Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-01 / 1. szám

1981. Január 1. • PETŐFI NÉPE • S

PETŐFI SÁNDOR:

Jövendölés

„Mondád, anyám, hogy álmainkat Éj fente festi égi kéz;

Az álom ablak, melyen által Lelkünk szeme jövőbe néz.

Anyám, álmodtam én is egyet, Nem fejtenéd meg, mit jelent? Szárnyaim növének, s átröpültem A levegőt, a végtelent.*’

,Fiacskám, lelkem drága napja, Napomnak fénye! örvendezz; Hosszúra nyújtja élted isten, Álmodnak boldog titka ez.’ i—

És nőtt a gyermek, lángra lobbant Meleg keblén az ifjúkor,

S a dal malasztos enyh a szívnek, Midőn hullámzó vére forr.

Lantot ragadt az ifjú karja, Lantjának adta érzetét,

S dalszárnyon a lángérzemények Madárként szálltak szerteszét.

Égig röpült a bűvös ének,

Lehozta a hír csillagát,

És a költőnek, sugarából Font homlokára koronát.

De méreg a dal édes méze;

S mit a költő a lantnak'ad, Szívének mindenik virága,

Éltéből egy-egy drága nap.

Pokollá lett az érzelemláng,

És ő a lángban martalék;

A földön őt az életfának Csak egy kis ága tartja még.

(Tóth Sándor (elvétele)

Ott fekszik ő halálos ágyon,

Sok szenvedésnek gyermeke,

S hallá, mit a szülő bús ajka Kínjának hangján rebege:

,Halál ne vidd el őt karomból,

Ne vidd korán el a fiút;

Soká ígérte őt éltetni

Az ég ... vagy álmunk is hazud? ...’

„Anyám az álmok nem hazudnak; Takarjon bár a szemfödél:

Dicső neve költő-fiadnak,

Anyám, soká, örökkön él.”

Kecskemét, 1843. március S-e előtt.

Portréközeiben Gömöri Gergely, a megyei pártbizottság tagja

• Sima napok? Az alapszervezeti vezetőség vitájára állítja össze Selymes József és Gömöri Gergely az 1981-es munkaterv vázlatát.

Hiszem és tudom, hiszen már próbáltam: pártbizottsági tagnak lenni nagy felelősség. Kíváncsi voltam, hogy az is tudja ezt, aki nálam jóval fiatalabb, és természetes közegében, a szülőfalujában dolgozik?

Gömöri Gergelyt alig egy éve választotta az ország legnagyobb megyéjének pártértekezlete a vezető politikai testület" tagjai közé. Ennyi idő után azt tapasztaltam, hogy a huszonhat éves /mezőgazdasági gépszerelő és az 1750 lakosú község szinte vigyáz egymásra odahaza, Tataházán: ne kopjon az a bizonyos felelősség. És vigyáz rá maga a megyei párt- bizottság: a tanácskozások, viták, szOkebb körű munkamegbeszélések mind-mind valamiféle ismeretfeltöltődési alkalmat jelentenek. Pusztán a találkozások és eszmecserék is hozzásegítik ahhoz, hogy saját területén egy tágabb látókör birtokában szólhasson bele a társadalmi, gazdasági és kulturális /munkába, a vezetői színvonal javításába, a termelés hatékonyságénak növelésébe, s egyáltalán, a párthatározatok végrehajtásába és ellenőrzéséibe.

Ennyit a teóriáról. De nem azért kerestem fel Bács-Kiskun déli végén a fiatal Gömöri Gergelyt, akire az elhúzódott kuko- ricakombájnolások után simább téli napok köszöntenek, hogy az elméletről kérdezzem. Jobban érdekel a gyakorlat. Az, ami történt. 'S ami történik.

— Szakmunkás lettem Baján, majd amikor hazakerültem, ide jöttem dolgozni, a Petőfi Tsz-be. KISZ-tag voltam, aztán KISZ- alapszervezeti titkár. A fiatalokon — magunkon — is úgy tudtam a legtöbbet segíteni, hogy mindig szívesen beszélgettem az idősebbekkel, hallgattam a véleményükre. A tapasztalataikból változatlanul sokat tanulok — mondja a bőrzekés, farmernad- rágos fiatalember. És folytatja:

— Tizenkilenc éves koromban lettem párttag. Elméletileg az öthónapos pártiskolán készültem föl a feladatokra. Az időben érkező információkkal, a sajtóból, rádióból és tévéből szerezhető tájékozottsággal állandóan készen kell állni arra, hogy az országos és helyi ügyekről kérdezve megállítanak az utcán vagy a munkahelyen. A válaszadást sehol sem lehet elintézni egy kézlegyintéssel.

— Egyik mozgalmi megbízatását a téesz gépműhelyének pártcsoportjában végzi — egészíti ki a portrét Selymes József, aki titkára a Petőfi Termelőszövetkezet százhat tagú alapszervezetének és a községi pártvezetőségnek. — Tájékozottságához a vezetőségi viták is hozzájárulnak: ő az ifjúsági felelősünk. Megbízom benne. Miért ne? Hiszen már kisgyerek kora óta ismerem, az édesanyja elbeszéléseiből, aki munkacsapat-vezető volt abban a növénytermesztési brigádban, amelyet annak idején irányítottam.

A fiúból azóta a megye vezető politikai testületének tagja lett.

Sima téli napok? Igaz, a kukoricát már nem kell sötétedésig kombájnolni. A kereset jórészt lakásra megy. Építkezésre, önálló otthonra, ahova a feleségével és hároméves kislányával fog költözni a szülői házból.

Reggel ötkor ébresztő. A gépműhelyben ugyanannál a szerelő- pádnál dolgozik, mint Viszmeg Miklós, aki 1973-ban a pártba ajánlotta a KlSZ-alapszervezet- tel együtt. Tíz évvel fiatalabb nála, de most már ő foglalkozik a fiatalok gondjaival munkaidő után. És felkeresik mások is tanácsért, véleményért. A pártalap- szervezetben a munkaterv összeállításához kérik a segítségét. Üjabb pártbizottsági jelentés ’ érkezik, s nem elég az egyszeri olvasás ahhoz, hogy felelősen szavazzon az elfogadásáról.

Az új évben egyébként is arra készül, hogy hozzászóljon ahhoz a témához, amely legjobban igényli a tapasztalatait.

Halász Ferenc

(Vasai Károly rajza)

'(«WWqTfÖJÍj)

KERESZTURY DEZSŐ:

Újévi

Fölrebben egy csapat sirály: a hajnalhozó Napba száll, mely lassan emelkedik a lengd láthatár fölé, s bár még párák fedik a világ már az övé.

WEÖRES SÁNDOR :

hajnal

Fölhajnallanak frissen újévi gondjaink.

Bár alakulna minden napfényes kívánságaink

r szerint!

Könyörgés

Láthatatlan kör-pántokon keringő égi tüzek! alattatok, mint a hangya, egyetlen mondát viszek,

az is súlyos, a hozományomtól összeroskadok,

bár jutna egy sugár a hatalmatokból, kör-pályás csillagok.

0 ismeretlen teher súlya! ti öröktől ismeritek, öröktől örökre körbe vinni nem restelitek,

igy forgatjátok az egész világot, bátran, könnyedén! de ércetekből egyetlen szilánk: mire megyek én?

• A műhelyben munkaidő után is tovább gyűrűzik a havi brigád- gyűlés visszhangja. A megyei pártbizottság fiatal tagja az egykori ajánló: Viszmeg Miklós és a még’ fiatalabbak: Birkás Ferenc KISZ- tag és a nemrég leszerelt Kovács Mihály társaságában.

• Elmélyülten — az előre megküldött pártbizottsági írásos jelentést tanulmányozva. (Straszer András felvételei)

i-x-x-sx-sx-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-xp&ss

(25.) Nyugodtan, jóízűen mesélt az Öreg, s Jancsi szívesen, figyelmesen hallgatta.

— Csak tudod, hogy van — oktatgatta tovább atyáskodón —,

ezek a deákok is olyanok, hogy ingyen nem szívesen csinálják. Kevesen ismerik itt a betűvetést, s úgy gondolják, hogy ha ők rhegfogják a tollat, akkor azt meg is kell fizetni...

— Sok ... sokba kerül? ... — dadogta Jancsi, mert erre nem gondolt. Hiába is gondolt volna, néki ugyan semmije sem volt, amivel a deák szolgálatát megfizesse.

— Nem ... hát... — igyekezett megnyugtatni az öreg —, majd az apád, az majd tudja, hogy...

És muszáj leirni? — Anélkül nem lehet? — kérdezte Volna Jancsi, de nem mondta ki a kérdést, mintha szégyellte volna, hogy ő csak úgy idejött, anélkül, hogy ilyesmire gondolt volna. Eszébe jutottak a kecskeméti kocsisok. Lám, nem is sejtette, miért nevették ki, amikor ott, az úton elmondta nekik, hova igyekszik. és mit akar a kuruc táborban. Nem olyan egyszerű mégse! — csóválta a fejét. De hát honnan tudta volna ezt, amikor nem volt ott az édesapja, hogy tanácscsal lássa el a nagy útra.

Az öreg mellett lépkedett a reményt rejtő sátor felé, s közben egyre tépelődött. Hogy is képzelte? Hogy majd egyedül mindent elintéz, s aztán — még lelkesedett is ezért! —, csak aztán fog jelentkezni az apjánál, hogy eldicsekedjen neki! Még jó, hogy nem neveti ki az öreg. Rosszul esne, ha nevetne a baján. Pedig ő maga sem állja meg: egy halvány mosoly félrehúzza, a száját. Önmagán mosolyog. Vagy nem is önmagán! Azon a gyereken, aki volt indulás előtt.

— Majd az apád... — ismételgette az öreg, ő meg reménykedett, hogy itt, ebben a sátorban, amelyet keresnek, megtalálja az apját, s nem kell tovább egyedül bolyongnia a sok idegen emb.er között.

Mikor a keresett sátorhoz értek, már besötétedett.

Kis, kétszemélyes sátor volt a

tábor szélén, az utolsó sorban. Mögötte legelő, távolabb pedig nádas feketéllett.

Jancsi fürkészően nézett végig a lángoktól megvilágított arcokon. Az öreg kérdően fordult felé. A fiú mélyről jövő sóhajából megértette, hiába jöttek.

A katonák szalonnát sütöttek nyárson.

— Hátha útbaigazítanak — nyomta le az öreg a fiút egy szakállas katona mellé, aki egy menyecskefejű bördudán játszott. Csak később vették észre, hogy a katona világtalan.

Jancsi egy ideig elnézte a faragott menyecskefejet, közben hallotta, hogy az öreg az ö apja után érdeklődik. Amikor a kurucok a szalonnát megsütötték, és hátrább húzódtak, a tűzön állt meg a tekintette, a lángok játékán. Aztán fölnézett: az égbolton leszaladt egy csillag.

Távolabbról énekfoszlányokat hozott feléjük a Dunáról felkelő szellő.

A katonák adtak neki a szalonnájukból, borukból.

A többire csak homályosan emlékszik. Elszundikált, aztán fölfölkapta a fejét. Nagy baj van... nagy vereség ... árulás. . a Dunántúl ... Ahogy visszaemlékszik, nem tudja összefűzni a gondolatokat. Elaludt a tábortűz mellett. Akkor sem ébredt föl, amikor bevitték a sátorba.

Most, délelőtt még itt van, azzal a katonával, akinek a sátrában aludt. Csodálkozva nézi, milyen ügyesen faragja a díszeket egy nyereg favázára. A katona meg újra kikérdezi, s ő e.módja

neki, honnan, hogyan meg miért jött ide a kurucok közé.

Tanakodnak, de hiába. Nem lesznek okosabbak.

Végül aztán a katona fölemeli a nyeregről a tekintetét, kezében megáll a kés, s azt mondja:

— Legjobb lesz, ha inkább á tábor központja körül tudakozó- dói ... A főkapitány emberei előbb útbaigazíthatnak ... Itt.. — ingatja a fejét, mintha ezzel is azt mondaná, hogy itt, a tábor szélén hiába vesztegeti az időt.

— Ott meg azt mondták, jobb lesz, ha kifelé jövök — mondja Jancsi. A lábát vakarja, összemarták az éjjel a szúnyogok.

Nem folytathatják a beszélgetést, jön az őrmester, egy magas, sebhelyes képű katona, s gyakorlatozásra szólítja az embereit. Jancsi meg elindul a tábor központja felé.

Határozott léptekkel igyekszik, nem fordul sem jobbra, sem balra. Ügy megy, mint aki már itthon van, mint aki valamilyen rábízott feladatot teljesít, s nem úgy, mint aki maga sem tudja, mit kellene tennie...

De ahogy egy jo órányit gyalogol, hirtelen megáll.

Két, fiú, két katona lépked vele szemközt. Olyan idősek lehetnek. mint ő. Talán kicsit magasabbak. Vagy talán még az se! Csak nagyobbnak látszanak. Az egyenruha miatt. Eláll a lélegzete. Hogy feszítenek a piros mentében, nadrágban, sarkantyús csizmában!

Nézi, csodálja őket, de azok ügyet sem vetnek rá. csak ellépnek mellette emelt fővel, büszke tekintettel, egyenes testtartással. Áll csak, és bámul utánuk. Bárha valami varázslat őt bújtatná abba a gyönyörűséges egyenruhába ...

— Hej ha nekem ilyen.’.. — nem gondolja végig, abbahagyja az ábrándozást. Elszégyelli magát, és továbbindul.

Alig lép néhányat, hirtelen megáll. Háta mögött hangok, mintha az apját hallaná. Megfordul, de csalódva látja, hogy nem az.

Mint mindig, amikor egyedül érzi magát, most is az édesanyjára gondol. Emlékeiben hozzámenekül. De ez az emlék elszomorítja. Az a hajnal jut eszébe, amikor eljött otthonról. Kivárta a pillanatot, amikor a fájdalomtól elkínzottan elalszik az anyja. Talán mégsem lett volna szabad! Ki tudja, azóta mi történt vele! De nem .mert elbúcsúzni tőle, megszakadt volna a szíve, ha látja úgy, betegen, sírni... S hát nem éppen őérte vágott-e neki a nagy útnak — magyarázta magában —, nem azért-e, hogy az édesapját hazahívja ...

Meggyorsította a lépteit. Talán már haza is ment, vagy .. Ki tudja. Lehet, hogy hiába járja a tábort, hiába keresi napról napra, talán sosem fogja megtalálni ... Legjobb lesz, ha nem is keresi. Elmegy előbb a kancelláriára, vagy hogy is hívják, előadja a panaszát. Ezt kellett volna mindjárt cselekednie. Elmúlnak a napok, egyszer csak indulót fújnak, ő meg hoppon marad...

A gondolatok iparkodásra ösztökélik.

Mint akinek valamilyen mulasztást kell jóvá tennie.

Csak néha, mikor már nagyon süti a tarkóját a nap, akkor tekint föl az égre.

Felhők szegélyezik az ég alját. Sehogy sem merészkednek feljebb. A napot nagy ívben elkerülik.

Nem sokat gondolkozik ezen sem.

Mielőtt a központhoz érne, tisztáson halad át. Egy földhányás előtt nagy csoport állítja, meg. Sosem látta még a fejedelmet, nem ismerné meg, de a sok díszes ruhás, vörös és kék dolmányos legény láttán egyszeriben nagyot dobban a szíve..

Nagyobbra már nem tágíthatná a szemét, jobban nem hegyezhetné a fülét!

Nem véletlenül dobbant meg a szíve. Jól érezte! Maga a fejedelem állt ott a vezéreivel, legényeivel.

Jancsi közelebb lép. Elönti a melegség, aztán végigfut rajta a hideg. Kemény arcok, szigorú tekintetek. Rákóczi nincs megelégedve a gyakorlattal. Homlokát ráncolja, mérgesen, rosszallóan csóválja a fejét. Nem igyekeznek a katonák a hadakozás tudományának elsajátításában. Jó részük most is a török ellen loly- tatott .könnyű portyázásokban lelné örömét. Nehezen akarják megérteni, hogy régi módszerekkel nem lehet felszabadítani Magyarországot.

(Folytatjuk)