Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-25 / 276. szám
„KÁPRÁZAT”? „CSODA”? „VARÁZSLAT”? Képzőművészeti propagandánk egyik árnyoldaláról Kulturális forradalmunk egyik örvendetes jelensége, hogy országszerte megnőtt az érdeklődés a képzőművészeti kiállítások iránt. Beszédesen mutatja ezt az a tény, hogy évente mintegy három-négyezer tárlatot rendeznek Magyarországon, nem számítva a belső— iskolai, üzemi stb. — kiállításokat. Ezer és ezer alkotó tevékenykedik manapság szerte mindenfelé. Ez a tény egyértelműen megköveteli, hogy nagyobb súlyt helyezzünk az igényességre, a tárgyilagosabb s elfogulatlanabb közelítésre, ami a képzőművészeti propagandát illeti. De így van ez? Sajnos, sietve lehet válaszolni, hogy egyáltalán nem így van. A Képcsarnok által megszerkesztett és kiadott meghívók, katalógusok közül mintegy kétszázat néztünk át a legutóbbi öt esztendő terméséből. Nyilvánvaló, hogy az ilyen alkalmi kiadványoktól nem várhatunk sokat, mégis: olykor valósággal felháborodunk az ócska reklámszövegek láttán. Es mindez a művészet, az esztétika cégére alatt. Semmitmondó^cözhelyek Sajnos, hemzsegnek a meghivók, csalogató, ismertető, figyelmet' fel. keltő szövegekben a közhelyek, az elcsépelt formulák. Az ilyenek: „Pályája szépen ível felfelé"; „következetesen halad a maga útján”; ’„színvilága sajátosan egyéni”; „hivalkodástól mentes”; „modorosságtól mentes”; „mindig az emberhez szól” stb. Gyakori, hogy az esztétikai ka. tegóriákon kívüli, nem odaillő szempontokat hangsúlyoznak a szerzők. Erre is álljon itt néhány példa: „kiállításai sűrűn követik egymást”; „hat év óta a festésből és a festésnek él”; „áhítja a nyugalmat”. Vagy mit gondoljunk olyankor, ha egy-egy bemutatott alkotóról megtudjuk például, hogy lélekben tiszta, hogy sohasem tolja magát előtérbe, vagy hogy igaz ember, és pláne, hogy az illető járja a múzeumokat és tanul. Az ilyen és ehhez hasonló naiv, sqt. gyermekded szempontok elő. térbe helyezése, enyhén szólva mosolygásra késztetik az olvasót. Szirup és bombasztika Ha az ember ezeket a szinte naponta érkező kiállítási propagan. daanyagokat olvassa, hol hosszan-” kodik, hol pedig felkacag a nem éppen igényes szövegek láttán. Különösen az készteti nevetésre az embert, amikor a szirupos-giccses mondatokkal szembetalálja magát. Amikor megtudja az olvasó, hogy a festő képei „a táj csodálatos üzenetei”, vagy pedig azt, hogy az ismertetett alkotó „mindenben a szépet találja meg, ez' ' vonja be mintegy sugárzó aranyfátyollal a képeit”. És nem vagyunk meghatódva, ha azt tudjuk meg, az egyik festőről, hogy ő úgymond „a festészet fő utcájához közeledik, erős szívvel és akarattal”. Némelyik szerző igazán nem fu. kar kodik az általa bemutatott művész dicséretével. A festmények olykor „káprázatosak” „tündöklő. ek”J „csodálatosak”. Am nézI zünk néhány példát arra, miként lehet ,a bombasztikus, túlzó fogalmazással éppen az ellenkező hatást elérni. Az egyik festőnek a művészete „az örökös ünnep művészete”, a másik „nagy adományok birtokosa”, a harmadik „a megjelenítés csodája”. Néz. zük tovább: „Művészete átkarolja a tájat, a várost és azzal az embe. riséget is”. És egy másik: „Kifejezi szinte az egész hazát. És még azon túl is Európából és az emberiségből”. És a legvégén e fejezet, nek álljon itt elrettentő példának az az idézet, amelyben a szerző ugyancsak elvetette a súly kot: „Művészete sziget, melynek part. jai visszaverik az élet szennyes hullámait”. Nézzük konkrétabban Amit fentebb leírtunk, mindaz csupán hangulatteremtő, előrejelző szereppel bír. A sajnos, nagyon elburjánzott felületesség és pongyolaság szerintünk megköveteli, hogy e fontos témával az eddigi, nél nyíltabban és személyekre vo. natkoztatva foglalkozzunk. A Képcsarnok kiállításaira csalogató szöveges és képes meghívók bevezetőiben hivatásos művészet- történészek, pályatársak, valamint közművelődési, közéleti személyek "igyekeznek felkelteni az érdeklő, dést az általuk becsült alkotó iránt. Ezekben a bevezetőkben túlontúl sok a tudálékos, áltudo. mányos megfogalmazás. Az egyik festőművészről például ezt írják: „Képei többségében a rusztikus formaképzés érzékeny, zamatos részletekkel társul, s árnyalt, sokszólamú, személyes indíttatású színharmóniákra apellál”. így méltatják egy másik festészetét: „A zöldek dominanciája mindeneset, re a természeti vegetáció képzetét erősíti, ám egy-egy közbeszólással fanyar disszonanciák keletkeznek." A tudományoskodó megközelítésre jellemző ez is: „Valójában festői szemlélete eredendő naivitásával és egyszerűségével környékezi meg a szemlélőt, a motívumreduk. cióját alig néhány szín lazúros kezelésével párosítja.” Túlbonyolított, sőt meglehetősen zagyva szöveg, a bombasztikus elemek elrettentő példája ez is: „V. O. nem mitologizáló alkatú művész. Képeit elsősorban a természet ' állapotai minél többféle variációjú rögzítésének szenteli, ám mindig odalopja saját léthely. zeteit, pillanatnyi hangulatát, tű. nékenynek vehető, de az emberi történés szerint öröknek tekinthető érzéseit, saját, alaphangon kimondott mindennapi, mégsem, egy pillanatra sem világazonos véleményét mindenről: ami éppen ettől válik a befogadót szintén szerencsésnek nevezhető állapotaiban világazonossággá: kinek, kinek a saját szubjektuma, feldolgozásmódja szerint.” Ugyancsak példája a felsőfokú jelzőkkel díszített, egyoldalú túlértékelésnek ez a szöveg: ... a képzelet min. den hajtása hiánytalan festői tu. dáson alapul. .. minden alkotását tehetségének és képességeinek felsőfokán valósítja meg." És végül: „Művészete a világ ökono. mikus áttöltése, minden tája emberiség-zászló, a színek pompája révén.” Végül, gyors felsorolásban még néhány példa; „F. L. minden órájában, a tér minden szögletében festő.” Nahát! — mondja erre az olvasó, és önkéntelenül azt kérde. zi: tényleg, a tér minden szögleté, ben? „A szerelem mély húrjait megpendítő kardvirágos csendéletei úgy idézik a múlt szépségeit, mint a lemenő nap vörös korongjának felhőkön átszüremlő suga. rai a múlt sápasztó emlékeit.” (Vajon mit gondolhatott M. J. festőművész, amikor e sorokat ol. vasta önmagáról?) Végül még egyetlen mondat: „érzelemgaz. dagsága az intellektus izmait is tartalmazza, behatol minden rejtett üregbe, hogy megtalálja a rajzi zsákmányt.” — írja K. A. festőművészről. (Ehhez aztán végképp nincs mit hozzátennünk.) Szerény javaslat Mindaz, amit fentebb leírtunk, .csupán töredéke annak, a sok. sok elnagyolt, pongyolán fogalma, zott nyelvi-stiláris hibákkal terhes szövegeknek, amelyekbe az olvasó óhatatlanul is bele-belebotlik. Az ilyenek láttán az emberben felmerül a kérdés: nem lehetett volna nagyobb körültekintéssel, alaposabban, megfontoltabban megírni az ajánló szövegeket? Továbbá: nem lehetett volna megfelelő lektori-szerkesztői tudatossággal és következetességgel kigyomlálni, kiirtani az elburjánzott, nevetésre és bosszúságra ingerlő mondatokat? A kérdés felvetése után önként adódik a válasz és feladat. A jövőben mindenképpen nagyobb gondot kellene fordítani az ilyesfajta népszerűsítői nagy tömegeknek szánt kiadványokra. Egyrészt a művészet és művészek megbecsülése, másrészt a magyar nyelv védelme, ápolása érdekében. Varga Mihály Medgyessy-kiállítás Debrecenben Debrecenben a Déry Múzeumban emlékki- áÚítás megnyitásával megkezdődött a Med- gyessy-centenárium rendezvénysorozata. A város szülöttének Medgyessy Ferenc kétszeres I^ossuth-díjas szobrászművész 100. születésnapja alkalmából emlékkiállításon mutatják be szobrait, grafikáit. Ebből az alkalomból két szobrot is avattak Debrecenben a Táncosnőt és a Debreceni Vénusz című Medgvessy-alko- tásokat. • A kiállítás részlete. • Jobbra a Múzeum téren felavatott Táncosnő. (MTI-fotó: Oláh Tibor felvételei — KS) 1980. november 85. • PETŐFI NÉPE^jJ^5 Csak a zeneszerzésnek élek Beszélgetés Durkó Zsolttal A dolgok mindig összefüggnek, a kezdet, a továbblépés, a folytatás, s ami a legfontosabb, a végcél. Hogyan indul el az ember? — ebben mindig a véletlenek dominálnak. Durkó Zsolt zeneszerzőnek legelőször azt a kérdést tettem fej, hogyan emlékszik vissza a kezdetre? — Egész kiskölyök korom óta bennem motoszkált a muzsika. Apró gyermekként már tudtam: zeneszerző leszek. Komoly formában csak 13 éves koromban kezdtem el zenét tanulni Szegeden, szülővárosomban. Szatmári Géza összhangzattan-tanárom „szabadította fel belőlem a zenei erőket”. Budapestre, a Bartók Béla Szakközépiskolába egy országos válogató után kerültem. 1950-ben Sopronban meghirdették az országos improvizációs versenyt, amelynek harmadik legjobbja lettem. Ez a helyezés már belépést jelentett a szakiskolába, ahol Sugár Rezsőnél zeneszerzést, Vásárhelyi Magdánál zongorát tanultam. Innen egyenes út vezetett a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskolára. Farkas Ferenc tanítványaként végeztem a zeneszerzés szakot. — Ezután mi következett? — A római Santa Cecilia Akadémia ösztöndíjasaként 1960-tól két esztendőt tölthettem Petrassi neves olasz zeneszerzőnél. Ezek az évek alapvetően meghatározták további zenei világomat. — Az olasz időszak mit eredményezett életében? — A fanatikus munkát. Teljes erőmmel dolgoztam. Műveimet a Boosey and Hawkes Kiadó jóvoltából Európa, Amerika és Ausztrália közönsége is ismeri már. Durkó Zsolt művészete egyaránt nevezhető analitikus és szintetizáló művészetnek. A zene időtlen ősi elemeit kutatja a tudós rendszerető logikájával, hogy ezekből az elemekből építse fel a maga sajátos hangzású, öntörvényű muzsikáját. Ilyen jellegű kompozíciója például az Altamira című zenekari műve, egy a sok közül, amely az emberi kultúra legidősebb dokumentumai és a mai művészet közötti ösz- szefüggést' boncolgatja. A történelem előtti korból az altamirai barlang falán reánk maradt festményre utal művének címe, tartalma pedig a szépségigény egyetemességét, időtlenségét fejezi ki. A történelmi magyar múltba nyúlt vissza témáért a Magyar Rapszódia, a Magyar díszítőelemek (Fioriture) s a Halotti beszéd — az első vokális darabja is. Ez az alkotása 1967-ből való, s 1972-ben kiegészült egy bariton áriával. A Halotti beszédet Durkó Pest-Buda egyesítésének 100. évfordulójára komponálta. A nagy nemzetközi sikert aratott I. vonósnégyes, az 1971-es II vonósnégyes, a Concerto,' a Colloides. a Turner-illusztrációk. valamint film és színpadi kísérőzenék egész sora vezetett el a csúcsig, a zenedrámáig. — Müvei sorában majdnem minden megtalálható. Van-e munkásságában. valamely zenei formának Mtüntetett szerepe? — Van. Számomra a legizgalmasabb feladat, a legtöbb lehetőséget rejtő kifejezési forma, pontosabban műfaj: az opera. Olyan sokrétű, annyiféle eszközt kínál, hogy a legbonyolultabb történést, érzelmi közlést képes hordozni a színpadi látvány segítségével. — Operáját, a Mózest, 1977- ben mutatta be a Magyar Állami Operaház Mikó András rendezésében. Mi volt az első impulzus a téma Mválasztásában? — Michelangelo Mózese. No meg a bibliai téma: vezető — vezetettek problematikája. Hosz- szú. izgalmas és sokrétű munka után sikeres bemutatónak örülFotó: Szalay Zoltán. hettünk mindannyian. Most, három évvel a premier után valószínűleg Brémában mutatják majd be operámat. — Ha jól tudom, hét év után a főiskolai tanítást abbahagyta, miért? — Csak a zeneszerzésnek élek. Jelenleg egy zongoraversenyt írok Ránki Dezső számára. Szeptember utolsó napján volt önálló szerzői estem a Zeneakadémián. Tele vagyok témákkal, ötletekkel és munkával. — Ilyen feszített tempó mellett mi jelenti önnek a pihenést? — Szeretem a természetet. Feleségemmel — aki zenetörténész — s- fiaimmal járjuk az országot. Kedvelem a virágokat Rózsákat nemesítek, a rózsatöveket gondos szeretettel nyesegetem. B. É. KONCZEK JÓZSEF: Mi ez a vacogás? (6.) Anna' lefekszik ebéd után. Nekilássak elmosogatni? Az ujjam, amire ráütöttem, akadályoz. Piroska, ahelyett, hogy lefeküdne, segíteni akar. Finoman fogja a tányérokat, amint adogatom neki őket sorban, eltörli, leteszi. Közben szokás szerint nyag- gat, hogy meséljek neki. Arról kezdek beszélni, hogyan szedtünk gyöngyvirágot, amikor még én voltam gyerek. Az erdei tisztásokon, ahová az ősszel lehullott száraz gallyakat össze- hordták, azt benőtte a hirtelen megiramodott erdei fű, elő-elő- bukkan a gyöngyös kis virág. Harmatos sűrűben, két zöld levél között virít, az ember megpillantja, csokrot szed belőle. Hej, de szerettem az erdőn járni. Különösen tavasszal, amikor még nyirkos a föld. Érdekes, a sűrűben még május körül is lehet az avar alatt eljegesedett hókupacot találni. Ez táplálja aztán lassan- lassan a vizével a virágokat. Ősszel szederinda tüskés szárai közt csetlettünk-botlottuhk, magunkba gyűjtöttük és egyszerre dobtuk a szánkba a gyümölcsöt. Micsoda fanyar, finom íze volt. Bemegyünk a szobába, ollót, ragasztót fogunk, és elkezdjük kinyirkálni a színes lapokból a madarakat. Már egész hatalmas gyűjteményünk van citromsármánytól a szirtisasig, ökörszemtől a struccig. Fehér lapokra ragasztjuk és betű szerinti sorrendbe rakjuk őket. Később Piroskám is elszendere- dik, én pedig le-föl járkálok a szobában. Könyvekbe kapok. Félreteszem. Plédet veszek elő. betakarom a kislányt. . Al kell dolgoznom az elképzelésemet. Zászlóvivőből kevesebb lesz, helyettük majd lányok jönnek léggömbökkel, ám a központi kép lassú mozgása ellenére is több időre van szükség, amíg az előkép a tribünökig ér. Csak így jut ideje mindenkinek, hogy végignézhesse az egész jelenetet. Nézzük csak. A zászlóvivők a saroktól a lápaoszlopig két perc. kél és fél... igen, itt kell még vagy két perc a léggömbös lányokkal, a mozgó gúlát oldalról nem fogjuk takarni semmivel, így, ha kétszer megcsinálják a gyakorlatot, mindenki láthatja majd. Az kétszer két perc, közben a fél perc elég kell, hogy legyen a tornásznak, amíg kiáll a kör alakú deszkalapra, és magasba emeli a nagyobb zászlót. Csak ne legyen erős. szél. mert nehéz lesz megtartania. Már egészen jól sikerült a múltkor, igaz, akkor meg az volt a baj, hogy a zászló nem lobogott eléggé, nem volt szél. Emiatt gyorsabban haladnának... hadd lobogjon... kimerevitetF zászlólapot nem fogok alkalmazni. A zászlónak lobognia kell. , Itt lenn az udvaron, az ablak alatt egy terebélyes orgonabokor viaskodik a szélben. Esősre fordult az idő, korongos levelei eláztak, hamvaslila virágfürtjei torkig laktak nedvességgel, négy szál virág az egész, s amint az erkélyről lenézek .rá, tarkómra meg koponyámra csurog a víz. Borongok, dörmögök. dünnyögök magamban, kezdenék valamibe, de nem tudom mibe. A munkám is áll a sarokban. Egy hét múlva teljesen késznek kell lennie az egész felvonulási tervnek, begyakorolva, főpróba előtt. Nézegetem ezt az utcát. Volna itt elég hely a zöld felületeknek, ha nem foglalnák el az autók. Amit én képzelek, csupa vízszintes felület az első, a második, a harmadik emelet magasságában, de úgy, hogy ne sablonosán, hanem egymás közt is jó érzést adóan váltakozva, mozogva telepítsék be az utcán járó ember látásmagasságát. A lakások nem úgy tekintenek le, mint valami nagy füzet rubrikái, hanem mindegyik ajtónak, lépcsőnek egyénisége lenne, nem hasonlítanának egymásra a szobabelsők, a lépcsőházak. a folyosók sem. A betonelemekből igazán lehetne változatosabban is kombinálni Piroska játéka néha elképeszt, milyen érdekes házákat rak össze ebből a négy-ötféle kockagyűjteményből, amit karácsonyra, születésnapokra kapott. Egybeöntöttük mindet, és egy nagy zsákban tároljuk. így lehet játszani. Én kis virágligeteket, zöldbe átmenő kényelmes folyosókat, takart falhomlokzatokat, kiugró, külön életű széles erkélyeket, meg nagy felületen virító sok füvet képzelek, de nemcsak a földön, hanem az emelt szinteken is. Az utca hazai közrefognák az egész közösség által használt nagy méretű helyiségeket, a mozikat, a zenetermeket és a többit. Minden családnak megvolna persze a saját lakása akkor is. Az egész ötlet újdonsága abban van, hogy a közös tetővel összekötött lakás inkább «összetartja a családokat. Mintha az egész városrész egy lakáson belül volna. Meg kellene szabadulni a külön sorbaállások. az időt rabló és az egymástól elszakító tennivalók tömegétől. Egymás számára kellene a szabad idő, nem a kis családok problémáinak külön-kü- Lcn való megoldására. Benézek a nőimre. Szuszognak kipirultan. (Folytatjuk.)
