Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-27 / 73. szám

1981. március 21. • ' PETŐFI NÉPE • 5 MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ ÚTTÖRŐÉLET Latko groteszk komédiája a kecskeméti színházban Csak dugdosta a fejét az a bizonyos szög Ryszard Latko groteszk komédiájában a kecs­keméti színház előadásán, de „azért se bújt ki a zsákból..pedig ezt ígérték a színla­pok. Főként az első részben böködte furcsa keserű humora a leleményes, pompás kibon­takozást sejtető történet „bugyrát”. Mondom, hiába reméltük várakozásunk beteljesülését, sőt a végén egyesek még a „szög” meglétét is kétségbe vonták ... Másként szólva: hiába keresték a mű, az előadás miértjét. • Placek (Fekete Tibor). 9 Helka (Andresz Kata­lin). • Józek (Kovács Zsolt). Érzésem szerint a lengyel szerző műve jobb tálalásánál. Vé­leményem nemcsak a varsói elő­adás nagyszerű sajtóvisszhangján alapul. (Aligha hihető, hogy a te­kintélyes szinibírálók mind té­vedtek volna, amikor örömmel számoltak be a sajátos hangvé­telű bemutatóról.) Remek törté­netet talált ki Latko mindmáig időszerű szatírájához! Mert az — lenne — a javából, de erről ké­sőbb. Ismerős az alaphelyzet! Adva van egy — mint lassacskán kide­rül — jómódú parasztcsalád. Dramaturgiai szerepe van a pén­zes mivoltukat fölismerő folya­matnak. Ahogy kiderül, hogy a látszólag szegényes falusi otthon­ban akár három tévére is telne — a meglévőt is terítő takarja a kíváncsi szemek elől —, fürdő­szobát is vásárolhatnának a lyu­kas lavór helyett; még komiku- sabbá válik magatartásuk, visel­kedésük és lehetőségeik, körül­ményeik feleselése. Tulajdonkép­pen tragikus áldozatok lennének, ha oktondiságukat, helytelenítő ítéletünket nem enyhítené a tár­sadalmi megszokás. Csak akkor törődünk a fukarokkal, az önző harácsolókkal, a magukat és kör­nyezetüket kizsákmányolókkal, ha nekünk ártanak, ha érdekeinket sértik, ha a mi tyúkszemünkre lépnek. A kacagás, a kinevetés az önpusztítók jussa. A képlet évszázados, de Latko jó ötlettel időszerűsíti. A környék első gazdája már megtanulta: a tudás, a tanulság az új nemze­dék legfőbb tőkéje, többet ér földnél, jószágnál. Beidegzettsé- geitől mégsem szabadulhat. Az a módi, hogy a ház urának szol­gál mindenki, az a módi, hogy soha egy pillanatra nem marad­hat tennivaló nélkül senki. A szorgalom által teremtett jólét élvezését éppen a végletekig csi- gázott szorgalom akadályozza. Szüntelenül parancsolgat, fut- kostatja fiát, dolgoztatja család­ját; pincébe dugja az elöregedett nagymamát. 0 már nem bírná a tempót, nincs helye a családi asztalnál. A műfaj természetéből követ­kezően jót derülünk fölsülésén: a már csak fogyasztónak hitt öregasszony révén szép summa áll a házhoz! Mi több — Latko ügyes ötlete — a százéves mama dicsőségében lubickolva a képer­nyőre is kerülhetnek, mint ősi, tekintélyes stb. család tagjai. Hajlandók a rejtekhelyről szó szerint kiemelt ruhátlan nagyma­mát népviseletben mórikáltatni, megjátszani azt a családképet, ami az emberek tudatában él. Újra fölsülnek — mivel a száz- esztendős néni kaszát ragad, és szinte futva hagyja ott a díszes gyülekezetét: az ősi rítus moz­gatja. Kaszára vár az árpa... Ott maradnak a többiek, butasá­guk ketrece a parasztkomédia tanulságait harsogja. Sá/ndor János rendező igyeke­zett „elmélyíteni” a groteszk já­tékot. Riasztóvá sötétítette — például — a nagymama sorsát. Az ámyékszékből fusizott kamra helyett a sír képzetét társító föld alatti verembe helyezte az idős nénit. Ez a stílus egyrészt azt követelné, hogy „a másik végle­tet” is hasonlóan hangszerelje: így jön létre a komikum áram­köre, amitől sajátos megvilágítást kapnak a személyek, a szituációk. Mivel néha bohózatot, néha nép­színművet, néha társalgási vígjá­tékot látunk, meg-megszakad ez a kontaktus. Sajnos, egyik-másik színész sem tudott megszabadul­ni a kabarés beidegzettségektől, a „vígjátéki” sablonoktól. Talán azért maradt el az Édes­apám, édesapám, kibújt ám a szög a zsákból az utó­lag is indokoltnak érzett várakozástól, az előadás színvo­nalától. Színpadra állítói nem bíztak eléggé a mű egyedül le­hetséges stílusában, műfajában. Az így keletkezett üresjáratok nem gyorsultak föl Latko komé­diájától idegen motívumok pót­szerétől. Az is igaz, hogy nálunk ma már teljesen más a mű befogadó­közege, mint néhány esztendeje Lengyelországban, ahol száz- és százezer parasztcsalád ragadt le hagyományos világában. Az egyenetlen — de, már csak tanulságai, új színei miatt meg­tekintésre ajánlható — előadás­ban a színészek is változó telje­sítményt nyújtottak. Helyenként Fekete Tibor (Pla­cek), Kovács Zsolt (Józek) tet­szett. Andresz Katalin (Helka) és Flórián Antal (Ignác) érezte meg legbiztosabban a parasztkomédia stílusát. Az érdekes, jól bejátszható, ám a történéseket időtől, helytől túl­ságosan elvonatkoztató díszlete­ket Probstner János m. v. ter­vezte. Poós Éva jelmezei most is megbízhatóan funkcionáltak. Heltai Nándor 9 Placek gazda otthona egy szürke hétköznapon (Fekete Tibor, Kovács Zsolt, Andresz Katalin és Gumik Ilona). (Méhest Éva felvételei) • Ugyanez, a tévé-„dokumentumműsorra” készülve. Tóth László és Bartók Béla Vendégségben a hartai úttörőknél A megyében élő úttörők bár­melyikének feltehetnénk a kér­dést: miről nevezetes csapata, mit tart emlékezetesnek úttörő­életéből — valamennyien tudná­nak rá válaszolni. Bizonyára lenne, aki az akcióprogramok nagyszerűségéről, aki a nyári tá­borról, úttörőszobáról, stúdióról, kitüntetésekről beszélnek. Hartán az iskolából kitóduló hátitáskás kisdobosoknak tettem fel a kér­dést. Kicsit töprengtek, ráncol­ták a homlokukat is, majd egy szeplős kisfiú is egy hosszú cop- fos kislány egyszerre kivágta: 7— Mi a Hársfái Petiről va­gyunk híresek... Arra pedig, hogy miért is ne­vezetes a hosszúra nőtt nyolca­dikos fiú, már-már röpködtek a válaszok: — Mert nyei , sokszor... — Mert nagyon jól tanul... — Megy nyáron jutalomtábor­ba ... A rendkívül tiszta — és mint később megtudom, meglehetősen zsúfolt — iskolában Mayer Zol- tán igazgatóval és Novák János- né csapatvezetővel beszélgetünk. — ötszázhúsz kisdobos és úttö­rő tartozik a hartai Arany János úttörőcsapathoz, összesen hat is­kolába járnak. A főépület négy tantermes, de hetet alakítottunk ki. Hogy tisztaság van... az csak annyit jelent, hogy valamennyien vigyázunk erre. — Az imént az iskola kisdobo­saitól azt a felvilágosítást kap­tam, hogy a csapat Hársfői Pé­terről nevezetes... A két pedagógus jóízűen mo­solyog a meghatározáson. Lám, a kéknyakkendősök így látják... Beszéljünk talán vele is. Péter sovány, kimagaslik társai közül. Kérdéseinkre szabatos és pontos, de nagyon rövid válaszo­kat ad, összegezve ennyit: — Negyedikes voltam, amikor észrevettem, hogy a számtan mi­lyen érdekes, ötödikesként más szakkörre is jártam, és kezdtem modellezni. A matekon kívül? A természettudományok és a zene érdekel... mérnök szeretnék lenni, építész! — Versenyen is indultál, mi­lyen eredménnyel? — Hetedikesként megnyertem a megyei versenyt is. Az idén újra. Megyek majd Csillebércre, az országos vetélkedőre. A csapatvezetőtől, és Péter ma­tematikatanárától, Móricz Lősz Ió­nétól tudom meg, hogy a szabá­lyos tananyag a fiú számára már nem jelent tanulnivalót, neki kü­lön készítenek feladatokat, amit az átlagosnál lényegesen jobb logikai készségével nagyon gyor­san megold. Itt tanult az iskolá­ban nővére is, szintén kimagasló eredménnyel. — Az iskolában fakultatív né­met nyelvoktatás is folyik. Mikor kezdhetik a pajtások a tanulást? — Elsősként. Úttörőként pedig az ötödik osztályban folytathat­ják. A csapatnak két nemzetisé­gi tánccsoportja is van, szép si­kerrel szerepelnek a különféle kulturális szemléken, bemutató­9 Lassan búcsúzik az iskolától a nyolcadikos Hársfői Péter. (Kli­ma Győző felvétele) törők vesznek részt. Nagyon jó a kapcsolatunk a közeli állami gazdaság KISZ-alapszervezetével, az avatást mindig náluk rendez­zük meg. Nagy szükségünk len­ne a stúdiónk újbóli üzemelteté­sére, csak egy erősítő kellene hozzá... de reméljük, sikerül majd megoldanunk. — Hol lesz a csapattábor? — Cseretáborba indulunk, Gyöngyös közelébe, a Sás-tóhoz, százan. Negyven kisdobosunk Öbányán táborozhat. Néhányan kiváló mozgalmi munkájuk ju­talmaként indulhatnak... — Az őrsi zászlókon színes szalagokat láttam, mit jelképez­nek ezek? — Eredményeket. A különféle versenyeken az őrsök és a rajok helyezését szalagokkal jutalmaz­zuk, amit a zászlórúdra erősíte­nek. A piros szalagot a verseny első helyezettje, a kéket a máso­dik, a fehéret a harmadik nyeri el. A jól tanuló, mozgalmi mun­kában serény őrsök és rajok a csapatünnepélyre, különféle meg­mozdulásra nyilvánvalóan ezeket a zászlókat viszik magukkal. A rajta lévő szalagok száma és szí­ne pedig valamennyiük számára egyértelmű kitüntetés. — Mi a csapat soron következő terve? — Bekapcsolódunk a halasi otthon felépítéséért indított ak­cióba. Czibere Ági, az úttörőta­nács titkára már munkához lá­tott, szervez. Ügy tervezzük, hogy áprilisban bonyolítjuk le a nagy hasznosanyag-gyűjtést, reméljük, hogy a MÉH solti kirendeltsége mihamarabb átveszi tőlünk a pa­pírt és fémet, hogy az ellenérté­ket mi is befizethessük az akció folyószámlájára. — A tavasz folyamán még mi­re kerül sor? — Sportvetélkedőre, a rajok között. Ezt nagyon szeretik a paj­tások, nyilván ezért lett hagyo­mány a csapatnál. Különféle sportágakban mérik majd össze tudásukat, ügyességüket. Tóth Lászlónak a zenei életben betöltött szerepe kevésbé ismert, bár ez is jelentős. Mint a Polgá­ri Dalkör és a Városi Dalárda tagja, a Kodály-kórus örökös el­nöke, s mint újságíró sokat tett dalkultúránk fejlesztéséért. Vá­sárhelyi Zoltánhoz és Kodály Zol­tánhoz személyes barátság fűzte! Jól ismerte Bartók Bélát is, aki­nek emberi és művészi fejlődését állandó figyelemmel kísérte. Bartók többször járt Kecske­méten, és adott önálló hangver­senyt. A Városi Dalárda előadá­sában pedig gyakran csendült fel a művész sajátos muzsikája. Tóth László, a Kecskeméti Lapok munkatársa természetesen részt vett ezeken a kimagasló zenei rendezvényeken, s cikkeivel nép­szerűsítette Bartók művészetét. 1927. január 26-án Bartók Béla az Újkollégium dísztermében adott koncertet. Tóth László er­ről a fontos eseményről a Kecs­keméti Lapok január 28-i számá­ban Bartók Béla zongoraestje «símmel írt szép cikket. Ittzés Mihály a Forrás e havi számában — Bartók Béla és Kecskemét címmel — részletesen idézte a beszámolót, megkérdőjelezve a kritikus személyét. A mondatok stílusa, szépsége, muzsikája, De­bussy zenéjének mély átérzése, az utalás Molnár Antalra, és a költői képek mind egyértelműen bizonyítják, hogy a szerző csakis Tóth László lehet, összehasonlí­tásul, bizonyságul idézek Tóth László egyik beszédéből! melyet 1955-ben mondott Bartók Bélára emlékezve: „Akinek életét, arcát, magatartását, vívódását és mű­vészetét idézzük ez ünnepi órán, hetvennégy év előtt született. Földi vándorútfa a születése napjához fűződő képeket vará­zsolja elénk: rügyfakadás, gyü­mölcsoltás, magvetés, megújulás, újjászületés. Az erdőn a hóvirág diadalmasan átfúrja a ráboruló száraz levelet. A száraz levelek azt mondják, ez a forradalom, pedig ez a rend, ez az élet örök törvénye. Elmúlik a régi, új lép a helyébe. Nem minden múlik el. Megmarad a fatörzs, csak új lombot kap; megmarad a fenyő, csak új koronája nő. Ez a tör­vénye a művészet fejlődésének is. Minden igaz művész új életet teremt valamilyen formában. Vannak, akik a múltnak szenve­délyesen hátát fordítanak, akik messze előretekintenek. Ezek kö­zül való Bartók Béla, akire — tíz évvel halála után — meg­rendüléssel emlékezünk.” Két évvel később, 1929-ben Bartók újra Kecskemét vendége. A lap hasábjain Tóth László mél­tatta Bartók nagyságát: Az 1929. március 31-i számban művésze­tét Ady Endre költészetével ál­lítja párhuzamba, S ez nem vé­letlen. Tóth László egész életé­ben rajongott Adyért. ugyanakkor csodálta Bartók és Kodály mű­veinek elpusztíthatatlan őserejét. Felismerte a hasonlóságot Ady költészetének zenéje és Bartók zenéjének költészete között. Az előadásra április 3-án került sor, melyet Tóth László az újságban rajongó lelkesedéssel ünnepelt: „A szerdai est ünnepi dátum ma­rad a zeneiskolai hangversenyek történetében, mert világviszony­latban is legelső klasszisú zongo­raművészünk és zeneszerzőnk ajándékozta meg hallgatóit lel­kének pazar gazdagságú kincsei­vel." Tóth László régi barátjával, Vásárhelyi Zoltánnal a reformá­tus gimnáziumban az ifjúsági ze­nekar tagja volt, Vásárhelyi .Zol­tán az első hegedűs, ő a másod- hegedűs. 1934-től Vásárhelyi a Városi Dalárda karnagya lett. Jú­nius 9-én vezényelt először, s a műsorban szerepeltek Bartók mű­vei is. A Kecskeméti Lapok jú­nius 3-i számában Bartók-szerze- mények a Városi Dalárda hang­versenyén című cikkében adott a műsorhoz előzetest: „Bartók Béla férfierejének legjavát, bámulatos képességeinek élete legmunká­sabb esztendőit áldozta a magyar népi muzsika kincseinek meg­mentéséért. Művészetét gazdaggá, színessé és minden izében ma­gyarrá tette a népi talajban való gyökerezés. Örömmel üdvözöljük Bartók nagyságának, nemzeti je­lentőségének elismeréseként a Városi Dalárda június 9-i hang­versenyén egyik legértékesebb al­kotását, az 1. Magyar Rapszódiát, amelyet Zathureczky Ede, a Ze­neművészeti Főiskola hegedűta­nára, világszerte ismert, jeles művésze fog tolmácsolni. Bemu­tat a dalárda Bartók feldolgozá­sában két tót népdalt is, egyiknek szólóját Gergely Ilus fogja éne­kelni Kecskemét zenei életének fon­tos eseménye volt az 1937. ápri­lis 18-i'„Éneklő Alföld” nevű da­los találkozó, ahol 21 Bartók-kó- rus bemutatkozására került sor. Az osztatlan elismerést aratott hangversenyről Tóth László adott rövid kritikát, és tolmácsolta a fővárosi sajtó néhány jeles kép­viselőjének véleményét is. Fél évvel később, november 13-án került sor a Katona József Társaság és a Városi Dalárda fő­városi szereplésére. Tóth László itt nemcsak író barátaival talál­kozhatott hanem utoljára láthat­ta játszani Bartókot is, s hall­hatta zenéjének szárnyalását.