Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-22 / 45. szám

r1"rl —— * 1 081. február ZZ. PETŐFI NÉPE • 7 Farsang Lőállásbán az első versenyszám képviselői. • Fekete László megnyitja az országos bajnokságot. Az ország negyven MHSZ lővészklubjának há- romszázkllencvenkét versenyzője sorakozott fel szombaton reggel a kecskeméti sportcsarnokban, ahol első ízben kerül sor ilyen jellegű vetélkedőre. A résztvevőket és vezetőiket, a meghívott vendége­ket Bognár Ferenc alezredes, áz MHSZ Bács-Kiskun megyei vezetőségének titkára köszöntötte. Közöttük Fekete Lászlót, a városi pártbizottság titkárát, Fi­scher Istvánt a városi tanács elnökhelyettesét és a társszervek képviselőit. Az országos téli fedettpályás légfegyveres bajnok­ságot Fekete László nyitotta meg. A városi pártbi­zottság titkára hangsúlyozta, hogy Kecskemét öröm­mel adott otthont az országos egyéni és csapatbaj­nokság küzdelmeinek. Mint mondta a légfegyverrel való versenyzés az elmúlt időszakban népszerűsé­gében és eredményességében is ugrásszerűen fejlő­dött. Ezt a dinamikus fejlődést minden bizonnyal elősegítette, hogy 1966 óta világ-, 1971 óta pedig Európa-bajnokságokat rendeznek. A sportág kiví­vott tekintélyét bizonyítja, hogy 1984-től olimpiai versenyszám lesz. Bízunk benne, mondta befejezésül, hogy a felté­telek megfelelő biztosításával a közel négyszáz részt­vevő legjobbjai új országos csúcsokkal, * izgalmas küzdelmekkel és erősödő sportbarátsággal teszik em­lékezetessé a versenyt. A megnyitót követően egyszerre harminchatan foglalták el lőállásaikat — közöttük a j kecskeméti MHSZ Kiskunsági Erdész LK versenyzői —, hogy bizonyítsák felkészültségüket. Eredményeikről ked­di sportrovatunkban számolunk be. B. I. Nyolcezer embert „megmozgatni 95 A tömegsport elsődleges célja az, hogy a rendszeres mozgás, testedzés, által az emberek meg­őrizzék fizikai frisseségüket, ellen­súlyozzák azokat a káros hatáso­kat, amelyet a modern élet vált ki, emellett élményt nyújtó szó­rakozást is adjon a résztvevők­nek. A kecskeméti Lakásfenntar­tó Szövetkezeti SE volt az első olyan próbálkozás a megyénkben, amely szervezett keretek között otthont adott a lakótelepeken élő ér, sportolni vágyó embereknek. Bár az irányvonala körül az el­múlt időszakban vita alakult ki, végül nézetazonosságról számol­hatunk be, és az egyesület meg­találhatta szerepét és helyét. Az újjáalakult elnökség első ülése után beszélgettünk Bense Józseffel, a Széchenyi SE ügyve­zető elnökével, aki a következők­ben számolt be az elmúlt idő­szak munkájáról. — Az elvárásoknak, ha nagy nehézségek árán is, de többé-ke- vésbé eleget tettünk. Külön öröm számunkra a sakkszakosztályunk munkája, ők a tömegsport és a versenysport területén is kima­gasló eredményeket értek el. Meg­rendeztük az első országos nyug­díjas sakktalálkozót, amelynek közel hetven résztvevője volt. Ezt a rendezvényt levélben köszöntö- te Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára is. Többször rendeztünk villám­versenyeket a széchenyivárosi la­kosok és általános iskolások ré­szére. A megyei sakkcsapatbaj­nokságon is jól szerepeltek egye­sületünk versenyzői. — Nagy súlyt fektetünk a tö­megsportra. Asztalitenisz, kézilab­da és természetesen a legnépsze­rűbb sportágban, a kispályás lab­darúgásban is voltak kezdemé­nyezéseink. Ezekben a sportágak­ban közel ezerkétszázan vettek részt, többségükben a lakótelepen élő emberek. Ebben az évbeli harminchárom íendezvényt tervezünk, sakk, ké­zilabda, atlétika és labdarúgás­ban. Ügy számítottunk, hogy kö­zel nyolcezer embert kell „meg­mozgatnunk”. Programunk össze­állításánál nem hagyhattuk fi­gyelmen kívül, hogy egyesüle­tünknek nincs önálló létesítmé­nye. Rendezvényeinket a három iskolában tartjuk, és örömmel mondhatom, hogy ezekben az is­kolákban minden támogatást megkapunk. Bízunk .abban, hogy sikerül megrendeznünk az utcák, terek bajnokságát az előbb emlí­tett sportágakban. Ma kezdődött első idei rendezvényünk, az álta­lános iskolások hatfordulós aszta­litenisz-bajnoksága, ahol a szé­chenyivárosi iskolások indulhat­nak. Ezt követi február 28-án 14.30 órai kezdettel a Lánchíd ut­cai iskolában az általános iskolá­sok sakkversenye, Minden remé­nyünk megvan arra, hogy ebben az évben még jobb eredmények­ről tudunk majd számot adni — fejezte tie nyilatkozatát Bense József ügyvezető elnök. * Az elnökség egyhangú szava­zással Csongor Attilát, a Forrada­lom úti ált. iskola igazgatóját megválasztotta az egyesület elnö­kének. A tömegsport-szakosztály vezetője Horváth Gábor, az MTSH főelőadója lett. H. G. VÍZSZINTES: 1. Szerfölött, s. Mol­nár Ferenc színjátéké. 14, Selnt-SSens tréfás zenekari szvitje. 14. Reszket. 17 Régi rádiómárka. 18. „ .. .a varjú a je genyén” (dal). 18. SR. 20. Enekhang 22. Ivadék. 23. A filmek fényérzé kenységének mértékegysége. 24. Lab­darugó kupa névjele. 25 .................van W inkle”. 27. „EJ ... kő i tyúkanyó kend...” (Petőfi). 28. Enzim részel 28. Cap ... (amerikai űrhajózási tá­maszpont). 32. Kiejtett betű. 34. Etió­pia! majomfajta. 35. ......... és embe­r ek” (Steinbeck). 35. Ebben egyezik Irak Iránnal. 37. Angol hírszolgálati iroda névjele. 38. Indulatszó. 40. Mint a 37. számú sor. 41. Rómeó és Júlia tragédiájának színhelye. 44. Dohány­áru. 45. AP. 47. Ezekről a testvérekről Dosztojevszkij Irt regényt. 40. Kínai gépkocsik Jelzése. 50. Katonai rövldl tés. 52. Jutalmazzák. 53. Helyhatározó rag. 54. ... Paolo. 55. Orajavító. 51 Fed. 58. A bór és a kén vegyjele. 60 Ütőhangszeren Játszik. 52. Cslk. 83 Szemétbe hajit. 85. R. Heuberger ope rettje. 88. A „három testőr” egyike 88. Város Szudánban, a Fehér-Nllus nál. FÜGGŐLEGES: 1. Poldinl Ede Vig operája. 2. Nagyon sokszor. 3. Nicsak 4. Áramforrás. 5. Taliga egynemű be tül. 5. A Tantál vegyjele. 7. NŐI név 8. A 10. számú sor betűi keverve. 8 Itt raboskodott Edmond Dantes. 10 Házacska. 11. Az érem egyik oldala 12. Izzólámpamárka. 13. ÜJ-Zéland őslakói. 15. Hónap nevének rövidítése 20. Juhász Gyula múzsája. 21. „ .. megvénülünk” (Jókai). 24. Arlsztopha nész komédiája. 25. „Téli..." (Gold mark operája). 28. Napernyő régle neve. 29. cseh humanista Író (Karén 30. Verskezdeti 31. Kártyalapot ját szik ki. 33. Vidám farsangi táncmu latsáé (névelővel: Verdi-opera). 31 Petőfi-vers. 40. Másodfokú görbe. 42 Algériai kikötő. 43. Annyi mint — rö vidltve. 44. „ ... Ilonka” (Vörösmar ty). 48. Kézfogás. 48. „Nem ér ...” (já­ték) . 51. Sátrakból, vagy barakkokból állnak az utcái. 58. Ritka férfinév. 57. Mocsár. 58. Házlszárnyas. 61. Angol férfinév. 82. A segélykérés nemzetkö­zi hívójele a tengeren. 63. A hőmeny- nylség mértékegységének rövidítése. 64. Erdély ókori lakója. 66. Kettőzve: cukorka. 67. Helyrag. Beküldendő, 26-ig a: vízszintes 14., 65.. és a függőleges 1., 33. a szerkesz­tőség elmére: Kecskemét, Szabadság tér l/a. 6001. Kecskeméti sikerek a megyei iekebajnokságon A Kecskeméti MÁV tekeesamo- kában rendezték meg a Bács- Kiskun megyei 1981. évi teke­bajnokságot. Örvendetes, hogy a szanki Olajbányász sportegyesület fiatal teke szakosztálya ez év­ben először indított női verseny­zőket és képviseltette magát a megyei bajnokságon. Sajnálatos, hogy az NB II-ben szereplő K. MÁV nem indított serdülő és if­júsági versenyzőket. A teljesít­mények közül kiemelkedik Ko­vács Dezső a (KTE) eredménye, aki megvédte 1980. évi elsőségét és a párosban is aranyérmes lett. Eredmények: Felnőtt férfi egyéni: L Nagy Kálmán (K. MÁV) 858 fával, 2. Csikány D. (KTE) 823, 3. Orbán R. (BÁCSÉP) 819. Felnőtt férfi páros: 1. Nagy Kálmán, Bauer Ferenc (858+811) 1669, 2. Orosz Zoltán, Mozsár J. (K. MÁV) (814+811) 1625, 3. Hi- degh J. Gyura I. (Kiskunhalas), (817+784) 1601. Felnőtt, nők, egyéni: 1. Tóth- né 379, 2. Határ I. 378, 3. Fekete J. (mindhárom: K. MÁV) 354. Felnőtt női páros: 1. Tóthné, Fodorné (379+354) 733, 2. Fekete J., Hosszú E. (mindkettő: K. MÁV) Túri Andrea a serdülőverseny győztese. • Törők Mariann (balról) és Vargáné Horváth Angéla Jó eredményekkel hívták fel ma­gukra a figyelmet. (354+347) 701., 3. Törteti M„ Tö­rök J. (Szánk) (354+334) 688. Ifjúsági, fiú, egyéni: 1. Kovács D. (KTE), 399, 2. Mészáros T (K. ZIM) 380, 3. Csontos B. (Szánk) 358 Ifjúsági, fiú, páros: 1. Jelen K.. Kovács D. (KTE) (343+399) '742, 2. Csontos B., Gyuris I. (Szánk, KTE), (358+336) 694, 3. Mészáros T„ Juhász P. (K. ZIM), (380+299) 679. Serdülő, fiú, egyéni: 1. Vicze J (KTE) 349, 2. Brunner (Szánk) 346, 3. Körmendi G. (KTE) 344 Serdülő, fiú, páros: 1 Körmen­di, Vincze (KTE), (344+349) 693, 2. Fazekas, Tandi (K. ZIM), (304+ 312) 616, 3. Brunner, Monostori (Szánk) (230+326) 556. Ifjúsági, lányok, egyéni: 1. Var­gáné 400, 2. Túri E 377, 3. Török M. 372. Ifjúsági, női páros: 1. Török M., Vargáné Horváth A. (372+ 400) 772, 2. Hajnóczi S., (Szánk), Túri E. (314+377) 691, 3. Fekete V., Forczek G. (Szánk) (255+347) 602. Serdülő, egyéni: 1. Túri A. 377, 2. Szekér E. 345, 3. Varga I. (K. MÁV) 323. (mindhárom: K. MÁV). A február 15-1 számban közölt rejt­vény helyes megfejtése: A keretes hótalp, szállítóeszköze; Kemény, ru­galmas; Már százhúsz éve; Csuszka­fa; Szláv; Sí. Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv­utalványt nyertek: Deák Mária, Pirtó; Kiss Ferencné, Baja; Zsemlye Ferenc- né, Bácsalmás; Kádár Károly, Szeged. HÉTFŐN: A Kecskeméti SC küldöttközgyűlése A Kecskeméti Sport Club február 23-án, hétfőn 17 órai kezdettel tartja veze­tőségválasztó küldöttköz­gyűlését Kecskeméten, a Megyei Tanács földszinti nagytermében. A küldött- közgyűlés programjában az elnökség és a számvizsgáló bizottság beszámolója sze­repel, majd sor kerül az el­nökség megválasztására. SOROKBAN ATLÉTIKA A Megyei Atlétikai Szövetség­ben sor került az újonnan válasz­tott elnökségi tagok beiktatására. A megbízólevelek átadása után az elnökség megbeszélést tartott, melynek fő témája a március 1-én Kiskunhalason megrende­zésre kerülő megyei mezei futó­bajnokság volt. CSELGÁNCS Kecskeméten az elmúlt vasárnap az MNK-verseny előtt barátságos kisdo­bos cselgáncs-csapatmérkőzésen mérték össze erejüket a bajai és kecskeméti fiatalok. Kecskemét—Baja 7—7. (Segéd­pontok alapján 55—50, a KSC javára). Elől a KSC-versenyzők: 26 kg: Peti— Heves 7:0. Katona—Barna 0:5. Biró— Barna 0:10. 