Petőfi Népe, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-19 / 246. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET Martsa István szobrai mmmm Marttá lstván-emlékkiállitás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában. A két éve elhunyt művész | szobrai, kisplasztikái, grafikái láthatók a tárlaton. 1 - :11 Ridovics Feri-portré. S&SmMPHI • Braun £va-portré. (Fotó: Hauer Lajos — KS.) Gabóca gaztettei VENDÉGÜNK VOLT: Szergej V olszkij A Magyar Írók Szövetsége meghívására Budapesten tartózkodott Szergej Volszkij szovjet költő és műfordító. A mai magyar irodalom egyik legifjabb, máris jelentős orosz nyelvű tol- mácsolója ötödízben jár hazánkban. Valamennyi eddigi látó? gatását eredményekben gazdag alkotómunka követte, Garai Gáborral, Kassák Lajossal, Sánta Ferenccel, Galgóczi Erzsébettel, s más íróegyéniségekkel ismertette meg a szovjet olvasókat. A Leningrádban élő író a következőket vallotta magáról és munkásságáról, a néhány órás kecskeméti — a Forrásnál történt — látogatásakor, l /\ nyu kiabál a loggián. — Gabiii! Már megint mit csináltál?! Félbehagyom az olvasást, megyek ezredszer hivatkozni a legfőbb pedagógiai erényre, a türelemre, a csöndes meggyőzésre. Anyu lerángatja imádott csemetéjét a sámliról, onnan bámult le a parkra, a korlát felett. A srác üvölt, toporzékol. . — Mi van már megint? A feleségem hisztizjk. — Nézd csak meg, mit művelt! Ledobta azt a vackot! Kizavarlak az esőbe, és azonnal felhozod! — fenyegeti Gab'ócát. — Mit dobott ki? Néma intés a mélybe. A kiszolgált fiahordó merevítője, aluszer- kentyű ázik a füvön a csöndes esőben. Kiszabadítom a srácot az anyja karmaiból, próbálok szót érteni vele, mint férfi a férfival. — Miért dobtad le, kisfiam? Nem válaszol, rángat, szabadulna. Fölemelem, rúgkapál. dobtad le? — Mondd meg, Csillagom, miért Anyu epéskedik. — Csillagom?! Büdös rossz kölyök. .A büdös, rossz1 kölyök konokul hallgat. Ráförmedek. — Azonnal mondd meg, miért dobtad le! Osszeszorítja a száját, némán, sötéten néz rám. Már ordítok. — Azt kérdeztem: miért dobtad le?' Hallgat, kézzel-lábbal igyekszik szabadulni. Megmérgesedem, rá- paskolok a fenekére. — Megmondod azonnal?! Gabóca üvölt. Anyu kikapja a kezemből, babusgatja, csitítja. Fürdetés, fektetés. Jó éjszakát, puszit az Apunak. A srác elbújik az anyja mellén, nem békül. De látom, vigyorog. Sokáig rágódom az ágyban, odaát már régen alszanak. Vajon miért nem válaszolt a srác a kérdésemre? Konok és sötét volt az arca. És néma maradt. Sokszor volt már „rossz”. Játékokat hajigáit, bútorokat fir? kált össze, könyveket tépett szét. Utólag mindig kiderült: azért, mert nem játszottunk, vele. nem olvastunk mesét. Mert valami múlhatatlanul fontos más dolgunk volt. Unalmában és elkeseredésében, magányában volt „rossz", hogy felhívja magára a figyelmet, valamiképp, mégis foglalkozzunk vele. Talán most is így volt? De hiszen ott volt az az anyja is. Igaz, takarította az erkélyt, éppen kiabált is vele, hogy ne szemeteljen. Rosszul alszom, kedvetlenül ébredek. Odaát vidám reggeli hancúrozás. Röptetik a pintyőkét. Reggeli. Csacsog a srác, mintha mi sem történt volna. Végezhetem a tisztem: a biliztetést. A szokott mókás popsitörlés. Szent a béke. Anyu rohan a munkába. Öltözünk, készülünk az oviba. Ingem-bingem, atya-gatya, zokni -bökni, suzi-vuzi. Magamhoz ölelem. — Haragszol,' amiért elfenekel- telek? Nem válaszpl. de nevel, ragyog a szeme.. — Miért nem mondtad meg, hogy miért dobtad le azt a micsodát ? Rám néz. elkomolyodik. — Mert kiabáltál. Vágnám fejbe magam, ölelem, csókolom. — Ne haragudj, Csilagom. De olyan mérges voltam, hogy ledobtad azt a vackot. — Nem dobtam le. Leesett. — Leesett? Hogyhogy? • — Beleesett a kútba. — Szóval: az ott a kút? — mutatok ki. — Ehe. — No, gyere csak, menjünk ki. Teszem oda a sámlit. — Innen dobtad a kútba? Arréb húzza a éámlit a gubancos rézhuzalhoz, néha kifeszítve teregetünk rá. — Ide kötöttem a vödröt, de beleesett a kútba — mutatja a huzal végét, bámul le kárvallotton a „vödörre”. Ö, én pedagógiai barom! Rossz villát kapok föl az ablakpárkányról, virágföldet „kapálunk” vele. — Ez lesz a vödör, jó? Kösd rá. Bogozza rá a merev huzalt, de szorosra meghúzni nem tudja. Szóval, így történt, ezért esett a kútba a vödör. Segítek ráerősíteni, boldog izgalommal ereszti a villát léfelé a. kútba. A földszinti loggia lakóinak szemmagasságában imbolyog. — Húzzuk föl, mert megijednek alattunk! Villa a párkányra, megyünk befejezni az öltözést. Bűntudattal csókolom, ahol érem. — Ne haragudj. Kis Bogaram. Többé soha nem bántlak. Csak mindig szépen mondd meg, miért csinálsz valamit. *Ha tudtam volna, hogy kutast játszol, nem bántottalak volna. Puszit kapok én. is. Büszke vagyok az én aranyos, okos kis prücskömre. Megállj, Anyu, kapsz te megint pedagógiai leckét! Én kapok. Míg öltözöm, Gabóca fölkapja a tollasütőt. Vigyorogva elém áll. — A második világháború utolsó évében születtem Leningrádban, harmadik literátornak a családban. Nagyapám, Herbert Zuk- kau elsősorban németből fordított, de remekül beszélt csehül is. Az ő munkái nyomán jelent meg első ízben orosz nyelven „Svejk, a katona”. Apám, Vlagyimir Zuk- kau-Nyevszkij a lett klasszikusokat teljes egészében átültette oroszra. — Zukkaut értettem, nem tévedek? — Nem. Volszkij az irodalmi álnevem, később vettem fel. — ön mikor indult irodalmi pályáján? — Tizenhárom éves koromban jelentek meg első verseim, a Lenini Szikrában. Fordításra jóval azután, 1963-ban adtam a fejem. Tabi László, Kürti Á’ndrás humoreszkjei jelentették a kezdetet. — Miként határozta el, hogy éppen a magyar irodalommal kíván foglalkozni? — Apám tanácsára. Ma is hallom: „A magyar irodalom kiaknázatlan kincsesbánya; fel kell tárni”. Igaza volt. Azóta — s most cseppet sem túlzók — szerelmese lettem a magyar irodalomnak. — Mi az, ami ennyire megragadja? — A nyelvi gazdagság, a képszerű kifejezések és szinonimák sokasága. — Műfajhoz kötött az érdeklődése? Yrémek fsrVJNf Mitől ilyen Mitől ilyen a táj rejtélyesen idegen Mitől ilyen az út vándorlások nélküli Mitől ilyen a ház védhetetlen csendben Mitől ilyen az erdő meséiből kiszáradt Mitől ilyen gz ősz hogy tél is lehetne Mitől ilyen minden későre vált időben Amilyen én vagyok. — Én is tudok kiabálni. És a tollasütővel nagyobbat ütni, mint te. hogy jobban fájjon. Nesze! Nesze! Püföl, jajgatok, fogadkozom. hogy soha többé. Viháncolva rohanunk az. oviba. Délután szülői értekezletet tartok az asszonnyal. Nem rossz volt a gyerek, játszott. És ostobán elvertük. A feleségem mosolyog. — Te verted el. — Az egyetértéseddel! Meg is kaptam tőle a magamét. Kioktatott. hogy ő is tud kiabálni és verni. Az asszony vigyorog. Elfut a méreg. — Hát nem érted, mekkora marhaság volt megverni?! — Már tegnap tudtam. — Ne mondd? Ilyen pedagógiai zseni vagy? — Aha. Mert már tegnap elmesélte a fiad az ágyban. Fölháborodom. — És miért nem mondtad? Egész éjjel alig hunytam le a szememet! — Nem akartam csorbát 'ejteni pedagógiai zsenialitásodon! Teli szájjal hahotázik. Rávetem magam. — Megöllek! Visít. Jön a srác. arcán 'rémület. amiért huzakodunk. — Mit csináltok?! Fölkapom, összeölelkezünk hárman, összedugjuk a fejünket. Kacagunk, hogy milyen forgó-morgó, ugyuta-bugyuta, smüle-füle család is vagyunk mi. Talán ez a boldogság. Homoródi József — Ma már nem. A hatvanas években döntően lírával foglalkoztam. Garai Gábor, Benjámin László, Váci Mihály, Zelk Zoltán és mások verseit jelentettem meg szovjet folyóiratokban. Azután szépen lassan átnyergeltem a prózára: Sánta Ferenc, Végh Antal, Galgóczi Erzsébet novellái következtek, majd a legutóbbi években hatalmába kerített a színmű. Kertész Ákos, Csák Gyula, Urbán Gyula darabjait tizenöt szovjet színházban játsszák. A múlt évben részt vettem a magyar dráma II. moszkvai fesztiválján. Maróti Lajos: „Egy válás története” és Gyárfás Miklós: „Vadászat az erdészházban” és az „Előjáték Euripidészhez” című darabjait mutatták be a fordításomban. Legszívesebben mindennel foglalkoznék, ami a kezem ügyébe kerül. — Jövőre nézve mik a tervei? — Kísérletet teszek visszatérni a lírához. Minden vágyam, hogy beletemetkezhessek Berzsenyibe, Csokonaiba, Vörösmartyba. A tizenkilencedik század nagy magyar lírikusai közül nálunk a tömegek elsősorban Petőfit ismerik, van mit pótolnunk. Csábít a gyermek- irodalom is. Régebbi munkám a Kormos István gyermekverseiből készült kötet, nemrégiben pedig Bálint Ágnes: „Elvarázsolt egérkisasszony”, Sármándi Pál: „Peti három kívánsága", Urbán Gyula: ..Kacsalaki rejtély” című darabjait írtam át oroszra. Szeretnék ezen a téren is továbblépni. Az élet természetes velejárója, hogy időnként hol itt, 'hol ott, a legkülönfélébb helyeken — városokban és községedben egyaránt — hallat magáról egy-egy addig nem ismert grafikus, fafaragó, költő stb. Csupán az utóbbi négyöt esztendőben sikerült így felfedezni, közelebbről megismerni fiatal költőt Kecelen, Baján és Kecskeméten, képzőművészt Félegyházán, s népi iparművészt legalább öt helységben. Szépséghibája volt a jelenségnek, és akadálya a kibontakozásnak, hogy ezek a többnyire hirtelen előjött, addig csendben meghúzódó tehetségek egymástól elszigetelődve, meglehetősen magukra maradva kísérleteztek, munkálkodtak, több-kevesebb sikerrel. Nem élvezhették az alkotóműhely áldásos lehetőségeit, felhúzó erejét. Mert ilyen nem volt számukra. Ezt ismerték fel a KISZ megyei bizottságának vezetői, munkatársai, akik jó partnert találtak a .megyei tanács illetékes osztályának munkatársaiban. Összehívták a már megismert fiatal alkotókat — a képző- és iparművészeken, s az írókon kívül az építészeket, fotósokat, zenészeket és építészeket is —, hogy megvitassák velük: milyen szervezeti keretek között munkálkodhatnának együtt a jövőben, a közös célok éléréséséért. Kísérletképpen — a múlt télen — ideiglenes jelleggel megalakult a klub, amelynek keretében kiki alkalmat kapott tehetsége bizonyítására. mások megismerésére. Több-kevesebb rendszerességgel működött is, majd a Fiatal Alkotók Körének e héten történt megalakulása jelentett továbblépést. Az illetékes megyei vezetők időközben az ország más részeiben — Borsodban, Veszprémben, Békés és Szolnok megyében — szereztek tapasztalatokat azzal kapcsolatban, hogy miként lehet eredményesen és tartósan működtetni az ilyen és hasonló közösségeket. A tapasztalatok is lehetővé tették. hogy az eddigi klub átalakuljon hivatalosan is a fiatal alkotók körévé. Ez a törekvés meglehetősen sok és sokrétű munkát, kitartást és következetességet követelt. Ám akik vállalták az előkészítés nem éppen könnyű munkáját, végül örülhettek az eredménynek: megszületett a kör alapító okmánya, a működési szabállyal és az első muhkatervvel együtt. Első alkalommal azok „tették le a garast" a jó ügy ér— Teljesen a magyar alkotásoknál: szentelte-e magát, vagy közben folytatja önálló irodalmi tevékenységét? — A költészettől elszakadni számomra egyenlő volna a kiszáradással; lehetetlenné tenné a létezésem. Saját műveim továbbra is rendszeresen megjelennek szovjet folyóiratokban: a Nyevaban, a Donban, az Aurorában, s a többiben. Magyarra Garai Gábor, Szilágyi Ákos, Sumonyi Zoltán fordított a verseimből, közülük több 1978-ban megjelent az új Forrásban. — Mivel telnek a budapesti napok? — Munkával. Anyagot gyűjtök, olvasok, ismerkedem. Pihenésre alig jut idő. Két évvel ezelőtt három és fél hónapot töltöttem az országban, akkor kicsit lazábbra ereszthettem a programot. — Odahaza bizonyára várják? — Hogyne, a feleségem, s a fiam; családunkban a negyedik litcrátor. — Máris? Mennyi idős? — Négyéves. Az első szó, amit annak idején ki tudott ejteni az volt: Lyuk. Oroszul ugyanazt jelenti, mint magyarul, egészen fiatalon megtalálta a közös nevezőt. Született fordító, meglátja. Lehoczki Károly dekében', akik valamilyen, már működő művészeti szervezetnek vagy műhelynek a tagjai. Természetesen ez csak a kiindulópont; a későbbiekben az alapszabály alapján bővül majd a tagság létszáma. Mi is hát a Fiatal Alkotók Körének a célja? Eléggé sokrétű, s meglehetősen összetett. íme néhány a vállalt feladatok közül: tömöríteni a fiatal alkotókat; segíteni tehetségük kibontakoztatását, a pályakezdés sikerességét; lehetőséget adni művészetpolitikánk . megvalósítására; egymás megismerésére; közreműködni a közművelődési feladatok elvégzésében stb. Az alakuló ülésen valaki egészen tömören így fogalmazott: in-, tézményes keretet kell találni a közös dolgok rendezésére, a közös célok megvalósítására. Igaza volt a megyei pártbizottság jelen lévő titkárának, amikor azt mondta. hogy nagyjából azonos életkorú s hasonló törekvésű emberek közössége kell hogy legyen majd a kör, az önként vállalt feladatok végrehajtására. S hozzátette, hogy a közös törekvésekhez megfelelő közösségi forma kell. ezért helye-. selhetjük a Fiatal Alkotók Körének létrejöttét, melynek keretében lehetőség nyílik arra. hogy nyílt alkotói légkörben eszmét, gondolatot is cserélhessenek. Jó dolog, hogy már kezdetben tisztán és meggyőzően áll előttünk, hogy mit is akarnak fiatal művészeink. Ügy tűnik, magunk mögött hagytuk azt az időszakot, amikor az ilyen alkalmakat zsákutcába sodorták a túlzott követelések, a lármás, hangzatos, többnyire csak félig megfogalmazott jelszavak, az értelmetlen nemzedéki hadakozások stb. A jelek szerint a jelenlegi szervezeti törekvésre az érettség, a megfontoltság a jellemző. Ez bizonyára áldásosán érezteti hatását a továbbiakban. A többség híve a céltudatos, kemény munkának, alkotni akar, s ahhoz — lehetőleg közös erővel || meg akarja ismerni korunk emberét, valóságát. Például az eszmei erővonalakat, a művészeti irányokat, törekvéseket. A többség hallatni szeretné a szavát valamilyen formában; azt igyekszik bizonyítani, hogy nem érdemtelenül lett a tagja a minden bizonnyal.rangossá váló körnek, egyesülésnek. Valamennyi művészetkedvelő ember nevében kívánunk eredményes munkát a Fiatalok Alkotók Körének. Varga Mihály Fiatal Alkotók1 Köre— # Szerelmespár. • Szűcs (.-portré.
