Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-17 / 40. szám
1981. február 17. • PETŐFI NEPE • 5 Kiskőrösön kialakulóban a kulturális karakter Neve korszakot jelöl Kiskőrössel, az ott élő emberekkel való ismeretségem húsz évre nyúlik vissza, s a jó ég tudja, hogy két évtized alatt hányszor fordultam már meg ezen a településen. Bevallom, legtöbbször a Petőfi-emlékek, a költővel kapcsolatos események vonzottak oda. Bőven volt lehetőségem megismerni ezeket az emlékeket, nyomon követni az irántuk megnyilvánuló lankadatlan érdeklődést, most mégis meglepett az a tény. hogy 1980-ban — egyetlen év alatt! — több mint ötvenezren látogatták meg a költő kiskőrösi szülőházát és irodalmi emlékmúzeumát. A látogatók, hazaiak és külföldiek, zömmel csoportosan érkeztek az első számú Petőfi-ernlék- helyre. ötszáz diákcsoport és háromszáz egyéb összetételű társaság sok ezer tagja nézte végig az emlékkiálltásokat, ismerkedett Petőfivel. Hogy mi ebben a meglepő? Az, hogy legjobb tudomásom szerint a korábbi években „csak” harmincezer körüli volt a Petőfiért Kiskőrösre zarándoklók száma. Újabban pedig félszázezer! S az ebben a legfigyelemreméltóbb, hogy a kiskőrösi Petőfi-kultusz- nak nincs szüksége propagandára. Ez a nagyarányú érdeklődés természetesen kötelez is, arra, hogy a közművelődés egészét Petőfi szelleméhez méltóan alakítsák, fejlesszék, hiszen csak a 'költő emlékéből nem lehet megélni. Ennél sokkal többet kell nyújtani a helybelieknek és az odalátogató idegeneknek is. A valamikori nagy faluból nagyközséggé, majd várossá lett Kiskőrös közművelődési életét irányító szervek, szakemberek érdeme, hogy kialakulóban van e sajátos arcú kisváros sajátos kulturális karaktere is.' Kiskőrösre régebben (e megállapításért bizonyára nem neheztelnek rám a helybeliek) csak a Petőfi-emléke- kért volt érdemes elmenni. Ma már sok minden másért is. ízlésesen kiépített főteréért, a művelődési központ 'kiállításaiért és más rendezvényeiért, muzeális értékű helytörténeti és egyéb gyűjteményeiért, a szlovák nemzetiségi hagyományok őrzésének nyomon követéséért. □ □ □ A várossá nyilvánítás alkalmából nyolc éve felépült, Petőfi nevét viselő művelődési központ Kiskőrös közművelődésének a „lelke", a vele egy épületben levő városi-járási könyvtárral együtt. A művelődési központ egyre inkább betölti funkcióját, bár működése még ma sem problémamentes. Változatlanul gyakran cserélődnek az itteni népművelő munkatársak. Tavaly is három új munkatárs került az intézménybe. Ráadásul csak egynek van szakképzettsége. A városi tanács művelődésügyi osztályának értékelése szerint az intézmény ennek ellenére teljesítette feladatainak túlnyomó többségét. önmagában is figyelmet érdemlő tény például, hogy huszonhét közművelődési csoport, klub, szakikor, tanfolyam működik itt rendszeresen és eredményesen. Vannak köztük újak is, mint például a nyugdíjasok klubja, a sci-fi klub, a gyermek-néptánccsoport. A régebbiek közül a szlovák nemzetiségi népdalkor azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kiváló minősítést kapott, a városi szimfonikus zenekar pedig azzal, hogy működésének huszonötödik évfordulója alkalmából a Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült. Az utóbbi időben sikerrel szervezik az idegen nyelvi tanfolyamokat, a balettoktatást, az ismeretterjesztő előadásokat, előadássorozatokat. □ □ □ A városi-járási könyvtár munkájára a nyíltság jellemző. Nemcsak könyveket kölcsönöznek ott, hanem tanfolyamokat, gyermekfoglalkozásokat is tartanak. A közelmúltban korszerűsítette a könyvtár az olvasói szolgáltatást. Külön kölcsönző és tájékoztatóolvasó „övezetet” alakítottak ki. Bevezették a 'könyvtárbemutató foglalkozásokat az iskolai tanulócsoportok számára. Újabban a könyvtár úgynevezett ellátó központja nyújt értékes segítséget az oktatási intézmények könyvárainak. Ezek, és más jó kezdeményezések eredményeként nőtt az olvasók száma. A könyvtár egyik klubhelyiségében jcapott helyet az állandó jellegű helytörténeti kiállítás, amelyet hosszú és alapos gyűjtőmunka eredményeként nyitottak meg néhány hónappal ezelőtt. Kiskőrös kulturális életéhez szervesen hozzátartozik a nemzetiségi hagyomány ápolása, amelynek különböző formái alakultak ki. Szép hagyomány, hogy minden évben szlovák nemzetiségi napot rendeznek. A Hazafias Népfront városi bizottsága több más szervvel közösen pályázatot írt ki helytörténeti tanulmányok írására. Állandóan gazdagítják az 1977-ben megnyitott szlovák tájház anyagát is. A tárgyi emlékeken kívül gyűjtik a szellemi hagyatékot: népszokásokat, szólásokat, közmondásokat, hiedelmeket és babonákat, népi építészeti dokumentumokat stb. □ □ □ A közművelődési intézmények jó kapcsolatokat alakítottak ki a társadalmi és tömegszervezetekkel, üzemekkel, iskolákkal. Segítik az általános iskolai bábszakkör, színjátszó csoport, táncegyüttes, énekkar munkáját, a középiskola ifjúsági klubjait. A város üzemei anyagilag is támogatják a közművelődés ügyét, s ez általában valamely közösség patronálá- sában nyilvánul meg. Ezt a lehetőséget a jövőben még jobban kihasználják. Rövidesen befejeződik a város helytörténeti bibliográfiai anyagának a gyűjtése, amelyet később szeretnének valamilyen formában kiadni. Ugyancsak mostani feladat a Bartók-zongoraverseny előkészítése, amelyet áprilisban rendez Kiskőrös. A város közművelődési intézményei komolyan munkálkodnak a tartalmi munka fejlesztésén, egyebek között a szabadidős programok bővítésén, a gyermekfoglalkozások igényesebb szervezésén. □ □ □ E rövid kép — ha vázlatosan is — talán tükrözi a kiskőrösiek közművelődési törekvéseit. Nincsenek könnyű helyzetben. A városiasodás hosszú folyamat, s ezen belül a városias közművelődés kialakítása is az! Hiba lenne, ha bárki is túlzott követelményeket állítana legfiatalabb városunk elé. Közművelődési szakemberei több tekintetben tettek annyit mostanában, mint hasonló nagyságú patinás városaink hosszabb idő alatt. Rapi Miklós Kondor Béla ötvenéves lenne Közel egy évtizede halott már, pedig csak 1981. február 17-én lenne ötvenéves Kondor Béla, akinek neve már korszakot jelöl a modern magyar képzőművészetben. 1956-ban fejezte be főiskolai tanulmányait, diplomamunkája, a Dózsa paraszt- felkelésről karcolt rézkarcsorozata már vihart fakasztott, indítója a modern magyar grafika új fellendülésének. Mint grafikus, csakhamar iskolát is teremtett és számos díjat nyert külföldi és hazai grafikai biennálékon. De hiba lenne csupán, vagy elsősorban grafikust látni benne — a kor legkiválóbb festői és költői közé is tartozott. Univerzális, zseniális tehetség volt, oly sokrétű, összetett egyéniség, amely ugyancsak ritka »korunkban. összetett, bonyolultan sokrétű volt művészete is, nem is lehet a közkeletű stílusirányzatok, stíluskategóriák szerint osztályozni. Művészetének egyformán rokona és szellemi előfeltétele a középkori freskók transzcendens világa, monumentalitása, az ikonok misztikus csöndje, Hieronymus Bo^ch apokaliptikus víziója, Grünewald expresszív színvilága, Dürer és Rembrandt rézkarcainak rajzi szabatossága. Picasso grafikáinak kifejezőereje vagy Dante, Blake, Rimbaud és Apollinaire költészete. Mindent magába szívott és szuverén, egyéni stílussá formált. A nagy múltból merített, mégis ízig-vérig modern művész volt, avantgarde, annak ellenére, hogy nem tartozott a -kortárs avantgarde irányok képviselői közé sem. Művei jelentésköre rendkívül gazdag, sokrétű szimbólumok, asszociációs utalások fogalmazódnak meg kompozícióiban. Már főiskolai tanulmányrajzai remekművek, úgyszólván kész művész indulásakor is. Másfél évtized alatt gazdag életművet teremtett, amelyben nehéz fejlődésről beszélni, inkább bizonyos problémacsoportok váltakoznak benne. Így például művészetében tipológiailag elkülöníthetők az ikonszerűen zárt kompozíciójú, konstruktív szellemű, szigorú forma- adású művek és a már-már kusza vonalvezetésű, a formai zártságot szüntelenül széttörő, romantikus "ihletésű képek és grafikák. Épp e kettősségben rejlik Kondor művészetének belső feszültsége. E kettősség azonban nemcsak formai jellegű, hanem Kondor művészete eszmevilágának, művei tartalmának is a sajátja. A formakérdések ugyanis művészetében mindig tartalmi kérdések vetületében jelentkeztek. Kondor nagy próbálkozása, úgyszólván „modellálási kísérlete” volt, hogy mindent magába szívjon, valamiféle médiummá váljon, amelybe a kor egész valósága visszatükröződik. Az emberi egzisztencia léthelyzeteit élte át képzeleti világában, csakúgy, mint való éleiben. Maga teremtette mitológiájában szüntelenül küzd egymás ellen az angyali és az ördögi, a jó és a gonosz. Életművének mottója lehetne nagy szellemi rokonának, a vizionárius költőnek, William Blake-nek néhány sora: „Rendszert kell alkotnom, különben más rendszere igáz le, nem okoskodni és hasonlítgatni fogok — az én dolgom a teremtés”. N. L. I Kondor Béla portréja 1970-ből. • Velencei sláger biennálé. A magyar film és a magyar valóság A borbélynál, a A TÉVÉBEN IGEN, A MOZIBAN NEM buszon, tanári szobákban, presszókban mostanában többször dicsértek magyar filmeket. A beszélgetők lelkesen idézték a Jutalomutazás, a Harcmodor, a Békeidőben, a Vasárnapi szülők érdekes jeleneteit, kicserélték véleményüket a történetekben ütköztetett nézetekről, állást foglaltak. Csak a tetszés fokában volt eltérés ! A mozikban negyed-, ritkán harmadházak előtt pergették ezeket az izgalmas, valóságfeltáró alkotásokat. Még a Vasárnapi szülők ösztönözte leginkább a jegyvásárlásra az embereket: 32,5 százalékos kihasználtsággal játszották. A tévében talán legnagyobb sikerű Harcmodor vetítésekor öt szék közül négy üresen szomorkodott. Külföldi fesztiválsikerekkel szinte egyszerre értesült a közvélemény a filmkritikusok elmarasztaló döntéséről: a tavalyi termésben nem talált nagydíjra érdemes művet Újból és újból azzal kezdjük a gubancos ellentmondások feloldását, hogy mit ér a film, ha magyar. Többet mint a közvélemény általában hiszi. Valamivel többet Más képet kapunk, ha a szakemberek megnyilatkozásait, a feszti válsikereket mérlegeljük, mást, ha a moszkvai, párizsi, szófiai, müncheni, tokiói, belgrádi és más nagyvárosok moziműsorát vizsgálgatjuk. Ebből — és sok rftindenből — nyilvánvaló: csak akkor juthatunk el használható, érvényes megállapításokhoz, ha tudomásul vesszük, hogy a világ nagy részében szétválasztódott a filmművészet és a mozi. A csak áruvá züllött filmcsinálmány mesterei bámulatosan értenek a kényelmeshez, a megszokotthoz, a tetszetőshöz vonzódó tömegigények kielégítéséhez, a kifogástalanul kivitelezett bóvli feltupfro- zásához. Mennyire előrelátóan aggodalmaskodott a kecskeméti munkáslap cikkírója 1913-ban: „Mi felhívjuk a munkásság figyelmét, hogy ne vegye komolyan azt a moziirodalmat, amely tőrrel, revolverrel, vitriollal és vízbeug- rással tudja csak megoldani az élet nagy kérdéseit.” A tévével versengve iszonyatos mennyiségű rossz és gonosz krimivel, ostobasággal, idétlenséggel rontják, butítják világszerte az' embereket. Nemeskürty Istvánnal értek egyet: „Arról kell mozgóképeket készíteni, ami az embereket érdekli, foglalkoztatja. Az embereket, tehát nemcsak a közönséget, hanem mindenkit.” A jó értelemben vett mozis kívánalmakat érdekes, sodróan izgalmas, fordulatos — teljesítő valóságábrázoló filmek előbb-utóbb behozzák a közönséget. A már említett sajátos követelményekhez igazodva elsősorban olyan alkotások számíthatnak sikerre, amelyeknél a nézők azonosulhatnak valakivel, valakikkel, szurkolhatnak egy ügyért, az igazságért lelkesedhetnek, forradalmi céljainkkal szembesülnek, amelyben igazi küzdelem viharzik, mint a Jutalomutazás, a Harcmodor, a Békeidőben, a Vasárnapi szülők, vagy a néhány éve bemutatott Angi Vera, Ven az ördög a feleségét című művekben. rázolt nagyszerű egyéniségek világképét, a rólunk formált látleletet. Ezrek, tízezrek szegődtek a valamit akaró emberek szövetségesévé. Tíz- és százezrek szeme nyüott az igazi magyar valóságra Határainkon kívül a realitások felé fordult valamelyest a befogadói közvélemény. Kelendőbbek a közönségigényekre érzékenyen reagáló piacokon, könnyebb az áttörés. AMI MELLETT ELMEGYÜNK Utazás a múltba Az efféle silány koszton tartottak természetesen nehezen szánják rá' magukat tartalmasabb táplálékra, elutasítják, mielőtt megízlelték volna a mást. Ki bánja, ha az ilyen mozik mezőnyéből hiányzanak filmjeink? Kalmárszellemű művekkel hiába is versenyeznénk. Kis stúdiónk, csekélyke pénzünk, szűkösebb lehetőségeink, nemesebb céljaink miatt eleve esélytelenek vagyunk. A szerény hazai gázsikkal is csak 12—16 filmre jut forint. Honnan vennénk a nemzetközi, a világméretű reklámhadjárathoz az anyagiakat. Enélkül pedig nem megy. (Napjainkban Mészáros Márta a nyugaton legtöbbet játszott magyar rendező. Az Örökség aligha csábított volna csak Párizsban az első hat héten seáz- ezer embert a mozikba, ha nem a befolyásos Gaumont cég társul gyártásához.) Miben reménykedhetünk? Mit tegyünk, mit tehetünk tehát? Nem véletlen, hogy közülük a játékfilmes daramaturgiát vállaló, az egyszerűség kedvéért mondjuk így: a hagyományos szórakoztató rendeltetést is vállaló két utóbbi jó néhány országban .a kritikusok és a közönség figyelmét egyaránt felkeltette. Húsznál több országban vetítették tavaly mindkét — kiltnondjam? — majdnem remekrűüvet. Idehaza is boldogan élvezték — akiket nem riasztott el a magyar filmekről felelőtlenül kialakított ellenszenv, a nemzeti kultúránkat sértően lekezelő körúti-kabarék gusztustalan viccelődése — a magával ragadó történeteket. Elfogadták, magukévá tették a filmekben ábBár a filmgyártás, sohasem szűkülhet országhatárok közé, művelődéspolitikánk a hazai forgalmazást tekinti legfontosabbnak. A magyar közönség érdeklődését az alkotó művészek is többre tartják, tartanák látványos külhoni diadaloknál. (Azokra gondolok, akik olyan felelősséggel, közéleti elkötelezettséggel, és tehetséggel dolgoznak, mint nagy költőink, muzsikusaink.) Sok minden közös sorsukban is, mivel itt az volt a szokás, hogy lemetszik a legmagasabbra nyújtózó — legmesz- szebbre láttató — fák koronáját. Csúfolták Petőfit és Adyt, kigúnyolták Bartókot, „kikérték maguknak” Rippl-Rónai „zagyvasá- gait”, „kotkodályoltak”, miért lett volna kivétel például az a Jancsó Miklós, akinek Szegénylegényekét világszerte a filmművészet klasszikus értékei közé sorolják. A szemléleti göcsörtökön kívül a forgalmazás buktatói is rongálják a készítők és a befogadók közötti utat. A hazai közművelődési hálózat is többet tehetne a magyar filmművészet java alkotásainak méltóbb visszhangjáért. (Mi tagadás, mi is említés nélkül hagytunk több fontos, szép új magyar filmet.) A most zárult budapesti filmszemle tanulságai azt a reményt táplálják, hogy az új évtizedben többen állapítják meg már a mozik nézőterén; a magyar filmművészet érdemes a nemzetközi megbecsülésre, valóságfeltáró szenvedélye mind nagyobb művészi megjelenítő erővel párosul. Heltai Nándor A közelmúltban kezdték meg Kecskeméten a Lugossy István és a Végh Mihály utca sarkán álló ház bontását. így jobban érvényesül az ódon hangulatú kerámia- stúdió épülete, és a bontás helyén kézenfekvő lehetőség adódik a szabadtéri kerámia-kiállítóhely kialakítására. De van itt valaimi más is. Ma már kevesen tudják, hogy ezen a helyen állt Kecskemét legrégibb kőépülete, a Kisboldogasz- szony tiszteletére emelt Homoki kápolna, s a város legrégibb középkori temetője. Most, a bontási munkák során, ha elég mélyre tudnánk a föld alá hatolni, eljuthatnánk a múlt mélységeibe is, és a hajdani Kecskemét értékes leleteit tárhatnánk fel. Lássuk csak röviden, mit tudunk erről az ősi helyről Hornyik János — a város jeles történetírója — nyomán. A Homoki kápolna sok százados múltja a mondák világában él. A szájhagyomány egyik változata szerint az ókori Partiszkum város ókeresztény temploma állt ezen a helyen, amely a barbár századokban elpusztult és a homok alá került. A romokra ezután már a keresztény magyar korban Véletlenül bukkantak rá, és megújították a Homoki kápolna néven ismert templomot. Ennek nem mond ellent, de mégis önálló változatnak tekinthető az a hagyomány, amely szerint a kápolna fogadalmi épület volt. A történet szerint I, István királyunk hadaival Kecskeméten szállt meg, a — mai Marx tér helyén a múlt század elején lecsapolt — Dellő-mocsár tömérdek szúnyogja elviselhetetlenül gyötörte a nagy "királyt és seregét. Buzgón fohászkodtak a rovarhad okozta kínok csökkentéséért. István király fogadalmat is tett. Amikor elmúlt a szúnyogok inváziója, építették, illetve megújították a kápolnát. A szájhagyománytól függetlenül kétségtelennek látszik; hogy korai Árpád-kori épületről van szó, amely jóval megelőzte a XIII—XIV. században emelt volt Ferences templomot. Az is biztos, hogy a Homoki kápolna völgykatlanban állt, dombok vették körül — például a Zimay— Losonczy utcai emelkedő —j amelyek keletkezesében szerepe volt szélhordta homoknak, meg annak is, hogy á földből, vályogból épült kecskeméti házakat évszázadonként újjáépítették, s a régi ház anyagának jó része a talajfelszínt magasította. A kápolna telkét, illetőleg a temetőt kőkerítés védte, nem utolsósorban a futóhomok ellen. A környező utcák — a régi Gyümölcs, Homok, Kápolna és Páva utca — házai mind magasabban álltak. A temetőt 1778-ban bezárták, s a kápolna az 1794. évi nagy tűzvész idején leégett* többé már nem állították helyre. Köveit ezután, mint általában a romos épületekét, széthordták. A volt Homoki kápolna telkét 1816-ban eladták Barak Mihálynak. aki 1820 körül építette a most lebontott épületet. A telek egyébként olyan nagy volt, hogy — temetői múltjával ellentétesen — a két világháború között kert- mozi működött itt. F. F.
