Petőfi Népe, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-31 / 305. szám
1980 december 31. • PETŐFI NÉPE • 5 HÁROM MEGYÉT^FOG Egy stúdió vonzásában v \ Ötéves munka eredményeinek az elismeréseként, módszertani lag területi szerepkört tölt be a jövőben a Megyei Művelődési Központ műszaki és természettudományi stúdiója. Az eddigiek során bizonyított a helyi és Bács- Kiskunra kisugárzó munkájával. A stúdióban szép számmal találtak otthonra a kis közösségek: tíz-tizennyolc résztvevővel tartják foglalkozásaikat a kis tudós tanulók, a rádiós, számítástechnikai, fizikai szakkörök, gépjárműbarát és akvarista csoportok, a kaktuszgyűjtők és a repülés barátainak köre. Filmvetítő, képmagnó és más audiovizuális eszközök se. gltik az egyetemi előkészítő, gombatermesztési és mezőgazdasági tárgyú tanfolyamok, a fölrajzi, egészségügyi és környezetvédelmi, műszaki-technikai so-t fozatok hatásosságát. Az 1981-es új évben tovább népszerűsítik a közlekedési ismereteket, elsősorban az általános iskolai tanulók körében. A technikai alapismeretek és készségek fejlesztéséhez felhasználják az átadásához közeledő játszóház programlehetőségeit is. A tervek között szerepel, hogy a kecskemétihez és a kalocsaihoz hasonló stúdiók ne hiányozzanak a járási székhelyek művelődési otthonaiból sem. A szakkörvezetők képzése, módszertani bemutatók szervezése, a kiadványok terjesztése és általában a segítségnyújtás Bács-Kiskun mellett ezentúl Békés és Csográd megyére is kiterjed. H. F. A kecskeméti Kodály Intézet (Pavlovits József (elvétele) Űjévi népszokások • Szilveszteri alakoskodó Játék kecskeszereplővel Egyházaskozáron 1951-ben. (Diószegi Vilmos felvétele) „Boldog új évet!” — halljuk és mondjuk magunk is ilyenkor december utolsó és január első napjaiban. Szilveszter napján már kora délután trombitálástól hangos az utca, az éjfél körüli órákban a járdákat és az úttestet ellepi a nyüzsgő, zajongó tömeg. Színes forgatag, duda- és trombitaszó, álarcok, maskarák mindenfelé. Az otthonokban és a szórakozóhelyeken terített asztalok, vidám baráti társaságok, tánc, zene és hangzavar. Búcsúztatjuk az óévet, abban a reményben, hogy a következő esztendő szebb, jobb és boldogabb lesz. A legújabbkori óévi búcsúztató szokásoknak sokkal gazdagabb és változatosabb formáját találjuk meg a néphagyományokban. Az év kezdetét jelölő nap minden népnél szimbolikus jelentőségű, és egy sor szerencse-varázsló, jósló és gonosz-űző hiedelemmel jár, amelyeknek egy része még a mai szilveszteréji szokásokban is tovább él, bár eredeti jelentése, szerepe már elhomályosult. Már a pogány Róma lakói is kicsapongásokkal ünnepelték meg az év kezdetét, és jókívánságokkal, bőséges ajándékozással vélték biztosítani maguknak az elkövetkezendő esztendő sikerét. Magyarországon a középkori oklevelek tanúsága szerint szokásban volt az újévi ajándékozás, városaink kötelesek voltak ajándékot adni a királynak. Mátyás király korától ismeretes a kastélyos uradalmak „sztrénázása”, mikoris a belső cselédek, alkalmazottak, bérlők foglalkozásuk szerszámaival felvonultak uruk köszöntésére, aki aztán ajándékokkal viszonozta a köszöntést. Országszerte elterjedt szokás volt a „kongózás", „csergetés”, „nyájfordítás”, vagy „szűzgulyaihajtás”. A vidékenként különböző elnevezéssel illetett szokás célja nagyjából azonos volt, elűzni a jószágról a gonosz hatalmakat, illetve a pásztorok megajándékozása. Szilveszter napján sötétedéskor összegyűltek a falubeli béresek, pásztorok, legények, hangos ostorpattintga- tásokkal, kolompokkal, csengőkkel, dudákkal, ócska edényekkel ék tejenJármát csaptak. Estéig'tartott ez av f ülekeF próbára tevő zaj, majd elindultak házról házra újévet köszönteni, kántálni. A köszöntőket almával, dióval, pénzzel, kaláccsal ajásndékozták meg. Ojév reggelén is folytatódtak a jókívánságok, a legények sorra vették a lányos házakat, a gazdák a rokonokat, ismerősöket, helyenként regősök is jártak, hogy egészséget, gazdagságot, jó termést, a lányoknak pedig jó férjet kívánjanak. Sok helyütt maskarába beöltözve, dramatizált formában adták elő jókívánságaikat. A néphit szerint ami az év első napján történik, az ismétlődik meg a jövendő év során. Ezért az emberek igyekeztek az egész napot kellemesen eltölteni, vidáman, bőségesen enni, inni, és a kellemetlenségeket elkerülni. Azt tartották szerencsésnek, ha újév napján a ház első látogatója férfi volt, az asszony viszont szerencsétlenséget hozott. Mezőcsáton az a hiedelem élt, hogy amilyen nemű látogató tér be elsőnek a házba, olyan nemű borjút fog elleni a tehén. Általában mosott ruha nem lóghatott újév napján a házban vagy az udvaron, mert az a jószág elhullását, vagy a család egy tagjának halálát jelentette. A teregetett ruha a népi képzeletben talán a jószág kiterített bőrére asszociált. A hagyományok szabták meg az újévi étrendet is. Szárnyas állatot nem ettek, mert az „elröpíti”, vagy „elkaparja” a szerencsét. Annál bőségesebben fogyasztották a malacot, és a disznóhúst — igaz közeli még az András-napi disznóvágás —, mert a sertés szapora jószág és „a házhoz túrja a szerencsét". Sok helyen, például Túrán, a disznóhúshoz édes káposzta járt, hogy „édes” legyen az újév. A kocsonya mellett hagyományos étel még a lencse és a bab, amelyek a néphit szerint a pénzt szimbolizálják. Több helyen máig is szokásban vannak a jövő kifürkészését szolgáló praktikák. A jóslások az időjárásra, a természetre, egészségre, totálra, de leginkább az eladó lány férjhezmenetelére vonatkoznak. Az utóbbiak közül a legismertebbek: ólomöntés, galuska- vagy gombócfőzés, kerítéskaró számlálás, papírcsillagvágás, szöszrázás, 'disznóólrugdosás. Közel száz éve jegyezték fel először, hogy az év utolsó napján Hajdúszoboszlón égő szalmacsóvákat tojigáltak, lángoló nyilakat lőttek ki a törökök kiűzésének emlékére. Talán ebből a hagyományból ered, hogy új lakótelepeink toronyhózai- nak ablakaiból, erkélyeiről — legújabb szokás szerint — összekötözött csillagszórókat, petárdákat dobálnak le, bár nyilvánvalóan nem a törökökön nyert diadal emlékére, hanem azért, hogy hangulatosabbá tegyék az óév búcsúztatását. L,. K. (24.) Deák Ferenc ezereskapitány a Vele levő corpussal, nem elégedvén meg szép szerencséjével, a Dunán által ment és szegény rácsá- got széltében ölte, s nemcsak annak marháját és jószágát, hanem az, mi már fiscalis marha volt is, által takarította a Dunán és fel- prédálta. Elolvasta, odanyújtotta a főkapitánynak: — Mit szól ehhez, Vay Ádám [ uram? ö maga megfontolandóknak tartja Károlyi figyelmeztetését. Már a télen bebizonyította, meny- nyire a szívén viseli a szerb katonaság megnyerésének ügyét. Eszébe jutnak azok a panaszlevelek is, amelyeket a tábor környéki magyar helységek intéztek hozzá, s amelyekben a kurucok erőszakoskodásait és önkényeskedését róják föl. A Comissariatus létesítésével próbált rendet te-É remteni, Dab, Szentmárton, Tas, Vecse és Solt községeknek oltalomlevelet is adott, hogy passus nélkül járóknak semmit se adjanak. Azonban sokszor ez sem segített. — Nos, mit szól hozzá kegyelmed? — Nem tudom, mit akar ez a Hellenbronth — mondja méltósággal Vay Ádám. — En úgy értem, édes hazánk gyarapításán kíván ezzel fáradozni. Ázt latolgatja magában, nem kellene-e még egyszer összehívnia a tisztikart egy újabb megbeszélésre. De a parancslevelek már elmentek, Onódi szolnoki kapitánynak is üzent már, hogy induljon egyenesen Szeged felé az ágyúival. A legénység is belelovalta magát.. Nem, hiába, nem lehet a bácsnai hadjáratot leállítani. 1 — Nagyon készülnek a seregek Monasterli ellen — toldja meg a hallgatódzó Darvas Ferenc komisszárius is. Gyulai István udvarmester sem marad adós a dicsekvéssel. — Hát a sajkások bajosan jönnek föl többet a Dunán, ha most nekik eresztjük .a hadainkat. A végekről származó Török András udvari vicekapitány is megjegyzi: — No azok, ha meglátják a regimentünket, előttünk ugyan meg nem állhatnak. — Gyorsan emelkedik a nap, a seregek meg miránk várnak. Menjünk hát — szólt Rákóczi, s megindultak a sáncok felé. Otközben megállnak egy kisebb csoportnál, ahol egy fiatal hadnagy a puska kezelésére tanítja katonáit. Mindjárt látják, hogy ő sem nagyon ért a dolgához. Az öreg hajdúk közbe-közbeszólnak: — Az pedig úgy nem jó lesz! — Akkor bizony visszafelé sül el az a flinta ... — Nagyon tudatlanok a tisztjeink — jegyzi meg ismét a vicekapitány. Rákóczi a tudatlanság okozta károkon sokszor feldühödik, de mint most is, dühét gyorsan veszni hagyja. Ahelyett a bajok okait kutatja: — Mert melyik osztrák király alapított kollégiumokat — tör ki belőle a fájdalom —, ahol az ifjúságunkba csiszoltabb erkölcsöt oltottak volna? Melyik állított akadémiákat, ahol ez a nemzet a tudományban és a népművészetben művelhette volna magát? Melyik használta fel az ifjúságot az udvar vagy a hadakozás feladataira, hogy visszatartsa a dorbézolástól? Melyik vezette be a nép közé az ipart és kereskedelmet, hogy eltérítse a lustaságtól? És volt-e ezek között a királyok között csak egy is, aki nem zsarolta volna a magyarokat, és ne kényszerítette volna ezzel a gyűjtésre és saját szükségleteinek ösz- szezsugorítására?... A mulasztásokat mind-mind máról holnapra szerette volna behozni. Ahogy a fejedelem megjelenik, a katonák nem figyelnek a tiszt magyarázatára, s az abbahagyja. Mindannyian csak Rákóczit nézik. Figyelik a szemét, lesik a szája mozdulását. Törökülésben, félkör alakban vették körül a tisztet. Most állnak. Azt várják, hogy a tizedesük. Tokaji tnegszólaljon. Fészkelődik is, de a nagy hen- cegőt most cserbenhagyja a bátorsága. Az öreg Baloghnak eszébe jut a szakadt csizmája. A strázsa- mes temek hiába mutatta már két hete, hogy elvált a talpa, az csak ígérgeti, de nem hoz, neki másikat. Pedig ha Rákóczi tudná, hogy az egyik legrégibb bácskai kuruca rongyos csizmában jár... Megköszörüli a torkát, kihúzza magát: — Alázat... — azonban az első szót se tudja befejezni, a hangoskodó Tokaji szavába vág, s ő megint elhallgat. A hazátlan bácskai kurucnak nincs becsülete. Tokajinak sincs sok szerencséje:- Gányi István jön, a sóinspektor. Nagy baj van a legújabb só- kiüldeménnyel. Nem tudja, mitévő legyen. A fejedelem utasítását várja. IV. Forrón süt a sátrak, kunyhók közé a nap. A lovak idegesen kapkodják fejüket, lábukat. Dühösen csapkodnak a farkukkal: lepi szemüket a légy, csípi hasukat a bögöly. Negyedik napja már, hogy megérkeztek a táborba, a sok jár-- kálástól majd leszakad a lába, de az apjának még nem jutott nyomára ifjabb Balogh János. Hiába kérdezősködik felőle, mindenki csak tagadólag rázza a fejét: nem ismeri. Az este végre egy öreggel találkozott, aki a tábor északi részében beszélgetett egy Balogh Jánossal, amíg a kovács a lovát megpatkolta. Sokáig mentek a sátrak és kunyhók között. Omló homokban, kitaposott fű között szapo- rázták léptüket. Az öreg elmeséli, hogy harcolt francia földön a császár seregében, Jancsi meg arról számol be, hogy járt a Virággal. s hogy azt reméli, a fejedelem majd igazságot tesz. — A mi édes urunkhoz nagyon sokan fordulnak ilyen ügyben — mondta az öreg. — Az egyik komám a lesántult lova helyett kért tőle másikat, az mesélte, hogy mindig sokan várakoznak a kancellárius sátra körül. Az egyik a kérelmet akarja leíratni, a másik már a választ várja... (Folytatjuk) ÚTTÖRŐÉLET Születésnap előtt Jeles évfordulóra készül a Magyar Űttörők Szövetsége 1981- ben: megalakulásának harmincötödik évfordulóját ünnepli. Az esemény egyfajta mérföldkő, már van idő a visszatekintésre, számvetésre. A születésnapra természetesen készül megyénk valamennyi csapata, raja és őrse. Gyűjtik, keresik az emlékeket, próbálnak kapcsolatot teremteni a csapat hajdani tagjaival, hogy személyes találkozásokon elevenítsék fel a kezdeti évek eseményeit. A különféle születésnapi ötletek, kezdeményezések között szellemes az, amit a Páhiban élő pajtások gondoltak ki: levéllel keresik fel csapatuk kitüntetett úttörőit, mellékelve egy kérdéssort is. Céljuk egyértelmű: találkozót szerveznek, hogy tovább írhassák a csapat történetét. Szeretnének egy csapattörténeti kiállítást is rendezni, ahhoz kérnek majd — akár kölcsön — tárgyi emlékeket, fényképeket, kitüntetéseket. A kérdéssort is gondosan állították össze. Kíváncsiak arra, hogy mi volt a tisztsége, kitüntetése, legkedvesebb úttörőélménye. Hol. mikor táborozott, részt vett-e különféle találkozókon, parlamentekben. Végül a zárókérdés: az úttörőmunka során szerzett tapasztalatai közül felnőtt életében mit tudott hasznosítani? A kérdéseket kapókat, ha elérhető távolságban élnek a hajdani csapattól, a gyűjtést végző őrs vagy raj tagjai felkeresik majd. hogy személyesen beszéljék meg az immár történelemmé vált emlékeket. Érdekes a kérdőív mellé helyezett levél is, bár „csak” tényeket közöl.- Azt például, hogy az elmúlt tíz év során csaknem minden esztendőben kaptak kitüntetést. Elnyerték a Kiváló úttörőmunkáért, s az Érdemes társadalmi munkás — kitüntetést. Dicséretben részesítette őket az Országos Béketanács, illetve a Magyar Népköztársaság belügyminisztere. És két esztendővel ezelőtt megkapták a legnagyobb úttörő-kitüntetést, a KISZ KB Vörös Selyem- zászlaját! A levélből kimaradt — mert csak néhány napja érkezett meg a hivatalos értesítés —, hogy a hasznosanyag-gyűjtési versenyben, saját kategóriájukban az országos negyedik helyen (!) végeztek, nyertek 2 ezer négyszáz forintot. A százhatvanhárom tagú úttörőcsapat 30 ezer forint értékű papírt, rongyot és fémet adott át a MÉH-nek. Ilyen tevékeny, munkájával sorozatos sikereket elérő csapatnak öröm volt, és az is marad tagjának lenni! REJTVÉNYFEJTŐKNEK Logikai fejtörőt közlünk most részetekre. Az ábrán látható számok bizonyos logikai sorrendben követik egymást. Következtessétek ki, hogy milyen szám kerül a kérdőjel helyére. A megfejtést — a számot — levelezőlapon küldjétek be szerkesztőségünk címére. (Petőfi Népe Szerkesztősége, Kecskemét, 6001, Pf. 76.) január 7-ig. A beküldőknek kártyanaptárt küldünk jutalomképpen. Selmeci Katalin V ánya bácsi - Csehov teraszán 9 Jelena Andrejevna szerepében Szvetlána Kucserenko, Asztror doktor: Anatolij Novikov. Az új év kezdetével szovjetunióbeli testvérmegyénkben is visszapillantanak az óesztendőre. Mérleget készített Galina Mihaj- lenko, a Krimszkaja Pravda szerkesztőségének művelődéspolitikai rovatvezetője, az Ukrán Színház- művészeti Szövetség kritikai tagozatának krimi elnöke is. A legkülönlegesebb színházi eseményként a Ványa bácsi jaltai előadását nevezte meg. Csehov remekművét ugyanis eredeti környezetben. az író-orvos egykori lakóházában játszotta el a szimfero- poli Gorkij Színház egyik vendégszereplése alkalmával. A helyszíni előkészületek már reggel megkezdődtek a jelenleg múzeumként szolgáló épületben. A díszletezők szinte suttogva beszéltek. Ügy tűnt, mintha lassított felvételen játszódott volna minden — irta helyszíni tudósításában. A. Spoljanszkaja. — A Csehov-múzeum aggódó igazgatója sem talált kifogásolnivalót abban. amilyen gondossággal elhelyezték a teraszon a fonott székeket, felfüggesztették a hintát. ' Ennek a napnak az estéjére átalakult a „Fehér dácsa” és a nagy kert, ahol utolsó éveit töltötte Csehov. Egyszeriben életre kelt az első felvonás szerzői utasítása: „A kert egy része látszik, terasszal. A fasorban vén topolyák alatt teához terített asztal. Padok, székek; az egyik pádon gitár hever. Az asztaltól nem messzire hinta.. Több mint nyoelvan éve már, hogy a Ványa bácsi nem került le a világ színpadairól. S az 193G-as év egyik estéjén Csehov egykori házában vedégeskedhet- tek a színdarab hősei. A kertben Asztrov orvos vallomását hallgatva, mintha csak az élő Csehov jelent volna meg az előadás vendégeinek. Ügy tűnt, hogy ő maga lépett ki az épületből szeretett kertjébe, amelynek a fáit saját kezűleg ültette annak idején, hogy megossza közönségével az ember teremtő erejébe vetett hitét. H. F.
