Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-19 / 42. szám

PÁLYAVÁLASZTÁSI TALÁLKOZÓK A KECSKEMÉTI JÁRÁSBAN Vonzó lesz-e a mezőgazdaság? PETI NÉP Fémmunkások az iskolásokért Kecskeméti vetélkedő Három megyeszékhelyi általá­nos iskola felső tagozatos tanulói­nak a részvételével négy ver­senyből álló műveltségi vetélke­dőt rendez az üzemi klubban a Fémmunkás Vállalat kecskeméti A vetélkedő első fordulóján tegnap, szerdán délután a Béke téri, a Petőfi Sándor és a széche- nylvárosi Általános Iskola hat­van nyolcadik osztályos tahulója indult a jó helyezés reményében, őket három további alkalommal a hetedikesek, a hatodikosok és az ötödikesek követik a vetélke­dőn, amelytől a rendezők azt is remélik, hogy a fiatalok közül ké­sőbb mind több visszatérnek a gyári klubba szabad idejük hasz­nos eltöltése végett. A verseny befejeztével, a győz­tes csapat iskolájának 5000 forin­tot ad könyvvásárlásra a Fém» munkás Vállalat kecskeméti gyá­Bács-Kiskun közismerten me­zőgazdasági megye, ahol a nép- gazdasági ágak között meghatáro­zó jelentőségű a mezőgazdaság és az élelmiszeripar. Az innen szár­mazó termékek sok embernek biz- tositották és biztosítják a meg­élhetést. Fontos ma már, hogy a szövetkezeti tagok és szakemberek utánpótlását az érdeképviseleti szerv — sajátos eszközeivel — se­gítse, hiszen a mezőgazdaság igé­nye a magasabb iskolai végzett­ségű, jól felkészült elméleti és gyakorlati szakemberek felé for­dul. Ezt a célt szem előtt tartva — új munkamódszerként — a Kis­kunsági TESZÖV kezdeményezé­sére a Bács-Kiskun megyei Ta­nács Művelődésügyi és Munka­ügyi Osztályával, s a Megyei Pá­lyaválasztási Intézettel közösen a kecskeméti járásban mezőgazda- sági pályaválasztási találkozók megszervezésére került sor. Cé­lunk az volt, hogy a korszerű mezőgazdaságot — életszerű ké­pekkel, közvetlen környezetünkkel együtt — bemutatva segítsük a pályaválasztási szervek munká­ját. Az említett szervek — az ál­talános iskolák közreműködésé­vel — nyolc községben osztály- főnöki órák keretében a VII. és VIII. osztályos tanulókkal, szülői értekezleteken pedig a tanulók szüleivel — február hónapban mintegy ötszáz fővel — találkoz­tak. Ezeken a találkozókon levetí­tették a Kiskunság tagszövetke­zeteiről készült színes filmet, amely bemutatta a szövetkeze­tekben élő embereket, munkáju­kat, a szövetkezetek gazdálkodási területeit, az emberi munkát he­lyettesítő és segítő gépeket, vala­mint az eddiginél korszerűbb technológiák perspektíváit is. Ez a film nem pályaválasztási céllal készült, de felöleli a mezőgazda- sági szakmák szinte teljes skálá­ját, bizonyítva azt, hogy a jövő­ben számtalan > munkalehetőség, sokféle jó megélhetést nyújtó szakma várja a fiatalokat a me­zőgazdaságban és az élelmiszer- iparban. A tanulókat különösen érde­kelték a növénytermesztő gépész, a mezőgazdasági gépszerelő szak­mák, de az állattenyésztés és nö­vénytermesztés munkálatai nagy érdeklődést keltettek a felnőttek körében is. A találkozón részt vettek a helybeli szövetkezetek elnökei, képviselői, akik részletesen is­mertették a szövetkezetük tevé­kenységi körét, s az ott kínálko­zó konkrét elhelyezkedési, to­vábbtanulási lehetőségeket és ke­reseti viszonyokat. A közvetlen hangulatú találko­zókon a Megyei Pályaválasztási Intézet munkatársai felvilágosí­tást adtak a továbbtanulás /konk­rét formáiról, beiskolázási lehető­ségekről, iskolatípusokról. Ogy véljük, hogy a szövetségi munkamódszerben új elemként jelentkező pályaválasztási talál­kozók hasznosak voltak; a figye­lemorientálás és szemléletformá­lás céljait szolgálták. Alkalmasak votak arra is, hogy a szövetke­zetek megismerhessék a tanulók érdeklődési körét, mindez pótol­ta az iskolai pályaválasztási mun­ka esetleges hiányosságait is. Hasznosak voltak azért is, mert a szülőknek támogatást nyújtot­tak ahhoz, hogy segítsék gyerme­keiket a pályaválasztásban a gyermekek képességeinek és a lehetőségek ismeretében. Egyöntetű vélemény alakult ki arról, hogy ezt a munkát a jövő­ben folytatni kell az egész megyé­re kiterjedően, hogy minél több fiatal találja meg azt a mezőgaz­dasági szakmát, amely leginkább kedvére való, s amelynek műve­lése során megelégedett tagja lesz megyénknek és társadalmunknak. Szentirmal Zoltánná dr. . a Kiskunsági .TESZÖV fömunkatársa FELÚJÍTÓIT ÉLELMISZERBOLT • Kellemes meglepetés éri Kecskeméten a Kossuth téri élelmiszer- boltba téró vevőket: az egész üzletet újjávarázsolták, olyan szeren­csésen, hogy bár alapterülete a valóságban nem növekedett, hatásá­ban tágas, szellős lett. Mindez két ügyes fiatal BÉK-dolgozónak, a Kinizsi szocialista brigád tagjainak, Baranyi Kálmánnak és Király­ház! Jenőnek köszönhető! Mintegy hétezer forint értékű társadalmi munkával alakították ki az új üzletbelsőt, készítettek hangulatos magyaros sátortetőt a töltelék- és pékárut kínáló pult fölé. A papri­ka-. fokhagyma-, és kolbászfüzérekkel díszített bolt immár pontosan illeszkedik a megyeszékhely sétálóutcájába, a Kéttemplom közbe. (Tóth Sándor felvétele) VÁLASZ CIKKÜNKRE Szigorú megrovás a Petőfi Népe IMI. Január 9-1 szá­mában megjelent, Nesze neked ember­ség című cikkben foglaltakat kivizs­gáltattam. a panaszt Jogosnak találtam. Az ÄFOR töltőállomáson akkor szol­gálatban levő Magyar Istvánná cso­portvezető ellen fegyelmi eljárás mel­lőzésével . szigorú megrovás fegyelmi büntetést szabtam ki* A vállalati előírás szerint a vállalati távbeszélő készüléket magánjellegű he­lyi beszélgetésekre csak nagyon indo­kolt esetben és rövid időtartamra sza­bad Igénybe venni. Temyák Benő AFOR Asványolajforgalmi Vállalat, Budapest Azonos tartalmú válaszlevelet kapott a panasztevő, az SZMT Munkavédelmi Felügyelőségén. Gurul a busz, három keréken Kalandos élet az ingázóké. Mi történt például február 16- án, a Kecskemét—Tiszaalpár közötti autóbuszjárat utasai­val? Kis híján „megtapasztal­ták”, gurul-e a busz három ke­réken ? Indulás a megyeszékhelyről öt perccel délután öt óra előtt. Félúton az egyik megállóban feltűnik az utasoknak, hogy a bal hátsó kerék rettenetesen füstöl. Szólnak a vezetőnek. Az kiszáll, s vele a 9-es Vo­lánnak ezen a járatán bejáró gépkocsivezetői közül néhá- nyan. Megállapítják, hogy még ötszáz—ezer métert kellett volna tovább menni, s a ke­rék leesik ... Már alig egy menetnyire voltak fönn a tar­tó csavaranyák... Ebben az órában a 44-es út még elég forgalmas. Nem ne­héz elképzelni a tömegszeren­csétlenséget. Családok tucatjai hiába várják haza az iskolás lányt, az apát, az anyát, a fiút a munkából... A fűthetetlen kocsihoz sem­mi szerszám. Lestopolnak egy teherautót, s annak az eszkö­zeivel felerősítik a bal hátsót. Háromnegyed óra elteltével indulás tovább. A Volán-sofő­rök elmondják, hogy ezt a ko­csit 14-én javították a szere­lőműhelyben. Bizonyára nem ellenőrizték az anyákat. Az is lehet, hogy a vezető a hibás. A lényeg az, hogy a 9-es Vo­lán Vállalatnál az alapos mű­szaki ellenőrzés nem tartozik az erények közé. Vagy ezzel a negyedikkel nem is érdemes diblődni, gurul a busz három keréken is?! —ats— Postaládára várunk... * Kecskeméten, a Széchenyivá- rosban esztendők óta türelemmel várják az ottani lakók, hogy né­hány postaládát szereljenek fel az arra illetékes szakemberek. Sajnos úgy látszik ez csupán azoknak jut eszébe, akik nem a városközpontban dolgoznak, ha­nem munkahelyük is az új város­részhez köti ókét, vagy nyugdíja­sok, netán gyermekgondozási se­gélyen otthon levő kismamák, ök ugyanis nagyon nehezen jutnak be a központba, nemcsak a fá­radság miatt, hanem, mert sok nyugdíjasnak már néhány száz méter is sok, nem beszélve az autóbuszköltségről. Igaz, van egy postaépület a városrészben, az úgynevezett la­kótelepi központban, de ma már olyan nagy a Széchenyiváros, hogy a távolabb lakóknak majdnem mindegy, hová indul a levéllel: a városba, vagy a postára. Néhány piros postaládával megoldható lenne ez a gond, hiszen a megdrá­gult postai dijakat is beleszámítva az esetleges utazási költséghez, igencsak meggondolja az ember kinek, milyen ügyben és hányszor írjon az ember. A. R. NAPTÄÄ IMI. február 19.. csütörtök Névnap: Zsuzsanna /Napkelte: 6 óra 43 perc. 'Napnyugta: 17 óra 14 perc. Holdkelte: 17 óra 49 perc. Holdnyugta: 7 óra 08 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: túl­nyomóan felhős, párás idő. Több­felé havazás, hószálllngózás. Időn­ként megélénkülő, főként a Du­nántúlon helyenként megerősödő északkeleti, keleti szél. Kisebb hó­fúvások. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2, mínusz 7, legmagasabb napipali hőmérséklet mínusz 3, plusz 2 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 17-én a középhőmérséklet mínusz 0,1 (az 50 éves átlag minusz 0,1), a legmagasabb hőmérséklet plusz 2,7 Celslu.-fok volt. a nap 2 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 4,7, 13 órakor mínusz 3,1 Celsius-fokot mértek, a reggeli leg­alacsonyabb hőmérséklet minusz 4,7 Celsius-fok volt. FOLYTATÓDIK A SZÁRAZ, HIDEG Az elmúlt na- noikban egy nagy kiterjedésű anti­ciklon helyezke­dett el Nyugat- és Közép-Európa felett, Így az idő­járást anticiklo­né lLs hatások irá­nyították a Kár­pát-medencében is. Az elmúilt idő­szakban általában kevés volt a fel­hő, az országban mindenütt 7—8 órás napsütés volt. Viszont a napos idő ellené­re sem haladta meg a hőmérsék­let az átlagnak megfelelő értéke­ket. általában né­hány foklkai az átlag alatt maradt. A nappali legmagasabb hőmérséklet o fok körül volt. a hajnali minimumok pe­dig —5. —10 fok. Jelenleg komolyabb hóréteg csak az Északi-hegyvidéken van. A Dunántúlon Vas és Baranya megyében 1—2 cm vastagságú hó, és a Körösök vidékén, illetve Szabolcs­ban van 1—2 cm-es hóréteg. Az elkövetkező időszakban hazánk időjárását továbbra is antlclklonálls hatások Irányítják majd. A reggeli órákban sokfelé lesz köd, napközben párásság. A köd feloszlása .után né­— A Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola előkészítő tagoza­ta felvételt hirdet az 1981—82-es tanévre zongora-, hegedű- és gor­donkaszakra 8—14 éves rendkí­vül tehetséges gyerekek részé­re. Jelentkezési lap igényelhető a Zeneművészeti Főiskola tanul­mányi osztályán (Budapest, VI., Liszt Ferenc tér 8.). Beküldési határidő: április 30. — A párád! víz, a gyomor és a légutak bánta Imainak természetes gyógyszere — gyakran hiánycikk. Ennek oka, hogy a forrás hozama az elmúlt hónapokban megcsap­pant. Most azonban ismét bőveb­ben buzog a forrás, naponta hat­hétezer üveget tölthetnek meg. GEPKOCSIATVETELI SORSZÁMOK IMI. FEBRUAR 1S-AN Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 10312 Trabant Lim. (Bp.) 2638 Trabant Lim. (Debrecen) 859 Trabant Lim. Special (Bp.) 3871 Trabant Lim. Special (Debrecen) 2792 Trabant Combi (Bp.) 137á Wartburg Lim. (Bp.) 3324 Wartburg De Luxe (8o.) 2456 Wartburg De Luxe tolótetős (Bp.) 760 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 377 Wartburg Tourist (Bp.) 1174 Skoda 105 (Bp.) 3478 Skoda 105 (Debrecen) 2066 Skoda 120 (Bp.) 2339 Skoda 120 (Debrecen) 1021 Lada 1200 (Bp.) 9078 Lada 1200 (Debrecen) 8993 Lada 1300 (Bp.) 5517 Lada 1300 (Debrecen) 4387 Lada 1500 (Bp.) 5203 Lada 1500 (Debrecen) 4376 Lada Combi (Bp.) 1637 Lada Combi (Debrecen) 635 Lada 1600 (Bp.) 1940 Lada 1600 (Debrecen) 1015 Moszkvics (Bp.) 10420 Polski Fiat 126 (BP.) , 4336 Polski Fiat 126 (Debrecen) 1042 Polski Fiat 1500 (Bp.) ' » 1296 Dácia (Bp.) 3124 Dácia (Debrecen) 1229 Zaporozsec (Bp.) 31902 — Galambkiállítás. A kiskun- halasi áfész galambtenyésztő szakcsoportja február 20-tól 22-ig galamb- és kisállat-kiállítást ren­dez a Szatmári Sándor utca 2. szám alatt. A tenyésztés iránt ér­deklődőket szaktanáccsal Is el­látják ez alkalommal. — DÍJÁTADÁS. A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének kecskeméti helyi csoportja szakmai előadással ösz- szekötött rendezvényt tart pénte­ken délután három órakor a me­gyei tanács földszinti termében. Az előadást követően kerül sor az 1980. évi dolgozói verseny me­gyei helyezettjeinek díj- és ok- levélkiosztójára. — Szoborparkot alakítanak ki a nagyforgalmú üdülőhelyeken: Harkányban. Tizenkét híres em­bernek állítanak szobrot: a tör­ténelem és a kultúra olyan ki­emelkedő alakjainak, akik vala­milyen módon kötődnek a tenke- si tájhoz. IDŐ hány órás napsütésre lehet számítani. A felhőzet csak Időnként növekszik meg. számottevő csapadék nem való­színű. Egy-egv napon néhány helyén gyenge havazás kialakulhat. A szál északi irányú, mérsékelt, helyenként élénk, a hajnali minimumok —-3, —10 fok között, a nappali maximumok —I. plusz 4 fok között várhatók. Bács-Kiskun megyében a talajned­vesség 0,5 m mélységben 00—»3 szá­zalék, 50—100 cm mélységben 90—100 százalék. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. február 19. 18 órakor: nr.ni Néprajzi szabadegyetem A népmesék és a csillagos ég II. Előadó: Jankovics Marcell A mai napra hirdetett dunaújvá­rosi Bemutató Színpad előadása betegség miatt elmarad. Jegyek febr. 23-ig az MMK pénztárában válthatók vissza. Előzetes: 23-án, 19 órakor: A kecskeméti Vámosi Szimfonikus Zenekar hangversenye Vezényel: Kemény Endre Közreműködik: Kodály né Péczely Sarolta, illetve Failoni Donatella KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. február 19. csütörtök este 7 óra: FEKETESZARÜ cseresznye Bérletszünet MOZI 1981. február 19., csütörtök KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor S. O. S. CONCORDE in. helyárú! Színes olasz kalandfilm KECSKEMÉT ÁRPÁD: ílf. fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor START KÉT KERÉKEN Színes, magyarul beszélő amerikai film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor v PETI ÉS A BAROMETER Színes magyar mesefilm-összeáilitás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! 1 * 1— XX & mmw&i 15 10 IMj m HMR2AS 5 IB SE" Q05 n max. Imi FELHŐS 5 m $7HFS 10 min. EE ■HŰD SZMAZ-fi RW aum 20 ■1 mos —i a ( »—5 • S a r 9 Ha r rakás Nem lehet megakadályozni? 41 Megyénk útjait járva újabb és újabb szeméthalmok bukkannak elő az útszéli bokrok közül. Az elmúlt hónapok alatt a megye talán -legnagyobb szeméttelepe alakult ki Nemesnádudvar határában több- száz méteren tönkretéve . a környezetet, a szőlődombok lábalnál '(pásztor Zoltán felvétele) j SZÜLŐK, NEVELŐK FIGYELMÉBE ■ ' \ Két nap alatt négy gyermekbaleset A megyében két nap alatt négy, a kecskeméti járásban egy nap alatt három gyermekszerencsétlen­ség történt. Annak ellenéig, hogy ezek vizsgálata még nem történt meg, kijelenthetjük, hogy a bal­esetek megtörténtéért nem a jár­művezetők, hanem azok a fele­lősek, akik nem oktatták kellő súllyal: hogyan kell átkelni a forgalmas úttesten. Már az első baleset is ezt pédázza. Kecske­méten a Szolnoki úton Hangyái Attila 6 éves, Kecskemét, Szolnoki út 20. szám alatti lakos, körülte­kintés nélkül lépett az úttestre, a kijelölt gyalogosátkelőhelyre. Át akart szaladni az úttest másik oldalára, de eközben már féktá­volságon belül oda érkezett egy személygépkocsi, s a gyermeket elütötte. Hangyái Attilát súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Ugyancsak Kecskeméten az 52- es számú úton, az Alsószéktó 107. számú ház előtt Olajos Csilla 11 éves, Kecskemét, Ciklámen utca 10. szám alatti lakos a városba induló, de még álló autóbuszhoz szaladt. Figyelmetlenül ugrott le az úttestre, s a féktávolságon be­liül érkező tehergépkocsi elütötte. A gépkocsivezető az ütközést el­kerülendő, balra rántotta a kor­mányt, fékezett, átcsúszott az út bal oldalára és ott nekivágódott Barna József, szentistváni lakos álló személyautójának. A gyerme­ket súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A Tiszakécske és Tiszabög kö­zötti úton Fa kan Szilvia 8 éves, Tiszakécske, Kisföld 34. szám alatt lakó kislány kerékpárjával Tiszabög irányába haladt. Az út jobb oldaláról irányjelzés és kö­rültekintés nélkül balra kanyaro­dott, s összeütközött az őt már előző személygépkocsival. A gyer­mek megsérült. Kecskeméten a Széchenyi té­ren, az Aranyhomok presszó és a Tejbár közötti útszakaszon Schrauf Csaba 13 éves, Kecske­mét, Akadémia körút 3. szám alat­ti lakos társaival az úttesten ját­szott, kergették egymást. A fiú át akart szaladni az úttesten, de ekkor már féktávolságon belül oda érkezett egy személygépkocsi, és a fiút elütötte. A gyermek meg­sérült. A megyeszékhelyen az Irinyi utca és az Akadémia körút ke­reszteződésében Polauf András 20 éves, Kecskemét, Magyar utca 20. szám alatti lakos személygépko­csijával úgy hajtott ki az Irinyi útról, hogy figyelmen kívül hagy­ta az Állj, elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát. Emiatt összeütközött a védett útvonalon tehergépkocsi­val haladó Prankhauser József kecskeméti lakossal. Á személy­autó vezetője súlyosan megsérült. Apostagon a gátőrházhoz veze­tő úton Ungrischpek János 22 éves budapesti lakos, Barkas kis- tehergépkocsival nem az útvi­szonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, áttért a bal oldalra, s ott egy villanyoszlopnak ütkö­zött. Á gépkocsivezető megsérült. G. G, PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napüapja. Főszerkesztő: _■ dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-610, 12-516 (központi) 11-709 Telexszám: 26 216 bmlv h «* Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 103,— forint, egv évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. Kecskemet, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 13-730. Igazgató: Ablaka látván Index: 33 065 HU ISSN 0153—333X.

Next

/
Thumbnails
Contents