Petőfi Népe, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-20 / 298. szám

1980. december 20. • PETŐFI NÉPE • 3 MONDJA MEG ŐSZINTÉN... Sorozatunk folytatásához ezúttal két közművelődési szakembert kerestünk, akik más-más kérdés kapcsán mondták el — hisszük: nyíltan — véleményüket. Válaszol: két népművelő Megdolgozik a fizetéséért? Nagy András, a Megyei Mű­velődési Köz­ipont előadója: — Amit ka­pok, 2600 forin­tot, azért egész biztosan. Kü­lönösen, hogy ugyanilyen ké­pesítéssel, nagyjából ugyanekkora felelős­séggel, van, aki nálam két és fél­szer többet kap. Én szerződéses népművelő vagyok, talán ezért ennyi a fizetésem. Népművelő— könyvtár szakon végeztem, dohát sajnos én a legolcsóbb munkaerő vagyok, mint minden fiatal dip­lomás Magyarországon. Azzal, hogy az ember szereti á hivatá­sát — mert, bármilyen nagy szó is, nekem hivatásom a népműve­lés — vissza lehet élni. Hogyan? Mehetnék máshová is dolgozni, több pénzért, de nem megyek. Én ezt szeretem csinálni, és az a visszaélés, hogy annyit keresek, amennyit. Tudom, hogyne tudnám, a fi­zetésben a munka társadalmi haszna nyilvánul meg, de a nép­művelői munka hasznát aligha le­het méterrel mérni, vagy darab­ra: ennyit legyártottunk, ennyit ér. Kiállítások szervezésével fog­lalkozom, havonta kábé tizet vándoroltatok; mondjuk, hogy ez a normám. Milyen munka ez? So­kat járok a falukba, felmérem az igényeket, megnézem a helyisé­get, tanácsot adok, ha kell, segí­tek a rendezésben is. Ez persze nincs ben*e a munkaköri leírá­somban, de csinálom, mert ha nem csinálnám, nem érezném jól magam. Nem az a típus vagyok, aki az óráját nézi: jaj istenem, fél öt, lejárt a munkaidőm, gye­rünk haza. Akárhogy is tiltako­zunk ellene, szerintem a kultúra is áru, mert végül is azzal, hogy meghallgatunk egy hangversenyt, „elfogyasztjuk” a zenét; e fo­gyasztásnak azonban hatása van az emberre; a szép, a jó, a hasz­nos beleépül az életébe. Persze, tudom, a kérdés az volt, megdolgozom-e á fizetésemért. Ehhez azonban az is hozzátarto­zik, hogy mennyit ér a pénzem ... Az enyém? Napi háromszori ét­kezés, két kávé, plusz egy üdí­tő ... Utazás, szállás — munkás- szálláson lakom — ezek épp ki­jönnek 2600 forintra, csak utána kell számolni. Könyvre, mozira, színházra nem marad, holott egy népművelőnek is kell művelőd­nie. Ruha? Ne is beszéljünk róla. Aztán apró-cseprő kiadások; szap­pan például, ilyesmik; havonta egyszer biztosan van valakinek névnapja, annak is kell venni va­lamit: Volt pénzem, nincs pén­zem. Hát ez az: nincs pénzem. Harmincéves vagyok, nincs laká­som, és ha így „haladunk”, nem is lesz... Ha mondjuk dupla ennyit ke­resnék? Fogalmam sincs milyen érzés' lenne, biztosan nagyon jó, egyszerre még sohasem volt öt­ezer forint a kezemben, pedig már harmincéves vagyok, el sem tudom képzelni... Hol lakna, élne legszívesebben ? Bodor Mik­lós, a kiskun- majsai Ifjú Gárda Műve­lődési Központ igazgatója: — Én már ^megfeleltem erre azzal, hogy ez év tavaszán vásároltam egy tanyát Móric- gát határában, fekvése, hogy egyik oldala egy zsombékos, vizenyős tétre néz, a másik irányban pedig hosszan terpeszkedik a királydinnyés ho­mok. Valahogy mindig benne éreztem magam ebben a tájban, mert — és kérem, ne vegye ezt valamilyen különcködő nagyzási hóbortnak — ez képes engem visszatükrözni, ez ad biztonságot. Nem rendezek én látványos ki­vonulást a társadalomból, de­hogyis, inkább gazdagítani aka­Olyan a házikó rom ezáltal társadalmi kapcsola­taimat; ott kinn a természetben magamat — felfogásomat, gon­dolataimat, érzelmeimet — állan­dóan tisztítva, talán másfajta, eredetibb élményt nyújthatok a városban élő barátaimnak, isme­rőseimnek. Csőkutat szeretnék majd fúrat- ni, a fürdőszoba máris készen áll. Hat vödör víz fér a fatüzeléses bojlerba, úgyhogy a tisztálkodást illetően számomra ennyi kom­fort elegendő. Remény van arra is, hogy bevezetik az áramot, ad­dig is gázlámpával világítok. Nyilván arra is kiváncsi: miért, mi okból ez a hirtelen lakhely-, sőt életmódváltás. Roppant egy­szerű a magyarázat. Mint műve- lődésiház-igazgató nap mint nap ezer kisebb-nagyobb gondban, feladatban voltam kénytelen el­merülni. Jó ideig szívesen és lel­kesen csináltam, továbbra is hi­vatásomnak vallom ezt a szak­mát, de a terhelés végső soron megakadályozott abban, hogy ki­teljesítsem művészi ambíciómat. Ötvenhat éves vagyok, és a hát­ralevő éveimet a rajzolásnak kí­vánom szentelni. Ez volt mindig és ez ma is leghőbb vágyam, ter­mészetesen a létfenntartáshoz szükséges, s általam gyerekko­rom óta kedvelt és nagyrabecsült paraszti gazdálkodás szilárdnak tűnő támaszával. Nem idegen tőlem ez a létfor­ma, hisz tanyai tanítóként kezd­tem pályafutásom, s azóta is ál­landóan béreltem külterületi la­kást, például Felsőgalamboson, Csólyospáloson és másutt is. Ké­nyelmi és egyéb igényeimnek tö­kéletesen megfelel a környezet, motívumvilágának hihetetlen gaz­dagságáról pedig már sokan, ná­lam különbek vallottak szeretet­tel. Meggyőződésem: ahhoz hogy valaki az egyén és a társadalom sorskérdéseit igazán megközelíte­ni, értelmezni és kifejezni tudja, térben és időben egyaránt el kell távolodnia önmagától. Az ilyen „külső” szemlélődésre-vizsgáló- dásra a lehető legalkalmasabb színhely egy kedves kiskunsági tanya..: B. j.—k; f. m Karácsonyfa-történet A karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepei közé tarto­zik és egyik jellegzetes, kedves tartozéka a karácsonyfa, melynek díszes ágai, csillogói fényei 3 bé­két, szeretetet jelképezik. A karácsonyi szokások szinte egészen az ősemberig nyúlnak vissza. A katolikus egyház átvett sok ilyen szokást és keresztény ‘ szellemmel töltötte meg. Az ókori népek a téli napfordu- , lót a mítoszok szerint a Napisten születésnapjaként ünnepelték de­cember 25-én. Az i. e. 4. században égy egyház e napra helyezte Jézus születésének évfordulóját. A kará­csonyhoz sok ősi népszokás kap­csolódik, mint pl. a feldíszített fe­nyőfa, a betlehemes játék, stb.' Európában az újkor kezdetétől ismerték meg a karácsonyfát, elő­ször a németek által lakott terü­leteken. Kezdetben a házak belse­jét frissen .vágott zöld ágakkal dí­szítették, később ezekre az ágakra vagy. az e célra kivágott fákra gyümölcsöt, süteményt, szentké­peket, stb. helyeztek. A fákon he­lyet kapott az alma is, mii\t a bib­liai tudás fája és almája. Elzászban a 17. század elején alkalmazták először a karácsony­fát, melyre papírból kivágott dí­szeket, édességet, gyümölcsöt ag- • gafctak. Feljegyzések szerint 1605- ben Strassbourgban díszítettek először karácsonyfát. Ez akkor új­donság volt, szokatlan és pl. a münsteri tiszteletes igen kemény hangon kelt ki a „szentségtörő” divat ellen. A karácsonyfa nyugatról ke­let felé terjedt, Goethe 1773-ban még nem ismerte a karácsonyfát. Drezdában 1807-ben láttak a pia­con fenyőárusokat, Berlinben pe­dig 1816-ban már Ismerték. A velünk szomszédos Bécsbe 1821- ben vitte el Anschütz Henrik szí­nész. A karácsonyfákra gyertyács- kákat először 1685-ben helyeztek el. később ez általános szokássá vált. Az égő gyertyák azt jelzik, hogy karácsony éjjelén a fák ki­virágoznak. Egy nürnbergi réz­karc az 1600-as évek végéről vizes edényben lombos ágat ábrázol, melyet |almaf, dió, cukorkadíszek borítanak. Ezen is vannak égő gyertyácskák. 1810-ben Coburgi Albert, Vik­tória királynő férje vitte az első karácsonyfát Londonba. Európa népei között a német kereskedők terjesztették el a karácsonyfa­állítás szokását, mely Ameriká­ban is meghonosodott. Hazánk­ban a 19. században találunk elő­ször utalást a karácsonyfa-állí­tásra. Podmaniczky Frigyes báró naplójában (1887) azt írja, hogy édesanyja állította az első kará­csonyfát Magyarországon, 1828- ban, ami igen nagy szenzációt kel­tett ebben az időben. Az 1840-es években már széles, körben vált ismertté és elterjedtek nálunk is a karácsonnyal kapcsolatos szoká­sok, misztériumok, játékok (bet- lehemesek, háromkirályok stb.) A karácsonyfa valószínűleg kap­csolatban volt a Borbála- és Kata-, lin-napi zöldággal, májusfával, ahhoz hasonló jelképe az örök természetnek, mely szerencsét hoz azoknak, akik állítják... R. J. NÖVEKVŐ IGÉNYEK, NAGYOBB FORGALOM Teljesítette tervét a FÜSZÉRT Csaknem egy hónappal az év vége előtt teljesítette 1980- ra meghatározott tervét a Osongrád—Bács megyei Élelmi­szer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat kecskeméti rak­tárháza. December 5-én a FŰSZERT eredménye hárommil­lióval meghaladta a tervezett 1 milliárd 80 millió forintos forgalmat, s az esztendő végéig várhatóan további 70 millió forinttal túlteljesíti a tervet. A FÜSZÉRT feladata, hogy az élelmiszert és vegyiárut beszerez­ze, tárolja, és a kiskereskedelem, nek elszállítsa. A kecskeméti rak­tárház 85 millió forint értékű árukészletéből a működési terü­letén lévő 1300 kiskereskedelmi egységet, boltot, vendéglőt látja el. Több nagy ABC-be hetenként, a kisebb boltokba havonta há­rom alkalommal szállítják, ki a megrendelt áruféleségeket. Saját kocsija nem lévén a vállalatnak, kénytelen a szállítókkal szerző­dést kötni. Annak ellenére, hogy a gépjárművek száma szinte min­dig változik, nincs olyan nap, amikor ötmilliónál kevesebb ér­tékű árut fuvaroznának ki a te­lepről. Sőt, csúcsidőben nem rit­ka a 9—10 millió forintos napi teljesítmény. sem. Az első kilenc hónapban az el­látás kiegyensúlyozott volt. A fél­évi értékeléskor ugyan 38 millió forinttal" elmaradt a vállalat a meglehetősen feszített tervtől, de a harmadik, s főként a negyedik negyedévben óriásit nőtt minden áru iránt a kereslet. Ez megmu­tatkozott a forgalom növekedésé­ben is. A megnövekedett igényeket fő­ként a kereskedelem érzékelte, ar vásárlók kevésbé. Ugyanis a FŰ­SZERT, s a gyártó partner is, minden árucsoportban túltelje­sítette a tervet. Alapvető élelmiszerekkel nem volt gond, zsír, rizs, liszt, cukor nem hiányzott az üzletek polcai­ról. A konzervféleségekből is megfelelő választék várta a vá­sárlókat, különösen, hogy a kis- határ-árucsere keretében többféle jugoszláv készítményt is sikerült beszerezni. A vegyiárukból 8 szá­zalékkal több fogyott az előzete­sen számítottnál, akárcsak az ital- és dohányféleségekből is. A FÜSZÉRT-nek, s így a ve­vőnek' is legtöbb gondja az édes­ipari termékekkel akadt. Kisebb volt a kínálat a megszokottnál, és korántsem mondható egyenle­tesnek, jól ütemezettnek a szál­lítás. Igaz, ezekből az árucikkek­ből is többet^ adtak el a terve­zettnél, de az igények még ennél is magasabbak voltak. Déligyümölcsből s' tervezett mennyiségnek 65 százalékát for­galmazták eddig. Ám folyamato­san, minden héten két kamion banán érkezik Kecskemétre, s még decemberben 12 vagonnyi narancsot is várnak. Ez utóbbi­nak mintegy negyedrésze lesz kubai, a többi mediterrán-ter­mék. Az elmúlt hetek meglehetősen zord időjárása okozta lemaradást behozzák, karácsonyra minden áru az üzletekbe kerül. Az ünne­pi beiglihez lesz bőven mazsola, s a disznóvágáshoz szükséges fű­szerekből, hozzávalókból is van elegendő. A FÜSZÉRT-re, noha már ter­vét teljesítette, a többi élelmiszer­kereskedelmi vállalathoz hason­lóan, kemény munka vár a ka­rácsony és új év előtti napokban. Ennek azonban meglesz majd a haszna, mert szinte biztosra ve­hető, hogy a kecskeméti raktár­ház év végére eléri az 1 milliárd 150 millió forintos forgalmat. V. T. Értelem és érzelem Az igazgató egyike volt a legképzettebb, a leg­gyakorlottabb, egyszersmind a legismertebb veze­tőknek. Annak idején a vállalatát — és vele őt — is elérte a nagy átszervezési hullám. Nem értette ugyan, hogy végül is mi miért történik, de mert a határozat az határozat, ő vita nélkül végrehaj­totta azt. Anélkül, hogy tudta volna: vele mi lesz. Az utolsó pillanatban ez is kiderült. Telefonáltak „föntről”, hogy döntse el: helyettesként dolgozik-e vagy — mert lassan úgyis itt az ideje — a nyug­állományt választja? Az igazgató kapásból válaszolt: nyugdíjazása mel­lett döntött. Szíve szerint pedig maradt volna. Tud­ta, hogy szükség is lett volna rá. Azt még csak elfo­gadta volna, hogy az új „fölállásban” változik a he­lye, a szerepe, a beosztása! De ez a kurta-furcsa te­lefon?! Más: A nagyvállalat néhány részlegében új mun­kaszervezési módszert vezettek be. Ez több és fegyel- mezettehb munkát követelt, kedvezőbb munkafelté­teleket kínált,, azoknak pedig, akik valóban akartak és tudtak dolgozni, vastagabb borítékot ígért! A módszert szakemberek dolgozták ki, hosszan ele­mezték a szakmailag elemzendőket, többször kon­zultáltak a vezetőkkel, aprólékosan előkészítették a technikai és az adminisztrációs részleteket, s végül megkapták a jelzést: indulhat a program! Indult. Máról-holnapra. És kis híján megbukott. Mert a szakemberek megfeledkeztek egy „apróság­ról”: megértetni több száz emberrel a módszer lé­nyegét, elfogadtatni velük annak értelmét és cél­szerűségét. Utóbb sort kerítettek erre is, s ekkor hallhatták egy éles nyelvű fiatalasszony megjegyzé­sét: .„Eszünk ágába sincs, hogy keresztezzük a veze­tőség elhatározását. De sérti az embert, ha ilyen fontos ügyben nélkülünk döntenek. Megint más: magasabb beosztásba készülődik a főművezető, ezért az általa irányított műhelyekben gyászhangulat uralkodik. Híre jött ugyanis, hogy nem „belülről” oldják meg az utódlást, hanem a jól ismert „ejtőernyős” módszerrel... Bepottyantanak egy vadidegent a főművezetői munkahelyre. „Nem lehet igaz — robbant ki valaki a soros termelési tanácskozáson —, hogy egy idegen annyira ismeri majd az emberek személyes életét, gondját-baját, mint a Géza (csak így: a Géza), akihez bármikor. bármivel odamehettünk és aki soha nem engedett el nyugtató szó, megszívlelendő jótanács nélkül.” A háborgás általános volt, s akkora volt a közvé­lemény nyomása, hogy végül mégiscsak kapun belül oldották meg az utódlást. ^ Azóta kiderült: nem volt rossz a döntés. Igaz. a volt főművezető (a Géza) önként vállaLt tanács­adói szerepkörben még jó ideig vissza-visszatért egykori munkahelyére. Mert személyes felelősséget vállalt az általa kiszemelt utód működéséért. S végül még egy példa: a meglehetősen szétzül­lesztett, sok-sok belső gonddal bajlódó oktatási in­tézmény élére új vezető kerül' „kívülről”. Szokatlan a hely, újak a feladatok, „fönt” azonban bölcs be­látással úgy döntöttek, hogy a már meglevő helyet­tes mellé „belülről” kineveznek egy második helyet­test, aki nyilván átsegíti az új vezetőt a kezdeti ne­hézségeken. S ekkor jön a váratlan fordulat: fölbukkan — a második helyettesi munkakörre pályázó — „fajsú­lyosabb” önjelölt. Befolyása révén a felettes ható­ság gyorsan megváltoztatja eredeti döntését, ezt azon­ban nem indokolja, nem teszi közhírré, mert érzi, hogy valami nem stimmel. A második helyettes szabad­ságáról visszatérve tudja meg — véletlenül —, hogy már nem helyettes. Az intézmény vezetője pedig piaci bevásárlás közben értesül á személycseréről. „Ami tán — kommentálják az ügyet a beosztottak — szakmailag nem is lenne baj. No de az eljá­rás?! ...” Ami a példákban közös: az eljárás, a módszer. S az hogy a „rideg” szakmai szempontok, a racio­nális érvek mellett gyakorta megfeledkeznek arról, hogy az ember nemcsak utasításokat és döntéseket végrehajtó biológiai képződmény, hanem — ember, s ebben a minőségben érzékeny és sértődékeny, becs­vágyó és hilú, lelkes és fegyelmezett... De nem mindegy, hogy magára erőszakolja-e a fegyelmezett­séget — ebben általában nincs sok köszönet —, vagy azért végzi feladatát fegyelmezetten, mert olyan munkahelyen dolgozik, ahol „a Géza" a vezető. Am a példákból az is kiderül, hogy a főnök — és méginkább: a főnök főnöke — alkalmasint el sem tudja képzelni, hogy miként függ össze a cím­ben jelzett két fogalom: „értelem és érzelem” — a vezetésben. V. Cs. Mielőtt bontásra ítélnék... Izgatottan szólított meg kecs­keméti ismerősöm, aki olvasta lapunk december 17-i számá­ban a rajzzal is illusztrált cik­ket, amelynek címe ez volt: Sétálóudvar Kecskeméten. — Mi lesz a sorsa a terüle­ten levő műemlékjellegű épü­letnek? — kérdezte, s beval­lom, nem tudtam válaszolni kérdésére. Mert válahogy a cikkből kifelejtődtek a házszá­mok, s arról sem esett szó, hogy pontosan minek is a ro­vására fut majd át azon a tér­ségen az úgynevezett kiskörút újabb szakasza. Vagyis mely házak kerülnek lebontásra, szanálásra. Az írás azt is meg­kockáztatta, hogy a munkála­tok megkezdése egyedül a ki­vitelezői kapacitástól függ. „Remélhetőleg nem sokat kell arra sem várni” — jegyezte meg a cikkíró, lelkes ifjú kol­légám, aki „mellékesen” szin­tén építészmérnök, tehát jog­gal lelkesedik minden újdon­ságért. Bevallom, ismerve ai. or­szág — mindenki által ugyan- .csak isme'rt — gazdasági hely­zetét és a megye, a megye­székhely szűkös pénzügyi lehe­tőségeit is, voltak kételyeim a kijelentés realitását illetően. Hiszen tudom, hogy az elkez­dett kiskörút vakban nagy gondja a városnak, a felgyor­sult közlekedés, a szűk utcák nyomasztóan hatnak a központ körüli közlekedésre, a cent­rum „sétáló” jellegére. De ha arra gondolok, hogy a külső kerületekben még utak, jár­dák, csatornák hiánya okoz sártengert, iskolai tantermek, tornatermek, óvodák és más gyermekintézmények egész­ségügyi létesítmények hiányoz­nak, talán mégsem ez — a va­lóságban szépnek álmodott „sétálóudvar” — az előbbre való. Ezek, persze, földhözragadt gondolatok, mondják majd so­kan, de mégis ez jutott eszem­be, amikor a „műemlékjelle­gű” épület iránti aggódással állt elő kedves lokálpatrióta ismerősöm. Aki felhívta fi­gyelmemet a Kecskemétről megjelent könyvre is, amiben ez áll: „Ugyancsak műemlék- jellegű épület a Széchenyi tér 11. számú klasszicista stílusú, földszintes lakóház is, amely — Hornyik Janos szerint — hajdan az auditor, vagyis a hadbíró szállása volt.” Bevallom, nem sokat értek a műemlékekhez, de azt tu­dom, hogy mostanában Kecs­kemétről is egyre inkább úgy esik szó éppen az építészek, or­szágosan is elismert szakembe­rek körében, mint ahol nagyon megbecsülik a régit, hiszen olyan kevés van belőle, hogy inkább gyarapítani kell, mint elbontani. Nemrég kezembe akadt — megyei vezető hívta fel rá figyelmemet — annak a szakmai folyóiratnak a képek­kel érvelő cikke, ami kifeje­zetten erről szólt. Román And­rás írta, a cikk címe: Élő vá­ros — élő műemlékek. Keve­sen szóltak az utóbbi időben ilyen szeretettel Kecskemét megőrizve-megújító törekvé­seiről. Nos, nem akarom felbolygat­ni a kedélyekét, sem kedvét szegni a lelkes tervezőknek, s talán nem is rajtuk múlik, hogy mi kerül bontásra és ml nem. Azt sem kívánom, hogy akár csak egy kis göröngyöt is dobjak a valóban nekünk tet­szőén fejlődő megyeszékhely további fejlődésének útjáha. De akkor sem lennék nyugodt, ha nem tenném szóvá, amiről tudomást szereztem, vagyis a lakosságtól eredő kérdést: va­jon az építés során gondol­nak-e a többi régi értékre is? Mellesleg — mondják — az említett házhoz tartozó telken egy hatalmas, bazaltból épült, termes, száraz, mintegy 200 négyzetméter alapterületű pin­ce van, talán ennek a haszno­sításáról is érderrfes lenne gondolkodni együtt a többivel Mielőtt bontanak. F. Tóth Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents