Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-12 / 36. szám
1981. február 12. • PETŐFI NEPK • 7 SPORT * SPORT * SPORT A MI OTTHONUNK Sportvezetők tanácskozása Kunfehértón Szerdán Kunfehértón, a Megyei Tanács V.B. Test- nevelési és Sporthivatalának edzőtáborában kezdődött meg az a háromnapos, továbbképzéssel egybekötött tanácskozás, amelyen a megye függetlenített spórtvezetői, a járási és városi Testnevelési és Sportfelügyelőségek vezetői, valamint a nagyobb sportegyesületek elnökei vesznek részt. A tanfolyam első napján Gímes György a megye testnevelési és sportmozgalmának helyzetéről és I feladatairól tartott Előadást, László József pedig a I megyei sporthivatalok elnökeinek országos tanácskozásán elhangzottakat ismertette. Szó volt itt az új sportegyesületi modell kérdéséről, s többek között az 1984 évi olimpiára való felkészülés feladatairól is. Február 12-én, csütörtökön a kunfehértói edzőtáborba látogat, s részt vesz -a tanácskozáson dr. Nagy Tamás, az OTSH elnökhelyettese. Ezen a napon a megye tömegsportjának eredményei és feladatai, valamint a sportvezetés irányító tevékenysége szerepel a tanfolyam programjában. Végül a tanfolyam pénteki, utolsó napján pénzügyi, gazdasági kérdésekről tanácskoznak a sportvezetők. BIRKÓZÁS Sok továbbjutó a megyénkből Szegeden a területi felnőttbajnokságban 11 egyesület 90 versenyzője lépett szőnyegre kötött- és szabadfogásban. Megyénk versenyzői mindkét íogásnemben jól küzdöttek és sokan ✓továbbjutottak a vidéki bajnokságra. Kötöttfogásban: 52 kg: 1. Tra- nacsik István (KSC), 57 kg: 1. Deák -Zoltán (KSC), 62 kg: 1. Szabó Dezső, 2. Kovács Imre (mindketten KSC versenyzői), 3. Szabó József (Kkfháza). 68 kg: 2. Kis- várkonyi (BSK), 3. Papp, 4. Németh (mindketten KSC). 74 kg: 2. Ván (Kkfháza). 82 kg: 1. Seres László (Kkfháza), 4. László (BSK). Épüljön A SZOT Testnevelési és Sportosztálya 1981-re ismét meghirdeti a társadalmi sportlétesítmény- építési mozgalmat a szakszerve■ zetek működési területéhez tarto■ zó üzemek, vállalatok, hivatalok, intézmények, valamint a szakmunkásképző intézetek részére. A. mozgalom célja: a dolgozók és szakmunkástanulók sportolásának, testedzésének segítése, a létesítményi feltételek javítása — ónálló és összefogáson alapuló — újabb sportlétesítmények jórészt társadalmi munkával történő építése útján. KATEGÓRIÁK: I. kategória: ónálló építés üzemek, vállalatok, hivatalok, intézmények részéről. II. kategória: ICözös építés kis üzemek, munkahelyek összefogásával., III. kategória: Szakmunkásképző intézetek önálló vagy különböző munkahelyek besegítésével történő építése. A társadalmi sportlétesítményépítési akció 1981. október 31-én fejeződik be. A legeredményesebb pályaépítő közösségek részére kategóriánként 2 db 40 ezer forintos, 4 db 1 30 ezer forintos, 6 db 20 ezer forintos összegű díj odaítélésére kerül sor. A három kategóriában tehát 36 db díj, összesen 960 ezer forint kerül kiosztásra. A díjakat sportszer és sportfelszerelés vásárlásálra használhatják fel a nyertesek. A sportszer- és sportfelszerelési díjazással a létrehozott sportlétesítmények használatba vételét kívánjuk elősegíA helyi pályaépítési eredményekről, az elvégzett munkákról, az üzemi, hivatali, intézményi szakszervezeti bizottságoknak igazoló jelentést kell készíteniük. Az igazoló jelentések tartalmazzák : — a létrehozott sportobjektum pontos megnevezését, méreteit, ellátottságát (pl. 42x22 m-es, Vörös salakos labdarúgó kispálya, villanyvilágítással ellátva); — sporttelep építése esetén a sporttelepen épített játéktereket, Szabadfogásban: 48 kg: 1. Dudás János (Soltvadkert). 52 kg: 1. Ferenczy Sándor, 2. Fejes (mindkettő BSK). 57 kg: 1. Mül- bacher Imre (BSK), 2. Frei (Soltvadkert). 62 kg: 4. Ifj. Kovács (KSC). 68 kg: 5. Kovács F. (BSK). 74 kg: 3. Albert (BSK). 82 kg: 2. Losonczy M. (Kunszentmiklós), 3. Kollár (BSK). 90 kg: 1. Seres János (Kkfháza), 2. Túri (BSK), 3. Kosa (Soltvadkert). Nehézsúly: 2. Kovács J. (Tiszakécske). Jogosultak még a vidéki bajnokságon való indulásra a BSK I. o. versenyzői (Faldum, Katz és Haller). sporthelyeket (futópályák, dobó-, ugróhelyek stb.), épületek, méreteik és felszerelésük feltüntetésével: — a társadalmi munkaerő-ráfordítást; — a társadalmi munka értékét. Az egységes értékelés érdekében 1 óra társadalmi munka 20 forinttal számolandó el. A kommunista műszakokból, egyéb társadalmi munkavégzésből (pl. hulladékgyűjtés és -értékesítés) eredő készpénzfelajánlások és ráfordítások összegét külön fel kell tüntetni ; — a ' létrehozott sportobjektum összértékét. Ez foglalja magában a társadalmi munka értéken túl a különböző szervek támogatásából eredő ráfordításokat is; — a munkahely, szakmunkás- képző intézet levelezési címét A szakszervezeti bizottságok Igazoló jelentéseinek beküldési határideje: 1981. október 31. Az igazoló jelentkezéseket vidéken a szakszervezetek megyei tanácsa elmére kell beküldeni, akik elvégzik a szükséges egyeztetést a megyei (budapesti) KlSZ-bizott- sággal és sporthivatallal. Az SZMT-k, az SZBT az akció egész időtartama alatt figyelemmel kísérik és segítik a pályaépítő közösségek munkáját. Az 1981. évi társadalmi sportlétesítmény-építési mozgalom országos értékelését és a díjak odaítélését háromtagú bizottság végzi az SZMT-k, SZBT által feltüntetett sorrendiség figyelembe vételével. Csak a határidőre beküldött, és az 1981. október 31-ig elkészült, befejezett építkezések kerülnek értékelésre. Kérjük a helyi társadalmi szerveket, a gazdasági vezetőket, hogy erkölcsi ‘ és anyagi támogatással segítsék a társadalmi munka mind teljesebb megvalósulását, a dolgozók jobb testedzési feltételeinek megteremtését. Épüljön minél több sportlétesítmény, hogy még több dolgozó sportolhasson. SZOT Testnevelési és Sportosztály SAKK A nyolcadik forduló után is Sárosi vezet Kecskemét. város felnőtt egyéni sakkbajnokságának 8. fordulója nem hozott lényeges változást. Az élen álló versenyzők győztek, s megtartották helyüket. Sárosi a Kurucsai elleni győzelmével és a végső siker küszöbén áll. A 8. forduló eredményei: Kurucsai I.—Sárosi 0:1, dr. Erdélyi-Borsos 1:0, Ábel—Molnár 1:0, Miklós—Mészáros 0:1, Ba- binszki—Csabai döntetlen, Torma —ifj. Polgár 0:1, Kátai—Vidéki 1:0, Kurucsainé—Németh M. 1:0, Solti—Kurucsai M. 0:1, Donkó— Bense 1:0, Gömöri—Bóna 1:0, Merász—'Andrási 0:1, ifj. Berki— Vajda döntetlen, Hajagos—Mihácsi 1:0. A verseny állása: Sárosi 7 pont. dr. Erdélyi 6,5, Ábel 6, Mészáros 5,5, Polgár, Kátai, Kurucsai, Molnár 5, Borsos, Kurucsai M., Kurucsainé, Babinszki, Csabai 4.5, Torma, Gömöri, Miklós, Vidéki. Donkó 4, Vajda, Andrási, Solti, Németh M. 3,5, ifj. Berki, Hajagos, Bóna, Merász, Bense 3, dr. Huri 2, Mihácsi 1,5 pont. KTE-bál február 28-án A Kecskeméti TE elnöksége és baráti köre február 28-án este 8 órai kezdettel Kecskeméten az Aranyhomok termeiben rendezi meg a hagyományos KTE-bált. Jegyek elővételben kaphatók, s asztalfoglalás a KTE-irodában. SOROKBAN KOSÁRLABDA A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a moszkvai olimpia alkalmával tartott ülésén Magyarországot bízta meg a női ifiúsági Európa-bajnokság megrendezésével. A Magyar Kosárlabda Szövetség az ifjúsági EB-t Kecskeméten, a Városi Sportcsarnokban rendezi meg augusztus 16—24-ig. Vív AS A Kecskeméti SC és a Kecskeméti TE elnökségének közös megállapodása következtében, a megyei és városi sport- szervek hozzájárulásával a KSC vívó- blakosztályát a KTE vette. át. Az eddig mostoha körülmények között dolgozó szakosztálynak az új egyesülete jobb lehetőségeket kíván biztosítani. LABDARÚGÁS Február 15-én, vasárnap kezdődik a Téli Kupa mérkőzéssorozat, amelyen a megyei bajnokságban részt vevő csapatok indulnak. Az első forduló mérkőzéseit délután 14 órakor kezdik. Kérjük a tudósítóinkat, hogy a mérkőzésekről február 16-án. hétfőn a megyei bajnoki mérkőzéseknek megfelelő tudósítást küldjenek, a már megszokott módon és időpontban. * Országos Ifjúsági Kupa őszről elmaradt mérkőzés: Helvécia—Szentes 6—5 (3—3). Helvécia, 100 néző. vezette: Kiss. G.: Oláh 4. Mata, Máté több sportlétesítmény társadalmi munkában Egészség és Plakátjaik, jelmondataik országszerte ismertek: Törődjön többet egészségével! Az egészség érték! — hallhatjuk naponta a rádióban. A televízió képernyőjén, ha megjelenik emblémájuk a kígyóba font „OENI” kezdőbetűkkel, tudjuk: egészségünkről lesz szó. A színes, figyelemfelhívó műsorok, reklámok mögött az Országos Egészségnevelési Intézet felelősségteljes munkája áll. 1977-ben jött létre az intézet. Feladata a lakosság egészséges életre való nevelése, az egészséges életmód elsajátíttatásával az úgynevezett civilizációs betegségek megelőzése. A mozgás dicsérete Tanuljunk meg együttélni betegségünket.— ha van. Ha nincs — akkor pedig folytassunk olyan életmódot, hogy szervezetünk kivédhesse a naponta rázúduló, egészségünkre ártalmas negatív hatások özönét. Az egészségügyi megelőzés a felvilágosítással kezdődik. Ezért az 1972-ben kiadott II. egészségügyi törvény a nevelést tudományosan megalapozott tevékenységként írja elő. A törvény ezt az egészségügyi dolgozókon kívül a társadalmi és tömegszervezetek számára is kötelezővé tette. életmód Az 1979-es statisztikai adatok szerint a halálokok között az első helyen az úgynevezett civilizációs betegségek állnak. Így a szív és keringési megbetegedések, daganatok, idegrendszeri és emésztőszervi zavarok. Ezek többsége a mozgásszegény életmódra vezethető vissza. Ennek tudatában viszont egyre inkább szükség lenne az alapvető szemléletváltozásra: a rendszeres fizikai aktivitásra, a szabad idő hasznos, kulturált eltöltésére. Korszerű táplálkozás Az elmúlt években a mozgás, a helyes táplálkozás és a higiénés magatartás kialakítása volt az Egészségügyi Felvilágosítási Központ által meghatározott aktuális feladat. Hogy miért éppen ezekre a témákra esett a választás? A válasz kézenfekvő: a betegségek elkerülésében ezek hiánya vagy helytelen alkalmazása okozhatja a legtöbb és legveszélyesebb ártalmat. Ismert szólásmondások, hogy: „a mozgás sokféle orvosságot helyettesíthet, de a világ összes orvossága sem helyettesítheti a mozgás hatását”. „Több gyilkosság történt késsel és villával, mint elismerten gyilkos eszközökkel”. Azt hiszem, nem kell hozzájuk kommentár. Életmódunk, életszínvonalunk az elmúlt 30 év alatt gyökeresen megváltozott. A növekvő szabad idő, a kulturáltság szintjének folyamatos emelkedése, a megfelelő propagandamunka (nem elhanyagolható!) hatására azonban egyre többen éreznek kedvet ahhoz, hogy sportoljanak. Különböző akciók indultak, többnyire eredménnyel. Ilyen például a „Nyitott pálya”, vagy az „Edzett Ifjúságért” tömegmozgalom. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni az egyéni sportokat kedvelők egyre szélesedő táborát sem. Civilizációs betegségeink közé tartoznak a helytelen étkezési szokásokból eredő elhízás, a cukorbaj, a fogszuvasodás, az emésztőszervi rendellenességek és még lehetne sorolni. Mindezeket megelőzhetjük a kórszerű, egészséges táplálkozással. (Az OENI kis propagandáit özeteket adott ki, amelyben a gyakoribb betegségek ajánlatos étrendjét írja le, és ellátja a beteget hasznos tanácsokkal.) „Makk Marci” A helyes személyi és környezeti higiénés nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni. Ebben is nagy segítségünkre van az Országos Egészségnevelési Intézet televíziós gyerthekműsorával, a Makk Marci-sorozattal. A „Makk Marci” figura széles körben felhasználható a gyermekeknek szánt személyi higiénés mondanivaló közlésére. Az elkövetkező években az Országos Egészségnevelési Intézet elsősorban ifjúság körében szeretne nagyobb eredményeket elérni. Az elmúlt év a dohányzás elleni harc éve volt, az idén pedig a személyi, a környezeti és a mentálhigiéné terén fejtenek ki fokozottabb propagandát. O. É. TÉLEN A NYÁR DIVATJÁRÓL Még javában tart a tél, de a divat szakemberei és a kereskedelem már elkészült és felkészült az 1981-es nyárra. Divatbemutatók dobogóin, s a gyárakban már kialakult, hogy mit viselhetünk a kánikulában. A nemzetközi divatirányzatnak megfelelően tavasszal, nyáron a nőies, klasszikusan egyszerű vonalak hódítanak majd. A hangsúlyt a finoman megmunkált részletekre, a modern összehangoltságra helyezik í divattervezők. Színben az erőteljes és feltűnő — türkiz, ciklámen és a hamvas és párás — mályva, fehér, rózsaszín — az uralkodó, amelyek a dzsungel és az alkony tónusaival ötvöződnek. Az anyagok többnyire természetes vagy műszál és természetes szál keverékéből készülnek. S éppen az erős színek miatt a mintás- textilek kissé háttérbe kerülnek. De^lesz azért a nyáron is sok finom kockás, pöttyös, és fantáziamintás kelme is. Az anyagok jellegzetességét a bordázott, kreppesí- tett, gyűrött felület vagy a finom, vékony, símu- lékony, selymes hatás adja meg. Sok paszpól, fodor, hímzés, díszpant, gyöngy kerül a nyári ruhákra. A nosztalgiahullám jegyében elővehetjük nagyanyáink fehér csipkegallérjait, díszzsebkendőit, s igen korszerűvé varázsolhatjuk akár tavalyi ruhánkat is. Gyönggyel, klipsszel, hajba tűzött virággal keretezhetjük a kévéssé kifestett arcot. A kiegészítők közül a cipő változik legjobban. Újból jelszó lett a kényelem, s megjelennek a lapos, félmagas sarkú szandálok, cipők. A ruha színével, anyagával harmonizáló vászon- és textilcipők sikerre számíthatnak. Csakúgy, mint a bokára tekert pántok, fényes szalagok, amelyek a szandálok variálható tartozékai. S mivel, reméljük, strandolásra is lesz alkalmunk a nyáron, elmondjuk, hogy fürdőruhában az egyré- szes a módi. Derékban karcsúsodó, elöl-hátul mélyen dekoltált és nagyon színes elasztikus dreszt ajánlanak a divattervezők. Kényelmes és praktikus strandviselet a sort, a halász- és a térdnadrág, amely fölé elöl vagy oldalt teljesen szétnyíló szoknyát viselhetünk, boleróval, trikóval, mell alatt megkötött selyemblúzzal. Képeink a Magyar Divat Intézet tavaszi-nyári divatbemutatóján készültek. V Nagyvirágos, egzotikus hatású fodros strandszoknya, bolerószerű felsőrésszel, alatta kétrészes fürdőruha. Színei: rózsaszín, sárga, tégla- és rozsdavörös. A Soproni Ruhagyár és a Váci Kötöttáru- gyár modellje. A jobb oldali képen: Afrika print fantázia nevű modell, húzott, bő szoknya bordós rózsaszín mintázattal. Paszpolozott rózsaszín blúz és sort egészíti ki e nyári viseletét. • Fodros szoknyás ingruha, fehér selyemgallérral, egyenes szabású blézerrel viseli a maneken. A negyedik kép: a Budapesti Finomkötöttárugyár modellje egyenes vonalú, selyemfényű sikkötött pólóruha árnyalt csíkozással, egyenes vonalú kiska- báttal. Fehér—téglaszín összeállításban. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. Sz. 8.05: Iskolatévé: Fizika. (Ált. isk. 7. oszt.) A nyomás 9.05: Környezetismeret. 10.35: Deltácska. Az óra története 11.05: Fizika. (Ált. isk. 6. oszt.) Energiamegmaradás 12.05: Világnézet. (Középisk. IV. oszt.) A vallás . 13.40: Iskolatévé: Környezetismeret (ism.) 14.00: Deltácska (ism.) 14.20: Fizika. (Ált. isk. 6. oszt. — ism.) 14.45: Fizika. (Alt. isk. 7. oszt. — ism.) 16.20: A látás hatalma. XXI/11. rész: Tér a síkon (ism.) Sz. 16.40: Hírek 16.45: Bereg télen, Bereg nyáron. 17.10: Üzenet haza. A KISZ Filmstúdió rövidfilmje 17.25: Tévébörze 18.00: Telesport 18.25: Pedagógusok fóruma. Újító pedagógusok 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna. Sz. 19.15: Esti mese. Sz. 19.30: Tv-Híradó. Sz. 20.00: Tom és Julie. Francia tévéfilm. Sz. « 21.45: Szép otthonunk Budapest. Dokumentumfilm. Sz. 22.10: Lukács György élete képekben és dokumentumokban. Dokumentumfilm 2. MŰSOR 18.35: Iskolatévé: Fizika. (Ált. isk. 8. oszt.) Az elektromos áram hőhatása 19.05: Unser Bildschirm — A mi képernyőnk. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 19.30: Tv-híradó. Sz. 20.00: Magyarország—Csehszlovákia. Szuper Liga Asztalitenisz-mérkőzés. 21.15: Tv-híradó 2. Sz. 21.35: Parabola (ism.) Sz. 22.05: Egészségünkért! KOSSUTH: 8.27: A cigánybáró — részletek 9.20: Irodalmi évfordulónaptár 9.44: Zenevár 10.05: Diákfélóra 10.35: Vokális zene 11.00: Régi magyar dalok 11.25: Áruház kell-e, vagy katalógus? 11.40: Az élet komédiásai. 12.35: Szabadka színésze. 12.50: Zenemüzeum 14.29Az elbeszélés klasszikusai 15.10: Népdalok. Faragó Laura énekel 15.28: Csiribiri 16.05: Szabó Magda: Kívül a kórón 16.15: Pődór Béla^Kóvesdy János: Lenin katonái 16.21: Kadosa Pál müveiből 17.07: Olvastam valahol a rappalól szerződésről 17.27: Julie Andrews énekel 17.37: Délutáni Rádiószínház 19.13: Asztalitenisz Szuper Liga. 19.18: Hangalbum 20.18: Erkel: Brankovics György. 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Esti hangverseny. 23.15: Zenekari muzsika 0.10: Miljutyin: Juanita csókja. PETŐFI: 8.05: Fúvószene. 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Napkózben 10.33: Zenedélelőtt 12.33: A Népművészet mestereinek felvételeiből 12.55: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót 13.30: Bartók-kórusok 14.00: Szórakoztató antikvárium 16.00: Népi zene. . 16.35: Idősebbek hullámhosszán 17.30: Zenei Tükór 18.00: Disputa 18.33: Asztalitenisz Szuper Liga: 18.48: Hétvégi Panoráma 20.10: Slágerlista 20.45: Asztalitenisz Szuper Liga: 21.00: „Állok Dunánk szélén .. 22.00: Nótacsokor 23.15: Bágya András szerzeményeiből 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió 9.30: Szovjet szerzők műveiből 10.07: Szimfonikus zene 12.10: Griselda 13.07: Dzsessz! el vételeinkből 14.00: A magyar ellenállás sajtója 14.20: Híres előadóművészek lemezeiből 16.00: Zenei Lexikon 16.20: Muzsikáló fiatalok 16.50: Popzene sztereóban 18.00: Dupla vagy semmi. . — Bartók Béla élete és művészete 19.05: Disputa 19.35: Romantikus mesterek kamarazenéjéből 20.31: A progresszív beat, híres előadói 21.11: Hangverseny.