Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-06 / 261. szám

1980. november 6. • PETŐFI NÉPE • 5 FILMJEGYZET Luxusbordély Párizsban Íme egy film, amely a képzelet játékának tűnik az első pillanat­ra, de nagyon sok vonatkozásban tulajdonképpen hitelesnek mond­ható. Már amennyire egy sikeres francia emlékirat szerzőjét hitelt érdemlő tanúnak tekintjük,, és több jel arra mutat, hogy való­ban az. A címben idézett luxus­intézmény valóban létezik. .A tu­lajdonosnő, azaz a „Madame": Fabienne Jannet „Százhuszon­kettő” című könyve szolgál­tatta a fő motívumokat a meséhez. Ez a mese egyszerű. Egy szép kis prostituált és egy isme­retlenség homályából felbukkanó, politikai becsvágyakat melenge­tő jóképű fiatalember szerelmé­nek kibontakozását, és borús-me- lankolikus befejezését idézi. Hite­lesnek, valóban dokumentum értékűnek tekinthető azonban a helyszín, a politikai háttér, s a történet lejátszódásának történel­mi korszaka, melyet mind a ren­dező, mind a forgatókönyv alap­ját képező memoár írója érdeke­sen, egyéni módon és nagy vona­laiban helyesen értelmez, fest le. Százhuszonkettes, a Rue de Provence 122. házszámot viselő párizsi luxuspalota ugyanis Fran­ciaország legfényűzőbb, legna­gyobb bordélyháza, melyben fé­nyes és méregdrága étterem, igé­nyes kabaréműsor éppúgy megta­lálható mint a gondosan elszepa­rált, diszkrét találkahely szép vonzó, pompásan öltözött luxus- nőkkel, tökéletes kiszolgálással. Az étterem vendégkönyvében vi­lágszerte ismert nagy nevek hagytak sorokat. Járt itt Gary Cooper, Michel Simon csakúgy, mint Edith Piaf, Lipát belga ki­rály, Humphrey Bogart, Maurice Chevalier stb., stb. A Madame szerint „természetesen csak kö­rülnézni és inni jöttek valamit”, senki ne gondoljon semmi rosszra Higgyünk neki, mert a házban le­játszódó francia politikai esemé­nyek nagy része valóban hihető. A történet feleleveníti a többi kö­zött a valamikor nagy port fel­vált Stavinsky-ügyet, a népfront­időkét, a „hosszú kések éjszaká­ját" és a végén De Gaule tábor­nok emlékezetes felhívását is. Vjalóban naponta három-négy nxiniszter is megfordult itt, gaz­dag üzletemberek, milliomosok, a. maffia, a gengsztervilág kisebb- nagyobb személyiségei és az em­lékirat szerint nem ritkán itt szü­lettek a szemben álló felek között a politikai kompromisszumok. A filmben a főszólamot a jó forgatókönyv és a választékoson ízléses rendezői munka adja. A szereplők nevét nemigen ismeri a néző. Fabienne alakját Nicole Calfan viszi vászonra, a vidék­ről Párizsba került kis karrieris­ta szerepét Francis Huster ala­kítja, — kitűnően, nagy rutinnal. Érdemes megtanulni a rendező nevét it: Albert Kantoff. Cs. L. Korszerűbb szakmunkásképzés Néhány évtizede még azzal kezdődött a szakmatanulás, hogy a kisfiút kézen fogta a papája vagy a mamája, s el­mentek valamelyik mesterhez. Ha az hajlandó volt felfo­gadni, otthagyták inasnak a gyereket, ha nem, felkerestek egy másik iparost. Nemigen lehetett válogatni, a pályavá­lasztást szűkös lehetőségek határozták meg, nem pedig az, hogy melyik mesterség iránt érez vonzalmat a gyerek. Ezután jöttek az inasévek, amelyek jórészt söprögetésből, vízhordásból, pesztrálkodásból és más házkörüli ingyenmunkákból álltak. Kemény esztendőket kél­lett átdolgoznia a gyereknek, amikorra megkapta segédlevelét, s némi pénzt is adtak munká­jáért. Persze, legtöbbször az tör­tént, hogy az egész életén át se­géd maradt, s csak kevesen jutot­tak el a mestervizsgáig. Kétség­telen, hogy azóta gyökeres válto­zások történtek és történnek még ma is a szakmatanulást illetően, s mindezt fémjelzi talán az aláb­bi beszélgetés is, amelyet Tóth Lászlóval, a 623-as Ipari Szak­munkásképző Intézet igazgatójá­val folytattunk. Szakközépiskola is-- Szakmunkásképzőnkben 390 első éves diák kezdte meg tanul­mányait szeptemberben, valamint egy 40 fős elektroműszerész szak­középiskolás osztály — mondja az igazgató. — Így a nevünk ma már: 623-as Elektroműszerész Szakközépiskola és Ipari Szak­munkásképző Intézet, s össztanu- lói létszámunk meghaladja az ezret. — Mi tette indokolttá az új oktatási forma bevezetését? — Az, hogy Bács-Kiskun me­gyében sehol nem oktatják kö­zépiskolai szinten ezt a szakmát, viszont igen nagy az igény a vál­lalatok részéről az ilyen végzett­ségű szakemberekre. Természete­sen néhány nehézséggel szembe kellett néznünk a szakközépisko­lai osztály indításakor. Tantervi előírás ugyanis, hogy a diákok­nak két évig az iskola tanműhe­lyében, két évig pedig valamelyik vállalatnál üzemben, a termelés közvetlen területein kell folytat­niuk a gyakorlati ismeretszer­zést. Iskolánknak azonban nincs tanműhelye. így mindenek előtt szerződést kellett kötnünk három kecskeméti céggel: az MMG-vel, a BRG-vel és az IGV-vel. ame­lyek az előírásoknak megfelelő, kórszérű tanműhelyeket bocsá­tottak. rendelkezésünkre a szak­középiskolások gyakorlati oktatá­sához. — A másik problémát az jelenti, hogy a megye távolabbi részeiről érkező tanulóinkat évről évre más kecskeméti iskolák diákott­honaiban tudjuk csak elhelyezni, mivel nekünk nincs kollégiumunk. Amikor 1976-ban új iskolaépüle­tünket átadták, úgy volt. hogy azonnal elkezdik mellette egy 200 személyes kollégium építését. de erre anyagi okok miatt eddig még nem került sor. Várhatóan néhány esztendő múlva ez á gon­dunk is megoldódik. Most készül a VI. ötéves terv, s reméljük, eb­ben már konkrétan is szerepel a kollégiumépítés. Űj tanterv A jövő a több szakma alapjait ismerd szakmunkástípusé — ezért intézkedett a Munkaügyi Minisz­térium a szakmunkásképzés kor­szerűsítéséről. Szeptemberben új tan-terv szerint kezdődött a taní­tás az ország valamennyi ipari szakmunkásképző intézetében, amely népgazdaságunk műszaki fejlődéséhez, a termelés változó követelményeihez jobban, rugal­masabban igazodik. — A megoldás — mondja ezzel kapcsolatiban Tóth László —, az alapszakmai képzés kiszélesítésé­ben rejlik. Egyes szakmák több alapszakmákra oszlanak. Például a villanyszerelő mesterségen be­lül megkülönböztetünk erősára- múberendezés-szerelő, épületvil­lamossági szerelő, vasútvlllames- sági szerelő és villamoshálózat­szerelő alszakmákat. Az új tanterv szerint, aki mondjuk -a villany- szerelő mesterséget választja, an­nak az első két évben meg kell tanulnia mindegyik említett al- szakma alapjait, s csak az utolsó esztendőben szakosodhat. Ennek az a jelentősége, hogy amikor a fiatal szakmunkás dolgozni kezd, a vállalat igényének megfelelően, bármelyik alszakmában munká­hoz láthat. Ez az új képzési fo­lyamat már 1978-ban megkezdő­dött, s a most bevezetésre került új tanterv e folyamat tökéletesí­tését, több szakmára való kiter­jesztését szolgálja. — Milyen előkészületek előz­ték meg az új tanterv bevezeté­sét? — Ez év tavaszán a Munkaügyi Minisztérium szervezett egy or­szágos szintű továbbképzést a szakmunkásképzők pedagógusai, szakoktatói részére, amelyet me­gyei, majd tantestületi szintű tan­folyamok követtek, az új tanterv bevezetésével kapcsolatosan. Há­rom évvel ezelőtt is történt tan­tervmódosítás a szakmunkáskép­zőkben, akkor a közismereti tár­gyak tananyagát korszerűsítették. Tehát néhány esztendő múlva, mind a szakmai ismeretek, mind az általános műveltség területén jelentős javulás várható a fiatal szakmunkások felkészültségét il­letően. * — Adottak mindehhez a meg­felelő tárgyi és személyi feltéte­lek is? — A közelmúltban egy új elekt­romos mérőteremmel gazdagodott iskolánk, s folyamatban van egy másik, gyöngeáramú, illetve egy erősáramú mérőterem kialakítá­sa. Jól felszerelt, korszerű okta­tótermekről van szó, amelyek több százezer forint ráfordítással ké­szülnek. Tantestületünk két elekt­romérnökkel, egy faipari üzem­mérnök-pedagógussal, valamint egy magyar—történelem szakos tanárral és két szakoktatóval bő­vült szeptemberben, s így a sze­mélyi feltételek is megvannak az új tanterv megvalósításához. Pályaválasztás — Tizenháromféle szakmát ok­tatunk iskolánkban — tájékoztat az igazgató. — Ezek közül legdi­vatosabbak a női fodrász, a gép­jármű-villamossági, az elektro-, valamint a rádió- és tévéműsze­rész mesterségek. A hegesztő, gé- pi'forgácsoló és szerszámkészítő szakmák iránt már kevesebben érdeklődnek. Az elmúlt eszten­dők folyamán intenzív pályavá­lasztási munkával átcsoportosítá­sokkal és meggyőzéssel sikerült elérnünk, hogy számottevő arány­talanságok mégsem alakultak ki az egyes szakmák között. Még nem fordult elő, hogy azért nem tudtunk indítani egy osztályt, mert nem volt elegendő jelent­kező valamelyik mesterség elsa­játítására. — Igyekszünk megkedveltetni a kevésbé népszerű szakmákat is a pályaválasztás előtt álló fiata­lokkal. Ahogy minden évben, most november hatodikától is megrendeztük 'iskolánk aulájá­ban a pályaválasztási kiállítást, amelyet valamennyi környékbeli nyolcadik osztályos tanuló meg­tekinthet e hónap végéig. Ezen­kívül elvisszük a fiatalokat külön­böző vállalatok 'tanműhelyeibe, üzemeibe, ahol bemutatót tarta­nak részükre egy-egy szakma mi­benlétéről, sőt lehetőség van ar­ra, hogy egy-egy munkafolyama­tot saiát kezűleg is megpróbálja^ nak elvégezni. Kétségtelen tehát, hogy jelentős változásokon ment át a szak­munkásképzés az elmúlt néhány évtized folyamán, s a fejlődés nem torpan meg napjainkban sem. Nyitott könyvként tárják a pályaválasztás küszöbén álló fia­talok elé az egyes szakmák lénye­gét, lehetőségeit, szépségeit. Kor­szerűsödnek a szakmunkásképzés tárgyi feltételeit, új tantervek se­gítik a szakmák még hatékonyabb elsajátítását, a szakmai ismere­tek, s az általános műveltség gyarapítását. Ez a cél, s jelenték­telennek legkevésbé mondható, hiszen anra irányul, hogy társa­dalmunk vezető osztályának, a munkásosztálya ak, sokold alú an képzett, művelt utánpótlást biz­tosítson. Koloh Elek Népművelés Hű-hóval a Gépipari Automatizálási és Műszaki Főiskolán Végül is nem bántam meg, hogy hagytam kicipelni magam a Hű-hóra. Két napra való tervet csinál­tam magamnak szombat délután­ra. Képzelhető, mennyire eltökél­ten utasítottam vissza hajdani kollégám, Csőszi Sándor főisko­lai nevelőtanár kérését. — Gyere ki délután a Gamfra, hozz magaddal egy régi könyvet. Este nyolcra végzünk. írtál már valamikor a Hű-hóról, nézd meg mit tudnak a mostaniak. Talán még hasznodat is veszik az első­sök, az ő csapatukat erősítenéd. — Csak ezt ne mondtad volna. Egyszer már beugrattak valahol. Sehogysem ment a hátrabukfenc. — Megígérem; akkor kapcso­lódsz a játékba, amikor kedved tartja, meg amikor tudsz, addig maradsz, amíg tetszik a muri. Hatvan percre terveztem a ki­ruccanást. Mikor tanultak „tévézni”? Meghívóimat keresve tévedtem az intézet könyvtárába fél négy­kor. Teljes díszben és készültség­ben fogadtak az ott dolgozók: az évfolyamok vetélkedőjén mindig forgalmas a könyvtár. „Beépített emberek” várják, hogy mikor kell valamilyen adatért föllapozni egy lexikont, szótárt, vagy verseskö­tetet. Bevezettek egy nagy szobá-* ba, majd egy másikba, elhagytuk a lépcsős feljáratú óriási raktá­rát, átmentünk — a talán — ol­vasótermen ... — Ez mind könyvtár — ámul­doztam? Bólintottak. — Negyvenkétezer kötetből vá­logathatnak itt vagy a tanszéki letéteken a tanárok, a hallga­tók. Látványnak is gyönyörű! Már ezért is érdemes volt kimennem. Arra számítottam, hogy beve­tik az oktatáshoz használt házi tévét; álmomban sem gondoltam a Hű-hót szervező, lebonyolító hallgatók milyen természetes hozzáértéssel kezelik a bonyolult technikát. Néhány hanghibától el­tekintve mind a három csapat fő­hadiszállásáról kifogástalanul ment a kép, a beszéd, a taps a zsűrihez. És vissza és egymáshoz és kapcsoltak, mint a profik és jövőre már színest ígértek. Hány dobása volt az ezredesnek? Most csak az ötletes műsor volt színes. A Bob herceg tetszés sze­rinti jelenetére komponált rög­tönzés humorérzéküket, a villám­kérdésekre adott válaszok törté­nelmi ismereteiket bizonyították, ötletességért sem mentek szom­szédba a forgatókönyvet összeál­lító üzemmérnök-jelöltek: Ko- csenda Gábor, Marsicki István, Trombitás Rozália, Nagy István és Tujner István. Zoknikereső és -szagtalanító automatika készítte­tésével talán praktikus céljaik is voltak, különös tekintettel a .kol­légiumra, választott hivatásukra. A mechanika alapjaival ismerke­dő elsősök sem estek kétségbe: jól idomított kutyával állítottak be. Pillanatok alatt elpucolta a „kellékeket”.’ . A sok izgalom közepette jóles­tek az olyan megnyugtató jelene­tek, mint a kántálóverseny. Tavaly URH-s rendőrjárőröket kellett becsalni a Hű-hóba, idén magas rangú katonatisztek gyors behívása volt a feladat. Szombat este ide, jó tévéműsor oda, jött is a honvédkórház ezredes rendfo­kozatú parancsnoka, jött két al­ezredes és egy őrnagy elvtárs. Több is, mint amennyi a játék­hoz kellett. Ha már ott voltak, célbadobó versenyt rögtönöztek számukra. Ki talált, ki nem, de az elfoglalt orvos ezredesen kívül mindenki maradt, noha a régi illem szerint tíz percnél nem lehet hosszabb az első látogatás. Hiába, rengeteg megbeszélni való akadt. Gyorsan kiderült, hogy — a diplomácia nyelvén szólva — a kapcsolatok erősítése mindkét fél számára elő­nyös lenne. Pontosabban, lesz, mert a Hű-hó teremtette találko­záson hasznos tervek körvonala­zódtak. Bevált-e a zoknikereső szerkezet? \ Az egyik feladat „ókás” (ha va­laki nem tudná, óvónőképzős) lá­nyokat tett próbára. Mivel — is- mét a külügyi szolgálat egyik ki­fejezését kölcsönözve — sok mű­szaki főiskolás fiú és a pedagógus- jelölt lány teljesen azonos néze­tet vall fontos, de még milyen fontos kérdésekben, találtak je­lentkezőket bizonyos anyagszer­kezeti képletek gyors elsajátítá­sának a megkísérlésére. (Viszon­zásként gamfosok bizonyítják leg­közelebb, hogy értenek a gyerek- neveléshez?) Ádáz csata után végül is a má­sodik évfolyamé lett a sült ma­lac. A Farkas Károly tanár irá­nyításával működő zsűri nem győzött csodálkozni, hogy még az olyan talányos idézetrejtvénye­ket is kapásból megfejtették, mint a következőt: „Mit csinált a mi­csoda hova, mennyi kicsoda mi­csodájára?” Szégyellje magát aki­nek magyarázni kellene, hogy a híres Ady-sorokra (Felszállott a páva a vármegyeházára...) gon­doltak a kérdésfeltevők. Én is csak álmélkodtam, hogy honnan kerítettek elő 1566-ban nyomta­tott könyvet, „őskori” hangle­mezt. Este fél nyolckor fájó szívvel vettem a kabátomat, mert állító­lag ezután következett a java. így is „valamivel” hosszabbra nyúlt kirándulásom az üteme­zettnél. Ezek a mai fiatalok min­dig föladják a leckét. Kik nyerték a sült malacot? Mégis kicsit zavartam távoz­tam a több száz főiskolást és több tucatnyi vendég felnőttet első­rendűen szórakoztató, ismeretek­kel gyarapító Hű-hóról. Elfelej­tettem megkérdezni, hogy „hiva- losan” kik voltak a nagyszerű mulatság gazdái. Gondolom, az ifjaké és a kollégiumi bizottságé az érdem. Máskor könnyen segí­tek hasonló gondjaimon. A nagy- nagy művelődési intézményben rendezett irodalmi estről, vagy szabadegyetemi előadásról haza­térve megnézem a merített papírú meghívón, hogy melyik négy-hat, számos népművelőt foglalkoztató művelődési intézmény szervezte (?) a nyolc—tizenöt embert „moz­gósító” rendezvényt. Mert — bár kutya se kíváncsi rá, legfeljebb a „könyveléshez” szükséges —so­hase maradhatnak el a tevékeny­séget bizonyító felsorolások, leg­feljebb a hiányosan tájékoztatott nézők, hallgatók. Az is igaz per­sze, hogy tudtommal, ilyen ötle­tes, tanulságos fejtörőt egyetlen művelődési ház, kulturális köz­pont sem rendezett. Tanulhattak volna népművelést az ifjaktól, ha néhányan Végigélvezhették volna a mostani Hű-hót, mondjuk egy módszertani értekezlet helyett. Még tán a malacpecsenyéből is kaptak volna egy jó falásnyit. Heltal Nándor • (MTI-fotó — Petrovics László felvételei — KS) A SZOVJET FOTOGRÁFIA HATVAN ÉVE Kiállítás a Műcsarnokban • A. Sajhet: Kommunisták előre. A Szovjet Kultúra Nap­jai rendezvé­nyeként nyílt meg a Műcsar­nokban A szov­jet fotográfia 60 éve című kiállítás. A Szovjet Ojságíró Szö­vetség által összeállított bemutatón 360 fotó eleveníti fel a szovjet nép ünnepeit és hétköznap­jait — 1920-tól napjainkig. Laikus és szak­értő a felfede­zés és rá isme­rés örömével találkozik itt történelmi eseményekkel, az országépitő munkával, a szovjet nép hő­sies helytállá­sával, a min­dennapok lí­rai pillanatai­val. Jól illuszt­rálja a váloga­tás a fotó tár- sadalmi szere- ^ M jugyjn: pet. Híven tük­rözi a kor ízlé­sét és esatétikai igényeit. A fotó- művészeti hagyomány eleven szá­lai összeszövődnek az új felada­tokkal, a mindennapi élet ábrá­zolásával — magas színvonalú fotókultúrát teremtve. A 20-as évek történelmi felvé­telei felelevenítik a forradalom törzskarában a Szmolnijban ját­szódó eseményeket, a Vörös tér tömeggyűléseiit. Látjuk a Petrog- rád utcáin menetelő matrózokat, az Első Lovas Hadsereg harcosa­it, az első ötéves tervek lelkes munkásait. A második világháború fotósa­it, a haditudósítókat nem az esz­tétikai szándékok vezették. Még­is a háborús apokalipszis pilla­natai magas művészi hőfokon je­lennek meg. Megindítók és tettre késztetők. Művészi minősítése is kiváló ezeknek az eleven riport- képeknek — bizonyítván, hogy nem a feladat jellege határozza meg az esztétikai minőséget — Fasiszta koncentrációs tábor. hanem a tehetség, az ihletettség,- a témával való azonosulás. 1945 után sokoldalú, közösségi vonzású, politikailag elkötelezett a szovjet fotóművészet. Részese, alapítója és krónikása a kulturá­lis életnek. Élmény végignézni A. Rod- csenko, G. Zelma, B. Ignatov fo­tóit a 20-as • 30-as évekből. Meg­döbbentő Taraszevics sorozata a blokád alatt levő Leningrádról. Történelmi pillanatot rögzít Hal- dej 1945-ös berlini felvételein. Szépek Seresztyennikov és Ma­karov színházi fotói, lírai Laskov grafikai hatású fotósorozata. Különös élmény ez a kiállítás, különös látvány ez a 360 fotó. Dokumentálják a szovjet fotó­művészetet, sokoldalúan bemu­tatják a Szovjetuniót és szakmai tapasztalatot is kínálnak, mint a kulturális csereprogram részesei. A kiállítás november 16-ig lát­ható. K. M. 9 Fedorenko: Dzsudó.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents