Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-14 / 241. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXV. évi. 241. szám Ara: 1,20 Ft 1980. október 14. kedd Európai ifjúsági szervezetek küldöttei Budapesten Hétfőm Európa szinte vaLameny- nyi országából Budapestire érkeztek kontinensünk ifjúsági és diák- szervezeteinek magas szintű képviselői, ihogy részt vegyenek az európai ifjúsági együttműködés szervezeti rendjét kialakító tanácskozáson. Az ifjúsági küldöttségek között megérkezett a Lenini Komszomol Borisz Nyikolajevics Pasztuhov első titkár vezette delegációja, a bolgár DimitrOvi Komszomol Ge- orgi Tanév első titkár, a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség Milosiaiv Dookal elnök, a Jugoszláv Szocialista Ifjúsági Szövetség Vasil Tuporkovszkd elnök, valamint a Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetségek főtanácsa, az NDK-lhelá Szalbad Német Ifjúsági Szövetség és a Komán Kommunista1 Ifjúsági Szövetség magas szintű delegációi. A delegációk azzal a céllal érkeztek Budapestre, hogy — sokéves előkészítő munka után — megalakítsák az európai ifjúsági együttműködés szervezetét. (MTI) HOSSZABB LESZ A SZEZON Őszi szállítás a Volánnál Az őszi szállítás zavartalan, zökkenőmentes lebonyolítása nehéz feladatot jelent a Volán 9. számú Vállalat dolgozóinak. A nehézségeket növeli, hogy a három hónapra tervezett mezőgazdasági szállítási feladatokat két hónap alatt kell elvégezni az időjárás okozta eltolódás miatt. Augusztusban a 'mezőgazdasági szállítások közül csak a barack fuvarozását végezték a ZÖLDÉRT részére, mintegy 30 gépkocsival. Ugyanennek a hónapnak a végén kezdődött a Kecskeméti Konzervgyár részére a paradicsom szállítása, ez azonban tömegében szeptemberben jelentkezett, sőt még októberben is — erre az elmúlt években nem volt példa, — hordják a paradicsomot és tartályokban a paradicsomlevet. s • Naponta 150—200 tonna cukorrépát szednek fel és szállítanak a Mátravidéki Cukorgyárak hatvani üzemébe a kisszállás! Bácska Tsz-ből. (Pásztor Zoltán felvétele.) Augusztusban a legnagyobb fu- varoztatónál; a Kecskeméti Közúti Építő Vállalatnál tíznapos megtorpanás volt. A felszabaduló, 'főleg nagy teherbírású billenőplatós gépkocsinkkal és szerelvényekkel a Bajai Mezőigazdasági Kombinátnak és három, Kecskemét környéki termelőszövetkezetnek végeztek galbonaszálüílást a termőföldről. Mondani sem kell, hogy az augusztus havi teljesítmények elmaradtak a tervezett és a bázisszinttől. Szeptemberben — főleg a hónap közepétől — három-négy hetes késéssel jelentkezett az állami gazdaságok részére a már évek óta rendszeresen végzett almaszállitás. Ez 35 fixplatós szerelvénnyel és különböző nyerges gépkocsikkal történt, s történik ma is. Az al- maszáillítás befejezésének határideje előreláthatólag október vége. Ugyancsak szeptemberben, a hónap végén kezdődött a Mátravidéki Cukorgyárak hatvani üzemébe, főleg a megye déli területedről a cukorrépa-szállítás. A kecskeméti KÉV szinte ugyanebben az időben a szerződésben megjelölt gépkocsimennyiségnél is többet igényelt. Miután nem rendelkezett a vállalat ennyi gépkocsival, a testvér vá 11a latok tói 20 fixplatós és 11 Skoda billenőplatós szerelvényt kértek kölcsön. így sikerült az áruszállítás teljesítményeit ebiben a hónapban a tervben meghatározottnál jobban elvégezni. Eltolódott a szüret is, s szeptember végén a Kiskunhalasi Állami Gazdaság részére törkölyt szállítottak. Miután 25 százalékkal nagyobb termésre számítanak, a 40-—45 szerelvény helyett 50—60 pótkocsis tehergépkocsit biztosítanak. A törkölyszállítás feltehetően november 15-ig tart. A mezőgazdasági termellvónyek betakarítását a vállalat személyforgalmi és kereskedelmi szolgálata is elősegítette azzal, hogy az állami gazdaságoknak és termelőszövetkezeteknek 14 bérautóbuszt, s ezenkívül 45 munkahelyire történő ki- és beszállításra autóbuszt adott. A vállalat segíti a kisebb mező- gazdasági üzemek fuvarigényeinek kielégítését is. A Bajai Mező- gazdasági Kombinátnak nagy teherbírású, billenőplatós szerelvényekkel1 segítettek a kukorica betakarításában, a Kiskőrösi Állami Gazdaságnak pedig a szüretben. lAz őszi csúcsforgalom megszervezése és végrehajtása közben a forgalmi, kereskedelmi szakszolgálat már megkezdte a jövő évi előszállítások szervezését. A nagyobb fuvaroztatókat — kecskeméti KÉV, KPM, a BÁOSÉP, az Alföldi TÜZÉP Vállalat, Gabona- forgalmi és Malomipari Vállalat, Kavicsbánya, az ÉPSZER, a Bajai Mezőgazdasági Kombinát, a Kiskunhalasi, a Szikrai Állami Gazdaság — felkeresték és érdemi tárgyalásokat folytattak az 1961. évi feladatokkal kapcsolatosan. A lakossági szolgáltatásokat a kavics, a szén házihoz szállításán kívül kiterjesztették a födémpanelek fuvarozására is, és újabb helységeket kapcsoltak be e szolgáltatásba. G. G. Mérlegen kilenc hónap KlSZ-munkája Fiatalosan változatos, ifjúkom- munistához illően politikus, gazdag, tartalmas háromnegyed évet hagytak maguk mögött Bács-Kis- kun megye KISZ-esei. Bár mai összegzésünknek nincs különösebb apropója, mégis tanulságosnak'véljük néhány fontosabb esemény fölidézését. Kezdjük egy fontos számmal: 1980-ban háromezerrel nőtt a KISZ-tagok száma a megyében, s elérte a 34 ezret. Soha ennyi szervezett ifjúkommunista még nem volt Bács-Kiskunban, ami igen jól minősiti az alapszervezetek KISZ-taggá nevelő munkájának hatékonyságát. Ugyanez mondható el a politikai képzésről is. Mint azt a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága is megállapította, a közösségi politizálás alapvető színtere egy-egy foglalkozás, miközben maga a képzés az alapszervezetek nevelőmunkájának egyik lényeges elemévé vált. Csaknem 33 ezer résztvevője volt a Kilián-köröknek, az ifjúsági vitaköröknek, a KISZ- aktivisták körének, és az alapszervezeti titkárképző tanfolyamoknak. Megnyílt, jelentősen megnőtt lehetőségekkel a bajai KISZ-iskola is. Az ünnepélyes átadást november 7-én tartják, s ekkor veszi föl az intézmény Vágó Béla nevét. Jó néhány központi szervezésű program színesítette a megye ifjúkommunistáinak életét. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján tízezren vettek részt az orgoványi^ emlékmeneten. Ezrek voltak kíváncsiak a júniusi tőserdei ifjúsági találkozóra is, amelyet az olimpia jegyében rendeztek meg a kecskeméti járásiak. Az idén a Szelidi- tónál nem megyei, hanem járási találkozót szerveztek, a siker azonban országos volt: Debrecentől Zalaegerszegig csaknem huszonötezren voltak részesei a kétnapos, nonstop műsornak. A solt- vadkerti Petőfi-tónál a szövetkezeti fiatalok adtak egymásnak randevút. Jól sikerült a táborozás is. Baján a szakmunkástanulók olvasótáborban elevenítették fel irodalomról szerzett ismereteiket. Ugyancsak Baján táboroztak azok a középiskolások, akik zenével, illetve számítógéppel foglalkoznak szívesen szabad idejükben. És akkor még nem is szóltunk az építőtáborokról. Az idén minden eddigi rekordot megdöntött a résztvevők száma: összesen csaknem 17 ezer diák segítette önkéntes munkájával az időszerű mezőgazdasági tennivalók maradéktalan elvégzését. E rövid felsorolás is érzékelteti megyénk fiataljainak sokoldalú tevékenységét. Ám az évnek még nincs vége! A héten kezdődnek az ifjúmunkás- és szakmunkástanuló-napok — verseny, pályaválasztási kiállítás, népművészeti kirakodóvásár, női foci (stílusosan : Amazon-kupa a neve), lövészet és sok egyéb szerepel a programajánlatban. Készülődnek a középiskolások is, tavasszal megyei, április végén pedig országos diáknapok lesznek, amelyeken vers- és prózamondók, énekesek, hangszeresek, táncosok, irodalmi szinpadosok mutatják be műsorukat. A diákotthonok lakói is lázban égnek: november elején kapják meg — tavalyi munkájuk alapján — a megyei KlSZ-bizott- ság arany, ezüst, illetve bronz fokozatú minősítést jelentő kollégiumi zászlaját. A figyelem középpontjában azonban már egy jövő májusi esemény áll, akkor rendezik meg ugyanis a Kommunista Ifjúsági Szövetség X. kongresszusát. Előtte februárban lesznek a helyi küldöttértekezletek, ezeket a városi-járási beszámold, értékelő tanácskozások, és az áprilisi megyei küldöttértekezlet követi. Lesz miről számot adni... B. J. MEGÚJULT A NAPRAFORGÓ-TERMESZTÉS Bácsalmáson Tavaly október közepén Bács- Kiskun megye valamennyi napra - fongótermiését már a magtárakban őrizték, vagy éppen útnak indították a szállítmányt a nö- vényolajipar feldolgozó üzemeibe. Most*viszont másfél ezer hektár szánton kint található az olajos mag. Nemcsak a napfényiben szegény időjárás miatt húzódott el kissé a napraforgó aratása, hanem a tavalyinál jóval nagyobb vetésterület is közrejátszott. Kétségtelen, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek gépállománya 1980-ban nem gyarapodott a szükséges mértékben. A Bács-Kískun megyei AGKOfKER kecskeméti géptelepén azonban éppen elég erő- és munkagépet raktároznak, s lehet pótolni a termelésfejlesztő beruházást, ha a feltételek kedvezőbbé válnak. Örvendetes ezzel szembeni az olajos mag termesztésének két évtizede nem tapasztalt fellendülése. Az 1960-as években 4900—5600 hektáron termett napraforgó a megye gazdaságaiban, 1978-ban megközelítette a 9 ezer hektárt az olajos növény vetésterülete. Az elmúlt esztendőben elérte a 13 ezer hektárt, és aiz idén 17,6 ezer -hektárom termett napraforgó Bács-Kiskun mezőgazdasági üzemeiben. A napraforgó termesztését előmozdította az ágazat közgazdasági körülményeinek kedvező változása. Az előnyösebb felvásárlási ár, az olajos magvak nagyobb kereslete itthon és külföldön. Befolyásolta a növónyolajápari üzemek teljesítő képességét növelő több beruházás, ezek ' között a martfűi növényottlajgyár termelésbe állítása. Mindezek csak részei az ágazatfejlesztő munkának. A napraforgó-termesztés fellendítésében azonban a termelési rendszereknek elvitathatatlan a szerepük. Pár év alatt Bács-Kiskun megyében megkétszereződött az olajos mag termésátlaga. Hasonló arányú a fejlődés hazánk más tájaim is, különösen a növényolajipar üzemeinek körzetében. Tö|bb termelési rendszer gondozza a maga szolgáltatási munkájában a napraforgót. A Bácsalmási Állalmi Gazdaság az elsők között dolgozta ki napraforgó- termelési' rendszerét, a BNR-t, amely a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium elismerésének, jóváhagyásának a birtokában évek óta eredményesen mű• A madaras! Béke Tsz-ből megérkezett a nyersvetőmag. Egyelőre szállítószalaggal továbbítják a napraforgó-tárolóba, később preuma- tikus rendszerrel, emberi beavatkozás nélkül. (Pásztor Zoltán felvételei.) • A BNR laboratóriumában modellgé- peken kísérletezik ki a vetőmag-feldolgozó berendezések Jegjobb beállítását. Ezt alkalmazzák a korszerű kalibráló gépeken. ködik. A megyében és az ország más tájain számos gazdaság tagja a Bácsalmási Napraforgó-termelési Rendszernek. Félezer szövetkezet és állalmi; gazdaság használja fel azt a vetőmagot, amelyet a BNR állít elő a bácsalmásival1 együtt kilenc gazdaságban. A Bácsalmási Állami Gazdaság az idén 1484 hektáron termeltetett hibrid-, és 661 hektáron különböző fajta napraforgó-vetőmagot. A betakarítását október 4-én fejezték be. A gondosan kezelt mag a tárolóban várja további sorsát, a tisztítást, kalibrálást a méret és magsúly szerinti osztályozást, majd a csávázási. A gazdaság sorház-majori napraforgóüzemében hétfőn kezdődött a napraforgómag feldolgozása, minősítése, féjnzárollása, és jövő év április végéig a taggazdaságokhoz továbbítja a garantált minőségű vetőmagot. Az állami gazdaság tovább korszerűsíti a vetőmagtermesztést, -feldolgozást. Az idén kezdődött az a 45 millió forintos költségű beruházás, amelyet három ütemben végeznek el Bácsalmáson. Mindenekelőtt az 1200 tonna mag elhelyezésére alkalmas tárolót kell megemlíteni, amit az idén már használni lehet. Jövőre két nagy teljesítményű szárító csatlakozik hozzá, és 1982-ben fejeződik be a fejlesztő program a jelenleginél nagyobb teljesítményű és korszerűbb kalibráló üzem felépítésével. Mindezt saját kivitelezésben végzi az áltatni gazdaság, a ezzel időt, pénzt takarít meg. K. A. A falugyűlésekkel elkezdődött az az eseménysorozat, amelyen a népfrontbizottságok számot adnak öt év munkájáról, a mozgalom közéleti szerepéről, megvitatják a korábbi teendőket, s újjáválasztják a testületeket. Minden gyűlés megannyi fontos fóruma a közéleti demokratizmus helyi megvalósításának. A népfrontbizottságok beszámolója ,mellett ezeken a gyűléseken a helyi tanács képviselője is beszél a VI. ötéves terv helyi céljairól, az adott terület fejlesztési lehetőségeiről és ebben a népfrontbizottság és a lakosság lehetséges feladatairól. Nyilvánvaló, hogy a falugyűléseken, lakókörzeti gyűléseken ott vannak a helyi tanácstagok is. Sőt — ekkor találkoznak első alkalommal a lakossággal, megválasztásuk óta, ekkor lépnek fel először tanácstagi mivoltukban, az új ciklus kezdetén választóik előtt. A sikeres bemutatkozásnak kézenfekvő útja-módja, ha visszatérnek a választói jelölő gyűléseken felvetett javaslatokra, illetve azok sorsára. Azokból b\zony volt szép számmal. A tanácstagi s képviselői jelölő gyűlések alkalmával -5537 közérdekű felvetés hangzott el Bács-Kiskun megyében. Ezekből 1638 tartalmazott különböző lakossági igényeket, 80 volt kimondottan panasz', a többi az úgynevezett közérdekű bejelentések széles skáláját adta, kommunális, oktatási, intézményhálózati, kereskedelmi és közlekedési, áruellátási, szolgáltatási kérdésektől egészségügyi, szociális problémákig. Igaz, néhány hónapja választották újra a tanácsi testületeket, s ez az idő — a fél évtizedes ciklus bevezetőjeként jobbára a felkészüléssel, az elkövetkező esztendők feladatainak számba vételével telt el. S ebbe beletartozik természetesen a jelölő gyűléseken kapott útravaló feldolgozásának, intézésének munkája, elkezdése is. Mind a régi, mind az új tanácstagok személyesen is találkoztak azóta a tanácsi vezetőkkel, s — úgymond — eligazítást is kaptak a fegyelmezett közéleti munka követelményeiről. Hogy tehát választóikat rendszeresen képviseljék a testületi üléseken; azokra felkészülten menjenek, azaz ismerjék meg, gondolják át minél jobban a megvitatásra kerülő témákat; s ami meg ennek szintén fontos feltétele: választókerületükből friss, naprakész információkkal „tankolják fel” magukat az érintett kérdésekben. Mindenképp a tanácstagok „kezére játszhatnak" tehát az idén, a népfrontkongresszus 1981 februári időpontja miatt előbbre hozott falugyűlések, lakókörzeti gyűlések, hogy máris minél pontosabb reálisabb tájékoztatást tudjanak adni választóiknak az érdekűkben történtekről. Megalapozva ezzel már a kezdet kezdetén a tanácstag—választó közötti jó kapcsolatot. Jó alapozó iskola a falugyűlés a tanácstag számára a korszerűbb, rugalmasabb politizáláshoz is. Már csak a napjainkban igen fontos, oda-vissza információáramoltatás korrektsége szempontjából is. Mert népképviselete nemcsak abban merül ki, hogy nyitott szemmel jár azok között, akikkel él és közvetíteni tudja örömüket éppúgy, mint gondjaikat, hanem „visszafelé”, a terület anyagi lehetőségeivel is szembesíteni tudja a jelölő gyűlésen felvetett igényeket, kéréseket. A falugyűléseken szerzett tapasztalataira építve tudja a későbbiekben elősegíteni, hogy információi alapján a testület egy-egy lényeges, a település egész közösséget érintő kérdéskörben több változatot legyen képes kidolgozni. Választási lehetőséget teremteni, hogy a testület végül is — például fejlesztésben, felújításban a legegyszerűbb s legolcsóbb megoldást találja meg. A népfrontválasztási falugyűlések tehát a tanácstagi, tanácsi munkának is nélkülözhetetlen energiaforrásai. T. I.