Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-21 / 44. szám
/ 4 # PETŐFI NÉPE • 1991. február 21. BÚZANEMESÍTÉS MARTONVÁSÁRON • Az elmúlt tiz esztendőben mezőgazdaságunknak kilenc búzafajtát adott a Magyar Tudományos Akadémia Mező. gazdasági Kutatóintézete. A búzanemesítés egyik fő területe Marlon- vásár, ahol évente ezer nemesítés! kombinációval dolgoznak a szakemberek. Ezeket a kombinációkat különféle mester, ségesen előállított éghajlati viszonyok mellett vizsgálják. ....... .................. J*;íí N emcsak a papír fontos Fura históriát hallottam nemrégiben. Lefokoztak egy művezetőt. No nem azért, mert kiderült róla, hogy alkalmatlan a műszak vezetésére. Az ok sokkal egyszerűbb: nincs meg a nyolc osztálya. Helyére pelyhedző állú technikust állítottak, akinek bizonyítványai a legszebb reményekre jogosítottak. Telt, múlt az idő, aztán egy- szercsak újra elővették a régi embert, s bújtatva bár, de őt helyezték megint a műszak élére. A technikus sajnos, csődöt mondott, keze alatt megvadultak az emberek, s már-már veszélybe került az éves terv teljesítése. A rehabilitált művezető zokszó nélkül állt régi helyére. És a rákövetkező héten a műszak teljesítményei visszakúsztak az éveken át megszokott magasságba. A művezető — bár nem keres rosszul — általában kevesebbet visz haza a borítékban, mint legtöbb munkása. Mindent elkövet ugyanis, hogy emberei megtalálják számításukat. Titka, ha van egyáltalán, legfeljebb az, hogy „vertikumban" gondolkodik. Tudja, hogy a technológiában elég egyetlen meggyengült láncszem, s kész a baj. Ezért arra törekszik, hogy műszakjában alkalomadtán mindenki tudjon helyettesíteni mindenkit, s ha mégsincs erre szükség, akkor műszakról műszakra a legjobb összeállításban „futhassanak ki”. Vagyis mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért. Mondhatni, nincs ebben semmi rendkívüli. Csakhogy manapság nem terem minden bokorban ilyen művezető. S mégis: egy rosszul alkalmazott rendelkezés elég volt ahhoz,, hogy két évtized után meggondolatlanul elmozdítsák a helyéről. Hasonló példa kínálkozik nem is egy. Panaszolta például egy vezető, hogy két darust „földre” kellett parancsolnia, mert kiderült, hogy csak hat osztályuk van. Pedig jó ideje daruznak már, s ‘‘kiválóan látták el a feladatukat. Most téblábolnak lent a műhelyben, nem találják helyüket s a felkínált munka se ínyükre való. Már az is megfordult a fejükben, hogy odébbállnak, hátha máshol nem betűről betűre értelmezik a rendelkezéseket. Tanulni nincs kedvük, de még ha lenne bennük hajlandóság, akkor is csak két esztendő múlva gyakorolhatnák választott mesterségüket. ’ Nem azt akarom mondani, hogy félre minden papírral, éljenek az autodidakták, akik maguktól jönnek rá mindenre. Ellenkezőleg: nagyon is üdvözítő lenne, ha képzett, művelt fők sokasága dolgozna mindenhol az iparban. Ám ez nem megy egyik napról, sőt egyik évről a másikra, ha mégoly szigorú rendelkezések lépnek is életbe. A régebbi dolgozókban — nyugodtan nevezhetjük derékhadnak őket —, szóval ezekben a tapasztalt, meglehet kevésbé pallérozott emberekben jelentős szakmai tudás halmozódott fel, amiről végzetes és tisztességtelen lenne lemondani. K. P. Jó kollektíva, csak kevesen vannak a kecskéi habselyem-telepen MT tagjai. Tiszakécskén 1967-ben a Habselyem Kötöttárugyár félegyházi gyáregységének jogelődje létesített konfekciókészítő üzemet. Korszerűtlen körülmények közt kezdték meg a munkát a helybeli lányok és asszonyok, de ígéretet kaptak, hogy már a következő évben megkezdik egy új telep építését, ahol 120 dolgozót lehet majd foglalkoztam. Az új üzemet csak a habselyemtől kapta meg a varrónőkollektíva, pár évvel ezelőtt. Azóta jó munkával bizonyítják, hogy kis üzemben is lehet határidőre, hibátlan minőségű termékeket előállítani. A Gárdos Mariska és a Dobó Katalin nevét viselő szocialista brigádot erre prémiummal is ösztönzi a gyáregység. A telep dolgozói miatt még egyszer sem kellett kötbért fizetni a vállalat partnereinek. Nemcsak, a szociális és a munkakörülmények modernek, nincs baj a szaktudással sem. Ezt bizonyítja, hogy zömmel exportfeladatokat bíznak a tisza- kécskei közösségre. Tavaly például NSZK-beli megrendelőknek sinadrágokat és gyermeknadrágokat varrtak, s tervüket teljesítették. i Sántha Győző telepvezető elmondta, hogy ebben az évben folytatják a gyermeknadrágok készítését. Havonta 3—4 ezer darabot állítanak elő. Sajnos, a létszám kicsi ahhoz, hogy a korszerű üzemet jól ki lehessen használni. Ehhez meg kellene duplázni a jelenlegi létszámot. A gondon taEgt!I nulók^pzéssel igyekeznek segíteni. Jelenleg 33 tanulót oktatnak a konfekciós szakmára, helyben. A szakmai színvonal emelkedését várják attól, hogy a felnőtt dolgozók közül tízen tanfolyamon szerzik' meg az idén a szakmunkás-bizonyítványt. A kécskei habselyem-telep dolgozói arra törekednek, hogy teljesítményük ne maradjon el a városi üzembeliektől.' Erre képeseknek érzik magukat, ha a termelés feltételei azonosak lesznek. A. T. S. Legfontosabb takarmánynövényünk a kukorica Bács-Kiskun megyében a kultúrnövények közül a kukoricát termesztik a legnagyobb területen. A szántó több mint 30 százalékát foglalja el, ez önmagában is indokolja, hogy mélyrehatóan foglalkozzunk termesztésével, felhasználásával. No meg az is, hogy a most induló középtávú tervidőszak alatt a gabona jelentősége rendkívül megnő. A mezőgazda- sági terv azzal számol, hogy 1985-re a tavalyihoz képest 13—14 százalékkal többét termelünk, országosan összesen 15 millió tonna felett. Az egy személyre jutó 1500 kilogramm nemzetközi mércével mérve is tekintélyes értéknek számít. A gabonaneműek 42—44, a szemes takarmányok 80—82 százalékát a kukorica teszi ki, tehát a legfontosabb abrakféleség. A tizenharmadik helyen liács-Kiskun megyében termő- területe az előirányzatokkal valamelyest ellentétben 1975-től kezdődően évről évre csökken. Bár így is az elmúlt évi 122 ezer hektárnyi területtel a megyék rangsorában első helyet foglaltuk el, de ez természetes, hiszen a legnagyobb megye vagyunk az országban. A mérséklődés ütemét jelzi, hogy míg a negyedik ötéves tervidőszak alatt évente átlag 138 ezer, addig az elmúlt tervidőszakban csak 130 ezer hektáron vetették. A hozamok értékélése a terület alakulásánál is nagyobb figyelmet érdemel. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Statisztikai és Gazdaságelemző Központjának kiadványéban nem túl jó érzéssel olvasom, hogy a megye a kukoricatermesztésben éléit 4750 kilogramm hektáronkénti terméseredményével a tizenkilenc megye közül a tizenharmadik helyet foglalta el 1980-ban. Bátran állíthatjuk, hogy az itteni termesztési, közgazdasági adottságok, emberi és tárgyi feltételek, lehetőségek ennél sokkal jobb eredményre köteleznek bennünket. Ez a terméshozam 600 kilogrammal marad el az országos átlagtól, és csaknem 2 tonnával a legmagasabb hozamot produkáló Tolna megyétől. Pedig végül is Tolna megyével szomszédok vagyunk. Nem a *2 tonnás különbséggel, csupán az országos középszinttől való 600 kilogrammos elmaradással és a 122 ezer hektár vetésterülettel számolva a nagy- és kisüzemi gazdaságok a megyében összen 73 ezer tonnával kevesebb kukoricát takarítottak be az elmúlt évben. A legrosszabb takarmányértékesülés mellett is ez a mennyiség 160—170 ezer sertés felneveléséhez elegendő. Indokolt mindezt azzal összefüggésben is vizsgálni, hogy az állatsűrűség éppen az abrakot fogyasztó állatfajoknál nálunk jóval magasabb, mint másutt. Száz hektár mezőgazdasági területre 168 sertés jut, míg országosan 139. Ezzel a mutatóval a megyék között Bács-Kiskun a harmadik helyen áll, a kukoricatermesztésben pedig a tizenharmadikon. Nem a sertésállományt kell apasztani, hanem a kukorica terméshozamait növelni. Az igazsághoz tartozik, hogy az alacsonyabb termésátlagok kialakulásában minden évben közrejátszott: a kukorica vetésterületének egynegyede a háztájiban, a szakszövetkezetek tagi gazdaságaiban és az egyéni termelők tulajdonában van. Itt a hozamok sajnos, 30—40 százalékkal szerényebbek. Emellett a Homokhátság sem kifejezetten kukoricatermő körzet. *Ez azonban nem lehet mentség, mert másutt is vannak kedvezőtlen adottságú területek, kisüzemek, gyengébb eredményekkel. Az említett megyei átlag meglehetősen nagy szóródással, az üzemek közötti terméskülönbségekkel alakult ki. A sükösdi Május 1. Termelőszövetkezetben a hektáronkénti 3748 kilogramm, vagy a solti Szikra Termelőszövetkezetben produkált 4184 kilogramm — hogy finoman fogalmazzak — nemigen emelte a megyei átlagot. Az okokat nyilvánvalóan mélyrehatóan kell vizsgálni, annál is inkább, mert a tőlük nem nagy távolságban levő Borotán, több mint 8, Felsőszent- ivánon 7,6, Miskén 7,1 tonnát takarítottak be ugyanakkora terü- . létről. Döntő tényezők 1975-től kezdődően az átlagtermések lényegében nem emelkedtek és az egyes évek között erőteljes hullámzás mutatkozott. Kétségtelen, hogy az időjárás nem mindig kényeztette el a mezőgazdákat. Ügy vélem azonban, hogy a stagnálás összefüggésben áll azzal is, hogy 1975-től kezdve nem emelkedett lényegesen a megyében a műtrágya-felhasználás. öt évvel ezelőtt a nagyüzemek 105 ezer tonna hatóanyagot szórtak ki, 1979-ben alig valamivel többet, mintegy 110 ezer tonnát. Megfelelő agrotechnikával, fajtával kombinálva pedig a műtrágyázás a leghatékonyabb ráfordítás. Hozamnövelő hatása egyértelmű. Rosszul értelmezett takarékosság, kevesebb műtrágyát felhasználni. Tudunk olyan üzemről. amely hektáronként 82 kilogramm műtrágyát szórt ki évente, ez még egy hobbikertre sem elegendő. A műtrágya mellett a legdöntőbb tényezők: a fajta és a vetési idő helyes megválasztása. Még mindig magas a hosszú tenyészidejű (500-as FAO éréscsoportú) hibridek aránya. 1980-ban például több mint 40 százalék volt. Ennek veszélyére éppen az elmúlt év hívta fel a figyelmet, a- lerövidült vegetációs időszakban a fajták többsége nem ért be időben. December elején még 10 ezer hektár kukorica állt lábon, illetve többségében feküdt a földön. Az elhúzódó betakarítás gondolhatjuk, mekkora veszteséggel járt együtt, illetve mennyi többlet energiát és munkát igényelt. Mindig számítani kell a tavalyihoz hasonló kedvezőtlen időjárásra. Ehhez kell alkalmazkodni a fajtaösszetétellel és a vetésidővel is. Néhány üzem a vegetációs időt önmaga számára rövidítette le azzal, hogy még május 10-e körül is vetettek gépei. Kétségtelen, hogy a kukorica vetése az egyik legnagyobb tavaszi munka. Éppen ez indokolja azonban, hogy körültekintően, jól szervezetten kell felkészülni rá. Még mindig a fajtáknál maradva: a korábbiak előnye, hogy gyorsabb, biztosabb érésük miatt kevesebb szárítási energiát igényelnek. Ez a mai helyzetben egyáltalán nem elhanyagolható körülmény. Örömmel adhatunk számot arról, hogy a megyében egyre több követője van a csávolyi és a hozzá hasonló energiatakarékos nedves tárolási módszereknek. Országosan 400 ezer tonna szemes kukoricát tároltak így, ennek egynegyedét területünkön. Az üzemek tehát fogékonyak az újra, a jóra. Sajnos, az alacsony átlagtermés miatt a megyei gabonaforgalmi és malomipari vállalat nem teljesítette elmúlt évi felvásárlási tervét kukoricából. Olyan termelési szintre és mennyiségre van szükség, amely fedezi a vállalat és az üzemek igényét is. Sok a szántatlan terület A megkésett betakarítás, a korán érkezett fagyok, a gyorsan lehullott hó miatt, jelentős terület maradt műtrágyázatlan, szántatlan az ősszel. Most a legfontosabb feladat, hogy amint az idő engedi, az elmaradt munkákat az üzemek gyorsan elvégezzék. A megyei AGROKER tájékoztatása szerint szükséges mennyiségű műtrágya rendelkezésre áll. Az elmúlt években alkalmazott adagok egyértelműen azt bizonyítják, hogy a talajokat nem töltötték fel hatóanyaggal. A növényzet a tartalékokból táplálkozott-. Pótoljuk tehát a hiányt, és adjuk még a tavalyinál nagyobb terméshez szükséges mennyiséget. A talajok szerkezete megsínylette a nehéz betakarítást. Az időben végzett őszi szántás és a téli fagy rendszerint eltünteti a talajhibákat. Sok helyen az alapyető művelet, a szántás elmaradása miatt ez nem következett be. Sajnos, arra kell számítani, hogy a talaj és a magágy előkészítési munkálatait sokkal több eszköz, energia igénybevételével lehet elvégezni, mint máskor. Erre különösen a nagy gépek időbeni lei- javításával szükséges felkészülni. Említettem már a fajtaösszetétel helyes megválasztását. Egyetlen gazdaság sem teheti ki magát annak a Veszélynek, hogy a hosszú tenyészidejű fajták indokoltan magasabb aránya miatt, azok érésének elhúzódása következtében késve, nagy veszteséggel takarítsa be, a sok keservvel megtermelt takarmányt. A Vetőmagtermeltető Vállalat szerint van elegendő korai és középkorai szaporítóanyag. A géppark egyenletes kihasználása miatt nem lehet kizárni az említett 500-as éréscsoportú fajtákat sem, de vetésük csak megfelelő arányban szükséges. A mai gépellátottság színvonala mellett nehezen magyarázható a május elseje utáni vetés. Az üzemek ne csak a betakarításnál, hanem a vetésnél is nyújtsanak segítséget egymásnak. A megyében helyenként találkozunk kis táblákkal, amelyeken feltüntetik, ki mikor vetette a gabonát, ki végezte a műtrágyázást, vegyszerezést. Ez jó módszer, terjesztésre vár. Régről ismert mondás: Ki mint vet, úgy arat. A búza és kukorica együtt Az őszi búza és a kukorica vetésterületét manapság együtt kezeljük. Országosan, de a megyében is az a cél, hogy a két növény összetett vetésterülete érje el, sőt haladja meg az előző évit. Az üzemek az ősszel 2 százalékkal többet vetettek búzából a megyében. A hosszan tartó kemény tél után azonban számítani lehet kipusztulásokra. A kiszántott őszi vetéseket lehetőség szerint kukoricával indokolt pótolni, és ezzel elérjük, hogy az együttes vetés- terület nagyobb lesz. A mezőgazdasági dolgozók előtt ismételten igen nagy feladatok állnak. Nagyon sok munka áthúzódott az őszről. Nem áriról van szó, hogy hanyagságból nem végezték el azokat, hanem arról, hogy nem tudták befejezni. Ezzel a cikkel nem az volt a cél, hogy figyelmeztessünk: jön a tavasz, vetni kell! Ezt a nagyüzemek és a kisgazdaságok dolgozói mindenfajta felhívás nélkül is megteszik. Csupán rá akartuk irányítani a figyelmet a sok munkára, és legfőképpen arra. hogy a kukorica, mint legfontosabb takarmánynövény termesztésében rendkívül sok tartalék, kihasználatlan lehetőség rejlik még. Dr. Horváth Gyula, a megyei pártbizottság munkatársa • Pálinkás Gáborné másodéves tanulókat oktat. • Jobbra: Nagy Erzsébet betéteket vasal rá az alapanyagra. (Tóth Sándor (elvételei)
