Petőfi Népe, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-21 / 299. szám

1980. december 21 • PETŐFI NÉPE • 3 Egy tudós generáció nevelője Az elmúlt év során több ízben járt Bács-Kiskun megyében a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke, dr. Szőkefalvi-Nagy Béla. Látogatásai a megyében folyó kutatómunkának a tu­dományos vérkeringésbe való fokozottabb bekapcsolását szorgalmazták. Személyében a magyar tudományos, élet ki­emelkedő, nagy nemzetközi tekintéllyel bíró képviselőjét üd­vözölhettük. Az Akadémia matematikai bi­zottságának elnöke, akinek élet­műve szerves része a magyar és a nemzetközi szakirodalomnak, tulajdoniképpen nem késziilt ma­tematikusnak. Gimnáziumi tanul­mányai során korántsem űz pio~ nokultúrát: egyaránt érdeklik a nyelvek, az állattan, ásvány- és növénytan. Ekkor még a fizika vonzza jobban: 17 éves korában az űrhajózás lehetőségéről tart önképzőköri előadást. Szegeden végzi egyetemi tanulmányait is. Bár j megismerkedik a későbbi mesterrel, baráttal és munkatárs­sal, a matematikus Riesz profesz- szorral, egyelőre a fizika bűvö­letében él. A harmincas évek elején já­runk; a klasszikus fizika szemlé­letét alapjaiban rázza meg a kvantummechanika forradalma. A fiatal egyetemi hallgatót a fi­zikus Bay Zoltán szemináriumai kötik le. Professzorai hamar fel­ismerik tehetségét: részt vehet a tanárok részére szervezett elmé­leti fizikai kurzuson, sőt egy íz­ben előadást is tart. Irodalmi te­vékenységét egyetemi hallgató­ként kezdi meg. Első dolgozata a Zeischrift für.Physik-ben jelenik meg, majd a Mathematische An­nalen közli le cikkét. Diplomáját 1936-ban szerzi meg, és egy hó­nap múlva doktorál. 1937-et írunk, mikor elnyer a lipcsei egyetemen egy nyolchóna­pos „csere'-ösztöndíjat. Lipcse akkor is Európa egyik jelentős tudományos centruma. Itt oktat a modern fizika egyik megalapo­zója, Heisenberg. A professzorok részére tartott szemináriumaira meghívják a magyar ösztöndíjast. Bár Németország politikai szóla­moktól visszhangos, a természet- tudományi fakultás termeit a tu­domány áhítata üli meg. Talán a fasizmustól józanul tartózkodó nagy fizikus személyes tekintélye őrzi meg az alkotóműhely átme­neti békéjét. Dr. Szőkefalvi-Nagy Béla 1939 januárjában állami ösztöndíjas­ként Grenoble-ba, majd Párizsba utazik. Párizs szellemi atmoszfé­rája ezernyi impresszióval telíti a fiatal tudóst. Idejét okos öko­nómiával osztja meg a befogadás és az alkotás folyamata között. Az Institut — ez a Francia Aka­démia hivatalos neve — nemes- ívű kupolája alatt minden hétfő délután gyűlnek össze azok a hal­hatatlanok, akik a matematika vagy fizika terén jelesek. A dél­utánokon tekintélyes tudósok mu­tatják be azokat a fiatal tehetsé­geket, akiknek munkásságát mél­tónak tartják az Akadémia figyel­mére. Dr. Szőkefalvi-Nagy dol­gozatait Gaston Júlia, illetve Paul Montéi akadémiai tagok mutatják be. < A fény városának bulvárjain a közeledő háború borzongásának fuvalma suhan végig. Szőkelfalvi- Nagy 1939 júliusában tért haza; és nem üres tarsollyal. Egy ran­gos francia tudós kérte fel első könyve megírására. A mű a ma­tematika olyan fejezeteit tárgyal­ja majd, melyek az elméleti fi­zika szempontjából is döntő je­lentőségűek. Szegeden — néhány hónap után — megbízást kap a tanár­képző főiskola matematika tan­székének vezetésére. Rövidesen elnyeri a tudományegyetemen a magántanári címet iís. A sokoldalú tudást igénylő oktatómunka mel­lett — a főiskolai tanszék gondoz­za a matematika körébe tartozó összes tárgyat —, a szerző elmé- lyülten dolgozik első könyvén. Művét franciául írja. A történe­lem eseményei azonban meghiú­sítják a kiadást. 1940-ben Német­ország öthetes villámháborúan le­győzi- nyugati ellenfeleit, és náci megszállás alá kerül a porig alá­zott Franciaország fővárosa is. A fiatal professzort utolérte vol­na oly sok magyar tudós közös végzete: csak az íróasztalfióknak dolgozott. •>, Van der Waerden, a Németor­szágban élő holland matematikus felfigyel a munka belső értékeire, és javasolja: írja át németre a könyvét. Az Ergebnisse der Ma­thematik sorozat — melyben a könyv megjelenik — a matema­tika alapvető munkáit indítja el útjára. A sorozat rangjára és el­terjedtségére jellemző, hogy 1933- ban a valószínűségszámítás meg­alapozója, Kolmogorov is itt je­lentette meg művét — az orosz kiadást megelőzve — német nyel­ven. 1945-ben a szövetséges csapatok a kiadónál zsákmányolnak néhány példányt a magyar matematikus könyvéből. A német szellemi ja­vakat számba vevő tisztek jól tájékozott szakemberek, mert a mű fotografikus úton sokszorosí­tott másolatai rövid időn belül megjelennek a nemzetközi iroda­lomban. Közben kirajzolódnak egy új ■könyvnek, egy nagy koncepció­nak a körvonalai. Az egykori mesterrel, Riesz Frigyessel együtt írják meg „Előadások a funkcio­nálanalízisről” című könyvüket, mely 1952-ben francia nyelven je­lenik meg. Két év múlva a Ma­gyar Tudományos Akadémia ki­adásában lát napvilágot a pro­fesszor „Valós függvények és függvénysorok” című könyve. A mű iránt megnyilatkozó érdeklő­dés szükségessé teszi az emelt pél­dányszámú újrakiadást: néhány éven belül hatszor jelenik meg. 1955-től kezdődően német, orosz, angol, francia, japán és kínai nyelven is. 1956-ban egy bukaresti konfe­rencián megismerkedik egy fiatal román matematikussal, Ciprian Foias-sal. Az ismeretség tudomá­nyos együttműködéssé mélyül, és 1967-ben közös könyvük jelenik meg, ezúttal is franciául. Ezt 1970-ben követi a könyv orosz, il­letve angol nyelvű kiadása. Az alkotómunka csendes belső örömét követi az életmű külső el­ismerésének kiteljesedése. 1945- től az MTA levelező, majd 1956- tól rendes tagja. 1971-ben a Szov­jet Tudományos Akadémia vá­lasztja külső tagjául: napjainkig csak néhány magyar tudós oszto­zik dr. Szőkefalvival ebben a ki­tüntetésben. 1973-ban az Ír Kirá­lyi Akadémián tart székfoglaló előadást. Az ír sziget tudományos életét irányító társaság ritkán fo­gad tagjai sorába idegent: a díszkönyvben alig tíz sor választ­ja el Szőkefalvi-Nagy Bélát Er­win Schrödlingertől, akinek ne­vét még 1926-ban jegyzi fel az atomfizika története — a halha­tatlanság számára. 1975-ben a Finn Akadémia választja tagjául, 1960-ban pedig a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia . elnökétől, Alexandrovtól veszi át azt a ki­tüntetést, melyet eddig csak két magyar tudós nyert el, a Lomono- szov-érmet. Dr. Szőkefalvi-Nagy Béla nem­csak írott, hanem élő szóval is öregbíti a magyar tudomány nem­zetközi tekintélyét. Meghívják elő­adások tartására a világ nagy, és éppen alapkutatásban igen erős egyetemei. Másodszor tart az Indiana Egyetemen négyhónapos, a professzorok részére szervezett kurzust, miközben jubileumi ün­nepségre invitálja a Turkui Egye­tem. Az indianai előadásokat megszakítani lehetetlenség — így turkui díszdoktorrá avatása távol- létében történik meg. (A rang ki­tüntető jelvényei közül a tőrrel nincs probléma; a doktori cilin­der azonban — mértékvétel hiá­nyában — kissé szűkre sikerül.) Az alkotómunka krónikája, a külső történések rajza azonban hiányos maradna az emberi arcéi felvillantása nélkül. A tudós meg­járta azokat a csúcsokat, ahová az intellektuális -erőfeszítés maxi­mumával lehet csak feljutni, és eközben — vagy éppen ezért — szerény, megnyerőén közvetlen modorú ember maradt. Szemüve­gének csillanása, egyetlen gesztu­sa tónust ad, légkört teremt egy tudományos konferencián. Öniró­niával elegyített iróniája — mely a vizsgálódó értelem működésé­nek elválaszthatatlan kísérője — bölcs derűvel villantja fel a dol­gok fonák oldalát is. Éberen fi­gyeli a tehetséges hallgatók és fiatal kollégái tevékenységét: fel­dolgozandó témát ad, biztat és se­gít. A professzortól kapott szelle­mi impulzusok új tudósgenerációt indítottak el a matematika és fi­zika legkülönbözőbb területein. Szeretnénk remélni, hogy meg­tisztelő látogatásai a jövőben sem maradnak el, és a Szegedi Aka­démiai Bizottsággal való együtt­működés- új lehetőséget nyit a megyében munkálkodó szakem­berek számára. Dániel József HAT FOLYTATÁSBAN — ELŐSZÖR: JANUÁR ELSEJÉN Petőfi élete A jó ügyeket szolgáló kulturá­lis előzetesek célja általában a kedvcsinálás. A kíváncsiság fel- ébresztése, a bemutatásra váró könyv, színdarab, tévéjáték, film értékeinek felmutatása, az olva- sók, a nézők, a hallgatók előké­szítése. A Petőfihez méltó szóki­mondás a hatrészes sorozat első felének ismeretében azt kívánja, hogy kisebb fenntartásaimat előre jelezve ajánljam a Magyar Tele­vízió nagy vállalkozását. Értem a kivitelező szórakoztató osztályt az újságíróknak küldött meghívóban is kifejezett szándé­kát, „ne csak az ünnepi évfordu­lók alkalmával tartsa ébren a nemzet legnagyobb költőjének emlékét, hanem a legszélesebb tömegek számára is felelevenítse létét, művészi világát.” A „nem­zet legnagyobb költőjét” megille­tő tisztelet és a „legszélesebb tö­megek” figyelmének megragadá­sára irányuló igyekezet azonban eleve kizárja az életmű árnyal­tabb ábrázolását, annak a megvá­laszolását, hogy — Illyéssel szólva „száz és száz milliók közül (miért ő) választatott ki erre a sorsra”. A január elsejétől három-há­rom pénteken és vasárnap látható sorozat bevallottan „a rendkívül kalandos és hányatott életút” kö­vetését, végigkísérését tekinti céljának. Következésképp a „ka­landos” és a „megpróbáltató” élet­rajzmozzanatok laza füzéréből áll össze a sorozat első három része. A fiataloknak szánt nemes élet­rajzok modorában készült tévés Petőfi mindazonáltal hasznos és kellemes időtöltést ígér. Jó ízlés­sel, rutinos biztonsággal, látvá­nyosan idézi föl a költő életútjá­nak főbb állomásait. A kicsit se­matikus, egysíkú szerepekből né- hányan markáns figurát formál­tak. Molnár Piroska Hrúz Mária­ként annyira életes, mint ameny- nyire népszínművek Petrovics, Szersén Gyula. A lehetetlen is si­került! Józsa Imre pompás Pe­tőfi. Már a nyomorgó diákból, a tengődő színészből sugárzik az az indulat, amely később ilyen soro­kat íratott vele.. „Mit ugattok, mit haraptok — Engemet hitvány ebek! — Torkotokba, hogy meg­fúltok, — Oly kemény koncot ve­tek ...” A Petőfi forgatókönyvét Szabó György készítette; operatőr Sík Igor, rendező Horváth Ádám. H. N. • Gyengécske alkatú újszülött sir bele a világba a magyar pusztán. Petrovicsné: Molnár Piroska. ANTALFY ISTVÁN: Nézd, hull a hó... Nézd. hull a hó. Nézd. kivirágzott az udvar lombtalan kis fája! S mily különös jeleket rajzolt a téli szoba ablakára! Csillog csillog. Villany világa hull rá most. Mintha mosolyogna. Te csupa-béke hópihécske. te sem vagy más: törvények foglya! Télalkonyon hát kivirágzott a lombtalan fa... — Én csak nézem, mint hull a hó. És Téged látlak a békés, kedves hóesésben. 9 Bozsó János: Tanya. 9 Vincsellér Imre: Tóth Menyhért. írf* (18.) Kissé megijeszti ez a gondolat. Tiltakozna ellene, de eszébe jut­nak más kémkedési esetek, bob­ban kellett volna vigyáznia. Nem lett Volna szabad' mindjárt kitár­ni előtte, a szívét. De amikor annyira kellene majd a segítsége — mentegeti megint magát. Egyre jobban erőt vesz rajta a félelem: Rác György biztosan visszaszökött, azóta talán már be is számolt a bécsi vagy a szegedi vár kapitányának arról, amit itt látott. Abból pedig — ha kitu­dódik — nagy baj lehet. Ekkor kezdett gyanakodni Rác Györgyire. Semmi biztosat nem tudott ellene felhozni, de sokáig nyugtalanul forgott, hallgatva a dunai malmok moraját. V. Ez az útszakasz, mint előre sej­tették, nem volt könnyű. Az el­akadt szekereket nem egyszer a négyesfogat sem tudta kihúzni, mindannyiukngk neki kellett ve­selkedniük, hogy kiemeljék az agyig süppedt kereket. Mégis si­került még világosan elérniük a tábor kapuját. Már előbb is találkoztak por- tyázó huszárokkal, akik töviről hegyire kifaggatták őket, honnan hova igyekeznek, kinek a számá­ra és mit szállítanak a megrakott szekereken, s elmondták, hogy a napokban megszigorították az őr­séget. Jobban őrzik a kapukat, tüzetesebben megvizsgálják az ér­kezőket. Elfogtak ugyanis egy bérgyilkost, mégpedig bent a tá­bor központiában, akit azért bé­rel föl az ellenség, hogy ölje meg a fejedelmet. Ha tovább tartott is, Jancsi szá­mára az útnak ez a szakasza sem volt unalmas. Sőt! Inkább izgalmasnak mondható. Nemcsak azért, mert erre már sűrűbben találkoztak szembejövő utasokkal, főleg pórtyázó kuru­cokkal, vadászó katonákkal. Nem­csak ezért! Más oka is volt, hogy egész nap jól érezte magát. Látta már az este a vacsoránál, hogy ha nehezen is, azért csak sikerült beférkőznie a kocsisok meg a huszárok szivébe. Nincs az a kőszív. amelyet a kitartás meg ne puhítana! Ennek tulajdonítot­ta azt is, hogy reggel, induláskor az egyik' huszár felkínálta neki. ha kedve van, üljön a nyeregbe helyette, lovagoljon egy kicsit, majd addig a szekéren marad. Megörült Jancsi az ajánlatnak. Ezen a'reggelen egyébként is madarat lehetett volna vele fo­gatni. Hogyisne, nemcsak a vacsora esett jól neki, s nemcsak a sze­retet, amivel vacsora közben — úgy érezte — mindannyian kö­rülvették, de ami aztán éjjel tör­tént. az is mintha csak az ő mal­mára hajtotta volna a vizet. Nem bírt elaludni, nézte a csil­lagokat, csodálkozott, ámuldozott a nyári égbolt ragyogásán, akart is már szólni az őrt álló huszár­nak, aludjon csak nyugodtan a többiekkel, majd ő őrködik he­lyette. Aztán mégsem szánta rá magát erre. Éjfél is elmúlhatott már, ami­kor gyanús neszre lett figyelmes. ■ Hegyezte a fülét. Nem messze tőle egyenletes szuszogással. mé­lyen aludt az egyik huszár. Fölült, megzizzent a szalma. Legelőször is a kocsik felé né­zett. Az őrt álló huszárt nem lát- k ta. Pillantása gyorsan a lovakra * siklott. A lovak között árnyak. Gyorsan, csöndben mozgó árnyak. Összeráncolta szemöldökét, előre­nyújtotta nyakát, hogy jobban lásson. Aztán odakúszott a mel­lette alvó. huszárhoz: — Hé — súgta, és megrázta a vállát. — Mi az? — ugrott föl az ijed­ten. — Nézd csak! — mondta még halkan,' s a lovak meg a köztük suhanó árnyak felé mutatott. Fölálltak, a szalmakazal tövé­ből figyelték, mi történik. Hal- tották, hogy a kazal másik olda­lán horkol az őr. — Az áldőját, ez megint el-, aludt — csóválta fejét a huszár. | Jancsi nem szólt semmit, csak kérdőn nézett, föl rá, hogy mi lesz most. A huszár megtapogatta a dere­kát. lenézett a szalmába, és leha­jolt, hogy felvegye a puskáját. Hosszú csövű, nehéz puska volt. Minden mozdulatukra megzizzent a szalma. Pillanatok alatt kellett csele­kednie. A fogadó felé nézett. Ab­laka sötét volt, bent aludtak a kocsisok.. Jancsi lábujjhegyen,\ ugrásra készen állt. Torkában dobogott a szíve. Még nagyobbat dobbant, ami­kor azt látta, hogy a tolvajok már oldják is a lovak kötőfékjét. Szent isten, szörnyűlködött, hisz -ez a két fekete ló éppen az ő ko­csijuk elé volt fogva. Annyira fájt ez neki. mintha az ö lovai lettek volna. — Tolvajok! Tolvajok! — ordí­totta torkaszakadtából. Abban a pillanatban lövések dördültek. Az éjszaka friss leve­gője megtelt puskaporszaggal. A lovak nyerítettek. A fogadóból ki­rohantak a kocsisok. Felijedt az őrhelyén alvó huszár is. A kutyák éktelenül ugatni kezdtek. Mintha be akarták volna pótolni a mu­lasztást. Talpon volt az egész ház. A szomszédok is összesza­ladtak. Ki puskával, ki karddal, ki vasvillával. De a tolvajoknak már üthették a nyomát. Távozó alakjukat befödte az éjszaka. Az őrhelyén elaludt huszár megkapta. amit megérdemelt. Jancsitól pedig nem sajnálták az i elismerést. Nem felejtették el, hogy ő men­tette meg a lovaikat. Talán a szekereiket is. De a huszár sem felejtette el! Ügy érezte, hogy Jancsinak az ő rovására nőtt meg egyszeriben a becsülete. A reg­geli lovaglást is annak szánta, hogy nevetségessé tegye a fiút. Persze Jancsi ebből mit sem sejt­hetett. Boldogan fogadta az őszin­tének hitt ajánlatot. ' Tegnap reggel, amikor az út szélén állva könyörgött a kocsi­soknak, még nem gondolta, hon­nan is gondolhatta volna, hogy másnap reggel már nem kell kö­nyörögnie. Annyira megszeretik a jó kecskeméti polgárok, hogy a huszár maga fog neki kedvesked­ni egy kis lovaglással! És mégis bekövetkezett az, ami­ről nem is álmodott! Induláskor boldogan ment a huszárhoz, hogy felszálljon a pej- kóra. Nem látta persze,- hogy a fel­nőttek összemosolyogtak a háta mögött. Már a huszár ajánlatára cinkosan néztek össze, méginkább mosolyogtak, amikor a fiú el is fogadta azt. * A kocsisok főnk ültek már a bakon. Mikor Jancsi nyeregbe szállt, fölálltak, hogy jobban lás­sák, mi történik a következő pil­lanatban. — Vigyázz ám, mert ez nem söprűnyél! — tréfálkoztak vele. — Csak ki ne szaladjon alólad! — Kapd el a farkát! Jancsi mosolygott magában, föl sem vette a tréfát. — El se éri! — Hozzatok ki egy padot. Kettőt, hogy szaladhasson utána! Nem tudták tovább visszafojta­ni a nevetést. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents