Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-07 / 5. szám

1981. január 7. • PETŐFI NÉPE • 5 ~SA Kecskemét fiatal értelmisége Tíz év alatt 25 százalékkal nőtt a szellemi foglalkozásúak aránya Kecskeméten, s így Bács-Kiskun minden harmadik értelmiségije itt él, s dolgozik. A fiatal diplomások helyze­téről a KISZ kecskeméti Városi Bizottsága készített rend­kívül tanulságos, nagyon őszinte jelentést. A reális kép fel­tárása érdekében kérdőíves felmérést végeztek, csaknem 130 fiatal szakember véleményét ismerve meg. A köyetkezteté- sek. meglehet, kissé borúlátóak, de: ez van! Mérnökök és huzaltervek A legjelentősebb csoport a mű­szaki és agrárértelmiség, annak következményeként, hogy Kecs­keméten működik a GAMF és a Kertészeti Egyetem Főiskolai Ka­ra. A vállalatok azonban kevéssé tudnak végzettségüknek megfele­lő munkát adni számukra. Az üzemmérnökök például a legtöbb gyáriban huzalozási tervek ké­szítésével, műszaki rajzolással töl­tik az idejüket, noha ez a munka érettségivel, egy-másfél hónapos, tanulás után elvégezhető. Ennek több oka van. Az egyik a kecske­méti ipari hagyományok hiánya. A másik, hogy képzetlen, szakmá­jukat nem szerető fiatalok is ki­kerülnek az egyetemekről, főisko­lákról. Harmadszor — s ez a leg­fontosabb — az a tény, hogy ha­zánkban még nincs olyan mód­szer, amely a friss diplomásokat saját színvonaluknak megfelelő feladatokkal terhelné meg. A következmény jól ismert. A tehetségesek nem, vagy csak igen nagy energia befektetése árán hívhatják föl magukra a szakma figyelmét, ugyanakkor a tehetség­telenek gond nélkül megélnek. A fiatal műszaki értelmiség bi­zonyos hányada egy idő múltán — ha vállalatánál erre egyáltalán van lehetőség — eléri szellemi szintjének, képzettségének meg­felelő munkát. Ez jó. Az viszont rossz, hogy a bérjegyzék a leg­több esetben még ekkor sem tűk-' rözi, hogy ki old meg hasznosabb, magasabb szintű feladatokat. Ma már mintha nem lenne kifejezett szakmai karrier. Ha el is ismerik a jó szakembereket, nem azért, mert jó szakemberek. (Ki ne tudna akár tíz táncdalénekest fel­sorolni, de ki az, aki egyetlen kecskeméti föltaláló nevét tud­ná?) Az égyetlen előbbre jutási mód a vezetővé válás, de ez nem mindenütt - függ össze a szakmai1 Jydással. Ez — mármint-a Veze­tővé válás — nem rossz ut',' de há‘ csak ez az egy van, akkor az ag­gasztó. Különben is indokolatlan jó szakembereket kinevezni veze­tőnek, amikor jó szakemberekként van rájuk szükség — egyébként sem biztos, hogy jó főmérnök, igazgató, főkönyvelő válik belő­lük. A felmérések során a fiatalok felvetettek néhány olyan mód­szert, amivel ugrásszerűen lehet­ne növelni a szellemi lehetőségek kiaknázását. Elsősorban jó szerve­zéssel, ennek azonban ma még gátja a bürokratikus irányítás. Igen jó értelmiségi visszhangot kapott a XII. pártkongresszus határozatának a szervezést elő­térbe helyező, passzusa. Egyedül az agrárértelmiségiek elégedettek, különösen, ha terme­lőszövetkezetben dolgoznak. Al­kalmazásukat, munkájukat példa nélkül álló merészség, kockázat- vállalás jellemzi, alkothatnak, ki­bontakozhatnak. Közérzetük tehát jó. Elszigetelt népművelők A közművelődési dolgozók sze­repvállalása nincs arányban le­hetőségeikkel. Jélentős részük a művelődési házak, könyvtárak kö­ré tömörül, kevés köztük a köz­vetlen munkásművelődéssel fog­lalkozók száma. Ök úgy értékelik, hogy alig tudnak felmutatni va­lamit, s ennek több okát látják. Amint az a jelentést megtárgyaló megyei KISZ-bizottsági ülésen is elhangzott, egy mérnök a saját vállalatánál többnyire mérhető­en dolgozik, míg a népművelő munkaterülete