Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-11 / 35. szám

1981. február 11. • PETŐFI NÉPE • 5 AZ ELSŐ KECSKEMÉTI KÖZSÉGI TANINTÉZETRŐL, A TÁRSADALOMRÓL, A HALADÁSRÓL EGY JUBILEUM ÜRÜGYÉN Százéves a „sárga iskola” Kétszer a rádió is közvetítette műsorukat, ami akkoriban na­gyon nagy szó volt. Itt alakítottak először úttörő- csapatot Kecskeméten. Vezetője mindmáig dr. Várnagy'Mihályné. Kétszer kapták meg lelkes, tar­talmas munkájukért a KISZ KB vörös selyemzászlaját. Nagyon kevés csapat büszkélkedhet a Bu- day Dezső csapatéhoz hasonló ki­tüntetésekkel. Kezdeményező készségüket a második idegen nyelv, az angol oktatásának bevezetése is mutat­ja. A tanulmányi versenyeken oroszból elért országosan egye­dülálló sorozatos sikerek azt jel­zik, hogy jó tanárok, korszerűen oktatják a nyelveket. Közülük is kiemelkedik dr. Sztanojev And- rásné. Más tárgyakból is eljutot­tak az országos döntőkbe. Szak­mai körökben nagy tisztelettel tartják számon Dianovszki Kata­lint. Egy kiváló tanítványának kapcsán legutóbb a Népszabadság írt róla. Ménesi Tóth Lászlóné is egyik erőssége a Szepes Lajos igazgató irányításával dolgozó, jól .összeforrott tantestületnek. KpzWr'fbúzgálmulfhák is köszönj hete, hogy az'átlagosnál korsze­rűbben taníthatnak. Sokat tett az oktatáspolitikai elvek érvényesí­téséért, a nevelési feltételek to­vábbi javításáért a párt- és a szakszerVezet. Hagyományosan jó a kapcsolat a családok és az iskola között. A szülői munkaközösség valóban közösség, méghozzá az együttmű­ködés leghatékonyabb formáit tu­datosan kereső és vállaló közös­ség. □ □ □ A százesztendős iskola tantes­tülete, hétszáz mostani, sok ezer volt diákja — köztük élmunká­sok, kiváló gazdák, tudósok, mű­vészek, válogatott sportolók — bizakodva tekinthet a jövőbe. Az elsők között ismerték föl, hogy a cikkben is említett közoktatá­si, közművelődési reformok után e két törekvés közelítése, tudatos összekapcsolása a következő fel­adat. Ha majd Kecskeméten is működik nevelési központ, bizto­sra számíthat az 1973 márciusa óta Petőfi Sándorról elnevezett „sárga iskolában” szerzett tapasz­talatokra. Heltai Nándor A nyelvi láb oratóriummal, írásvetítőkkel, tele­víziós készülékekkel felszerelt kecskeméti „sárga ‘ is­kolában’' a legmerészebb képzelettel is csak nehe­zen követhető a közoktatás gyors fejlődése. A la­kosság túlnyomó többsége számára természetes, hogy legalább 14—16 éves korukig tanítsák a gyere­keket. Százötven esztendeje három fiúból, lányból jó esetben egy akasztotta nyakába néhány hónap­ra, egy-kél rövidke tanévre a palatáblát. Szabó Richard így panaszkodott az Életképek 1845-ös év­folyamában: „az itteni nép... egy fürgébb, cselek- vényesebb életre kibontakozni nem akart”. Számí­tásai szerint a negyvenezer lakosú településen mintegy kétezer-ötszázán iratkoztak be valamilyen tanintézetbe. „A tanulók és a nép száma között tehát nincs arány", így összegezte véleményét. A termelési .szükségletek, az általános társadal­mi felpezsdülés, a Kecskeméten akkoriban erős de­mokratikus mozgalmak és a történelmi jelentőségű népiskolai törvény hatására nagy offenzíva kezdő­dött a népoktatás fejlesztéséért. (Mivel ez sok te­kintetben rokonítható az 1958-as művelődéspoliti­kai párthatározatot követő helyi törekvések fogad­tatásával, elveinek gyakorlati érvényesülésével, ta­nulságosnak ígérkezik az utalásszerű összehason­lítás.) Akkor is, a huszadik század hatvanas éveiben időbe telt, amíg a kinyilvánított elvek megvaló­sításáért tényleges célokat tűztek ki, amíg másutt már rég megho­nosodott szervezeti változtatáso­kat fogadtak el. Harminchat hó­napos készülődés után, 1372 őszén adták át a felekezetek szegényes, szűkös iskoláikat a községnek. (1961-ben jött létre a városi mű­velődési ház, csekélyke személy­zettel, megfelelő helyiségek nél­kül.) A döntésekkel elismert, az általános haladással élesztett igé­nyek átmenetileg tovább élezték a tennivalók és a körülmények ellentmondásait. A zsinóros- mándlis törvényhatósági bizott­ság hangadóit hiába ' intette az lf>73-as polgármesteri jelentés: , .. az iskolaköteles mindkét ne­men levő gyermekek száma 6712, az oktatottaké 2706, a nagy kü­lönbség oda utalja városunk kö­zönségét, hogy" semmi áldozatot sém kímélve, a népnevelés ügyét • Ifjú sportolók a'„sárgából”. (Pásztor Zoltán felvételei) A 12 tantermes első kerületi népiskola gyorsan hozzájárult az oktatás tartalmának, eredményes­ségének a javításához. 1878-ban száz beiratkozottból — a tankö­telesek 56 százalékából — csak 31 gyerek járta ki a négy osztályt. 1882 nyarára, húsz százalékkal emelkedett éz az arány. Időbe telt persze, amíg magolás helyett értelmes tanulást követeltek az előírások, amíg leapadtak hetven- «kilencvenes osztálylétszámok, amíg a gyerekek többsége már szüret után megtisztelte jelenlé­tével az oskolát és májusig ki­tartott, ha éppen jobb dolga nem volt. □ □ □ Máig őrzi, gyarapítja kezdeti tekintélyét a sárga iskola. Sala­mon Mária jóvoltából az elsők között csatlakoztak az iskolai énekoktptást, a magyar kórus­mozgalmat újító törekvésekhez. Már 1929 í decemberében Kodály- műveket énekeltek az első kecs­keméti iskolaközi koncerten. A következő tavaszon.a zeneszerző személyesen’ gratulált ákompozí- ciót vidéki népiskolai énekkarok közül elsőként megszólaltató kó­rusnak. Rendszeresen szerepeltek az éneklő ifjúság rendezvényem. A múlt században a polgári át­alakulás, Kecskemét századvégi gyarapodása követelte meg, moz­dította elő űj tanintézetek alapí­tását, az oktatás kiszélesítését, korszerűsítését. Az 1853 októbe­rében átadott pesti vasútvonal, majd a szőlő- és gyümölcstelepí­tések révén fellendült kereskede­lem írni-olvasni tudó embereket kívánt. Az 1857-es esztendő Jó­zsef napján először munkára fo­gott gőzgéphez sem alkalmazhat­tak analfabétákat. A gőzmalom­ban 15 év múlva felszerelt fém­esztergán csak tanult férfiak dol­gozhattak. Az ekkoriban föltüne- dező gőzcséplőgépek kezelőinél feltételezték a betűismeretet. A népkör vezetői is tudták, hogy csak tájékozott emberekkel re­formálhatják meg a közállapoto­kat. Az előrelátók, a felelős gondol­kodók olyan hévvel sürgették a közoktatás felemelését, mint ki­lenc évtized múltán a nagyüzemi iparhoz, nagyüzemi, mezőgazda­sághoz méltó nagyüzemi közmű­velődés szemléleti, tárgyi és sze­mélyi feltételeinek megteremté­sét szorgalmazó- kecskemétiek. „Minden községnek, felekezetnek szellemi hőmérője a jó iskola”, híídjétt'é' VáH'Lajos tanító1'úf^ közműveltség0 helyzete az áltálá-' nos kulturáltság fokmérője” irta a Petőfi Népe egyik munkatársa. □ □ □ t Számtanóra 1980-ban. teljes erővel haladásra emelni