Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-04 / 53. szám

1981. március 4. • PETŐFI NÉPE • 5

A folklór éve

A tlépi folklórkincsek feltárásának, ápolásának a reneszánszát étijük. Ezt tapasztalhatjuk hosszú évek óta Bács-Kiek-un megyében is, ahol immár hagyományosan ismétlődnek a nemzetközi, az országos, a megyei és helyi népzenei, illetve néptánctalálkozók, fesztiválok.

Az idén ismét sok ilyen esemény, eseménysorozat lesz a megyében, s 1981-et nevezhetjük a folklórrendezvények évének is. Kalocsán, a népművészek színpadán továbbra is szorgosan.' szervezik az ország különböző .tájegységein működő, legjobb öntevékeny népi együttesek bemutatóit. Bebizonyosodott: életrevaló kezdeményezés volt a színpad létrehozása. Olyan —- jelenleg egyedülálló — folklórpódium ez, melyre a szakmai körök is odafigyelnek. A havonkénti, kéthavonkén-. ti bemutatókon szívesen lépnek fel a meghívott együttesek, népművészek, mert a kalocsai szereplés rangot jelent, hiszen a település a Duna—Tisza közi nép. művészet egyik fellegvára, s nemzetközi fesztiválváros is.

Az idén hetedszer rendezik meg a Duna menti népek folklórfesztiválját. Az előzetes program szerint. a július 32-én kezdődő és öt napon át tartó nemzetközi találkozó eseményei — a népek barátságának jegyében — Kalocsán, Báján, Kecskeméten, valamint Szekszárdon és Decsen zajlanak majd.

Kalocsán ezt megelőzően, június második felében országos úttörő népijáték- és néptánctalálkozó lesz, a Magyar Úttörők Országos Szövetsége, a megyei tanács művelődésügyi osztálya és a Megyei Művelődési Központ rendezésében. A náphagyományokat ápoló úttörők bemutatóira a városi szabadtéri színpadon és a sportcsarnokban kerül majd sor.

Kecskeméten ismét népzenei találkozó lesz. Kodály Zoltán szülővárosa augusztus 2 b-től három napon át látja majd vendégül — immár kilencedszer — az ország minden részéből meghívott népzenei együtteseket, szólistákat, népzenekutatókat, a népzenéhez kötődő írókat és költőket.

Szakmáron áprilisban a megye úttörőinek kis nóptáncfeszfiváiját rendezik -meg. A népdalkörök és ci terazenekavok > két, helyen — áprilisban- Sükösdpn, - májusban La- kiteleken'’*-“' tartanak bemutatót, országos minősítő verseny keretében. Nem térünk most ki azokra a kisebb folklórrendezvényekre, amelyek szerte a megyében szereplési, bizonyítási lehetőséget adnak a hagyományőrző együtteseknek. Még egy érdekes -rendezvényt -megemlítünk: a kecskeméti és a hatvani múzeum közös kiállítását, amely „A XX. század folklorizációja” címmel a terv szerint június első napjaiban nyílik majd Kecskeméten.

R. M.

ALEXA, KATA, CSIRIBIRI

• Megszemélyesítem a növényeket, állatokat.

t Mást kellett keresnem helyettük.

Halász Judit arcai

9 A vidámságot és gyorsabb ritmust.

• Visz’látásra március 11-én — újra. (Tóth Sándor felvételei)

A kétkötetes lexikon borítólapjáról Jancsó Miklós, Brigitte Bar- dot, Fernandel és Belmondo társaságában néz szembe az olvasóval. Másodéves főiskolás kora óta áll a kamerák elé. Emlékezetes Szabó István Szerelmesfilmjének Katájaként, szerepel néhány film- történeti műben, de akad másféle alakítása, arca is a több tucatnyi megformált figura között. Harmadéves korában megismerhették a tévénézők, s azóta is visszaköszön a képernyőről. Közben a szinkronizálások sora. Budapesti és vidéki színházak — egy pályafutás állomásai — tudnának mesélni az olykor kiszámíthatatlan fogadtatásról. Alexaként például .hiteles és megkapó” volt M. Achard komédiájában. Több mint fél évtizede, -hogy megszületett az első lemezfelvétele, és az- óta Halász','Juditnak nem ’lehet panasza a siker tartósságára. Vannak, akik mindig szeretettel — mi több: előítéletek nélkül — várják, bárhova megy. Ök a gyerekek.