az egész város, rá­adásul igen nehézen állapítható meg, hogy eredményesen tevé- kenykedik-e. A népművelők más értelmiségi csoportokkal nem tudtak életerős kapcsolatot . kialakítani, emiatt elég elszigetelten dolgoznak, s nem kamatoztathatják egyéni, kö­zösségi képességeiket. Baráti és érdekközösségek A legkisebb értelmiségi cso- . port — ha ugyan egyetlen cso- ' pontról lehet egyáltalán beszélni — a fiatal művészek három— nyolc fős baráti, vagy érdekkö­zössége. Többségük — fogalmaz elég élesen a helyzetfelmérő jelen­tés — képtelen felismeri azt a tényt, hogy történelemben és tár­sadalomban él. Bár jó néhányan közülük szép alkotásokkal gazda­gították a várost, sőt az orszá­got, még csak kevesekben fogal­mazódott meg az együttes in­tellektuális munka igénye. Ugyan­akkor vannak, akik az ilyen kez­deményezésekből — harmadrangú tehetséggel — népszerűségi ver­senyt igyekeznek kovácsolni. Oly­kor úgy tűnik, a rész az egész szerepét veszi át, de nem tud vá­laszt adni a mai társadalom, a modern ember alapvető problé­máira. A jelentés szerint azért, mert megfelelő (marxista) kritika hiányában Kecskeméten szinte bárki művésznek hiheti (és hitet­heti) magát. Márpedig művészet — a modern művészet sem — nem létezik komoly szellemi erőfeszí­tés, munkaközösség, teljességre törekvés nélkül, aminek a műből kell kicsengenie. így aztán nem kevés fiatal kecskeméti „művész" tisztázatlan kapcsolatban áll kör­nyezetével, a történelmi fejlődés­sel, saját magával — aminek ha­tására művei egy része kiforrat­lan, elképzelései bizonytalanok.- Tízszeres túljelentkezés Pályakezdéskor a kecskeméti fiatal értelmiség — mint az or- . szagban másutt is — a szellemi rangsorban való előrelépést he­lyezi a középpontba. Három-négy év múlva azonban megváltozik a szándék. Ekkorra családot alapí­tanak, kell minden forint, és elő­térbe az anyagi javak megszerzé­se kerül1. Valahol, valamiből meg kell élniük. A lakásgond minden korlátot túlfeszít: a városi KISZ-bizottság lakásakcióira tízszeres a túljelent­kezés. Különösen a pedagógusok küzdenek az otthonkeresés nyo­masztó gondjával. S emiatt is van az, hogy bár ők alkotják a leg­nagyobb kecskeméti értelmiségi csoportot, a város szellemi életé­ben csak néhány tucat „nyüzsög": az, aki már túljutott az egziszten­ciális gondokon. A pályakezdés után 3—5 évvel a fiatal értelmiségiek lassan-las- san eltűnnek az ifjúsági szövet­ség szeme elől. Életüket, munká­jukat kénytelen-kelletlen, de az egzisztenciájuk megteremtése foglalja el. Hosszú évekre ráadá­sul, hiszen anyagi -javak tekinte­tében csak 35—40 éves korukra érik utol a hasonló korú szakmun­kások színvonalát. A fiatal ér­telmiségiekkel kapcsolatos prob­lémakör alapvető megállapítása: nincs összefüggés a szellemi-szak­mai előrejutás és az anyagi jólét között. Mi a megoldás? A KISZ kecs­keméti Városi Bizottsága szerint az, hogy legyen rang jó szakem­bernek,lenni és ez a létviszonyok­ban is tükröződjék . Ballai József Az ulánbátori gyermekkönyvtár A mongol főváros új intézmé­nyei sorában. fontos helyet foglal el a gyermekkönyvtár. A jelen­tős ifjúsági kulturális központ húszezer kötetes könyvállomány­nyal, három nagy olvasóterem­mel, valamint előadások, szakkö­ri foglalkozások, filmvetítések, mesedélutánok megrendezéséhez szükséges helyiségekkel rendel­kezik. A könyvtár talán legbarátságo­sabb terme az óvodásokat várja. A narancsszínű asztalokkal, nap­sárga székekkel berendezett terem tarka falai mesevilágot varázsol­nak a kicsinyek köré. Itt hall­gathatják Andersen, a Grimm testvérek, Perrualt, Rodari tör­téneteit, Marsak, Barto,. Mihalkov