Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-16 / 13. szám
1 1981. Január 16. • PETŐFI NÉPE • S Világszerte minde- ” nütt keresik az újat, a képzés és a nevelés legcélravezetőbb útjait a pedagógiában, mivél a világ a tudományos-technikai forradalom következtében gyorsan változik, és az új. a megnövekedett társadalmi igényekkel az iskolának is lépést kell tartania. Napjainkban a szocialista pedagógia is tantervi, módszerbeli, iskolaszerkezeti reformokat stirget. Társadalmi igény, hogy a nevelési gyakorlatot sürgősen meg kell szabadítani a visszahúzó, kölöncként ható örökségtől, mert az iskola csak így lehet alkalmas terepe a szocialista nevelésnek. Igen ám, de a reformok végrehajtásához nem elegendő az elméleti megalapozás és a pedagógusok egyetértése: a korszerű tananyagot, az új módszereket, szervezeti formákat az általánossá tétel előtt a gyakorlatban is ki kell próbálni: életképesek-e? Közvéleményünk évek óta némi gyanakvással. sőt fenntartással szemléli az iskolákban folyó pedagógiai kísérleteket. Az ellenőrzés mögött egyrészt óvatos konzervatizmus, netán a paiavesszős hagyományok megőrzéséinek szándéka rejlik, másrészt egyfajta tájékozatlanság. Nem kevesen élnek ugyanis abban a tévhitben. hogy a pedagógiai kísérletek laboratóriumi körülmények között folynak, holott minden egyes ilyesfajta kísérlet maga az ele- •ven élet, teljes értékű nevelési gyakorlat. Kísérletek az iskolában melyben a pedagógus nagyfokú felelősségtudattal vesz részt, tehát nem egyszerű megfigyelő, mint egy laboráns. Attól sem kell tartani, hogy a kísérleti osztályokba járó diákok szellemi fejlődése megtorpan, és tudásuk kisebb lesz, mint a régi módon tanuló társaiké. Ennek éppen az ellenkezője az igaz: a kísérletben részt vevő gyerekek tarsolya mindig tömöttebb a többieknél. Hogy miért? A kísérleteket minden alkalommal körültekintő szervezés előzi meg. Az irányító szakemberek nem feledkeznek meg .a gyerekek érdekeiről, alaposan mérlegelik,. hogy a résztvevőknek nem jelent-e megrázkódtatást az új helyzet, például a továbbtanulás, a munkába állás, avagy a környezetünkkel tartott kapcsolat szempontjá- jából. A kísérletek nem zilálhatják szét az iskolák mindennapi életét, a gyerekek és a nevelők megszokott mun'karitmusát. ugyanakkor nem vezethetnek az általános pedagógiai normák fölrúgásához, semmibe vevéséhez. a lógáshoz sem. Sok-sok példa igazolja, hogy a kísérleti osztályokban magasabbak a követelmények. mint másutt, és ennek következtében a tanulók tevékenysége is sokkal gazdagabb. A kísérletekben részt vevő pedagógusnak azonban tehertétel, ugyanis jóval többet dolgoznak, mint mások. A fölkészülés rengeteg időt vesz igénybe, a tanórai munka intenzitása is megnő, munkaigényesebb a tanulók teljesítményének ellenőrzése, nem is szólva a tapasztalatok rendszeres elemzéséről, földolgozásáról. Itt is érvényes a régi pedagógiai igazság: a siker első számú tényezője mindig a pedagógus. Ma még — pedagógusok és kívülállók körében egyaránt — él a hiedelem, mely szerint a kísérleteknek okvetlenül, minden körülmények között sikerülniük kell, akár a valóság eltorzítása árán is. Szerencsére nem így van, mivel minden reform eleve kétesélyes: vagy beváltja a hozzáfűzött reményeket, vagy nem. És emiatt nem szabad elcsüggedni, lemondani a kezdeményezésekről, mert voltaképpen a kudarc is