Egyenesen a Pesti Színház próbájáról érkezik Kecskemétre. Hatszáz szem-pár csillog a magas széktámlák mögül, és csillog a szervezők tekintete, ahogy végigfut a dugig telt nézőtéren, villan a fény a Bojtorján együttes gitárjain, de legszebben az egyik pillanatról a másikra előtoppanó Halász Judit arcáról sugárzik valami eredendő kedvesség, báj és Ígéret. Semmi különös: arról énekel, hogy Csiribiri zabszalma, aztán a csudálatos Maryről szól a dal, aki már igazán jöhetne; az is tudvalevő, hogy fenn a föld és lenn az ég, verset mond Arany Dacának, és senki sem tiltakozik, amikor a mákosrétes után alma- szósszal hozakodik elő. Sőt, egy göndörfürtű lányka hosszú szárú, piros fejű tulipánt helyez a lába elé. A többiek tapsolnak, éljeneznek és ráadásként a Micimackót követelik.

A következő előadás előtt — mert három is volt egymást követően legutóbb a Megyei Művelődési Központban — üdítőt és cukor nélküli kávét kortyol, s a dedikálást kérő apróságokat igyekszik figyelmesen szóra bírni az öltözőben. Pje, ,cj,,sem, ,ús$z3 meg a kérdéseket —’ egyebek Között a gyerekeknek szóló előadóművészet sajátosságáról.

— Kiket kell komolyabban venni: őket vagy a felnőtteket? Van fontossági rangsor?

— Nem szabad különbséget tenni. Illetve csak annyiban, hogy a kicsik érzékenyebben, gyorsabban ráéreznek arra, ami előttük történik. Nem olyan jólneveltek, nem annyira jártasak a színházi etikettben. Nem udvariaskodnak, hanem őszinték.

— A mindennapokban, de a művészetben is akadnak, akik „le

akarnak ereszkedni” hozzájuk, szinte gagyognak nekik.

— Ettől kifejezetten idegesek lesznek. Differenciáló szempont: nagyon nem szeretik azt, ami szomorú és lassú. Helyette a vidámságot és gyorsabb ritmust igénylik, szívesen énekelnek, mondják a verset együtt. Ilyenkor az előadó is merészebb: nem kell -túlzott tiszteletben tartani a kiválasztott művet. A szerzők — Petőfitől Devecseri Gáboron át Weöres Sándor ig — valószínűleg egyétértenének azzal, hogy mindenekelőtt a kicsinyek figyelmét kell lekötni. A legkülönbözőbb módon lehet elérni azt, hogy nyomon kövessenek bennünket. Én például megszemélyesítem az ösz- szes szóbajövő növényt, állatot. A játékosságot erősíteni, nem pedig -'visszafogni-kelL inakon«

— Mielőtt pódiumra lép, kipróbálja a műsor hatását?

— Az egyik tervezett összeállítást először a kilencéves fiamnak, Tamásnak és a -barátainak mutattam be. A történetek, bár tanulságosak voltak, túl lehangoló- na-k bizonyultak. Mást kellett keresnem helyettük.

— Tehát a titok nyitja?

— Az úgynevezett felnőtt- és gyerekelőadásokat ugyanolyan komolyan kell venni.

H. F.

NYELVŐR

Idegen eredetű képzőink

A nyelvünkbe .bekerült képzett idegen szókban tudatosodik a szóvégek képző volta, és a szavakból elvont képzők analógiás módon más meghonosodott idegen szavakhoz is hozzájárulhatnak. Pl. a demokrácia főnév -ia képzője más átvett szavaikhoz is kapcsolódott. Így latinosodott a végső soron francia eredetű, de a németből átvett butélia (hosszú nyakú palack) és a latin eredetű, de a németből nyelvünkbe került vándorszó, a patália (lármás perpatvar) is. Ezeknek a többségükben latin eredetű képzőknek a befogadását és elevenségét az is bizonyítja, hogy sajátos stílusértékben és használati körrel magyar 6zava-k képzői is lehetnek.

Nyelvtanunk tíz idegen eredetű főnév-képzőt tart számon.

Az -ista képzős szavak eléggé elterjedtek. Pl. humanista, marxista. Jelzőként is használjuk őket (marxista ideológia, humanista műveltség). Sok magyar szót képeztek vele. Pl. bicsérdista (nyers táplálékon élő), pápista, fradista, KISZ-ista, gimnazista, egyetemista, forgalmista, irodista. Közülük sokat magyarosabban is mondhatunk. Pl. KISZ-es, gimnáziumi tanuló, egyetemi hallgató, forgalmi szolgálattevő, irodai tisztviselő.

Az -izmus is jól ismert képző. Pl. humanizmus, kubizmus (művészeti irány). A tőszóvá lett izmus többnyire gúnyosan művészeti irányt is jelent.

A -dó, -áció, -izáeió képzőt legtöbbször magyar -képzővel cserélhetjük fel. így az agitádó, cirkuláció, kollektivizáció, galvani- záció magyar képzővel agitálás, drkulálás, kollektivizálás, galvanizálás lesz. Az adminisztrációt pedig a jelentésének teljesen megfelelő ügyvitel szóval -helyettesíthetjük. Jegyezzük meg a tréfás hangulatú kitalációt is.

Az -órium, -tórium képzőt a direktórium, obszervatórium-féle szavakból vonták el. Magyar alapszókból tréfás, játékos hangulatú szavakat képez: dorgatórium (dorgálás), pipatórium (.pipagyűjtemény). A szilvórium komoly hangulatú szó. Hasonló képző az -átus: dekanátus (dékáni hivatal), doktorátus, internátus (diákotthon).

Az -éria és az -itós képzős szavakat mind lehet magyarítani. így a prüdéria álszemérem, szenteskedés, a rafinéria finomító üzem, furfang, ravaszság. Az agresszivitás valaminek az agresszív volta, erőszakosság, a naivitás naiv- ság, gyermetegség, a produktivitás pedig termelékenység.

Az -ia képző talán a legismertebb: história, mánia, memória, monográfia, asztrológia. A francia és német eredetű Olympiade folimpiász) -iade, -iád képzőjével alakult a spartakiad, Universiade főnév. A képző latinos -iada változatával rosszalló vagy gúnyos hangiatú magyar szavakat képezhetünk nagyhangú, íellengős mondás, -beszéd jelentéssel: dicsériá- da, háryáda. A görög eredetű -id képzővel főképt nem fémes elemekkel alkotott vegyületefc nevét képezhetjük (szulfid, karbid stb ).

A három igeképzővel (-izéi, -iroz, -fikái) alkotott idegen szavakat majdnem mindig kifejezhetjük magyar -képzővel, sőt esetleg magyar szóval is. I-lyének: terrorizál (félelemben tart), pasz- törizál (pasztőröz), agonizál (haldoklik), hipnotizál (hipnózisba ejt, elbűvöl), modernizál (korszerűsít), radonalizál (ésszerűsít), improvizál (rögtönöz), kritizál (bírál), stabilizál (állandósít, megszilárdít), parkíroz (parkol), profilíroz (profiloz), morfondíroz (töpreng), reszkíroz (kockáztat), paríroz (kivéd, engedelmeskedik), szortíroz (osztályoz, szétválogat), szervíroz (tálal), forszíroz (erőltet, sürget), dresszíroz (idomít), hazardíroz (felelőtlenül, merészen kockáztat), randalíroz (botrányt okoz, garázda módon viselkedik), kodifikál (törvénybe foglal), nosztrifikál (külföldi oklevelet elismer). A magyar alapszavak közül a következőket említjük: pi- tyizál (iddogá'l), magyarít - (magyarossá tesz, magyarul nevez meg), urizál (uraskodik), kurizál (udvarol), mulat ír oz (mulatozik, mulat), sétifikál, sétafikái (sétálgat).

Az idegen névszó- és igeképzők mellett meg kell említenünk az általában latin eredetű melléknevek -e és az -icus képzősök -ice végződését. Ezeket csak ritkán és csak bizonyos stílusformákban használhatjuk, ha feltételezzük, hogy a hallgatóság érti őket. De mindet lehet magyar képzőkkel, sőt magyar szavakra átfogalmazva is használni. Az -e képzőre megemlítjük az -iv tövű objektíve, pozitíve, negative és az abszolúte határozószókat. Ezeket magyar képzővel így mondhatjuk: objektiven, pozitívan, negatívan. Magyarítva az objektíve tárgyilagosan, a pozitíve igenlően, bizonyosan, a negative nemlegesen, tagadólag, az abszolúte teljesen, mindentől függetlenül jelentésű.

Az -ice képzővel alakultak legtöbbjét főképpen csak a latin nyelvet ismerők használhatják maguk között. Ilyen szavak publice (nyilvánosan), practice (a gyakorlatban, gyakorlatilag, a valóságban). Talán csak a herme- ticus (légmentes) határozói alakja, a hermetice (légmentesen) közismert.

Ez az -ice képző sok tréfás hangulatú magyar szót hozott létre: gyakorlatice, lényegice, alkálmice, anyagice (gyakorlatilag, lényegileg, alkalomadtán, anyagilag, illetve anyagi tekintetben).

Kiss István

Mehetnek a sóhivatalba!

• A múlt század második feléből való metszeten jobb felől látszanak az egykori kincstári épületek. Napjainkban a Tisza-parti középiskolák épületei, a cikkben említett park, a sétány húzódnak azon a részen, el a Tisza Szállóig.

KÖZÉPKORÚ házaspár anda- log a szolnoki Tisza-part sétányán. Vasárnap — kora délutáni csend. Fátyolos napsütés, ami mindjárt felragyog, mihelyst a folyó kettős tükrére verődik. A susogva osonó agyagsárga hullámok rheg-megvillogtatják, a hártyavékony jégtáblák pedig sziporkázva réflektorozzák szét a hátuknak ütköző bágyadt fényeket.

— Hallgasd csak, milyen finoman zizeg az úszó jégmező! Ahogy egymásnak s a partnak ütközve töredeznek. Micsoda idegnyugtató muzsika. Többet ér húsz tablettánál.

Az asszony hangja csupa halk öröm. A férjre is hatással van. Ö a részletek kiemelésével csatlakozik.

— Figyeled? A lombtalan fák színe rideg szürkéből meleg barnára váltott; jön már a tavasz ... Mennyi sirály csapong a víz felett! Elszállnak a hídig, ott ráereszkednek a pászkagyen- ge jégre, és vitetik magukat lefelé. Mintha fehér macskakörmökkel karcolták volna tele a jégtáblákat. Kuksoló sirály-pingvinek. Amelyik megunta a csúszkálást, egy szárny libben tés- sel megemelkedik, s máris a hullámokon hintázik ...

„Büff!” — mennydörög bele a házaspár szelíd révületébe egy goromba hang váratlanul. Szinte térdüket súrolva söpör el előttük egy borjú nagyságú farkaskutya. A Tisza Szálló sarkánál lőtt ki. Gazdája ott szabadította meg a

póráztól, s az állat, vidám fürdésekre emlékezve rontott egyenesen a lépcsőlejárónak. Boldogságában kurjantott olyan kutyaférfiasat, és kerülte meg játékosan kicentizve a sétálókat.