tö­rekedjék”. Végre 1875-ben elhatározták községi népiskolák építését, de csak 1880-ban kötöttek László Károly és társai tervére kiviteli, szerződést. Jellemző, hogy a már jóval megválasztása előtt kisdedóvókért és a jogakadémia megtartásáért, emeletes lakóházakért és a* köz- igazgatás modernizálásáért hada­kozó, a város el§ő embereként szőlőt telepíttető, tanácsházát és színházat építtető, mintaszőlőt lé- tesíttető, dinamikus Lestár Péter polgármester működésének kez­detén költözhetett ezer diák a Budai utcai új tanintézetbe. (Ti­zenöt év alatt összesen ötven tan­teremmel gyarapította Kecske­métet.) A tartalmi előkészítésen, a közvélemény meggyúrásán, a sikeres rendezvényeken, az ügy érl’elődésén, a feltételek kialakí­tásán kívül a megújult megyei és városi vezető testületek távlato- síibb ,,. .tevékenység?, . céltudatos akarata kellett a Megyei M?vp- lődési Központ, a Tudomány és Technika Háza, a Naiv Múzeum, a Kodály Intézet, a Kerámia Stú­dió létesítéséhez. VITA AZ IFJÚSÁG MŰVELŐDÉSÉRŐL A család nélkül lehetetlen! Hiszem, hogy a szerkesztőség által útjára bocsátott vitaindító valóban kiváltja a vélemények ütköztetését, alkalmat ad a gon­dolatok cseréjére, javaslatokat, ötleteket eredményez, hozzásegít bennünket a tisztánlátáshoz, s nyomában az értelmes cselekvés­hez. ' Az a véleményem, hogy a kér­dés lényegét azok tudták megra­gadni, akik a család, az iskola, a munkahely és a művelődési in­tézmények közös felelősségét han­goztatták. Azokkal értek egyet, akik az ankéton a felnövekvő ge­neráció magatartásának, munká­jának, művelődésének, egyszóval egész életvitelének meghatározóit a család közösségében keresték. S ebből következően a munkában, a nevelésben, művelődésben ér­dekelt intézmények, szervezetek szocializációs szerepének kitelje­sítését a családra való együttes hatás esetén látják sikeresnek. Tudomásul kell vennünk, hogy nem lehet a család életkörülmé­nyeinek, igényeinek ismerete nél­kül vagy helyette eredményesen hozzájárulni az ifjúság társada­lomba való beilleszkedésének se­gítéséhez. Néhány közművelődési­intézményünk ezt felismerve az iskolával együtt megpróbálta se­gíteni a családalapítás előtt álló fiatalokat e feladataik megoldásá­ban. Megértve, amit az ankét résztvevői közül többen reálisan fogalmaztak meg: egy meghatáro­zott időszakban a fiatal minden erejét leköti az otthon, az egzisz­tencia megteremtésének, a csa­ládalapításnak gondja. Ennek sikeres megoldásához olyan képességeket kell birtokol­nia, amelyeket a saját családjá­ban nem minden fiatal sajátítha­tott el, de amely nélkül környe­zete, lakása, hétköznapi kultúrá­ja, családjához való viszonya szürkébb, szegényesebb lesz. Azt hiszem mindannyiunk feladata, hogy a lehetőségeiben gyengébb, a társadalomba való beilleszke­déshez kevesebb feltételt nyújtó család támogatását eredménye-* sebben lássuk el. Hiszen az olyan kisközösség, amely feltételek hí­ján, vagy egyes tagjai gyengesége miatt képtelen arra, hogy pozitív, követésre érdemes mintát adjon a felnövekvő generációnak, min­denképpen támogatásra szorul. Az ilyen — családra, egyénre szabott. — gondozó-, nevelpfnunlja neni^ csak az arra hivatott szervek, Inr. tézmények feladata lehetne. Na­gyobb erővel vállalkozhatnának erre, ki-ki a saját feladatkörének megfelelően a közművelődési