eredmény, bármenynyire meghökkentőnek látszik is ez első pillantásra; hiszen egy utat sorompóval zár le: nem haladhatunk tovább rajta, más irányban kell elindulnunk. Kísérletekre a jövőben is szüksége lesz a magyar oktatásügynek. A nagy horderejű, több százezer tanuló szellemi fejlődését érintő reformokba kipróbálás nélkül felelőtlenség volna belekapni. Az alaposan megszervezett kísérletek haszna kézenfekvő. Fényesen igazolja ezt az új matematikatanítás eredményessége. K. I. ÚTTÖRŐÉLET Felhívás | az úttörőcsapatokhoz A kecskeméti 1025 számú Buday Dezső úttörőcsapat tagjai felhívással fordulnak a megye, az ország valamennyi úttörőközösségéhez! Pajtások! 1981 a mozgássérültek éve. Megyénkben, Kiskunhalason széles körű társadalmi összefogással épülhet fel a mozgássérülteket ápoló-gondozó létesítmény. Ha igazán összefogunk az idén, 1981 végén! Az építkezéshez pénzre van szükség. Mi a pénzt hasznos anyagok gyűjtésével, a MÉH-nek való átadásával teremtjük elő. Az elmúlt hét végén papírgyűjtési akciót szerveztünk — így sikerült csaknem nyolcezer forintot befizetnünk a halasi intézmény építésére. Munkára szólítunk benneteket! Gyűjtsetek papírt, rongyot, fémet! Azt pedig soha ne feledjétek: nem alamizsnát adurík! Az épülő otthon társaink elzártságát, elszigetelődését hivatott feloldani, és mi ehhez akarunk segítséget nyújtani, erre kérünk benneteket is. Várnagy Istvánné csapatvezető Hétszázkét kisdobos és úttörő nevében: Halász Edina Makovinszky Csilla Neszt Judit és Perger Tímea Dalos és dalai (Cseh Tamás: Frontátvonulás) (Csak elkezdeni ne kellene valahogy! Hanem csak úgy belevágni, önéletrajzi részletekkel, mások számára talán furán hangzó, sőt, érthetetlen hangulatfoszlányokkal; hajnalba nyúló viták felidézésével, nosztalgiával és keserűséggel, múltba nézéssel, s első szerelemre emlékezéssel; cigarettára gyújtva, üvegből '■'kortyolva a sört, a tekintetet a távolba meresztve, nemzedéki meg ki tudja miféle gondokon töprengve, igen, talán így kéne.) Mert másképp csak hazudik az ember. ‘ Neve: Cseh Tamás Állampolgársága: magyar. Kora: 37 év. Foglalkozása: dalénekes. Szerzőtársa: Be- reményi Géza. Különleges ismertetőjele: elgondolkoztat. Kezd'Kétrílm1 p’éldául azzal,r högy ’ pseh T^rri^s, hétfőn esté a M.egyei Művelődési Központban fellépve sikert aratott, ráadásul igen kellemes sikert, a közönség szolidan Viselkedett, noha Cseh Tamás ‘ Cseppet sem szolid dolgokról énekel tangót, balladát, cseppet sem akarta, hogy valamiféle fehérin- ges konszolidáltság-érzés kerítse hatalmába a nézőt. Kezdhetném, s bár nem hazudnék, nem is a lényeget emelném ki. Vagy azzal is indíthatnám, hogy a tiszteletdijat átadva a pénztáros hölgy az előadás előtt kicsit szomorkás tekintettel azt mondta Cseh Tamásnak: „Én nagyon irigylem magát”. Mire Cseh Ta- . más megkérdezte, miért irigyli. j Mire a hölgy — továbbra is kedvesen szomorkásán így felelt: „Mert az is nagy. dolog, ha az .embert hárman szeretik. Hát ha még hatszázan...” És sóhajtott. Cseh Tamás is. Tulajdonképpen ezzel sem hamisítanám meg a valóságot. hiszen Cseh Tamás felvett egy szerény összegű fellépti díjat, a hölgy tényleg ezt mondta, s a végén Cseh Tamás valóban sóhajtott. Csakhogy valahogy ez sem azt fejezi ki, amiről szó van. Még- csak nemzedéki (vélt vagy valós) ellentétekkel sem lehet operálni; annak meggyőző bizonyításával, hogy milyen szépen megfért együtt a nézőtéri zsöllyéken a nagypapa a nagymamával,-a férj a feleségével, a gyerek a barátjával; noha megfértek, noha abszolút biztos, hogy a nagypapá- ! nak kissé zavarosnak, túl modernnek, az unokának meg valahogy túl bonyolultnak tűnhetett ez az egész amit Cseh Tamás csinált; noha Cseh Tamás e?v és egynegyed órán át alig csinált valamit. azon kívül, hogy állt a nem túl erős reflektorfényiben, összetört kát előre odak“szített könnyen összetörhető poharat, pengette a gitárját, és, mint azt már mondottam volt,' tangót, balladát meg ilyesmiket énekelt. Hát, ezt kellene frmoáncon m°®foani valahogy, kerülve, sőt. kifejezetten elkerülve a mindenáron muszáj érdekesnek lenni olcsóságát „Születtem Magyarországon, nyolcvanhét éves vagyok, bennem összekeveredtek a féldecik s kormányzatok. Neveltek hazaszeretetre, hittem az Istenben is,1 harcoltam két háborúban — túléltem, az istenbe is! Elhagytam, kérném, vagy harminckilenc asz- szonyt s vagy kétannyi elhagyott. Ettem lótetemet: és mégis itt vagyok. Fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál: Túléltem mindeneket, kormányt és féldeciket. Egy magyár túlélő — 1 címzetes^1"' vitéfelp ^ Yptf fcrérriént lábain:.de áll, önök előtt. A fiám bolond lett, idegbeteg lett — nem bírta a váltásokat — s elnézem az unokámat: látom,, hogy gyönge alak. Hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul. Kérdezem, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul? És ahogy magukat nézem — egyik sem toe- tonkemény, elszállnak az első széllel, mi lesz így, kérdezem én-.. Ilyeneket énekel Cseh Tamás, meg ilyesmiket. Aztán lehetne írni a Frontátvonulás különös figuráiról. Vízi és Ecsédi a kiutat a kiutazásban kereső (kiútkereső) bolyongásáról egy pályaudvaron, ahonnan nem Indulnak vonatok, azaz nem lehet elutazni, nincs kiút: maradni kell. És ez már pedzené valahol a lényeget. Cseh Tamás: — Az valahol, valamikor eldőlt, hogy a színhely a Keleti pályaudvar lesz, mert egy pályaudvar nagyon jó hely. Itt nem egyfajta emberek vannak, mint a Vörösmarty cukrászdában, hanem mindenfélék: jönnek, érkeznek, búcsúznak. Azt terveztük, hogy huszárok ülnek az egyik sarokban, a másikban Petőfi Sándor levelet ír, négy török kockázik, a Levélíró Fiú is itt ül. amint éppen a Nővérének vadul ír egy levelet, ott ül Antoine és Desiné is, nyakkendősen, szorongatják egymás kezét és éppen kisütnek valamit. Itt Thököly fejedelem urunktól kezdve mindenki itt ülhet. Kezdetben azt hittük, hogy ez egy nagy történelmi vá- . rócsarnok lesz egyúttal, szóval egy szürrealista pályaudvar lenne, ahol egy Vízi Miklós-szerű ember keresi á kiutat a helyzetekből, mert egy pályaudvaron ez na-' gvon érthető: hogy kiutat keres ebből az összevisszaságból, ahol nem nagyon indulnak vonatok. Aztán folytatni lehetne azzal, hogy tulajdonképpen miféle műfaj ‘ is ez, hogy miként lehetséges ilyen, már-már természetfelettien harmonikus együttgondolkodás a társszerző Bereményi Gézával; mert valahol ez is fontos. Cseh Tamás: — Én dalnak hívom. Mai dal, meg ahogy nevezik? Ez egy agyrém. Mi az a mai dal? Kétezer-tízben mi lesz a mai dal? Ezek nem is versek, nem is dalok... Dalnak ezek elég hit- ■ ványak, nagyon kevés az olyan, amit csak úgy fütyülsz. Azt hiszem, az ember inkább a szöveget idézi föl, és nem a dallamot. Szép dallamot írni lehet, de ezek a szövegek nem is igényelnek száz akkordot, ezt öttel simán el lehet játszani, baj lenne, ha több lenne, akkor már arra figyelnének ... — ... Bereményi Gézával egy kocsmában ismerkedtünk meg, mondta g nevét, nekem fogalmam sem . veit-, hogy író, ez 1971-ben történt, s' a könyve, A svéd király valamikor három-négy évvel ezelőtt jelent meg. De nem írt, nem tudta hova tenni magát. Na jó, mondta, ő írna nekem szövegeket. Na jó, mondtam én is, de abban az időben annyi mindent mondtunk, és annyi mindent nem csináltunk. Másnap felhívott telefonon : ... És közös albérletben laktunk jó sokáig, éjjel-nappal dolgoztunk, dalok százait irtuk. Pengettem a gitárom, odahajolt: hogy is van ez? Es csináltunk egy' dalt... — En indiánt játszom, hatvan- hetvenen minden nyáron elmegyünk valahová a Bakonyiba, indiánruhába öltözünk, sátorban lakunk, komoly harcokat vívunk, mindenkinek van indián neve is, az enyém: Füst A Szemében. Bereményi hallott erről valamit, és az első könyvében van is egy indián novella, amelynek Füst A Szemében a főhőse. Nekem erről fogalmam sem volt, csak később olvastam el. Szóval, van valami misztikus a mi találkozásunkban, már csak ettől is. Cseh Tamás: — Becsületes ta- náremiber voltam, nyolc éven át tanítottam Kőbányán egy általános iskolában. Most is tanítok a tanítóképzőiben, óraadó vagyok. Mert gondoltam, hogy tanítani a legfontosabb, mert se dalokkal, se francia tőrökkel nem tudunk utat piszkálni magunknak. Aki okos, felvilágosult, döntőképes, eszénél van, legyen az bárki, nem kell, hogy értelmiségi legyen, ha az megcsinálja amit kell, karakánul, akkor azzal semmit sem lehet csinálni. Ezért kell elhinteni, hogy jól kell tanítani. Hogy ne lógják el az órákat, hanem tanítsák meg azt a szerencsétlen kölyköt — a mi gyerekeinket — mert borzasztóan szüksége lesz rá, hogy képességei birtokában legyen, mert a buta emberrel azt csinálnak, amit akarhak... Be is kéne fejezni valahogy, összegezve, tanulságot levonva, sőt, a jövőre is vetve egy pillantást. Hm. Kopott mór, serceg, szinte nem is élvezhető igazán az agyonhasznált Cseh Tamás-lemez. Az új — ha lesz új — nyilván ugyanerre a sorsra jut. Hallgatom majd, hallgatjuk majd, miért is,..? Tényleg, miért? Csak, egész , egyszerűen csak, és kész. És vívódunk, töprengünk, gondolkodunk, csak úgy, magunkban, balladát hallgatva, tangófélét do- . bolva a lábunkkal, meg minden. Ballal József A múzeumok és könyvtárak városa A jugoszláviai Cetinje a műveszet kedvelők és az olvasók városa. Központi könyvtárában több mint 1 100 000 kötet található. Sok közülük bibliográfiai ritkaság. Az arab stílusban épült régi épületben egyedülálló könyvtár- muzeum található, ahol a régi és új könyvek állandó kiállítását rendezik meg. Gyűjteményében ősi kéziratok, régi délszláv könyvek találhatók. Közülük néhány 1495-ből származik, amikor Dzsurdzse' Cernojevics herei p, akinek a nevét ma a könyvtár viseli, nyomdát vásárolt Velencéből. Cetinje tucatnyi múzeummal és képtárral rendelkezik. A régi királyi palota ma a Nemzeti Múzeum, van ezenkívül forradalmi múzeum és néprajzi múzeum is. A „Riznica” múzeum egy középkori monostorban kapott helyet. Kiállítási tárgyai templomi kegyszerek, miseruhák. Némelyikük kora meghaladja a vyolcszáz esztendőt is. Nemes, szép akciót indítunk útjára, reméljük, sikerrel. A kecskeméti „sárga iskolás” úttörők ötlete nyomán bízunk benne. mind több úttörőcsapat csatlakozik a gyűjtőmunkához, továbbítja az ilyen módon kapott pénzt a 250—98006 662. számú csekkszámlára. Szívesen és folyamatosan adunk hírt erről a munkáról, ezért kérjük: számoljatok be csatlakozásotokról az Úttörőéletnek! A Buday Dezső úttörőcsapat tagjai ezzel az akcióval nem fejezték be a mozgássérültekről való gondoskodást. Perger Tímea a városi tanács egészségügyi osztályán kérte, és kapta meg három mozgássérült gyermek címét. Úgy tervezi, társaival rendszeresen felkeresi lakásba zárt társait, hogy beszélgetéssel, szellemi sporttal tehessék színesebbé napjaikat. Bizonyára értitek, érzitek a lehetőség nagyszerűségét, és munkához láttok valamennyien! TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Kriston Éva keceli tudósítónk ötödikes, ebben a tanévben vét- te át a stafétabotot elődjétől, a szorgalmas és pontos Varga Erzsitől. Most jól sikerült fenyőfaünnepségről küldött beszámolót. Mint írja, egy kicsit késve, mert i aj vezetője kórházban volt. A fenyőünnep a helyi művelődési házban volt, a pajtások a fát a helyszínen díszítették fel. Versekkel, dalokkal, rövid jelenetekkel búcsúztatták a mozgalmi év első négy hónapját is, hogy a téli szünet után frissen, vidáman fogjanak újból a tanuláshoz. Holnap, január 17-én, Szabad- szálláson kerül sor a kecskeméti járás úttörőinek szavaló versenyéle. Az eredményekről a jövő héten számolunk be. A bajai járás úttörő-matematikusai találkoznak január 22-én Bátmonosloron. Mintegy kincven- három úttörőt várnak a nevezetes vetélkedőre a szervezők. Az idén először a hetedikes és nyolcadikos pajtások egyéni versenyen vesznek részt. A hónap végén Madarason tartják a Tudományos Technikai Üttörőszemlét. Selmeci Katalin REJTVÉNYFEJTOKNEK Az elmúlt héten közölt logikai rejtvényt nyolcszáz huszonhárom kisdobos és úttörő fejtette meg helyesen, küldte be határidőre a 152-es számot. Valamennyien kaptak naptárt. A Petőfi Népe kártyanaptára mellett az MHSZ- től kapott repülőgéoes és hölégballo- nos, a Kincskereső és a Kossuth Könyvkiadó szép rajzú, valamint az OTP megyei igazgatóságától kapott naptárokat postáztuk. Mire ezek a sorok megjelennek, bizonyára megkapjátok valamennyien! Figyeljétek a rovatot, hamarosan újból közlünk fejtörőt részetekre. X*A*.*.*.*.*.* (37.) Végre, kétheti várakozás után — búcsúzáskor tett ígéretéhez híven — nem más állít be a faluszéli Balogh-házba, mint maga az öreg kovács, aki Jancsit a táborba vitte. Elmondja, hogyan utaztak, azt is, hogy nagyon megszerette Jancsit az úton, amiért ügyes és becsületes volt. Aztán előadja, hogy búcsúzáskor egy ismerősére bízta a fiút, akivel majd megkeresik az öreg Baloghot. Az idős városi ember délelőtt érkezik Baloghékhoz. Az egyetlen szobában ülnek, a pici ablakon gyéren beszűrődő félhomályban. A jó hír, meg az ember szavaiból sugárzó jóság szinte meggyógyítja Baloghnét. Nem kell aggódnia, a fiú szerencsésen megérkezett a táborba, azóta biztosan az apjánál van, vagy útban hazafelé. Az ember nem jött üres kézzel. Látja, hogy nem tévedett: a népes családban szükség van kenyérre és húsra. Mikor néhány nap múlva újra eljött, még nagyobb csomagot szorongatott a hóna alatt. S újabb híreket is tudott mondani. A városban már mesélték, hogy Rákóczi serege megindult délnek, megkezdődött a nagyszabású bácskai hadjárat. Visszatért az elveszett reménység. Csak jönnének már! De ezekben az aratás utáni napokban Balogh János még nem gondolhatott a hazamenetelre. Olyan bonyodalmakba keveredett, hogy nem tudta, hogyan kerül ki belőlük. Több mint egy hete tartott már a menetelés, a fegyelem ugyancsak meglazult. Kisebb-nagyobb csoportok szakadtak ki, indultak portyára parancs, engedély nélkül. Csak azt nézték, hogy tudnának minél gazdagabb zsákmányhoz jutni. Egyiknek több szerencséje volt, másiknak kevesebb. Egyik mulatozott, másik káromkodott, búslakodott. Egy mulatozó csoportra akadtak ők is előőrsből visszatérőben. Egy nyúzott kecskét vagy birkát igyekeztek nyársra húzni a katonák. Vacsorához készülődtek. Jócskán részegek voltak. Előbb ügyet se akartak vetni rájuk. Siettek volna, mert a hold lefelé csúszott az égbolton, s másik két társukkal úgy állapodtak- meg, hogy mire fölér a vártorony tetejére, addigra visszaérnek a kanyarhoz, a kettőbe hasadt öreg tölgyfa alá, ahol az este elváltak. Négyen indultak el a táborból, aztán két része oszlottak, hogy a vár keleti és nyugati oldalát is szemügyre vehessék. Késve értek vissza a megbeszélt helyre, társaikat nem találták ott. Nem tudták, késnek-e azok is, vagy már előbb megjöttek. Egy ideig várakoztak, füleltek, aztán úgy határoztak, hogy egyedül lovagolnak tovább, visz- sza a táborba. A Mosztonga partján a homokban puhán huppant a lovak lépte. Balogh János azon gondolkozott, mit is mondjanak majd az őrmesternek, miért nharadtak el ilyen sokáig, amikor megütötték fülét a mulatozók kurjantásai. Nem állt- meg, csak oldalt pillantott, jobb felől egy tisztáson pattogott a tűz. ö ment elől. Rác György a nyomában. Mikor észrevette, hogy társa nem követi, ő is megállította lovát. Előbb nem fordította meg. csak a nyeregből nézett hátra. Mielőtt megszólalt volna, a kurjongató csoport felé figyelt. Káromkodtak, szidták az ellenséget. A nádas közötti tisztáson lobogott a tűz. Balogh és társa kissé távolabb állt meg a sötétség és a megnyúlt árnyak védelmében. A káromkodást, a gúnydalt föl se vették. Megszokott dolog volt ez. A hangos kiabálás azonban szöget ütött Balogh János fejébe. — Hallottad a parancsot? — kiáltotta valamelyik katona egy másik, távolabbi társának. — Hogy mind le kell fogni őket... — Hát. Megszökött, tudod, a Cerni Jovo ... — Azt hittük, hogy mellénk állt./.. —j Közben kémkedett, s meglépett. — Mondtam én! — Kardélre mind! — Ez a parancs? ___ — Nagyon szigorú... A strá- zsamester mondta! Balogh János a társára néz. A sötétben is látja,- hogy izzik a szeme. Sejti már, hogy nem mehetnek vissza a táborba. Amit eddig hallott, ebből is bizonyosan tudja, hogy Rác Györgyöt rögtön lezárnák. Valamelyik részeges strázsa- mester ráfogja, hogy kémkedik, a jó isten sem kegyelmez meg az életének. Hegyezi a fülét, figyeli, hogy mit hall még. A hangok egyre fenyegetőbbek. Nemcsak a szer- bekre vár a halál. Annak is jaj, aki futni hagyja őket. Nem más lenne ez, mint hazaárulás. S az árulónak nincs kegyelem. Nem hallgatják tovább a kiabálást. Ösztönösen, de egyszerre, szó nélkül és csendben megfordítják a lovakat, s halkan léptetve távolodnak a csoporttól. Nem a tábor felé mennek, de vissza délre, a vár irányába. Rác György megállítja lovát, fülel. Némán ülnek a nyeregben. Aztán Balogh felé fordul: — A te neved is kiabálják. — Hallottad? (Folytatjuk.) ^