29 kg: Válik—Mészáros 0:10. Stecenkó—Sztrenkó 10:0. 32 kg: Marton—Ritgasser 5:0, Borbély—Sós 10:0, Bakai—Bácskai 3:0, Magyar—Bor­sodi 0:3. 35 kg: Bordás—Jaszenovics 0:5. Máté—Sztriikinács 0:10. Repkény— Soós A. 10:0. 4i kg: Kelemen—Varga HU0. Varga Gy.—Varga M. 0:7. (Az ér­tékelésnél a 3:0. a koka. 5:0 jukó, 7:0 wazaari és a 10:0, az ipponos győzel­met. jelenti.) A mérkőzéseket Tuncsik József, a Bp. Honvéd Európa-baj nők cselgáncsozója vezette. JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM Kecskeméten a járási-városi labdarúgó-szövetség kispályás labdarúgó-játékvezetői tanfolya- fnot rendez. Jelentkezés személye­sen vagy a 11-169 telefonon Fe­hér László elnöknél. A tanfolyam március 5-én 16 órakor kezdődik. MAI MŰSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna SZ 8.10: Mindenki iskolája: Föld­rajz. Európa tőkés országai, I. 8.45: Kémia: Oxidáció, redukció 9.15: Óvodások filmműsora. 9.35: Tau bácsi. Csehszlovák filmsorozat gyerekeknek. VIII/ 10.10: Hírek 10.15: Nagy tévében kis mozi. Összeállítás a Pannónia Film­stúdió kisfilmjeiből SZ 10.45: Jazz-hangverseny.' 11.40: Török fürdők Budán (Ism.) 14.45: Reklám 14.50: Hogyan neveljük meg apát. Csehszlovák film SZ 16.15: Kalendárium. 17.15: Műsorainkat ajánljuk SZ 17.40: Az emberekkel együtt. Ri­portfilm SZ 18.15: Nagyecsedi cigánytáncok. 18.30: Reklám SZ 18.40: Tévétorna SZ 18.45: Esti mese SZ 19.00: A HÉT SZ 20.00: Hírek — Sporthírek SZ 20.10: Hogyan csináljunk kar­riert? SZ Osztrovszkij komé­diájának tévéváltozata 21.45: Kapcsoltam. 22.25: Hírek — Totóeredmények 2. MŰSOR: 15.00— 18.00: TELESPORT SZ KOSSUTH: 6.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: „Föld-adta sors*' 8.10: Őt kontinens hét napja 8.26: Az Állami Népi Együttes mű­sorából 9.00: Minden versek titkai 9.30: Szimfonikus könnyűzene 10.08: Rádiójáték. Tandori Dezső: „Van­nak jelzőbálnák is .. 10.49: Madrigálok 11.14: Vasárnapi koktél 13.00: Honnan Jössz? Faragó Vilmos írása 13.10: A mosoly országa. Részletek 13.43: Rádiólexlkon 14.13: A nápolyi dal száz esztendeje 14.40: Pillantás a nagyvilágba 15.12: Művészlemezek 16.07: Csendes Don. XI. rész Solohov regénye rádióra alkalmazva 17.10: Metronóm 17.30: Színes népi muzsika 18.50: Operettdalok 19.20: Orl muri. Móricz Zslgmond re­génye rádióra alkalmazva 20.28: Dzsessz 21.07: A Rádió lemezalbuma 22.1Ó: Sporthírek. Totó 23.17: Thomas operáiból 0.10: Virágénekek PETÓFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránke­lőknek 7.00: Az evangélikus egyház félórája 7.30: Bach-művek 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Külföldi táncdalok 9.30: Világvas&rnap. 10.33: A Magyar Rádió Karinthy Szín­pada 11.30: Arcok mikrofonközeiben 11.55: Jó ebédhez szól a nóta 12.52: Jonatán. Günther Feustel regé­nye rádióra alkalmazva 14.04: Filmzene 14.20: A világlíra gyöngyszemei 14.33: Táskarádió 15.30: Helyesen bőgött-e a Zöld Sza­már? Riporter: Bánki Hona és Ró­zsa T. Endre 16.00: Operettdalok 16.39: Slágerek mindenkinek 17.35: A vasárnap sportja. Totó 17.55: Mit üzen a rádió? 