— Ö, hogy a fene... A szívbajt hozza az emberre ez a dög!

— Ha tudja, hogy ilyen vadul virgonc a kutyája, jobban megnézhetné, mikor ereszti szabadjára. Mit szólt volna, ha mindkettőnket leterít ez a szörnyeteg? Megérdemelné, hogy feljelentsük.

— De: asszonyom, történt több egy kis ijedségnél? Egészséges a kutyám, örül a szabadságnak.

— Akkor se szabadna valósággal ráuszítani az emberre. Azt hiszi, megúszná simán, ha feljelentenénk?

— Hát jelentsenek!... Mehetnek tőlem a sóhivatalba!

Pozdorjává zúzódott a vasárnapi áhítat. A jelenetet szemtanúként konstatáló riporterben új, mondhatni „alkotér fordulatot idéz elő az ingerült kis csetepatéban elhangzó szó: SÓHIVATAL, Mire a perlekedők — mintha mi sem történt volna — eltűnnek a színről, az újságíró lelki szemei előtt ennek a Tisza-parti szakasznak a régmúltja elevenedik meg. Pont azé a partdarabé, innen a Tisza Szállótól a református parókiáig terjedő sétányé, parké.

AHOL MOST a mi „infarktus fenyegette” házaspárunk, s a kutyáját sétáltató gazdi sziszegett egymásra, hajdanán sómunkások hórukkolásától, ökreiket ostorral ösztökélő fuvarosok kiáltásaitól

volt hangos a tájék. Hiszen Szolnok már a középkorban virágzó sóközpont volt. Az Erdélyből és Máramarosból elindított, nehéz sótömbökkel megrakott vízi járművek — a Kárpátok fenyőiből készült tutajok — itt szabadultak meg először rakományaiktól. Tudjuk, tanultuk, hogy a só termelése és árulása már a XII. század elejétől kezdve a királynak fenntartott jog volt. A sóhivataloknak és a hozzájuk tartozó sóházaknak, állami sóraktáraknak a régi világban fontos szerepük volt. (Pont az ellenkezője annak, amire ma a tréfás szókapcsolat utal. amikor a sóhivatalba küldéssel azt fejezzük ki, hogy csak menjen oda az illető, a dolgát úgy sem intézik el. Vagy talán a bürokrácia ott is „elsózta” a becsületet?)

Szolnokon — kamarai város lévén — az itteni két kamarai hivatal, a só- és szálhivatal intézte a tutajokon ideérkező só partra ■ szállítását, raktározását és kereskedelmét, imajd a fenyőfa tutajok további hasznosítását. Az imént említett park helyén volt sóházakban tárolták és árusították a mintegy félmázsás sótömböket. Innen szállították, mint arról egy XVIII. század közepéről származó sószállító térkép is tanúskodik, elsősorban Pestre, a felvidéki városokba és a Tiszántúlra a sót. Akkortájt Szolnok szolgáltatta a só jövedelemből képződött legnagyobb bevételeket a Kamarának. De a vele foglalkozóknak is hosz- szú időre adott kenyeret a só.

Gorove Lászlónak, á Tudományos. Gyűjtemény 1821. évfolyamában megjelent tanulmányából úgy tudjuk, hogy a kedvező bérviszonyokon belül „Legtöbbet nyom azonban a Máramarosból leérkező kősónak a víziről, vagyis a fenyőtutajokról a Tisza-parton levő három nagy sópajtákba való felhordása, mert a serény ember, noha csak fél krajcár fizetődik

egy kőnek a felviteléért, mégis ezüstpénzben 36 krajcárig felveheti napszámját, ami több, akik belől a pajtákba a sót öszve rakják és fel garmadázzák, jó igyekezet mellett keresetjeiket naponként kétszer-háromszor annyira is ezüst pénzben felvihetik ...”

Amellett természetesen adminisztráló tisztviselők és a sókockákat szekereken szállító fuvarosok százai éltek meg a sóból.

AMIKOR a só partra került róluk, a tutajokat tovább úsztatták a város alatti Tisza-kanyarig (ma Dohánybeváltó). Ott lovak segítségével partra vontatták a fenyőszálakat. Mint szintén Gorove írja „A legnehezebb, legtöbb munkát jelentette a szálfáknak a szárazra való kivon tatása, kivált esős időben. Egy akár vastag, akár vékony hosszú fenyőnek a szárazra való kivontatásáért papiros, pénzben 8 krajcár fizetődik; pedig sár idején 12 ökrével sem bírja, kivált a hosszabbakat,

a szegény ember kirárjgatni. Maga is vízben és hínárban úszkál, jármai, láncai, kötelei elszakadoznak. A fenyőszálnak fölhemper- getéséért és máglyába való összerakásáért minden különbségtétel nélkül fizetődik papiros pénzben 4 krajcár.”

A -szálfákat fűrészelő gödrök felett gerendákká, deszkákká dolgozták fel, a kisebb darabokból vagy hulladékból zsindelyt hasítottak, egyéb famaradékot pedig a közelben lévő kamarai -téglaége- tők fűtésére használták fel. A kamarai ácsmester gyakran félszáznál több legénnyel — gyakorlatilag manufakturális ipart folytatott. A szolnoki faipar tehát nem céhesiparszerűen indult meg. A kamarai igazgatási módszerrel tulajdonképpen a komplex hasznosítást valósították meg, hiszen nemcsak az ideszállított árut értékesítették, hanem a szállítóeszközöket is feldolgozták — egészen a hulladékokig. Fejlett

ácsipar állított itt össze, ácsolt tetőszerkezeteket nagyobb középületekhez — mint ahogy például a debreceni kollégium tetőzetét is ők készítették. Lényegében Pesttől Debrecenig, mindenüvé, ahol községházák, középületek, templomok épültek — szállították innen a fa épületelemeket, szerkeze, teket kocsikon, szekereken. Gorove szerint „nem tsekély jótétemény a körös-körül fekvő vidékre", högy az épületekre igen alkalmatos só-alja fenyőfákat „nem drága áron és válogatva” lehetett megszerezni a szolnoki szálháznál. Nem beszélve az olcsó tűzi lágyfa öleiről... „Némely esztendőkben kétszázezer és több feny- hőszálokat is széjjel hordanak a feljebb érdekelt vidékek.” „Kedvek szerént való” fedélgerendá. kát, kész léceket, zsindelyt, deszkákat „bőségben” kaphattak ...

APROPÓ deszkák! Hogy is fűrészelték ezeket, milyen gödrök felett? E sorok írója Szolnokon téblábolt az ólombetűk szérűjén, amikor — 1952-ben — a Kossuth téri irodaház (ami a megyei lap szerkesztőségének mai otthona is) alapozása folyt. E földmunkák alkalmával bukkantak fűrészelő gödrök nyomaira. Ezekre az egy öl szélességű és mélységű, két-há- rom öl hosszú gödrökre — keresztbe gömbfákat raktak. Arra helyezték a hosszú fenyőszálat, s miután azt csapózsinórral hosz- szában megjelölték, kezdhették a munkát: a keresztfűrészt lent a gödörben két ember húzta lefelé, felül pedig a gerendán álló egy ember húzta üresen vissza.

Emlékszem, mint süvölvény újságíró magam is elfantáziálgat- tam rajta, hogy vajon hány ácsnemzedék keze munkája nyomán gyűlt össze a gödrök alján vastagon összepréselődött fűrészpor. S hátha még- az én nagyapám is dolgozott itt, mint vándorló ácslegény? Tóth István