in­tézmények, a tömegszervezetek, de maguk a fiatalok is. Közhely­számba megy, hogy sok fiatal az értelmes cselekvési lehetőségek hiányában kallódik el, lesz mind közömbösebb « társadalom prob­lémái iránt. A közéletbe való bekapcsolódás, a közügyek iránti érdeklődés pe­dig már ott elkezdődhetne, hogy a fiatal személy szerint is foglal­kozhasson egy-egy ember vagy kisebb csoport egyéni gondjaival. Vajon nem tudnánk-e személyre szóló, konkrét cselekvési lehető­séget adni ezáltal jó néháhy, egyébként a semmittevéstől szen­vedő fiatalnak, akikre más mó­don nem voltunk képesek hatni? Évek óta panaszoljuk a közönyt, az érdektelenséget. Holott, ha ilyen vagy ehhez hasonló felada­tok elvégzésébe bevonnánk a fiatalokat, talán kevesebb közöm­bös felnőttel kellene később ta­lálkoznunk. Ilyen értelemben a KISZ-nek az idősekért indított akcióját is az értelmes cselekvések közé -so­rolom, s az ankét résztvevőinek hozzászólásai között szívesen ol­vastam, hogy a KISZ megyei bi­zottsága konkrétan megfogalmaz­ta a saját programját. Az a vé­leményem, hogy ha ezt más szer­vek, intézmények is így teszik, s ha a már kétségtelenül szembe­tűnő probléma megoldásában nem a mások, hanem a magunk feladatát fogalmazzuk meg, több eredménnyel számolhatunk. A városközpontban csellengő, unatkozó, néhol a járókelőkkel kötekedő fiatalok csoportjai le-' hangoló látványt nyújtanak. S legalább annyira -irritáló annak a tudomásul vétele, hogy a fiata­lok egy másik csoportja — s ez sem kisebb az előzőeknél — egyáltalán nem látható sem jnű- velődési otthonban, sem klubok­ban, serrí sportlétesítményekben. Holott az ifjúság társadalomba való beilleszkedésének, viselkedé­se. munkakultúrája kialakításá­nak másik fontos tényezője a kor­társi csoport. Emiatt szükséges, hogy a közművelődési intézmé­nyek, ifjúsági és sportlétesítmé­nyek megteremtsék a szükséges feltételeket ezeknek a kortársi csoportoknak a hatásos működé­hez. Meglehet, hogy ezeket nem if­júsági klubnak, hanem naás, szakirányú közösségnek is lehetne nevezni, önismereti, művészetba­rát, tudománybarát körnek vagy egyszerűen olyan közösségnek, amelynek tagjai „csak” jól érzik magukat együtt. Ehhez azonban a fenntartók közművelődési in­tézményekkel szemben támasz­tott követelményrendszerének is változnia kell, és a művelődési otthon jó vagy rossz munkáját nemcsak rendezvényei számán, sikerén, hanem az adott község, város társadalmában való jelen­léten, a korspecifikus rétegigé­nyek személyre szóló, differen­ciált kielégítésében, a szocializá­ciós feladatkör ellátásában kell lemérni. Ebben az évben módosult a klubok ösztönzési rendszere az­zal a céllal, hogy a közösségeket is érdekeltté tegye a működésük­höz szükséges pénzeszközök meg­szerzésében, s ugyanakkor a te­rületen működő járási, városi klubtanácsok aktivitását, érde­keltségét is érvényre juttassa. Er­re szolgál1 a Kiváló Ifjúsági' Klútr pályázat-,.is..' A megyei V,tarjád) vb művelődésügyi osztálya köz- művelődési pályázata is teret ad a klubvezetők alkotó, újító képességei kibontakozásához. A közösségek vezetői foglalkozá­sok forgatókönyveivel, játékok leírásával pályázhatnak. Forgács Erzsébetnek, a Kecskeméti Álla­mi Zeneiskola igazgatóhelyettesé­nek kezdeményezésére a város középiskoláiban ifjú zenebarátok közösségei szerveződtek az elmúlt évben. Idén a megye városaiban folytatódik a fiatalok zenebarát­klubjainak megalakítása. Mindehhez arra is szükség van, hogy az ifjúság nevelésére hiva­tott szervek a saját területükön éljenek a felkínált lehetőségekkel. Hangsúlyozni szeretném, hogy a fiatalokkal kapcsolatos feladato­kat minden egyes intézménynek akkor és ott kell ellátnia, amikor és ahol az felmerül, konkrétan, személyre szólóan. Nincs olyan tanácsadó testület, amely ezt át­vállalhatná, és eredményesen el is végezhetné. És nem oldható meg a fiatalok nélkül, helyettük, csak velük együtt. Sóti Éva a megyei tanács főelőadója NÉPI DEMOKRÁCIÁNK SZÜLETÉSE (VIII.) A hidegháború kezdetei TÖRTÉNÉSZ KÖRÖKBEN, fő­leg nyugaton, lassan két évtizede folyik a vita-arról, hogy ki, me­lyik nagyhatalom a felelős a hi­degháború (angolul Cold War) ki­robbanásáért, s az valójában mikor kezdődött. A konzervatív gon­dolkodású amerikai történészek, akik az „erőpolitikán” alapuló amerikai külpolitika igazolására törekedtek, a felelősséget egyol­dalúan a Szovjetunióra hárítot­ták, s a hidegháború kezdetét, hol 1945-től, hol 1943-tól számították, sőt voltak, akik közvetlenül az 1917-es Nagy Októberi Szociális- ta Forradalom győzelméből ve­zették le mindazt, ami a második Világháború után történt. Az ún. ’„Üj baloldal”Jhoz tartozó arneri- kái történészek, alapos vizsgá­latnak vetve alá az 1945 utáni amerikai külpolitikát, kimutatták,' hogy a valóság épp fordítottja annak, amit a régi vágású törté­nészek állítanak: a hidegháború­ért az Egyesült Államokat terhe­li a legnagyobb felelősség, az amerikai imperializmus volt az, amely fokozatosan aláásta, majd felszámolta az antifasiszta nagy­hatalmak együttműködését. A kezdeteket ők is 1945 nyarára he­lyezték. A történészvitákból, s az újab­ban hozzáférhetővé vált levéltári anyagokból ma már világos: a szovjet—amerikai viszonyban a fordulat — a szakítás — 1947 ta­vaszán következett be, akkor ért véget a háború alatt — a fasiz­mussal szemben kialakított együtt­működés, s kezdődött meg az el­lenségeskedés, á nyílt konfrontá­ció. A fordulat persze nem volt előzmények nélkül való. A len­gyelkérdés, s a román, ill. a bol­gár népi kormány diplomáciai el­ismerése körüli nézeteltérésekre már utaltunk. Nem keltett jó be­nyomást Moszkvában, hogy az új elnök Truman — első intézkedé­sei között — felfüggesztette, majd végleg leállította európai szövet­ségeseinek, elsősorban a Szovjet­uniónak szánt ún. lend-lease (élel­miszer és hadianyag) szállításokat: Amerika részéről nem teljesítet­ték a szovjet kormány 6 milliár­dos hitelkérelmét. A potsdami megállapodások ellenére az ame­rikaiak 1946 májusában megtil­tották, hogy a Szovjetunió az amerikai megszállási övezetből a jóvátétel céljaira igénybe vegyen ipari berendezéseket. NÉMETORSZÁG SORSA, jövő­je a kártérítés ügyétől függetle­nül is a szovjet—amerikai ellen­tétek egyik forrásává vált. A Szovjetunió egységes, demilitari- zált, demokratikus Németorszá­got képzelt el Európa közepén, amely vele baráti kapcsolatok kiépítésébe és fenntartására tö­rekszik. A nyugati nagyhatalmak azonban más politikát követel­tek: Németországot a tőkés világ részeként tekintették, s a-maguk oldalára szerették volna vonni. Mivel ez másként nem volt lehet­séges, Németország kettészakítá- sát tűzték ki célul. Az .első lépés e téren —, s egyben az USA ál­láspontja megváltozásának első jele — Byrnes amerikai külügy­miniszter 1946 szeptemberi beszé­de volt, amelyben felajánlotta az Egyesült Államok segítségét Né­metország gazdasági és politikai újjáépítésében, azzal, hogy Né­metország a jövőben a nyugat partnere lehet. Ezt követte az an­gol és amerikai megszállási öve­zet gazdasági egyeztetése 1947. január 1-én Bizónia néven. ELTÉRŐ politikát folytatott a két szövetséges nagyhatalom a Távol-Keleten is. Bár a Szovjet­uniónak nem csekély szerepe volt Japán katonai leverésében, elté­rően az európai gyakorlattól, az amerikai kormányzat nem járult hozzá, hogy megfigyelőként he­lyet foglalhasson az ország felett ellenőrzést gyakorló nemzetközi területeken. Kínában az ameri­kaiak Csang Kaj-seket és Kuo- mintangot pártolták, ha nem is értettek mindenben egyet velük, míg a Szovjetunió Mao Ce-tun- got és a Kínai Kommunista Pár­tot segítette. Az 1947 tavaszi fordulat köz­vetlen előzménye az volt, hogy 1947 februárjában az angol kor­mány bejelentette: Anglia súlyos gazdasági nehézségei miatt nem tud további gazdasági és katonai segélyt nyújtani Görögországnak és Törökországnak. Washington növekvő aggodalommal figyelte az 1946 tavasz óta tartó .görög polgárháborút, attól tartva, hogy a kommunisták vezette demokra­ta erők megsemmisítő csapást mérnek a reakciós, monarehista kormányzatra, baloldali rendszer jut hatalomra, amely a Szovjet­unió felé fog kapcsolatokat keres­ni. Amerikai kormánykörökben teljes volt az egyetértés atekin- tetben, hogy az USA-nak át kell vállalni a költségeket, s meg kell akadályozni, hogy Görögországban a baloldal kerülhessen hatalom­ra, nehogy a forradalom más or­szágokra — Törökországra és Kö­zel-Keletre is átterjedhessen. 1947. március 12-én hangzott el az ame­rikai kongresszus két háza együt­tes ülésén Truman híres (vagy inkább hírhedt) beszéde, amely­ben Görögországnak 300 millió, Törökországnak 100 millió dollár segély megszavazását kérte. Eb­ben fogalmazta meg azt a tételt, amely később Truman-doktrina néven vált ismertté, miszerint az USA világszerte kész támogatást nyújtani mindazon országoknak, ahol kommunista hatalomátvétel veszélye fenyeget, vagy fennáll a lehetősége annak, hogy az adott ország a Szovjetunió befolyása alá kerül. Az amerikai szenátus 63:23, a képviselőház 287:107 arányban megszavazta az elnök javaslatát. AZ AMERIKAI külpolitika 1947 június elején tovább lépett. Marshall amerikai külügyminisz­ter az európai országok háború utáni gazdasági talpraállításához és újjáépítéséhez nagyszabású se­gélyprogram beindítását ígérte, amelyet azóta Marshall-terv né­ven ismerünk. Bár akkor hallgat­tak róla, ma már tudjuk, a ,.se­gélyterv” célja az USA számára fontosabb Nyugat-Európa gazda­sági helyreállítása volt, s egy per­cig sem gondolták komolyan, hogy azt a Szovjetunióra és a né­pi demokratikus országokra is ki­terjesztik. Az amerikai kormány­zat olyan politikai feltételeket szabott a segélyprogramban való részvételhez, amelyet sem a szov­jet diplomácia, sem a kelet-euró­pai országok nem vállalhattak. Egyedül Csehszlovákia volt az, amely hajlandó lett volna csatla­kozni, de Benesék Sztálin taná­csára végül is elálltak szándékuk­tól. Vida István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents