiek Békés, Borsod, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár megyei képvi­selői mutatkoznak be. A műso­rokat a rádió hangszalagra rög­zíti, és április 29. és május 3. kö­zött sugározza. A rendezvény idején a megye- székhelyről jelentkezik a Ki nyer ma? zenei vetélkedő. Az első nemzetiségi nép­zenei fesztivált 1972-ben ren­dezte meg a rádió. Az el­múlt időszakban mintegy hatvan énekes és hangszeres szó­lista, duó és trió, s ugyanennyi együttes, kórus és zenekar, össze­sen csaknem kétezer szereplő veit részt a rendezvényeken az ország szinte valamennyi megyéjéből. A Bartók-évforduló moszkvai programja Ünnepségsorozattal emlékez­nek meg a szovjet fővárosban Bartók Béla születésének 100. év­fordulójáról. A megemlékezések már a jövő héten megkezdődnek: a moszkvai konzervatóriumban, ahol egykor hangversenyt adott, kiállítást nyitnak Bartók életé­ről, munkásságáról. Az évforduló alkalmából kiváló magyar mű­vészek közreműködésével hang­versenyt rendeznek hazánk moszkvai nagykövetségén és a KGST-palota dísztermében. A Bartók-ünnepségek egyik csúcspontja a moszkvai Nagy Színház bemutatója lesz: Andrej Petrov koreográfiájával március 26- án mutatják be — a színház vezető táncosainak felléptével — A fából faragott királyfi című táncjátékot. A balett egy műsor­ban kerül sorra Bartók operájá­val, A kékszakállú herceg várá­val, amelyet a színház tavaly tű­zött műsorára. A rákövetkező napon, március 27- én avatják fel a konzervató­riumban Bartók szobrát. Ezt kö­vetően ünnepi hangversenyre ke­rül sor. VOLÁN 9. SZ. VÁLLALAT hivatásos gépjárművezetői tanfolyamot szervez 1981. ÁPRILIS 8-1 INDÍTÁSSAL. Jelentkezni lehet: a vállalat oktatási csoportjánál, Kecskemét, Csáktornyái utca 4—6. 908

Next

/
Thumbnails
Contents