- Tóth László az 1955-ös megem­lékezésében kegyelettel adózott a nagy zeneszerző emléke előtt, s hirdette műveinek újszerűségét, egyetemességét: Bartók Béla örök­ké útban volt új kísérletek, egy­re merészebb mondanivalók felé, élete utolsó percéig az európai zenei törekvések élén. Mindent megtanult, és magábaszivott, amire az egykorú Európa, sőt Kelet-Európa tanította, de a dön­tő lépést mindig ő tette meg. A századfordulón Európában De­bussy, Ravel, Delius és Strauss művészete ragyogott, ez az új­szerű, mégis túlérett, kábitóan színes zenekari nyelv. Bartók ek­kor még tanítvány volt, s alig kgy évtized múltán már előretör a Csodálatos mandarinnal, majd két zongoraversennyel. Maga mö­gött hagyja az expresszionista kí­sérleteket, és csodálatos erővel lendül, szárnyal, művész egyéni­ségének bonyolult ellentéteivel. végleteivel, féktelen felbontó-ösz­tönnel és diadalmas művészi fe­gyelemmel. Később méginkább befelé for­dult Bartók és az ötödik vonós­négyes óta tervszerűen oltogatja maga körül a külső világ hivsá- gos fényeit. Művészete megújhú- dik a népzenétől, öntudatlan mélység és értelmi magasság vív­ja benne harcát. A hangszerek hagyományos törvényeit sutba vetette, s maga szabott nekik törvényt, akár Beethoven. Bar­tók csak tiszta forrásból ivott. Életének legboldogabb napjait fa­lun, parasztok között töltötte. In­nen rontott a kelet-európai nép­zenékkel a huszadik század zene­kultúrájába. Musszorgszkij első üzenetei után nyilvánvalóan Bar­tók és Sztravinszkij művészeté­ben érkeztek meg a nyugati ze­nébe Kelet-Európa és Ázsia pa­rasztnépei. Aki Bartók székely, török és arab dallamlejegyzéseit vagy utolsó román népzenekiad­ványait forgatta, rádöbben ennek a zenének iszonyú labirintus és őserdő voltára, s megérti, miért éppen Bartóknak kellett felfe- . dezni ezt az ezerágú bozótot a világ számára A lángelmében har­móniában élt a szárnyaló képze­let és a rendszerető szenvedély. Négy évtized szakadatlan munká­ja növelte nagyra Bartókot, a legősibb dallamvilág természettu­dósát. Utolsó műve, a Harmadik zon­goraverseny földöntúli derűt és tisztaságot sugároz. Teremtője mögött elmaradt minden, csak az Időtlen Zene tartotta fogva visz- szahivó, örök varázslatként. A halálra ítélt rendben, a veszen­dő polgári világban Bartók kép­viselte a humánumot, a neme­set és halhatatlant.” Kodály Zoltán nagyra értékelte Tóth László segítőkészségét ze­nei életünk alakításában, fejlesz- , tésében. Ez a tény is bizonyítja, hogy jobban meg kellene ismer­nünk az e téren mutatkozó fehér foltokat, s így Kecskemét zenei éetének egyik istápolóját, patró- nusát. Saskői Zoltán kon. — Hogyan kezdik a mozgalmi évet? — Nálunk kétnapos a mozgal­mi év kezdetét jelentő honvédel­mi akadályverseny. Ezen az út­Búcsúzunk. További sikereket a tánccsoportoknak, sportolóknak, hasznosanyag-gyűjtőknek. És Hársfői Péternek, a csillebérci versenyen! Selmeci Katalin REJTVÉNYFEJTŐKNEK Az elmúlt héten közölt rejtvény helyes megfejtése: Petőfi Sándor: Pető Pál, „Közbevágott Pató Pál úr”. A helyes megfejtők közül könyvjutalmat nyertek: Lenkei Timea, Hetényegyháza; Marancsik Csaba, Jánoshalma; Cseh Erzsébet, Kis­körös; Győri Gábor, úszód: Pozsár Anna, Pálmonostora; Medzihorsz- ki József, Hercegszántó; Juhász Csaba, Kunszállás; Balogh László, Szakmár; Minda Edit, Kecel; Kulcsár Attlia, DUnavecse. A könyve­ket postára adtuk. Ezen a héten kisdobosok számára kö­zöljük a fejtö­rőt. (Kérjük az úttörőket, hogy ők most ne küldjék be megfejtései­ket.) A képen Muki majom cirkuszban lép fel társával. Mit gondoltok, vajon kicsoda, vagy micsoda a partnere? Ha összekötitek egyenes vona­lakkal sorban a • számokat, kiderül a do­log! A megfej­tést — egy szót — levele­zőlapon küld­jétek be szer­kesztőségünk címére — Pe­tőfi Népe szer­kesztősége, Kecskemét, 6001 Pf. 76 — április' 2-ig. A levelezőlap címoldalára pedig írjátok oda: » Kisdo- bősre jtvény! TT TO ® 9F 86 76*go M « TS — 30 91 74 71 B 33 73 71 11 «4 40 9 69 70 1ST SO 91 2D . 19 33 32 *2 34 31 29 % 24­30 B 28 25 27 26 21

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents