Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-04 / 2. szám

1981. Január 4. • PETŐFI NÉPE • 3 Reggel a postán Olykor fel­ér egy rejt­vényfejtéssel, amíg egy isme­retlen címzett ismertté lesz. „Kecskemé­ti Gyümölcs- faiskola — ol­vasom egy bo- , rítékon. — Postás elvtárs, kérem a legna­gyobbnak át­adni”. De ki az a legnagyobb? Ezt kellett kideríteni. Képes címzés — kétes címzés Hanoiból le­vél érkezett Ági néninek. Egy Erzsi nevű címzettről any- nyit árult el a feladó — s ce­ruzával meg­jelölte —, hogy ahol lakik, egy „Valamilyen út” mellett, van egy ke­rékpáralkat­rész-üzlet. „D. T. • E.-né, Kecs­kemét” — írta egy másik le­vélre a küldő­it Egy belterületi kézbesítő — Simon István — ne­kivág a havas utcának. # Reggel a pnstán. Huszka László (elöl) és munkatársai napi felada­taik teljesítésére készülnek. (Méhest Éva felvételei) ■Ha tanácsok elkölthetnek praktikusabb. Aztán az .is forin­je; „Lord”, így címzett egy harmadik; s volt, aki a pontos név és az irányitószám helyett golyóstollal rajzolt egy cserép virágot, egy esernyőt, egy kecskét, egy szélmalmot, mellé négy-házat — s a képes együttest egy hangjegyfüzet sorával zárta, sok szeretettel. A talányosán hiányos — és csak részben megfejtett — címzé­sek Bárdóczky Simon kecskemé­ti postahivatal-vezető gyűjtemé­nyéből valók, amelyben még ta­lálni más furcsaságokat is. Üd­vözlőlap pásztorral, mögötte egy gémeskút; aztán egy levél, me­lyen a kézbesítőt úgy próbálta va­laki eligazítani; „Abban a házban lakik (tudniillik a címzett), ahol egy népbolt van; de akadt olyan (feladó) is. aki a címzést azzal kezdte: „Nevet nem tudok”. Eh­hez képgst, ,.,a „Tisztelt Művezető Űrnak" a Zöldfa utcába szóló le­véllel már nem is volt olyan ne­héz odatalálnia a kerület postá­sának. Hogyne károgna hát év­közben a holló! Villányban kezdte A néha bosszantó, néha nevet­séges címzés jóllehet nem több egy bakinál, vagy — házunk tá­ján maradva — a nyomda ördö­génél. Napirendre térnek fölötte. A jól és pontosan címzett leve­lek, képeslapok, utalványok és újságok tíz- és százezrei azonban már nem egy különcséggyűjte­ménybe kívánkoznak. Kézhez, levelesládákba valók. — Az első művelet a teli zsák bontása, ha már itt az anyag. Ez a postások „jó reggelt”-je — fo­gad az 1-es számú kecskeméti postahivatal kézbesítőosztályán Huszt Elemér főfelügyelő, osz­tályvezető, aki még 1940-ben, egy villányi postamesternél kezdte pályáját, havi 50 pengővel. Két évvel azután Kecskemétre jött. Azóta itt dolgozik. — Ez alatt az idő alatt minden ablaknál szolgáltam — mutat odaátra. az osztályukkal szomszé­dos külső munkahelyekre. Jó vezetői erényéért, hogy még a „legnehezebb emberrel" is szót tud érteni, becsülik a postán Huszt Elemért. Harminckét váro­si és nyolc külterületi kézbesítő munkájára felügyel. Zsuzsa levelei Vigyázó szemei most a fiatal, pályakezdő Kovács Zsuzsanna le- vélirányitón. aki a „Kalocsa 6300”, „Kiskörös 6200". „Baja 6500" stb. feliratú rekeszes pol­coknál a Kecskeméten feladott le­veleket rakosgatja szaporán. — Zsuzsa szorgalmas — dicséri az osztályvezető. — December 19-én 15 ezer levél ment át a ke­zén. Huszka László belterületi kéz­besítő a 25-ös körzetbe készül. Ütvonala a Szolnoki út eleje— Csilléri telep—Baross utca—Sal- lai utca—Tanácsköztársaság tér —Hunyadiváros 48—Szentistván­város—Műkertváros—Szentist- ván körút. Népfront utca. Légvo­nalban öt kilométer. Könnyebbség, hogy a Műkert­városban. mire Huszka László délfelé odaér, csak ki kell majd nyitnia egy tárolóládát, amelyet egy postaautóból — a környék la­kóinak szóló levelekkel — addig­ra már megtöltenek. Jónak tartja minden postás ezt a menet közbeni vételezést. Olyan sok már a hírlap és a levél, hogy ésszerű megoldás nélkül nem bír­nák a terheket. Jó láb. jó szív és igen nagy tü­relem kell a mi munkánkhoz — állítja Dugár Dénes, a hattagú Petőfi szocialista brigád vezetője. — Háromszázötven házhoz járok, a Lestár tértől a Kossuth körútig és a Lenin térig. Látom, mi min­den változik napról napra, 23 éve. mióta postás vagyok. A Batthyány utcából az épületek bontásával so­kan elköltöztek. Megható volt. amikor Milovai Mátyás nyugdíjas egy erős kézszoritással búcsúzott tőlem, miután novemberben utol­jára vittem neki nyugdijat. Mozgóposta Űrrétre, Borbásra Rózsa Mátyás nyolc éve gépko­csis kézbesítő a 2-es számú kül­területi járásban. Az aluljáró vé­gétől, a Szentistvánváros. a Szol­nokihegy egy részétől egészen Borbásig. Orréten egy jó dara­bon, valamint a Köröslhegyben és Talfájában 21 támpontnál várják a megadott időben. Kivéve a de­cember eleji rossz időt, naponta menet rendszerűén érkezett há­romszáz levéllel, képeslappal. 70 —80 pénzesutalvánnyal, 250 új­sággal. Köves úton jár. így jól bír haladni. (Az út és a posta dicséretére legyen mondva, hogy a város és a tanyák közt olyan általános mozgóposta-szolgálat jött létre, amelynek emberei nemcsak ki­viszik, de ott, helyben fel is ve­szik á tanyai lakosság küldemé­nyeit.) Egy támponti rekesz öt cím­zetté — így rendeltetett ez annak idején. A tanyai postás nem me­het házról házra, mint városi tár­sa. Ám a rekeszek Rózsa postás­nak sem afféle skatulyákat je­lentenek csupán. Beszélgetőhelyek is egyben ezek a támpontok, ahol kérdeznek; „A feleség hogyan igényelhet házastársi pótlékot?" Vagy: „Aki meghal, annak a nyugdiját kifizetik-e másnap a hozzátartozójának ? ” Címnyomozásra nemegyszer a tanyai levélhordó is rá van utal­va. Rózsa Mátyással történt, hogy egy néni részére valaki úgy* cím­zett karácsonyi képeslapot, hogy „A nyomási iskolától a harmadik, vagy a negyedik tanya”. Egy bá­csinak pedig — szomorú — ak­kor kívántak már csak kellemes karácsonyt, miután szegény négy hete jobblétre szenderült. □ □ □ Fél 10. A kézbesítőosztályon a takarító asszony sepreget. Utána követ mos. A kétszemélyes, reke- szes-fiókos asztaloknál ilyenkor már nem ül senki. A postások kint dolgoznak. Kohl Antal Megszoktuk, hogy a fontosabb közkiadásra szánt összegek évről évre növekednek. Most ez a nö­vekmény — az ismert gazdasági körülmények miatt — szerény mértékű. Mindez a tanácsok gaz­dálkodására is érvényes, sőt rá­juk vonatkozik nagyobbrészt, hi­szen ők irányítják a lakosság leg­szélesebb körét kiszolgáló intéz­ményeket — kórházakat, szakor­vosi rendelőintézeteket, napközi és diákotthonokat, iskolákat, óvo­dákat —; összesen mintegy 14 ezer szervezetet. A tanácsi pénztárcából elkölt­hető összeg 1981-ben is valamivel több lesz, mint 1980-ban volt: a fenntartásokra illetve a fejleszté­sekre együttesen csaknem 100 milliárd forint jut. Ha azonban figyelembe vesszük az árváltozá­sokat. a növekvő ráfordításokat és az átadásra kerülő új létesítmé­nyeket. akkor azt mondhatjuk: az alapvető közkiadásokban meg­őrizzük az ellátás színvonalát. Mindenre kell porciózni Mindebből következik: ott kell megfogni a pénzt, ahol lehet. Az utóbbi években még úgy szólt a lecke, hogy szigorúan sorolni kell a teendőket. Fontosság szerinti „kategóriákba" osztották a külön­féle szolgáltatásokat, ennek meg­felelően a pénzkereteket. Ma már azonban lényegében csak egyet­len kiemelt csoport van — amely­be a szorosan vett alapellátás in­tézményei tartoznak. De manap­ság ezen a körön belül is diffe­renciálni kell; egyes feladatok — mint például az általános iskolai tantermek ügye. a járóbeteg-el­látás javítása, az ivóvízhálózat, a köztisztaság, a felújítások — min­den másnál előbbre valók. Mindemellett a többi szükségle­tet sem szabad elhanyagolni. Ép­pen ez nehezíti a tanácsiak dol­gát: mindenre kell porciózni. De hát akkor hol foghatók meg a fo­rintok? — hallani itt-ott a bei - zenkedőket. Hiszen a költségve­tésben szinte még a fillérek is le­kötöttek. a többi közt bérekre, energiára, bérleti és közműdíjak­ra. Akik a pénzzel foglalkoznak, nagyon jói tudják, súlyos hiba volna, kézlegyintéssel elintézni a takarékosságra -ösztönzést, mert még az eleve elköitöttnek tekin­tett pénzről is kiderülhet — fe­gyelmezett költségelemzéssel —. hogy egy része felszabadítható más célra. „Megfogható” forintok Nem arról van szó, hogy mond­juk gyengébben fűtsék, világítsák az iskolák, a napközi otthonok helyiségeit, elhanyagolják takarí­tásukat. a környezet tisztántartá­sát. Ilyen áron nem szabad taka­rékoskodni! De azt mee lehet vá­lasztani, hogy a tanácsoknál és in­tézményeikben milyen legyen a bútor, a felszerelés, a díszítés; a drágább se mindig hasznosabb. tokát hozhat a házhoz, ha időben elvégzik az esedékes karbantartá­sokat. Ami pedig a fejlesztéseket il­leti, gyakran emlegetett követel­mény a létesítmények többcélú kihasználhatósága. Mégis, csak el­vétve vannak olyan próbálkozá­sok. amelyek például az iskola és a művelődési ház „közeledését", a helyiségek közös használatát lehe­tővé teszik. Pedig nagyvonalú gazdálkodásra vall, ha mondjuk a lakótelep kellős közepén építen­dő iskolát csak hagyományos ér­telemben vett iskolának szánják. Kialakításánál figyelembe lehet és kell venni a lakókörnyezetet: legyen színtere a klubéletnek, a TIT-előadásnak, a felnőttoktatás­nak, az alkalmankénti lakógyűlé­seknek, sportpályái késztessék mozgásra a környékbelieket. Az állami intézmények ésszerű gazdálkodását segítendő nemrég megjelent egy új pénzügyminisz­tériumi rendelet; intézkedései ja­nuár elsejétől fokozatosan lépnek életbe. A költségvetésből fenntar­tott. nem termelő szervezetek ugyanis régóta változatlan elvek szerint működnek. Felügyeleti szerveik — zömében a tanácsok — évről évre meghatározzák ter­veiket. a feladataikra adható ösz- szegeket; amelyek akkorák, amek­korák, függetlenül attól, hogy jól vagy rosszul gazdálkodnak-e a pénzzel. Ésszerűbben gazdálkodva Ezentúl a költségvetésből élő intézmények is érdekeltebbek lesznek a takarékoskodásban, az éves keretet rugalmasabban ke­zelhetik majd; ha mondjuk a kór­ház egyébként minden tekintet­ben eleget tesz kötelezettségei­nek, akkor az úgynevezett pénz- maradványokat nem vonják el tőle. Ez érvényes akkor is. hu gyógyszerkutatásra vagy egyéb tudományos munkákra hasznosít­va szabad szellemi és gépi kapa­citását: az így szerzett bevételek az intézményben maradnak, s a szolgáltatás további javítását eredményezhetik. Az intézmények persze igen kü­lönbözőek nagyságukban, jelle­gükben. sok az apró szervezet, holott tapasztalat: az összevont egységek többnyire szakszerű munkára, gazdálkodásra képesek. Igazolja ezt az egészségügyi ága­zatban kibontakozó integrációs folyamat; szélesebb körben ki­használhatok a technikai eszkö­zök. közösen intézhetők a beszer­zések. a karbantartások, a felújí­tások. Az ilyesfajta együttműkö­dés (közös gondnokság) megvaló­sítható a szakmailag önálló intéz­mények. például iskolák, kollé­giumok. diákotthonok között, fő­ként a kisebb településeken. Most az új rendelet felhatalmazza a ta­nácsokat: határozzák meg. hogy a területükön mely szervezeteknek érdemes és szükséges önálló gaz­dálkodási jogkört adni. P. S. Szívós „petyár”-korszak A térképek közt fogsz Ma- gyarországot ábrázolót is találni. Azon ráakadsz a Tisza folyóra, és ha Szegedtől felfelé indulva annak forrását keresed, reábukkansz Szolnokra. Tegnap Pestről vasúttal Albert-Irsára utaztam, a hol W. herczeg lakik, a ki M: herczegnőt vette nőül. Tiszteletemet tettem nála, hagy xx-nek hírt adhassak hogylété- ről. A falu a Duna és a Tisza kö­zött elterülő Alföld szélén fek­szik, melyet tréfából meg akarok nézni. Kíséret nélkül nem enged­tek utazni, mert a vidéket lovas rablóbandák, a kiket itt „petyár”- aknak neveznek, veszedelmessé teszik. A schönhauseniekhez ha­sonló hársfa árnyékában elkölt­ve a jó reggelit, felszálltam egy szalmazsákos ülésű alacsony sze­kérre, mely elé három alföldi ló volt fogva. Az ulánusok megtöl­tötték puskáikat. Felültek ők is. Gyor,s menetben * megindultunk. Hildebrand egy magyar béressel az első zsákon ült. Mellettük a kocsis sötétbarna paraszt, bajusz- szal, széles kari májú kalappal, hosszú, fényes, zsíros r hajjal, olyjn inggel, mely gyomra felett Véget ér, mely alatt kézszélessé­gű, sötét barna öv. gyanánt saját bőre látható. Csak azután kezdő­dik fehér gatyája, melyből mind­egyik szár elég volna női szok­nyának. Ez térdig ér, a hol sar- kantyús csizmája kezdődik. Kép­zelj el magadnak oly lapos sík­ságot, mint az asztal, a melyen az ember a látóhatárig nem lát - mást, csak magas, csupasz fákat, a féligvad lovak és szarvasmar­hák részére ásott vedres kutakat, ezerszámra menő világosszürke vad ökröket, karhosszú szarvak­kal, bozontos lovakat, melyeket lovas, félig meztelen juhászok őriznek dárdaszerű botokkal, vég­telen sok disznócsordát, azok kö­zött mindég egy szamarat, a mely a pásztor bundáját és olya- kor őt magát is czipeli, azután nagy sereg túzokot és nyulat, hör­csögalakú cziczkányt, olykor esős vizű tavakon vadkacsákat, vadli­bákat, bibiczeket. Ilyen lények repültek el előttünk azon három óra alatt, mely idő alatt Kecske­métig a 7 mérföldet megtettük, csak egyszer az egyik csárdában tartva kis pihenőt. ecskemét falu. melynek ut- czái, ha lakos nincs künn. Schönhausen város végére emlé­keztetnek. Csak az a különbség, hogy 45 000 lakója van. Kövezet­ten utczái, alacsony, keletre a nap felé csukott házak, nagy^barom- fi udvarokkal. Idegen követ szo­katlan jelenség itten és magyar szolgám a kegyelmes czímet úgy dörögte, hogy rögtön díszőrséget állítottak ki nékem, a tisztvise­lők tisztelegtek és előfogatot ajánlottak fel. Az estét igen ked­ves tisztikarral töltöttem, akik rávettek, hogy katonakíséretet vi­gyek magammal és végtelen sok rablókalandot meséltek. Éppen azon a vidéken, a Tiszánál, a melyen át kell utaznom, vannak a legveszedelmesebb rabló fész­kek. A mocsár és a puszta ki­irtásukat lehetetlenné teszi. E „petyár”-ok kitűnő lovasok és jó lövök. E bandák 15—20 emberből álló utazócsapatot vagy majort is megtámadnak, és másnap már 20 mérföldnyi távol vannak. Jó em­berekkel szemben udvariasak. Pénzkészletemnek legnagyobb ré­szét W. herczegnél hagytam, és csak némi ruhaneműt hoztam magammal. Nagy kedvem volna e lovas rablókkal, nagy bandákban, kétcsövű fegyverrel kezükben, pisztollyal övükben, vezetőjük ar- czán fekete álarczcal, mert néha a kis nemesek közül kerülnek ki. közelebbről megismerkedni. Né­hány nappal ezelőtt a zsandárok harczba keveredtek velük, de két rablót elfogtak és Kecskeméten főbelőtték őket. Ilyeneket a mi unalmas vidékünkön nem élünk át. Azon időben, mikor ma reg­gel felébredtél, bizonyára nem gondoltad. hogy a Kunságban. Félegyháza és Csongrád közt. gyors galoppban repültünk Hil- debranddal az Alföldön. Mellet­tem kedves, napbarnított ulánus tiszt ült. Mindegyikünk előtt a szalmában töltött pisztoly. Mögöt­tünk egy csapat ulánus üget ki­vont karddal. Három gyors ló vonta szekerünket, az előlmenö Róza és az egymás mellett rohanó „Csillák" és „Petyár”. A kocsis folyton nevükön szólítja azokat és kérő hangon beszél velük. Azután az ostort feje fölött tartva: mega-t (megállj) kiált. A galopp ekkor carocier-é változott. Igen jóleső érzés. A rablók nem mu­tatkoztak. Mint kedves, barna hadnagyom megjegyzé. napkelte előtt megtudták, hogy fedezet alatt utazom. De egyesek azon derék kinézésű parasztok között, a kik bennünket a földig érő, kar­nélküli báránybundákban az ál­lomásokon komoly tekintettel né­zegettek és tisztelettudóan „Isten adiamek" (Isten adja meg. de va­lószínűbb az Isten áldja meg) szavakkal köszöntöttek, bizonyára közülük valók voltak. A napsu­garak égettek egész nap. Arcom oly piros, mint a ráké. 12 óra alatt csak 18 mérföldet tettem meg. Ebből 2—3 órát, ha nem többet, várakozásra és pihenésre kell szá­mítani, mert a 12 lovat, melyeket én és födözetem használtunk, elő kellett keríteni. A mellett az út kétharmada mélyen süppedő ho­mok és föveny volt, mint Storp- mündenél. C órakor érkeztem ide a vá­*■' rosba. Magyarokból, tótok­ból és oláhokból álló tarka tö­meg élénkítette az utczákat. Szo­bámba a legvadabb és legbolon­dabb czigánydalok hallatszanak be. Fekete szemű és bátor, rabló­kinézésű alakok, tágra nyitott szájjal, orrukon keresztül bete­ges. panaszkodó molldisszanon- cziákat énekelnek oly hangon, mely a szél dalára emlékeztet, mikor a kéménybe süvölt A nők általában szép növésűek. egyesek rendkívül szépek. Mindnek ko­romfekete a haja, hátul hajfo­nattal, benne piros szalag. A nő­kön nagy vörös-zöld kendő vagy vörös selyem, arannyal díszített főkötő van. Vállukon és mellükön igen szép sárgás selyemkendö. Szoknyájuk rövid és fekete vagy sötétkék színű. Csizmájuk vörös szattyánból készült, és .egész szok­nyájuk alá ér. Élénk, leginkább sárgásbarna arczúak, nagy villo­gó. fekete szemekkel. A nők ily csoportban igen kedves színve­gyüléket alkotnak, mely neked is tetszenék. Minden szín a ruhán oly erős. a milyen csak lehet. 5 órakor érkeztem meg. S szolgámat várva, az időt a Tiszában úszva töltöttem. Majd néztem a csárdás tánczot. Sajnáltam, hogy nem tu­dok rajzolhi és így a mesés ala­kokat papírra nem vehettem. Az­után paprikás csirkét, halat és gombóczot ettem, sok magyar bort ittam. írtam. Most le aka­rok feküdni. Kérdés el fogok-e tudni aludni a czigányzenétöl. Jó éjszakát. Isten-adiamek!" evesen tudják, ugye, hogy Bismarck, a későbbi porosz „vaskancellár” irt ekképp felesé­gének — 1852. június 27-én Szol­nokról. 1851-től 59-ig a Német Szövetségben Poroszország köve­teként Ausztria ellenfele. 1852- ben — I. Ferenc Józseffel foly­tatott tárgyalásait berlini utasí­tásra megszakítva — hazatérte előtt, a levélben említett okok miatt, beutazta az Albertisa— Kecskemét—Szolnok közötti vi­déket. A „civilizált Európában" élő magas rangú katonatiszt egzo­tikumkeresése, a „keleti” utazás fűtöttsége sugárzik a levélből. Ez a sajátos alföldi világ hasonló­képp első látásra ragadta meg Bismarckot, mint az ez időtájt Szolnokra vetődött osztrák festő­ket. A művészeket a szabad táj. megfestésének igénye, a fények, a színek, a levegő atmoszférikus hatásának speciális alföldi sajá­tossága vonzotta Szolnokra. A múlt század második felében mind erőteljesebb néprajzi kutatás, a nép felé fordulás, az éledező szo­ciológiai érdeklődés hozta létre, újította meg a festészetben a népi életkép műfaját. Törekedtek a helyszíneken megfesteni, a nép életéből vett — idillikus vagy kritikusabb felfogású — jelenetek sorát. Ehhez járult az egzotikus témák divatja. Érződik ez Bis­marck levelének élményeket tük­röző hangvételéből is. Szolnokon az élet gazdag tar­kasága kínálkozott a festők ecsetjére. Vásári forgatag, pony­vások, pecsenyesütők, az árusok sátrai, a ruhák sokszínű egyvele­ge, fekete szemű menyecskék, fe­hér gatyás, pörgeka lapos legé­nyek, a cigányok, nótázások, a tánc és muzsika különösen erő­sen hatott azokra, akik mindeb­ből csak a felszínt látták. Meny­nyire sajnálta Bismarck is, hogy nem tud rajzolni, s ezeket a „me­sés alakokat” papírra vetni __ Ho gy is láthatták volna a való­ságot életünkből, történelmünk­ből, társadalmi viszonyainkból az idegenek, a Berlin felől, a Monar­chia fővárosából ideérkezők. A „csuda figurákra” bámulók, a „tréfából” kalandos utazásra kelt katonadiplomata szeme csak az asztal-lapos pusztán vágtató mé­nesek. vadul lövöldöző betyárok, fehér falu tanyák, útszéii csár­dák, gémeskutak körül pihenő ökörcsordák, vándorló cigányka­ravánok délibábos egzotikumára volt érzékeny ... Ám egy árva elejtett szó nem utal arra az alapos túlzásokkal élő Bismarck- levélben, hogy itt egy — nemzet­közi reakciós összefogással — le­vert szabadságharc bénultságában sínylődő nép közt járnak ... Igen — a „gémeskút. malomal­ja. fokos” egzotikumának hirét viszont olyan sikeresen vitték szét a nagyvilágba, hogy annak kései utórezgéseit még napjaink­ban is sokszor visszahalljuk. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents