Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-04 / 29. szám
1981. február 4. • PETŐFI NÉPE • 5 A SOKFÉLE, SOKSZEKTORÚ ISMERETTERJESZTÉSÉRT Mit akar a TIT? Beszélgetés a megyei szervezet elnökével A Tudományos Ismeretterjesző Társulat története jócskán a múlt százádba nyúlik vissza. Azonban — érthetően, törvényszerűen — a mai formai és tartalmi jellegzetességének kialkulása közben igazi eredményeit csupán az utóbbi évtizedekben érte el, mutatta fel. A TIT megyei szervezetének elnökével, dr. Krajcsovszki Józseffel, a Kecskeméti Óvónőképző igazgatójával törekvéseikről, közös munkájuk eredményeiről,- s a további tennivalókról beszélgettünk. — Mi jellemzi a TIT Bács-Kis- kyn megyei szervezetét? — Huszonkét .szakosztályunkban ezerhatszáznyolcvan tagunk munkálkodik a terveink és a jelentkező igények alapján. A kilenc természettudományi és a tizenhárom társadalomtudományi, szakosztály mindegyike állandóan készen áll arra, hogy a korszerű közművelődés szerves részeként végezze az ismeretterjesztést. S hogy egybép egyik összefogója lehessen megyénk értelmiségének. ’— Hogyan ítéli meg az elmúlt évi tevékenységüket? — Munkánk tervezése mindenkor együtt jár a helyzet elemzésé, vei, az eredmények számbavételével. Legutóbb ezt végezte el az elnökségünk, néhány héttel ezelőtt. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy sikeres év volt számunkra az 1980-q.s esztendő. Nehezebb, bonyolultabb körülmények között sikerült megtartani az előző évek eredményének a szintjét. Ezt húzza alá a központunk értékelése is. — Mit kell tudni a TIT munkájának tartalmi elemeiről, működésük lényegéről? Hogyan jellemezné törekvéseiket? ■— A hetedik küldöttgyűlés alapján, a párthatározatok és a közművelődési törvény ránk vonatkozó pontjainak ' figyelembevételével végezzük munkánkat. Igyekszünk széles körben terjeszteni a korszerű és tudományos ismereteket, a marxizmus—leniniz- mus eszméit, a természet- és tár-, sadalomtudományok, valamint a művészetek legújabb eredményeit. Ezekkel szoros összefüggésben az ismeretterjesztés sajátos eszközeivel segítjük a szocialista közgondolkodás térhódítását, igyekszünk kapcsolódni a szocializmus építésének helyi feladataihoz. — Véleménye szerint van megfelelő igény az emberekben az ismeretek megszerzésére, befogadására? Vagyis igénylik kellőképpen az önök jelenlétét? — Kétségtelenül növekvő tendenciáról számolhatunk be, ami az igényeket illeti. Ezt például a' magyar nyelv hetének tavalyi nagyszerű sikerei is alátámasztják. Természetesen korántsem lehetünk elégedettek még. Éppen ezért tagjaink szervezeteink, aktivistáink nem csupán az igények kielégítésén, hanem azok felkeltésén is fáradoznak, ilyen tekintetben külön is gondolunk a fizikai dolgozókra, illetve a fiatalokra. Sőt, az olyan nem éppen egyszerű témakörre is, mint amilyen a nemzetiségi ismeretterjesztés. — Eléggé általánosnak, az egész megyére kiterjedőnek mondhatók az eredmények? Nincsenek úgynevezett „fehér foltok”, vagyis olyan területek, ahová nem sikerült, hogy úgy mondjam, behatolniuk eddig? — Természetesen •— vagy sajnos— vannak. Nem minden járásban; városban megfelelő még a TIT-munka; vannak lemaradások. S vannak még „meg nem hódított” üzemek, s egyéb munkahelyek. Ezt pótolni kell. — Ez azt jelenti, hogy nem lesz könnyű dolguk az 1981-es új esztendőben... — Az ismert gazdasági háttér ránk is hatással van — és lesz. Ügy gondolom, többek között az eddiginél nagyobb gondot kell fordítanunk az olyan előadásokra és más rendezvényekre, me• Dr. Krajcsovszki József, a Kecskeméti Övónóképző igazgatója, a TIT megyei szervezetének elnöke. (Tóth Sándor felvétele) lyek az életszínvonal megőrzésének, az életkörülmények fokozatos javításának , kérdéseivel foglalkoznak. Az emberi tényezőnek, mint nélkülözhetetlen hajtóerőnek az előtérbe állítása is fontos feladatunk. A képzésnek, a továbbképzésnek, a követhető élet- modell bemutatásának nagy jövője van. S mindez — több más új elképzeléssel együtt — az ismeretterjesztés új formáit, módozatait követeli meg. Am, ha az értelmiségben rejlő kihasználatlan erőforrásokra gondolunk, akkor a sokrétűbbé lett feladatok elvégzése felől nyugodtak lehetünk. — A fentieket figyelembe véve, a növekvő igényeket szem előtt tartva, miben látja az elkövetkező időszak legfőbb feladatait? Van-e halaszthatatlanul sürgős teendőjük? — A különböző közművelődési intézményekkel, társadalmi és tömegszervezetekkel szorosabbra kell fűzni a kapcsolatunkat. A sokféle, sokszektorú ismeretterjesztés nem nélkülözheti a tervszerű együttműködést. A TIT nem rendelkezik nagy függetlenített apparátussal, s a tárgyi feltételek is eléggé szűkösek. Ezért van szükségünk partnerekre, a munkánkat segítők széles hálózatára. Együttműködésünk rendszerének új vonása az állami felügyelet, a tanácsi szervekkel való közvetlenebb munkakapcsolat. — Az együttműködés kiszélesítését célzó törekvéseik eredményességét főleg miben lehet lemérni? — Elsősorban abban, hogy az ismeretterjesztés színterei kiszélesedtek. A művelődési otthonok mellett az iskolák, könyvtárak, múzeumok, sőt a munkahelyek is jó partnereink immár. S hogy egy mondat erejéig az előbbire visz- szatérjek még, elmondom: a már említettek mellett kitűnő a kapcsolatunk a szakszervezetekkel, a Vöröskereszttel, a MTESZ-szel, az MiHSZ-szel, a tsz-szövétségekkel, valamint a KlOSZ-szal és az IBUSZ-szal. Ha már itt tartunk, megemlítem, hogy javítani akarjuk az együttműködésünket a KISZ-szel, a MESZÖV-vel, a főiskolákkal és a kutatóintézetekkel is. Varga Mihály NÉPI DEMOKRÁCIÁNK SZÜLETÉSE (II.) ^SUSTSZa SORI .üoszDiract -arirobnim men ÍJUT2BS h .Uobojfzobnog Pártok és programok A MÁSODIK világháború előtt Kelet-Európábán az iparilag viszonylag fejlettebb országokban — Csehszlovákiában, Lengyel- országban és Magyarországon létezett erős, szervezett, nagy hagyományokkal rendelkező munkásmozgalom, míg Romániában és a Balkánon csak a 30-as évek második felében bekövetkező gazdasági fellendülés, mindenekelőtt az ipar, különösen a hadiipar fejlesztése teremtett a korábbinál szélesebb társadalmi bázist a szocialista és a kommunista mozgalom számára. A kommunista pártok az 1935- ben, a Komintern VII. kongresz- szusán elfogadott népfrontpolitika szellemében két, egymástól eltérő politikai koncepciót alakítottak ki a háború alatt. A Jugoszláv Kommunisták Pártjának az volt a véleménye, hogy a német megszállók elleni fegyveres harcot össze kell kapcsolni a belső reakció elleni fegyveres harccal, tehát népfelszabadító háborút egyesíteni kell a népi demokratikus forradalommal, a nemzeti felszabadulást a társadalmi felszabadulással. A JKP vezetősége úgy gbndolta, a felszabadulás után nem lesz szükség parlamentáris demokráciára, több pártrendszerre stb., hanem azonnal hozzá lehet kezdeni a proletárdiktatúra államának kiépítéséhez. Hasonlóképpen vélekedett az Albán Kommunista Párt is. A többi kommunista párt ezzel szemben elfogadva a Komintern azon álláspontját miszerint nem a proletárdiktatúra megvalósítása a munkásosztály előtt álló közvetlen feladat, hanem a fasizmus elleni harc — a munkásegységfront, s a szélesebb antifasiszta népfront megteremtésére törekedtek. Politikai programjaikban — az országonkénti jelentős eltérések ellenére — közös volt, hogy a szocializmusba való hosszabb átmenettel számoltak — a társadalmi-politikai viszonyok demokratizálását, az új népi demokratikus rendszer megteremtését, a földreform végrehajtását, a finánctőke gazdasági-politikai hatalmának korlátozását jelölték meg, nem feledkezve meg a legégetőbb szociális reformok bevezetéséről sem. Első lépésként széles, demokratikus alapokon nyugvó koalíciós kormány létrehozását tűzték ki célul. ORSZÁGUK , felszabadulása után a kommunista pártok mindenütt legálissá váltak, a helyzetük, szervezeti erejük közötti — sokszor igen jelentős — különbségek fokozatosan eltűntek. Tekintélyüket, népszerűségüket növelte, hogy élükre neves politikusok kerültek. G. Dimitrov, a Bolgár Munkáspárt vezetője, a nemzetközi munkásmozgalom egyik kiemelkedő alakja volt, aki 1935-től 1943-ig a III. Interna- cionálé főtitkárának tisztét töltötte be, személyét még Sztálin is respektálta. Nemzetközileg ismert kommunista politikusnak számított Rákosi Mátyás, aki 15 évet ült Horthy börtöneiben. K. Gottwald, a CSKP főtitkára már a háború előtt is hírnévre tett szert. W. Ulbricht a német és B. Bierut, a lengyel párt vezetője Moszkvában a Kommintern munkatársai voltak. A kelet-európai szociáldemokrata pártok szintén a szocializmus talajául álltak, végcélnak, az osztály néküli társadalom megteremtését tekintették, de az ő szocializmus „modelF’-jük sok tekintetben eltért attól, amit a kommunisták elképzeltek. A burzsoázia osztályuralmának megdöntését nem forradalmi' úton, hanem fokozatos reformok végrehajtásával kívánták elérni. Korábbi monopolhelyzetűk a munkásmozgalomban a felszabadulás után a kommunisták legalitásával jelentősen megváltozott. A legerősebb a szociáldemokrata mozgalom Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon volt, míg Jugoszláviában és Albániában nem is létezett párt. A külpolitikai orientáció és a munkásegységfront kérdése, valamint a társadalmi haladáshoz való viszony igen hamar, már 1915-ben polarizálta a szociáldemokrata pártokat. A jobboldali szociáldemokrácia több helyütt kivált és önálló pártot alapított. Így két szoc. dem. párt működött pl. Bulgáriában, Lengyelországban — és Romániában. (Magyarországon az 1947-es választások után Peyer Károly és csoportja kísérletezett egy jobboldali szociáldemokrata párt létrehozásával — eredménytelenül.) A baloldali vagy a balszárny vezetése alatt álló pártok együttműködtek a kommunista pártokkal, részt vettek a kormánykoalícióban, rokonszenveztek a Szovjetunióval, s általában támogatták a népi demokraták szocialista irányú továbbfejlesztését. Komoly szerepük volt abban, hogy 1945—56-ban Csehszlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában meg lehetett teremteni a munkásosztály akcióegységét. A jobboldali szociáldemokrácia külpolitikai téren a nyugati hatalmak felé orientálódott, az angol Labour- pártot tekintette mintaképének. Ellenezte a kommunistákkal való összefogást, s a párt és a szociáldemokrata mozgalom önállóságának, függetlenségének fenntartására törekedett. A népi demokratikus forradalom előrehaladásával a szociáldemokrácia két irányzata között elmélyültek az ellentétek, s a kettőjük közötti küzdelem végül is a jobboldali szociálde-' mokrácia vereségével végződött. A FELSZABADULÁS után „tiszta” polgári tömegpártok alig jöttek létre Kelet-Európábán; a régieket' betiltották, mert kompromittálódtak ; újakat a burzsoázia a hagyományos társadalmi, politikai rend felbomlása, a fogyó osztályereje miatt már nem volt képes létrehozni. A polgári pártok szerepét a parasztpártok vették át. . Az önálló parasztpártok kialakulása a századforduló környékén sajátos kelet-európai jelenség volt, hasonló Nyugat-Európában nem fordult elő. Már a két háború között is fontos szerepet játszottak országuk politikai életében, igazi fellendülésük azonban — rövid időre — a második világháború után következett be. A jelentősebb parasztpártok Bulgáriában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában működtek, azokban az országokban, ahol a paraszti népesség a lakosság többségét tette ki. A parasztmozgalom szintén nem volt egységes. A társadalmi struktúra tagozódásának megfelelően, részben már a háború előtt, kétféle paraszti politikai szervezet alakult ki. A baloldali, a szegény- és kisparaszti érdekeket képviselő baloldali parasztpártok (pl. a román Ekés Front, vagy a magyar Nemzeti Parasztpárt) radikális, a nagytőke hatalmát erőteljesen korlátozó népi demokrácia hívei voltak, de a paraszti magántulajdont fenn kívánták tartani. Általában szorosan együttműködtek a kommunista pártokkal, tömegbázisuk azonban eleinte lassan bővült A MÁSIK OLDALON birtokos paraszti pártok nagy népszerűségre tettek szert. Romániában a Nemzeti Parasztpárt élén J. Maniu, régi tapasztalt politikus állt, aki az Antonescu-rezsim ellen harcoló polgári ellenzék egyik vezére volt. A Lengyel Néppártot a kommunista vezetés alatt álló Néppárt ellensúlyozására St. Mikolajczyk, a londoni emigráns kormány korábbi miniszterelnöke hozta létre, aki Í945 nyarán visszatért Varsóba. Bulgáriában a Népi Földműves Szövetség élén 1945 tavaszán bekövetkezett baloldali fordulat után N. Petkov, a párt korábbi főtitkára kilépett a pártból, s új, ellenzéki parasztpártot hozott létre. Magyarországon a Független Kisgazdapárt, amelynek élén Tildy Zoltán, Kovács Béla és Nagy Ferenc állottak, a háború alatt eljutott a szociáldemokrata, majd a kommunista párttal való együttműködésig, részt vett a függetlenségi és az ellenállási mozgalomban, s . így 1944 őszén ott lehetett a népi demokrácia bölcsőjénél. Azonban a birtokos paraszti pártok heterogén társadalmi összetételüknél, hiányos ideológiai felkészültségüknél fogva nem tudtak önálló, következetes politikai programokat kidolgozni. Általában a polgári demokrácia és a magántulajdon talaján álltak. A földreformon, a politikai szabadságjogok biztosításán, a helyi önkormányzatok kifejlesztésén, s a parasztság helyzetének javítását célzó szociális reformok bevezetésén túl, alig vetettek fel progresszív követeléseket. A radikális államosításokat — a paraszti magán- tulajdont féltve — ellenezték. A nacionalizmus, a kommunista- és szovjetellenesség hatást gyakorolt körükben, külpolitikai téren — a nyugati hatalmakkal való együttműködést szorgalmazták. A MUNKÁS-, paraszt- és polgári pártok mellett Kelet-Európábán a felszabadulás után különböző politikai arculattal számos értelmiségi, kispolgári párt, politikai frakció működött. Az összképet a katolikus pártok teszik teljessé — igaz csak három országban működtek — Csehszlovákiában, Magyarországon és Lengyel- országban, tehát ott, ahol a keresztény egyházaknak évszázados tradíciói voltak, s ahol a katolikus hivők nagy számban éltek. A katolikus pártok szintén nem dolgoztak ki hosszú távú stratégiát A -keresztény reformizmus mellett foglaltak állást, védelmezték a kistulajdont, s elsősorban szociális téren próbáltak kez- deményezőleg fellépni. Tömegbázisukat az elmaradottabb paraszti és munkás rétegek, a városi és falusi kispolgárság, s egyes értelmiségi csoportok képezték. Politikai helyzetük és szerepük országonként eltért egymástól. Ami közös volt bennük, az a politikai katolicizmus konzervativizmusa, haladásellenessége, a reakciós erőkkel való szövetsége, ami miatt 1947—48-ra Kelet-Európa-szer- te ezek a pártok vereséget szenvedtek. Vida István NYELVŐR Jön és megy Ennek a két igének a tárgyalásakor ugyanazokra a szempontokra hivatkozhatunk, amelyeket már előzőleg a hoz és visz igék használatának a szabályokba foglalásakor is figyelembe vettünk. A jön és megy helytelen használata ellen már Arany János is dohogott 120 évvel ezelőtt. „A pesti divat például nem tudja; mikor jő, mikor megy. A. Géza találkozik az egyetem előtt B. Árpáddal. Mily hős magyar nevek! Géza lakik a Nagymező utca 16. szám alatt. »Jöjj el hozzám délután 4-kor«, mond Árpádnak. »Eljövök« felel az. A »nagy honalkotó« ezer évi unokája és játja (drusza) íme azt se tudja már, jön-e vagy megy ilyenkor a magyar!” „Már nem is mernék fohászkodni: »Tiszta magyarság, jöjjön el a te országod!« — mert nem vagyok benne bizonyos, ide jön-e vagy elmenne Patagóniába.” A két ige összetévesztéséről ma is ugyanúgy lehet beszélni, mint Arany János korában. Pedig szerinte a két szó közötti különbséget nyelvünk nagyon pontosan meghatározza: „Ami az író vagy beszélő felé közeledik, az jő, ami távozik tőle, az megy. Ügy nem lehet összevéteni, mint az itt és ott hely-jelentésű szavakat.” Még példát is említ a szabály megértésére: „Jól mondom: »X. úr Bécsbe ment föl, onnan Pestre jött le«, ha tudniillik azon helyhez közeledik, ahol én vagyok. Rosszul ejtem, ha így szólok: »Pestről indulva másnap reggel Eécsbe jött«, mert távozik tőlem.” A szabály tehát az, hogy a jön a beszélőhöz közeledést, a megy pedig a beszélőtől távolodást jelenti: ide jön, oda megy. A szabályt tehát az ide, oda határozószókkal tehetjük érthetőbbé. Ha a mondatba az ide határozószó illik. a jön igét használjuk, ha pedig az oda határozószót tehetjük a mondatba, a megy igét kell használni. De ezt a szabályt nyelven kívüli szempontok is befolyásolhatják. A beszélőhöz való közeledés érzékeltetésén kívül a jön igét akkor is használjuk, ha a hallgató szempontját is érvényesítjük, vagy egy a közléskor említett harmadik személy helyébe képzeljük magunkat. Pl. ha egy meghívott barátunk telefonon kimenti magát, jogosan tájékoztathatjuk a környezetünkben levőket így: „Barátunknak váratlanul külföldi vendégei jöttek, ezért, sajnos, nem látogathat meg bennünket.” Más ez a mondat: „Barátom azt mondta, hogy menjek el hozzá”. Ez így jó, de sokan így mondanák: ... hogy jöjjek el hozzá. Itt a „barátom” szavainak szó szerinti idézése sugárzik bele az ige használatába: „Barátom azt mondta: jöjj el hozzánk.” A jön igét átképzelésen alapuló helyzet érzékeltetésére is használjuk, függetlenül attól, hogy a közeledésnek vagy a távolodásnak van-e nagyobb szerepe. Pl. „Te is az egyetemre mégy?” Ezt akkor mondhatom, ha nem akarok vele együtt menni, vagy ha ő ment előttem, és én is csatlakozom hozzá. De ha ő csatlakozott hozzám, így éreztethetem: „Te is az egyetemre jössz?” Egy másik példa. Ha így kérdezem: „Te is jössz a kirándulásra?”, akkor a jön ige használatával azt közlöm, hogy én is megyek, tehát közös kirándulásról van szó. Ha pedig így kérdezem: „Te is mégy a kirándulásra?”, akkor azt is közlöm, hogy én nem megyek. Ezek alapján könnyen érthető, hogy az ilyen hirdetések: Hívásra házhoz jövök. Hívjon, jövünk — helytelen szemléletűek, mert hisz az iparos a megrendelő személyhez ígérkezik. Tehát helyesen így kell megfogalmazni: Hívásra házhoz megyek. Hívjon, megyek. De ha egy üzletajtón azt olvassuk: Azonnal jövök, semmi kifogásunk sem lehet a közlés ellen, mert aki írta, azt közli, hogy elment ugyan, de rövidesen visszajön. „Várj, azonnal jövök.” Ez a mondat akkor jó, ha a barátomtól rövid időre elmegyek, de visz- szamegyek, illetve hozzá képzelve magamat, visszajövök. De ugyanezt telefonon csak így közölhetem: „Várj, azonnal megyek." „Holnap eljövök hozzátok”. Én is veled jövök." Ezekben a mondatokban a megy ige használata a helyes: „Holnap elmegyek hozzátok”. „Én is veled megyek.” A szabályokat tovább folytatva: a soron következést a jön ige fejezi ki (előbb ön következik, aztán pedig én jövök). Ugyanígy az igekötős igék sem igazodnak a közelítés és a távolodás szabályához: megjött az értesítés (vagy megérkezett); egészen jól belejött a munkába (vagy beleszokott, belemelegedett, de nem belement). Ez vonatkozik a szólásokra, az állandó szókapcsolatokra is: nem jött álom a szemére (helytelenül nem ment); rájött a bolondóra (nem pedig ráment), illetve ci- gányútra ment a leves (nem pedig jött); füstbe ment a terv (nem pedig jött). A jön ige gazdag jelentéstartalma miatt egyik leggyakrabban használt igénk. Nemcsak mi- jövünk, hanme a szekér, a repülőgép, a tavasz, az eső, a kánikula, sőt a levél is jön valahonnan. Így is helyesetr mondjuk: a csecsemő-’ nek jön a foga, nem jön álom a szemére, nyomára jön, kapóra jön, a szó nyelvünkre jön. De helytelenül mondjuk így: sokba jön, jössz tiz forinttal. Helyesen: sokba kerül, tartozol tíz forinttal. A „hogy jön maga ahhoz?” bántó idegenszerűség magyarul: „mi köze hozzá?" A kedve jön valamire, eszébe jön valami is jó magyaros igéket szorít ki: kedve kerekedik, támad, szottyan valamire, eszébe jut, ötlik, villan valami. A haragba jön helyett is magyarosabban ízesebb, változatosabb kifejezésekkel élhetünk: haragra lobban, gerjed; dühbe gurul; elragadja az indulat; felizgul; elönti a méreg, fölmérgesedik stb. Kiss István TÉLI VERÖFÉNYBEN • A kecskeméti Kodály Intézet folyosója. (Palkovits József felvétele)