18.33: Nótakedvelőknek 19.20: Nosztalgiahullám 20.05: A Pénzügyőr zenekar játszik 20.38: Társalgó 22.35: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR: 7.00: Szerb-horvát nyelvű nemzetisé­gi műsor 7.30: Német nyelvű nemzetiségi mű­sor 8.11: A végzet hatalma. Részletek 9.10: CJ lemezeinkből 9.55: Pipás ügyek. Riport 10.10: Cj Zenei Üjság 11.06: Mozart-művek 13.05: Kamarazene 13.55: Kis magyar néprajz 15.00: Rádiószínház 15.32: Asha Puthli énekel . 16.10: Hangverseny 17.23: Wagner: Trisztán és Izolda. Há- romfelvonásos opera közben: 18.45: A magyar széppróza századai. 152. rész 21.32: Sztárok sztereóban 22.10: Cj kamarazene felvételeinkből 22.42: Gabrielli-motetták 23.01: Zenei panoráma Hétfő TELEVÍZIÓ 16.20: Hírek 16.25: Gólya vári esték. Gazdaság és külpolitika 17.10: Amo Mohr — festő, grafi­kus, a berlini. NDK rövidfilm. 17.30: Így született a hőstett. Fe­jezetek a Szovjet Hadsereg tör­ténetéből 18.10: Közellenség III/3. rész: Megelőzés — Sz. 19.05: Reklám 19.10: Tévétoma — Sz. 19.15: Esti mese — Sz. 19.30: Tv-híradó — Sz. 20.00: Röpülj Páva! A Rádió és a Televízió népdalversenye 21.30: Az SZKP XXVI. kongresz- s zu sáról jelentjük. A Tv-hír­adó különkiadása — Sz. Kb.: 20.00: Unokáink is látni fogják — de hogy látjuk mi? 22.35 Hírek KOSSUTH: 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: John Keats versei. 9.13: A hét zeneműve 10.05: Nyltnikék 10.35: Operaáriák. 10.50: Fúvószene. 11.19: Történetek Afrika múltjából 11.39: Az élet komédiásai. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak 12.50: Zenei érdekességek 14.34: A gazdagember. Nagy Lajos no­vellája 14.54: Ed Édes anyanyelvűnk 15.10: Nóták. 15.28: Hétszínvirág 16.05: Schumann: a-moll vonósnégyes 16.30: Világablak 17.10: Bartók-művek 17.43: Színes népi muzsika 19.30: Egy estém otthon 20.15: Hétfő este mindenkinek 20.20: Tíz perc külpolitika 22.30: A kamarazene kedvelőinek 23.24: Operákból. 0.10: Tárogatómuzsika PETÓFI: 8.33: Nóták 9.10: Slágermúzeum 10.00: Zenedélelőtt 12.00: Népdalok. 12.33: Kis magyar néprajz 12.38: Tánczenei koktél 13.25: Filmtükörkép 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Jeibeszéd. Szovjet kórházakban — magyar betegeknél 17.30: ötödik sebesség 18.33: Zeneközeiben 19.28: Az Alekszandrov együttes hang­versenye 20.00: Eszmék faggatása 20.33: Társalgó 22.30: Népdalok 23.15: Dzsessz a 70-es években 3. MŰSOR: 8.05: Johann Strauss: Egy éj Velen­cében — az I. felvonás fináléja 8.20: Figyelmébe ajánlom ... 9.00: Iskolarádió 9.30: Népdalfeldolgozások 9.50: Operaegyüttesek 10.30: Rádiólexikon 11.05: Haydn: A teremtés — oratórium 13.07: Magyar zeneszerzők műveiből 13.46: Pillangókisasszony. Részletek 14.50: A Bécsi Filharmonlkua zenekar játszik 15.30: A hét zenemüve 16.00: Az igazságosság. Etika és filo­zófia középiskolásoknak 16.30: Harminc perc beat 17.00: Énekeljenek a népek 17.31: Láttuk, hallottuk 17.58: Alfred Brendel zongorázik 19.05: Fiataloknak — kortárs zenéről 19.35: Dupla vagy semmi. Bartók Béla élete és művészete 20.35: Jósé Carreras operaáriákat éne­kel 21.12: Hangverseny. Országos légfegyveres bajnokság Négyszáz versenyző a kecskeméti sportcsarnokban

Next

/
Thumbnails
Contents