Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-24 / 46. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1981. február 24.

MEGKEZDŐDÖTT AZ SZKP XXVI. KONGRESSZUSA

• A feldíszített utcán hatalmas felirat hirdeti: „A párt tervei — a nép tervei!”

(Folytatás az 1. oldalról.)

amelyet teljesen tönkretetted Peking bábjai, a Pol Pot-isták.

Ez, elvtársak, a szocialista internacionalizmus a gyakorlatban. A szovjet emberek megértik és helyeslik az ilyen magatartást.”

Fontosnak minősítette Brezs- nyev a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztését a Nyugattal is. E 'kapcsolatokat fontos tényezőnek nevezte a nemzetközi kapcsolatok stabilizálásában, de megjegyezte, hogy figyelembe kell venni a tőkés országok politikáját is. „Ezek az államok a velünk fennálló gazdasági kapcsolatokat nem ritkán a politikai nyomás eszközeként próbálják felhasználni. Vajon nem erről tanúskodnak a különféle tilalmak és diszkriminációs korlátozások az egyes szocialista országokkal folytatott kereskedelemben?

Általában meg kell mondani, hogy az építőmunka feladatait az utóbbi években országaink bonyolultabb viszonyok között kénytelenek megoldani. Közrejátszott ebben a gazdasági világkonjunktúra rosszabbodása, az ugrásszerű áremelkedések.

Az enyhülés folyamatának lefékeződése, az imperializmus által kikényszerített fegyverkezési hajsza nem csekély terhet jelent számunkra is.”

A szovjet pártvezető hangsúlyozottan szólt az ideológiai harc kiéleződéséről is. Megállapította, hogy a Nyugat részéről ez a harc nem korlátozódik csupán az eszmék egymás elleni küzdelmére, hanem minden lehető eszközt igénybe* vesz a szocialista világ aláásására, fellazítására.

„Az imperialisták és szekértolóik rendszeresen rendeznek ellenséges kampányokat a szocialista országok ellen. Befeketítenek és kiforgátnak mindent, ami ezekben az országokban történik. Számukra az a legfőbb, hogy eltérítsék az embereket a szocializmustól.

Az utóbbi idők eseményei újra és újra bizonyítják; osztályellenségeink tanulnak vereségeikből. Egyre körmönfontabban és alattomosabban lépnek fel a szocialista országok ellen.

Ott pedig, ahol az imperializmus aknamunkájához hozzájá-, rulnak még a belpolitikában elkövetett hibák és melléfogások is, létrejön a talaj a szocializmus- ellenes elemek aktivizálódásához. Így történt a testvéri Lengyelországban, ahol á szocializmus ellenségeid külső erők táfnogafásával, anarohia létrehozásával igyekszenek ellenforradalmi mederbe terelni az események alakulását. Mint a LEMP KB legutóbbi plénuma megállapította, Lengyelországban olyan veszély keletkezett, amely fenyegeti a szocialista állam' alapjait.”

lrA lengyel elvtársak most azon munkálkodnak, hogy leküzdjék a válságos 'helyzetet. A párt haroképességének fokozására, a munkásosztályhoz, a dolgozókhoz fűződő kapcsolatok megszilárdítására törekszenek, konkrét programot dolgoznak ki a lengyel népgazdaság rendbehozására.

Lengyelország számára fontos politikai támogatást jelentett a Varsói Szerződés tagállamai vezető személyiségeinek a múlt év decemberében megtartott moszkvai találkozója. Ez a találkozó világosan megmutatta: a lengyel kommunisták, a lengyel munkás- osztály, az ország dolgozói bizton számíthatnak 'barátaikra és szövetségeseikre. A szocialista Lengyelországot, a testvéri Lengyel- országot nem hagyjuk el a bajban, nem engedjük bántani!

A lengyelországi események ismételten airról győznek meg bennünket, mennyire fontos a párt számára, vezető szerepének megszilárdítása szempontjából az, hogy a párt erősen odafigyeljen a tömegek véleményére, határozottan harcoljon a bürokratizmus, a voluntarizmus mindennemű megnyilvánulása ellen, aktívan fejlessze a szocialista demokráciát, megfontolt, reális politikát folytasson a külgazdasági kapcsolatokiban.

A világszocializmus története sokféle megpróbáltatást ismer. Voltak bonyolult és válságos momentumai. De a kommunisták mindig bátran szembeszálltak az ellenség támadásaival és győztek. Így volt ez a múltban és így lesz ez a jövőben is. És ne kételkedjen senki abban a közös eltökéltségünkben, hogy biztosítjuk érdekeink védelmét, megőrizzük a népek szocialista vívmányait!”

A továbbiakban Leonyid Brezs- nyev aláhúzta, hogy a szocialista államok közeledésének folyamata továbbra is fejlődik. Ez azonban, mint mondotta, nem mossa el a szocialista országok nemzeti és történelmi sajátosságait. „Társadalmi életük, gazdaságszervezésük formáinak változatosságában azt kell látni, ami a valóságban van: a szocialista életmód meghonosodása útjainak és módszereinek gazdagságát."

Fejlődtek a Szovjetunió kapcsolatai azokkal a szocialista országokkal is, amelyek nem tagjai a Varsói Szerződésnek és a KGSTnek. Ebben az összefüggésben méltatta a szovjet—jugoszláv

együttműködés fejlődését és szolidaritását nyilvánította a Koreai NDK-nak az ország egyesítéséért vívott harca iránt.

Beszédét ezután így folytatta: „Külön kell szólni Kínáról. A Kínai Népköztársaság társadalmi-gazdasági fejlődésének tapasztalata az utóbbi két évtizedben súlyos tanulságul szolgál és megmutatja, hogy hová vezet a szocializmus elveinek, lényegének eltorzítása mind a bel-, mind a nemzetközi politikában.’'

„Kína jelenlegi vezetői maguk is, a legkegyetlenebb feudálisfasiszta diktatúrának nevezik azt a rendet, amely az úgynevezett kulturális forradalom időszakában volt országukban. Nekünk nincs mit hozzátennünk ehhez az értékeléshez.

Kína belpolitikájában most változások mennek végbe. Ezeknek a .tényleges értelmét még majd az idő mutatja meg. Megmutatja, milyen mértékben sikerül a mai kínai vezetésnek le- küzdenie a maóista örökséget. De Peking külpolitikájában, sajnos, egyelőre még semmiféle kedvező irányú változásról nem beszélhetünk. Ez a politika továbbra is a nemzetközi helyzet kiélezésére irányul, az imperializmus politikájával fonódik össze. Ez természetesen nem téríti vissza Kínát a fejlődés egészséges útjára. Az imperialisták nem lesznek a szocializmus barátai.

Az USA, Japán és több NATO- ország azon készsége mögött, hogy bővítsék a katonai-politikai kapcsolatokat Kínával, egyszerű számítás rejlik, mégpedig az, hogy saját, imperialista érdekükben használják fel Kína ellenséges magatartását a Szovjetunióval, a szocialista közösséggel szemben. Kockázatos játék!

Ami pedig a kínai népet illeti, mélységes meggyőződésünk, hogy valódi érdekeinek a békepolitika felelne meg. Csakis a béke és a más államokkal való normális kapcsolatok politikája.

Ha a szovjet—'kínai kapcsola- > tok továbbra is fagyponton maradnak, ennek oka nem a mi álláspontunk.”

„A Szovjetunió nem kereste és nem is keresi a konfrontációt a Kínai Népköztársasággal. Mi, az SZKP XXIV. és XXV. kongresz- szusa által meghatározott irányvonalat követjük és a jószomszédság. alapján szeretnénk építeni kapésoíátrainícát 'Kítíával1. Érvényben, maradnak a Kínával való kapcsolatok rendezésére irányuló javaslataink, mint ahogy ’ változatlan a kínai nép iránti tiszteletünk és barátságunk érzése iá.”

Behatóan foglalkozott a szónok a gyarmati iga alól felszabadult országokkal. Közülük némelyekben a tőkés viszonyok honosodtak meg, mások igazi független politikát folytatnak. Megnövekedett az olyan országoknak a száma, amelyek a szocialista fejlődés útját választották. Fejlődésük bonyolult viszonyok között megy végbe, de alapvető fejlődési irányuk hasonló. Antiimperialista külpolitikát követnek. Erősödnek a dolgozók széles tömegeinek érdekeit kifejező forradalmi pártjaik.

A Szovjetunió fejleszti a kölcsönösen előnyös széles körű gazdasági és tudományos együttműködést a felszabadult országokkal. Közreműködésével nagy gazdasági objektumok létesülnek ezekben az államokban, és segít a szovjet állam a káderképzésben (mérnökök, technikusok, szakmunkások, orvosok, pedagógusok képzésében) is.

A többi testvéri országgal együtt ‘segítünk a felszabadult országok védelmi képességének megszilárdításában is — folytatta a szónok —, ha ilyen kérelemmel fordulnak hozzánk. Ez történt például Angolában és Etiópiában. Ezekben az országokban megpróbáltak leszámolni a népi forradalmakkal a belső ellenforradalom, vagy a külső agresszió révén. Mi, ellenezzük a forradalom exportját, de nem érthetünk egyet az ellenforradalom exportjával sem.

Az imperializmus egy valóban hadüzenet nélküli háborút indított az afgán forradalom ellen. Ez közvetlenül veszélyeztette déli határaink biztonságát is. Ez a helyzet arra kényszerített bennünket, hogy megadjuk azt a katonai segítséget, amelyet e baráti ország kért.

Afganisztán ellenségeinek tervei kudarcba fulladtak. A Babrak Karmai elvtárs vezette Afganisztáni Népi Demokratikus Párt és kormány átgondolt, a nemzeti érdekeknek megfelelő politikája megszilárdította a néphatalmat.

Ami a szovjet katonai kontingenst illeti, azt készek leszünk kivonni az afgán kormánnyal való megegyezés alapján. Ehhez viszont az szükséges, hogy teljes egészében . szüntessék meg az ellenforradalmi bandák átdobását Afganisztánba. Ezt az Afganisztán és a szomszédai közti megállapodásokban kell rögzíteni. Szilárd biztosítékokra van szükség arra, hogy nem lesz újabb intervenció. Ez a Szovjetunió elvi álláspontja, amelyhez mi szilárdan ragaszkodunk!

Beszédében Leonyid Brezsnyev kitért az iráni változásokra is, és megállapította, hogy Iránban „minden bonyolultsága és ellentmondásossága ellenére, alapjában véve antiimperialista forradalom zajlott le”, noha a belső és külső reakció igyekszik megváltoztatni annak jellegét.

Ebben az összefüggésben arra is emlékeztetett, hogy egyes keleti országokban az utóbbi időkben aktívan hangoztatnak iszlám jelszavakat. A kommunisták tisztelettel viseltetnek az iszlám, vagy más hitű emberek vallási meggyőződése iránt. A lényeg az, hogy mi a céljuk az ilyen vagy olyan jelszavakat hangoztató erőknek. „Az iszlám zászlaja alatt felszabadító harc is kibontakozhat... De iszlám jelszavakat használhat az ellenforradalmi lázadásokat szító reakció is. Következésképpen minden azon múlik, hogy milyen a valós tartalma valamely mozgalomnak.”

Elismeréssel szólt Leonyid Brezsnyev a békeszerető független India nemzetközi szerepéről és méltatta a szovjet—indiai barátság megszilárdulását, az együttműködés fejlődését, Ez a!z együttműködés á jövőben1 is a szovjet külpolitika egyik "fontos irányvonala marad.

Jó együttműködésre törekszik a Szovjetunió Indonéziával és más ASEAN-országokkal is.

Leonyid Brezsnyev üdvözölte, hogy az elmúlt öt évben Afrikában, a Karib-tenger medencéjében és Óceániában tíz új állam nyerte el függetlenségét. A Zimbabwe Köztársaság létrejötte szemléletesen mutatja — állapította meg, hogy a végéhez közeledik a klasszikus gyarmatosítók és fajgyűlölők uralma.

Az imperialisták ezerféle úton- módon próbálják magukhoz láncolni a felszabadult országokat. Szabadon akarnak rendelkezni természeti kincseikkel, stratégiai célokra akarják felhasználni azok területét.

„Épp ilyen szemszögből közelíti meg a Nyugat már öt hónapja folyó iráni—'iraki háborút. Ez a háború teljesen értelmetlen ezen államok érdekei szempontjából, viszont igen előnyös az imperializmusnak, amely arról álmodozik, hogy visszaállítsa pozícióit ebben a térségben. Szeretnénk remélni, hogy Irakban is, Iránban is levonják ebből a kellő következtetéseket.

A Szovjetunió határozottan amellett szállt síkra, hogy mihamarabb vessenek véget e testvér- gyilkos háborúnak és politikai úton rendezzék a konfliktust. Mi igyekszünk ezt a gyakorlatban is elősegíteni.

Most pedig a közel-keleti problémáról szólnék. Az Amerikai Egyesült Államok úralmi helyzetre törekszik a Közel-Keleten, a Oamp David-i politika útjára, az arab világ megosztásának és az izraeli—egyiptomi különalkú szervezésének útjára lépett. Az amerikai diplomáciának nem sikerült ezt az arabellenes kiülönalkut szélesebb körű kapituláns típusú egyezménnyé változtania. De másban boldogult: ismételten kiéleződött a helyzet ebben a térségben. Ez visszavetette a közel-keleti rendezést.

Mi legyen a teendő a továbbiakban? Szerintünk ideje lenne elmozdítani az ügyet a holtpontról. Ideje lenne visszatérni ahhoz, hogy becsületesen, közösen keressük igazságos és realisztikus alapon az átfogó reiidezést. A kialakult viszonyok között ez elérhető lenne, mondjuk, egy külön e célból összehívandó nemzetközi konferencia keretében”.

„A Szovjetunió kész konstruktív szellemben, a jószándék pozícióból kiindulva részt venni az ilyen munkában. Készek vagyunk ezt közösen megtenni más érdekelt felekkel: az arabokkal (beleértve természetesen a Palesztina!

Felszabadítási Szervezetet) és Izraellel. Készek vagyunk az Egyesült Államokkal együtt keresni egy ilyen megoldást. Emlékeztetek arra, hogy néhány évvel ezelőtt e tekintetben voltak bizonyos tapasztalataink. Készek vágyunk együttműködni az európai államokkal, mindazokkal, akik, őszintén törekszenek az igazságos és tartós közel-keleti béke biztosítására.

1 Bizonyára hasznos szerepet játszhat ebben továbbra is az ENSZ.

Ami a dolog lényegét illeti, mi most is meg vagyunk győződve arról, hogy az igazi közel-keleti béke érdekében meg kell szüntetni az 1967-ben elfoglalt arab területek izraeli megszállását. Érvényre kéll juttatni Palesztina arab népének elidegeníthetetlen jogait, beleértve saját állama megteremtését. Szavatolni kell e térség összes államai, a többi között Izrael biztonságát és szuverenitását. Ezek az alapelvek. A részletek, magától értetődően, megbeszélések tárgyát képezhetnék.” .

Az SZKP KB főtitkára a nemzetközi kapcsolatok fontos tényezőjének nevezte az el nem kötelezettek mozgalmát és kifejezte reményét, hogy ez a mozgalom hű marad alapelveihez, a jövőben is fellép az imperializmus és a kolonializmus, a háború és az agresszió ellen.

A Szovjetunió támogatja egy új nemzetközi gazdasági rend kialakítását — amelyet a volt gyarmati országok követelnek —, de ezt a kérdést nem szabad'egyszerűen a gazdag észak és a szegény dél közti különbségekre korlátozni. „Készek vagyunk elősegíteni és gyakorlatilag elő is segítjük az igazságos nemzetközi, gazdasági kapcsolatok kialakulását... Az SZKP ezentúl is következetesen folytatja a Szovjetunió és a felszabadult országok együttműködése fejlesztésének, a világszocializmus és a nemzetközi felszabadító mozgalom szövetsége megszilárdításának irányvonalát.”

Beszédében ezután Leonyid Brezsnyev a nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal foglalkozott. Elmondotta, hogy az utóbbi években ez a mozgalom megizmosodott, erősítette tömegbefolyását. Ma már a világ 94 országában működik aktívan a kommunista párt.

Az SZKP Központi Bizottsága tevékenyen fáradozott a testvér- pártokkal való sokoldalú együttműködés további kibővítése és elmélyítése érdekében. Leonyid Brezsnyev számos példával világította meg e kapcsolatok fejlődését, majd megállapította:

„A kommunista pártok befolyása növekedésének arányában egyre összetettebbekké és sokrétűbbekké válnak az előttük álló feladatok. Ez pedig időnként nem egyértelmű értékeléseket von maga után, eltérésekhez vezet az osztályharc konkrét kérdései megoldásának megközelítésében, vitákat vált ki a pártok között is.”

„Nézetünk szerint ez egészen természetes. Azelőtt is előfordult, hogy egyes kérdésekben nem volt azonos a kommunista pártok véleménye. Az élet meggyőzően bebizonyította, hogy az eltérések mellett is lehet és kell is fejleszteni a politikád együttműködést a közös osztályellensiéggel szemben folytatott harcban. A legfelső döntőbíró a felmerült problémák megoldásában az idő, a gyakorlat. Nem olyan régen egyes kommunista pártok vezetősége erélyesen védelmébe vette a szocializmusért folytatott harc és a szocializmus építése útjainak, formáinak nemzeti sajátosságaihoz való jogát. Ha azonban előítéletek nélkül közelítjük meg ezt a kérdést, el kell .ismerni, hogy senki sem erőszakol rá senkire semmiféle sablont vagy sémát, amely figyelmen kívül hagyná egyes országok sajá- . tosságait.”

Brezsnyev emlékezteti rá, hogy. valamennyi szocialista ország a maga módján valósította meg forradalmát „minden országon belül az osztályerők közötti viszony, a nemzeti életmód és a külső helyzet diktálta formákban”, „a szocializmus alapjai megteremtésének és megerősítésének, a szocialista társadalom építésének, megvoltak és megvannak a különböző országokban a maguk sajátosságai”.

„Így hát valamiféle „egységesítésről beszélni, szembeállítani a kommunista pártokat azon az alapon, hogy valaki elismeri, vagy nem ismeri el a társadalom átalakításának általuk választott útját, úgy gondolom, csak a reális tények mellőzésével lehet — mondotta.”

„Egyes kommunista pártokiban olykor bírálóan vélekednek országunk fejlődése egyik vagy másik konkrét részletéről. Egyáltalán nem tartjuk azt, hogy nálunk minden ideálisan ment végbe. A szocializmus a Szovjetunióban hihetetlenül bonyolult körülmények közt épült. A párt járatlan úton haladt. És senki sem tudja nálunk jobban, milyen nehézségekkel és fogyatékosságokkal kerültünk szembe ezen az úton, s mi az, amit még nem sikerült leküzdenünk.,

Az elvtársi, építő bírálatra mi mindig odafigyelünk. De határozottan ellene vagyunk annak a bírálatnak, amely elferdíti a szocialista valóságot, és ezáltal akarva vagy akaratlanul az imperialista propagandának, az osztályellenségnek tesz szolgálatot.

Pártunk abból indul ki, hogy a kommunisták közötti véleménykülönbségek leküzdhetők — persze, ha nem a forradalmárok és a reformisták, az alkotó marxizmus és a dogmatikus szektás- ság, illetve balos kalandorság közötti elvi eltérésekről van szó. Itt természetesen nem lehet helye kompromisszumoknak — ma éppen úgy nem, mint Lenin idejében. De amikor a kommunisták közös forradalmi ügyükért harcolnak, abból indulunk ki, hogy a különböző nézetek és álláspontok türelmes elvtársi megvitatása felel meg a legjobban közös céljaiknak.

A kommunisták következetes békeharca, az imperializmus agresszív (politikája ellen, a népeket nukleáris katasztrófával fenyegető fegyverkezési hajsza ellen folyó harc nagy egyesítő erő, a kommunista világmozgalom további összefogásának, tekintélye növekedésének hatalmas tényezője.”

„A legfontosabb az, hogy a marxizmus—leninizmus tanításával felvértezett kommunisták mindenkinél mélyebben és mindenkinél helyesebben látják a világban végbemenő folyamatok lényegét és távlatait, helyes következtetéseket vonnak le ebből az országuk munkásosztálya, dolgozói érdekeiért, a demokráciáért, a békéért, a szocializmusért folytatott harcuk számára.

Ezen az alapon építi az SZKP kapcsolatait a testvérpártokkal.”

A beszámolási időszakban — folytatta Brezsnyev — erősödött az SZKP együttműködése más demokratikus erőkkel is, így számos nyugati ország szocialista, illetve szociáldemokrata pártjaival — főképpen a háborús veszély elleni küzdelemben.

Fontosnak tekinti az SZKP az együttműködést a szociáldemokratákkal, a szakszervezetekkel, a vallásos 'körökkel, valamennyi demokratikus békeszerető erővel a háború megakadályozásának, a béke megszilárdításának érdekében.

A továbbiakban Leonyid Brezsnyev behatóan elemezte a tőkés világ helyzetét. Megállapította, hogy az utóbbi években tovább éleződött a kapitalizmus általános válsága. Az utóbbi tíz évben immár harmadik gazdasági visszaesését éli át. 1970 óta a fejlett tőkés országokban az árak átlagosan 2,3-szeresükre emelkedtek, s ezen belül 1975 óta másfélszeresükre. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok új elnöke hivatalba lépésekor beismerte: az Egyesült Államokat most sújtja nemzeti történelmének egyik leg- • rosszabb inflációs periódusa, s az infláció magának az élet alapjainak a megrendítésével fenyegeti az amerikaiak millióit. Vajmi keveset segít a kapitalista gazdaság állami szabályozása. A bur- zsoá kormányok az infláció elleni intézkedésekkel elősegítik a termelés pangását és a munkanélküliség fokozódását; a termelés válságos hanyatlásának megfékezésére törekedve, még inkább fokozzák az Inflációt.

A fejlett tőkés országokban tíz év alatt megkétszereződött a munkanélküliek serege. 1980-ban a munkanélküliek száma 19 millió volt,

Éleződnék az imperialisták közötti ellentmondások, erősödik a harc a piacokért, a nyersanyag- és energiaforrásokért. A Japán és a nyugat-európai monopóliumok mind sikeresebben versengenek az amerikai tőkével, még az Egyesült Államok belső piacán is. A 70-es években az Egyesült Államok részaránya a világexportban csaknem 20 százalékkal csökkent.

„Azok a nehézségek, amelyekkel á kapitalizmus küzd, befolyásolják politikáját, ezen belül külpolitikáját is — hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev. Kiéleződött a harc a tőkés országok külpolitikai irányvonalának alapvető kérdésed. körül. Az utóbbi időben jelentősen aktivizálódtak az enyhülésnek, a fegyverkezés korlátozásának, a Szovjetunióval és más szocialista országokkal való kapcsolatok megjavításának ellenségei.

A kalandorság és az, hogy saját önző céljaik érdekébén készek kockára tenni az emberiség létérdekeit — mindez különösen leplezetlenül nyilvánul meg az imperializmus legagresszívebb köreinek politikájában.”

„A népek jogainak és vágyainak teljes semmibevevését demonstrálva megkísérlik a terrorizmus megnyilvánulásának minősíteni a néptömegek felszabadító harcát. Valójában az a céljuk, hogy elérjék az elérhetetlent: meggátolják a világban végbemenő haladó változásokat, visz- szaszerezzék maguknak a népek sorsa feletti uralmat.

Példátlanul növekednek a katonai kiadások. Az Egyesült Államokban a katonai kiadások elérték az évi 150 milliárd dollárt. Az amerikai katonai-ipari komplexum azonban még ezekkel a csillagászati számokkal sincs megelégedve — még többet követel. Washington követeléseinek engedve, az 'Egyesült Államok NATO-beli szövetségesei is kötelezték magukat — jóllehet egyesek nem a legszívesebben —, hogy majdhogynem évszázadunk végéig automatikusan növelik katonai kiadásaikat.

E hatalmas összegek jelentős részét az új típusú hadászati nukleáris fegyverfajták gyorsított fejlesztésére fordítják. E fegyverek létrehozását a hírhedt Carter- direktíváhbz hasonló, a béke ügye szempontjából veszélyes katonai doktrínák meghirdetése kíséri. Az emberekkel el akarják hitetni, hogy a nukleáris háború korlátozott is lehet, azt akarják, hogy megbékéljenek az ilyen háborúk lehetőségének gondolatával.”

„Az imperialista körök más államokat és népeket illetően az uralom és a kényszer kategóriáiban gondolkodnak.

Az Egyesült Állaunok, hogy megossza másokkal a költségeket és egyben szorosabban magához kösse NATG-beli partnereit, e tömb funkcióinak kibővítésére törekszik. A washingtoni stratégák nyilvánvalóan be akarnának vonni háborús előkészületeikbe több tucat más államot, be szeretnék hálózni a világot támaszpontjaikkal, repülőtereikkel és fegyverraktáraikkal.

Ezeknek az akcióknak az igazolására azt a verziót terjesztik, hogy szovjet veszély fenyegeti a Közel- és Közép-Kelet kőolaj kincsét, illetve a kőolajszállítási útvonalakat. Ez eleye hazugság, mivel szerzői jól tudják, hogy a Szovjetunió nem készül kezet emelni sem az egyikre, sem a másikra.”

„Az Egyesült Államokkal való viszonyunkban ezekben az években, ahogy korábban is, elvi és konstruktív vonalat követtünk. Sajnos, a fehér házi vezetőségváltás után is nyíltan harcias felhívások és nyilatkozatok hangzanak el Washingtonban, amelyek kimondottan arra irányulnak, hogy megmérgezzék a légkört az országaink közötti kapcsolatokban. Szeretnénk mégis azt remélni, hogy azok, akik ma határozzák meg Amerika politikáját, végül is képesek lesznek reálisabban szemlélni a dolgokat. A Szovjetunió és az Egyesült Államok, a Varsói Szerződés és a NATO között kialakult katonai-hadászati egyensúly objektív módon szolgálja a béke megőrzését bolygónkon. Mi, nem törekedtünk és nem törekszünk katonai fölényre a másik féllel szemben. Ez nem a mi politikánk. De azt sem engedjük meg, hogy velünk szemben alakítsanak ki ilyen fölényt. Az ilyen kísérletek, valamint az, hogy az erő pozíciójából beszéljenek velünk, teljesen kilátástalanok!”

„Akár a hadászati nukleáris fegyverekről, akár a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverekről Van szó Európát illetően, mindkét esetben hozzávetőleges egyensúly áll fenn a felek között. S az egyensúly szilárdabb lehetne, ha megfelelő szerződéseket és egyezményeket kötnénk.

Nem felel meg a valóságnak az a verzió sem, miszerint a fegyveres erők összlétszámút illetően szovjet fölény van. Az Egyesült Államok és a többi NATO-ország fegyveres erőinek együttes létszáma még valamelyest nagyobb is, mint a Szovjetunióé és a Varsói Szerződés többi országáé.

Milyen szovjet katonai fölényről lehet is szó?

A katonai veszély forrása nem a Szovjetunió állítólagos fölénye, hanem maga a fegyverkezési haj-