Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-10 / 8. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1981. január 10. VÁLTOZÓ FALU, VÁLTOZÓ ÉRTELMISÉG MW Jó időben négy megyéből látható a solti adó karcsú tornya. Százezrek tudják, hogy valahol a Duna és a Tisza között működik a műsorszóró állomás. A tájékozottabbak arra is emlékeznek, hogy azért itt építették föl, mert nagyjából az ország közepén húzódik a Duna menti lapály. Vajon mennyire ismerik a helybéliek, a hatalmas postai üzem dolgozói megbarátkoztak-e a falusiakkal? Ennek kiderítéséért utaztam a Vécsey Károly Művelődési Otthonban rendezett fotó- kiállításuk megtekintésére. Már a bemutatkozás, a képes informálás szándéka' azt mutatja — gondoltam —, hogy Igénylik a kapcsolatot, az aktív jelenlétet. A meghívói) szereplő művelődési intézmények készséges közreműködése pedig azt jelzi nyilvánvalóan, hogy a kulturális szervek az eddiginél szervezettebben szeretnék kamatoztatni az adóállomáson felhalmozott szellemi és technikai energiával adott lehetőségeket. Jóval a megnyitó előtt érkeztem az Aranykulcs téri művelődési házba. Bekukkantottam a mint mindig, most is tiszta, ám elszomorítóan szegényes nagyterembe. Az egyik sarokba pakolták a szedett-vedett bútorokat, hogy elférjenek a nagy méretű fényképeket és magyarázó szövegeket tartalmazó tablók. Még csak néhány fiatal nézelődött; előbb őket figyeltem, hogy milyen érdeklődéssel nézik a technikailag jól kivitelezett, az üzemről jól eligazító, a hatalmas műszaki teljesítményeket szemléletesen érzékeltető fotókat. Megimegálltak az írásos útmutatók előtt, de aligha olvasták végig a helyenként túlságosan szakszerű útmutatókat. Vakarták a fejüket; mi is az fa- ding-határ, amely „az állomás felavatása óta túlnyomórészt az országhatáron kívülre került.” A mellékelt ábrából következtethettek arra, hogy a biztonságos vétel körzetét jelenti: ezenkívül fordulhatnak elő átmeneti hangerőingadozások. , Egyikük. néhán* adatot fölírt noteszébe, „Kormányközi megállapodás; -1973 március — Alapkőletétel: 1974. szeptember 5. — A toronyszerelés kezdete: 1976. március 2őr — Első sugárzás 2000 kW-tal: 1976. november 5. Avatás: 1977. február 16.” Huber István állomásvezető szép fotói révén bekukkanthattunk az adóépületbe, láttuk az 1700 négyzetméter alapterületű energiatelep mindentudó műszereit, a mikrotorony modern felszerelését. Legszívesebben azonnal autóba vágná magát az ember, és végigjárná a csaknem egy négyzetkilométernyi telepet. Persze, persze csak előzetes bejelentéssel, vezetővel nézhetnek szét idegenek a mai áron hozzávetőlegesen 900 millió forint értékű nagyüzemben. A szomszédos szobában leka- bátoló, kis eszmecserére ott ragadó helyi vezetőktől értesültem arról, hogy a rádiósok szívesen látnak vendéget telepükön. Jó néhány szocialista brigád' távozott lelkesülten a világ egyik legnagyobb középhullámú adóállomásról, amely bairáti népek összefogásának is kifejező bizonyítéka. A kellemes klubban jóízűen beszélgetnek a megnyitóra váró helyi vezetők. Kerti Istvánná, a nagyközségi könyvtár vezetője, a megyei pártbizottság tagja szinte itthon van. Egy épületben működik a könyvtár és a művelődési otthon. A jelek szerint jól összedolgoznak Nyúl Margit igazgatóval, ami örvendetes, hiszen kevesen tevékenykednek a közművelődésben. A könyvtáros sok rádióst ismer névről. — Be-bejárnak hozzánk, főként a politikai képzésliez szükséges művekért. Egyikük-másikuk esti, levelező iskolába jár, számíthatnak ránk. Mosolyogva egészíti ki mondandóját. — Amióta itt vannak Huberék, nem kell magyarázkodnom, hogy merre van Solt, ha a vonaton, a buszon kérdezik. Tudjuk, bólinm • „Ellenőrzés”. Az állomásvczető és egyik munkatársa. tanak: ahová a rádióadót telepítették. Fazekas Béla, az egyik solti általános iskola igazgatója is megfordult már a gondosan őrzött épületegyüttesben. Több őrsüknek tettek szívességet az állomás dolgozói. Hiába próbáltam Prohászka János nagyközségi tanácselnök véleményével kiegészíteni az üzem US' • Hatalmas energiák kapcsolhatók egyetlen kézmozdulattal az adóra. ■ ' ’; s és a falu kapcsolatairól bontakozó képet. Mindig beszélgetett, tárgyalt valakivel, ahányszor rápillantottam, Pék Istvánná, az áfész főkönyvelője példákkal bizonygatja, hogy az ott dolgozók létszámánál nagyobb mértékben szerepelnek Solt közéletében a rádiósok. A köréje gyűlt kis társaságban távlati üzletfejlesztési tervekről is szó esik: két fiatal üzemmérnök is figyeli az eszme- futtatást. Már ők is soltiak. Szabados Lajosné, az egyik termelőszövetkezet főkönyvelője meglepően fiatal, meglepően tájékozott. Csodálható. Péknéhez hasonlóan fontos tisztséget tölt be helyi irányító testületben. Másutt dolgoznak, de egyetértenek abban, hogy a nagyközség jól járt az adóállomással. Új emberek — hangoztatták — mindig élénkítik a közéletet, de szerencséjükre fiatal, aktív, politikailag képzett emberek jöttek, akikre solí tekintet- ■ ben számíthatnak. A hároméves politikai főiskolán nem régen végzett Fehér György, a nagyközségi pártbizottság titkára szerint a helyi értelmiség sajátos rétegét alkotják az idetelepült műszakiak. Kevesen vannak, sokat tesznek. Sorolja, hogy mennyi társadalmi munkát végeztek, de gyorsan - hozzáteszi, hogy ennél is fontosabb a közgondolkozásra gyakorolt hatásúit. Ennyit tudtam meg a Kossuth- adó. Solt fotókiállításon, amelyet Csuka László üzemmérnök mutatott be a kezdésre összegyűlt szép számú közönségnek. A Megyei Művelődési Központ illetékese örömmel vette tudomásul a sikert. Helyeselte többek javaslatát: némi kiegészítéssel, csinosítással, a fogalmazási hibák kijavításával kitűnő vándorkiállítás lehetne a Vécsey Károly Művelődési Otthonban látható ösz- szeállítás. A rádiósok már ismerik a megyét, ismerjék meg őket telephelyükön kívül is. Heltai Nándor Fotókiállítás solti módra AZ ÉLVE HERVADÓ NÖVÉNY TITKAI Háromszorosára növelhető a fehérjetartalom Annyi felfedezésről, szabadalomról hallani, hogy világ-1 rajöttük a véletlen műve. Pedig minden esetben, sok-sok I év áldozatos munkája van mögöttük. Tulajdonképpen vé-1 letlennek tulajdoníthatja Pálfi Gábor, a biológiai tudomá- ] nyok doktora, a Szegedi József Attila Tudományegyetem I Növényélettani tanszékének tanára is, amikor munkatár-1 saival felfedezte az aminosav ben. Maga a biológiai folyamat egyszerű. A levágott zöld növényi részéket szórt fényiben, két-három nap alatt nedvességének egy részétől megfosztják, biodéhidratál- ják, azaz élve hervasztják. Remekül alkalmazható az eljárás a lucerna betakarításakor is. A rendre vágott takarmánynövényt akár használt polietilén fóliával két-három napig letakarJelentősen emelkedik A biokémiai reakciók során az aminosavak többszörösükre dugulnak a levelekben. Azok az aminosavak, amelyek a fehérjéknek alapkövei. Ezeket a zömmel nélkülözhetetlen eszenciális aminosavakat a szervezet nem képes létrehozni, holott fehérjék kialakításához szüksége van rá. A szegedi kutatók feltételezésük bizonyítására kelkáposztában, lucernában és spenótban vizsgálták az összamánosav-tartalmat. Az eredmények regisztrálásakor számukra is meglepő adatokat kaptak. A természetes állapotban levő spenót arrúno- sav-tartalma például 1,71 százalék volt Ugyanennek a tételnek dúsulását • a növényi levelek- I ják, hogy á növényi sejtek a ned- I vességet lassan, fokozatosan ve-1 szítsék el. A fólia annyi fényt enged át, I amennyi a biokémiai reakcióhoz szükséges. E kezelés után a lucernát már hagyományos módon száríthatják úgy, hogy annak megnövekedett beltartalmi értéke nem változik. az aminosav biodéhidratált (élve hervasztottl változata 7,52 százalékot mutatott. Közel hasonló volt a dúsulás mértéke a kelkáposztában is. A tőről levágott káposztában csak 1,95 százalék aminosavat találtak a kutatók, míg élve hervasztás után mindez 10,8 százalékra emelkedett. A legszembetűnőbb változást a lucernánál észlelték. A takarmánynövényben az összamino- sav-tartalom az élve hervasztási és szárítási módszer hatására | 1,68 százalékról 11,1 százalékra emelkedett Ennek az ugrásszerű növekedésnek az állatok takarmányozásánál lehet hatalmas jelentősége. A prolin mint energiatároló A későbbi kísérletek alatt újabb felfedezésre jutottak a kutatók. Megtalálták, hogy miért a prolin nevű aminosavban dúsul fel a növény leginkább — ha élve hervasztják. Ez a szerves ve- gyület ugyanis az egyre csökkenő víztartalom mellett is jól oldódik, így tehát nem fenyegeti az a veszély, hogy fokozatos vízvesztéskor kicsapódik. A vízhiány megszűnésekor viszont a prolin más, értékes ami- nósavvá alakul át. Ezt a rejtett energiát a sejtek mindjárt: fel" használhatják, a meginduló növekedési folyamatokban. Másfelől a prolin nemcsak energiát tárol, hanem a többi ammosav- val együtt a növekedéshez nélkülözhetetlen szén- és nitrögén- forrás is. A takarmányhasznosulás mellett jelentős gazdasági kihatása lehet a módszer bevezetésének. Köztudott ugyanis, hogy az állati fehérjék előállítása manapság rendkívül költséges, és emellett a fehérjedús koncentrátumok egy része csak importból, elsősorban tőkés piacokról szerezhető be. Nincs jelentős költségtöbblet Az állatokkal etetett fehérjék 60—70 százaléka a vizsgálatok szerint elvész, és csak a fennmaradó rész — különböző átalakulások után — épül be a szervezetbe. Ezzel szemben viszont az aminosavak 80—90 százaléka hasznosul. A cukrok lebontásánál keletkező energia szükséges ahhoz, hogy az aminosavak felépülhessenek. A cukormolekulák adják az aminosavat felépítő szénlánco- kat. Ebben az esetben csak nitrogénforrásra van szükség, amelyet a növényi részek a talajból felszívott ásványi anyagból nyerhetnek. Körülbelül ennyi az aminosavak létrejöttének rövid leírása. A kutatók vallják és hiszik, hogy a biodehidratációs eljárás bevezetése a lucernaliszt előállításánál nem jár jelentős költségtöbblettel. Ugyanakkor viszont az előállított termék beltartalmi értéke 4—5-szörösére növekedik. A tudomány már megtette a dolgát Felfedezett egy eljárást, amelyet a mezőgazdaság fehérjeenergia-ínség es világunkban — hasznosítani tud. Most a vállalkozó kedvű szakembereken a sor. Szabó Pál Miklós x,;«x*x*:*x*:'x*:*:v*:*:*x»:*í*:*:':* (32.; — Vastag fálai vhnnak a bácsi várnak, külön megerősített bástyái, a vártorony meg úgy, rna- gaslik a sík táj fölé, hogy' azt ugyan be nem veszi senki. Olvastam én, hogy egy püspök, Vá- rady Péter, nagyon megerősítette. Van ott egy kis patak, még azt is mélyítette, hogy a várárokban több víz legyen, nehogy az ellenség átmászhasson rajta. Körötte sík a vidék, sima mint a tenyerem. Ha közeledik az ellenség, a védők már messziről észreveszik. Nincs egy domb se, ami mögé elbújhatna. A védők minden mozdulatát1 szemmel tarthatják, nem élheti őket meglépetés ... — Akkor éppen jó lesz: Minket jó előre észrevesznek, s mire odaérünk, addigra elvonulhatnak! — mondja Tokaji. MosJ, hogy strá- zsamesterré léptették elő, még di- csekvőbb. A szőke, kék szemű tiszt ezen is csak derül, mintha nem tudna haragudni, de Szegedi nem állhatja meg gúnyolódás nélkül: — Hát, ha téged meglátnak, biztos elszaladnak! — Nem, majd a szegediek hősiességétől! — nevet gúnyosan Tokaji. Szegedi Kis István sem marad adós. Mintha ezen a vidéken már otthon érezné magát. Dagad a melle, mikor mondja: — Nagyobb hazafiak a szegedi magyarok, mint ti ott fönt! Határozott, kemény, a hangja, büszkén néz körül, elégedett a saját válaszával. Mintha elismerést várna. De Tokaji tovább gúnyolódik : — Csak éppen a császárt támogatjátok. Ott harcoltak a halasi csatában is decemberben az ellenség oldalán! Szegediben forr a düh, alig állja meg, hogy neki ne ugorjon a strázsamestemek. Érzi magán a katonák tekintetét, kíváncsian várják, megtorolja-e vajon Tokaji sértegetését, vagy meghunyászkodik. Jobbjával fenyegetően a kardjához kap, bal keze marokba szorul a dühtől. A körülöttük állók egy pillanatra viszafojtják a lélegzetüket. Érzik, hogy ez a szópárbaj igazi veszekedéssé mérgesedhet. Tokaji meghökken, arcáról eltűnik a kaján mosoly, talán bánja már, hogy sértegette a szegedieket. De amit kimondott, azt visszasztvni. nem lehet. Hogy ő megijedjen, és gyávának nézzék a katonái — azt nem teheti'! , Feszül a húr, de nem pattan el. A díszes egyenruihájú vitéz szól közbe, ahogy az előbb is: — Majd a vár alatt — mondja —, ott döntsék el, a rohamban, ki a nagyobb vitéz! Lazán megcsörrennek az eleresztett kardok, s Szegedi nagyot bólint rá, aztán hátat fordít neki. De ez csak magának akarja az utolsó szót. Most már nem gúnyosan, inkább tréfálkozva szól utána: — Ha sokáig élek, talán jót is, mi? Diadalittasan körülnéz. Rákacsint az öreg Baloghra, de az csak lehajtja fejét. Unja már a strá- zsamester hencegését, ám nem mer ellentmondani neki. Üjabb aggodalma, hogy hiába harcol, a jobbágysorstól Bácskában sem menekülhet, nem hagyja nyugton. — Majd meglátnám — lobban megint haragra a szegedi —, hogyan vitézkednél te, ha nyakadon ülnének a németek meg a labancok. Menjünk Szeged alá — csap a lándzsája markolatára —, majd elválik akikor... Jön a fiatal hadnagy, határozott, kemény léptekkel közeledik, mintha parancsot hozna. Elhallgatnak. Csak' a szegedi morogja fogai között, visszafojtott elégedetlenséggel: — Mindig csak lejönnek portyára, fölverik a bosszúvágyat, aztán itthagynak bennünket védtelenül, prédára... S még ők hencegnek ... Balogh Jánost szíven találták ezek a szavak. 0 sem tudta eddig magának megmagyarázni, '■ hogy ha már ilyen nyomorúságos helyzetbe jutott az ország, miért nem szabadítják föl a déli vidékeket. Az öregek is azt mesélték, hogy ott vannak az ország legjobban termő földjei... Dédelgette féltett ábrándjait. — Nyergelj! — jött az utasítás, s röpködött sok rövid füttyszó. — No, isten segíts! — nézett föl Balogh az égre. Megindultak poroszkálva, a száraz homok felporzott utánuk. Tudakozódtak, de senki, még Tokaji sem tudta megmondani, hova mennek. Csak mentek sorban, fegyelmezetten ültek a lovaikon, haladt előre a nagy tábor, tartotta az irányt, ahogy a parancs kiszabta. Egy utat tapostak, de türelmetlenkedő álmaik, vágyaik, terveik annyifelé vitték volna őket, »hányán csak voltak. Amíg a nagy cél felé meneteltek, képzeletben, akár Balogh János, a többiek is a maguk dédelgetett kis álmát látták valóra válni. A tikkasztó hőségben ez tartotta bennük a lelket. — Te mit szólsz ehhez? — kérdezte Balogh János Bácsme- gyeitől a jövevényre célozva. — Csakugyan őt kell szolgálnunk? De a fiatalabb cimbora nem válaszolt mindjárt. Azt hallgatta inkább, amit . Tokaji egy másik katonának mondott: — Jó lesz. elsők között a várhoz érni. A menekültek mind ott rejtették el temérdek kincsüket. Bizonyára így van — gondolja —, hiszen mindenki valami roppant gazdagságról mesélt, közben itt nincs más, csak pusztaság lés nyomor. Űgylehet, a várban vannak elrejtve a kincsek. Nem is hallotta talán Balogh János kérdését, s az csak magában töprengett tovább, nem esik-e csöbörből vödörbe, a nagy áldozat árán nem az ígért szabadságot nyeri el, csak a régi földesúr helyett egy újat kell szolgálnia. II. Bajánál nyoma sincs az ellenségnek. Látszott, nemrég szedte fel a sátorfáját. — Megállás nélkül tovább! — parancsolta Rákóczi. — Lehet, hogy találnak itt valamit — mondja a vicekapitány. — Csak megbomlana a rend! — inti le a fejedelem. — Örömét leli a zsákmányban a katona — jegyzi meg a vicekapitány újra, közben a város tornyait kémleli. — Fontosabb, hogy megőrizzük a fegyelmet! — hangzik a határozott válasz. — Nincs mitől félnünk! — Szigorúan betartjuk az elsődleges megállapodásokat. — Az előőrsök jelentették, hogy ellenségnek a környéken nyoma sincs! — próbálkozik még egyszer a vicekapitány. — Jobb elővigyázatosnak lenni mondja most a fejedelem helyett erélyesen Vay Ádám. Egy újabb körülmény is aggasztotta Rákóczit. Fegyveres ellenség ugyan nem mutatkozott hadainak útjában, annál több gondot okozott a kiszámíthatatlanul és alattomosan fel-felbukkanó megannyi átjár- hatatlan mocsár. Az elvadult pusztán nem volt kitaposott út. Ameddig lehetett, a Duna folyását követték, mikor azonban Baja után egyre gyakrabban útjukat állták a mocsarak, nem,maradt számukra más. mint elhagyni a folyót, s beljebb kanyarodva, magasabb átjárókat keresni. Az előőrsök szanaszéjjel szaladgáltak, hogy jelentsék, merre haladhatnak legkönnyebben a hadak. De bárhogy igyekeztek, mégis sok időt veszítettek a járhatatlan utak miatt. Mocsár. Ingovány. Ez nemcsak azért volt nagy baj, mert megnehezítette a hadak mozgását. A rekkenő hőségben megbüdösödött a víz, kipárolgása állandó veszélyt jelentett. A fárasztó menetélés és rendszertelen , étkezés is legyengítette a katonákat. Miután elhagyták a Dunát, napokig nem volt ivóvizük. A tikkasztó hőségben ezt nehezen viselték el. Báthmonostor romjainál megpihentek. Rákóczi elhatározta, hogy tábort veret. A vidék most puszta és népte- len. A leégett kolostor romjai között rögtönöztek maguknak szállást a nemrég idekerült bos- nyák szerzetesek. Berendezték lakásukat, s írtak a püspökségre: az elpusztult szerzetesházak felújításékor ne feledkezzenek meg erről sem. (Folytatjuk.)
