Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET

Díszlet- és jelmeztervező

a „szomszédból” | Rátkai Erzsébettel

'Számára fontos intézmények közelében töltötte Rátkai Erzsébet fiatal élete nagyobb részét.

Tanulóasztalától az ének-zeneire pillanthatott. Nyolc évig járt a lakásukkal átellenes iskolába. Nagyszobájuk ablaka a színházra né- zett, a kisszobáé a kamarára. A két névadót, a magyar színházművészet meghatározó nagyjainak egykori szülőházát képzeletben összekötő mintegy kétszáz méteres egyenes közepe táján él ma is az ifjú díszlet- és jelmeztervező.

Végül is a tévé és a film vonzotta a színházhoz.

— Sokszor készítettek felvételeket, műsorokat, filmeket a kecskeméti ének-zeneiről. Már kisdiákként megfogott ennek a világnak erős levegője, sajátos légköre.

Szappanos tanár úr tanúsíthatja; már tíz-tizenkét évesen szívesen rajzolgattam. Osztálytársaim is emlékezhetnek rá, hogy az elsők között nyújtogattam a kezemet, ha közös színházlátogatást szerveztek.

Bárhogyan töröm a fejem, nem tudom megmondani, hogy pontosan mikor találkoztak ezek a hajlamok, ezek a vágyak, mikor találtam meg hivatásomat. Sokáig belsőépítésznek készültem. A színház valahol az ösztöneimben bujkált. Jelmezeket rajzolgattam. Furcsa divattervezés volt, több volt benne a fantázia a realitásnál.

— A szegedi képzőművészeti gimnáziumban tudatosult elhatározása: díszlet- és jelmeztervező . lesz bármi áron?

— Jól mondja. Ha kell, öltöztetőként kezdem, de megtanulom ezt a szakmát; így döntöttem az érettségi évében. Hosszú szünet után ekkor hirdettek ösztöndíjat céljaimmal harmonizáló szovjet felsőoktatási intézményekbe. Jelentkeztem azonnal. Jobban is sikerülhetett volna a nyelvvizsga: elutasítottak. Szerencsém volt: Pozsoynba is kerestek pályázókat.

— 1974 őszén tehát már a szlovák fővárosban tanult. Az elmúlt évtizedben új irányzatok honosodtak meg a díszlet- és jelmeztervezésben. Mit érzékelt mindebből főiskolai évei alatt?

— Kezdetben az úgynevezett leningrádi és a cseh iskola hatott. Az előbbit a festőiség jellemezte, az utóbbit a felhasznált anyagok gondos, sajátos szempontú megválasztása. Szívesen alkalmazták a műanyagipar újdonságait, kedvelték a könnyű, hajlítható fémeket. Általában semleges, egy- egy adott tértől és időtől viszony# A Berket, vagy Isten beesülete jelmezei.

• A Fehér házasság díszletterve. (Méhesi Éva felvételei)

9 A Ziska-val vizsgázott.

lag független, elvonatkoztatott játéktereket hoztak létre. Akkor nagyon tetszett mindez, most másként ítélem meg ezeket az irányzatokat.

— Mi magyarázza szemlélet- változását?

— Megismerkedtem Kocsergin és Borovszkij munkásságával! Általában mélyebbre jutottunk a színházcsinálás elméletében. Számomra mindez az úgynevezett funkcionális díszlet- és jelmeztervezés elsőbbségét jelenti. Vagyis arra törekszem, hogy munkám pontosan szolgálja az előadás céljait, másként fogalmazva, alkotóelemei is az egészet szolgálják. Mindez feltételezi a rendező és a tervező legteljesebb együttműködését. Jelenetről jelenetre, csomópontról csomópontra mindent megbeszélünk. Minden tárgy, minden kitalált vagy felszínre hozott jelkép a színész, a rendező és a tárgy viszonyában alakul ki.

— Ugorjunk egy nagyot, mert érzésem szerint A fehér házasság erőteljes példája az imént elmondottaknak. Hadd mondjam el én, Beke Sándor hívta Kecskemétre, aki már a pozsonyi főiskolán megismerte. A Ziska-val vizsgázott jelmeztervezőként.. A Félkegye Imű nézőinek jsy fpUünt, • hogy ■ új. erőteljes egyéniséggel gazda- gult a kitűnő kecskeméti jelmez- tervezői gárda.

— Említette a Rózewitz-dara- bot. A színpadon hullámzó dunyhák akkor válnak jellemzővé, akkor kezdenek igazán „élni”, amikor színészekkel telik meg a tér, akkor jön létre a ruhák és a színészek különleges kapcsolata. Így látta maga is?

— Így! Sikerült érzékeltetnie a tisztaság, az ünnepélyesség színének, a fehérnek és az ággyal kapcsolatos képzeteknek a vias- kodását.

Búcsúzóul művészi programjáról kérdezem.

— Haragszom az ügyeskedőkre, a blöffölökré, csak megalapozott munkától várható eredmény. A formát igyekszem mindig a tartalomból kibontáhi, amihez az elemző megközelítést tartom a legjobb módszernek.

H. N.

ANTALFY ISTVÁN

Olvastam verset

Olvastam verset jó ebédről, túróscsuszáról és pacalról, pálinkáról és söritalról, s arról, ki lefordult a székről, annyit evett.'

Mit is idéz föl

bennem e mű, és mibe hajszol, hogy én most versben írjak arról: mi maradt meg a vers ízéből...?

Kell étel és ital. Az élet ebből is áll. Tudom, hisz élek.

De engem mindig az vígasztalt, hogy nem az asztal, — a terített — a fontos, és nem is az ízek, de: kik ülik körül az asztalt!

:«:ssss»9íffl

ÍSSSS

TORNAI JÓZSEF ÚJ KÖTETE

„Nap jár a homoktetőkön”

Alig múltam tízéves, amikor először láttam, hallottam élő írót. Gyermeki képzeletem az íróról addig hősi lobogású forradalmi verseket előadó, tüzes szemű különleges lényt festett. Csalódtam. Ezt azonnyomban, oldalba bökve társamat, így fejeztem ki: „Te, ez úgy beszél, mint a többi felnőtt — csak szebben!” Ez jutott eszembe, amikor Tornai József legújabb — prózai — kötetét elolvastam, aki szóvarázsló módjára emlékdarabokat szed elő kincsei közül, és olyan természetes gesztussal mutatja meg olvasóinak, hogy óhatatlanul elkezdünk kutatni saját múltunkban is.

,.Egy tér, vagy egy utca idővel éppúgy megváltozik, mint barátaink, szerelmeink arca. Talán többet mondok, ha hozzáteszem: a ‘kapcsolatunk viszont fönnmarad velük, mert érdekelnek, emlékeink fűződnek hozzájuk, úgy, hogy változásaik a saját változatban nosztalgiánkat tartják ébren" — írja Tornai. Mégis nagy hiba lenne, ha valaki, a most divatos nosztalgiahullám egyik darabjának gondolná a „Nap jár a homoktetőkön’’ címen megjelent szép kötetet. Nem is merész ívű történelmi tabló, és nem memoárkötet. Pedig írhatott volna Tornai azt is; hiszen közelebb volt a húszhoz, amikor 1944 végén hazafias kötelességre hivatkozva behívóparancsot ragasztottak a falra, és a kamaszokat _is értelmetlen hősiességre buzdították. „Hosszú szőrű gebe hátán” lovagolt ki a háborúból. Emberi visszaemlékezése méltó főhajtás azoknak, akik ott- maradtak.

Emlékezhetett volna az ötvenes évek lelkesítő, és mégis sok ellentmondástól terhes, tragédiákat is hordozó időszakáról. Szól.

hatna büszkén munkás múltjáról, de ő csak az első éjszakai műszakot megörökítő, a felnőtté válást bizonyító pillanatot vetíti ki emlékezése filmszalagjából. Beszélhetne írótársairól, mindazokról, akik szellemi patrónusai voltak, ezzel szemben alig hatvan sorban a „Szabó Lőrinc több alakban" című írásában ír a költőről, aki az első találkozáskor „Lassan nyújtotta a kezét, és elindultunk”.

Sok lehetősége volt Tornainak, de mindig az egyszerűbbet és nehezebbet választotta. Semmi bombasztikus nincs ebben a kötetben. Azt is írhattam volna, hogy semmi költői; de akkor a költészetről kialakult hamis képet tenném méginkább azzá. .Költészet az,, amit Tornai prözábári írt. Valóságirodalom is. Költészet és vá-- lóság; de nem felülről, nem szár. nyaló képzelettel, hanem földönjáró realitással, lírával átszőtt valóságigénnyel megfogalmazva.

Nagyon jellemző szemléletére a „Tárgyaim" című, részleteket is cizelláló írása. Az embert tárgyai is éppúgy jellemzik, mint viselkedése, öltözködése és beszédmódja. Melyek Tornai tárgyai? Kisszerű tucatáru, a porcelán Bar- tók-fej, amelyből mégis az ábrázolthoz méltó vers nőtt ki. A haraszti kavics, amely ismeretlen, kivallathatatlan, de a gyermekkor titkait és tényeit viszi mindenhová. ahol gazdája lakik. A feketére korhadt gyökér már tulajdonnévként csak mint Táncosnő szerepel az író gondolkodásában. Az Ady- és Petőfi-kötet, a finom borítólapos Shelley, a sok gyötrelmet okozó, de mély igazságokat feltáró német nyelvű, törzsi köl- tészetgyűjtemény. A tanzániai szobor, ez a vasfából faragott férfi, aki a költő szavaival énekel a „magasságnak olyan csöndesen, hogy csak az hallgassa, akinek szól”.

Clyan költő írta az elbeszéléseket és visszaemlékezéseket tartalmazó kötetet, aki ötvenévesen is megőrizte kíváncsiságát, fölfedező kedvét. A konkrét helyet — Dunaharasztit — kutatja fel, és ott gyermekkori „klottgatyás” önmagát, a romantikus csavargások, csatározások idejét, a soha nem feledhető első szerelem helyét. Egy emberről szól ez a könyv, aki itt él a Kárpát-medencében. konkrétabban Budapesten, akire a város gépezete, ritmusa, lüktetése olykor nyomasztóan hat. Választott címei is jellemzőek: az egyszerű „Sárga rozs", „A nyíl", „A tűz", „Homok és fű”-től a költemény sorának is beillő „Anyám él, mert én élek”-ig:- „Mennydörgés-isten" címet adta a kötetvégi cikulusnak, amelynek rövid írásai a természetbe menekülő városi ember félelmeit és örömeit fogalmazzák meg. Olyan generáció lírai vallomását, amely megélte az életmódváltást éppúgy, mint a hatalmas méreteket öltő ipari előrenyomulást. A kötet eleji hosszabb elbeszélések a magánélet gyötrelmeit és boldogságát adják hiteles humanizmussal, tiszta érzelemmel.

A jól kézbesimuló, tartalomhoz méltó külsővel megjelenő (meg kell jegyeznünk a borító- és kötéstervet készítő Zombory Éva nevétj könyvben úgy beszél és ír Tornai József, mini mi nem írók és nem költők, csak szebben. Érdemes elolvasnunk.

Komáromi Attila

ssss

»»»»»»»»»»»»»»mi

Mese az ördögűzőről

Ool volt, hol nem volt, heted- hét országon túl általában volt, nálunk csak ritkán. Mindenesetre élt egy király, akinek életé értelmét három fia jelentette. Csakhogy a háromból csupán kettő volt sudár, cédrustermetű, széles vállú és rettenthetetlen. A harmadik, s egyben legkisebb fiú csapott vállú, vézna, testi dolgokban ügyetlen — csak kézimunkában vette fel a versenyt az udvarhölgyekkel. A lovagi tornákon pajzs- és köp jaszedő apródként alkalmazták, mert egyszer úgy megijedt egy ló horkan- tásától, hogy három napig nem tudott részt venni a szokásos királyi értekezleteken. Ezzel szemben olyan erényekkel dicsekedhetett, ami királyoknál legalább olyan ritka, mint más egyszerű embereknél. Nagyon okos volt. Nem hiába nevezte bátyjait — midőn szuszogva cipelte utánuk a pajzsokat — izomagyúaknak. (Hiába, az élsportot és a tömegsportot egyaránt utálta.) Nem úgy a tudományokat! Az aranycsiná- lásban, a bölcsek kövének kutatásában, s az Elet vizének mesterséges előállításában éppen annyi sikertelen kísérlettel vett részt, mint á kor legnevesebb tudósai.

I így aztán jó pedagógiai érzékkel megáldott atyja, királyi befolyását is latba vetve, felvétette gyermekét az egyetemre, ahol 6 rövid idő múltán ördögűzésre szakosodott.

A z ördögűzés akkoriban a társadalomtudományoknak azon ága volt, mely közvetlen hatást gyakorolt a termelésre. A jó ördögűző úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. A legfiatalabb királyfi egy év elmúltával már a legjobb tanulónak számított az egyetemen, professzorai szerint előmenetele nagy reményekre jogosított. Mint tudjuk, az ördögűzés komplex tudomány, széles körű érdeklődést és nagy szorgalmat feltételez művelőjétől. Nos, az ifjú királyfi nemcsak megtanulta és rendszerezni tudta a különböző funkciójú varázsigéket, hanem például a szemmelve- •rés tárgykörében újait is alkotott (Tűnj el, ördög, a fene egyen meg!), melyet a nyári gyakorlatokon komoly eredményekkel alkalmazott. Egyes rossz akaratú évfolyamtársai szerint előmenetelét nem tehetségének és szorgalmának köszönhette, hanem apja érdemeinek — főleg a vízi- gótok elleni győztes csatáért kapott kitüntetésének, melyet annak idején a felvételi lapra is felírtak.

De ki ne tudná, hogy rosszindulat nemcsak a valóságban, a mesében is létezik.

Történt egyszer, hogy a szom- -*■ szédos baráti állam királyának egyetlen leánya megbetegedett, s a tünetek egyértelműen az 'ördög jelenlétére utaltak. A király meskzeföldről hozatott jónevű ördögűzőket, hogy segítsenek leányán, de a hagyományos módszerek mind-mind hatástalanoknak bizonyultak. A szépséges hajadon egyre sorvadozott, a boszorkányok szombatján már alig lehetett vele bírni, az ágyhoz kötözték, hogy föl ne pattanjon a seprűnyélre. Megtört szívű atyja az utolsó eszközhöz folyamodott: pályázatot hirdetett királyi státusza betöltésére és leá-' nya kezére. A pályázat egyetlen feltételét leánya meggyógyitásá- ban jelölte meg.

Nosza, sereglettek is minden rendű és rangú ördögűzők, még kalandorok is — ezek jórészt az Üveghegyen túlról jöttek — de mindhiába, a várt gyógyulás egyre késett:

Természetesen hírét vette ennék hősünk, a legfiatalabb királyfi is, és úgy gondolta, hogy szigorló ördögűző lévén, sikerrel megoldhatja a feladatot.

Mem tétovázott, elindult sze- rencsét próbálni. Űtközben persze különböző jócselekedeteket hajtott végre: kiegészítette egy alacsony jövedelmű özvegyaszszony nyugdíját, kiszabadított egy fiatal házaspárt az adósok börbö- .néből stb.

Nem csoda hát, hogy egy sűrű rengetegbe érve elfáradt, és lehevert egy dúslevelű tölgy tövébe. A levelek között átvillanó napfény játékát figyelve azon gondolkodott, hogy vajon melyik módszer lesz a legcélravezetőbb a királykisasszony ördögének elűzésére. Ekkor hirtelen mély álom nehezült pilláira — mintegy a tudattalan vágynak az álomgondolat tudatosan korrekt anyagára gyakorolt hatásaként — ahogy ezt jóval később egy sokat vitatott pszichológus megjegyzi. Ámbár szerintem azokról a pajkos kis manókról volt szó, akik valahányszor egy királyfi leheve- redik az erdőben, odasettenkednek és megtréfálják — lévén természetüknél fogva republikánusok.

A végeredmény mindenképpen az, hogy a királyfi furcsa álmot látott. Megjelent előtte kis kék imbolygó lángokkal övezve az ördögűzés ideológiai megalapozója, a rég elhunyt klasszikus. A királyfi egyből megismerte, hiszen osztálytermeik falát jórészt e nemes arccal díszítették.

— Fiam, jótett helyébe jót várj — szólott a mester — elárulom neked a nagy titkot: Ördög pedig nincsen!

Ezzel, mint ahogy jött, el is tűnt. A királyfi felült, s egy ideig bambán dörzsölgette a szemét, majd eszébe jutottak azok a viták, melyeket az okkult tudományok tanszékén néhány zavarosfejű hallgatóval folytatott, akik azt állították, hogy nincs ördög. Akkor persze a téma fölényes ismeretében és a szilárd meggyőződés elvi alapjain könnyedén megcáfolta őket. Most azonban az álom láttán alaposan megingott . a hite. Sejtettem én már ezt, csak magamnak sem mertem bevallani — gondolta —, miközben vállára vette tarisznyáját és továbbindult úticélja felé.

fnCég a baráti állam határát elhagyva is — miután átesett a rutinvizsgálatokon — mélyen elgondolkodva ballagott. Mire a királyi palotához ért, kikristályosodott benne: az igazság valóban az, hogy ördög nincs.

— Jó királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom — hadarta gyorsan a király elé érve, hogy minél előbb végezzen a protokollal — jöttem lányod gyógyítása végett.

A király nagyon udvariasan, bár a sok csalódás miatt nem túl lelkesen üdvözölte, majd leánya szobájába kalauzolta.

A leány úgy nyögött a hófehér vánkosokon, hogy dülledtek szemei belé, s ez nem vált egyébként szép arcának előnyére.

A királyfi megállt előtte. Ördögűzés! — gondolta — és befelé keserűen, cinikusan felnevetett. Egy különös emlékkép villant át ekkor az agyán. Mintha ezzel a helyzettel már találkozott volna.

(Déja vu). Lázasan kutatott emlékeiben és egyszerre eszébe jutott: Hiszen ezt a szakirodalomban olvastam. A Borsószem királykisasszony! Ezzel benyúlt a derékalj alá — miközben a hitelesség kedvéért akkortájt divatos varázsigéket mormolgatott — kivette a borsószemet, mely a királylány farát nyomta, s gyorsan zsebébe süllyesztette. Meggyógyultál — mondta a pillanat ünnepélyességének megfelelő reszkető hangon. A lány felült, csodálkozva tapogatta eleddig sajgó tagjait, aztán csengd kacagással felugrott és kirohant. Kisvártatva atyjával tért vissza, akinek bizony eleredtek könnyei a nem várt örömtől.

— Fiam — szólt — elnyerted a pályázatod, te vagy a király és tiéd leányom is. Munkaköri leírásodat postán küldjük el.

A legkisebb királyfi elfogad- ta a díját, sőt másodállásban bent maradt az egyetemen tanszékvezetőnek. Szép sikerek, komoly erkölcsi és anyagi elismerés várta a pályán. A titok birtokában nem volt ellenfele a tudományban.

A tanulság nem más: nincs párja annak az ördögűzőnek, aki tudja, hogy nincs ördög!

Feleségével egyébként boldogan éltek, míg — mint említettem, a királyfi testi dolgokban ügyetlen volt — el nem hidegültek egymástól...

Hámori Zoltán