Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-07 / 262. szám

i • PETŐFI NÉPE • 1980. november 1.

Híradás Zsanáról

• A kisközség három legújabb „szerzeménye": előtérben a vízmű, jobbra a bolt és vendéglő, szemben az óvoda.

Z

sana nevére 1979. január 24-én figyelt fel az ország; a határában frissen fúrt olajkutak egyikével akkor robbant be a szó szoros értelmében a köztudatba. A gázkitörés és a tűz 23 napon keresztül emberek százezreit tartotta izgalomban, mígnem 1979. február 16-án a heroikus küzdelem utolsó óráiról szóló tudósításunkat így fejezhettük be: „Diadalmaskodott az emberi akarat a természet erőin; a Zsana Észak—II. kűtnál most már az egyszerű, dolgos hétköznapok következnek”.

A hírhedt Észak—II. kút megszelídítve, bekötve.

Legutóbb — s életemben először — 1976 végén jártam Zsanán, és azt írtam az 1350 lelket számláló településről, hogy kicsi és rettentő poros. Meg hogy gyarapszik. Szép lassan... Nos, e remélt gyarapodás jeleit, az emlékezetes gázcsata nyomát keresni „tévedtem” ismét a faluba. Ismerős idegenként, nem titkolt várakozással...

A bekötőút a kisközség számomra kelet—nyugatinak tűnő, valójában észak—déli irányú tengelye, főutcája. Szilárd burkolatú keskeny aszfaltszalag; nekiszalad a tanácsházának, ahol az autóbusz — ha jön — már a homokon kénytelen megfordulni. Hogy aztán elvigye az embereket nap mint nap a városba, dolgozni, de nemcsak azért. Vásárolni is, valamilyen értékesebb,, komolyabb árut, szakrendelésre az SZTK-ba, gyereket, unokát látogatni és szórakozni is, ha éppen úgy adódik. Tizenöt kilométer a város, Kiskunhalas, ez ma már nem távolság, térben-idöben legalábbis nem...

Négy évvel ezelőtt Zsana jócskán nekivadult eresztői határszélén a Mária-malomnál azt mondta nekem Fillöp néni, az idős molnárné, átutazó . kereskedők, szomjas pusztai parasztok hajdani vigasztalója: „Akiket valaha is ismertem ezen a vidéken, azokat sohasem adóztatni, inkább kitüntetni kellett volna”. Amiből én rég- és közelmúlt kinlódásait-ke- servelt, a sívó homok sóhaját hallottam ki, s amibe most — hogy megint eszembe jut — tárgyilagosad, szánalom mentesebb viszonyulással Zsana lakóinak életrevalóságát, jól élni akarását és tudását értem — vagy inkább érzem — bele.

Nem mintha tanúja lehetnék a helység látványos felvirágzásának. A falukép — így külsőleg, persze — csupán a vízművel, s a hozzá tartozó 50 'köbméteres hid- roglóbüsszal lett zsúfoltabb az elmúlt években. És nyilván jó néhány új lakással is, ám ahol minden ház új, vagy'annak tűnik, az ilyesmin nem akad fönn a külső szemlélő. Azon viszont eltöpreng, hogy a zsanaiak 75 százaléka még mindig a tanyát vallja első számú otthonának' (a járási átlag

40—45 százalék), mely híresztelésben nem a „tanya” szón, sokkal inkább az „első számú” jelzőn van a hangsúly, lévén szinte minden külgazdálkodónak másik, megnyugvást adó, gangos kultúrfészke is a községben, esetleg még messzebb.

Említsek mást is? Íme.

Az „áf ész-kombinát” — sorrendben ez’’ ítf ta->Móti*>'4Iőtti létesítmény i—vegyesbolti szárnyában előttem kér két zsák kristálycukrot egy jókedélyű bajszos bátyó, kívül pedig, az ajtó előtt — miközben felnyitja a Zsiguli csomagtartóját — magyarázattal is szolgál: „meg kell az idén támogatni egy kicsit a szőlő tudását.” (öt lépéssel arrébb, az ivórész egyetlen porcikája, de délelőtti forgalma sem emlékeztet a szomszédos, volt köpködőre ...)

Nem esik kétségbe a tanácstitkár, ’ amikor az iskolabővítés majd kétmilliós költségének fedezetét firtatom. Összegyűjtöttek

egy kisebb összeget, biztosan csur- ran-cseppen a járástól, a megyétől is valamennyi és hát a helybeliek ... Itt még soha senkinek nem kellett kétszer szólni, hogy segítsen — munkával, anyagiakkal, amivel tud —, különösen nem a kisiparosoknak. Százhúsz gyereknek szüksége van még két tanteremre és meg is kapják a követ- :j kező szeptemberig — ez. ; szinte r készpénznek vehető. Akárcsak a tartyavillamosítás, "mély' ’kissé vontatottan halad ugyan — nem csoda, hisz egymástól'hallótávolságon kívül esnek errefelé az épületek —, de előfordult, s lesz is még, hogy 50—60 ezer forintot sem sajnál érte a gazda — nyilván, mert van miből —, csak olyan legyen, aki megcsinálja.

Adalék még e témakörben: a háztáji gazdaságok tavaly kizárólag a tsz-en keresztül 28 millió forintot forgalmaztak, és jelenleg a falu 36 telkén folyik építkezés. És akkor ne többet a bizonyítékokból, mielőtt még gyanússá válna az állítás...

Mindezek után ellentmondásnak tűnhet — de nem az! —, hogy Zsana népessége négy esztendő alatt kétszázzal csökkent. Hiába, itt is sok az öreg, elköltöznek, elhagyják a távoleső, konok pusztákat; egyik a városba tart, a családhoz, másik a temetőbe. A fiatalok közül többen még ingáznak — mert helyben legfeljebb az Egyetértés Tsz ágazatai között válogathatnak —, de előbb-utóbb elszipkázza őket a civilizáltabb- komfortosabb világ, ahogy az már lenni szokott.

Mégis: csitulóban az elvándorlás, a tanácstitkár szerint ezer fővel „áll majd be” a létszám nemsokára, a későbbiek során ennyivel kell számolni

□ □ □

Az olaj, helyesebben a gáz pedig — majd elfelejtettem — megmarad egykori hírverőnek, hirtelen jött nagy lehetőségnek, a kis-, községtől teljesen függetlenül, attól 5—6 kilométerre kitermelt ásványi kincsnek, mely csak azt a bizonyos öt üzemelő kutat, a gyűjtő- és szeparátorállomást, valamint a kútkezelő személyzetet — közöttük nyolp zsanai fiatalembert — kapcsolja be egy 15 kilométer hosszú vezetékkel az országos energiahálózatba.

Ojabb bányásztelepülés tehát nem alakul ki, legalábbis itt, a Kiskunság délkeleti csücskében nem. A falu — ahol belátható időn belül nem lesz földgáz — nyerte talán a legkevesebbet a szerencsés feltáráson. (Annyi közük van hozzá mindössze,’ hogy a földjükön történik.) Rosszindulattal sem állíthatnám azonban, hogy mindezt keserű szájízzel veszik tudomásul a zsanaiak.

Kutas! Ferenc

EGYEDÜLÁLLÓ PÉLDA

• Neki is épül az a két új tanterem.

Gyógyszergyár a Kiskunságban

Baráti Péter, a borkősavüzem igazgatója:

— A Kiskunhalasi Állami Gazdaságnak tíz esztendős kapcsolata van a Chinoin Gyógyszervegyészeti Gyárral. A borkősavüzem — amely az állami gazdaságok társulása és mi vagyunk az ügyintézők — élelmiszer- és gyógyszeripari alapanyagokat készít. Mindig korrekt volt az együttműködésünk, amelyben újabb lépést jelentett, hogy gyógyszercso• Konedics Károly né: — Egy régi, kihasználatlan épületet alakítottunk át.

magolást is vállaltunk. Az ipar munkaerőhiánnyal küzd, nekünk pedig szükségünk volt az asszonyok, lányok állandó foglalkoz-' tatására. A csomagolást húsz-huszonöt személlyel kezdtük, ma már két helyen, hetven embert alkalmazunk Szánkon és Kunfe- hértón.

Ez az előtörténete annak az országban egyedülálló kezdeményezésnek, amelynek alapján az állami gazdaságban hozzákezdhettek a Chinoin szakembereinek irányításával egy' fontos vesekőoldó gyógyszer, a Magurlit gyártásához. A „szellemi kapacitást” és a technológiát az ipar adta, az épületet és a munkáskezeket pedig a gazdaság, Erről azonban már Kenedics Károlyné - üzemvezető többet tud mondani.

— Egy kihasználatlan, régi épületet alakítottunk át saját szakembereinkkel. Nem egészen fél évig tartott a munka, és máris megkezdhettük az üzempróbát. Az ünnepélyes átadásra augusztus 20-án került sor. Az elképzelések szerint, évente 600 "ezer doboz gyógyszert tudunk gyártani. A hazai ellátáson kívül a termék több mint 90 százaléka szovjet exportra megy. Szocialista brigádunk, amely Kabay, János, a híres vegyész nevét vette fel, vállalta, hogy nyújtott műszakban még az idén 200 ezer doboz Magurlilot készít. Az eddigiek alapján bízhatunk benne, hogy az adott szavunkat teljesítjük.

Mikó Sándor, a Chinoin gyógyszerésze, állandóan ellenőrzi a gyártást:

*•? — Az ipar nagy felelősséget vállalt, amikor elhatározta, hogy összefog az állami gazdasággal. Ilyen még nem volt — mondhat• A gyártási folyamat egyik része a szárítás.

nánk így is —, hogy melléküzem- ágban egy mezőgazdasági nagyüzem gyógyszert készít. A kooperációnk a bizalomra épült. Nekünk munkáskezek kellettek ahhoz, hogy az államközi egyezmények értelmébeh a Szovjetuniónak szállítani tudjuk a vállalt gyógyszermennyiséget, más szóval teljesítsük exportkötelezett- ségünket. Körülnéztünk az országban, és csak ebben az állami gazdaságban találtunk olyan feltételeket, amelyek lehetővé tették ezt a megállapodást. Az itteni dolgozók — akiknek kétharmada kunfehértói — gyorsan megtanulták a munkafolyamatokat. Ezért bátran állíthatom, hogy most már folyama9 Három ilyen csomagológépet kaptak az ipartól.

tosan. hibátlanul végzik munkájukat és' megfelelnek a gyógyszeripar rendkívül magas követelményeinek. Azt mindenki tudja, hogy itt nem lehet tévedni. Kezdetben, az üzempróba idején még voltak gondok, de mire a felavatás megtörtént, mindent megtanultak. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet szakembereinek véleménye szerint magas színvonalon, kiváló minőségben történik a gyártás.

Még annyit, hogy az itt dolgozók nagyobb része érettségizett, illetve szakmunkás-bizonyítványt szerzett. Az is ide kívánkozik, hogy az átlagéletkor a Magurlit- üzemben 22—23 év.

Kereskedfi Sándor

Az élete:

Már-már befejeztük a párt- szervezet életéről, munkájáról szóló beszélgetésünket, amikor néhány percre elszólították Lovas Nagy Istvánt, a miskei Március 15. Tsz párttitkárát. Hogy magamra maradtam az irodában, olvasni kezdtem jegyzeteimet, s eközben fokozatosan kirajzolódott előttem egy nagyszerű ember portréja. A fiatal, rokonszenves párttitkár többször is megemlítette Ferencz Menyhért nevét. S amit vele kapcsolatban mondott,, érdemes idézni a jegyzetfüzet lapjairól. íme az egyik bekezdés:

.,— A pártszervezet vezetőségében a szervező titkár tisztét Ferencz elvtárs látja el. Nagy tapasztalatú ember, akinek a szavára oda kell figyelni.”

Aztán egy további mozzanat:

„— 1975-ben az állattenyésztés problémás ágazatunl^ volt. Ferencz elvtárs pártmegbízatásból ment ki az állattenyésztésbe, ahol a múlt év végéig mint takarmányos dolgozott Elég, ha megemlítem: tavaly az ágazat 3708 liter fejési átlagot ért el tehenenként. Amikor Ferencz Menyhért odakerült 1800 liter volt a fejési átlag. S bár igazán nem dicsekednivaló, elmondom: abban az időben én voltam a főállattenyésztő...”

Másfél oldallal odébb:

„— A tsz gazdaságvezetésében és a pártvezetőségben is 1975-ben történt a váltás. Zömmel fiatalokból álló gárda, tele tettvággyal, hogy majd mi megmutatjuk! Nagyon büszkék voltunk rá, hogy éjjel, társadalmi munkában vetőmagot csáváztunk. Ferencz Menyhért pedig így szólt: erre ne legyetek büszkék, mert a vezetőségnek az a dolga, hogy megszervezze a munkát. Mi tagadás, nehezteltem rá. Sokáig nem tudtam megérteni, félreismertem. Egy igazán tiszta, melegszívű, sokaknak szimpatikus ember. Negyvenötös párttag, a szó igazi értelmében kommunista. Amit különösen becsülök benne: volt nagyobb tisztségekben és volt kanász és fejőgulyás is. Aztán fogta magát és elsajátította a növénytermesztő gépész szakmát. Tizenöt éven át ült a traktoron.”

Itt tartottam jegyzeteim áttekintésében, amikor visszatért a párttitkár. Csoda-e, hogy arra kértem, segítse elő Ferencz Menyhérttel való személyes találkozást?

Röviddel később a paprika földről csábítottuk el, ahol feleségével együtt már az utolsó két sorról mentette a menthető termést a fagyveszély elől. a munka

— Az én életutam? Ha úgy igazán belekezdenék, eltartana ám egy hétig is, mert az 57 évembe sok minden belefért — jegyezte meg a nyíltszívű ember derűjével, miután a pártirodán letelepedtünk. Ültében végigsimogatta lábszárát, s amikor két tenyere mintegy meleg borogatásként a térdein pihent meg, önvallomásba kezdett.

— Négyen voltunk testvéreik, ahhoz sokan, 'hogy apám kis földjén mindnyájunknak jusson munka. Tizehkét évesen elkezdtek« a napszámba járást a.-mentatelepre. Kölök voltam, tizenöt éves, amikor postást kerestek Miskén és több jelentkező közül sikerült bejutnom.

A felszabaduláskor hozzánk került orosz katonákkal apám értette a szót és fogékony is volt arra, amit tőlük hallott. így aztán apám is, én is beléptünk .a kommunista pártba. Egy kibombázott pesti kohász, a Jani bácsi volt az első párttitkárunk. Ez negyvennégy végén volt, egyébként én voltam itt a legfiatalabb párttag. Kaptam a különböző megbízatásokat, a választások előtt például az összeírást. Negyvenötben megnősültem, postás nem akartam maradni. Ügy emlékszem, a negy- venhetes választáskor mondták: Menyus, te ismered a falut, miért nem mégy el kisbírónak? Elvállaltam. Dobolni és kézbesíteni kellett.

Negyvenkilencben összefogott 46 család, megalakult hálunk az első tsz. Nagy dolog volt ez! Én meg erős fiatalember, hát hol lett volna a helyem? Oltyán Pista bácsival ketten voltunk a fejőgulyások.

Hogy, hogy nem 1950. január 3- án Pestre küldtek hathetes párt- iskolára. Csak hallgattam és nézelődtem ott, hogy mi is az a kapitalizmus, meg feudalizmus. Hiába no, politikai tudományom a nullával volt egyenlő. Az osztályfőnök észrevette ezt, többet kérdezgetett, rávezetett a dolgokra. A tanfolyam után tsz-párttitkárrá választottak. Hamarosan azonban ugyanabból az iskolából harmad- magammal felkerültem a megyei pártbizottsághoz, a szervezési osztályra.

Érdekes volt a számomra, amikor eligazítottak, hogy elmész ide, meg oda, megbeszéled ezt és ezt. Egy hétig például a kiskőrösi járásban voltam. Aztán jelentést kellett. írni, de nem tudtuk' hogyan. Ültem és rágtam a ceruzát. S akkor jött a kedves Kan- csár mama és kérdezte: mit csináltok Ferencz elvtárs? Jelentést kell írni, de ... Aztán Ő kérdezett, mi meg mondtuk és írtuk. így kezdtünk belejönni.

Később mégiscsak visszaengedtek a kalocsai járásba, ahol a pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetője lettem. Nehéz időszak volt ez az én apámnak'is. A beszolgáltatások, a padlássöprögeté- sek kora. Akkor történt, hogy felszólaltam egy értekezleten. Mondanivalómnak az volt a lényege, hogy a parasztnak nem kell mondani mikor vessen és mikor arasson, na meg a begyűjtés ellen is szóltam. Ügy, ahogyan nekem' a parasztok elpanaszolták. Pár nap múlva ezt szememre vetették a Szabad Nép egyik cikkében. Egy hétig nem volt baj, de aztán igaz, fegyelmi nélkül, eltanácsoltak.

A kalocsai kísérleti gazdaságba jelentkeztem fizikai munkára. De ott közölték: sajnálunk, nem vehetünk fel, mert letelefonáltak. Viszont Gőg Lajos, a Szakmán Állami Gazdaság igazgatója azt mondta: fel a fejjel Menyus, eljössz hozzánk. És elmentem Böd- pusztára kanásznak, A pártszervezetben én lettem a propagandista. Az első hónap végén kaptam a fizetést, 1800 forintot! Ügy éreztem, hogy enyém az egész világ. Hadházi bácsi volt a kanászpárom és mondhatom, mi aztán igazán megmutattuk, hogyan kell sertés- állományt gondozni.

Egy idő múlva Góg elvtárs Szentkirályra kéretett és közölte: Menyus, te leszel itt az üzemegység-vezető. Politikus voltapn már, gazdaságvezető nem. Gondoltam, hogy a vetéshez, aratáshoz csak értek. Igent mondtam azzal, hogy előbb nézzük körül a határt. Aztán le kellett írnom, hogyan csinálnám. A dolgozat alapján megfeleltem. Jól ment a gyakorlat is. Hamar megismertük, megszerettük egymást a pusztai emberekkel. Már az első év is szép eredményekkel zárult. Munkatársaimmal együtt akkor kaptam először prémiumot.

Két évig voltam - üzemegység7 vezető, amikor jött Borsodi György és Szabó Lajos elvtárs és a megyei pártbizottság nevében felkértek, vállaljam el a párttitkárságot Katymáron. Nekem hazakerülni volt minden vágyam. így •kerültem Szakmárra, ahol 1956 novemberéig voltam párttitkár. Utána haza, a szülőkhöz, a hátsó szobába.

Többekkel, így Malik Jani bácsival elkezdtük újra szervez^ ni a pártot. Decemberben meg-’ alakult a pártszervezet, engem választottak meg titkárnak. De hogyan tovább? A tsz feloszlott: Beálljak megint gazdához? Azt1 már nem! Bementünk a tanács-’ hoz; Petrecz Károly volt az elnök. Télen ráértünk. Mire. kitavaszodott, megalakítottuk a tsz-t. Több. mint ötvenen állami tartalékföldeken megkezdtük a gazdálkodást. Nagyszerűen sikerült, rengeteg kukoricája lett mindenkinek, mert hibridkukorica-termesztésre vállalkoztunk. Nagy pofon volt ez azoknak, akik kiugrottak.

Utána visszaállt a régi tsz, s engem cftt is, meg a községben is. párttitkárnak választottak. És melóztam. A példaadásért, meg szerettem és bírtam is a munkát. Aztán csak a tsz-ben maradtam párttitkár. Közben 1964-ben, mert arra volt szükség, egy ideig mer gint fejőgulyás voltam. Egyébként 1966 óta tagja vagyok a járási pártbizottságnak, és a fegyelmi bizottságnak, s itt, a tsz vezetőségének is. Nos, ennyi. Most, ez év eleje óta állóeszköz-nyilvántartó vagyok.'Az a baj, hogy kopik az ember. Legutóbb, hogy takarmányos voltam, .nagyon nehezen bírtam már a kazlakon járni...

— Csak egyetlen kérdés, Ferencz elvtárs: mi volt a titka a jó fejési átlag elérésének?

— A pontosság. Ha esik, ha fúj. Mert az etetés kényesebb, mint a menyasszony.

^ Perny Irén