Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-24 / 250. szám

Budapesten a Szojuz—35 leszállókabinja A Magyar Tudományos Akadé­mia Interkozmosz-tanácsának ké­résére a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának lnterkozmosz-ta- nácsa elküldte Budapestre a Szo­juz—35 űrhajó leszállókabinját, amelyen Valerij Kubászov és Farkas Bertalan űrhajós alezredes visszatért a Földre. A szovjet nép ajándéka megérkezett hazánkba, a Hadtörténeti Múzeumba, ahol az űrrepülésről készített kiállítás részeként csütörtöktől megtekint­hető. (MTI) Három hete áll a hűslisztüzem Rövidesen elkészül a szagtalanító berendezés A szerkesztőségünkbe érkezett panaszos levelek nyomán tavaly és az idén-többször téma volt lapunk­ban a kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat hús- lisztüzeme által terjesztett bűz. Cikkeinkből az is kiderült, hogy a vállalat vezetősége igyekezett min­dent megtenni a kellemetlen szagok megszüntetésé­re. Néhány kevésbé sikeres kísérlet után külföldön kerestek megoldást. Végül a nyugatnémet Kunstoff- technik KG ajánlatát fogadták el, s 15 millió forintot irányoztak elő a berendezés megvásárlására és be­építésére. A nyugatnémet cég a szerződésben vállalta, hogy ha a berendezés nem válik be, nem kell fizetni érte, leszereli és hazaszállítja. A Baromfifeldolgozó Válla­lat műszaki főmérnökét kérdeztük, hogyan halad a bűzelvonó építése. — A berendezés minden alkatrésze itt van már és Összeszerelése gyors ütemben folyik egy nyugatné­met vezetőszerelő irányításával — mondotta György József. — Jelenleg vállalatunk 25 szakmunkása és a Szellőző Művek öttagú brigádja dolgozik a bűzelvo­nó mielőbbi befejezésén. Rövidesen bekapcsolódnak a munkába a THERMOPLASZTIKA és a Pest me­gyei Műanyagipari Vállalat hegesztői is. Ok a mű­anyag csővezetékek és edények összehegesztését vég­zik majd el. A bűzelvonó berendezés üzemi próbáit előrelátha­tóan november közepén kezdjük el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kellemetlen szagoktól addig szen­vednie kell a környékbelieknek. A húslisztüzem mű­ködését ugyanis szeptember 29-én leállítottuk és csak a bűzelvonó berendezés elkészülte után indít­juk be újra — mondotta végül a főmérnök. N. O. Képünkön: szerelik az 550 ezer dolláros beren­dezést. Jelentős költségmegtakarítás Zöldségtermesztési bemutató A megyei gabonfórgalmi és ma­lomipari vállalat takarmánytáp- foigalmazási szerződést kötött az elmúlt év szeptemberében a bo­csa! Petőfi Termelőszövetkezettel. A megállapodás lényege, hogy mi­nél kevesebb takarmánnyal a le­hető legjobb baromfihizlalási eredményeket érjék el. A szerző­dés szerint 800 ezer Csirkét nevelt a termelőszövetkezet, amelyhez megfelelő összetételű, intenzív ha­tású ipari abrakkeveréket adott a vállalat. , Bevezették a Gabona Tröszt által kikísérletezett tartási, takarmányozási technológiát, ame_ ivet természetesen a termelőszö­vetkezet helyi viszonyaira alkal­maztak. A megállapodás egyéves idő­szaka lejárt. A vállalat termelési és értékesítési szakosztálya, a ter­melőszövetkezet gazdasági vezeté­sével együtt értékelte az eredmé­nyeket. Eszerint, annak köszönhe­tően, hogy a közös gazdaság be­tartotta a szigorú technológiai fe­gyelmet, idejében és jó minőségű takarmányt kapott, mintegy 75 ezer forint költségmegtakarítást ért el a baromfitartásban. Az együttműködés mindkét fél számára hasznos volt, ezért, to­vábbi egy évre meghosszabbítot­ták a szerződést. Százezer társasjáték n i 1 9 Kocsis Lászlóné munkája sokkal köny- nyebb az új stancológépen és a teljesítmé­nye is magasabb. Alig két hónap múlva megérkezik a gyermekek nagy örö­mére a Télapó és szétosztja ajándéka­it. Ellátogattunk a napokban megyénk egyik üzemébe, ahol a Télapó részére is dolgoznak. Gór József, a kecs­keméti Petőfi Nyom­da lajosmizsei telepé­nek a vezetője elége­detten újságolja: — A megadott program szerint ha­marosan befejezzük az idei esztendőre rendelt társasjáté­kok készítését. A Mi­féle, igen hasznos, logikai gondolkodás­ra késztető és szóra­koztató eszközökből az idén 100 ezer da­rabra kaptunk meg­rendelést, s ebből már 70 ezret el is szállítottak. A hátra­levő 30 ezer társasjáték készítése folyamatban van, s november kö­zepére ezeket is át tudjuk adni a kereskedelemnek. Már megkezdtük a jövő évi megrendelésekkel kapcsolatos tár­gyalásokat. Tovább bővül új, öt­letes, szórakoztató társasjátékok­kal a választék, amelyekből 1981- ben 14-féle készül, s várhatóan mintegy 140 ezer darab kerül a boltokba. Ahhoz, hogy ezt a felemelt ter­vet teljesíthessük, kaptunk egy korszerű gépet és két új beren­dezés érkezését várjuk. Telepünk 120 dolgozója — öt szocialista brigád — fáradozik azon, hogy az év végéig teljesít­se telepünk 27 millió forintos ár­bevételi tervét. Ha tekintetbe vesszük, hogy az év első három- negyedévében 104 százalékot ér­tünk el, ez nem látszik elérhetet­lennek. Decemberben megkezdődik öreg épületeink teljes felújítása. A helybeli Népfront Termelőszövet­kezet építőbrigádja végzi a mintegy 400 ezer forint értékű korszerűsítést, amellyel kulturál­tabb munkakörülményeket te­remtünk dolgozóinknak^ A mun­kát úgy szervezzük, hogy az épít­kezés közben sem csökkenjen a termelés. . O. L. 9 Tizenkét éve készít társasjá­tékokat Kurucz Sándorné. • Tizennyolc éve, a telep létre­hozása ótá dolgozik itt Kollár Istvánná, a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetés tulajdono­sa. Társasjátékdoboz fedelének borítását végzi. Hazánkban a gyökérzöldségfé­lék közül hat fajt — sárgarépát, petrezselymet, zellert, céklát, pasztinákot, retket — termeszte­nek. A lakosság és az ipar évi fogyasztása sárgarépából mintegy 60—70 ezer tonna. Ezt a mennyi­séget megközelítően 3 ezer hek­tárnyi területen termesztik a me­zőgazdasági nagyüzemek. A la­kossági ellátás folyamatosságát nagyrészt a házi kertekből bizto­sítják. A tartósítóipar és a friss fo gyasztás eltérő tenyészidejű és minőségű fajtákat igényel. Eze­ket a követelményeket eddig az államilag elismert zöldségfélék, részben a hazaiak, részben a for­galomba hozatalra engedélyezett külföldiek elégítették ki. Az új termesztési eljárásokhoz — ilyen a fólia alatti hajtatás — intenzív, jó termőképességű, ko­rai, gyorsan színesedő, egyöntetű gyökértömeget adó fajták kelle­nek. A felsoroltaknak az eddigi tapasztalatok szerint kiválóan megfelelnek a hibridek. A kí­sérletekben jól szerepelt a fertő- di korai Sárgarépa. A Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium műszaki inté­zetében folyó kutatás eredménye, hogy a gépi betakarítás is napi­rendre került. Továbbra is cél, hogy olyan gépeket állítsanak elő, amelyek meggyorsítják a gyökér- zöldségfélék felszedését, de amel­lett gazdaságosabbá teszik terme­lésüket. Mint ismeretes, az összes zöld­ségfélék kutatása a kecskeméti intézethez tartozik. Ezért kezde­ményezte tegnap a Zöldségter­mesztési Kutató Intézet, a MÉM műszaki intézete, a Fertő menti Termelőszövetkezet azt a bemu­tatót, amely az említett témákkal foglalkozik. Itt szó volt az eddigi nemesítés! eredményekről, és meg­tekintették a résztvevők a gyö- kérzöldség-termesztés legújabban kialakított gépsorát a Fertőmenti T ermelőszö vetkezetben. Az első energiaracionalizálási kollokvium Október 30—31-én rendezik meg Kőszegen az első országos építőipari energiaracionalizálási kollokviumot. A rendezvény — melyre csaknem ’300 hazai szak­embert hívtak meg — elsősorban a hőszigetelési eljárásokat tűzi na­pirendre. A fejtett ipari országok tapasztalatai és most már a hazai számítások alapján is kiderült, hogy az épületek hővédelmének növelésével jelentős energiameg­takarításra van lehetőség. Számí­tások szerint a beruházási igény 2,5—5 milliárd forint, a befek­tetett érték azonban már a 90-es évek elejére megtérül, és utána a tiszta megtakarítás rohamosan nö­vekszik. (MTf) Kecskeméten rendezik az országos vezetéstechnikai verseny döntőjét Az energia ésszerű felhasználá­sa, az ezzel történő takarékosság fokozása érdekében a Volán vál­lalatok trösztje versenyt hirdetett. A tehergépkocsi- és autóbusz- vezetők vezetéstechnikai gyakor­lati versenyének döntőjét csütör­tökön délután nyitották meg Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. A megnyitón Friedrich József, a Volán 9. szá­mú Vállalat főmérnöke az üzem­anyag-gazdálkodás fontosságáról szólt, majd elmondta, hogy a há­romnapos országos vezetéstech­nikai gyakorlati versenyen azok vehetnek részt,, akik a vállalati, vagy a területi elődöntőkön meg­feleltek a nevezési feltételeknek. Mint megtudtuk, a döntőre va­lamennyi Volán Vállalat beneve­zett, hatszáz gépkocsi után egy- egy gépkocsivezetővel. A gépjár­művezetőknek két-két feladatot kell megoldaniok: benzines, majd gázolajos teherautóval meghatá­rozott időn belül, minél kevesebb üzemanyaggal városi és országúti forgalomban bizonyítani vezetés- technikai felkészültségüket. A versenyzők érdekeltek a helyezé­sek elérésében, ugyanis az első helyezett 5500, a második 4000, a harmadik 3000, de még a 4—7. he­lyezett is 2000 forint jutalmat kap. A Volán vállalatok országos vezetéstechnikai versenyének eredményeiről vasárnap számo­lunk be. Gyorshajtásból, ittasságból balesetek Tiszaalpáron, a-Dózsa György út 1. számú ház előtt Huszár And­rás 60 éves, Tiszaalpár, Deák Fér renc utca 2. szám alatti lakos fi­gyelmetlenül, körültekintés nél­kül lépett 'az úttestre, s a már féktávolságon bélül levő Bár­sony Mihály 38 éves, Tiszaalpár, Csokonai utca 70.. szám alatti la­kos személygépkocsijával az idős embert elütötte. Huszár Andrást súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Baja határában, a 55-ös számú úton Havasi Mátyás 33 éves, Ba­ja, Csónak utca 4. szám alatti la­kos ittas állapotban vezette sze­mélygépkocsiját. Vezetés közben elaludt, és járművével az árokba borult. Havasi Mátyás és utasa Magyar Ferenc 37 éves, Baja, Ha- jósovics utca 14. szám alatti la­kos megsérült. Az anyagi kár 50 ezer forint. Szalkszentmárton és Dunavecse között, az 51-es számú úton nagy sebességgel vezette személygép­kocsiját Boromissza László 38 éves, Homokmégy, Halomszállás 32. szám alatti lakos. Járművével nekiütközött a vele szemben te­hergépkocsival érkező Szemes Sándor 46 éves, - Kunszentmiklós, Zrínyi utca 46. szám alatti lakos­nak. A baleset következtében a személygépkocsiban utazó Gályái László 30 éves, Kalocsa, Kossuth utca 8/a. szám alatti lakos meg­sérült. HÍREK • HÍREK A HALÁLBIZTOS ZEBRA Nincs többé baleset a kecskeméti Budai utcai temető melletti zebrán. Per­sze csak akkor, ha a gyalogosok betartják a közlekedési csodalámpa utasítá­sát. Mert mit tud egy hétköznapi villanyrendőr? Pirosat és zöldet mutat a gyalogosnak. Ezzel szemben a mi különleges, hiper-szuper lámpánk . • • Ez csak pirosat, vagyis tilosat jelez. Legalábbis szombat óta. Így aztán, ha a járókelő szót fogad az utasításnak, soha nem léphet száguldó autó elé. Igaz, a zebrára sem ... (v t > NAPTAR , 1980. október 24., péntek Névnap: Salamon Napkelte: 6 óra 16 perc. Napnyugta: 16 óra 40 perc. Holdkelte: 17 óra 33 perc. Holdnyugta: 6 óra 33 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: október 22-én a középhőmérséklet 4,1 (az, 50 év.es átlag 9,5), a legmagasabb hőmérséklet 10,9 Celslus-fok volt. A nap egy órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 4,1, 13 órakor 14,9 Celslus-fokot mértek, s a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 4,1 Ceisius-fok volt. — TALÁLKOZÓ, díszhangver­seny. Vasárnap délelőtt 11 órakor a Megyei Művelődési Központban rendezik meg a kecskemédi Ko- dály-iskola jubileumi hangverse­nyét, melyen a 30 éves fennállá­sát ünneplő intézmény volt diák­jai szerepelnek. Ezt megelőzően — délelőtt 10 órakor az iskolá­ban találkozhatnak tanáraikkal a volt dikákok, — REKORDMENNYISÉGŰ CSEMEGEKUKORICÁT dolgo­zott fel ebben az idényben a Ma­gyar Hűtőipar zalaegerszegi gyá­ra. összesen kétezer tonna mor­zsolt és csöves tengerit helyeztek el a mélyhűtő kamrákban. Ez hatszáz tonnával több a múlt évi­nél. — &HAKESPEARE-SOROZAT. A Will Shakespeare című sorozat után a Magyar Televízió a közel­jövőben megkezdi az író művei­nek sugárzását. A BBC ugyanis áz író összes művét feldolgozó sorozatot készít, s az 1978 óta folyamatosan forgatott filmeket nálunk is bemutatják. Az elsőt, a Rómeó és Júliát november 1-én láthatják a magyar tv-nézők- Al­vin Rahoff rendező az eredeti szöveget csaknem teljes egészé­ben filmre vitte. A magyar fordí­tás Mészöly. Dezső munkája. — A SKÁLA—COOP HÁLÓ­ZAT ÜZLETEIBEN napokon be­lül megjelenik a vajai II. Rá­kóczi Ferenc Termelőszövetkezet és a Hungaronektár közös vállal­kozásában elkészült gyümölcsfel­dolgozó üzem első terméke: az édesített vegyesgyümölcs. A meg­tisztított, kimagvazott gyümölcsöt főzik, majd a víztartalmát csök­kentik, illetve cukortartalmát nö­velik. Ezután 40 Celsius-fokon szárítják, szőlőcukorban megfor­gatják és csomagolják. A 20 de- kás dobozokban forgalomba ke­rülő csemege 60 deka nyers gyü­mölcs értékével egyenlő. — KIRÁNDULÁS A VÁRBA. Budapestre szervezett kirándu­lást a kecskeméti Baromfifeldol­gozó Vállalat közművelődési bi­zottsága, a gyárban dolgozók ál­talános iskolás gyermekei szá­mára. Negyven gyerek tekintette meg a budai Vár nevezetességeit, a kiállításokat, s hazafelé az au­tóbuszon vetélkedőt is tartottak, ki jegyzett meg többet a látottak­ból, hallottakból. — ÖNKÉNTES ÁPOLÓNŐK. Bács-Kiskun megyében 189-en végezték el az önkéntes ápolónő­képző tanfolyamot, közülük 25-en Választott tisztségviselőd a Vörös­keresztnek. Többen vezetnek el­sősegélynyújtó tanfolyamot is, hogy tudásukat, ismereteiket to­vábbadják. — ÖSFÁK MAGÁNPARKBAN. Nyolcvan—száz év körüli fák — köztük fenyő, hars, tuja, platán, celtis és vadgesztenye — díszeleg­nek Lakitelek külterületén, a Szikra dűlő 14. számú, mintegy 2900 négyzetméteres portán. A húsz—huszonöt méter magai 35 fa védetté nyilvánítását kezdemé­nyezte a nemrégiben megtartott ülésén a megyei tanács vb kör­nyezet- és természetvédelmi bi­zottsága. — A BEFEJEZÉSÉHEZ KÖZE­LEDIK a mélykúti Lenin Terme­lőszövetkezetben annak a hatal­mas, ragasztott faszerkezetböl ké­szült csarnoknak az építése,' ame­lyet a közös gazdaságban felhasz­nálásra kerülő kemikáliák táro­lására használnak majd. — BIZTONSÁGOSABB a KÖZ­LEKEDÉS a Kecskeméthez tar­tozó egyik régi, kis településen, Kadafalván, mióta az átmenő út lakott területnek számít. Az új helységjelzőtábla elhelyezése után a gépjárművek 60 km/óra maximális sebességgel közleked­hetnek. Elnökválasztás a Magyar Agrártudományi Egyesületben A Magyar Agrártudományi Egyesület országos elnöke csütör­tökön Váncsa Jenő mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi miniszternek, az egyesület elnökének vezetésé­vel ülést tartott. Az ülésen részt vett Zsuffa Ervin az MSZMP KB osztályvezető-helyettese. Az or­szágos elnökség egyéb irányú el­foglaltságra való hivatkozással elfogadta Váncsa Jenő lemondá­sát. Az egyesület elnökévé egy­hangú szavazással Soós Gábor, mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkárt választotté meg. (MTI) — VASÁRNAP ZÁRUL A MAHART személyhajózási idénye a Dunán. A MAHART személy­hajói: a Budapestről Esztérgom- ba. a Horányon és Surányon át Vácra, s a soroksári Duna-ágban közlekedő menetrend szerinti já­ratai és valamennyi dunai sétaha­jója az idén vasárnap közlekedik utoljára. — HOSSZAS ELŐKÉSZÜLET UTÁN hozzáláttak egy 2400 négy­zetméteres üzemcsarnok építésé­hez a Kiskunhalasi Fa- és Építő­ipari Szövetkezetben. A 12 millió forintos beruházás — melynek átfutási ideje 6—8 hónap — kö­vetkeztében végre korszerű körül­mények közé kerül és tőkés ex­portját megháromszorozza a fa­megmunkáló részleg. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1980. október 24. péntek este 7 óra SZERELEM Ódry-bérlet Kelemen László Színpad este 7 óra: VÉGELADÁS OPGY-bérlet MOZI 1980. október 24., péntek KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor PIEDONE AFRIKÁBAN IÍI. helyárú! Színes olasz kalápdfilpi KECSKEMÉT Á&PAD: . fél 4 órakor ELKÉSETT VIRÁGOK Színes szovjet film háromnegyed 6 és 8 órakor férfiak póráz nélkül Csak 16 éven felüJCiekriek! Színes, magyarul 'beszélő olasz film víg játék STÜDIÖMOZI: 8 órakor!. (A Városi mozi épületében) NÉZD A BOHÓCOT Csak 18 évén felülieknek! Színes olasz film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor LOLKA ÉS BOLKA A FÖLD KORUL Színes, magyarul beszélő lengyei mesefilm A Városi mozi épületében a Mesemozt gyermekmegőrző jelleggel tart elő­adást! — PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániai Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 60001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi) 11-719 ^Telexszám: 26 216 bmlv n -''Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a' hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj % egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában« ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 18-729. Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—2952 L__ A-1

Next

/
Thumbnails
Contents