Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-15 / 39. szám
r 1981. február 15. • PETŐFI NÉPE • 3 A sültgalambnak nincsen szárnya VASÁRNAPI RIPORT Ismeretségünknek nincs története, előzménye se. Mikor először találkoztunk — valami sérelem okán keresett közbenjárót, s véletlen botlott belém — ingerült volt, telve feszültséggel, keserűséggel. A bemutatkozás után nem sokkal ilyeneket mondott: „Én egy folyton nyüzsgő, hamar köpködő fiú vagyok, egykönnyen nem nyelek le problémát. Ilyen voltam akkor is, amikor még nem létezett semmilyen anyagi alapom vagy mögöttem ilyen nyugodt bázis, mint most. Nem érdekelt soha: ha nem itt, hát megélek másutt... Nekem ilyen az alaptermészetem. Belém ezt nevelték Csepelen, ahol 17 évesen megfogadtuk, mi százhúszon, kohászok, kovácsok, öntők, hengerészek, olvasztárok; Csepelen, a Kisstadionban, a szabadulási banketten, hogy a mi pofánkat, amíg élünk — akkor még nem volt „Ady Endre" — százasokkal be nem tömik. Mi ezt fogadtuk meg. Én nem tudom, hogy a barátaim, akkori inastársaim állják-e a próbát, én állom. Hogy sokszor a saját rovásomra, az biztos, de állom. Néha talán tévedek, meg nagy is a pofám, néha nem igaz, vagy csaik féligazság, amit szóvá teszek, de ha így is van, azt a felet is meg kell oldani. Mindenképpen meg kell oldani...” Legközelebb a lakásán futottunk össze, onnan meg kiszaladtunk a birtokra. Közben szünet nélkül folyt a duma, pontosabban ő beszélt, legtöbbször kérdéseimet is megelőzve. Sztorija nem nagy szám, csupán eredeti, hiteles és hatásos. Csupán... Irénke öregei — Mindennap el tetszik ide jönni? — Hát persze! Minden áldott nap. Reggel kilenctől délután háromig itt vagyok. — Mivel töltik az időt? —Hát... egyikőnk kézimunkázik, a másik olvas, horgol... beszélgetünk, tévét nézünk ... Jól megvagyunk egymással. Jó közösségben vagyunk. — Régóta tetszik idejárni? — Hát én nem régen. Egy éve lesz. De van, aki már tíz éve idejár. öregek napközi otthonát, bizony ne.m mindenütt fogadtak szívesen. Idegenkedtek az emberek ettől a dologtól. Tizenkét fővel mégis sikerült megalakítani az intézményt. Azóta százhetven idős em- bel látogatta már otthonunkat... Mit mondjak? Megszoktuk, megszerettük egymást. Én igazán elmondhatom: sok imamám és sok papám van. Nagyon jó érzés. □ □ □ □ □ □ Kunszentmiklóson vagyunk. Helyszín a nemrégen átadott nagyon szép létesítmény: az öregek napközi otthona. „Itt nemrég még kőművesek és szerelők dolgoztak” — mondja Ájpli László- né vezetőnő. Idős és jó kedvű emberek üldögélnek a fotelokban, kellemes meleg van, élénk beszéd, nevetés hallatszik; otthonos a hangulat. Beszélgetőpartnerem, Majoros Istvánná is otthon van itt. Pedig — mint mondta — csupán egy éve jár ide. —Mi volt azelőtt? — Előtte én még dolgoztam — feleli fürgén. — Takarítónő voltam. Tizenkét évig kollégiumban, aztán, amikor nyugdíjas lettem, nyaranta üdülőkben. De most már hetvenkét éves vagyok. Egyedül mai adtam. Az uram tizenegy éve meghalt, a fiam messze van. Az asszonyok meg csak mondogatták: „Gyere közénk. Gyere be te is.” □ □ □ Miközben beszélgetünk, félfüllel hallom innen is, onnan is: „Irén- ke. tessék már ..., Irénke, legyen szíves...” Irénke, azaz Ajpli Lászlóné egy évtizede — alapításától — vezetője az intézménynek. Ezek az ő öregei. A múltról így vall: Tíz éve, amikor járni kezdtem a falut, hogy megszervezzem az. Jött — másokkal együtt — Pándi Zsigmondné is. — Mikor? — Nem régen. Tavaly. Tavaly májusban. — Meg tetszett-e imár szokni? — Ö jaj, mindjárt, mikor bejöttem. (Közbeszólások innen-onnan: „Itt nagyon jó. Itt könnyű megszokni”.) — Azelőtt odahaza voltam — folytatja Pándi néni. — A férjem meghalt 74-ben. — Hol tetszett dolgozni? — Nem dolgoztam úgy. csak odahaza, de ott annál többet. A férjem juhász volt, neki segítettem nagyon sokat. Most magam vagyok, de a lányomék ott laknak az udvarban, és a fiam is gyakran benéz hozzám: „Édesanyámnak kell-e valami, tudok-e valamit segíteni?” Nagyon jó fiaim van ... □ □ □ Azt írtam fentebb, hogy nagyon szép ez a létesítmény. Valóban az. A két tágas, egybenyíló, parkettás, szőnyeges, fotelokkal, asztalkákkal berendezett helyiség: a két foglalkoztatóterem. Az épületnek ez a része már 1979- ben elkészült. Ehhez épült hozzá tavaly még nagyobb munkával, még több 'társadalmi összefogással a másik épületrész. Előtér, ebédlő, tálalókonyha, iroda, szociális létesítmények ... Minden készen van, minden a mesterek gondos munkáját dicséri. Áttetsző üvegfal, csempeburkolat, a széles ab• Ebben a derűs, színes étkezőben a falat is jobban esik. (Bárdos Gábor felvételei) L 9 Irénke — azaz Ajpli Lászlóné vezetőnő. lakokon dől be a fény, derűs színek ... — Szívem szerint minden embernek megmutatnám Kunszentmiklóson ezt a nagyon szép épületet — mondja Ájpli Lászlóné. —, Hadd lássa, tudja meg mindenki, mire képes a társadalmi összefogás, és személyesen győződjenek meg arról, mennyire örülnek új otthonuknak, milyen hálásak érte ezek a kedves' idős emberek ... A napközi otthon felépítésében az Egyetértés Termelőszövetkezet és a költségvetési üzem mellett segítséget nyújtott a TEMAFORG Vállalat, a Sütőipari Vállalat és a kiskunlacházi ÉGSZÖV is. „És még sokan mások” — teszi hozzá Irénke. □ □ □ Dél van. Megérkezett az ebéd. Irénke és munkatársai sürögnek, forognak. „Ide tessék, Sári néni. Jó étvágyat, Pista bácsi” ... — Tessenek velünk tartani — invitálnak kedvesen "bennünket is az öregek. Nem lehet nemet mondani. — Finom — dicsérjük az ételt. — Az ám! — csillan fel a mellettünk ülők szeme. Dómján Imrévé, Beöthy Sarolta és Keresztes Jánosné egymás szavába vágva dicsérik az ellátást, a gondoskodást. Irénke a tálalóablak mellett áll. Onnan figyeli, hol mire van szükség. n □ □ És végül egy villáminterjú a Sütőipari Vállalat az öregek napközi otthonát patronáló Dobó Katica szocialista brigádjának vezetőjével, Forgó Sándornéval: — Tavaly kezdtük patronálni az otthont. Tavasszal, nőnapkor hoztunk először ajándékot, majd ezt követően még négy alkalommal látogattuk meg idős barátainkat. Valamennyien fizikai dolgozók vagyunk, szeretjük az idős embereket, és ezentúl is segíteni, támogatni fógjuk őket. Jövőre is, azután is. Sitkéi Béla o — 1973-ban a nagy anyagi terhek és lecsökkent életszínvonalunk mfatt kénytelen voltam eladni a családi házunkat. A készpénzből 130 ezer forintot igyekeztem úgy befektetni, olyan dologba, aminek — úgy éreztem — megmarad az értéke. Ez a föld volt. Vettem egy kis hobbiföldet Kecskemét északi peremén, 22 ezer, plusz átírás, és Tiszakécskén egy nyaraló telket; a két gyereknek nyári pihenésül, magamnak, mint lehetőséget, ahol a hétvégeket nyugodt légkörben, hasznosan eltölthetem. A nyaralótelket ’75- ben elcseréltem egy Volkswagenre, hajtottam három évig, végkimerülésig: a MÉH-telepen lehelte ki a lelkét. A hobbin letermelt sovány homoktalaj, öreg paraszt- szőlő várt. Már akkor tudtam: sok éves munka kell, hogy a 30 évi rablógazdálkodás nyomát valahogy 'helyrepofozzam. Mivel nem volt ínyemre trágyát fizetni, fuvart fizetni, a terület feljavítása érdekében állattartással kezdtem foglalkozni. Az első indíték tehát, hogy magam állítsam elő a szükséges szerves trágyát. Négy évig csak kínlódtam, nem ért semmit, a meggyfák például elnajigálták virágaikat, termést nem hoztak. Négy esztendőbe tellett, míg rájöttem: talajerő-utánpótlás nélkül megette a fene az egészet. Soha nem dolgoztam a mezőgazdaságban, mindent magamnak kellett kitanulni... o — Volt, ugye, kezdetben a libatömés, egy tsz-szakcsoport kebelén belül. Bő másfél évig csináltam, eleinte stagnált, aztán hozott havonta 3—4—5 ezret tisztán. Lassan belelendültem a szakmába, kérdezősködtem mindenfelé, a legjobb módszereket, fajtákat kerestem. Ment hét-nyolc hónapig ragyogóan, megesett, hogy 25—30 ezret is leszakítottam egy hónapban, de akkor már — ’77-ben — főállásban, tehát már mint maszek. Aztán kicsit elbíztam magam, nagyképűség vagy minek mondjam ezt, fáradt is voltam, vettem föl két alkalmazottat. Ügy éreztem: irányításommal ők is jól járnak és én is megélek. Sajnos, nem így lett. Huszonhárom naponként leszurkoltam nekik 5—5 darab ezrest, de a bérezés formáját helytelenül állapítottam meg, mert nem ösztönöztem őket a minőségi munkára, a haszonképzésre. Ha jól dolgoztak, ha rosszul, minden falka után kijárt nekik az öt rongy. És ez lett a vesztem, mert kilenc hét alatt 80 ezer forintot vittek ki alólam, ennyit buktam. Nem tömtek rendesen, nem volt máj. Két falkáig még bírtam a tartalékból, de a harmadik után le kellett állnom, elúszott minden ... o — Már a libák mellett, a hulladékként keletkező kukorica, dara felhasználására, mint a hozzám Kis Tudósok Baráti Köre A napokban a Megyei Művelődési Központ Műszaki és Természettudományi Stúdiója megnyitotta a Kis Tudósok Baráti Körének két új klubközösségét, „Kolibri” és ,iBúvár” néven. A klubközösségek létrehozásának célja, hogy a tíz-tizennégy éves általános iskolai tanulók érdeklődését mindinkább felkeltsék a korszerű természettudományi és műszaki ismeretek iránt. Az első rendezvényre meghívták a Móra Ferenc Könyvkiadó szerkesztőségének néhány tagját. A csütörtöki foglalkozást D. Nagy Éva, a Móra Könyvkiadó „Kolibri” és „Búvár" kiskönyvsorozatának szerkesztője vezette, A kecskeméti "iskolákból csaknem hatvan általános iskolás tanuló volt ott. Az alapító tagok a helyszínen igazolványt és emléklapot is kaptak. A továbbiakban havi egy foglalkozást terveznek, ahová meghívják majd az említeti ,népszerű kiskönyvsorozatok szerzőit is. A BACS-KISKUN megyei zöldért vállalat értesíti megrendelőit, HOGY A KECSKEMÉTI TELEPÉN ÜZEMBE HELYEZI NAGY TELJESÍTMÉNYŰ Az új jéggyár Kecskemét, Rákócziváros 15. szám alatt márciusban kezdi meg termelését. Vállalatok, szövetkezetek, magánosok igényeit maradéktalanul kielégítjük előzetes szerződés alapján, kecskeméti, kiskőrösi, jánoshalmi jéggyáraink termeléséből. Kérjük, hogy szerződéskötésre személyesen, vagy levélben vállalatunk ipari osztályát soron kívül megkeresni szíveskedjenek. BACS-KISKUN MEGYEI ZÖLDÉRT VÄLLALAT t 6001 Kecskemét, Bercsényi u. 4—6. 638 hasonlók legtöbbje, belevágtam a sertéshizlalásba. Ahogy csődbe jutottam, ez a 10—12 disznó megmaradt; ezek képezik ma is az állomány magját. Közben 1978 végén beléptem a baromfiipari vállalathoz, miután feleségem már tíz éve ott dolgozott. Tollex- port-raktárosnak, fizikai munkakörbe. Eléggé el voltam kenődve, és hát az anyagi biztonság is hiányzott. Néhány hónapig egyáltalán nem is törődtem a hobbival — szóval ez egy hullámvölgy volt... Szeretem a benti munkámat, egyáltalán: szeretek szervezni. Utálok adminisztrálni, utálok körmölni. De a melót irányítani, szervezni, pörgetni — az igen, az jöhet. Minél nagyobb a felelősség, annál inkább. Az igazgatóm is elkap a múltkor, hogy azt mondja: nyugodtak az éjszakái, mióta én csinálom az exportot. — No, szóval elmúlt a letargia és azóta is művelem a földet, több-kevesebb sikerrel. Aszály, fagy, esős időszak, jöhet akármi, a család valamelyik tagja minden nap kint van egyszer. A kis amatőr gazdálkodók között én viszonylag szerencsés helyzetben vagyok. A részlegigazgatóm, amikor beléptem, tudomásul vette, hogy én bizony ezt csinálom, és sok szabad időmet rabolja el. Engedélyezte, hogy bármikor elhagyhassam az üzemet, ami nyilván időlevonással jár; tehát csak annyit fizetnek, amennyit bent tartózkodom, és a távollétek nem mehetnek a munkám rovására. Másik, amiért áldhatom a sorsom, hogy egy rendes tsz a szerződő felem. Felvásárlójuk az állatok leadása után azonnal fizet, ami anyagi stabilitást jelent. Ebbe az is beletartozik, hogy nem kell hosszadalmas adminisztráció, OTP, meg hat kezes, hanem bemegyek hozzá és azt mondom: Imre bácsi, gyere ki, nézd meg a jószágot és gombold le a kölcsönt. 0 meg már számolja is, zsebből, 40 ezret is ha kell, és kamatmentesen. — Mára elértem azt, hogy kísérletezhetek. Anyagilag helyrebillentem, vissza a régi színvonalra, igaz nem készpénzben. Az állományom értéke 240—270 ezer forint lehet: 8 anyakoca, 74 hízó, 35 kismalac. Sajnos, mivel feleségem is, én is egész embert kívánó munkakört töltünk be, vállalnunk kell a kocák szempontjából gazdaságtalanabb önetetős módszert. Így is egy anyakocának egy évben 10 ezer forint tiszta hasznot kéne hajtani. Hogy ez nálam mennyi, soha nem mertem utánaszámolni, de úgy érzem, nem fizetek rá, kijön olyan 8 ezerre. Mármost, ha azt akarjuk, hogy ez a 8 ezer növekedjen, nem árusítjuk ki malacként a jószágot, hanem megtartjuk 100—120 kilóig, hiszen manapság már annyiféle a kedvezmény, meg a felár, hogy így éri meg legjobban. Évente kétszer fialtatok, és átlagban tízet tudok felnevelni. Ahhoz, hogy elérjék a leadási súlyt, hét hónapig zabálják a pénzem. Személyes véleményem, hogy a felvásárlási áremeléseket követő takarmányár-emelések miatt semmivel sem, vagy csak igen kevéssel javult a hizlalás jövedelmezősége. Főleg a kis tétellel foglalkozók, az 5—8 malacosok orra előtt húzták el a mézesmadzagot; őket sújtja, vagy állítja fejtetőre ez az intézkedés. Mert nekik fél év alatt csupán ezer- ezerötszáz forint a hasznuk. Hát ki csinálja ennyiért? Azt tudni kell, hogy öt és fél kiló abrak „termel” egy kiló húst. Nekem, mert a saját malacaim hizlalom, darabonként 8—900 forint a nyereségem rajtuk. Akik viszont úgy veszik a nyersanyagot, azoknak csak 300—350. e — Hogy mekkora áldozattal jár? A napi melót mi már nem érezzük annak. Apám, anyám paraszt volt, 30 évig szunnyadt bennem ez az örökös nyüzsgés, ten- niakarás, hát most kibukott. És most már nem bírok lefékezni, jól érzem magam fcinn, ahogy mondani szoktam: megnyugtat a disznószarszag, kisöpri belőlem a vállalati gondokat, feledteti a szellemi fáradtságot is, az idegit is. Reggel is, este is egy-egy óra, maximum másfél, itthon nem is beszélünk róla, olyan természetes már, hogy egyikünk reggel az ügyeletes, a másik délután. A takarmánybeszerzést, a szerződés- kötést, a leadást és a többit, mivel ez férfimunka, én intézem, de a 13 éves nagyfiam Is sokat segít már. A tápellátás elég jó, választékban is, mennyiségben is; havonta 20 ezer forintot hagyok a takarmányboltban. — Kislányom középiskolás, lassan készülnöm kell a kiházasí- tásra, fiamnak is magasabbak az igényei, mint nekem voltak, szeretném kielégíteni őket. Három éve költöztünk ebbe a két szobás OTP-s lakásba, ráférne már a tapétázás, a bútoraink is régi deszkadarabok — ma már mindez nem olcsó mulatság. Az autó is hiányzik azért... Kettőnk fizetése alig több 8 ezer forintnál, a családi pótlékkal együtt, persze. Ez egy átlagjövedelem, ugyan mire futná belőle, a törlesztések és a magas rezsi mellett?' o — Szerintem mindenkinek járható ez az út, úgy értem: tendenciájában. Harmincnyolc éves vagyok és tudom, hogy manapság 8 órai munkával jól megélni nem lehet. Pluszt kell tenni az asztalra, akármilyen módon. Aki festő, az fusizzon, aki parkettázó, az is fusizzon, aki csak segédmunkás, menjen el kőműves mellé, de maszekoljon valamit, mert muszáj. Egyikünk fizetését ’78 óta szinte teljes egészében a hobbira fordítjuk. Kezdetben nincs sok látszata az ilyen befektetésnek, de előbb-utóbb megtérül. Aki belátja, hogy a házgyári, lakótelepi lakásokban, virágcserépben nem sok zöldség hajt ki, ugyanakkor a földhivatal 50 forint évi bérleti díjért, jóformán ingyen, osztogatja a 200 négyszögöles kerteket, amik elég tágasak, s nem is túl terhesek egy családnak, nos, ezt a lehetőséget kihasználatlan hagyni... hát nem tudom ... felelőtlenség, lustaság, valami ilyesmi... Nem vitás: mindenekelőtt mentalitás kell hozzá. Föl kell fogni ésszel, hogv a jelenlegi megélhetési viszonyok között kevés ez a munkabér; hogy máskülönben nem lehet egyről a kettőre jutni. Felnőtt embernek ezt már látni kell. — Irigyei persze mindig vannak az embernek. Tapasztalom, hogy például a feleségem munkatársnői folyton azt hajtogatják: könnyen vagytok ti, elővesztek egy kondát és már a kezetekbe is nyomnak 60—70 ezer forintot. Sajnos ezek nem tudják, de nem is nagyon érdekli őket: ekkora összeg mögött mi munka, lemondás, idegeskedés, rizikóvállalás van. Csak a kész tényeket látják. Nem érdemes törődni, pláne vi- • tatkozni velük; ők azok, akik műszak után papucsban, pizsamában szép kényelmesen elhelyezkednek a tévé előtt. Néha ironikusan mondani szoktam: a sültgalambnak nincsen szárnya és ezt nem árt, ha mindannyian a fejünkbe véssük. A többletjövedelemért többet kell gürizni... o — Anyám nyugdíjas pedagógus Városföldön, parasztlány, diplomát szerzett, ma is hajnal négykor kel, tesz-vesz a ház- körül, vérében van a munka. Félek, én is ilyen leszek.. Az lenne a halálom, ha abba kéne hagyni. Cél, az mindig lesz, hogy miért: utazás, unokák, mit tudom én ... És a feleségem ugyanígy érez. Tervünk, hogy bármilyen gazdasági helyzetben ellensúlyozni tudjuk a többletkiadásokat, legalább önellátásra rendezkedjünk be, vagy esetleg némi. tartalékra tegyünk szert. Mert fáradunk már, és be kell ismerni: ezt az iramot se bírjuk a végtelenségig, nemhogy még fokoznánk is. A hobbit most, ’81—’82-ben kenterbe vágom; szeretném bekeríteni, jó volna felhúzni rajta egy kis vi- tyillót, vezettetni a villanyt, bővizű kúttal ellátni, és a meglévő ólakat megerősíteni. Ez körülbelül 200 ezer forint. Ami azt jelenti, hogy a költségek még az idén is elviszik egyikünk fizetését és hát a teljes hasznot... Kutasi Ferenc í
