Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-31 / 76. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXVI, évi. 76. szám Ára: 1,40 Ft 1981, március 31. kedd Magyar pártküldöttség utazott Szófiába Május 29-re összehívták a KISZ X. kongresszusát Hétfőn ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. A tanácskozáson részt vétt és felszólalt Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A testület meghallgatta Fejti Györgynek, a KISZ KB első titkárának tájékoztatóját az MSZMP KFs március 26-i üléséről. Nagy Sándornak, a KISZ KB titkárának előterjesztésében megvitatták az ifjúsági szövetség közelgő X. kongresszusa elé terjesztendő határozat tervezetét. A határozat javasolt szövege a februárban és márciusban tartott KlSZ-alap- szervezeti vitákon, illetve küldöttgyűléseken tett javaslatok, észrevételek figyelembevételével formálódott. A KISZ KB az elfogadott határozattervezetet hamarosan a megyei küldöttgyűlések elé bocsátja megvitatásra. A testület úgy döntött, hogy a KISZ X. kongresszusát ez év május 29-re. hívja össze. (MTI) Hétfőn egy nappal a Bolgár Kommunista Párt XII. kongresz- szusa előtt Szófia ünnepi köntösben, zászlódíszben köszöntötte a küldötteket és a külföldi vendégeket. A bolgár főváros valósággal megújult az ünnepi eseményre: sok régi középületet restauráltak, lakóházak egész sorának tatarozását fejezték be. Szófia főútvonalait és központi tereit nemzeti színű zászlók és a nemzetközi munkásmozgalom vörös lobogói, a XII. pártkongresz- szust és az államalapítás 1300, évfordulóját köszöntő plakátok díszítik. A BKP ima délelőtt megnyíló XII. kongresszusa több mint 1600 küldöttének többsége már hétfőn megérkezett Szófiába. Aczél Györgynek, a Politikai Bizottság tagjának, a Miniszter- tanács elnökhelyettesének vezetésével hétfőn elutazott Szófiába a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége is, amely a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására részt vesz a bolgár testvérpárt XII. kongresszusán. A küldöttség tagjai: Romány Pál, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára, Glanz Lászlóné, a Felsőszölnöki Általános Iskola igazgatója, a Központi Bizottság tagjai, és Sebestyén Jenő, hazánk bulgáriai nagykövete, aki Szófiában csatlakozik a küldöttséghez. A bolgár kommunisták legfelső fóruma szombatig tartó tanácskozásának a szófiai nemzeti kultúrpalota vadonatúj épülete ad otthont. A négyezer főnyi kongresz- szusi teremben megtartandó plenáris üléseknek a televíziós közvetítések jóvoltából külföldön is sok millióan lehetnek tanúi. ' A BKP XII. kongresszusa iránt nagy érdeklődést mutat mind a ha2ai, mind pedig a nemzetközi sajtó. A kongresszus sajtóközpontjában eddig ötven ország mintegy másfél száz tudósítója akkreditáltatta magát. Nagy várakozás előzi meg a BKP Központi Bizottságának beszámolóját, amelyet a központi bizottság megbízásából Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára terjeszt ma délelőtt a kongresszus elé. Visszatért a szovjet-mongol űrpáros Hétfőn, moszkvai idő szerint a kora délutáni órákban visszatért a Földre a szovjet—mongol közös űrutazás két résztvevője, Vlagyimir Dzsanibekov és Zsugderde- midijn Gurragcsaa. A két űrhajós csaknem nyolc napot töltött a világűrben. A Szojuz—39 űrhajó leszállóegysége a megadott körzetben ért földet, s itt már várták őket a kereső mentőszolgálat tagjai. Dzsanibekov és Gurragcsaa a helyszínen rövid orvosi vizsgálaton esett át, mindketten egészségesek, jól viselték el a visszatérés során fellépő nehézségeket. Az űrhajósok repülőgépnél Bajkonur- ba indultak a leszállás után, s néhány napig az űrrepülőtéren maradnak, részletes orvosi vizsgálaton esnek át és beszámolnak tapasztalataikról a közös űrrepülés irányítóinak. A Szaljut—6 űrállomás állandó személyzete, Vlagyimir Kovaljonok és Viktor Szavinih folytatja a kísérleti program végrehajtását. A szovjet—mongol űrexpedíció március 22-én, vasárnap este (Folytatás a 2. oldalon.) MEGÉRKEZTEK A KÜLDÖTTEK A Szovjet-Krím napjai Bács-Kiskun megyében Tegnap megérkezett hazánkba az a küldöttség, amely a Bács- Kiskunban kezdődő Szovjet— Krím napjain vesz részt. Az eseménysorozat egyaránt köszönti országunk felszabadulásának 36. és a testvérmegyei kapcsolatok felvételének 20. évfordulóját. A vendégeknek szívélyes, baráti fogadtatásban volt részük rögtön a Keleti pályaudvaron. A vonatból kilépő J. G. Bahtyint, a Krími területi Tanács V. B. elnökét, az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnökségének elnökhelyettesét, I. P. Cjohlát, a szimferopoli járási tanács végrehajtó bizottsági elnökét és V. V. Sztyepanovot, a Szaki Állami Gazdaság igazgatóját, a területi tanács tagját dr. Arvay Árpád, a Bács-Kiskun megyei Tanács vb- titkára üdvözölte. A pártelőadók delegációjába tartozó V. J. Buke- tovot, a területi pártbizottság agitációs és propagandaosztályának helyettes vezetőjét és P. P. Paskovot, a jevpatorijai pártbizottság első titkárát, aki az Ukrán Kommunista Párt XXVI. kongresszusának egyik küldötte volt, Kovács István, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának munkatársa köszöntötte. Velük együtt utazott V. D. Sztyepa- nov, a Krímszkaja Pravda rovatvezetője és V. M. Kuzminko, a krími televízió operatőre, valamint a harminctagú Jevpatorijai Népi Együttes is. A fekete-tengeri félsziget küldöttei magukkal hozták azokat a fotókat, amelyekből pénteken délelőtt nyílik kiállítás a Megyei Művelődési Központban. A területi szovjet háromtagú delegációja hétfőn kora délután a kecskeméti városi tanácsnál tett látogatást, ahol dr. Kőrös Gáspár, a városi pártbizottság első titkára és dr. Mező Mihály tanácselnök adott tájékoztatást az utóbbi évek fejlődéséről és a Szimferopolhoz fűződő testvérvárosi kapcsolatokról. Ezt követően — dr. Gaj- dócsi István, a megyei tanács elnöke és dr. Arvay Árpád részvételével — megbeszélések kezdődtek a megyei tanács székházában az időszerű társadalompolitikai és államigazgatási kérdésekről. Eközben Bodor Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője fogadta a szovjet népművészeti amatőrmozgalmat képvirJ$H ifijei ílfíflH jflflí ifyi J, 'SBÍMMato* _________ A Kecskeméti városnézésen a krími testvérmegye tanácsi küldöttsége. (Tóth Sándor felvétele) selő táncegyüttest. A jevpatori- jaiak otthoni elismerését jelzi: a moszkvai olimpia idején a nyitó élőkép alkotására is meghívták, őket. Tegnap megnézték Kecskemétet, ma a Megyei Művelődési Központtal ismerkednek, ahol este a közönségnek is bemutatják műsorukat, majd baráti összejövetelén vesznek részt. Holnap délelőtt a Bugaci Népdalkor tagjaival találkoznak, aztán Szabad- szálláson lépnek az érdeklődők elé, csütörtökön adnak ízelítőt tudásukból a Bácsalmási Művelődési központban, végezetül pedig Kalocsán vendégszerepeinek pénteken délután. A tanácsi küldöttség — a tervek szerint — a déli területeken folytatja programját. Tájékoztatást kapnak a bajai járásról, meglátogatják a Bajai Mezőgazdasági Kombinátot, a Húsipari Közös Vállalatot és a vaskúti Bácska Tsz-t. Holnap Erdélyi Ignác, a megyei pártbizottság titkára fogadja őket, a továbbiakban Szalk- szentmártonba, Szabadszállásra, Kalocsára, Kiskunfélegyházára és Kiskunhalasra vezet az útjuk. A pártelőadók a kecskeméti járással kezdik a testvérmegyei ismerkedést és a kölcsönös tájékozódást. Ma cserélnek eszmét a tiszakécskei párt- és tanácsi vezetőkkel, megnézik a REMIX Rádiótechnikai Vállalat helyi üzemét és a lakiteleki Szikra Tsz munkájáról szereznek benyomásokat. Szerdán az MSZMP Bács- Kiskun megyei Oktatási Igazgatóságán, csütörtökön pedig Baján számolnak be a Szovjetunió Kommunista Pártja és az Ukrán Kommunista Párt XXVI. kongresszusa határozatairól, valamint a XI. ötéves népgazdásági terv területi megalapozásáról, célkitűzéseiről. Testvérlapunk, a Krimszkaja Pravda képviselője és a krími televízió operatőrével ma találkozik Terbe Dezső, a Bács-Kiskun megyei pártbizottság titkára. A kollégák anyagot gyűjtenek a megye- székhely és a művelődési központ, az Alföldi Cipőgyár, a Kecskemét— szikrai Állami Gazdaság, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat, a Kodály Zoltán nevét viseld iskola és a zenepedagógiai intézet, a szalkszentmártoni Petőfi-mú- zeum, a kiskunfélegyházi Lenin Tsz, Baja városa, a Ganz Villamossági Művek bajai készülék- gyára és a Hosszúhegyi Állami Gazdaság életéről, hogy hazatérve írásban és filmen foglalják össze a tapasztalataikat. H. F. Művészeti díjak és kitüntetések SBHSm Kölcsönös bizalommal Kiváló és Érdemes művészi kitüntető címeket nyújtottak át hétfőn a Parlamentben a szocialista kultúrát kiemelkedő értékkel gazdagító alkotók munkásságának elismeréseként, hazánk felszabadulásának 36. évfordulója alkalmából. Áz ünnepségen részt vettek: Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Áczél György miniszterelnök-helyettes és Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai. Á kitüntetetteket Pozsgay Imre művelődési miniszter köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: a művészi alkotások a közösségben, a népben, a nemzetben, a szocialista társadalmi rendszerben gyökereznek. Megnyilvánulásuk azonban személyes. A kitüntetések átadásakor gondoljunk arra, hogy adományozásukban benne van népünk nagyszerű alkotóképességének felismerése, s vele azok személyes teljesítményének elismerése, akik ezeket a műveket világra hozták. Akik itt ma címet, s rangot kapnak, nem egyetlen látványos teljesítményért, hanem egy-egy művészi életszakasz eredményeiért részesülnek kitüntetésben, tehát eddigi életük sikereivel vannak jelen. Az ünnepség után fogadást adtak a Parlamentben a Kiváló és Érdemes Művész cím új birtokosainak számára. A Minisztertanács a szocialista kultúra fejlesztése terén szerzett kimagasló érdemei elismeréséül hazánk felszabadulásának 36. évfordulója alkalmából „a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze” itüntető címet adományozza evich Sándornak, a Bartók vonósnégyes Kossuth-díjas másodhegedűsének, az Állami Hangversenyzenekar tagjának, omlós Péternek, a Bartók vonósnégyes Kossuth-díjas pri- máriusának, a Magyar Állami Operaház koncertmesterének, sző Lászlónak, a Bartók vonós, négyes Liszt Ferenc-díjas tagjának, a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola egyetemi docensének, meth Gézának a Bartók vonósnégyes Kossuth-díjas brácsásának, a Magyar Állami Dperaház mélyhegedű szólam vezetőjének, barka Györgynek, a Magyar relevízió Balázs Béla-díjas operatőrének, a Magyar Nép- öztársaság Érdemes Művészé- ek, imbos Erzsinek, a Fővárosi Operett Színház Jászai Mari- íjas színművészének, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészének, Horval István Kossuth-díjas rendezőnek, a Vígszínház igazgatójának, a Színház és Film- művészeti Főiskola egyetemi tanárának, a Magyar Népköz- társaság Érdemes Művészének, Kiss István Kossuth-díjas szob. rászművésznek, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége elnökének, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészének, ^László Margitnak, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc- díjas magánénekeiének, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészének,' Máthé Erzsinek, a Nemzeti Szín. ház Jászai Mari-díjas színművészének, a Magyar Népköz- társaság Érdemes Művészének, Nepp Józsefnek, a Pannónia Filmstúdió Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőjének, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészének, Papp Gyula festőművésznek, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészének, Pártay Lillának a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas magántáncosának, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészének, Szabó Árpádnak, a Magyar Filmgyártó Vállalat Balázs Béla- díjas operatőrének, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészének, Szabó Gyulának, a Thália Színház Jászai Mari-díjas színművészének, a Színház- és Film- művészeti Főiskola egyetemi docensének, a Magyar Népköz- társaság Érdemes Művészének, Szumrák Verának a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc? díjas magántáncosának, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészének, Tábori Nórának, a Vígszínház Já. szai Mari-díjas színművészének, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészének, Udvari Erzsébet Munkácsy Mi- hály-díjas festő- és grafikus- művésznek, a Magyar Népköz- társaság Érdemes Művészének; 99 a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze” •kitüntető címet adományozta: Asszony! Tamás Munkácsy Mi- hály-díjas szobrászművésznek, Balázs Árpád Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek, Begányi Ferencnek, a Magyar Állami Operaház Liszt Fe- renc-díjas magánénekesének, Bodrossy Félixnek, a Magyar Filmgyártó Vállalat Balázs Béla díjas rendező-operatőrének, Czeizlng Lajos Balázs Béla-díjas fotóművésznek, Csapó Jánosnak, a Miskolci Nem* zeti Színház színművészének, (Folytatása a 3. oldalon:) IIÉÉI A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának március 26-i ülésének egyik napirendi pontja belpolitikai helyzetünk értékelése, feladataink megfogalmazása volt. A, párt vezető testületének ülésén joggal állapíthatták meg azt, amit hazánk valamennyi becsületes dolgozója érzékel és értékel, hogy a XII. kongresszus értékelése ma is érvényes, hogy államunk belpolitikai élete kiegyensúlyozott, hogy a párt vezető szerepe 'a szocializmus építésében érvényesül, hogy a munkáshatalom szilárd. Mindez nagymértékben, sőt alapvetően annak az eredménye, hogy pártunk politikája helyes, következetes, kiállja évtizedek óta az élet próbáit, megfelel a dolgozó nép alapvető érdekeinek, a szocializmus építése elveinek és céljainak. Belpolitikai helyzetünk szilárdságának ugyancsak meghatározója, hogy pártunk szövetségi politikája meghozza a maga gyümölcseit. E hazában életkorra, világnézeti hovatartozásra, foglalkozásra ■való tekintet nélkül .népi, nemzeti egység jött létre a becsületes dolgozó emberek aktív részvételével a szocializmus igenlése alapján. Ez az egység az alapja azoknak a társadalmi gazdasági eredményeknek, amelyeket az utóbbi évtizedekben hazánk elért, s amelyek nyomán népünk életszínvonala jelentős mértékben emelkedett. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy belső helyzetünkre — az ország gazdasági sajátosságaiból következően is — hatással lehet mindaz, ami korunkban, sőt napjainkban a világban végbemegy. Vonatkozik ez azokra a jelenségekre, amelyek az enyhülés , a lenini békés egymás mellett élés elvének gyakorlati megvalósulását veszélyeztetik, És vonatkozik ez azokra a veszélyekre is, amelyek a külgazdaságban végbemenő folyamatokból, a világgazdaság, a piaci helyzet kedvezőtlen alakulásából következnek. Ezek között a \ ikörülmények között különösen előtérbe kerül annak a fontossága, ami egyébként is következik pártunk munkastílusából, őszinteségéből, nyíltságából, hogy az új meg új jelenségekre minél gyorsabban és pontosabban reagálva tárjuk fel mindazt, ami feszültséget, gondot okoz. Ügy tűnik, hogy a szocialista építőmunka feltételei — rajtunk kívülálló okok miatt — a közeljövőben nem javulnak, reálisan és őszintén szentbe kell néznünk, azzal a lehetőséggel, hogy újabb nehézségek keletkezhetnek nemzetközi méretekben, gazdasági és politikai vonatkozásban egyaránt. Ezért még nagyobb erővel kell munkálkodnunk, hogy erősödjenek azok a kedvező folyamatok, amelyek az utóbbi egy-két évben hazánkban kibontakoztak. A szigorúbbá váló feltételek természetesen nem maradhatnak hatás nélkül a mi munkánkra, életkörülményeinkre és belpolitikai életünkre sem. Éppen ezért fontos, hogy a téma időben való napirendre tűzésével és tárgyalásával pártunk központi bizottsága ugyanazt az egész népárt tanúsított felelősségérzetet juttatta kifejezésre, amely eddigi politikáját is jellemezte, jellemzi. Egyben ismét demonstrálódott, hogy a párt a nép kölcsönös bizalma alapján körültekintően elemzi hazánk életének, fejlődésének aktuális kérdéseit, széles körű véleménycserére alapozva hozza meg határozatait, és a kommunisták példamutatására építve vezeti a küzdelmet azok végrehajtásáért. A tennivalók közt ma a legfontosabbak egyike, hogy tudatosabban, következetesebben munkálkodjunk a belpolitikái életben is, a hazai gazdasági életben is a mi munkánkban meglevő hibák, kijavításáért, fogyatékosságaink kiküszöböléséért, elfogadott döntéseink és elhatározásaink céltudatosabb, gyorsabb végrehajtásáért. A hangsúly ezúttal a gyorsaságon is van, ami természetesen nem jelent egyet a kapkodással, amire semmi okunk. De az intenzivebb, a körülményekhez rugalmasabban alkalmazkodó, a tartalékokat bátrabban kiaknázó, a fegyelemben és morálban magasabb szintre emelt munka önmagában is gyorsíthatja a célunk felé való haladást. Nem téveszthetjük szem elől — amint erre Ká- | dár elvtárs is utalt a Hazafias Népfront országos kongresz- szusán mondott beszédében —, hogy akadnak, akik nehézségeink túlhangsúlyozásával, vagy azok rosszhiszemű kezelésével olyan elveket hirdetnek, olyan zavart keltő tevékenységre készek, amelyek nem gondjaink megoldása, nem a konstruktív erőfeszítések, nem a nép valóságos érdekeinek az irányában hatnak. De pártunknak, népünknek eltökélt szándéka annak az egységnek, és bizalomnak megőrzése, amelynek alapján népünk a szocializmus ' elvei és gyakorlata mögött felzárkózik. Annak a tenniakarásnak fejlesztése, szervezése és gyü- mölcsöztetése, amely biztos záloga annak, hogy megőrizzük elért vívmányainkat, a párt és a nép egységét, nemzetünk szocializmus iránti elkötelezettségét. E tevékenységhez az egész nép által* támogatott legfőbb iránytű: pártunk XII. kongresszusának határozatai, állásfoglalásai, amelyek az építés, a társadalmi élet, a politika minden területén pontosan megszabják teendőinket. Mindehhez nagy segítség az, amit a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVI. kongresszusa nyújtott az egész | nemzetközi munkásmozgalom- I nak, benne a mi pártunknak és népünknek is, öntudatosan támogatva a béke', a haladás ügyét és megerősítve a mi pártunk és népünk legjobb törekvéseit is.