verseit. Itt olvassák fel nekik Csimid, Szodnomdorzs, Bászánd- zsav, Nadmld, Luvszandendov, Ojdov, Arjaszuren, Korlo szebb­nél szebb, ősi mongol hagyomá­nyokat felelevenítő meséit. A nagyobbak szakköri foglal­kozásokon ismerkedhetnek meg a hazai és a külföldi irodalom remekeivel. Gyakoriak az író— olvasó találkozók is. A befogadás mellett az előadás művészetére is megtanítják a könyvtár ifjú láto- \ ga tóit, ugyanis az ulánbátori gyermekszínház művészei időről .időre felovasó- és szavalóverse­nyéket rendeznek számukra. A szakkörök közül a legnép­szerűbb az ifjú könyvtárosok kö­re, ahol a gyermekek megtanul­ják milyen egy könyvtár felépí­tése, hogyan kell kezelni a ka­talógust, és hogyan kell az ott­honi házi könyvtárat megalapoz­ni és gazdagítani. (BUDAPRESS — MONCAME) Mi leszek, ha nagy leszek? A Megyei Művelődési Központban. 1980-ban is ntegrendezték a kisdobosok és úttörők számára kiírt Mi leszek, ha nagy leszek? — képzőművészeti pályázatot. Mintegy négyszáz pályamű közül a leg­sikerültebbeket állították ki, díjazták. A rajzok, linómetszetek, ke­rámiák és terrakotta kisplasztikák ■ közül mutatunk be néhányat. • Antóni Zsolt, Kecel. „Gépszerelő leszek”. • Batka Tamás. Kiskunfélegyháza. „Festőművész leszek". • Jakubek Zoltán, Kecskemét. „Munkás leszek”. • Mészáros Ildikó, Kecskemét. „Anyakönyvvezetö leszek". (Méhesi Éva felvételei.) (29.) Üzen Esterházynak is. két nap múlva legyen kocsisoraival a kis­kőrösi pusztán, hogy június 29-én •együtt nyomulhassanak előre. Megállapítja, hogy az ország belső állapota súlyos és ’ rende­zetlen. A so.lti táborozás ideje alatt rengeteget dolgozott, még­sem sikerült mindent elintéznie. De következetes marad előbbi el­határozásához: most' legfontosabb a hadviselés. Ennek sikere érde­kében kész minden mást feláldoz­ni. — Megtisztogatjuk a Duna— Tisza közét, hogy békében ma­radjon a lakosság, aztán a sere­gekkel átmegyünk a Dunántúlra, végre ott is rendet csinálunk, s aztán már nyugodtabban fogha­tunk belső dolgaink intézéséhez. Vay Ádám, az udvari főkapi­tány, Török András, a vicekapi­tány. Darvas Ferenc, a főkomisz- szárius, Lónyai Ferenc, a ruhá­zati főhadbiztos, mgg a többi tótiszt ugyancsak foglalatoskod­nak­A fejedelmi sátor körül most is sok az ólálkodó. Ügyes-bajos dolgaik intézését várják. Itt lát­hatjuk szomorú képpel Balogh Jánost is. Szégyelli ugyan, hogy amikor mindenki lázas munkában van. akkor ő itt tétlenkedik, de nem tudja, mitévő legyen. I ia szótlanul áll mellette. Nem azért neműit el, mintha kifogyott vona belőle a panasz, de nem látja a fiatal kapitányt. Bár ne jöttem volna — gon­dolja többször is. — Nem is akar- \ tam — nyugtatja meg magát —. hiszen, milyen régóta tépelödünk már. Azt sem tudtuk sokáig, hol van. merre keressük az apámat. Nagy poggyászszekerekre rak­ják a holmit. Lovakat nyergei­nek. előőrsöket küldenek ki. ve­zényszavak. kiabálás, lovak nye­rítése ... Rákóczit is magával ragadja a készülődés láza. Csak a küszö­bönálló hadműveletekre gondol. Először is az elöljáró hadak: legelöl a könnyű huszárok, aztán a lovas gránátosok, majd a Du- na-Tisza közi gyalogosok. Utá­nuk a derékhad: élükön az ud­vari ezerek vörös dragonyosaival, majd a kék gyalogosok. Őket kö­veti a fejedelmi zászló, s vele öt­ven vörös nadrágos. kék dolmá­nyos kornétás. majd a dobos, szüntelenül verve a taktust. Kö­vetkeznek a testőrök, aítán a fe­jedelem, vele a fegyverhordozói, majd megint gyalogosok ... Nem győzi hangsúlyozni:' úgy kívánja, hogy ez a menetelés pél­dás rendben történjen. — Mindenben a tervekhez és parancsokhoz tartsuk magunkat — ismétli el többször is. — A leg­szigorúbban büntetjük az enge- detlenkedőket! Külön figyelmezteti a tiszteket, strázsamestereket, hogy őket. te­szi felelőssé a rend betartásáért. Jól tudja, eddig eleget tapasztal­ta. hogy rajtuk múlik minden. Ezentúl mindén fegyelmezetlen tisztet vagy katonát hadbíróság elé állíttat! A felelősségérzet, a szilárd el­határozás mondatja vele ezeket a szavakat. Egyre inkább érzi felelőssége súlyát: ezrek és ezrek vére folyik el a csatamezőkön. A drága vér nem folyhat hiába. Nem enged­heti meg. hogy a hősi harcokban elért győzelmek eredményét a fe­gyelmezetlenek, a zsákmány után futkosok elprédálják. A gyakorlatokon való szemé­lyes részvételével elérte, hogy a katonák nagyobb kedvvel és oda­adással foglalatoskodnak. Ragyo­gó vitézeink vannak — gondolta többször is —. csak mi legyünk méltók hozzájuk. Ügy látszik, minden rendben és készen várja az indulást. Csak éppen Balogh Jánosnak szorul el a szíve, ha rágondol, hogy amíg 6‘ itt távol hadakozik, mennyit szenved otthon a családja. Menne haza. Ment volna mindjárt az es­te. szökött volna az övéihez, de hova szökjön, mi vár rá, s miért adja föl a reményt, hogy valaha is kihozhatja a családját abból a mérhetetlen nyomorból. Itt az in­dulás napja. Végül, annyi vára­kozás után elérkezett az idő. amikor megindulhat az annyiszor megálmodott, az annyira vágyott új honfoglalásra. Eszébe jut Rác György. Reggel megint hiába kereste. Aztán újra átvált a dühe. Amíg ő itt ontja a vérét, addig otthon, a nemesi kúriában a pipázgató földesúr halálra nyomorgatja a családját. Hát ez jár annak, aki a haza szabadságáért az életét is kész föláldozni? Hej. te jóságos isten! — néz föl sóhajtva az egek­be. — Legalább az a hadnagy itt lenne! — sóhajt Jancsi is. ■ Ragyogó napsütés. Tiszta, szep­lőtlen az ég. Június vége. Itt van Péter-Pál napja. Az aratás ideje. Kalapálják a sarlókat... Ha van. aki kalapálja. Ez lenne az első aratás őnélküle. Két nagy fia ka­tona. az asszony beteges, ki vág­ja le a búzáját, s mit tesznek, jaj, a sok éhes gyerekszájba? — Gyerünk, fiam — fordul só­hajtva a gyerekhez. De nem mondja ki még, amit gondolt. A sátor előtt a fejedelem jelenik meg: könnyű, piros szattyáncsiz­mában. szürke szarvasbőr nad­rágban. vékony selyemposztó dol­mányban feszit délceg alakja. Széjjeltekint, s az őt három szemmel néző Jancsi gyereken akad meg a tekintete. Ennek már előbb elállt a lélegzete, most meg egyenesen földbe gyökerezik a lá­ba. Mezítláb, rongyosan áll itt szemtől szembe a fejedelemmel’ Várakozás közben nemegyszer gondolt már arra. milyen jó lenne, ha véletlenül megláthatná Rákó­czit, hogy aztán -otthon a kanász- cimboráknak eldicsekedhessen vele. De hirtelen megjelenése, rá­szegezett tekintete annyira meg­lepi, hogy nem is tudja, hogyan bújjon a föld alá. — Hát ez a legényke? — kér­dezi Rákóczi, s felfelé'ívelő, nagy. fekete bajusza alatt mosolyra hú­zódik a szája.' Jókedvében van. úgy látja, jól előkészítette az in­dulást. Annak is örül. hogy meg­érkeztek a rakománnyal Alboér Ábrahámnak, a belgrádi zsidó ke­reskedőnek az emberei. Ábrahám a kuruc hadsereg fő hadiszállító­ja. — Az én fiam — rebegi Balogh János a fia helyett. Talán éppen bocsánatot akar kérni (erre ké­sőbb maga sem tudott visszaem­lékezni), amiért így várakozik a csinosan öltözött, vörös és kék egyenruhás, aranyzsinóros palo­tások között, amikor a fejedelem megint megszólal: — És mit keresel itt a tábo­runkban?’ Csak kérdés cseng a hangjá­ban. semmi felelősségre vonás. De Jancsinak most meg nem eredne a nyelve. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents