Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-21 / 68. szám

1981. március 81. • PETŐFI NÉPE • S MONDJA MEG ŐSZINTÉN A Gödör utca nem lesz gödrös Mit olvasott ki a kongresszusi levélből? Százezrek vitatkoznak a KISZ Központi Bizottsága kong­resszusi leveléről. A dokumentum arra ad alapot, hogy fia­talok és idősebbek elmondják véleményüket: mit tartanak az ifjúsági szövetség legfontosabb feladatának. Ez alkalom­mal a kongresszusi levelet választottuk heti kérdésünk kiin­dulópontjának. Két megkérdezett olvasónk véleménye mel­lett kiollóztuk a kunszentmiklósi Damjanich János Gimná­zium frissen megjelent „Monokli” című diáklapjából Váli Gábor írását is, az ő fényképét — az idő rövidsége miatt — nem tudtuk megszerezni. Hornyák Éva, a kiskunmaj- sai Dózsa György Gim­názium 11. b. osztályos ta­nú tója: —. A levelet elolvastam, ki­csit komoly­nak tartom a Stílusát: mint­ha huszonöt-harminc évesnek írták volna... A véleményem? Jó közepesnek tartom — a KISZ-t, a kongresszusi levelet egyaránt. Azt írja például a le­vél, hogy jobban ki kell használ­nunk a megnövekedett szabad időnket. Szerintem nem nőtt, ha­nem csökkent a szabad idő. Hét­főn matekkorrepetálás, kedden fizika szakkör, edzés, szerdán KISZ, csütörtökön kötelező mozi és edzés, pénteken tömegsport. Szombaton hazamennek a kollé­gisták. Marad — maradna — a vasárnap. Jó lenne kikapcsolód­ni egy kicsit, táncolni egy jót — egyszer fiatal az ember... Nem igaz, hogy csak a diszkó érdekel bennünket, jó lenne nekünk és elég is lenne egy olyan hely, ahová csak úgy be lehetne ülni, elolvasni az újságokat, belelapoz­ni egy új könyvbe, beszélgetni a barátokkal... Ilyen hely pedig itt nincs — persze ez nem a KISZ hibája, de azért foglalkozhatna vele. Hangsúlyozottan szerepel a le­vélben a társadalmi munka is. Hát... Épült egy játszótérpark a gimnázium mögött: délelőttön­ként ott ücsörögtek azok. akik 'fizetést kaptak,' hogy megcsinál­jak. Délután meg mentünk mi, ingyen, társadalmi munkában el­végezni azt, amit ők nem végez­tek el. A lakók meg kikönyököl­tek az ablakból, és röhögtek raj­tunk, nagyon rosszul esett, végül is. az ő gyerekeik játszanak ott, nem mi, de mintha eltértem vol­na a témától... Pásztor Ani­kó, kiskunha­lasi népmű­velő: — Nem tu­dom kiben van a hiba:1 ben- nem-e, vagy a KISZ-ben-e, de nekem eddig nem adott iga­zán nagy él­ményt, hogy az ifjúsági szövetség tagja vagyok. Édesanyámék úgy beszélnek a MADISZ-ról, a Dísz­ről, mintha fáklyás ünnep lett volna egy-egy taggyűlés. Nagyon irigylem őket, jó lenne, ha én is mesélhetnék ilyeneket húsz-hu­szonöt év múlva. De eddigi ta­pasztalataim, hogy is mondjam csak, nem a legkedvezőbbek. Évente két taggyűlés a szokásos, az egyiken elmondják, hogy ez így nem mehet tovább, akciókat határoznak el, a másikon aztán elmondják, hogy miért nem sike­rült ezeket teljesíteni. A fiatalos­ságot, a lendületességet hiányo­lom, a vitakedvet: néha az az ér­zésem, hogy hosszú külszolgálat­ról visszatért érdemdús, ravasz diplomaták gyülekeznek egy-egy taggyűlésen, s óvatos semmitmon- dással igyekeznek a vita látsza­tát kelteni. Ez persze nem biztos, hogy a KISZ, lehet, hogy a tag­ság hibája, de a kettő összefügg. Ügy látom, hogy — hasonlóan sok más szervezethez — a KISZ- ben is tulajdonképpen két rész­re lehet osztani a tagságot: aktív emberekre és passzívakra, és az előbbiek vannak kevesebben. Ta­lán azzal lehetne eredményt el­érni, ha régi szabályokat eltöröl­nénk, olyat például, hogy ülésez­ni kell, vállalni kell, mert amit úgy kell csinálni, az olyan is ... Írja a levél, hogy a lakás élet- szükséglet, ezt aláírom. De azt már nem írja, hogy mit tesznek e szükséglet kielégítéséért. Én a magam részéről szkeptikus va­gyok: akik fiatalok, a nulláról indulnak — esély nélküliek. Még a munkáslakáshoz is' kell 60—70 ezer forint, és hát nem mindenki munkás: aki nem, az 160—200 ezren alul nem tud lakáshoz jut­ni. Ha van komoly feladata a KTSZ-nek, hát ez az, ez lenne az: ebben segíteni. Nemcsak érdek- védelemmel, de szervezéssel, hogy legyen több, lehessen több lakás. Véli Gábor, a kunszentmiklósi Damjanich János Gimnázium Monokli című lapjának diák- szerkesztője: — Valahogy be kellene mutat­ni azt a világot, amit a KISZ KB levele elképzel, s irányként tűz az ifjúság elé, de elég nehéz. Igen, igen: azt a világot kéne be­mutatni. Azt, amit mi is el tud­nánk érni, ha egy kicsit lelke­sebben, odaadóbban dolgoznánk érte. Majdnem azt írtam: „több időt ráfordítva”. Még szerencse, hogy idejében észbekaptam, s megállítottam toliamat. Tudom — hisz mindenki tudja —, hogy sok dolgunk van: szakkör, előkészítő, sport, stb. De nem is mondtam, hogy fordítsunk a KISZ-munkára több időt! Csak azt mondom, hogy meg kellene próbálni — az eddig is ráfordított időt — job­ban kihasználni. Lehet, hogy van olyan iskola, melyben még ilyen KISZ-élet sincs. De mi ne azt nézzük, hanem magunkat. Sőt!!! Ne csak nézzük, hanem lássunk is. Lássuk meg a hibákat. De lássuk meg a KlSZ-ben rejlő ér­tékeket is. Ne úgy menjünk pol- képzésre, mint akik aludni ké­szülnek, hanem úgy, mint akik szeretnének egy jót vitatkozni, és új, beható ismereteket gyűjteni az adott témából. Vegyük észre — és ha észrevettük használjuk is ki — hogy a polképzés. nem azért polképzés, mert csak poli­tikáról beszélhetünk. Bármi a vita tárgya, lehet, ami érdekel ben­nünket: a rockzenétől a szexig. Nem tudom elhinni, hogy nincs olyan téma, ami ne érdekelne egy maximum 40 főből álló alap­szervezetet. Márpedig, ha van ilyen téma, akkor abból kell vi­takört szervezni. (Ami azonban nem feltétlenül politikai vitakör. — A szerk.) Aztán ... Aztán a többiből. A KISZ olyan — ami­lyenek mi vagyunk, azaz: ami­lyenné mi tesszük. Ha akarjuk jó lesz. Akarjuk! Lejegyezte (és kiollóztál: Ballai József Gaál Gábor Kecskeméten Adalékok 1919. márciusához ) A Petőfi Népe 1980. március 7-i számában jelent meg a Gaál Gábor emlékezete című írás, amelynek szerzője. Halász Ferenc az 1891. már­cius 8-án született Gaál Gáborról mondja el gondo­latait. S miközben a nemzetközi munkásmozgalom jelentős alakjáról, a két világháború közti szellemi élet egyik legeredetibb személyiségéről, a Korunk című folyóirat legendás szerkesztőjéről, a romániai magyarság kimagasló személyiségéről emlékezik, megtisztul azzal, hogy szóba hozza Kecskeméti epi­zód című cikkemet. A Gaál Gábor letartóztatásának történetéhez alcímű írás a Népszabadság 1976. au­gusztus 14-i számában látott napvilágot, a Korunk alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából. S mert az a bizonyos epizód, az 1919. március 28-án Kecskeméten megtartott előadás csakugyan megha­tározó jelentőségű volt Gaál Gábor életében, érdé. mes részletesen is dokumentálni a hatvankét esz­tendeje lezajlott eseményeket. Ki beszélt? Azt Tóth Sándor filozófusnak, a kolozsvári Bolyai—Babes egye­ltem professzorának monográfiá­jából — G, G., Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztő­jéről — tudjuk, hogy a majdani romániai marxista 1919 márciu­sában „művelődéspolitikai” jelle­gű előadást tartott Kecskeméten, ennek „alapján fogja majd per­be az ellenforradalmi rendszer „hadiállapotban elkövetett tár­sadalmi izgatás” címen. Nem le­hetett könnyű dolga a monográ- fusnak, mert a magyarországi forrásokat nem használhatta fel, Gaál Gábor önéletrajz-jegyzetei viszont aligha segítették a kuta­tásban. A nehézségekről ezt írja Tóth Sándor: „Az 1919. évi tava- ■ szi kecskeméti gyűlés időpontjára 1950—52-ben rosszul emlékezik vissza G. G. — nem március ele­jén, hanem március 28-án, a Ta­nácsköztársaság kikiáltása után VQlt a kecskeméti gyűlés, amely­nek egyik előadója Gaál Gábor volt." A kutató hivatkozik ugyan arra, hogy a pontos dátumot a Népszava 1919. április elsejei szá­mából tudja, ezen a nyomon azonban nem lehetett elindulni: a Népszava-tudósítás idézése ugyan­is pontatlan, ez a korabeli lap­szám fellapozásával ellenőriz­hető. Több lehetőséggel kecsegtetett a Proletártavasz 1919. című ta­nulmánykötet, amelyet 1969-ben adott ki az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága (az előszót Pozsgay Imre, a megyei pártbi­zottság akkori titkára írta). Gera Sándor: A Magyar Tanácsköztár­saság népjóléti és művelődési tevékenysége Kecskeméten című tanulmány szerzője, egyebek kö­zött kifejti: „Már a proletárdik­tatúra létrejöttének másnapján hozzáfogtak a pedagógusok esz­mei-politikai neveléséhez, fel­világosításához, abból a helyes felismerésből, hogy ők azok, akik sokat tehetnek az ifjúság szocia­lista világnézetének kialakítá­sáért, gondolatvilágának formá­lásáért. Március második felében több gyűlést tartottak számukra, ahol budapesti — kiemelés tőlem, Z. L. — és helyi előadók tájé­koztatták őket a politikai-gazda­sági teendőkről, kulturális kér­désekről, az^ egyházak és az állam különválasztásáról stb.” Nyilván­való, ez az a keret, amelyben el­helyezhető az egyik budapesti előadó, Gaál Gábor további nyo­mozásra csábító fellépése. „Üdvözlet” S mert ugyanebben a kötetben terjedelmes bibliográfia és re­pertórium is található — ‘össze­állította Fekete Dezső —, a tám­pontként használható dátumnál, 1919. március 28-ánál érdekes megjegyzés olvasható: „Üdvözlety Magyar Alföld. (A kecskeméti tanítók fogadalmat tettek a mun­kásosztály mellett. Kunfi Zsig- mond előadást tartott a tanítók gyűlésén.)” Ezek szerint tehát március 28- áp nem Gaál Gábor — és egy másik előadótársa — járt Kecs­keméten, hanem maga a közok­tatásügyi népbiztos, Kunfi Zsig- mond tájékoztatta a helybéli pe­dagógusokat a tanácskormány céljairól. Gyanúra ad okot, hogy egy másik népbiztos, Szamuely Tibor, két nappal korábban, már­cius 26-án már beszámolt az új rendszer elképzeléseiről, a kora­beli lapok azonban tisztázhatják: szükség volt-e két népbiztos kecs­keméti beszédére? Vagy a köz­ponti kormányzat beérte csupán az egyikével, a másik helyett pe­dig esetleg alacsonyabb beosztá­sú előadókat küldött az alföldi városba? A Magyar Alföld, a kecskemé­ti szociáldemokrata párt korábbi szócsöve — amely március 2ő-től a két párt egyesülése nyomán létrejött Szocialista Párt napilap­ja, ezelőtt csak szombatonként jelent meg — látszólag igazat ad a könyvtáros-bibliográfusnak. Ez olvasható ugyanis a március 28-i, pénteki számban, a harmadik ol­dalon, a napi hírek élén: „Üd­vözlet. A kecskeméti tanítók im­már mind lelkes hívei a magyar- országi szocialista pártnak, s mint ilyenek: őszintén, szívünk legmelegebb érzésével üdvözöljük Megoldják a szeméttárolást, járhatóvá teszik az otakat Izsákon • Most még ez a látkép fogadja az Izsákra érkezőt. A lakóhelyeken évente mind nagyobb gond a szeméttárolás és -szállítás. Izsákon talán a leg­rosszabb a helyzet, ahol — mint képünk is mutatja — a nagy­községbe érve mindjárt hulladék- halmaz fogadja a látogatót. A közelben épült és épülő szép, nagy házak látképét most még elcsúfítja az engedély nélkül — bár inkább szükségből — idehor­dott temérdek szemét. Szerencsé­re, már nem sokáig, Vizi Mátyás tanácselnök szavai biztatóak: „A településtől előírt távolságban, az orgoványi út mentén egy hónap múlva átadjuk a lakosságnak az új szeméttelepet. A Sárfehér Tsz munkagépkezelője a talajegyen- getést, az Izsáki Állami Gazda­ság XI. kongresszus szocialista brigádjának a tagjai pedig a te­lep körülkerítését vállalták, tár­sadalmi munkában. A telepet a KÖJÁL és a Bajai Alsó-duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság jóvá­hagyásával alakítjuk ki, úgy, hogy az éghető és a nem gyulla­dó hulladékot majd külön-külön kezeljük. A régi szeméttelep he­lyén pedig, úgy szervezzük, két hold erdőt telepítünk, miután 10 centiméter vastagon homokot te­rítettünk el rajta.” Izsákon most azt latolgatják, hogyan tehetnék rendezettebbé az új szemétteleppel az egész te­# A közeljövő programjában lepülést. A további cél, hogy megoldják a napi hulladék el­szállítását a házaktól, illetve az utcákból. Érre a feladatra gép­járművet a helyi gazdaságok ad­nának. A megvalósítás azonban végül is azon múlik, vállalják-e a lakosok az éves szemétszállítás 500 forintos díját, amelynek el­lenében Izsák nagyközségi Ta­nácsa készíttetne 90 konténert. (Ha nem újonnan veszik, hanem csináltatják, feleannyiba kerül egy szállítótartály.) A másik égető gond Izsákon a burkolatlan utcák állapota. Negy­venöt kilométer a belterületi ut­cák hossza, amelyből csupán 8000 méternyit fed szilárd anyag. Ha azt vesszük alapul, hogy jelen­leg 30 kilométer, esőben, hóolva­dáskor szinte teljesen járhatat­lan földes utcát tartanak szá­mon, megértjük az izsákiak tö­rekvését a jobb útra. A tanácstagok ezekben a na­pokban kérdőívvel a kezükben megkeresnek mindenkit, aki bur­kolatlan utcában lakik, hogy tá­jékozódjanak: az útépítésért tel­kenként hányán hajlandók 4000 forint hozzájárulást fizetni. A fel­tételt — hogy ahol a lakók nyolc­van százaléka vállalja ezt a költ­séget: lesz útburkolás — a Gö­dör utcában, az ősz utcában, a Tél utcában, a Kodály Zoltán ut­cában, a Széktói utcában, a Rad­nóti és a Katona József utcában egyöntetűen elfogadták. A Buda­pesti Likőripari yállalat kiren­deltsége — amelynek ugyancsak érdeke a jó út — 100 ezer forin­tot ajánlott fel útburkolási hoz­zájárulásként. már szerepel az utak burkolása is. (Tóth Sándor felvételei) K. —1. Bábszínészképző tanfolyam Idén ősszel bábszínészképző tanfolyamot szervez az Állami Bábszínház igazgatósága. A szep­temberben kezdődő kétéves, felső fokú tanfolyam hallgatóit a szí­nészi képességgel, bábmozgatási készséggel és énektudással ren­delkező, 18—30 éves korú, érett­ségizett fiatalok közül választják a tanítók tanítóját, a Tanácsköz­társaság közoktatásügyi népbizto­sát, Kunfi Zsigmond elvtársat.” Majd a névtelen szerző — stílu­sából feltételezhető, hogy dr. Lőwy Ödön, a Magyar Alföld fe­lelős szerkesztője — így folytat­ja: „Most a madár kalitkájának ajtaját bátor kézzel kinyitotta a mi közoktatásügyi vezérünk: Kunfi elvtárs, s biztatva biztat bennünket: repüljetek rab mada­rak, szegény, szellemileg s anya­gilag kiuzsorázott néptanítók!” A vezércikkből, persze, még korántsem következik, hogy Kun­fi Zsigmond megérkezett Kecs­kemétre. Ezt bizonyítják egyéb­ként a helybéli lapok és a Kis­kunfélegyházán, Kiskunhalason, Kalocsán, Kiskőrösön, Abonyban megjelenő újságok is. Mit mondott? A Magyar Alföld 1919. április elsejei számában, a második ol­dalon csaknem két hasábnyi ter­jedelmű cikk látott napvilágot, a szerző ugyan nem írta alá a ne­vét, de megint csak dr. Lőwy Ödönt gyaníthatjuk 'benne. A Ta­nítógyűlés Kecskeméten című és Az oktatás új rendje alcímű írás­ból kiderül, hogy Kunfi Zsigmond népbiztos nem volt jelen a Ka­tona József Színházban megren­dezett gyűlésen, helyette a köz- oktatásügyi népbiztosság két munkatársa tájékoztatta a hallga­tóságot a Tanácsköztársaság po­litikai és kulturális programjáról. Az egyik Nagy Endre volt — akadnak olyanok, akik a híres kabarészerzővel és konferanszié­val azonosítják, e sorok írója azonban úgy véli, hogy ez a Nagy Endre egy ipariskolában irodal­mat tanító pedagógus, aki 1919- ben hivatalt vállalt a közoktatás- ügyi népbiztosságon, későbbi sor­sa egyébként ismeretlen. A má­sik előadó, Gaál Gábor, aki ez idő tájt szintén, a közoktatásügyi népbiztosságon dolgozik, március végén, április elején referens a tantervkészítő bizottságban. A gyűlés hangulata és az elő­adók gondolatmenete, a terjedel­mes tudósítás alapján, a követ­kező: „ ... Bár csak belépőjegy­ki. Az érdeklődők április 22-ig jelentkezhetnek — személyesen, vagy levélben — az Állami Báb­színház tanfolyami titkárságán, (Budapest, VI., Jókai tér 10., 1C61.) A felvételi vizsga május­ban lesz, ennek feltételeit és pon­tos idejét írásban közük a jelent­kezőkkel. (MTI) gyei lehetett bemenni, így is zsú­folásig megtelt a nézőtér, ahol a tanítóságon kívül nagy számban volt képviselve a tanügy iránt érdeklődő közönség is. Az ülés megnyitása előtt a kollégium if­júsága, Kremán énektanító veze­tése alatt elénekelte a Marseillais­et. Ezután Barta József — más források szerint Bartha József, Z. L. — tanító, ki szocialista ér­zelmei miatt oly sok üldöztetés­nek volt kitéve a régi rezsim alatt, szép szavakban üdvözölte a megjelenteket, s felkérte Nagy Endre elvtársat előadásának megtartására. — A (tanügyi népbiztosság leg­első feladata volt a tanítóság tel­jes függetlenitése — mondotta Nagy elvtárs — a feudális elnyo­matás és a papi önkény alul (sic!). A tavasz első napján, március 21- én kezdtük meg az új munkát. Három fontos kérdéssel kell meg­ismerkednünk, úgy mint 1. poli­tikai, 2. kulturális és 3. gazda­sági kérdéssel. Az első kérdést nem ő, hanem Gaál Gábor elvtárs — ugyancsak a budapesti nép­biztosság kiküldötte — ismerteti. Minden szavából, éppúgy, mint Nagy elvtárséból, kiérzik, hogy szíve, lelke, egész énje át van hatva az ideális eszméktől. Rá­mutat azokra a gazságokra, me­lyeket a kizsákmányolok osztálya a munkásokkal szemben elköve­tett. Minden célunk — 'úgymond — a munkásság, legyen az testi, vagy szellemi munkás, boldogu­lásáról, jólétéről való gondosko­dás s a renyhe; dologkerülő ki­váltságosok teljes letörése. Ha ezek szépen meglapulnak, jó, nem bántjuk őket, de ha 'újra megkí­sértenék a régi rendszer vissza­állítását, a legvégső eszközöktől sem riadunk vissza. Az öntudatá­ra ébredt nép még élete árán is meg fogja védeni jogait. Nagyot, szépet akar teremteni a kommu­nista ál'lam, hol nem lesznek gazdagok és szegények, hanem mindenki, aki dolgozik, jólétben fog élni. Lelkes tapsokkal foga­dott beszéde után Nagy elvtárs fogott hozzá a másik két kérdés tárgyalásához...” (Folytatjuk) Zöldi László Megvan a vastaps! Már majdnem sikerült odébbállnia a vastapsnak Kecskemétről. Pedig nem is olyan régen, igazi otthonos­sággal csengett-zengett a Katona József Színház szék­sorai közt, átjárta a vilá­got jelentő deszkákat, és a sziveket. Aztán átköltözött a Kelemen László Színpad meghittebb, kísérletező ka­maratermébe. Ügy tűnt, mintha a kis helyiséget jobban kedvelné, könnyeb­ben tudja betölteni. Az utóbbi hetekben vi­szont minden kétséget ki­záróan beigazolódott, hogy nem a helyszín méreteitől függ a vastaps > holléte. Hir­telen megjelent ugyanis a Megyei Művelődési Köz­pont hatszáz személyes színháztermében. Hosszú lappangási idő eltelte után elemi és fokozódó erővel adott hírt magáról a Szol­noki Szigligeti Színház Amerikai Blektra} és a Madách Színház Kettős helyszín című előadása után. Se szó, se beszéd: út­nak indult a kivörösödő te­nyerekről, ismét és ismét függöny elé hívta a színé­szeket, rá sem hederitve azokra az előzetes aggodal­makra, miszerint techni­kailag nem elég tökéletes a színpadi berendezés a vendégjátékokhoz. Jó pro­dukció kellett, és kész! Ami­lyen kiszámíthatatlan az útja, még visszatalál a Ka­tona József Színházba is. Eközben — egy nyilatko­zata szerint — az újra meg­lelt vastaps kitartóan re­ménykedik, miszerint fölis­merik a természetét, és se­hol sem mondanak le róla értéktelen utánzata: a meg­szokásból hangzó, kincstári tapsikolás kedvéért. Mint kifejezte, nem kell félni át­lói, hogy csökken az ereje, ha egyre többször és több helyen osztja meg magát. Végezetül szinte könyör- gött: ugye' nem kell újra bujdokolnia, száműzetésbe vonulnia? Megnyugtatásul jelen sorok írója azt vá­laszolta, hogy — a jelek szerint és minden híreszte­lés ellenére — ez nem a közönségen múlik. —halász—

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents