Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-16 / 269. szám

I 1 I 1 Kecskeméti színészek a Vajdaságban, zomboriak Bács-Kiskunban A Katona József Színház és a Zombori Népszínház hagyomá­nyos barátságát fejezte ki a „Sze- relem"-mel a Vajdaságba látogató magyar művészek fogadtatása. Telt ház előtt játszottak Zombor- ban. Kevés üres hely maradt a jóval nagyobb szabadkai színház­ban. Mindkét helyen hosszú taps­sal méltatták az Illés István ren­dezésében bemutatott színművet. Különösen Baja testvérvárosában volt bensőséges a hangulat, noha csak szerbül értők is ültek a néző­téren. Itt névről ismerik már a kecskemétieket, szinte hazajár­nak. A magyar művészek felkeresték az európai hírű Konjovic műter­mét, galériáját. (A mester régeb­ben csaknem egy évet töltött az itteni művésztelepen, munkássá­gát néhány esztendeje kiállításán tanulmányozhattuk.) 0 Az érkezés. • Balra: a két színház tízéves kapcsolatáról nyilatkozik , Sajtos Géza' és Beke Sándor • Alsó ké­pünkön: Aleksandra Nikolic és David Xasic, a Sváb Ica főszereplői. 0' Minden hely foglalt. (Karáth Imre felvételei.) A zomboriak meghívására a küldöttséggel tartó kulturális ve­zetők, dr. Losoncz Mihályné, a kecskeméti városi párt-végrehaj­tóbizottság tagja, Fischer István, a városi tanács elnökhelyettese, valamint Sajtos Géza igazgató és Beke Sándor főrendező találko­zott a vendéglátó település veze­tőivel. Egyetértettek a kapcsola­tok további erősítésének szüksé­gességében. A zombori előadást megtekintő Halász József, hazánk belgrádi nagykövete, szintén hasznosnak minősítette a kultu­rális cserét, különösen, ha olyan jól szervezett és sikeres, mint ez a mostani. A Zombori Népszínház a jövő hét elején viszonozza a látogatást. Hétfőn este 7 órakor Laza Laza- rovic: Svabica (Sváb kisasszony) című színművét mutatják be Kecskeméten. Akik látták koráb­bi vendégjátékaikat, tanúsíthat­ják, hogy milyen korszerű, milyen hatásos együttes formálódott a határ menti városban. Következe­tes művészi munka eredménye­ként szinte minden évben díjakat hóznak el vajdasági, olykor or­szágos fesztiválokról. Sikerdarabjaik közé tartozik az 1979. október S-én bemutatott Svabica is. A közönség és a szak­mabeliek egyöntetű elismerését érdemelte ki a népszerű regény­ből dramatizált mű. A király szol­gálatában álló orvos és egy berli­ni lány furcsa, szakítással végző­dő szerelme, illetve emlékeinek felidézése rendezőnek és színé­szeknek alkalmat ad Kelet-Euró- pa századvégi légkörének, sajátos atmoszférájának az érzékeltetésé­re, és dr. Misa Maricic fiatalkori és öregedő, halálra készülő énjé­nek összevetésére. A zsűrik, az újságok, főként a rendezést (Milos Lazin), a női fő­szereplőt (Aleksandra Nikolic), a díszlet- (Miodrag Tabaski), a jel­meztervezőt (Branka Petrovic), a fiatal egyetemistát alakító (Milan Bogunovicot) emelték ki. A szerb nyelvű előadást szink­rontolmácsolás segítségével élvez­heti a hétfői előadás közönsége. 19-én, szerdán este a Bajai Mű­velődési Központban Shaw Pig- malionját mutatják be David Ta­sié és Zdenka Vidakovic fősze­replésével, Stevo Zigon rendezé­sében. H, N. A MÉLA TEMPEFŐI ÖTVENHAT NÉGYZETMÉTEREN Berki Viola pompázó mesevilága A tizenhét esztendeje kiállító művész első nagyobb kecskeméti tárlata alkalmából írhatnék az 1962-ben festett Szentendre olaj­képtől a kivitelezésre váró Tem- pefői-mozaikig ívelő pálya műfaji sokféleségéről. Láthatunk a Me­gyei Művelődési Központban pa­pírra vagy farostra alapozódó táblaképeket (pl. Ősz, Hobbiker­tészek, Márciusi ifjú), vízfestmé­nyeket (Arany-illusztrációk I—V), tusrajzot (egyebek között a Kos­suth emlékezeté-t), a már emlí­tett kartontervet. Tudjuk: kipró­bálta képességeit ceruzarajzokon (a Fanni hagyományai-illusztrá- ciók), kísérletezett kerámia csem­pével. Kutakodhatnék a Megyei Mű­velődési Központban rendezett tárlaton nézelődve: honnét a tra­gédiákat, a „Reménytelen vidék”- et, az „Éjszaká”-t átlelkesítő élet­kedv, szenvedélyes létezés? Az Utolsó vacsora Berki Violánál szokatlan drámaiságára is utal­hatnék, vagy megkísérelhetném kimutatni az újabb olajképek — Velence, Őszirózsás forradalom — erőteljes figuráiban az elmúlt év­tized sok-sok grafikai megbízatá­sának a hatását. A Tempeföi-karton foglalkoztat, húzza magára a tekintetet. A re­mek kiállitóteremben jól érvé­nyesül a szokatlanul nagy méretű, 56 négyzetméteres kép, noha csak viszonylag közelről szemlélhető. Az itt bemutatott karton alapján készülő mozaikcsempe nagyobb távlatot kap végleges helyén, a debreceni művelődési központban. Ismerősként nézegetem, hiszen a kecskeméti művésztelepen jár­va láthattam, hogy miként ala­kul, miként bontakozik ki a sza­tírái játékot fölidéző kompozíció. Még a kezdet kezdetén megkér­deztem, hogy miért kísérti a lehe­tetlent. Gyönyörű Csokonai-költe­ményektől ösztönzött művekkel is pályázhatott volna. — Passzol Debrecenhez, pasz- szol az én világomhoz. Minden­képpen ottani kötődésű, és az in­tézmény nagy-, színházterméhez tartalmilag és hangulatilag illesz­kedő témát kerestem. Alkalmat ad sok színes alak fölvonultatá- sára. Mozaikban jól megoldható. Ragaszkodtam hozzá! Festői szem­pontból találtam leginkább érde-T késnék. Bár Csokonai keserves életét erős, meggyőző társadalom- kritikával mutatja be, nem lelke­sedtem túlságosan a színdarabért. Olvasóként nem, festőként igen! Emlékszem, jó néhányszor ta­lálkoztunk a megyei könyvtárban. Mindent kikölcsönzött, mindent elolvasott, ami a korról, a költő­ről szólt. A nekikészülődés hetei­ben még a kedvelt citerázás, nép­dalozás is el-elmaradt, mert a megbízatás igencsak föladta a lec­két. Mennyit gondolkodott, töp­rengett: belesűríthető-e az „5 fel- vonásos nemzeti játék” az adott, bármennyire térés felületre. A mozgalmasság követelménye végül is harmonizált a művész at­moszférateremtő szándékával. Hi­szen Tempefői sok mindent meg­próbált könyve kiadásáért, sok­féle emberrel találkozott. Haszta­lan persze^ mint ahogyan a Tem­pefői sem jelenhetett meg Csoko­nai életében. A nagy felület és a mozaik is mozgalmasságot, minél több történést követelt. Mondjon valamit messzebbről, közelebbről. A zsűri már jóváhagyta az ere­detinél tízszer kisebb kartont, amikor afelől érdeklődtem egy műterem-látogatáson, hogy a mo­zaik mennyire befolyásolja ter­veit. Feljegyeztem válaszát. — Sopronba már készítettem egy dekoratív mozaik-kompozí­ciót. Ez sokkal bonyolultabb lesz, mivel elbeszél dolgokat, tartalma van. Számítanak a gesztusok. Jó­val apróbbra tört mozaikkal hoz­hatók ki az arckifejezések. Csupán a színrebontással egy hónapot töltöttem. Ki, kellett szá­mítani, hogy az egyes színekből mennyit rendeljünk. Borzalmas munka, nem kívánom senkinek. Megérte, megéri! Némi fantá­ziával előttünk áll a „tudomá­nyok barátságtalanjait” a jakobi­nus diktatúra éveiben gyilkos gúnnyal, szatírái vénával pellen- gérező, keserűen mulatságos his­tória. A kartonon és nyilván a végleges változatban a .taszítóan műveletlen Báró Serteperti Lajos de Kotnyeles, a léhűtő Tökkolopi, a csaló Betrieger és a többiek nemcsak jól egyénített, mulatsá-. gos, alakok, hanem korukban jellegzetes, végzetesen ártalmas típusok. Aki netán csak hírből hallott a Tempefőiről, az is azt olvassa ki a képiratból, amit Cso­konai éL akart mondani. Űgy íát*- ja a költőt, a gondolkodó hazafi szégyenteljes kálváriáját, ahogyan maga a poéta szenvedett a csak a Csikorgókat „bámulatosan mu­lató” Hunniásban. Öntörvényű alkotás. Ha egyszer összegereblyézi va­laki, hogy milyen elhíresült alko­tások készültek a műkerti csend­ben, akkor — úgy hiszem — I vá­ny i-Grünwald Béla, Révész Imre munkái, Konecsni György grafi­kai sorozatai, Makrisz Agamem­non mauthauseni emlékműve, Me- locco Miklós pusztaszeri kompozí­ciója és más alkotások között említődik Berki Viola „Tempefői”- je. A Megyei Művelődési Központ Körkép-sorozatában rendezett ki­állítást már eddig is sokan meg­tekintették. Heltai Nándor (Straszer András felvétele.) Katona József emlékezete* KOSZORŰZÁSI ünnepségen Katona születési év­fordulóján negyvenöt évvel ezelőtt vettem részt elő­ször, 1935. november 11-én. Az akkori szokás szerint a vasútállomás előtti parkban álló Katona-szobrot koszorúztuk meg: Kivonult az ünnepségre a refor­mátus gimnázium és a jogakadémia egész tanuló- ifjúsága és tanári kara. Az ünnepi beszédet egy jog­hallgató mondta. Elsős gimnazistaként, tízéves gye­rekként nem sokat értettem belőle, de ma is em­lékszem; ezeket a különös hangzású neveket: Bánk, Petúr, Tiborc, Melinda, Gertrúdis, akkor hallottam először. Néni nagyon tudtam, ki is volt Shakespeare, még­is áf|ztem az egész városra, a szobrot körülálló kis­diákokra is kisugárzó megtiszteltetést abban, hogy a szónok a városunkban született drámaírót a brit költőóriáshoz hasonlította. Voltunk vagy négyszá­zan a koszorúzáson: falun nőtt gyerekként nemigen láttam még ennyi embert együtt, kivált nem ilyen alkalomból! Már maga a szobrot körülvevő tömeg is azt érzékeltette velem: nagyon jeles ember lehe­tett az, akinek születésnapját így ünnepük több mint száz évvel a halála után is. Számos születési évfordulón, számos koszorúzáson vettem részt az azóta eltelt 45 év folyamán, s egyre szilárdabb bennem a meggyőződés: hatalmas ennek az évről évre visszatérő megemlékezésnek a jelen­tősége. Elsősorban nem is azért, mert az egyik leg­nagyobb magyar író emlékét igyekszünk ébren tar­tani: Shhez a mi szavunk gyenge, s Katona nem is Szorul rá. Bánk bánja a. magyar irodalmi és színi- kultúra 'eleven része, s ha időről időre viták csapnak fel körülötte, ezek is azt bizonyítják, hogy nem tá­volból tisztelt ereklye, hanem a mához is szóló, a írtál emberhez is útját kereső üzenet ez a mű. Szü­lővárosában Katonát ünnepeli mindenekelőtt az ünneplők számára jelent megtiszteltetést. Az feje­ződik ki ebben, hogy nekünk másoknál több kö­•Elhangzott a november 11-1 Katona-emlíkUnnepségen. zünk van a nagy íróhoz, mert annak a városi kö­zösségnek vagyunk a tagjai, amely őt szárnyára bo­csátotta, majd — amikor hazatért — keblére ölelte, amely Bánk bánját megjutalmazta, s amely már a múlt század ötvenes—hatvanas évei óta egyre öntu- datosabban vallja legnagyobb fiának. Abban a hazafiságban, amely eggyé kovácsol egy- egy nemzetet, máig is szerepet játszik a szűkebb ha­zához való ragaszkodás. Még inkább így volt ez Ka­tona korában, a nemzeti tudat csírázásának idején, s még inkább így volt abban a paraszti-kispolgári környezetben, amelyből származott. Máig legna­gyobb nemzeti történelmi tragédiánk költője első, meghatározó történelmi élményét a Kecskemét kör­nyéki templomromok szemléletéből merítette. MINT GOETHÉT a strassburgi dóm látványa, Ka­tonát a szentkirályi templomé telítette hagyomány- tudattal, a nemzeti múlt iránti fogékonysággal. Me­leg szeretettel ragaszkodott -városához egész életé­ben, gondolatban távolléte alatt is mindig itt járt. Egy német regényt dramatizálva a pesti színház számára, a középkori Kecskemét környékére, Alpár várába, a szikrai erdőbe helyezte át a cselekményét; Bánk bánjának mindkét kidolgozását Kecskemé­ten keltezte, s amikor nyomtatásban kiadta, a város főbírójának és tanácsának ajánlotta. Legnagyobb szabású — sajnos, befejezetlenül maradt — művé­ben Kecskemét történetét készült megírni, így vall­va ennek élőbeszédében városához való ragaszko­dásáról: „Köszönöm azt a helyet, amelyen bölcsőm remegett, és a sírt, amelyben majd egykor jó szü-. leim elnyugodnak. Ha magam elmúlok, megmarad ezen sarokban érted égő szeretetemnek bélyege.” E közvetlen megnyilatkozásoknál is fontosabb azonban a fő mű, a Bánk bán „kecskemétisége”. Ré­gebben főként Tiborc alakjával kapcsolatban emle­gették ezt: panaszában a XIX. század eleji kecske­méti parasztét hallva. Mióta bebizonyosodott, hogy e panasz jelentős része egy német műből való átvétel, elejtették ezt a nézetet, de nem teljesen jogosan. Katona az átvett német mondatok mögött igenis ta­lálhatott, s talált olyan indulatokat is, amelyeket szülővárosa parasztságának köréből ismert, ezért is más hangulatúak ezek a mondatok az eredeti né­met szövegben, mint Katona drámájában. De Bánk alakjának megformálásában is találha­tunk olyan vonásokat', amelyek végső szemléleti gyökerükben a szülővárosból hozott élményvilágra, értékrendre utalnak. Katonával egy időben Kisfaludy Sándor is irt Bánk-drámát, s annak a hőse a kor­ban általános nemesi-nemzeti történelemszemlélet, értékrend által meghatározott vonásokat viseli. Egé­szen más Katona hőse. Az ő Bánkjának hazafisága egybeöleli Petúrt és Tiborcot, a nemest és a parasz­tot, sőt nagyobb súlyt tesz az utóbbira, mint az előbbire. Erre a felvilágosodás politikai eszméit tar­talmazó szemléletre a kecskeméti takácsmester fia , nyilvánvalóan fogékonyabb lehetett, mint a dunán­túli birtokos nemes. Bánk Melindához fűződő kap­csolata sem magyarázható a becsületére kényes fő­nemes érzelemvilágával. Bánk szereti az erénye el­leni cselszövevény áldozatául esett, meggyalázott Melindát is: a becsületet, sőt a látszatát mindenek fölé helyező nemesi—úri értékrenddel szemben az ő viselkedését a társadalom vélekedésétől függet­len, elsődleges emberi érzelem szabja meg, amelyet a felvilágosodás egyik jellegzetes felszabadító irány­zata, a szentimentalizmus helyezett az értékhier­archia csúcsára. Szorosan összefügg a Bánk alakjának megformá­lásában döntő szerepet játszó emberies érzelemkul­tusz a nagyúr sokszor hibául felrótt lelki egyensúly- vesztéseiben, labilitásában is. Bánk nem ä nemesi embereszmény jegyében megformált megingathatat­lan hős, nem olyan figura, akit a „büszke magyar úr” kifejezéssel jellemezhetnénk — éppen esendőb, törékenyebb, emberiesebb vonásával mutat előre, afelé a polgáriasul! embereszmény felé, amelyet a paraszti-kispolgári Kecskeméten felnőtt értelmisé­ginek könnyebb volt megközelítenie, mint a nemesi szemléletet csorbítatlanul őrző számos írókortár­sának. Katonát természetesen nem csupán s nem is el­sősorban kecskeméti volta tette kortársainál mo­dernebb szemléletű, értékrendű. íróvá; a lángész megfejitihetetlen csodáján kívül döntő szerepet ját­szott ebben korszerű irodalmi és történelmi művelt­sége. De ahogy gondolkodását egyre inkább megis­merjük, mind nyilvánvalóbbá válik, hogy a szülővá­ros nyújtotta társadalmi környezet is meghatározó volt számáré. EZÉRT, NEMCSAK születése okán tarthatjuk Kecskemét legnagyobb fiának, a magyar irodalom . történetében városa igen magas rangú képviselő­jének, itthon pedig a szűkebb hazában, közösségi tu­datunk máig ható erősítőjének. KATONA JUDIT KÉT VERSE Magány Ma újra Rilkét olvasom s ülök a magány ablakában. Két gyerek figyel. Integet kamasz fiam, s a pici fodros, piros ruhában. Odatapasztják homlokuk az idő tiszta, kék üvegéhez, így látom őket mindig én, míg Kháron folyójához érek. Virrasztók ösvényre fut a gyom. Az estikék kék szoknyája még meglebben, ahogy becsukódnak a kerti kiskapuk. Már csönd tapintja szűk szobák szemété Mint olvasón az idős kéz szemez, tárgyak közül felrebbenti az árnyat. Nem súg vissza sötétében száj a szájnak. Sehogy se jó. A kar, s láb nehezebb. Szakadt nyakláncként titkon könny : gurul. Forgolódnak. Az óra percet üt s mert senki sem jön, kis asszonyfejük csak tartogatják. Ébren, szótlanul. Orosz László

Next

/
Thumbnails
Contents