Petőfi Népe, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-04 / 284. szám

1980. december 4. • PETŐFI NÉPE • 3

Időmérleg avagy a nemzeti szorgalom

Ház előtt az autó, a családon drága ruha, a lakásban színes televízió. A jómód kétségbevonhatatlan jelei, legalábbis ez idő tájt. Még azokban is megfogalmazódik a kérdés — sokszor nem minden rosszmájúság nélkül —, akik ilyesmire általában nem hajlamosak: miből telik? A válaszoknak jó néhány megközelítési módja van; találkozunk velük a bűnügyi krónikáktól kezdve a lapok humoros oldaláig szinte az egész értékelési skálán. Meglehet, az esetek — szerencsére igen elenyésző részben —. valóban a kriminalisztika, a jog szakembereire tartoznak. De a túlnyomó többség nincs konfliktusban a büntető törvénykönyv szigorú szabályaival; számunkra, bármennyire izgalmas a krimi — ezek a köznapi általános esetek a fontosabbak.

VENDÉGLÁTÁS, HÁLÓZATFEJLESZTÉS, OLAJKUTAK, TANYAI ÉLELMISZER-SZÁLLÍTÓK

• Hetényegyházán az UNIVER ÁFÉSZ üzletháza kereskedelmi centrum. (Méhes! Éva (elvétele)

A szövetkezeti kereskedelem a kecskeméti járásban

A kecskeméti UNIVER ÁFÉSZ az V. ötéves tervet a megyeszékhely járásában az általános fogyasztási és értékesítési szövetkezetekkel egyesülve kezdte. A tanyás járás 13 községe azóta háromötöd részben igényli, köti le az UNIVER ellátókapacitását. A 60 százalékos részarány a falvak ellátásában számottevő. Különösen, ha meggondoljuk: a tervidőszak befejező esztendejében eddig a szövetkezeti bolti kiskereskedelem 650 millió forint értékű — alapvetően mindennapi — fogyasztási javat adott el a járás és a város lakosságának. A vendéglátás bevétele ugyanakkor elérte a 140

Igen, mostanában a korábbinál gyakrabban kérdeztük, magán- és közemberként: egy-egy emberi élet miért produktívabb, mint a másik? Egy-egy réteg életmódja miért gyarapodik talán gyorsabban a többinél, illetve honnan származik életszínvonaluk pótlólagos erőforrása? Mondhatnám úgy: csakugyan jobban élünk annál, mint ahogy élhetnének?

A válaszok megfogalmazása persze nem könnyű, olyannyira, hogy nem is fogalmazhatók meg mindenkire nézve egyaránt érvényes válaszok. Mégis érdemes néhánnyal megpróbálkozni, mert nem csupán arra szolgálhatnak, .hogy egy-egy jelenségről utóbb helyes képet alakítsunk ki. Sokkal inkább tanulságosak a jövőre, leendő életszínvonalunkra nézve, segíthetnek esetleg a megszerzett színvonal megtartásában, sőt gyarapításában.

A Központi Statisztikai Hivatal nemrég érdekes vizsgálatot fejezett be. A szakemberek ezt időmérleg-felvételnek nevezik, s a vizsgálat az emberek időtöltését méri meg. Mennyit fordított munkára, sportba, tanulásra, pihenésre; hol fordította munkára idejét, mivel foglalkozott stb. Ilyen vizsgálatokat korábban szintén végeztek a statisztikusok, így mód nyílik a korábbi tényeket összevetni a legfrissebbekkel, s ennek alapján már nem csupán e kor időmérlege vonható meg, hanem az is megállapítható: milyen változások következtek be a társadalmat alkotó rétegekben, családokban ez időtáv alatt. Ezek a lát-, szólag száraz összehasonlítások roppant izgalmasak.

A legújabb időmérleg-felvétel az 1976—77-es időszakot öleli fel, és veti össze az. 1963- as helyzettel. Nos, a statisztikusok megállapították, hogy a korábbi időszakhoz képest a nemzeti jövedelem megkétszereződött, és ennek hatása a magánéletre nyilvánvaló. Az egy főre jutó reáljövedelem csaknem megkétszereződött, s az életszínvonal számos mutatója lényeges javulást árul el. A lakásállomány nem csak nőtt, hanem minőségileg is javult — például a vízvezetékkel ellátott lakások aránya több mint kétszeresére emelkedett. Széles körben elterjedt a tartós eszközök — a televízió, a mosó- és hűtőgép; a lakosság tulajdonában tizenötszörösére nőtt a gépkocsik száma. Ez ugyan nem időmérleg- tapasztalat, de szoros köze van azokhoz — ha meg akarjuk ismerni az okot, le kell írni az okozatot is. De visszatérve a mérleghez: az első és talán legfontosabb megállapítás: a főfoglalkozású munkahelyen töltött idő az aktív kereső férfiak körében 8 óra 24 perc, a nőknél 7 óra 40 perc. A társadalom aktív keresői tehát a törvényes munkaidőnél lényegesen többet töltenek el a szocialista szektorban lévő munkahelyükön. Rögtön e mellé kínálkozik a másik perdöntő tény: az aktív kereső férfiak átlagosan naponta 61, az aktív kereső nők 52 percet töltenek további jövedelemkiegészítő tevékenységgel, a fő munkahelyen kívül. Bár nincs mód itt a hatékonyságot is firtatni — annyi bizonyos: az életszínvonalban elért jelentős fejlődés forrása itt keresendő.

De menjünk tovább: ha az időt egyénenként mérlegre tesszük, megtudjuk, hogy a főfoglalkozásban a munkával töltött idő a túlóra miatt nőtt — a főfoglalkozáson kívüli esti és reggeli különmunkával. Leggyakoribbak közülük a háztáji és a kisegítő gazdaságok művelése, a házilagos építés, szerelés, a szakipari munka. Igen figyelemreméltó: 1963 óta kevéssé, 1972—73. óta pedig nem változott a háztáji és kisegítő gazdaságokban végzett munka mennyisége — ám ennek egyre nagyobb részét már nem a mezőgazdasági munkások mondhatják magukénak. Magyarázható ez azzal, hogy a korábbi szövetkezeti parasztok ipari munkássá váltak a társadalmi mobilitás hatására, ám eredeti lakhelyükön maradtak (és különösen • sokat dolgoznak a háztájiban). Másrészt, növekedett a nők gazdasági aktivitása, ezáltal kevesebb az eltartott. Hozzátehetjük: a háztáji korántsem paraszti jellegű ma

már! A kertmozgalom messze túlnőtte a társadalmi, a munka- megosztási határokat, a kiskert aligha pusztán hobbi és „pótcselekvés”, hanem a társadalmi értékalkotás színtere, ahol egyébként nem önellátó családok bizonyos termékeikkel ellátják magukat, másrészt — piacra is termelnek a gyári munkás, a mérnök, a tanár, a funkcionárius éppen úgy, mint a föld szakavatott főfoglalkozású művelője — a paraszti munkás.

Már utaltunk rá: nem pusztán elvont haszna van az efféle vizsgálatoknak. Nekem például eszembe jut: mintha idejét múlta volna gúnyos karikatúrákat rajzolni a munkához való viszonyunkról — úgy általában. Nem azért, mert sértő elhitetni — még viccelődés formájában is —, hogy ebben az országban „hadilábon állunk a szorgalommal", ebben az országban általában szeretnek „.lógni” az emberek — hanem mert nem igaz. Itt előfordul ez is valahol, valakikkel — nem is kivételesen — de az ország, nemzeti mértékben munkásabb lett, mint korábban; azaz: általában szorgalmasabb, alkotószelleműbb, törekvőbb. . Olyan tanulság ez, amely sokkal-sakkal őszintébb kezelésmódot és figyelmet érdemel — súlyánál, jelentőségénél és értékénél fogva, mintsem hogy anakronisztikus közhelyekkel alábecsüljük.

Mert a statisztikusok jóvoltából az is kiderült most, hogy: „ ... egy ma végzett nemzetközi összehasonlítás az 1965. évihez hasonlóan azt mutatná ki, hogy a magyar társadalom tagjainak munkával töltött ideje — más hasonló jellegű országokhoz viszonyítva — meglehetősen hosz- szú. Tisztában kell azonban azzal lenni, hogy gazdasági fejlődésünk és életszínvonalunk emelkedése az elmúlt időszakban jelentős mértékben abból származott, hogy a magyar társadalom tagjai ilyen, viszonylag jelentős munkaterhét vállaltak”. (Statisztikai Szemle, 1980. október.)

A ház, az autó, a televízió, a lakás, a jó öltözet — az emberibb életszínvonal a MUNKATEHER- BÖL, a MUNKÁBÓL van. Ezt azért sem haszontalan újból és újból fölemlegetni, mert olyan időszak előtt állunk, amelyben számtalanszor tudatunkba kell idézni e sorsdöntő összefüggést. Méghozzá nem csupán az első premisszáig — tehát, hogy életszínvonalunk forrása csak önnön értékalkotó, gyarapító tevékenységünk lehet —, hanem úgy is: mennyiségileg jóval többet nehéz lesz kihoznunk magunkból. Ogy általában. Most már számunkra is drágább az idő, ezért értékesebb munkát feltételez. Megérné, hogy a nemzeti szorgalmat hasznosabb, hatékonyabb munkával becsüljük. Ezzel tartozunk önmagunknak. Ha ezt ‘ a „tartozást” ökonomikusán és értelmesen kiegyenlítjük — egy majdani időmérleg-vizsgálat — bennünket fog igazolni.

M. I.

millió forintot.

— Hol tart napjainkban a járási szövetkezeti kereskedelem fejlesztése? — ez első kérdésünk Táborosi Gyulához, a kecskeméti UNIVER ÁFÉSZ kereskedelmi osztályvezetőjéhez.

— Százhét balt és 52 vendéglátóhely tartozik hozzánk — mondja elöljáróban az osztályvezető. — Kerekegyházán az év derekán megnyitottuk a régi termény- és a kölcsönzőbolt helyén épített Sport vendéglőt. Különb lett a presszó is, melyet korszerűsítettünk, a ruházati és a vas-műszaki bolttal együtt. Ennek az utóbbinak a raktárát most bővítjük. Jobb állapotba akarjuk hozni a nagyközség 106-os számú ABC- jét is. A munkát megkezdtük, de a felújítást előreláthatóan csak 1981 tavaszára tudjuk befejezni.

Kunbaracson karácsonyra megnyitjuk a harmadosztályú vendéglőt, falatozót, presszót. Átalakítással, 200 ezer forintos költséggel hoztuk létre ezt a melegkonyhás egységet, amellyel szeretnénk mindenkinek az igényét, fiata'.abbét és idősebbét jól kielégíteni.

Sajátos a feladatunk Lakiteleken. Ez már üdülőkörzet, ahol öt idényjellegű elárusítóhely a miénk, s ahol az idén nyitottunk

egy új élelmiszerüzletet. Ezenkívül a község áruházában horgászfelszereléssel, ajándéktárgyakkal, népművészeti árukkal, pipereszerekkel, jégkrémmel stb. bővítettük a választékot. Javítottunk a könyvkínálaton. Felismerve a további igényeket, Lakitelek, Lászlófalva és Nyárlőrinc községi vezetőivel három évre szóló fejlesztési tervet dolgoztunk ki a kereskedelmi és a vendéglátói ellátás korszerűsítésére. E megállapodás szerint, 1981 első negyedében növényvédőszer-bol- tot, majd Tiszavirág néven, irodahelyiségek átalakításával vendéglőt és a vasút mellett falatozót fogunk nyitni Lakiteleken.

Nyárlőrinc község 1980-ban egy fűtőolajkúttal gyarapodott. Az olajkályhát használók kényelmére Orgoványon is létesítettünk egy kiszolgálókutat. Ugyanezen a településen 1981-ben egy öt helyiségből álló. kihasználatlan iroda helyén élelmiszerbolt megnyitását tervezzük. Jakabszálláson a jövő év első felében elkészül a rég óhajtott ABC. Helvécián, az állami gazdasággal szemben levő 9-es számú vendéglő felszámolásával pedig egy áldatlan állapotnak vetünk véget. A gazdaságból ugyanis a vasúti töltésen át napközben ki-kijárnak iszogatni. Megszűnik a balesetveszély, amint a vendéglőt lebontjuk, s helyette húsboltot és ABC-t építünk.

— A tanyák lakóiról miképp gondoskodnak? Az ő helyzetük, a mostani zord időjárással tetézve, amúgy sem könnyű...

— Két mozgóboltunk a tejtől, a

kenyértől, a zsírtól, az étolajtól és a mosószerektől kezdve szinte házhoz visz sokféle napi cikket. Az egyik a Helvécia—Köncsög- puszta—görbemajori iskola—

ludastói iskola—Hajtó úti iskola —Harmati-tanya—Orgovány útvonalon halad; míg a másik Kerekegyházáról indulva, a Dózsa Tsz-ben, Berénybenén a Kovácstanyán, Kunpusztán, a Szappanostanyán, a Csernus-dűlön, az Alsószőlőkön, továbbá a Balogh- és a Lakatos-tanyánál jut el a végállomására. A két mozgóbolt havi forgalma 150—170 ezer,forint

— Miben és hogyan javulhatna a falvak ellátása?

— Az a baj, ha valakinek egy- egy bögréért, lábasért be kell mennie a városba. A gyártó, illetve a nagykereskedők tudniillik sok mindent csak tucatban, városi egységcsomagolásban hajlandók szállítani. Lábast vagy tizenkettőt, vagy egyet se! Az uniformizált csomagolás városi formáját azonban nem feltétlenül célszerű ráerőszakolni a falusi kereskedelemre. Akinek két kétliteres, vagy néhány háromliteres főzőedényre van szüksége, az a kisboltos kapjon ilyeneket darabban is. Hasonlóan jogos elvárás — a falugyűléseken is szóba került ez —, hogy zsebkendő, tű és cérna sose hiányozzék egyetlen falusi boltból sem — zárta a feladataikról szóló beszélgetést Táborosi Gyula osztályvezető.

K—1

Megszokásból gorombák?

GYORSABB ÉS OLCSÓBB BERUHÁZÁSOK

A mezőgazdaság új szabályozórendszeréről

Nyelvünk állapotáról, anyanyelvi műveltségünk helyzetéről tanulmány jelent meg a Társadalmi Szemlében (8—9. szám, augusztus—szeptember). Ebben olvasom többek közt, hogy társadalmi nyelvünkben egyre több a durvaság, terjed a goromba stílus, sőt trágárság mind a fiatalok, mind a felnőttek beszédében. A dokumentum abban látja en- ,nek társadalmi veszélyességét, hogy „akarva-akaratlanul a nyegleség, a közönségesség, az önzés, a nemtörődömség, a cinizmus előtt tárja szélesre a kapukat, illetve szolgál a nyilvánosság erejével ezek nyelvi | igazolásául”.

■Ebben a „háttérben” nem véletlen tehát, hogy a tapintatlanság, ridegség nem egyszer fordul át fenyegetőző, kíméletlenül kérges stílusba a „hivatali nyelviben", amely egyébként is sokat árt a maga szürke személytelenségével mindennapi nyelvhasználatunknak. Némi javulás ugyan időről időre mutatkozik — mert tagadhatatlan például, hogy a mai hivatalos iratok nyelve jóval egyszerűbb, természetesebb, mint a századforduló hasonló irományaié —, de nehézkessége ma sem enyhül, sőt. S ami még szomorúbb, ezt az eltávolodást, elidegenedést a mindenkori „ügyfél” nyelvhasználati módjától maga a „hivatal” se veszi észre, holott ezért szinte

permanens ostorozásban van része.

Ez az érzéketlensége tükröződik abban a hatalmaskodó, nyers stílusban Is, ahogy „felszólításait” megfogalmazza. Itt van példának az a sokszorosított szöveg, amely- lyel — minden bizonnyal sok-sok sorstársával egyetemben — ismerősömet is felszólította a Kecskeméti Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat — lakbérhátralékának (178 forint) megfizetésére.

Közbevetőleg meg kell jegyezni, hogy ismerősöm 1963 óta lakik a szóban forgó lakásban, azóta mindig hiánytalanul kifizette a hivatalosan megállapított lakbért a házfelügyelőnek, aki ezt a lakbérkönyvbe — másolattal — be is jegyezte, s az igazoló aláírások is megtörténtek.

Ezért hökkent meg kecskeméti polgártársunk, amikor — nemcsak, hogy minden magyarázat, indokolás nélkül szólították fel lakbérhátralékának 8 napon belüli megfizetésére, hanem egy sor olyan fenyegetés kilátásba helyezésével, amelyek mindegyike egy-egy taglóütésnek hatott. Tudniillik, ha nem tizet,

— lakásbérleti jogviszonyát (Korm. sz. rend ... paragrafus ... bekezdés ... pontja alapján) felmondják;

Aminek jogerőssé válása esetén:

— jogcím nélkül lakó rosszhiszemű lakáshaszháilóvá válik, s mint ilyen, elhelyezéséről saját maga köteles gondoskodni (Korm. sz. rend. stb ...) vagy szükséglakásba is kihelyezhető,

— mint jogcím nélküli lakáshasználó továbbra is köteles a lakbérének megfelelő összegű használati díjat fizetni (Korm. sz. rend. stb ...)

— a kiköltözésre kötelezett rosszhiszemű lakáshasználót a kerületi hivatal pénzügyi osztálya bírság fizetésére kötelezi. A bírság összege az első évben a volt lakbér egyévi összege, a második évben és az azt követő minden évben az éves lakbér kétszerese, melyet egy összegben kell megfizetni és melyet a megfizetés elmulasztása esetén adók módjára hajtanak be (Korm ...)

— a felmondott bérlőt nem illetik meg a bérlő jogai: a lakást nem cserélheti el, annak bérleti jogáról nem mondhat le, a bérleti jogviszony nem folytatható, a lakás esetleges újbóli kiutalása esetén meg kell fizethi a lakás- használatbavételi díjat stb ...

„Rosszhiszemű lakáshasználó”- jelölt ismerősöm a felszólítás első olvasatára — főként a következmények körmönfont halmozásainak hatására — szinte elalélt.

„Rosszhiszeműségéneid’ nyomasztó súlya alól azonban hamarosan felocsúdott, s miután ke- resztben-hosszában és évekre Visszamenően ellenőrizte lakbérfizetéseit, nyugodt lelkiismerettel indult felvilágositáskérésre. Telefonon.

— Majd pontosan utánanézünk ... — s értesítjük... — így kezdődött a tájékoztatás. Értesítést máig se kapott.

E napon más két' lakótársával találkozott, akik már a „hivatal”- tól jöttek — hasonlóképpen „rosszhiszemű lakáshasználóvá” előirányozva. Nekik két órahosz- szás keresés után sem tudtak érdemi választ adni, miféle „lakbérhátralék” nyomja a lelkűket, anélkül, hogy sejtelmük lett volna róla... A harmadik lakótárs, ugyancsak titokzatos hátralékát majd az OTP „fogja le”, mivel ők azon keresztül...

... Annyi a „rosszhiszeműek” fülébe jutott már, hogy ■ holmi könyvelési „izék” (ez az ő szó- használatuk) okozták a „lakbér- hátralékot”, a felszólítás ilyen módja „hivatalnoki túlbuzgóság” gyümölcse... No de az efféle túlbuzgóságban már inkább a ha- talmaskodási mánia — „A hatóság én vagyok!” — túltengését kénytelenek elviselni a „rosszhiszeműnek” feltételezett lakók ... Hiszen még magyarázatot se kaptak azon a papíron, hogy miből adódik a hátralék. Inkább azt tudták meg volna 5—6 sorban, és akkor az összes többi — villámlás, mennydörgés — teljesen fölösleges. Elvégre; ismerőseink „dokumentáltan” jóihiszeműek.

X. I.

A mezőgazdaság új pénzügyi szabályozórendszere 1981. január 1-től egyebek között azzal is ösztönzi a beruházások gyorsítását, hogy az állami támogatást — az eddigiektől eltérően — utólag, a létesítmény átadását követően fizetik ki a gazdaságoknak. Ez új helyzet elé állítja mindenekelőtt az állattenyésztési-tartási telepeket építő, nagyobb beruházásokat megvalósító tsz-eket, állami gazdaságokat.

Arra lehet számítani, hogy — amint a MÉM-ben elmondották — még hangsúlyozottabban előtérbe kerülnek az olcsóbb építési megoldások. Lévén, hogy a gazdaságoknak saját pénzforrásaikból vagy hitelből kell megelőlegezniük az állami támogatást. Ennélfogva nemcsak a gyorsított ütemű beruházások időszaka következhet el, hanem az olcsó, általában tipizált létesítmények korszaka, amely várhatóan végérvényesen felváltja az elmúlt évek gyakran túlzottan költséges építészeti divatját.

A mezőgazdaságban gyakran helyettesíthetők a nagy energia- tartalmú és drága acélszerkezetek hazai lombos fából, valamint betonból előállított, előreszerelt elemekkel. A típusterveket az AG- ROBER másfél-kétéves munkával fejlesztette ki, számolva a költségcsökkentés igényével.

A tervek kialakításánál azt is megállapították, hogy egy-egy létesítménynek négyzetméterre számolva maximálisan mennyi lehet a költsége. A dokumentációk, amelyeket nagy számban adott ki az AGRÖBER, megfelelnek ennek az igénynek. Ennélfogva a típustervek megvalósítását egyszerűsített úton engedélyezi a MÉM.

Arról, hogy a következőkben van-e létjogosultságuk az egyedi terveknek elmondották: csakis akkor, ha még előnyösebben alakulnak a beruházás költségei. Ez azt jelenti, hogy mindenképpen olcsóbbnak kell lennie az egyedi terv kivitelezési költségeinek, mint a típustervének; ebben az esetben a MÉM nem támaszt kifogást a beruházás ellen.

A beruházások gyorsítása a termelők érdeke is. Az előregyártott, előreszerelt szerkezetek felépítése viszonylag egyszerű, nem kíván olyan előkészítést sem. mint a hagyományos építőanyagok alkalmazása. Várhatóan rövidül az épületek tető alá hozásának ideje, egy állattartó telep esetében akár egy évvel is. Sok múlik azon is, hogy a gazdaságok mennyire tudják összhangba hozni a kiválasztott építészeti- gépészeti megoldásokat a rendelkezésre álló állatállomány igényével; ezen a téren ugyanis további lehetőség van a költségek mérséklésére. (MTI)

A