Petőfi Népe, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-19 / 66. szám
1981. március 19. • PETŐFI NÉPE • S SPORT* SPORT • SPORT Ami a tudósításokból kimaradt Ezen a héten Is bőven akadt érdekes esemény a megye labdarúgó- pályáin. Az élcsapatok — ahogy az várható is volt — keserves győzelmeket szerezte a hajdan szebb napokat látott ellenfelek pályáin. A Bajai SK például csak egy jól eltalált szabadrúgásból szerzett góllal vitte ha. za a két pontot Soltvadkertről. A félegyházi honvédcsapat még a szerencsére sem panaszkodhat, hiszen Kalocsán a mérkőzés utolsó percei, ben egy öngól révén jutottak a számukra olyan fontos második ponthoz. Volt még hat 11-es, számtalan sárga lap, összesen 24 gól. Egygólos győzelemnél nagyobbat csak a Jánoshalma ért el. Igaz, ők mindjárt egy „ötöst” rúgtak az egykori válogatott, veterán Fatér hálójába. Mennyit ér a versenykiírás? Vasárnap délután a Széktói Stadionban az Építők elleni .mérkőzés előtt érdekes módon nem annyira a készülő játék, mint inkább az elmaradt Budafok elleni mérkőzés ügyében hozott fegyelmi döntés foglalkoztatta a lassan gyülekező szurkolókat. A szere- csen mosdató ítélet ellen a KSC egyébként fellebbezést nyújtott be. Mivel tőlünk azóta is sokan kérdezték, hogy mit tartalmazhat az MLSZ versenykiírásának rejtélyes 33-as pontja, aminek alapján meghozták, s indokolták a határozatot. Nos, nagyjából annyi van benne, hogy minden olyan kérdésben, amire a kiírás nem intézkedik a versenybíróság dönt. Ez olyan szabvány szöveg, s általában minden hasonló okmány végén ott áll. Igaz ugyan, hogy ugyanezen versenykiírás 13. pontja világosan leszögezi, hogy a várakozási Idő 30 perc, .s ennek elteltével a játékvezetőnek le kell fújnia a találkozót. Most már csak az a bökkenő, hogy a versenykiírásban nincs benne, hogy mi van ha a bíró 30 perc helyett 35 percet vár, s mivel az Igazolásoknak még akkor sincs se híre, se hamva, késve fújja le a mérkőzést? Ez már valóban „komoly alap” a 33-as pont alkalmazására. Hogy ezután a közönség és az ellenőr eltávozott, s játékvezetők és a vendégcsapat felöltözött, így — főleg a sötétedés miatt — elkezdeni talán még lehetett volna a mérkőzést, de befejezni nem. Ki figyel oda ilyen apróságra? Érdekes gólok A megyei forduló egyik legizgalmasabb mérkőzését Tiszakécskén játszották. Már a tét sem volt kicsi, hiszen mindkét csapat joggal pályázik a feljutást jelentő hat hely egyikére. A két csapat összeállítását böngészve az is kiderül, hogy mindkét oldalon több olyan focista is akadt, aki korábban éppen az ellenfél csapatában kergette a labdát. Így aztán nem csoda, ha ezen a napon szokatlan tűzzel indult a játék. Még szerencse, hogy Uhrín játékvezető is hamar észrevette, hogy Itt még „különharc” is készül, s az első perctől kezdve keményen a kezében tartotta a mérkőzést. Hamar kiosztott néhány sárga lapot, s kicsit talán szét is fújta a játékot, de az adott helyzetben nem kínálkozott más megoldás. A találkozó szenzációja szerencsére nem a játék átlagon felüli keménysége, hanem a kécskej, Bus György két szögletből, érintés nélkül elért gólja lett. Mindkettőt az első félidőben, a jobb oldalról elvégzett sarokrúgásból érte el, s a labda szinte hajszálpontosan, véd- hetetlenül csapódott a rövid sarokba. Technikai bravúr? Kétségtelenül az. Hasonlót egyszer Puskástól láttunk Kecskeméten, aki akkor — valamilyen „sörmeccsen” — játékvezetőnek jött le, s a szünetben azzal szórakoztatta a szurkolókat, hogy a híres bal lábával többször egymás után Is becsavarta a labdát az üres kapuba, majd utána fogadásból megcsinálta jobbal a másik oldalról is. A magyar mezőnyben mostanában csak Karsai, a Videoton játékosa rúgott hasonló gólt, no és persze a tisza- kécskei Bus, akinek pedig nem is ez volt az első ilyen gólja. Néhány évvel ezelőtt ugyanis Szabadszálláson, a Radnóti SE ellen három gólt lőtt így szögletből. Mindez néha szerencse, de többnyire inkább gyakorlás kérdése. A 11-esek fordulója Nem állíthatjuk, hogy a Sü- kösd—KTE mérkőzést vezető Varga játékvezető pályázott a ZTE— FTC. mérkőzés bírójának. Mohácsinak hervadhatatlan habáraira, hiszen ő a négy helyett csak három büntetőt ítélt, s ugyanilyen alapon adhatott volna egy negyediket is, s máris megvan a csúcsbeállítás. Persze — mint Zalaegerszegen — Sükösdön is élénken vitatták a 11-esek jogosságát. Varsányi József, a rovatunk sükösdí tudósítója így látta az eseményeket: — Faddi, a sükösdi kapus a 12. percig labdához sem ért, amikor az első közbelépése büntetővel végződött. Tóth, a KTE játékosa ugyanis hosszan szöktette magát, s a labda már túl volt a vonalon, amikor összeütközött Faddival. Igaz, a kapus nem a legszabályosabban közelítette meg a játékost, aki viszont beledobta magát Faddi'ba. Három perc múlva ismét szólt a síp. Most a hazaiak javára, bár pontosan nem lehetett tudni miért. Állítólag valaki kézzel ért a labdához. A 615. percben nagyjából megismétlődött az első 11-es előtti esemény, csak fordítva. Most a KTE kapusa ütközött össze Szabóval A játékvezető következetes volt. Ha az elsőért büntetőt adott, akkor ez is az lehetett. Az viszont elgondolkoztató, hogy a játékvezetőink maguk sem tudják, hogy hol a határ a testtel való játék és a szabálytalanság közt. Persze az a 11-es, amit a játékvezető megad, de lehet hogy a sükösdi meccsen más játékvezető egyet sem adott volna meg. A szökevény megkerült Végül, hogy ezen a héten ne csak labdarúgásról legyen szó, örömmel közöljük, hogy a szökevény megkerült. Mármint az MHSZ kecskeméti modellező klubjának értékes, rádióirányításos repülőgépe. A modell — amely nem is olyan kicsi — ugyanis önállósította magát, s kikerülve az irányító rádió hatóköréből, gazdáinak nagy riadalmára eltűnt északi irányban, majd, amikor az üzemanyag elfogyott, annak rendje és módja szerint szabályos leszállást hajtott végre a Törekvés Tsz egyik sima területén, ami részben a szerencse, de nem utolsósorban építőinek ügyességét is dicséri. Ugyanolyan dicséret illeti a gép megtalálóját, aki fedél alá vitte a nem kis értékű modellt, majd a felhívásunk alapján szabályosan jelentkezett, s a gép azóta már ismét a gazdáinál van. Vörös István, az MHSZ modellezd klubjának vezetője méltán mondhatott köszönetét, és adott át jutalmat a becsületes megtalálónak. Szabó Zoltán MA: LABDARÚGÁS Téli Kupa elődöntőjének visz- szavágó mérkőzései: Jánoshalma —Tiszakécske. 15 óra, Bajai SK —Miske 15 óra. SAKK A megyei felnőtt egyéni bajnokság 9. (utolsó) fordulója: Kecskemét, BÁCSÉP-sakkterem. 8 óra. Labdarúgás Izsák—Kiskőrös 1—0 (1—0) Izsák, 400 néző, vezette: Fran- cziskovics (Nagy, Kazinczi). . Izsák: Péter — Németh, Molnár, Bogdány, Kalmár, Nagy, Tóth, Losonczi, Mezei, (Hajnal), Bőthi, (Földes), Szélpál. Edző: Szász Sándor. Kiskőrös: Losonczi — Podob- ni, Dedák (Babar), Monori, Bakos, • Hajnák, Pál, Ba Gy., Kiss, Tóth, Török. Edző: Meskó István. Jók: Németh, Molnár, Nagy ill.: Dedák, Podobni. Ifjúságiak: Izsák —Kiskőrös: 0—0. TÖMEGSPORT Csordás József emlékére • A győztes csapat. A megyei rendőrfőkapitányság testnevelési és sportbizottsága teremlabdarúgó-tornát rendezett Hartán az általános iskola torna- csarnokában Csordás József rendőr őrnagy emlékére. A versenyen megjelent Nagy Sándor rendőr őrnagy, TSB-elnök- helyettes, és ott volt az elhunyt özvegye is. A mérkőzésekre a magas színvonal volt a jellemző. Minden játékos nagy akarással és odaadással játszott. Hatalmas csatát vívott a Dózsa öregfiúk és a rendőrség csapata. Nagy meglepetés volt, hogy az utolsó mérkőzésen az addig nyeretlen Állampuszta csapata az utolsó percben rúgott góllal megverte a Dózsa öregfiúk csapatát és ezzel elütötte az első helytől. Végeredmény: 1. Rendőrkapitányság, 2. Dózsa öregfiúk. 3. Tűzoltó-parancsnokság, 4. Állampuszta. A mérkőzések végén a gyönyörű serleget és az érmekét özv. Csordás József né adta át a győztes csapat kapitányának, Vékony Károly- nak. Kristóf Tibor mimiiimiBmiiiiMiiSiisii A Mi nTTHAMITNlf ' * 1Jw/' J|i ‘, JL/// JL JL JL Jt / jP;: .JL X\* , H I I Párizsi. Párizsi divatházak modelljeiből mutatunk be néhányat, amelyek az új divatirány jegyében készültek. % Fehér kosztüm ezüst combokkal. Kabátja ao* romi más. fehér selyemmel bélelve. A szoknya hossza térd középig ér. • Esős Időre szivárvány szind műanyag kabátot és együtteseket terveztek a párizsi szalonok. Philippe Salvet modelljének szoknyája példám „ernyöszabá- •A", oldalvarrott zsebekkel. A kabát állógalléros, ejtett váltakkal, amelyeket tűzött pántok díszítenek, ujjal nagyon bővek* széles mandzsettával. A hímzett alsószoknya a szoknyahosszal azonos« így Járás közben mindig klvtllan. • Tengerészkék ruha krepdesln anyagból, pliszírozott fehér betéttel és a térdet takaró szoknyával. A ruha csípőjét rávarrott masnis öv díszíti. (Givenchy-modell). Új méretek - csecsemőknek Évek óta dolgoznak a szakemberek a hazai vásárlók alkati sajátosságainak jobban megfelelő méretrendszer kialakításán. Korábban a férfiingek, fehérneműk, női fehérneműk új mérettáblázatát dolgozták ki. Most elkészült a legkisebbek, a csecsemők ruházatának új méretválasztéka, amelyet április 1-től vezetnek be. Ezt megelőzően a méretezés tapasztalati alapon készült, s a legkülönbözőbb szempont szerint számozták a gyárak, szövetkezetek csecsemőholmijaikat. A legtöbb szülő is ránézésre, a számozás figyelembevétele nélkül vett bébiruhát kicsinyének. Mert pél. dául az életkort feltüntető méretjelzés csak az átlagos csecsemőnek volt megfelelő. Nagy volt az eltérés a különféle gyártók által azonosan számozott holmik méretei között is. Külön gondot jelentett a koraszülöttek és a kis méretű csecsemők öltöztetése. A szakemberek Budapesten, Debrecenben, Győrött, Pécsett és Szegeden több száz csecsemőről vettek testméretet, és értékelték a hosszúsági és kerületűiéreEzt Kell tudni a tek egymáshoz való viszonyát a csecsemők növekedésének különféle szakaszaiban. Bebizonyosodott, hogy a születést követő első időkben a kerületméretek növekedése gyorsabb, a vastagoké pedig lassúbb, később éppen fordítva, a lassúbb kerületméret-növe- kedés gyorsabb ütemű végtagnövekedéssel párosul. Ennek következtében a régi mérettáblázat alapján készült csecsemöruházati termékek bősége és hosszúsága nem volt összhangban a legkisebbek testméreteinek arányával. A csecsemők kota és testméreteik között nincs szoros összefüggés. ez indokolta, hogy a méretnagyság-jelölést a gyermek és a felnőtt felsőkonfekció ruházatánál bevált testmagasságra alapozva alakítsák ki. Az új méretadatok birtokában került sor az egyes cikkek szerkesztésére, szériázására és a „0” széria gyártására a különböző csecsemőruhákból. PróbaöltöztetéEzt kell tudni peknkizónadrág vasáruiénál A kiemelt szóm a méretnagyság jelzése jf Ilii jM ^m0Íí äjljllÄ m *49 »4M m. seket végeztek, majd próbaérté- kesitésre került sor, s ennek során 20 090 új méretezésű csecse? mőruhát fogalmaztak. A kedvező tapasztalatok alapján készült el a csecsemőtestméret-szabvány tervezete, amely áprilisban tép hatályba. Az eddigi 46 méret helyett 68-at tartalmazó méretválaszték a kismamáknak is komoly segítséget ad. — k—' Az új méretjelzéseik: 50, 56. 62, 68, 74, 80, 86 cm, amely a testmagasságot jelöli. Az alábbi táblázat jól szemlélteti az egves méretekhez tartozó egyéb adatokat. A méretnagyság jele: 50 56 62 68 74 80 86 Mérethatárok 52-ig 53—58 59—64 65—70 71—76 77—82 83—88 A méret A méret elnevezése: jele: |j ÍV - -r----:-------,-T' • r;;*—- -v A-kiemelt szám a méretnagyság jelzése Testmagasság tm 50 56 62 68 74 80 86 Fejkerület f 36 39 42 44 46 48 50 Mellkerület m 36 40 44 47 50 53 56 Has kerület has 36 40 44 46 48 50 52 Csípőkerület cs 34 38 42 45 43 51 54 ’ Éjsl Külső hossz kih 26 29 32 36 40 44 49 S «0 £*' Belső hossz bh 19 21 23 25,5 28 30,5 33 Súly (csak pelen- kázónadrághoz) súly 3 kg-ig 3,5 kg 5,7 kg 7,9 kg 9—11 kg 11—13 kg ‘ 13 ki MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (Színes) 8.05: Iskolatévé. Élővilág (ált. isk. 6. oszt.) A mező (Bevezető adás) 8.50: Fizikai kísérletek. A termodinamika II. főtétele 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.) Veszélyben őket hívjuk 9.30: Francia nyelv (középisk. IV. oszt.) En Francais. Voir et entendre 10.35: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.) (Színes) Szó-ra-ka-té-nusz 11.05: Osztályfőnöki óra (ált. isk, 7—8. oszt.) Csak egy kortyot? — II. 11.30: Rajz (ált. isk. 1—4. oszt.) Táborozás a múzeumban. Innen, onnan, amonnan (Színes) 12.05: Világnézet (középisk. IV. oszt.) Életformák 13.55: Iskolatévé. Magyar nyelv (dsm.) (Színes) 14.10: Rajz (ism.) (Színes) 14.25: Környezetismeret (dsm.) (Színes) 14.45: Élővilág (ism.) 15.05: Osztályfőnöki óra (ism.) 15.25: Világnézet (ism.) 16.15: A látás hatalma. XXI/21. rész: Primavera (ism.) (Színes) 16.35: Hírek 16.40: Forduljon hozzám! Francia filmsorozat. Az orosz nagyhercegnő (Színes) 17.05: Reklám 17.10: Postafiók 250. Takács Mária műsora (Színes) 17.25: Tévébörze 17.35: 7 kérdés 133 napról. Dóku- mentumfilm 18.10: „Suttogás a szélben”. A Bojtorján együttes műsora 18.40: Országjárás Európából Ázsiába. Riportfilm (Színes) 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna (Színes) 19.15: Esti mese (Színes) 19.30: Tv-híradó (Színes) 20.00: Jogi esetek 20.40: TELESPORT. Labdarúgó Kupanap 21.10: Nemzedék (Színes) Zenés összeállítás 21.45: Kortársunk Cseres Tibor: „Búcsú nélkül” (Színes) 22.40: Tv-híradó 3. (Színes) 2. HŰSOR: 18.30: Pedagógusok fóruma. A falusi iskola (ism.) 19.05: Nas Ekran — A mi képernyőnk. A Pécsi Körzeti Stúdió szerb-ihorvát nyelvű nemzetiségi műsora 19.30: Tv-híradó (Színes) 20.00: A hatalom árnyékában. A Finn és a Svéd Televízió közös ddkumentumf'ilmje Latin-Ame- .rikáról. 11/2. rész: A rend őrei 20.50: Tv-híradó 2. (Színes) 21.10 >Apály. Francia bűnügyi film (Színes) KOSSUTH: 8.27: Népdalok. 8.49: Mozart: a színigazgató 9.44: Zenés képeskönyv 10.05: Diákfélóra 10.35: Franck: D-dúr vonósnégyes 11.27: Aranymedvék. Egy feszitvál anatómiája 11.42: A sötétség mélyén. Joseph Conrad regényének rádióváltozata. III. 12.35: Hevesi András: Irén. Bélád! Miklós könyvszemléje 12.45: Zenemúzeum. Kedves lemezeim 13.52: Szomjúság. Sípos Gyula emlékezete 14.20: Hidas Frigyes kűrtművelból 15.10: Nótacsokor, 16.05: Rádiónapló 18.00: Kodály-művek. 19.15: Kilátó 20.00: A Rádió lemezalbuma közben: 20.45: Kikelet — Versek 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Drahos Béla és Kovács Lóránt fuvolázik 22.53: Operarészletek. Wagner: Rlenzl 0.10: Pásztor László táncdalaiból PETŐFI: 8.05: Behár György dalaiból 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Napközben 10.33: Zenedélelőtt 12.33: Mezők, falvak éneke, 12.55: Kapcsolás a nyíregyházi stúdióba. Heten egy ruhában 13.30: Lantmuzsika gyermekeknek 14.00: Kettőtől fél hatig .., 17.30: Belépés nemcsak tornacipőben 18.33: Hétvégi Panoráma 19.55: Slágerlista 20.33: Hívja a 33-43-22-es telefonszánM# 22.00: Operafelvételekből 22.35: Népdalok 23.15: Emlékezetes dzsesszhangvertt* nyék 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió 9.35: Brahms: Szerelmi dalkeringék 10.00: A 48-as szabadságharc szinhást 11.05: A te arcod. Balázs Béla verset 11.11: A Berlini Filharmonikus teil« kar hangversenye 13.07: Kamarazene 13.53: Britten: Az izzó tüzes kemracA Bibliai parabola 15.00: Zenekari muzsika 16.00: Zenei Lexikon 16.20: Muzsikáló fiatalok 16.50: Popzene sztereóban 17.57: Külpolitikai klub 18.27: Bemutatjuk a Magyar Hangi#« mezgyártó Vállalat új lemezét 19.40: Évszázadok társas muzsikája közben: kb. 20.20: Modern írók portréi, kb. 21.25: Dssesszfelvételekből. 21.41: Kemény Zsigmondi A rajongók